Amikor Elizabeth hatalmas vigyorral, Peter kezét fogva megállt a lépcsőházban és bekopogott Roderich lakásának az ajtaján, még sejtése sem volt arról, hogy nem egy nő, hanem egy férfi fog ajtót nyitni. Már pedig így történt, a lánynak az arcára fagyott a mosoly, Peteren nem történt drasztikus változás.

- Kik vagytok és mit akartok?

- Itt lakik Roderich Edelstein? – nyelt egyet Elizabeth és már nem egészen bízott a memóriájában.

- Igen. – jött a felelet – Mit akartok tőle?

- Igazából tőle már semmit… szóval te vagy a gyógyszerész?

- Igen. – mondta a szőke férfi és ellenségesen méregette a lányt.

- Remek, akkor tőled szeretnénk valamit. – mondta Elizabeth – De odabent.

- Még mindig nem tudom ki a fenék vagytok, idegeneket meg be nem engedek!

Elizabeth sóhajtott és lenézett Peterre.

- Roderich barátja vagyok, Elizabeth Héderváry. Vagy Héderváry Erzsébet, ahogy tetszik. Ő pedig Peter és nagyon szükségünk lenne egy gyógyszerészre.

- És egy fürdőre is… - morogta a férfi, de szélesebbre tárta előttük az ajtót – Basch Zwingli vagyok. Addig nem vagyok hajlandó beszélni veled, amíg nem leszel tiszta.

Elizabeth elhúzta a száját, és eltűrte, ahogy Basch hozzávág egy törölközőt, egy bő pólót és egy egy rövidnadrágot, ami feltehetőleg Roderichhé volt.

A lány nem engedte el Peter kezét, maga után húzta a fürdő felé. Eszében sem volt kettesben hagyni ezzel a férfivel, még akkor sem, ha megbízhat benne Rod szerint. Még a végén felkapja Petert és elmegy vele a világ másik végébe! Nem, megígérte Lukasnak, hogy vigyáz rá. Tehát kelletlenül biccentett Baschnak azon kérdésére, hogy együtt akar-e fürdeni a gyerekkel.

Elizabeth becsukta maguk mögött az ajtót, aztán leguggolt Peter elé és lehúzta róla az ingecskéjét, majd a nadrágját. Cipővel nála sem kellett bajlódni. Elizabeth a kádhoz lépett, és megnyitotta a meleg vizet. Addig folyatta, amíg ő maga is le nem vetkőzött és bele nem mászott. Peter gyerek még, mit árthat neki a látványa. A kisfiú tényleg nem zavartatta magát, bemászott Elizabeth mellé és azzal szórakoztatta magát, hogy a szárnyaival vizet fröcskölt magára. A lány alaposan megmosdatta, közben pedig észrevett a kád szélén egy férfi sampont is. Na mármost neki sáros volt a haja, Basch pedig parancsba adta neki, hogy legyen tiszta, tehát őt se nagyon zavarta, hogy férfiillata lesz. Majd elmúlik. Először azért Peter hajába dörzsölte bele, utána következett a magáé. A kisfiú kapálózott és kiáltozott, egyáltalán nem tetszett neki ez a fajta törődés. A lány nem tágított és végül sikerült vállalhatóra pofozni mindkettejüket.

A víztől csöpögő Peterrel kezdte a szárítkozást, rádobta a fejére a törölközőt, aztán megdörzsölte. Peter csak megrázta a szárnyait, tehát ezzel Elizabeth arra jutott, most következhet ő. Csak azzal nem számolt, hogy Petert túlságosan is érdekelte az emberi lakás és túl hamar megunta a fürdőszobát. Úgy ahogy volt, pucéran felugrott a kilincsig, lenyomta, aztán kirohant a fürdőből. A kanapén üldögélő Basch, aki a nyitódó ajtó felé fordult, pont látta, hogy rántja Elizabeth maga elé a pólóját, és hogyan szalad ki egy szárnyas gyerek az ajtón. Egy szárnyas gyerek… Azt hitte az csak valami jelmez!

Felpattant a helyéről és Peter után vetette magát. Sikeresen el is kapta a kapálózó gyereket. Szorosan tartotta a csuklóit és nem engedte el. Végig a szárnyait figyelte.

