-Nem volt ahova menjek. - szólt remegő hangon Sofie, ahogy végig nézett szinte mindenkin a nappaliban. Damon szemöldökét összehúzva állt előtte, háta mögött szorosan hozzá simult Elena, ahogy azon töprengtek, hogy mi hozta ide Sofie-t és egyáltalán mit keresett náluk. Ez nem volt szokásos, normális, elfogadható.

-Na ne viccelj! - mondta harsogva Damon, majd újra forgatni kezdte a szemeit, egyszerűen nem tudta elhinni, hogy megint közbe tesz a lány nekik. Teljesen biztos volt benne, hogy újra át fogja, át akarja őket verni. - Mit keresel itt?

Sofie szemeiből megindultak a könnyek, lassan utat törtek maguknak a puha arcán, ami még mindig teljesen be volt fedve a vastag porral. Még gyenge volt, de egyre inkább feltűntek az emlékek a történtekről, és remegni kezdett, ahogy majdhogynem érezte, ahogy Mikael eltöri újra a hátgerincét.

-Sofie, mi a baj? - dőlt közelebb Alaric a szemben levő kanapéról, hogy jobban hallja, amit a lány mondani fog.

-Csak egyedül maradtam...És senkinek nem vagyok fontos. - pityergett, miközben egyre jobban fojtogatta a zokogás, amit eddig erőteljesen vissza sikerült tartania.

-Elég az, ha magadnak fontos vagy! Tűnjél szépen el innen. - odalépett hozzá Damon és megragadva a vékony karát, felemelte a kanapéról és a falhoz csapta vámpírsebességgel. - Meg ne lássalak még egyszer itt, megértetted?

-Damon.. - emelte meg hangját Ric, miközben megpróbálta leszedni a férfit az aprócska lányról. - Várj már egy percet. hadd mesélje el, mi történt.

Damon tüzet okádva lépett hátra és tért vissza Elenához, aki megragadta karát és nyugtatgatni próbálta. Még ő is zavarba volt, már ott lemaradt, hogy Sofie megjelent a nappalijukban és azóta nem igazán értett semmit.

-Sofie. Mi történt, hogy ide jöttél segítségért? - kérdezte gyengéden Alaric. Mindig kedves volt mindenkihez, szíve soha nem volt kemény, helyén volt az esze és tudta, mikor hogy kell bánni az emberekkel. Ezt a tulajdonságát vámpírokkal sem veszítette el.

-Elvitt.. - ahogy kimondta az első szót, a lány sírva fakadt és úgy zokogott, mint egy kisgyerek.

-Ki vitt el? - tette fel a következő kérdést Damon, hangja nyugodtabb volt és megértőbb. Nem értette, ki bánthatta ezt az aprócska lányt, aki a légynek sem ártott volna, bár Klaus csapatjába tartozott, nagyon jól tudták, hogy nem gonoszkodás a legfőbb tulajdonsága.

-Elvitt és bántott... - könnyezett tovább a lány, alig jött ki néhány szó a száján. - Olyan gonosz volt...

Sofie felnézett Damon-re, és szemei újra megteltek könnyekkel. Barna szemei csillogtak a nedvességtől és látszott bennük a szenvedés, szinte ki lehetett olvasni az egész múltat belőle.

-Mi történt? Mondj el mindent! - mozdult még közelebb Alaric, hiszen Sofie olyan halkan beszélt, hogy senki nem értette.

-Nem tudom, csak felkeltem és ott voltam, vele, megkötve. - felállt a kanapéról és Damon fele fordult, mintha tudtára akarna adni valamit, mintha meg akarna magyarázni egy dolgot. - Aztán minden percben eltörte a nyakam, a gerincem, amíg elveszítettem az eszméletem és elgyengültem. Nincs erőm többet küzdeni ellene..

Az utolsó pont volt ez, amikor Sofie teljesen elgyengült és szinte összerogyott mindenki előtt. A lábai elgyengültek és nem bírt moccanni sem, ahogy érezte, hogy elveszíti egyensúlyát és ha Damon nem kapja el, rögtön a földre zuhan, erőtlenül.

