11. Bűnös gondolatok
Mint sejtettem, Mustang szavai dübörögtek még sokáig a fülemben. Al később elmondta, mi is történt kint. Nos, azután végképp nehezen aludtam el – Jean - igen, utóbbi is jelen volt, csak nem jött be a könyvtárba, a kocsiban várt- szállt szembe Scarral, Mustangot pedig csak azért nem tudta szemtől szembe megtámadni, mert négy emberrel képtelen lett volna elbánni. Maes Mustangot védte, míg befutott Hawkey és Al. Amiket hallottam én is, már a vége felé volt.
Reggel időben keltem, a rosszkedv semmit sem enyhült. Egész éjszaka Mustang és Havoc körül járt az eszem, ennél még az előző napok elalvásai is jobbak voltak. Én meg naiv voltam, hogy már kezdtem álmodozni egy olyan dologról, ami elérhetetlen. Illetve, nem lehetetlen, hisz Havoc is férfi, de mellette nincs semmi esélyem. Ki vehetné fel a versenyt egy magas, jóképű, erős katonával? Havoc a laza stílusával, kék szemeivel és hetykén félrefésült hajával biztos vonzó lehet Mustangnak... Idióta vagyok, hülyeség ilyenekre gondolni! Ha Mustang híre ellenére férfiakkal bújik össze, ahhoz nekem semmi közöm.
Al kísért el a Főhadiszállásig, utunk onnantól elvált: ő a Hadnagyhoz, én az Ezredeshez siettem. Kitörő életkedvvel persze... Meglepetésemre, még nem volt bent, hiába kopogtam talán életemben először az ajtón, és lestem be óvatosan, nehogy megint olyat lássak, ami fokozza kínszenvedésemet éjjelenként, mikor rá gondolok...
Üres volt az iroda, csak egy papír libbent meg a huzattól. Leültem a kanapéra, bízva abban, hamarosan befut.
Az idő csak telt, az Ezredesnek nyoma sem volt. Már majdnem dél volt, mikor Shezka kopogott be, hogy mehetnénk akár az egyenruhákért, készen vannak. Kapartam egy sort Mustangnak, nehogy azt higgye, az utcát járom, míg ő nincs bent.
-Mondd csak Shezka, láttad ma Maest? Vagy az Ezredest? - fordultam felé, ő tagadólag megrázta a fejét.
-Ugyan láttam az Alezredes urat, de rögtön távozott is, az Ezredest pedig Havoc Alhadnaggyal láttam. Miért, valami fontosat kéne nekik mondanod?
-Semmi, csak nekem nem szóltak, mit csináljak addig. Ülhetek az irodában... - már megbántam, hogy megkérdeztem. Havoc, hát persze. Ők jól szórakozhatnak, én meg hűségesen várjak rá, mikor kell kísérgessem...
-Esetleg adjak addig valami olvasmányt? - ajánlotta kedvesen, az arcomat látva azt feltételezhette, az unalomtól keseredtem így el.
-Az jó lenne... -hagytam rá, ő még mindig érdeklődve nézett hát elmosolyodtam - Legalább nem fogok unatkozni! - megkönnyebbülten mosolygott vissza.
Felpróbáltam a kész egyenruhát, az anyag még kicsit kemény volt, révén, nem hordta senki. A ruha friss szaga töltötte be a helységet, a varrónő újra és újra megkért, forgolódjak, mászkáljak benne, mindenütt tökéletes-e. Nem, nem volt az, próbáltam vele megértetni, ez jóval kényelmetlenebb, mint amit én viseltem eddig. Szigorú pillantással nézett az említett darabokra.
-Az egyenruha sokkal csinosabb, alá pedig a fehér ing olyan elegáns! - dicsérte a hadsereg egyik ismertetőjét, de engem már annyira nem nyűgözött le. Csak a nadrág, fekete csizma, és a felső kis kabát volt kötelező darab. Az, hogy alá mit veszek, sehol se volt említve, Maes például fekete pólót visel a kabátka alatt...