Elizabeth gyorsan magára kapta a ruhákat és elhúzta Baschtől Petert.

- Ne merd bántani! – mondta.

- Eszembe sem jutott. – pislogott Basch – Milyen barátai vannak Roderichnek, te jó ég… - huppant vissza a kanapéra – Most aztán elég erős magyarázatot várok!

Elizabeth jobb híján egy törölközőt kötött fel Peterre, aki vidáman lógatta a lábát az egyik fotelben, majd a lány leült a fotel karfájára. Basch várakozón bámult rá, Elizabeth pedig rövid hallgatás után neki is előadta azt, amit Roderichnak, azzal a kiegészítéssel, hogy Roderich mit mondott. Basch némán hallgatta, Elizabethnek olyan érzése volt, mintha fegyveres kihallgatáson lenne. Amikor befejezte, Basch hosszú ideig gondolkodott, nem szólt.

- Tehát ha jól értem… te bármikor át tudnál menni Hetaliába.

- Igen.

- És megtaláltátok a laboratóriumot, ahol a betegség született.

- Igen.

- És vannak betegeitek.

- Sok.

- És meg kellene gyógyítani őket.

- Jó lenne.

- Roderich azt javasolta vágjátok le a szárnyaikat.

- Igen, de értsd már meg, hogy nekünk te kellesz!

Basch felnézett, a tekintete megvillant, mintha azon a bizonyos kihallgatáson a vádlott olyat mondott volna, amit nem kellett volna.

- Éppenséggel ráérek mostanában. De el kell vinned magaddal, hogy magam is megvizsgálhassam azt a labort.

- Örömmel elviszlek!

- Remek. Mikor akarsz indulni?

Elizabeth elgondolkodva nézett Peterre. Őt nem akarta magával vinni, viszont egyedül sem akarta itt hagyni.

- Meg kéne várni Rodot.

- Rendben. – vont vállat Basch – És sötétben akarsz nekivágni?

Elizabeth már válaszra nyitotta a száját, de rájött, hogy tulajdonképpen aligha találna a Tengelyhez sötétben. Még csak be sem járta egész Hetaliát, sötétben pedig szinte lehetetlen lenne tájékozódni, pláne, ha olyan helyre érkezik, amit még nem ismer.

- Reggelig várunk. – jelentette ki. Pirkadatkor még akár innét is elindulhatnak, kevesebben járnak az utcákon.

Basch bólintott és elégedetten hátradőlt, a kihallgatás véget ért.

- Öm… te itt laksz Roddyval?

- Igen.

- Hogyhogy? Együtt vagytok?

Basch villámló szemekkel nézett rá, az arca semmit sem árult el.

- Régóta ismerem Rodot és kellett neki lakótárs. Túl sokat költ az a fickó, én meg tudok spórolni…

- Aha. – bólogatott Elizabeth úgy, mint aki nem hiszi el.

- Ne „aházz", így van!

- Természetesen. – bólogatott ugyanúgy Elizabeth és a végén megeresztett egy kaján vigyort. Basch sóhajtott és úgy döntött nem szól hozzá többet.

Elizabeth közben úgy döntött kimossa a ruháikat, mert akkor reggelre megszáradnak. Mire kiteregette a tiszta ruhákat, Roderich is hazaesett. Basch tájékoztatta a fejleményekről, Elizabeth meg arról, hogy vigyáznia kéne Peterre. Roderich persze a munkájával jött, de most Basch kiállt a lány mellett és sikerült meggyőznie, hogy vegyen ki szabadságot és 0-24-ben figyelje a kiskölyköt.

Ezután megvacsoráztak, Peternek különösen ízlett a földi étek, majd Basch, mint a ház ura, kiadta a parancsot a lefekvésre. Elizabeth direkt figyelte, Basch és Roderich ugyanabba a szobába mentek be, bár ennél tovább nem jutott a lány. Ő a kanapén kapott helyet, Peter pedig az egyik fotelben gömbölyödött össze. Elizabeth sokáig bámulta a plafont, mire el tudott aludni. Hetaliára gondolt. Az az ország lenyűgözte. Aztán ott voltak a lakói, akik most ki tudja milyen állapotban vannak. Gilbert… vajon elment csatázni? Jól van még? Tud az egekig szárnyalni? Holnap megkapja a válaszokat, mégis annyira távolinak tűnt az egész utazás…


Másnap reggel Elizabeth vidáman bújt bele a tiszta ruháiba, és nézte végig, ahogy Basch összecsomagol egy adag sajtot, meg olyan kütyüket, amikre állítólag szüksége van.