-Kiről beszélsz? - kérdezte Damon, ahogy lassacskán helyre pofozta a lányt.

-Damon... - Elenának lassan elege lett az egészből. Idejött ez a lány, aki Damon-t háromszor több ideje ismeri, mind ő és rögtön a karjaiba vetette magát, kihasználva, hogy megbántották. Ez a szenzációs színjáték pedig végleg kihozta a sodrából. Csak figyelt tovább, ahogy Sofie ajkai mozognak, vágynak arra, hogy Damon közelebb és közelebb kerüljön hozzá. - Ne engedd, hogy bántson többet!

-Nem engedem, csak mondd meg, hogy ki volt az! - Damon türelmetlenül tartotta Sofie-t, aki teljes erejével belekapaszkodott a férfi ingébe és örült, hogy annyira erős volt, hogy megtartotta.

-Mikael... - hunyta le a szemét Sofie, amint a többiek egymásra néztek, tágra nyílt szemekkel és a félelem körüljárta sorra mindegyikőjüket.


-Ezt nem hiszem el! - dühösen fel-alá járkált Damon a nappaliban, ahogy maga sem hitte el, amit hallott. - Mikael? Mit a jó büdös francot keres itt Mikael?

Alaric aggódva nézett barátjára, akinek a kérdésére nem tudott nyugtató választ adni. Egyikőjük sem tudta a választ erre, még Sofie sem, aki már ledőlve a kanapéra pihent és figyelt, hátha kitalálnak valami megoldást.

-Nem üzent valamit valakinek? - kérdezte Jeremy Sofie-ra nézve, de a lány intett, hogy semmi mást nem tud, mindent elmondott, amit eddig ráruháztak. - Ha csak Klaus meggyilkolása a terv, akkor szerintem ne üssük bele az orrunkat.

-Inkább te ne üsd bele az orrod, Gilbert. - rivallt rá Damon, mire Jeremy száját húzogatva, elhallgatott. - Ismersz te egyetlen olyan ősi vámpírt is, akinek nem volt a tervében keresztbe tenni nekünk?

-Damon! - szólt Elena, miközben a konyhapultnál ült és figyelte, ahogy Damon ing nélkül rohangál a nappali közepén. A vámpír ránézett és szemei szikrát szórtak. - Nem kell így felhúzd magad. Biztos van megoldás.

-Igen, Elena, biztos van. Mindenre van megoldás. - folytatta szokásos zsörtölődését és izmai egyre inkább feszültek, amik az őrületbe kergették Elenát. Lassacskán nem bírt ellenállni a vámpírnak.

-Damon, beszélhetnénk egy percre? - pattant le a székről Elena, ahogy arra várt, hogy a vámpír odalépjen hozzá. Damon közelebb hajolt és átkarolta Elena derekát, miközben szemöldöke továbbra is összehúzva állt. - Sofie...szerintem hazudik. Legalábbis, nem teljesen őszinte velünk.

-Elena, Sofie-t nem láttam így soha, amióta ismerem. Ilyen állapotban egyetlen vámpírt sem láttam még. - magyarázott Damon, majd megpróbálta közelebb húzni magához a lányt. Elena tenyerét a csupasz mellkasára tette, majd felnézett rá, mélyen a szemébe.

-Sofie csak közénk akar állni. Ez a sztori hülyeség, egy ócska terv, aminek még igazságalapja sincs. - Elena kifogyott türelméből és egyre inkább ideges volt, mint nyugodt.

-Elena, lehet, hogy te túl pozitív vagy ezzel kapcsolatosan, mert még nem képes felfogni az agyacskád, hogy mi is történik. - ironikus hangnemmel magyarázta Damon, ahogy öklével elkezdte szorítani Elena derekát. - Segítenünk kell neki, hogy meg tudjunk védeni téged, ha úgy alakul. Bele gondoltál ebbe?

-Damon, itt nem erről van szó! Sofie manipulálni akar, mindig téged akart és most rájött, hogyan hatna a terve. - Elena hangja elcsuklott, majd újra össze szedte az erejét. - Nem rólam van szó, hanem arról, hogy tudja, hogy így bánthat a legjobban!

