11. fejezet
Bella
A következő időszakban nem rendelkeztem tökéletes időérzékkel, jobbára a váltakozva egymást követő fürdetések, pizsama, ágyhuzat- és infúziócserék, a Dr. Gerandy által gyakran megejtett vizitek egyvelegében vészeltem át a napokat, egyiket a másik után. Őszintén szólva, azt sem tudtam egy ideig, hogy nappal van-e, este, vagy inkább éjszaka: csak rövid időszakokban voltam magamnál, általában inkább aludtam, vagy egy féléber, félájult állapotban leledzettem. Néha felrémlett előttem Charlie sápadt, aggodalmas ábrázata, de, mivel ő rémálmaimnak is egyik kitüntetett szereplője volt, látványa nem segített megkapaszkodnom a realitások világában.
Igen, a rémálmaim... amelyekben Edward, Victoria, Jane, Felix és az egész Volturi engem üldözött, és bosszúból a szeretteimet is bántalmazták és megsemmisítették... amelyekben Alice láttán jeges rémület markolta meg a szívemet, mert attól rettegtem, hogy meg fog ütni... amelyekben lankadatlanul kerestem Jacobot, hogy bocsánatáért esedezzem és végre a tudomására hozzam, hogy őt szeretem, és ha még tud viszontszeretni, könyörögjek, hogy maradjon velem... De kérhetem-e tőle ezt, amikor ez a döntés a legrettenetesebb veszélybe sodorná? Minden lidérces álmomból ezzel a dilemmával riadtam fel, mígnem aztán azzal „nyugtattam meg" magamat, hogy Jacob talán soha többé nem áll szóba velem, így aztán egyelőre felesleges amiatt aggodalmaskodnom, hogy nem létező bensőséges kapcsolatunk milyen veszélyekbe sodorná őt.
Azt nem tudtam volna megmondani, hogy hallucinációk kínoztak-e, vagy a valóságban is megtörtént, de nagyon gyakran hallottam farkasordítást a ház körül. Ilyenkor hosszasan tépelődtem azon, hogy vajon a falka melyik tagja nyilvánulhatott meg. Abban az egyben biztos voltam, hogy nem Jacobot hallom, hiszen tudtam, hogy örökre méltatlanná váltam a barátságára... a szerelmére... hogy neki többé nincs arra oka, hogy az otthonomat kerülgesse. Ilyen alkalmakat követően Charlie időnként elmondta, hogy a ház környékén reggelenként hatalmas mancsnyomokat talált, és Maryvel együtt sápítoztak azon, hogy a vadállomány mennyire felbátorodott a vidékünkön.
Néhányszor Renée is felbukkant álomképeim között, s ezen alkalmak egyike valóságos látogatásnak bizonyult; néhány napig nálunk maradt, segített ápolásomban, majd hazautazott, mert Philnek is szüksége volt rá.
Így tengettem a... napjaimat? Heteket? Hónapokat? Nem találtam erre a kérdésre a választ, amely egyedül azért foglalkoztatott ilyen gyötrelmesen, mert úgy éreztem, hogy minden elmulasztott perc egyre jobban eltávolít Jake-től, és egyre csökken az esélyem, hogy valaha is jóvá tehessem, amit ellene... és magam ellen elkövettem.
A kínos lábadozásomat kísérő hagymázos képek visszatérő szereplője volt Mary, aki biztos pontként csak ritkán és rövid időre tűnt el az ágyam mellől. Ilyenkor az emeleten lévő szobámban pihent le egy rövid időre, a helyét pedig Charlie foglalta el a karosszékben: szemét aggodalmasan rám függesztve, kezét tördelve üldögélt betegágyam mellett, türelmetlen féltéssel várva felépülésemet. Ami azt illeti, egyéb kérdésekben Charlie ez idő alatt is roppant határozott volt, amint arról egy alkalommal meg is győződhettem.
Ekkor szintén Maryt helyettesítette az ágyamnál, s egyszer csak felpattant, majd ügyetlen óvatossággal – miközben az éjjeliszekrényről néhány apróságot lesodort, s ezzel engem felriasztott – kisietett a szobából, miközben pánikszerűen kotorászott a zsebében. Óvatosan rám csukta a nappali ajtaját, s az előszobában halkan duruzsolva beszélni kezdett. Nyilván telefonon hívta valaki. Már éppen visszasüllyedtem volna a Volturival vívott sokadik, kilátástalan küzdelmem megvívásáról szóló álmomba, amikor néhány érthető szó hirtelen felrezzentett.
- Igen, Billy, köszönöm az érdeklődésedet – mormolta Charlie fojtottan – sajnos egyáltalán nincs jól!
Ó, Istenem, gondoltam magamban, bárcsak megkaphatnám most azt a telefont, hogy üzenhessek Jacobnak! Micsoda alkalom lenne! De sajnos még mindig nem volt hangom: egy mukkot sem bírtam kinyögni, így Chalie-nak sem adhattam jelt, hogy jöjjön be az előszobából, és hosszas találgatás után magyarázza el Billynek, hogy mit üzenek... Ezt különben sem éreztem járható útnak, hiszen mondanivalóm rendkívül személyes természetű volt. De a legfőbb probléma ebben a vonatkozásban egyelőre teljes beszédképtelenségem volt. Dr. Gerandy ugyan megpróbált megnyugtatni bennünket, hogy teljesen működőképesek lesznek a hangképző szerveim, nekem azonban e kérdésben komoly kétségeim voltak. Az orvossal, Maryvel és Charlie-val én egyelőre pislogások útján kommunikáltam, már amikor egyáltalán ébren vagy eszméletemen voltam.