- Ha lehet, ne legyen túl nehéz. – jegyezte meg Elizabeth.

- Hát hogyne… - morgott Basch, talán még mindig neheztelt rá a tegnapi miatt. Elizabeth már tényleg nem hitte el, hogy csak lakótársak.

Roderich és Peter felkísérték őket a tetőre. Az idő kellemesen hűvös volt, a nap még csak néhány sugarát nyújtóztatta felfelé.

- Azt hiszem, indulhatunk. – mondta Elizabeth, a napot figyelve. Aztán felnézett a felhőkre, és érezte, ahogy a barna szárnyai szétnyílnak a hátán.

Roderich és Basch álla leesett, miközben a lány lehajolt Peterhöz.

- Tudom, hogy nagyon szeretnél visszamenni Berwaldhoz… de most még egy kicsit itt kell maradnod Roderichhal.

- Veled akarok menni, Elizabeth! – ölelte át a nyakát – Hiányoznak!

- Tudom… de ne aggódj, amikor legközelebb látod őket, mind egészségesek lesznek.

Peter bólintott, Elizabeth pedig felállt és Basch mögé állt. Amíg a férfi tartotta a táskáját, addig ő átnyúlt a karja alatt és átölelte a mellkasánál. Majd kitárta a szárnyait, csapott egyet, majd még kettőt és a levegőbe emelkedett. Elcsodálkozott a maga erején, vagy a Lukastól kapott szárnyaként, mert könnyűszerrel elbírta Bascht.

- Majd jövünk! – kiáltotta a lány, aztán kilőtt az ég felé. Peter és Roderich integettek nekik, Basch pedig üvöltött a félelemtől.

A lány egyre feljebb és feljebb tört, tudta, ha eléri a felhőket, onnét már csak egy köpés Hetalia. Sikerült is a fehér pamacsok szintjére érniük és már Basch sem kiáltozott szerencsére. Mivel lelassultak, Elizabeth jobban hallotta volna.

Hetaliára koncentrált, elképzelte maga előtt a tájat, amit először pillantott meg. Lehunyta a szemét és pár percig csak élvezte a szabad repülést. Amikor a szemhéjai felemelkedtek, elé tárult Hetalia látványa. Elmosolyodott, és csak jobban sietett, a szárnycsapásai gyorsabbak lettek és erőteljesebbek, most még azzal sem foglalkozott, hogy a Szövetség bázisa előtt repült el. Úgy érezte, most senki sem érhet a nyomába.

A karjában Basch hallgatott. Csak nézte a tájat és Elizabeth arra tippelt volna, nem hiszi el, amit lát. Ő is így volt vele.

Hamarosan megpillantotta a Tengely hegyét és egy kicsit lassított.

- Oda fogunk először menni. – mondta – Aztán elviszünk a laboratóriumba.

Basch krákogott valamit. Talán csak az elképedéstől, vagy tényleg elment a hangja az üvöltözéstől. Elizabeth óvatosan letette a barlang párkányára, aztán ő maga is leszállt. Intett Baschnek, hogy kövesse, aztán belépett a barlangba, ám torkára forrt a köszönés, amikor meglátta Felicianot, akit igazából Ludwig tartott. Ludwig tekintete nem sok jót ígért, Feli zokogott. Amikor a vöröshajú észrevette a lányt, kibújt Ludwig karjai közül és bizonytalan lépésekkel Elizabeth-hez botorkált. A lány benyúlt a hóna alá és elkapta.

- Mi történt? – kérdezte – Ugye senki nem…?

- Fratello! – sírt Feliciano, ahogy a lány kendőjét markolta – Fratello… ő…

A hangja újra és újra elcsuklott. Elizabeth megsimogatta a fejét és kérdőn Ludwigra nézett, ám a férfi a földet bámulta, nem vette észre, hogy figyelik.

- Lovino… - zokogott Feli – fratello levágta a szárnyait!