Damon kifutott türelméből. Ostobának látta Elenát, ahogy képtelen volt elhinni, hogy a gonosz újra a sarkukban van és hiába állítja Sofie, hogy Klaus miatt volt itt, több volt annál Mikael terve, hiszen ha valaki képes a halálból visszatérni, akkor több terve van, mint amennyit felfed.

-Elena, hidd el, hogy csak téged akarlak megvédeni ezzel. - simogatta meg puha arcát a lánynak, aki rögtön elhúzta fejét.

-Nem akarom, hogy Sofie itt legyen, sem azt hogy a közeledben.

-Szóval ez a féltékenységről szól? - kérdezte haragosan Damon.

-Nem, Damon! - Elena hangja hisztibe csapott át, ahogy érthetetlenül butáskodott Damon és sehogy sem értette meg a valódi célját. - Arról szól, hogy ugyanazt akarom, amit te! Megvédeni téged, ahogyan te is engem.

A szobában néma csend állt be, Elena hangja apró visszhangban tűnt el végül. Mindketten bőszülten álltak egymással szemben, Damon bőrének illata megbolondítva Elenát és maga sem hitte volna, de valóban féltékenység is szerepelt a mondandójában. Hiszen tényleg nem akarta senkinek ezt a férfit, de mégis olyan ostobaság volt minden, ami az utóbbi néhány percben elhangzott.

-Jobb lesz, ha én elmegyek. - mondta Sofie, ahogy lassan felállt és újra végignézte a szobában jelenlévőket. Rögtön végigsuhant a szobán, meg nem várva a reakciókat, de megtorpant a bejárati ajtó előtt, ahogy tárva-nyitva állt előtte és két vámpír állt vele szemben. - Te jó ég!

Damon két másodpercen belül megérkezett a lány mellé, teljes erejével hátralökte, vissza a nappaliba, egészen Elenáig. Ugyanolyan szeppent és lepődött volt ő is, mint Sofie, de ő már számított erre, tudta, hogy ha igaz, amit Sofie mondott, akkor ez hamarosan be fog következni. Elena érthetetlenül rohant oda Damon felé, mire a vámpír karjaival megpróbálta a nappaliban tartani. Erőlködése azonban értelmetlen volt, Elena teljes erejével előre vágódott, szinte teljesen ki az ajtón, de ugyanilyen gyorsan hátrált meg is a látványtól, egészen addig, amíg Damon mellkasának ütközött.

-Damon... - hangja félelemmel volt tele, ahogy Damon karjai után nyúlt rémülten, de szerencsére nem kellett sokat kutasson, mert Damon erős karjaival átkarolta Elena derekát és olyan erősen szorította magához, hogy a lány fájdalomtól szisszent fel. Azután magához fordította a lány, arcát a két kezébe vette és gyengéd szemeivel nézett rá.

-Minden rendben lesz, jó? - nyugtatgatta a lányt, aki rémült barna szemeivel kereste a védelmet Damon szemeiben, amibe belekapaszkodhat. - Megígérem, hogy nem esik bántódásod! Elena, figyelj rám! Téged senki nem fog bántani!

-Az nem is olyan biztos! Jobb, ha reálisan nézzük a dolgokat, nem pedig szubjektívan... - szólalt meg Elijah az ajtó másik felén és felnézett, körbe a félfán.

-Úgy látom, nagyon ijesztő párt alkotunk. - Elijah háta mögött Kol vigyorogni kezdett, miközben végig Elenát figyelte, ahogy kétségbeesetten dobogott a szíve és Damon karjai között próbált megnyugodni. - Beengednétek?


Elena nagyot kortyolt a vízből és felsóhajtott. A két ősi vámpír még mindig ott állt az ajtóban és úgy tűnt, hogy nem tervezik a távozást. Damon közben magára vette Alaric egyik ingét, az övé darabokra volt szaggatva Elena szobájában. A bentieknek eszük ágában sem volt beengedni Elijah-t és Kol-t, már régen nem bíztak bennük, miután a nemes, kedves, megbízható Elijah-ról alkotott kép is tévesnek bizonyult. Mostanra úgy tűnt, hogy mindketten megszokták az ajtó előtt való ácsorgást, mozdíthatatlanok voltak és türelmesen vártak.

