#31 – Összezárva

Charles Xavier professzor eltűnt. Pár régi tanítványa egy bizarr csapatot állít össze, hogy felkutassák. De a kutatás időnként váratlan fordulatot hoz… Emma Frost elárulta a kutatócsapatot, és saját tervét akarja megvalósítani.

Mr. X rejtekhelyén sikerült kiszabadítani Xavier professzort és az egykori ügynököket, de egy robbanás maga alá temette őket a felmentő csapattal együtt. A robbanást túlélték, és Forge bázisán rejtőztek el Emma Frost elől. Emma Frost Raven társaságában még időben elmenekült, és a gyanútlan Forge-tól megszerezte a Cerebro-t is. Tudomást szerzett a hadsereg titkos tervéről, amely egy tökéletes fegyver létrehozásáról szól, aminek segítségével a veszélyes mutánsokat csöndben és gyorsan tudnák kiiktatni…

Az elmúlt hetekben Emma Frost mindent előkészített a tervéhez. Douglas Ramsay és pár megbízható ember segítségével megépítette házának alagsorában a Cerebro használatához szükséges termet, és beépítették a szerkezetet is.

- Nem aggódsz, hogy nem fog sikerülni? – kérdezte Doug Emmától.

- Nem. Minden megvan, minden a helyén van ahhoz, hogy működjön a Cerebro. – mondta nyugodtan a nő.

- Hogy tudsz mindig ilyen hidegvérű maradni? – kérdezte a férfi.

Emma nem válaszolt, csak elengedett egy félmosolyt, és beült a székbe, fejére helyezte a szerkezetet, amely alig volt nagyobb egy hajpántnál. Raven a vállára tette a kezét, majd bekapcsolták a Cerebrot.

A terem falán megjelent a világ térképe, rajta több száz világító fénnyel. Emma nagyon sok mutánssal teremtett kapcsolatot élete során, és most mindegyikük tartózkodási helyét meg tudták találni. A saját házára is rákeresett, és működött minden megfelelően: Raven és Doug is szerepelt a New York környékére ránagyított térképen.

Emma ezután felfedezőútra indult. Biztonság kedvéért rákeresett Forge kutatóbázisára, és legnagyobb meglepetésére sok régi ismerősét találta ott.

- De hogyan?! Hogyan élték túl a barlangban a robbanást? – csodálkozott Raven.

- Valami titkos fegyver, vagy eddig rejtett képesség lehet valamelyikük birtokában. – gondolkozott el Emma. – De ezután nem követhetünk el hibát: meg kell tőlük szabadulni! Szerencsére már tudjuk, hogy ki fogja helyettünk elvégezni a piszkos munkát… - folytatta, és elmosolyodott.

Pár percig kutakodott még a világban a régi ismerősei között, majd rémülten felkiáltott:

- Nem, nem, nem! Ez lehetetlen! – és gyorsan levette a szerkezetet a fejéről, és rémülten nézett Ravenre.

- Mi az, mit találtál?

- Nem mit, hanem kit! Fel kell gyorsítanunk a terv megvalósítását, mielőtt még túl késő lenne!

Másnap a titkos katonai bázison fel-alá rohangáltak az emberek, idegesen. Csak két nő sétált nyugodtan, és beléptek az egyik ajtón.

- Miss Frost, Miss Darkholme! – üdvözölte őket Ridley ezredes. – Örülök, hogy eljöttek.

- Örömmel! – válaszolta mosolyogva Emma. „Micsoda bolond, olyan könnyű manipulálni, hogy alig kellett a telepátiámmal rásegíteni!" – gondolta.

- Kérem, kövessenek! – intett az ezredes, és elindult.