- Antibiotikumokat és egyéb gyógyszereket kap infúzióban – hallottam Charlie átható suttogását – nem, sajnos nem kelhet fel, de nem is bírna – folytatta – egész nap fekszik, alszik... Dr. Gerandy naponta többször látogatja. Már alig várom, hogy jobban legyen! – fejezte be elfúló hangon. Erre valószínűleg Billy válaszolt valamit hosszasabban, mert szünetet követően Charlie visszafojtott, de dühös felcsattanását hallottam:
- Hogyne, még mit nem! Az a kis aranyifjú, a Cullen fióka nem férkőzhet Bella közelébe még egyszer! – rövid csend, majd kisvártatva ismét Charlie szenvedélyes suttogása: – A lehető legelszántabb vagyok ebben a kérdésben, Billy! Komolyan fontolgatom, hogy jogi útra terelem a dolgot! Bella nemcsak tüdőgyulladást kapott a legutóbbi, a Cullen poronttyal megejtett szökése alkalmával, de valaki alaposan ellátta a baját is! Igen, Billy, jól értetted, valaki összeverte, felpofozta, de úgy, hogy a képe csupa duzzanat és fekete véraláfutás. A Cullen szépfiú persze adta itt a bankot – Charlie határozottan kezdett begorombulni – de én fegyverrel kényszerítettem távozásra! Annyit még kibökött korábban, hogy Bellát Alice bántalmazta. Egyelőre nem tudom, hogy erről mit gondoljak, de abban biztos vagyok, hogy ennek a famíliának egyik tagját sem engedem Bella közelébe, csak az életem árán!
Jaj, Charlie – gondoltam magamban megrettenve – ha tudnád, milyen közel a lehetőség! De ezektől az életed árán sem tudnál megvédeni! – bűntudatom hirtelen sokszorosan meghatványozódott.
- A legjobb lenne jogi úton távoltartás bírói elrendelését kicsikarni ezzel a szépfiúval szemben – én ugyan nem hittem, hogy egy vámpírt illetően ez a leghatékonyabb védekezési mód, Chalie-t azonban határozottan feldobta a lehetőség – igen, igen, sajnos jól gondolod, mivel Bella már nagykorú, neki kellene egyes eljárási cselekményeket kezdeményeznie! – sóhajtotta Charlie frusztráltan – De hát őrá számíthatok a legkevésbé ebben a kérdésben. Tudod, Billy, szegény kislányom teljesen kritikátlan ezzel az alakkal szemben. Őrülten szerelmes belé, az a féreg bármit elkövethetne ellene, Bella csak egyre jobban imádja. Én most kitiltottam a házból a pasast, Bellát pedig azért nem ápolják kórházban, mert ott nem tudnám megoldani, hogy Carisle Cullen és így a drágalátos fiacskája ne férkőzhessenek a közelébe, de meggyőződésem, hogy Bella felépültét követően megint feltűnik a színen a fiú, és én nem fogom tudni megoldani, hogy leválasszam őt erről a gonosztevőről, hiszen iskolába kénytelen leszek elengedni, ott pedig ismét együtt lesznek!
Ó, Charlie! – jajdultam fel magamban – ha tudnád, mit teszel most! Örökre tönkreteszed minden esélyemet Jacobot illetően! Billynek az lesz az első dolga, hogy elmeséli Jake-nek a hallottakat. Szegény Jacob még jobban elvadul tőlem ezek után, már ha ez egyáltalán lehetséges! Soha de soha nem fog velem szóba állni, esélyem sem lesz, hogy valaha is kiengeszteljem és meggyőzzem a szerelmemről!
- Hát, Billy, még egyszer nagyon köszönöm szíves érdeklődésedet, de egyelőre nem tudok beszámolni Bella látványos gyógyulásáról – suttogta Charlie megtörten. – Tudod, hogy kicsi gyerek kora óta mindig beszélt álmában. Most olyan rosszul van, hogy lázálmában is csak dobálja magát, de nem bír megszólalni – fejezte be lehangoltan.
Tudtam, hogy Charlie-ból a határtalan féltés beszélt, és a veszély bizonyos vonatkozásban még sokkal nagyobb volt, mint ahogyan azt ő gondolta, mégis mélységesen elkeseredtem azon, amit most közvetve Jacob tudomására hozott. Fogalmam sem volt, mit tehetnék ebben a helyzetben. Lehunytam a szememet, azt még hallottam, ahogy Charlie beoson a nappaliba, nehézkesen leereszkedik a karosszékbe, majd elmerültem egy újabb álomban. Ezúttal azt éltem át újra gondolatban, amikor Jacob utoljára itt volt nálunk, és meg akart csókolni. Ezúttal azonban én is nagyon-nagyon akartam a csókot... Jake már lehajolt hozzám, félig lehunytam a szememet az izgalomtól és a vágyakozó várakozástól felajzva, még egy pillanat, és érezni fogom az ajkát... ekkor hirtelen vad telefoncsengés riasztott fel, a csókból megint nem lett semmi, még álmomban sem... Charlie a karosszéket felborítva felugrott és a vadul csörgő szekrényhez rohant, hogy a rendőrségi pecséteket letörve feltéphesse az ajtót, és végre elhallgattassa azt az átkozott telefont.
NonPlusUltra