-Megmondtam, hogy segíteni akarunk. - mosolygott gyengéden Elijah Damon-re, aki a lépcsőnek támaszkodott, hogy szemmel tarthassa Elenát és az Ősöket egyaránt. - Csak velünk élhetitek túl azt, ami vár rátok. Nem értem mi ez a nagy hűhó a sok semmiért.

-A semmiért? - suhant a küszöb elé Damon, néhány centire Elijah-tól, épp elég volt arra, hogy ne tudjon átnyúlni és elkapni őt. - Te semminek nevezed azt, hogy Elena majdnem meghalt, amikor legutóbb segítettél? Akárhányszor a közelébe kerülsz, tönkreteszed az életünket és ezt nem engedem meg újra.

Damon izzó kék szemei kihívásnak számított úgy Kol-nak, mint Elijah számára is.

-Úgy emlékszem legutóbb Elena Stefan-be volt szerelmes. - nézett körül Elijah a ház irányában. - Javíts ki, ha tévedek, de te voltál az, aki tönkretette Elena életét aznap este.

A vámpír nagyon jól emlékezett arra az estére, hiszen mély nyomokat hagyott benne minden egyes perce. Elijah-nak igaza volt, tönkretette Elena életét, legalábbis egy napra biztosan, és elrontotta a búcsút Stefan-tól. Olyannyira megromlott a kapcsolatuk, hogy Elena egyetlen mondatot sem mondott neki búcsúzóul, és ezt felidézve, belehasítottak a lelkébe.

-Ha nem szeretnéd, hogy újabb kudarc érjen és örökké együtt élj a szánalmas kis életed összes hibájával, akkor engedj be minket, hogy beavathassalak titeket a tervünkbe. - Elijah igazi úriember volt, mint mindig. Nem idegeskedett, normális hangnemben meg tudott mindent beszélni mindenkivel. Persze, kivétel volt, amikor mégsem.

-Elijah. - szólalt meg Elena, odalépve Damon mellé és megszorította a kezét. - Bejönnél?

Damon dühösen bámulta Elenát, majd a lassan a küszöböt átlépő Ősi vámpírra nézett, aki önelégült mosollyal fogta meg Elena kezét és meghajolva, gyöngéden megpuszilta azt. Damon képtelen volt ennyi ostobasággal megküzdeni - Elijah-ban megbízni újra hatalmas hiba volt. Vámpírgyorsasággal csapta neki a férfit a falnak, nyakát odaszorítva a virágos tapétához. Elijah erőlködés nélkül emelte fel a kezét és megfogva Damon izmos nyakát, szorítani kezdte, amíg Damon erőtlenül hullatta le kezeit.

-Fiúk, álljatok le! - szólt Elena, miután Elijah eleresztette ellenfelének nyakát és leporolta zakóját. Damon segítség nélkül pattant fel és szemei sötéten néztek a folyton mosolygó vámpírra. Érezte, ahogy szemfogai erőlködve próbálnak előtörni foghúsából, de erősebb volt ő annál, minthogy Elijah kedvére tegyen.

-Talán menjünk be a nappaliba. - mondta Elijah és intett Kol-nak, hogy maradjon ott és várakozzon. Őt Elena nem hívta be, még egykor tőle tanulta azt, hogy a szavaival gondosan bánjon és most saját tanítványa fordult ellene. - Úgy hiszem, szükségetek lesz egy szilárd alátámasztási pontra, miután elmesélek mindent.

Mikor mindenki kényelembe helyezte magát, Elijah talpon maradva, szokásos elbűvölő beszédével nekilátott annak, amit idehozott.

-Úgy hiszem, azt már mind tudjátok, hogy Mikael visszatért. - a vámpír Sofie-ra nézett, amit senki nem értett, mert senki nem tudta, hogy ők ketten ismerik egymást. Az sem volt kizárva, hogy Elijah tudja, hogy Sofie kicsoda, ami nem feltétlen kellett kölcsönös legyen, hiszen Elijah mindenkiről nagyon jól tudta, hogy ki az. - Az apámat Niklaus öcsém által volt meggyilkolva és bevallom, hogy sokáig előttem is rejtély volt a visszatérése, amíg rá nem jöttem arra, hogy hogyan is sikerült neki. Elena, kedves, közelebb lépnél hozzám?