A már korábban látott kétszintes terembe mentek, ahol biztonságból figyelhették a vizsgálóban zajló eseményeket. A vizsgálóasztalon fekvő férfi teste le volt takarva, eszméletlenül feküdt. Az orvosok és az asszisztenseik feszültek voltak: már csak percek voltak hátra a bemutatóig. Hamarosan Ridley ezredes rádión leszólt az alsó szintre, hogy kezdhetik. Az egyik, idős orvos kezébe vett egy mikrofont, aminek köszönhetően a felső szinten hallani tudták a beszámolóját.

- Üdvözlöm az ezredes urat és a vendégeit, a nevem Dr. Cornelius, én vezettem a kísérletet. Több hónapos előkészület után az elmúlt hetek során dolgoztunk a tesztalanyon. Az életem nagy részét egy különleges fémötvözet, az adamantium kutatásának szenteltem, amelyet több más fém keverékéből és speciális eljárások során sikerült korlátozott mennyiségben előállítanom. Ez az eddig ismert legkeményebb fém, hihetetlen terhelés esetén se törik vagy roppan össze, a súlya pedig a többi fémhez képest arányosan nem nagyobb. A kutatásaim során a hasznosítási lehetőségeit is vizsgáltam. Amikor itt elkezdtük az előkészületeket, az egyeztetések során abban állapodtunk meg, hogy ezzel a tesztalannyal kísérletet teszünk arra, hogy a csontvázat adamantiummal vonjuk be. A tesztalany nagyfokú öngyógyító képessége mellett ennek köszönhetően megsemmisíthetetlen fegyverre tehet így szert a hadsereg. A fémnek köszönhető súlynövekedést speciális drogok által biztosított izomnövekedéssel ellensúlyoztuk, ezáltal a tesztalany mozgékonyságát és gyorsaságát az előzetes várakozások szerint remélhetően sikerült megőrizni. A drogok egy átlagos ember számára halálosak lettek volna, de az öngyógyító képesség itt is sokat segített. A kérésnek megfelelően a hiányzó alkar pótlása során is adamantium burkolatot alkalmaztunk. A kézfej pótlását, 4 mechanikus ujjal, csak a jobb karon tartottuk szükségesnek, a bal karon nem. Mindkét kézfejből 3-3 éles karom hívható elő a tesztalany szándéka szerint, ezzel biztosítva, hogy kézifegyverétől ne lehessen megszabadítani.

Emma és Raven döbbenten figyelték a beszámolót. Dr. Cornelius mintha nem is emberi lényről beszélt volna. Nem számítottak arra, hogy ennyire durva lesz a kísérlet. Ridley ezredes elégedetten nyugtázta a beszámolót, majd kérte, hogy kezdődjön el az éles bemutató.

Időközben a P.L.A.Z.A. kutatóbázison Forge lassan haladt a hely leárnyákolásával. Nem is sejtették, hogy már elkéstek, és Emma már megtalálta őket a Cerebroval. A sebesültek kezdtek lassan meggyógyulni. Dr. McCoy miután végzett a betegei reggeli vizsgálatával, a professzorhoz fordult:

- Charles, és te hogy vagy?

- Nem szereztem komolyan sérüléseket, csak pár kisebb karcolást. – válaszolta nyugodtan a prof.

- Nem úgy értettem…

- Hmmm. – Xavier elhallgatott, majd szomorúan megszólalt: - Nem értek még mindig semmit. Mit akart velünk Mr. X? Hozzám nem nyúlt, de Betsyn kísérletezett. Nem kerülgethetem sokáig a témát, el kell neki mondanom…

- Mennyire komoly a helyzet? – kérdezte aggódva Hank.

- Túl fogja élni. – válaszolta határozottan a prof. – De sokat kell vele dolgoznom.

- Visszatérve rád: hogyan gondolod, mi lesz most ezután?

