A következő jó néhány hétben a doki elfoglaltsága miatt Carson és Radek nagyon keveset találkoztak. Carsont egyre jobban lekötötték a lidérc retrovírussal végzett kísérletei, és ahogy közeledett a célegyeneshez, éjt nappallá téve dolgozott. Radek nem vetette a szemére, bár aggódott érte, mert látta, milyen eszméletlenül fáradt, mikor esetenként ebédnél vagy vacsoránál véletlenül összefutottak, de mivel saját magáról tudta, milyen az érzés, ami hajtja a másikat, inkább csak pár bíztató szót mondott neki, és engedte dolgozni. Carson roppant hálás volt ezért, és bár azon ritka pillanatokban, mikor rászánta magát egy kis pihenésre, akkor mindig elmondhatatlanul hiányzott neki Radek, de általában se látott, se hallott a munkájától.
Abban a két hétben pedig, míg Michael a városban volt, egyáltalán nem látták egymást, és Radek a történtekről is csak a folyosói pletykákból, és Rodney elejtett félszavaiból értesült. Voltak aggodalmai, de azért drukkolt Carsonnak, már csak a galaxisban élő emberek érdekében is.
Mikor azonban Michael rájött, hogy mi folyik körülötte, Radek aggodalma kezdett erősödni. Nem csak Atlantisz miatt, hanem Carson miatt is. A kísérlet kezdett rosszra fordulni, és Radek tudta, hogy ilyenkor már nincs mit tenni, csak mérsékelni a károkat, amennyire lehet.
Egy nappal Michael szökése után Radek munka után az egyik platform szélén talált Carsonra. Nap közben többször is elsétált a gyengélkedő fele, de Carsont nem látta, így sejtette, hogy szeretne elbújni egy kicsit a világ elől, hogy tisztába jöjjön a saját gondolataival, de Radek így is elmondhatatlanul aggódott érte. Egy kis ideig állt mögötte néhány méterrel, de aztán vett egy nagy levegőt, megcsóválta a fejét, és odasétált a férfihoz.
Csatlakozhatok? – kérdezte, de csak vett egy újabb mély levegőt, mikor Carson nem túl tiszta tekintettel nézett fel rá, amit a kezében tartott üres whiskys üveg is megerősített.
Nem vagyok ma túl jó társaság – fordult vissza a doki tekintete a víz felé.
Nem számít – rázta meg a fejét Radek, és leült mellé. – Nem hagytál nekem egy kicsit? – intett az állával az üveg fele.
Azt hiszem, nem – nézte meg alaposan Carson az üveget, majd elhajította messzire a vízbe.
Hé - fogta meg a kezét Radek, mire a doki csak vállat vont. – Tudom, hogy nem túl jó a helyzet…
Nagyon elszúrtam – hajtotta le a fejét Carson.
Jót akartál. Ezt mindenki tudja, Carson. Senki nem hibáztat.
És ez most mit számít? – nézett rá a doki kétségbeesetten. – Mindent elszúrtam… Nem elég, hogy Michael megölt egy embert… elrabolta Teylát, de még Atlantiszt is felfedtem a lidércek előtt… Az egész várost bajba sodortam.
Megoldjuk, Carson – próbálta megnyugtatni a másik. – Máskor is megoldottuk. Ennél nagyobb bajt is megoldottuk már. És Teyla már biztonságban van. Szerencsére nem esett baja. Ő sem haragszik rád.
Nem érted… Michael pokolian dühös… ami talán valahol érthető is, hisz el akartuk venni a saját életét. Bosszút akar majd állni. És félek, nem csak rajtam, hanem mindannyiunkon.
Carson…
Radek, ne… kérlek! Ha… itt akarsz maradni, maradj, de… ne beszéljünk erről! Ne… beszéljünk semmiről.
Rendben – egyezett bele Radek. – De itt leszek veled. Nem hagylak magadra.
Köszönöm! – vetett rá egy hálás pillantást Carson, de aztán a tekintete visszafordult az óceán végtelenje felé.
Egy órával később már besötétedett, mikor Radek Carson hátára tette a kezét.
Be kéne mennünk. Kezd hűvös lenni.
Menj csak! Nekem most jó itt – rázta meg a fejét Carson. – Az óceán… a szél… jó most a lelkemnek.
Talán tudnék valami mást is, ami jót tesz a lelkednek.