Ezeket mind Shezka mondta el, mert mint mindent, a ruházkodást hadseregen belül is elolvasta, majd szószerint idézte.
-A bakancs nem illik hozzá és nem is hivatalos, de az csak később fog megérkezni, ahogy a váltás ruha is! A hosszú kabátra szintén várni kell...- mondta még a varrónő, és barátságos pillantásokat vetett Shezka felé.
-Kabátom már van, inget majd szerzek... - ígértem, csak szabadulhassak. Dehogy fogok még fehér ingbe is parádézni!
-Jól van kedveském, akkor készen lennénk! Nagyon csinosan nézel ki, igazi fess fiatalember! - szorította meg a vállamat barátságosan, mintha csak vigasztalni akarna. Felesleges, sose leszek olyan szép magas, mint egyesek...
Új ruhámban indultam vissza, a régit gondosan elcsomagolta az a nő, nehogy meggondoljam magam és rohanjak átöltözni. Shezka még behurcolt Maes irodájába és egy jó félpolcnyi, számára érdekes, számomra értelmetlen könyvtömeget pakolt a kezeimbe. Államat megemelve tudtam csak megtartani, akkor is még igyekezett egyet rám sózni. Hónom alatt régi ruháimat rejtő csomag, tisztára úgy nézhettem ki, mint egy karácsonyfa...
-Köszönöm, ennyi bőven elég lesz...! - hárítottam a nehéz kötetet.
Szerzeményeimmel lavíroztam vissza az Ezredes irodájába, ami még mindig üres volt. Hát ez meg hová tűnhetett? Nagyon el lehet foglalva, ha nem itt lustálkodik. Vagy el lehetnek foglalva...?
Felcsaptam az egyik kötetet, mint várható volt, nem kötött le annyira, hogy elterelje a gondolataimat. Mustangot nem is láttam talán ilyen idegesnek, azon se lepődtem volna meg, ha megüt. Azért kapott volna tőlem is, ha addig merészkedik. Miért nem tudott inkább kedves lenni, mint előtte, este? Pedig már reménykedtem, tud ő kedvesen is bánni velem.
A koradélutánt a kanapén olvasva töltöttem szokatlan és meglehetősen kényelmetlen egyenruhámban. A nadrág túl bő volt, a szoknyára emlékeztető lebernyegbe mindig beleakadtam, a felső rész pedig még rövidebb, mint eddig gondoltam. Musangnál is sokszor megfigyeltem, hogy épp csak az öv vonaláig ér, amint nyújtózkodott, vagy lehajolt, felugrott a kabátka. Volt alkalmam megfigyelni két napja alaposan...és most kicsit hiányzott is. Egy szemét alak, mégis kezdtem elfogadni a helyzetet. Most meg ugyanott tartok, mint kezdetekkor...
A könyv már csak úgy volt a kezemben, egy betűt sem haladtam. Igyekeztem nem elkalandozni olyan témák felé, amik sehová sem vezetnek, mint például Mustang egyenruháját nézve nem is olyan rég még azt gondoltam, azt az övet kikapcsolni se tudnám, ha hírtelen olyan helyzet lenne - de mit keresnék én az övénél...?! - hát még bekapcsolni. Most pedig, a sajátomat elnézve, egyáltalán nem is nehéz, csak ügyesen van megoldva.
A másik, amivel túl sokat foglalkoztam, az Havoc volt. Csak most gondoltam bele, miért mondta akkor éjjel, részegen hogy olyan az illatom, mint az Ezredesnek. Tovább is gyötörtem volna magam ilyen hülyeségekkel, ha nem jön be maga a Führer.
-Uram? - néztem rá érdeklődve, mit akarhat.
-Edward, majd ha Mustang visszajött, menjenek el a fő megfigyelő állásokhoz, de mindig maradjanak együtt. Nem szabad különválniuk, és mától egyedül sem mehetnek ki az utcára. Scar kifejezetten Állami Alkimistákra vadászik, jogunk van feltételezni, egyikőtök sincs biztonságban. Mustang pedig Central legjobb alkimistája, kizárt, hogy ne lenne célpont. Az eszközöket továbbra sem határozom meg, élve vagy halva, kerítsék elő a gyilkost! - utasított a Führer szigorúan, hangjából érződött, szeretné már lezártnak tekinteni ezt az ügyet. Az áldozatok számát tekintve ezen nem is csodálkoztam.
