Draco és Amẽ már csak az óra végére értek – volna – vissza, ezért úgy döntöttek, hogy az „ismerd meg jövendő hitvesed" – program keretében lesétálnak a parkba. Kis időn belül már a nyirkos füvet taposták, gondosan ügyelve rá, hogy az iskola felől a lehető legkevésbé legyenek láthatók.
Most, hogy „bemutatkoztak" egymásnak, a kezdeti feszélyezettség egy csapásra tovaröppent, és azon vették észre magukat, hogy kötetlenül beszélgetnek.
-... de aztán elegem lett Potter meg Weasley cikizéséből, és azóta nem szekírozom őket, valahányszor találkozunk. Ezzel ők is így lehetnek, mert halálnyugodtan elmennek mellettem a folyosón, egyetlen szó nélkül.
- Én nem értem, ez miért olyan nagy szám. – értetlenkedett Amẽ - Valamiért mindenki olyan nagyra van vele. Harry is azt mondta a vonaton, hogy tisztára belefáradtatok egymás életének megkeserítésébe, így inkább csak szótlanul megtűritek egymást.
- Mi az, hogy nem nagy szám!! Potter és én elsős korunk óta gyűlöltük egymást, és ahol csak tudtunk, betettünk a másiknak. Sikerült is elég szépen egy párszor...
- De mi gondotok volt egymással? Úgy értem – változtatott gyorsan a megfogalmazáson Draco csodálkozó arcát látva – azon kívül, hogy Harry az Harry, és apád Tudjukki híve...
- Semmi, ezen kívül nem is kellett más. Én túlságosan apám befolyása alatt nevelkedtem, minden egyes nézetét nyomatékosan belém verte. Potter pedig... hát ő Potter. Nem áll szóba egy Malfoyjal. Ahogy egy Malfoy sem egy Potterrel. Pedig elsőben a vonaton felajánlottam neki a barátságomat. De választott. Másképp, mint ahogy előnyös lett volna nekem, de ez már nem fontos.
- Miért, mi volt akkor a vonaton? – Amẽ érdeklődve tekintett a fiúra.
- Na jó, elmesélem, mióta tart ez a különösen nagy szerelem Potter és énköztem.
Amẽ elvigyorodott. És Draco belevágott. Mesélt a lánynak Madame Malkin Talárszabászatáról; a Roxfort Expresszen Harryék fülkéjében tett látogatásáról, ahol letették az esküt a kölcsönös utálat mellett; az iskolai konfliktusokról, mikor hol beárulta Harryt, amiért éjjel kóborol, hol „Potter A Bénák Bajnoka" feliratú kitűzőt dugott az orra alá. Nem hagyott ki semmit, Amẽ pedig lenyűgözve hallgatta. Időnként halkan kuncogott, mert maga elé képzelte a sártól csöpögő hajú Dracót, akit egy test nélküli Harry Potter fej megijeszt a Szellemszállásnál, vagy a különösen buta arcot vágó Harryt, amint Draco egy pletykalapot dob felé, amiben exkluzív interjút olvashat saját magával a Hermione Grangerrel frissen kialakult romantikus kapcsolatáról.
Draco a hosszú történet befejeztével szótlanul fésülgette a nedves füvet maga mellett. Amẽ is hallgatott, nem tudta, mit mondhatna.
- Kérdezhetek valamit? – szólt végül, majd miután Draco bólintott, folytatta – Miért mondtad el nekem azokat a történeteket is, amik azért – valljuk be őszintén – rád nézve meglehetősen kompromittálóak? Például a Szellemszállásnál, meg hasonlók.
- Nos – Draco komolyan elgondolkodott – látod, ez eddig fel sem tűnt nekem. Úgy látszik, változom. De tényleg, most hogy mondod, fel sem merült bennem, hogy esetleg elhallgassam előled. Igazából nem tudom, mit csináltál velem, mert másnak még véletlenül sem mondtam volna soha olyan dolgot, ami egy kicsit is égő rám nézve. De amúgy, itattál velem valamit?
Amẽ nevetve rázta a fejét.