- Sokat volt időm gondolkozni a börtönben, a házi őrizetben, majd a fogságban. Fura, de a fogság visszaadta a hitem, a küzdeni akarásom. Előtte sokat betegeskedtem, de azok lelki eredetűek voltak, a hitem ingott meg a világban, és ez mindig rosszat tett az egészségemnek, még fiatal koromban is. A gerincem is jobban fáj olyankor… Igaz lehet az a sejtésem, hogy a telepátiám annyira erős, hogy az elmém, a lelkem fájdalmai nagyon súlyosan kihatnak a testem egészségére is. De most jobban érzem magam. Amint mindenki meggyógyul, mindenkit beavatok a tervembe!

- És a lábad? Forge ne csináljon egy újabb protézist, hogy járni tudj?

- Gondolkoztam a lehetőségen, de nem. A járni tudás hiánya csak a hiúságomat sértette. De ez már a múlté.

- Rendben. – mosolyodott el Hank. – Most megyek, indián feltaláló barátommal meg kell beszélnem pár kérdést a Cerebrotól való védelemmel kapcsolatban.

Xavier bólintott, és Hank pár ugrással már el is távolodott. A prof még telepatikusan utánaszólt: „Köszönöm, Hank. Jean halála óta… nem igazán maradtak bizalmasaim. Még egy pszichológusnak is szüksége van valakire, aki meghallgatja."

Eközben Allison Blaire, a Káprázat néven ismertté vált mutáns énekesnő rendkívül unatkozott. Xavier nem engedett senkit se távozni a P.L.A.Z.A-ból, mert fent szerette volna tartani a látszatot, hogy mindannyian meghaltak. És egy olyan nő számára, aki gyűlölte a bezártságot, és minden éjszakáját a városban töltötte szórakozva vagy énekelve, minden perc kínszenvedés volt. Az unalom ellen Allison számára a legjobb megoldás egy férfi társasága volt: állandóan Warren Worthington nyomában volt.

- Warren drágám, nem szökhetnénk el ma éjszaka? – ült le Angyal mellé egészen közel, szorosan, és a vállára tette a kezét. – Nem maradnánk soká, csak egy kicsit kimennénk szórakozni egy közeli városba… Úgyse venné észre senki.

- Felejtsd el! – mondta közönyösen Warren. – Nincs kedvem.

- Jajj, ne legyél már ilyen!

- Nincs kedvem, ennyi az egész.

- Valami nagyon nyomja angyalszíved, édesem! Hadd segítsek felejteni! – és Allison hozzábújt a férfihez. Ezzel csak azt érte el, hogy Warren elindult Forge-hoz.

Forge már nagyon feszült volt a rengeteg „vendégétől", akiktől nem tudott megszabadulni. Mindenki menekült valaki elől, akivel nem akart beszélni, találkozni, vagy egyszerűen egy légtérben lenni. Ennek köszönhetően az egykori csendes labor tele volt egyfajta „menekültekkel". Kolosszus csak csendben, magányosan ült az egyik sarokban. Honvágya volt. Atmoszféra éppen kiselőadást tartott neki arról, hogy vajon lehetséges-e a mutánsok és az emberek együttélése, de nem figyelt rá. Bestia mindig tudni akarta, hogy Forge mivel foglalkozik, ezért mindig a közelében foglalatoskodott, és állandó kérdéseivel, megjegyzéseivel az indián férfi idegeire ment.

Amikor Warren belépett, Martin feléje fordult, és megkérdezte a véleményét:

- Szerinted az emberek mennyire vették fenyegetésnek azt, amikor Magnetó Washingtonra támadt? Bizonyos szempontból…

- Nem érdekel.

- Hogy-hogy nem érdekel? – döbbent meg Atmoszféra. – Hiszen most már mindenki tudja, hogy te is mutáns vagy, ezért neked is fontos ezzel foglalkoznod, nem rejtőzködhetsz örökké.

- Kösz, hogy emlékeztetsz! – csattant fel a szárnyas mutáns. – Mindenemet elveszítettem! Hank, mindig rossz volt az időzítésed!

- Warren, tudod, hogy nem volt szándékos! – ugrott mellé Bestia. – És remélhetően nem vesztetted el mindenedet, előbb-utóbb csillapodni fognak a hullámok.