-Már csak azt nem értem, hogyan oldanánk meg, hogy egyikünk se lépjen ki az utcára egyedül... Az Alezredes úr nem lehet mindig mellettünk, és a szállásunk is ellentétes irányban van... - gondolkoztam el az egyik legégetőbb problémán. Az is átfutott az agyamon, hogy eddig a Führer élve szerette volna Scart.
-Ennyit már igazán meg tudnak oldani, és mint mondottam, az eszközöket a hajtóvadászat alatt szabadon választhatják. Erre kár is időt pazarolni, ha nincs több kérdés, visszatérnék a szobámba. - hagyta rám a nehezét. Előre láttam, milyen fárasztó lesz kísérgetni egymást... Nem szívesen mondom, de most visszasírom az ezredes mellé Hawkeyt. A tegnapi jelenet után még össze is kelljen szokjunk, annyira, hogy kövessük a másikat mindig, mindenhova.
-Megoldjuk... - bólintottam szerény lelkesedéssel. Még nézett rajtam valamit, talán az egyenruha áll pocsékul, vagy csak szokatlan, de mikor kilépett, rájöttem, mások szalutálnak esetleg meghajolnak.
Az ezredes csak órák múltán érkezett meg, mikor a nap erősen délutánba nyúlt. Váratlan felbukkanása kitúrt minden gondolatot az agyamból. Elhaladtában ő is végignézett rajtam, még meg is torpant egy pillanatra. A megjegyzést viszont legalább a tegnapi után elhagyhatta volna.
-Nem csodálkozott a varrónő, hogy a farsangi jelmezt vele csináltattad? - sétált az asztalához, a kezében lévő csomagot hanyagul levágta a többi irathalmaz közé és rosszkedvűen ült le.
-Ez még magához képest is gyenge volt... - vágtam vissza, az átlagosnál is kevesebb hangulatom volt most a szemétkedéséhez. Nem is szólt vissza, újból végigmért, kicsit hosszabban és még az undok arckifejezése is eltűnt. Váratlanul felkelt, nyújtózott az ablakon kinézve. Bosszúsan néztem, ahogy megfeszíti magát, karjait felhúzva az egyenruha feljebb csúszik...
Miért ilyen undok? Nehezen levettem róla a szememet. Összerendezgettem a könyveket, felét félretettem, hogy mielőtt ezzel a fafejjel őrködni megyünk, visszaadjam Shezkának.
-Ezt elhagytad... - állt meg előttem, a csomag a kezében. Kételkedve vettem át. Mit hagytam én el..? A nagyméretű borítékban nem más, mint a Vörös Folyó volt. A napló borítójára nézve összeszorult a szívem. Pont ezt lapozgattam előzőnap és rágondoltam mikor nekem esett.
-Ez a könyvtár tulajdona, de hisz maga is olvasta... - nyújtottam volna vissza, félúton megállított a mozdulatban.
-Tudom, de senki se fogja keresni. Még én tettem oda, neked adom, tegnap elejtetted. - nézett rám azon furcsa tekintete egyikével, amitől minden bajom lett, leginkább a gyomrom liftezett tőle és nehezen nyeltem.
Bólintottam gyorsan és új kincsemet a zsebembe mélyesztettem. Alig fért el, az ember azt várná egy ilyen bő egyenruhától, hogy legalább nagy zsebe legyen, de nem. Élvezettel nézte végig ügyetlenkedésemet.
-Mielőtt jegyet váltana a műsorra, visszaviszem a felesleges könyveket Shezkának, utána pedig őrjáratozni kell kísérjem. - felkaptam a könyveket és kisiettem. További megjegyzéseket nem kívántam elviselni, mire visszaérek, feldolgozza a kellemes sokkot, hogy egy egész este áll rendelkezésére, amit csipkelődések gyártásával tölthet.