Elena megszeppenve ült továbbra is a helyén, amíg eljutott az agyáig, hogy mit kért tőle Elijah. Felállt a kanapéról, majd néhány lépést tett Elijah felé.

-A nyakláncod... - vette kezébe az ékszert, miközben Elenát kirázta a hideg a gyenge érintéstől. - Mágikus. Egyetlen vámpír sem vehet irányítása alá, amíg hordod. Amióta megjöttem, gondolkodom rajta, hogy mégis hogy sikerült Damon-nek?

Jeremy, Alaric és Elena halkan nevetett a mondaton, míg Damon morogva ült a helyén, támadásra készen, ha rosszul sülnének el a dolgok. Egyáltalán nem bízott Elijah szavaiban és nyomos oka volt rá, hogy így tegyen.

-Jeremy. - intett Elijah, mire Jeremy oda lépett hozzá és kíváncsian várta, hogy mit tervez. Az Ősi vámpír megragadta Jeremy kezét és megemelte. - A gyűrűd...Fontos darab mind a te, mind Mr. Saltzman életében.

-Kérlek, szólíts Alaric-nak. - nevetett Alaric, miközben rájött, hogy Elijah csukott szemekkel is többet tud róluk, mint bárki más.

-Köszönöm, Alaric. - udvariasan mondta, majd Damon felé pillantott és rögtön ott termett előtte. Számított arra, hogy Damon megpróbál védekezni, és ahogy várta, fel is állt a vámpír. - Az idősebb Salvatore, birtokolja a csodálatos Lapis Lazuli követ. Bárcsak Katherine okosabb lett volna.

Elijah ironikus hangja egyre inkább bőszítette Damon-t. Nagyon kezdett elege lenni ebből az élcelődő mesélésből. Remélte, hogy Elijah gyorsan a lényegre tér.

-Mindannyian birtokoltok valamit, ami természetfeletti, nem átlagos, mágikus. Jeremy a halált átverő gyűrűvel rendelkezik, Damon magában egy vámpír, ami felettébb lehetetlen és természetfeletti, Elena pedig minden faj közül a legtökéletesebb - egy hasonmás. Nos, biztosan azt kérditek, hogy mi az összefüggés ezek között és mi a lényeg. Mikael is rendelkezik valamivel, ami a tiéteknél sokkal lényegesebb, ezen esetben sokkal is rejtélyesebb. Természetesen azon kívül, hogy vámpír és az első a világon, birtokában van egy rendkívül ritka és különleges nyakéknek, ami semmit sem ér Elena hasonmás vére nélkül.

Damon megrémülve nézett rá a lányra, akinek az arcán olyan rendkívüli bátorság volt, hogy az idősebb Salvatore is megrémül tőle. Végre megértette, hogy miért erőltette Elijah azt, hogy bekerüljön a Gilbert házba és elmondja, amit tud.

-Valamilyen áldozatra készül Mikael, amihez szükséges a hasonmás? -kérdezte Alaric tudakolózva.

-Mikael a citrinből és ametisztből készült ék segítségével kapcsolatot tudott teremteni az összes ilyen csodaműszerrel. - Elijah újra megborzongatta Elenát, ahogy megsimogatta bőrét, kezébe véve a nyakláncot. - Minden valószínűséggel azért van itt, hogy megölje Klaus-t, de ez a folyamat közel sem olyan egyszerű, mint ahogy azt Sofia barátotoknak felvázolta. Ahhoz, hogy Klaus meghaljon fehér tölgypor nélkül, szükséges a hasonmás vére.

Az utolsó mondat után szinte mindenki tágra nyílt szemekkel bámulta a vendéget, aki beavatta őket a valódi okokba. Jeremy aggódva karolta át Elenát, aki ugyanilyen aggódó pillantást vetett Damon-re. Damon ennyi idő alatt már végig járt 1001 utat, amivel megmentheti szerelmét, mégis mindegyik kudarcot vallott a fejében és nagy bizonyossággal a valóság sem lenne különböző.