- Most igazán, te komolyan el tudod képzelni, hogy én valami hasznosat összehozzak bájitaltanból? Nem láttad a múlt órai remekművemet?
- De, éppenséggel láttam, és amúgy felejthetetlen volt – Draco fintorogva idézte fel magában Amẽ és Eiréné múltkori főzetének különös, hányászöld színvilágát. A gondolattól megrázkódott.
Időközben a diákok szállingózni kezdtek a parkba.
- Vége az órának. – állapította meg Draco. – És attól tartok, nem csak Pitonénak...
Amẽ az órájára nézett, és felsikkantott. Sikeresen lekéste az átváltoztatástant is, és ha ez így megy tovább, valószínű, hogy a rúnaismerettel is így jár.
- Gyere, menjünk! – pattant fel rémülten, miközben igyekezett vállára venni tömött táskáját, kevés sikerrel. Draco lustán feltápászkodott, és kényelmesen elindult az izgatottan toporgó lány nyomában.
- Sejtelmem sincs, hogy fogom ezt kimagyarázni MacGalagonynál. – nyafogott kétségbeesetten Amẽ. – Pitonról nem is beszélve! Már amúgy is kihúztam nála a gyufát múltkor!
- Nyugi már! Nem gondolod, hogy kissé túldramatizálod a dolgokat? Már mondtam, hogy kimentelek Pitonnál. MacGalagonyt majd te elintézed valahogy, ő nem az én szakterületem. – mondta Draco egy jégcsap nyugalmával.
- Mintha az olyan könnyű lenne... – morgott magában a lány.
- Hallottam ám! – Draco megszaporázta a lépteit, és mikor Amẽ mellé ért, rávigyorgott, mire a lány játékosan oldalba bökte.
- Te mit fogsz mondani Pitonnak? – érdeklődött kíváncsian.
- Majd meglátod, legyen elég annyi, hogy megoldom. De majd ne nagyon lepődj meg, ha valami fura mesével áll elő, csak bólogass, különben lebukunk.
Amẽ fanyar mosollyal csóválta a fejét, még mindig nem tudta, mit találjon ki MacGalagonynak. A szerencsés véletlen azonban megmentette a magyarázkodástól.
A kastélyba érve kisebbfajta csoportosulásra lettek figyelmesek a hirdetőtábla körül. Draco felágaskodott, így a többiek feje felett el tudta olvasni a feliratot, és nyomban felderült az arca.
- Micsoda mázlid van – fordult Améhoz, aki mind ez ideig hiába nyújtogatta a nyakát – elmaradt a mai átváltoztatástan, és a jövő héten is el fog maradni az összes! Csak azt sajnálom, hogy nekem tegnap volt órám. Ezt a szívást!!!
- De miért? – kérdezte a lány, aki nem figyelt Draco további felesleges szóáradatára.
- Hát azt írják, hogy MacGalagony minisztériumi küldetést teljesít, és ezért nincs az iskolában jövő hét végéig. Kész szerencse, hogy senki sem helyettesíti!
Amẽ buzgón bólogatott, de valahol belül rossz előérzete támadt.
Elgondolkodva ballagott rúnaismeretre, ahol a várakozó diákok közt Hermione Granger morcos tekintetével találta szemben magát. Már nyitotta a száját, hogy köszönjön neki, és megkérdezze, mi a baja, mikor a göndör hajú lány sarkon fordult, és elmasírozott a sor végére, tüntetően hátat fordítva Amẽbellenek, akinek meglepődni sem volt ideje, mert a tanár máris beterelte őket a tanterembe. Sőt, még ez sem volt elég Hermionénak, mert Amẽ helyett a hugrabugos Eloise Midgen mellé ült le. A lány értetlenül bámult rá.
- Mi történt Hermionéval? – kérdezte suttogva a kissé késve befutó Heiditől.
- Nem mondod, hogy tényleg nem tudod? – Heidi kétkedően ráncolta a szemöldökét, miközben ziháló mellkasára szorította a kezét, és mélyeket lélegzett.
- Nem, tényleg nem tudom. Mondd már! – türelmetlenkedett Amẽ.