Shezkától szabadulva Roy várt rám a folyosón. Szótlanul haladtunk az első megfigyelő álláshoz az erősödő szürkületben. Fázósan húztam volna össze a kabátom, de az egyenruha más volt. Épp csak a nadrág vonaláig ért, a friss anyag még merev és alatta csak egy trikó. Így jártuk a várost, főleg a szélső területeit, amik a számunkra veszélyesnek voltak nyilvánítva. A raktáraknál fejeztük be az őrjáratot, addigra ránk sötétedett és a sok gyaloglástól átmelegedtem. A sötét úton itt sétálok az Ezredessel, pattanásig feszültek idegeink, várva, mikor bukkan fel Scar. Mustang tréfarépát ebédelhetett, képes egy ilyen kiélezett helyzetben is azt taglalni, Fureyék hányszor számoltak be neki az esti rémtörténetekről, mikor még ő is velük dolgozott a mellette lévő irodában. Kísértetekről, 13-as raktárról beszéltek, de ő, a bátor és persze szerény Ezredes nem hisz ilyesmikben, és egyszer majd elkíséri őket, bebizonyítva igazát.
-13-as raktár...? - kaptam fel a fejem hirtelen - annyi van itt? - néztem körbe, de ha azt mondanám, minden második lámpa égett akkor is túloznék. Az orrunkig alig láttunk, nem hogy tizenhárom raktárt tudjak megszámolni...
-Riza naponta elmagyarázta, hogy csak tizenkettő van, és Fureyék mániája a tizenhárom - magyarázta és épp egy - működő - lámpa alatt mentünk el. Arcán gúnyos kifejezés. Neki könnyű, nem kell mindig egy órát sétáljon a sötétben ha haza akar jutni.
-Könnyű ezt mondani, nem maga sétálgat este, sötétben a munka után, hogy hazajusson...
-Csak nem félsz a sötétben? - csapott le rögtön, kiforgatva a szavaimból - Meg fogjam a kezed? Innentől megint nincs világítás...- lépett közelebb, ahogy újra a sötétben botladoztunk. Tüntetően arrébb léptem, nem volt jó ötlet... ebben a vaksötétben fogom kitörni a lábamat, ha így folytatom.
-Balettozol? - érdeklődött csendesen. Úgy tettem, mint aki meg se hallotta, közben elképzeltem mindenféle helyzetben, mit csinálnék vele, ha lenne lehetőségem visszafizetni ezeket!
A terület legsötétebb és elhagyatott helyén járhattunk, ezeknél a raktáraknál vagy semmi lényegeset nem tárolnak, vagy csak egyszerűen az állapotuk miatt használaton kívül vannak, de az úton még fű is nőtt. Barátságtalan, elhagyatott terület és éhes voltam, fáradt, és itt poroszkáltam kettesben egy undok férfival.
Mustang minden előjel nélkül a földre nyomott, ő maga is rám nehezedett. Az eséstől a lélegzetem is elállt, hát még a súlyától... Kérdőn néztem hátra, ez az egész mire volt jó, de gyorsan a szám elé tette a kezét. Ha most megkínálnám a könyökömmel, vajon meddig fokoznának le? Nem hagyott időt végiggondolni, szabad kezével óvatosan előremutatott. A lámpák fénye ide nem ért el, vagy fél percig meresztettem a szememet, mire kiszúrtam a sötétben settenkedő alakot.
De nem Scar volt az. Egy sokkal görnyedtebb, nagyobb alak, lassan lépegetve, gyakran megállva és körülnézve, mintha érezné, figyelik. Kezdtem megérteni, Fureyék miért utáltak errefelé mászkálni, én is inkább láttam szörnynek, mint embernek.
Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, de nem azért, mert ez a póz a földön fekve Mustanggal volt a kellemetlen... hanem mert teljesen hozzám simult, forró lélegzetét éreztem a nyakamon, és úgy ez, összességében, hogy ilyen helyzetben az Ezredessel. A zsebemben lévő könyv sarka alattomosan a combomba állt, ez is miatta van! Ő adta, és most ez is nyom, a többi fonnyadt fűcsomóval és sok kaviccsal együtt, ami az utat borította.
Közben a keze már nem is volt a szám előtt, hanem kicsit lejjebb csúsztatta.
Beletörődve nagyot szusszantam és a tenyerébe támasztottam az állam.
Érdekes kép jutott eszembe. Ha most valaki meglátna minket, mit gondolna? Két egyenruhás férfi fekszik egymáson, a hideg földön...
Egyre jobban elvörösödtem, már nemcsak forró légzését éreztem, hanem azt is, ahogy mellkasa emelkedik és süllyed, derekán az öve nyomott, illata elbódított...
-Elment... - suttogta rekedten, de meg sem mozdult. Hangjára összerezzentem, furcsán mély volt, férfias. Mellettem a karomhoz simult az övé, keze a kezembe... zavartan fészkelődtem, mire csak aprót nyögött. A borzongásom nem akart megszűnni, megint összezavart, megőrjített, és nem tudom, mi ez az érzés pont iránta. Kezdtem magam elengedni, hogy szokjam a helyzetet, ő meg mit csinált...? Nehézkesen lemászott rólam, leporolta magát és újra természetes hangom szólalt meg.
-Mehetünk.
Csalódottan sóhajtottam és nála jóval nehezebben tápászkodtam fel. Türelmesen várt, míg összeszedem magam. Még szerencse hogy nem égett a lámpa, vörös lehetett a fejem, az övén pedig a szokásos öntelt vigyor terülhetett szét...
-Ki lehetett az a fazon? - kérdeztem mellette lépkedve. Eléggé kínosan éreztem még magam, de most mi elvileg életveszélyben vagyunk, ideje lenne azzal foglalkozni, amivel a Führer kiküldött minket.
-Fogalmam sincs, de nem hinném, hogy napközben is így mászkálna. Még párszor visszatérünk ide, és új útvonalakat is bejárunk. - ismertette tervét, nehezen tudtam csak a lényegre koncentrálni, minduntalan másra kalandozott a fantáziám. Egyáltalán ért már így valaki hozzám...? Alon kívül, de az más, testvérekként állandóan nyúzzuk egymást, és sose tudom legyőzni. Elég sokszor előfordult hasonló helyzet, mégis teljesen más érzés volt. Jeanre gondoltam, hogy ő magához ölelte, végigsimított a hátán…
-Edward, figyelsz...? - hallottam a hátam mögül. Álmodozva néztem körül, már az utcán sétáltunk a Főhadiszállás felé. Ilyen hamar beértünk volna?
-Ezredes...?
-Mindegy, felejtsd el. - legyintett elhaladva mellettem. Ez szép, őt kísérhetem a szállására, én meg jöhetek vissza egyedül, esett le a helyzet.
Ennyit arról, hogy minden alkimistának fokozott elővigyázatossággal kell lennie és sose maradjunk az utcán egyedül... Na, nem mintha féltem volna Scartól. Jó lett volna Mustang elől levadászni, csinos pofijáról letörölném a vigyort az biztos.
A Főhadiszállásra ilyen későn belibbenve úgy gondoltam, senki sincs már bent. Roy ugyanazon az útvonalon ment a szobája felé, mint én mikor véletlen a szobája elé mentem az iroda helyett, de egy idő után megtorpant.
- Kérdezd meg a portánál, hol van üres szoba. Egyedül nem mászkálhatunk az utcán, éjszaka meg főleg - rázott le egyszerűen... de nagyon szemét módon! Az egy kérdés, hogy ez miért zavart, - talán arra vártam, hogy behív a szobába...? Nem, annyira én se zavarodtam meg- az pedig a másik, hogy annyira sem képes, segítsen reggelig egy üres szobát, vagy akár csak egy ágyat is keríteni? Vetettem rá egy bosszús pillantást mire csak a vállát vonogatta és folytatta útját a szobája felé.