Drága vagy, Radek – tűnt fel egy elkínzott mosoly a doki arcán -, de most…
Hidd el, egy ölelés is segítene annyit, mint az óceán. És az óceán itt lesz holnap is… majd napközben kijössz, és bámulod tovább. De most már késő van. Gyere! Nincs vita! – állt fel Radek, és a kezét nyújtotta a doki fele, mire az egy sóhajjal megfogta és felállt.
Milyen jó lenne most így besétálni – nézett a kezükre, de aztán elengedte Radek kezét. – Menjünk! – mondta, de néhány lépés után megcsóválta a fejét. – Lehet, hogy mégis jobb lenne, ha fognám a kezed.
Ugyan, hol van már az a whisky. Egy igazi skót ennél jobban bírja – próbálta ugratni Radek, aztán mentek tovább, és csak akkor szólaltak meg újra, mikor Carson szobájának ajtaja bezárult mögöttük.
Radek – nézett a férfira Carson. – Köszönöm!
Bár többet tehetnék – sóhajtott Radek, majd odalépett Carsonhoz, és szorosan átölelte.
Ez mindennél többet segít – súgta neki a doki.
Akkor jó – szorította még jobban magához Radek, de végül elengedte. – Most nem kérdezed meg?
Mit? – nézett rá értetlenül Carson.
Hogy nem maradnék-e itt veled.
Radek… ez most nem túl jó ötlet.
Márpedig maradok.
Radek… jól vagyok. Nem lesz semmi baj.
Nem, nem vagy jól. És most nem maradhatsz egyedül. Itt maradok veled, és vigyázok rád, ahogy te is vigyáztál rám, mikor nekem volt szükségem rá.
Azért ez nem ugyanaz.
Nem számít – tiltakozott Radek, de Carson megfogta a két karját.
Radek, figyelj rám! Szét vagyok csúszva, és mindennek a tetejébe még részeg is vagyok.
Nem vagy részeg. Csak egy kicsit be vagy csípve, de már az is múlóban van.
Akkor is. Nem tudom… megjósolni sem tudom, ebben az állapotban meddig tudnék ellenállni a közelségednek.
Nem számít.
Radek – simult Carson tenyere a másik férfi arcára. – Őrülten kívánlak, attól a perctől, hogy először megcsókoltalak – ismerte be. - De ezt most így… ezt nem szabad. Most nem.
Látod? Te is tudod – mosolyodott el Radek, és adott egy puszit a másik tenyerébe. – De szeretnék melletted lenni. Talán… távol tarthatom a rémálmokat, amik lesnek rád.
Képtelen lennék lehunyni a szemem – rázta meg a fejét Carson.
Muszáj. Két hónapja nem pihentél – erőlködött Radek. – Menj, fürödj meg, aztán bújj ágyba!
Jól van, jól – csóválta meg a fejét Carson. – Ha tudtam volna, hogy ilyen csökönyös tudsz lenni…
Persze, persze – bólintott rá Radek, majd finoman a fürdőajtó fele fordította Carsont. – Menj! – mondta, mire Carson már majdnem elindult, de aztán visszafordult.
Radek…
Van még aggodalmad? – nézett rá kérdőn a szólított.
Én… az elmúlt időszakban… mást sem tettem, csak próbáltam… uralkodni magamon… Ha itt maradsz, én nem tudom, képes leszek-e rá. Még akkor is, ha az eszem tudja, hogy nem szabad. Ezek a hónapok…
Talán ideje, hogy véget érjenek – mondta Radek.
Talán – sóhajtott Carson, majd az ágyához lépett, fogta a pólóját, amiben aludni szokott, és tényleg elment fürödni.
Radek egy sóhajjal letelepedett az ágy szélére, és a tenyerébe temette az arcát. Megszakadt a szíve Carsonért, ahogy látta, milyen bűntudata van, amiért mindenért önmagát hibáztatta, és tudta, hogy ezen vajmi keveset segíthet. A jelenléte talán egy kis időre elterelheti a figyelmét, de aztán visszatérnek a kínzó gondolatai. Megfordult a fejében, hogy mivel is terelhetné el egy kicsit jobban a figyelmét, de aztán belátta, hogy Carsonnak igaza van. Nem szabad most és így megtenniük.
Mikor Carson visszatért, Radek felnézett és rámosolygott.
Egy kicsit jobban nézel ki. Bújj be az ágyba!
Rendben – adta meg magát a doki, akit a meleg víz egészen elbágyasztott. – Te is letusolsz? Adok egy pólót, amiben alhatsz.