- Hát az, hogy ő Harry legjobb barátja, de te mégis Dracóval hetyegsz, pedig mindenki számára nyilvánvalóan bátorítottad Harryt nem is olyan régen. Szóval Hermione azon a véleményen van, hogy szégyentelenül játszol Harry érzéseivel.
- De nem is! – kiáltotta a kelleténél kicsit hangosabban Amẽ, úgy, hogy mindenki feléjük fordult, Hermione pedig rosszallóan ciccegni kezdett. Holling professzor, a rúnatantanár is felháborodva fordult hátra.
- Miss. Royalton, volna szíves inkább az órai anyagra koncentrálni, mert így a többiek munkáját is zavarja!
- Elnézést, professzor. – motyogta a lány, mire a tanár visszafordult a táblához, és folytatta az ősi rúnák elemzését.
- De én nem játszom Harryvel, soha nem tennék ilyet! – suttogta visszafordulva Heidihez Amẽ. – És muszáj volt beszélnem Dracóval, nem én akartam ezt az egész hülye helyzetet, te is tudod!
- Persze, hogy tudom – csitította Heidi – de Hermione nem tudja. Te mit tennél az ő helyében?
- Hát biztos, hogy nem ezt! – válaszolta dühösen Amẽ - Nincs joga elítélni bizonyíték nélkül senkit!
- Ebben igazad van, de most ne kezdd el magyarázni neki. Inkább figyeljünk mi is.
Amẽ - megfogadva Heidi tanácsát – az óra hátralévő részében buzgón jegyzetelt. De azt nem állta meg, hogy egyszer-kétszer ne pillantson Hermione felé. Mindannyiszor egy merev, közönyös arc tekintett vissza rá. A lány szíve összeszorult a gondolatra, hogy máris utálják, pedig nem tett semmi rosszat.
Hogyan is mondhatná el bárkinek? Már így is sokan tudják a titkát. A lányokban megbízhat, ezt érezte, és remélte, hogy Draco sem esik kísértésbe kikotyogni a dolgot. Közös az érdekük, így Amẽ feltételezte, hogy a fiú hallgatni fog. Bár ezt így konkrétan nem beszélték meg...
Este testileg-lelkileg kimerülten dobta magát az ágyára. Hosszúnak érezte a napot, pedig két órát el is mulasztott. A Dracóval való beszélgetés minden részlete a fejében kavargott. Jaj, miért van ilyen pocsékul? Fájt minden csontja, és mikor a lányok bejelentették, hogy lemennek vacsorázni, még a gondolattól is kirázta a hideg, hogy le kell nyelnie valamit.
- Menjetek nélkülem – nyögte elhalóan – most képtelen vagyok enni.
- De nagyon sápadtnak tűnsz – mondta aggódva Evangeline – ne szóljunk Madame Pomfreynak?
- Jaj, nem, dehogyis, nem kell! – tiltakozott Amẽ - Egyszerűen csak gondolkodni akarok, most annyi minden kavarog a fejemben.
- Jó, akkor hozunk neked valami kaját – jelentette ki Eiréné ellentmondást nem tűrően – hátha később jobban érzed magad.
Amẽnak nem fűlött a foga az étkezéshez, de azért nem állt le vitatkozni, így csakhamar egyedül maradt a szobában.
Nagy nehezen feltápászkodott, és az ablakhoz sétált. Lenézve a parkba megpillantotta a nagy tölgyfát, aminek nem is olyan rég még Dracóval támasztották a törzsét. A faleveleket vadul kavargatta a szél, és már erőteljesen alkonyodott. Amẽ mélyet sóhajtott. Legalább most már tudta, hogy Draco is hasonlóan érez, és ez mérhetetlen megkönnyebbüléssel töltötte el. Már kevésbé látta szürkének a sötétedő eget. Az előtte álló végtelennek tűnő évek hosszú sora már kevésbé keserítette el. De tudta, hogy ma még csak az első lépést tette meg. Még meg kell ismerniük egymást. De úgy érezte, ez már nem fog komoly problémát jelenteni a továbbiakban.