- Persze! Majd ha az emberek szeretni fogják a mutánsokat! – gúnyolódott Angyal. – Sose lesz ennek már vége, nem bírok itt maradni!

Warren kifakadását a prof is észlelte a szomszéd teremből, és épp az utolsó pillanatban érte el telepatikus üzenetével, mielőtt elrepült volna. Hirtelen egyre többen és többen lettek azok, akik pszichológus segítségére szorultak. A több hetes bezártság mellett az is frusztrálta a bázison lévőket, hogy a prof még mindig nem árulta el, milyen terve van, és hogy mikor hagyhatják el végre ezt a komor helyet.

Káprázat nem az a fajta nő volt, aki jól tűrte az elutasításokat. Megszokta, hogy bármilyen férfit megkaphat, akit csak akart. Éppen a körmeit nézte, amikor Jamie Madrox odament hozzá.

- Borzasztó, itt semmilyen körömlakk nincs! A régi már teljesen lekopott! – dühöngött az énekesnő.

- Talán én segíthetek. – mondta Jamie.

- Mégis hogyan?

- Egyszerűen. Én úgy is el tudok innen menni, hogy közbe itt maradok. – és ezzel dobbantott egyet a bal lábával, és megjelent mellette egy másolat. – A Többszörös Ember a szolgálatára, kisasszony!

Allison sóhajtott egyet, és rázta fejét. Nem igazán akart szívességet kérni a férfitől, mert tudta, a végén még nem tudja magáról levakarni. Jamie pár béna viccet mondott, mire Fernandez megjelent.

- Madrox. Szerintem jobb, ha most távozol. – mondta zordan.

- Minek? Csak beszélgetek a kisasszonnyal.

- Nem kérés volt. – a mexikói mutáns a vállára tette a kezét.

- Vedd le rólam a kezem! – háborodott fel Jamie. – Azt csinálok, amit akarok!

- Igen, de békén fogod hagyni Miss Blaire-t! – emelte fel a hangját Fernandez is. Az énekesnő élvezte a vitát, legalább ez feldobta az unalmas napot.

A veszekedés elfajult, és a könnyen feldühíthető testőr megütötte Jamie-t. Mint ahogy a korábbi alkalommal, most se jött létre másolat, ugyanis Fernandez elnyelte a kinetikus energiát, amivel Madrox ilyenkor a másolatait hozta létre. A férfi betört orral esett földre.

- Ez legyen egy lecke, kisember! – mondta a mexikói.

- Itt senki nem fog verekedni. – jelent meg Kolosszus.

- Te is kérsz egy pofont?

Peter azonban acéltestre váltott az utolsó pillanatban, így Fernandez számára igencsak fájdalmas volt a tapasztalat: Kolosszus ellen puszta kézzel nem lehet küzdeni. Allison remekül szórakozott, fényt generált, amit testőre energiává alakított, és ellenfelére lőtte. Peter azonban az utolsó pillanatban eltért az energiasugár elől, ami a Forge egyik gépébe csapódott, az pedig kisebb robbanással megsemmisült.

Bestia azonnal a professzorhoz sietett, aki hamarosan meg is érkezett. A robbanásban nem sérült meg senki, de a prof úgy gondolta, ideje lecsillapítani a kedélyeket.

- Felnőtt emberek… - sóhajtott, amikor odaért a többiekhez. – Ilyet a kamaszok se mertek csinálni az Intézetemben! Nem szükséges részleteznem, hogy mennyire fontos, hogy mindenki megőrizze a hidegvérét. Hamarosan véget fog érni a bezártságunk, amint Forge befejezi a bázis leárnyékolását.

- Fernandez kezdte! – kiáltott Jamie.

- Nem érdekel. – mondta szigorúan Xavier. – Zárjátok le a vitát békésen egymás között!

Miközben Emma tovább folytatja terve megvalósítását, kiderül, mi történt Roninnal…