Oké – egyezett bele Radek, így átvette a ruhadarabot, és ő is elsietett fürödni. Mire visszaért, Carson már tényleg lefeküdt, de bizonytalanul méregette a másikat.
Idejössz mellém? – kérdezte.
Ha nem bánod – állt meg az ágy mellett Radek.
Bárcsak máskor, más körülmények közt mondtad volna ezt – eresztett meg egy újabb elkínzott mosolyt Carson, majd felhajtotta a takaróját. – Gyere! – hívta a másikat, és Radek bebújt mellé az ágyba, és felkönyökölt mellette.
Szeretem ezt az illatot – mosolyodott el. – Ezt éreztem a múltkor a párnádon. Carson… tudom, hogy… ezer fele szakadnak a gondolataid, de… meg kell próbálnod pihenni egy kicsit. Hidd el, más színben látod majd a világot!
Szerintem ahhoz még sok idő kell – sóhajtott a doki. – De megpróbálom. Csak… attól félek, téged sem hagylak majd aludni.
Az nem baj. Én többet aludtam az elmúlt időszakban, mint te. Őrzöm az álmod, ahogy te tetted első éjjel a gyengélkedőn.
Jól van, jól van, te makacs öszvér – mosolyodott el Carson. – Úgy látszik, ez a csökönyösség fizikus tulajdonság. De látom, nincs más lehetőségem, mint szót fogadni. Akkor… próbáljunk meg aludni! Gyere, bújj ide hozzám! – kérte, mire Radek a vállára hajtotta a fejét, és a kezét gyengéden a doki hasára simította, és a hüvelykujjával gyengéden cirógatta. – Ez így olyan finom – hunyta le a szemét Carson.
Akkor lazíts, és aludj! – pillantott fel rá Radek, mire a doki még vett egy mély levegőt, és megpróbált engedelmeskedni.
Radek két órával később, mikor a sokadik feszült sóhajt hallotta Carsontól, felkönyökölt újra.
Elmondod, mire gondolsz most? – kérdezte halkan.
Megszegtem az eskümet – sóhajtott a doki.
Ez nem igaz.
Radek! Az esküm első mondata, hogy ne okozz kárt! És én most mást sem tettem, csak kárt okoztam. Michaelnek, annak a szerencsétlen katonának, aki meghalt, nem beszélve a családjáról, ami várta volna haza. Teylának, Atlantisznak, az egész galaxisnak! Mindannyiunknak viselnünk kell a következményeit annak, amit tettem.
Carson, ezzel mind így vagyunk. Ha hibát követünk el, annak következményei vannak. Néha kisebb, néha nagyobb. Én csak egy kisebb hibát követtem el a múltkor, mégis, Debby Winters élete végéig magán viseli a nyomait. És én ahányszor csak ránézek, tudom, hogy ez az én hibám.
Igen, de… én most rengeteg életet sodortam veszélybe. Michael bármire képes.
Nézd, Carson – vett egy mély levegőt Radek. – Mikor nekiállunk egy kísérletnek, soha nem tudhatjuk, mi lesz a vége. Természetesen mindig a legjobb szándékkal állunk neki, de néha… akaratunktól függetlenül rossz irányba kanyarodik. De mikor nekiállunk… minden egyes alkalommal kockázatot vállalunk. Emlékszel még a viharra még első éven? Mikor Rodneyval az az eszeveszett ötletünk támadt, hogy a villámok energiájával működtessük
Atlantisz pajzsát? Tudod, mekkora kockázatot vállaltunk? Ha csak egyetlen apró ponton elszámoltuk volna… Atlantisz megsemmisül, és vele együtt mindenki, aki itt maradt. Elizabeth, Rodney, és a többiek. Meghalhattak volna. Mindig kockáztatunk. Minden egyes alkalommal, mikor valami olyat teszünk, amit előttünk még senki más nem tett. Mindig kockáztatunk. Legenyhébb esetben csak az anyagot, időt és energiát, amit ráfordítunk a kísérletre. Vagy a saját életünket. Rosszabb esetben néha másokét. De amikor az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy sok életet menthetünk meg…
Látod, ezt nem értem.
Mit?
Hogy lehettem olyan öntelt… hogy hihettem, hogy képes vagyok rá? Hogy hihettem, hogy meg tudom oldani ezt a problémát, mikor előttem az ősök sem voltak rá képesek?