Fellendült az ablakdeszkára, onnan nézegette a fokozatosan egyre sötétedő horizontot. Merengéséből az ajtó hangos csapódása rántotta vissza. Prinsessa rombolt át a szobán, rá se nézve Amẽra.
- Nem láttad Nerót? – kérdezte köszönés helyett, vadul kutatva a szekrényében.
- Nem. – válaszolta Amẽ meglehetősen ostobán. Színét sem látta a lány fekete macskájának, és ennek felettébb örült, tekintve, hogy az állat gazdájához hasonló agresszív tulajdonságokkal rendelkezett. – Csak nem eltűnt?
- Miért, mit hittél, mi másért keresném? – vakkantotta bosszúsan Prinsessa, miközben épp az ágyát túrta össze. Amẽ szidta magát, amiért még mindig próbál kedvesen bánni vele.
- Szerintem, ha itt lenne, már előjött volna – vetette fel félénken az egyre hisztisebbé váló venezuelai lány szobafelforgató hadműveletét figyelve.
- Ha kérek a tanácsodból, majd szólok. – sziszegte egy pillanatra félbehagyva a mozdulatot Prinsessa, felettébb undokul.
Amẽ nem szólt, kényszerítette magát, hogy elnyomja az indulatait. Figyelemelterelésként hátat fordított Prinsessának, és az ablaküveghez csapódó faleveleket kezdte bámulni kitartóan kizárva a füléből a lány szitkozódását.
- Ja, majdnem elfelejtettem. – morogta Prinsessa közönyösen – Malfoy vár rád odakint.
Amẽ türelmének másodpercek alatt vége szakadt.
- Micsoda? – kiáltotta, majd röpke másodpercek alatt átvágva a szobán, dühtől villogó szemmel állt meg a váratlan megnyilvánulástól kissé megszeppent Prinsessa előtt, aki azonban hamar összeszedte magát.
- Hallhattad. – vetette fel a fejét. Kicsit magasabb volt Amẽnál, így ezáltal kikerült a parázsló szemek kereszttüzéből.
- És miért csak most szólsz? – kérdezte Amẽ nyugalmat erőltetve magára. Szemlátomást nehezen fékezte magát.
- Nem tartottam fontosnak. – most, hogy Amẽ kicsit lazábbnak tűnt, Prinsessa megint felvette szokásos idegtépő stílusát, és hűvös nyugalommal elkezdte visszapakolni a ruháit a szekrényébe.
A háta mögött lassan ijesztővé váló csend késztette megfordulásra.
Egy szobormerev Amẽt pillantott meg, aki nem csak rettenetesen sápadt volt, de egyfolytában remegett. Prinsessa rettegve húzódott hátrébb. A lány azonban még egy ideig nem mozdult.
- Akár tisztában vagy vele, Prinsessa Suarez, akár nem, de neked arra van szükséged, hogy valaki egy szép napon jól megpofozzon. Nekem már viszket a tenyerem, de erősen kétlem, hogy én lennék az egyetlen, aki ilyesmire vágyik.
Azzal Amẽ otthagyta a dermedten álló lányt, és amilyen erősen csak tudta, becsapta maga után az ajtót.
- Nehogy azt hidd, hogy megijeszthetsz! – kiabálta utána a csukott ajtón keresztül Prinsessa, aki úgy tűnik, mostanra megint megtalálta a hangját. A többit azonban már Amẽ nem is hallotta. Nem mintha kíváncsi lett volna rá...
„Hihetetlen! – Füstölgött magában – Mit meg nem enged magának az az ostoba elkényeztetett nőszemély! Még nem találkoztam nála beképzeltebb lénnyel ezen a földön, pedig azért ismerek egy párat!"
A portrélyuknál hátával a falhoz simult, és lehunyta a szemét, hogy kissé megnyugodjon. Szerencsére a klubhelység üres volt, mindenki a Nagyteremben vacsorázott.
Amẽ nagyot sóhajtott. Már nagyon rég jött ki ennyire a sodrából. Ha az apja, vagy Mr. Malfoy látta volna most, biztosan komolyan megfontolnák, hogy hozzáadjanak-e egy ilyen hárpiát Dracóhoz.