-Elena újra meg kell haljon, ahhoz, hogy Klaus meghaljon? - kérdezte érthetetlenül Alaric, türelmetlenségében felállt a kanapéról.

-Elena vére kell a hibrid halálához, de nem egyszerű áldozat. Ez egy nagyon bonyolult folyamat, és sok apróságon múlik az egész. A hasonmás, azaz Elena, és az ametisztből készült medál az alapja az egésznek, azonban van itt néhány bukkanó. - automatikusan szemei Damon-re szegeződtek. - Az áldozat teliholdkor kell történjen és természetesen Elena jelen kell legyen. Ahhoz, hogy hatásos legyen, a hasonmás vére át kell itatódjon vámpírvérrel.

Elijah apró szüneteket tartott, hogy feldolgozzák a többiek a hallottakat. Nagyon jól tudta, hogy amit mondani fog, konfliktusokat fog okozni mindannyiuk életében, de szüksége volt erre a tervében.

-Mit jelent ez? - kérdezte Elena, érthetetlenül bámulva Damon-ról Elijah-ra.

-Mit is jelent ez, Damon? - adta át a szót Elijah, hogy megmutassa mindkettejüknek, hogy mennyire nehéz lesz minden ettől a perctől.

-A hasonmásnak innia kell egy vámpír véréből, miközben a vámpír az ő vérét issza, egészen addig, amíg teljesen át nem itatódik minden egyes szövet a testében. - mondta remegő hanggal Damon, ahogy szemeit egy másodpercig sem vette le Elenáról.

-Te jó ég... - szólalt meg Elena, ahogy lassan remegni kezdett a frissen beszerzett információktól. Szemében félelem volt, amiről Damon tudta, hogy senki sem tudja eltüntetni rajta kívül. A vámpír felállt a helyéről és elindult Elena felé, de Elijah karát kinyújtva megállította.

-A legnehezebb azonban még hátra van. - Elijah hangja természetes maradt továbbra is. - A hasonmás vére nem egyszerű vámpírvérrel kell kicserélődjön. Egyedül úgy fog sikerülni az egész, ha a hasonmás vére azzal a vérrel itatódik át, amellyel kölcsönösen átadták magukat az egymás iránti vágynak, a tökéletes érzelmeknek és egyszerre pezsgett vérük, ahogy egymásévá lettek. Vagyis az igaz szerelme vérére van szükség.

Damon megértette, hogy miért állította meg Elijah őt az imént, tudta nagyon jól, hogy az Ősi vámpír mire célzott és attól könnyek csordultak a szemébe. Elena arcát fürkészte, ami határozatlan volt, érthetetlen és fájdalmas pillantása láthatatlan késekkel szúrta tele Damon mellkasát.

-Mikael terve az, hogy megszerzi Elenát, megejti az áldozatot, majd hogy végleg vége legyen mindennek, megöli a hasonmást. - terített ki Elijah mindent. - Ami azt jelenti, hogy...

-Elena vámpír lesz. - folytatta a mondatot Damon, majd hangja elcsuklott és nagyot nyelt. A kín, amivel harcolt a könnycseppek ellen, szinte megremegtette az egész testét. Hallotta, ahogy Elena halk zokogásba kezd és alig kap levegőt, miközben mellkasa egyre gyorsabban emelkedik. Odarohant hozzá és olyan szorosan ölelte át, hogy szinte eltűnt a karjai közt a gyengéd lány. Elena Damon mellkasába temette arcát és néhány másodperce abbahagyta a sírást, mivel újabb kérdés érkezett, ami őt is érdekelte.

-Akkor tulajdonképpen Damon változtatja vámpírrá Elenát? - kérdezte Jeremy odafordulva Elijah-hoz.

-Nem, Jeremy. - válaszolta Elijah, ahogy minden szempár felé szegeződött és a választ várva, pislogás nélkül bámulták őt. - Stefan változtatja Elenát vámpírrá, ő itatja meg és iszik majd a véréből, hogy teljes legyen az áldozat..