Carson! Tudósok vagyunk. Kutatók. Hinnünk kell magunkban. Ha nem tennénk, nem jutnánk semmire. És bár végül Michael rájött, és bekattant… de így is hihetetlen, amit elértél!
Igen, szereztem Atlantisznak egy bosszúszomjas ellenséget, aki esetleg az egész lidérc fajt ellenünk hergelheti.
Tudod, hogy nem erről beszélek.
Őrültség volt az egész.
Nem, nem volt az! Hittél egy jó célban. Abban, hogy milliókat menthetsz meg a Pegazus galaxisban. Hogy véget vethetsz a több évezredes folyamatos pusztításnak.
Belebuktam. Ennyi volt, Radek. Talán… a legjobb lenne, ha lemondanék, és…
Carson! – nézett rá döbbenten Radek, és felült. – Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Figyelj rám! Emlékszel, miben maradtunk a múltkor? Az érettség, és az elhivatottság azzal jár, hogy vállaljuk a felelősséget a tetteinkért, és megpróbáljuk helyrehozni a hibáinkat, és nem azzal, hogy felvesszük a nyúlcipőt, és otthagyjuk a bajban a többieket!
Nem tudom, most mit tehetnék…
Először is összeszedhetnéd magad! Atlantisznak a vezető főorvosára lesz szüksége holnap, és nem egy zombira. Igen, ez a kísérlet rosszul sikerült, igen, valószínűleg lesznek következményei. De amikor itt lesz az ideje, szembenézünk vele. Rám számíthatsz, és tudom, hogy a többiekre is! Mindannyian tudjuk, hogy a legjobb szándék vezérelt, és éppen ezért melletted állunk! És most légy szíves, aludj! Nem akarok ma éjjel többet prédikálni.
Akkor gyere vissza! – kérte Carson, mire a másik visszabújt mellé az ágyba.
Carson, tudom, hogy nehéz, de meg kell próbálnod előre nézni.
Majd holnap megpróbálom – ígérte a doki.
Kezdetnek megteszi – bólintott rá Radek. – Jó éjt!
Neked is – mondta a doki, és adott egy puszit Radek homlokára. Még összemosolyogtak, aztán, bár egyikük sem számított rá, végül mindketten elaludtak.
Másnap reggel Radek ébredt előbb, odakint még épp csak szürkült az ég alja. Álmosan ránézett az ágy mellett álló órára, és megállapította, hogy van még nagyjából fél órájuk, míg kelniük kell, így visszaejtette a fejét a párnára. Carson, aki alvás közben elforgolódott tőle, most háttal neki mélyen aludt. Radek egy kis ideig mosolyogva nézte, de aztán nem tudott ellenállni a kísértésnek, és adott egy puszit a nyakába. Aztán, mivel a férfi illata, ami este is úgy tetszett neki, elmondhatatlanul csábító volt, adott még egyet, aztán egy másikat Carson füle mögé. A doki lassan felébredt, és elmosolyodott, de nem mozdult, csak amikor már a sokadik puszit kapta.
Mivel érdemeltem ki ezt a csodálatos ébresztőt? – kérdezte, miközben lassan megfordult. – Már olyan régóta vágytam valami hasonlóra.
Akkor ideje volt, hogy valóra váljon – mosolygott rá Radek.
Igen – bólintott Carson, majd magához húzta Radeket egy kicsit még álmos, de érzéki csókra.
Másrészt pedig úgy gondoltam – folytatta Radek, mikor megint levegőhöz jutott -, hogy ha jól indul a nap, akkor talán… az egész napod jobb lesz.
Akkor esetleg… még tuningolhatnánk ezt a reggelt? Csak hogy kitartson egész napra – kérdezte egy huncut mosollyal Carson.
Lehet róla szó – nevette el magát Radek, így újra összeforrtak egy csókban, ami észrevétlenül vált egyre szenvedélyesebbé, és persze közben Carson keze is felfedezőútra indult a másik testén. Először csak a pólón keresztül simogatta, aztán bekíváncsiskodott alá is, majd végül megszakítva a csókot egy picit elhúzódott Radektől. – Mit szólnál, ha ezt most levennénk?
Hm… - tűnődött el Radek. – Csak akkor, ha a tiédet is.
Van üzleti érzéked – nevette el magát Carson, de aztán lehúzta Radekről a pólót, majd a sajátját is levette, és máris újra összeforrtak egy érzéki csókban.