Tény, hogy elvetette a sulykot, de az a beképzelt kis majom megérdemelte. „Meg kell tanulnom jobban uralkodni magamon a jelenlétében. Apám mindig arra tanított, hogy aki hagyja magát felbosszantani, az gyenge. A nyugalom minden nemes kisasszony arcának ékessége. Fú, ez de nagyon mesterkélten hangzik... Kíváncsi vagyok, mit akarhat Draco."
Mély levegőt vett, és kilépett a portrélyukon.
A folyosó üres volt.
Már éppen fordulni akart, hogy megtorolja ezt az álnokságot Prinsessán, mikor a fal árnyékából előlépett egy alak.
- Na végre, Belle. Azt hittem, már nem is kerülsz elő.
Amẽ annyira megijedt, hogy el is felejtette szóvá tenni: az ő neve nem Belle, hanem Amẽ.
- Mi... mit csinálsz itt? – nyögte ki végül.
Draco rosszallóan ráncolta a homlokát.
- Hát nem mondta Suarez, hogy várlak?
- De, de... csak épp ebben a percben volt kegyes közölni.
- Ez a lány még a többi hülye griffendélesnél is sokkal arcátlanabb. Pedig eddig még ő volt a legelviselhetőbb... de idén valahogy megváltozott. – mérgelődött Draco.
- Hé! – Amẽ nem igen szívlelhette a becsmérlő jelzőket.
- Jól van, na, csak megszokásból mondtam. Kezdem egyre inkább azt gondolni, hogy ez nem a diákok viszálya, sokkal inkább a házaké. Senkinek eszébe se jutna ellenségeskedni, ha nem lennének azok az ostoba hagyományok... meg khm... bizonyos eszmebeli különbségek...
Amẽ megütközve nézett rá.
- Ezt tényleg Draco Malfoy mondta?
- Igen, de csssss! Még híre megy, hogy kezdek érzelgőssé válni vénségemre. Az lenne csak a ciki. – jegyezte meg komolyan a srác.
- Öh... de nem ezt akartad mondani, ugye?
- Hát.. ami azt illeti, nem. Igazából csak beszélgetni akartam.
- Úgy legyen! – rikkantotta vidáman Amẽ, miközben elindultak egymás mellett a folyosón.
Tíz perccel később már az előcsarnok kövein visszhangzottak a lépteik. A Nagyteremből kihallatszott az evőeszközök csörömpölése.
- Hová megyünk? – kérdezte Amẽ.
- Majd meglátod.
- De ne túl messzire, mert még nem találok vissza... – nyavalygott a lány.
- Nyugi, én visszatalálok.
Ezután még jó ideig baktattak szótlanul. Végül egy félig rejtett folyosózugban megálltak.
-Itt is volnánk. – jelentette ki Draco elégedetten.
Egy sötét, elhagyatott folyosón álltak, de Amẽ hiába meresztgette a szemét a félhomályban, nem látott semmi különöset.
-Nem vagy vicces. – morogta bosszúsan, mire a fiú vigyorogni kezdett mellette.
-Ne húzd fel magad máris! Annyira hülyének nézel, hogy szerinted a nagy semmiért hoztalak ide?
Amẽ kezdte érteni a dolgot.
-Biztos van itt valami rejtekajtó. – tekintett Dracóra gyanakodva.
A fiú diadalmas mosollyal előhúzta a varázspálcáját.
-Bizony. Nem is akármilyen. Apertus!
A falban valóban megnyílt egy ajtó, amit a lány eddig nem vett észre.
-Ez már valami! – jegyezte meg elismerően – Hogy találtál rá?
-Nem volt könnyű, de mindez maradjon az én titkom. Csak ön után, hölgyem.
Draco fél kezével elhúzott egy függöny vastagságú pókhálót, hogy a lány beléphessen. Amẽ nem is kérette magát, annyira fúrta oldalát a kíváncsiság, miféle titkokat rejt a Roxfort ezen elhagyatott kamrája.
9