Ez a csók lassan szenvedélyesebbé vált, mint a korábbiak, amit aztán Carson megszakított, csak hogy bebarangolhassa a párja nyakát és mellkasát. Radek csak egy percig volt zavarban, de aztán átadta magát a Carson csókjai okozta kellemes borzongásnak, ami feledtetett vele minden mást. Carson is észrevette ezt, és elégedetten nyugtázta, hogy sikerült végre áttörnie Radek zavarának falain, így már gondtalanul csókolhatta végig a másik felsőtestét. Bebarangolta a meleg, selymes bőrét, el-elidőzve az érzékenyebb helyeken, és ezzel egyre jobban felizgatva Radeket. Elégedetten hallotta, hogy a légzése felgyorsul, és egyre gyakrabban hagyták el elégedett nyögések az ajkát.
Carson ebből bátorságot merített, hogy másfele is kalandozzon Radek testén. Egyelőre csak egy finom mozdulattal átsiklott a rajta lévő alsónadrágon, és a combját simogatta, miközben apró, érzéki puszikkal hintette be a hasát, eljátszadozva az alsónadrágja szegélye mentén. Egy pici zavar mellett egyre inkább a türelmetlen vágyakozást érezte a párjában, így kis idővel később úgy döntött, nem váratja tovább, inkább megszabadította az utolsó rajta lévő, immár teljesen feleslegessé vált ruhadarabtól. Mikor ez megtörtént újra összeforrtak egy szenvedélyes csókban, ami közben Carson simogatta a másik testét, de aztán újra lefele indult a csókjaival, és végül rátalált Radek legféltettebb testrészére.
Radek a rátörő gyönyörtől többször is görcsösen az alattuk lévő lepedőbe markolt, és Carson ahogy érzékelte ezt, csak még érzékibben kényeztette a partnerét, míg végül az Carson nevét nyögve felrepült a csillagok közé.
Carson egy kis ideig mosolyogva nézte a párját, majd elheveredett mellette, és érzékien cirógatta a hasát.
Carson… - szólalt meg Radek elhaló hangon egy perccel később.
Igen? – mosolygott rá a doki, de aztán elnevette magát. – Jól vagy?
Nem tudom – hunyta le a szemét Radek.
Akkor orvosi kötelességem, hogy sürgős elsősegélyben részesítselek – nevetett tovább Carson, és megcsókolta. – Most már jobb? – kérdezte egy perccel később, de Radek csak rámosolygott, de aztán tűnődve nézett rá.
Én csak… azt akartam mondani, hogy… én nem biztos, hogy tudom majd… - kezdett bele valamibe, de abban a pillanatban megszólalt Carson ébresztője. A doki egy sóhajjal hátranyúlt és lecsapta, majd elhúzta a száját.
Kelnünk kell.
Carson, ma senki nem szólna neked, ha késnél egy órácskát – nézett rá értetlenül Radek.
Tudom, de… én nem szeretnék. Nem akarom, hogy mindenki azt higgye, hogy… tudod, hogy kiborultam amiatt, ami történt.
Senki nem hiszi ezt. És most… nem engedhetlek el csak úgy – cirógatta meg a doki arcát Radek, mire Carson egy sóhajjal a vállára ejtette a fejét.
Tudod… egy férfi nem szívesen ismer be ilyet, de… te most úgy tűnik, kicsikarod belőlem. Szerintem sejted, hogy… nem vagyok csúcsformában. Radek… pokoli fáradt vagyok, mellé pokolian másnapos, és... arról még nem is beszéltem, hogy darabokban van a lelkem. Félek, csak csalódást okoznék. Majd… máskor folytatjuk. Most tusoljunk le gyorsan, aztán vágjunk bele az új napba. Menj!
Biztos így akarod? – fogta meg a doki kezét Radek. – Én…
Tudom – szorította meg a kezét Carson. – De hidd el, lesz még lehetőséged viszonozni. Csak pár nap… kipihenem magam, összefoltozom a lelkem… legalábbis megpróbálom…
Hát jó – adta meg magát nem túl lelkesen Radek, majd felkelt és elment tusolni, majd utána Carson is. Végül mindketten felöltöztek, és már indultak volna kifelé, mikor Carson megfogta Radek kezét.
Ami azt illeti, hogy nem tudod, mit tegyél… csak gondolj arra, hogy neked mi esne jól, és… a többit érezni fogod.
Köszönöm, Carson – mosolyodott el Radek, és bár küzdött ellene, egy kicsit elpirult. – Mindent.
Nem, én köszönöm – cirógatta meg az arcát Carson. – Hogy vagy nekem. És hogy itt vagy velem.
Ez természetes – mosolygott rá Radek, így váltottak egy puszit, és elindultak reggelizni.
Carson, aki előbb végzett az evéssel végül elköszönt Radektől, és elindult dolgozni. Radek is már majdnem végzett a reggelijével, mikor Marie, Carson asszisztense állt meg mellette.
Dr. Zelenka! Megengedi, hogy leüljek? – kérdezte.
Hogyne, persze – nézett rá meglepetten Radek, mire a nő a reggelijével letelepedett vele szemben.
Csak azt akartam kérdezni, hogy beszélt tegnap óta Dr. Beckettel?
Igen – ismerte be Radek.
Hogy van?
Próbálja tartani magát – tűnődött el Radek. – De nem jól.
Sejtettem – sóhajtott Marie, majd kortyolt a teájából. – Gondoltam, hogy meg fogja viselni ez a dolog.
A saját hibájának érez mindent, amit Michael tett – csóválta meg a fejét Radek.
Nem mondta neki, hogy ez őrültség?
De. De ilyenkor… minden szó falra hányt borsó.
Azért… még mondja el neki párszor – sóhajtott Marie. – Maga a barátja… magára talán hallgat.
Talán – fintorgott Radek. – De azt hiszem… ehhez most több idő kell.
Tudom. De azért segítsen neki, ha tud.
Megpróbálom – ígérte Radek, majd elköszönt a nőtől, és ment a dolgára.
Órákkal később a vezérlőteremben Radek és Chuck a biometrikus érzékelő működésének felderítésén dolgozott, mikor Carson megjelent, és Weirhez sétált, aki a korlátnál állt, és nézelődött.
Látni akart, Elizabeth? – állt meg mellette Carson.
Csak meg akartam kérdezni, hogy van – méregette az expedíció vezetője.
Jól vagyok – sóhajtott Carson.
Nekem nem úgy tűnik. Mennyit aludt az éjjel?
Aludtam.
Aha.
Elizabeth… nézze… millió dolgom van, szóval, ha csak ezt… visszamennék a gyengélkedőre.
Carson! – szakította félbe szigorúan a nő. – Szerintem ez nem jó ötlet. Vegyen ki pár nap szabadságot, és…
Elizabeth, erre semmi szükség…
Ez nem kérés volt, Dr. Beckett – vonta fel a szemöldökét a nő. – Fogjon egy ugrót, és menjen el horgászni! Három napig látni sem akarom. Bár ilyen állapotban nem szívesen engedem el egyedül, de a környezetváltozás majd jót tesz.
Radek tekintete egy pillanatra találkozott Carsonéval, aztán megszólalt.
Én szívesen elkísérem, Dr. Weir.
Tényleg? Ez igazán… kedves öntől, Dr. Zelenka – mosolyodott el a nő. – Nos, Carson?
Átadom a műszakot Dr. Cole-nak – adta meg magát Carson, majd Radekre nézett. – Egy óra múlva az ugrónál találkozunk.
Rendben – bólintott rá Radek, majd nézte, ahogy Carson elsiet, de aztán Chuckhoz fordult. – Ezt majd folytatjuk, ha visszajöttem.
Rendben – bólintott rá a srác, így Radek Dr. Weirhez sétált.
Nagyon nincs jól – mondta a nő.
Tudom – bólintott rá Radek. – Vigyázok rá!
Köszönöm, Radek! – mosolygott rá hálásan a nő. – Nem tudom, mit mondhatnánk neki, ami segít.
Semmit – rázta meg a fejét Radek. – Csak annyit tehetünk, hogy mellette vagyunk.
Menjenek. De ha bármi gond van, jelentkezzen!
Úgy lesz – ígérte Radek, majd elsietett, hogy ő is összeszedjen néhány dolgot, amire szükségük lehet.
Egy órával később, mikor Radek lesétált a hangárba, Carson már bepakolta a holmiját az ugróba, így Radek csak besétált, ledobta a hátiszsákját hátul, aztán előre ment, és letelepedett Carson mellé.
Itt a kettes ugró – szólt bele a doki a rádióba. – Engedélyt kérünk az indulásra.
Mehetnek, kettes ugró – válaszolt Weir. – Jó fogást, Carson!
Köszönöm, Elizabeth – bólintott rá Carson, és elindultak.