Tizenegyedik Fejezet

A nap további része és az éjszaka teljesen összefolyt Lucy fejében.

Napközben össze-vissza aludt el órákra, vagy csak percekre, de mindig hullafáradtan ébredt fel és sehova se tudott menekülni a szörnyű emlékek elől. Az agyában folyamatosan, újra és újra lepörögtek az események, érezte Justin érintését, érezte a kés hideg pengéjét az oldalán és úgy hitte, hogy akárhányszor zuhanyozhat, sosem tudja majd lemosni magáról a mocskot. Szennyezettnek érezte magát, undorodott magától és hirtelen azt sem tudta, miért is engedheti meg magának azt, hogy foghassa Newt kezét.

Nem igazán tudta, mi történt a Tisztáson, hogy mit történt Justinékkal. Igyekezett nem is gondolni a fiúra és arra, amit tett vele. De az volt a nagy probléma, hogy másra nemigen tudott figyelni. De Newt végig mellette maradt, halkan próbálta megnyugtatni őt, simogatta a kézfejét vagy az arcát és közben gyengéden mosolygott. Justinról egy szót sem ejtett, pedig Lucy látni vélte rajta, hogy majd felrobban a visszafojtott dühtől és legszívesebben perceken keresztül átkozta volna. De visszafogta az indulatait, ugyanúgy, ahogy a kis tisztáson.

Egy alkalommal, mikor Lucy egy fél órás alvás után magához tért, beszélgetés hangja ütötte meg a fülét. Félálomban volt, meg se mozdult, ki se nyitotta a szemét, csak feküdt és hallgatta a szavakat, amiknek a jelentése valahogy elveszett félúton.

- Haver, muszáj lejönnöd. Ott a helyed a Gyűlésen, a te véleményedre is szükségünk van.

- Nem hagyhatom magára. Nem tudnám.

- Jeff itt marad vele. Nem lesz egyedül.

- Nem is az érdekel, hanem...

- Ne aggódj, nem hagyom, hogy bárki is hozzáérjen. A szavamat adom.

Lucy visszasüllyedt az öntudatlanságba. Álmában újra maga előtt látta Justint, látta az önelégült, eszelős vigyorát és érezte magán az érdes kezét. Most azonban senki se sietett a megmentésére, így Justin és a két fiú, akiknek azóta se tudta meg a nevét, szabadon kiélvezhették a helyzetet. Ő pedig csak zokogott, kétségbeesve próbált kiszabadulni, de semmi esélye sem volt ellenük. Mikor először beléhatoltak, felsikoltott és még akkor is folytatta, amikor már rég az ágyban dobálta magát és Newt elkeseredetten próbálta megnyugtatni.

- Luce! Luce, kérlek, nyugodj meg! Luce, hallasz engem? Már vége van! Nincs semmi baj, biztonságban vagy!

Lucy nagy nehezen képes volt kiszakadni az álomból és a könnyein keresztül körülnézett. Mikor elaludt, a nap már lebukhatott az Útvesztő falai mögé, mert sötét volt. Most verőfényes napsütés hatolt be az ablakon, rásütve Newt arcára, aki aggódva figyelte, hogyan zihált Lucy a rémálom miatt. Lucy tekintete találkozott Newt-éval és jó néhány sóhaj után sikerült normálisan levegőt vennie. A kezébe temette az arcát, miközben Newt simogatta a hátát.

- Semmi baj, Luce. Már vége van. Justint tegnap este kitoloncolták. Soha többé nem fogod látni. Soha többé nem érhet hozzád.

Lucynak elakadt a lélegzete. Kitoloncolták? Kitették a Siratók közé, a falakon túlra? Mióta Gally először elejtette ezt a szót, már megtudakolta mástól, mit jelentett ez a büntetés. És most Justint is ezzel sújtották. Mégpedig azért, amit vele tett.
Nem tudta, hogyan érezze magát. Egyrészt végtelenül megkönnyebbült, hogy soha többé nem kell a fiú önelégült arcát bámulnia. Másrészt azonban bűntudata volt, hogy közvetve a halálát okozta valakinek.
Newt nem látta az arcát, zavartalanul folytatta; azt hitte, ezzel megnyugtatja őt.

- Doug és Stan, a segítői, egy hétig lesznek bezárva a Dutyiba: az a börtönünk a Tábortól északra. Frankie együttműködött velünk, mindent elmesélt, így ő csak három napot tölt majd bent. Egyikőjük sem érhet hozzád többé. Nem hagyom, hogy megtegyék.

Lucy nem tudott mit mondani. Úgy érezte, soha többé nem fog tudni megszólalni. Miközben Newt beszélt, felnézett rá, de a fiú arca semmilyen érzelmet nem mutatott a támadói említésénél. Azonban, amikor arról beszélt, hogy többé nem hagyja, hogy bántsák, olyan tűz égett a szemében, amit Lucy még soha nem látott. Nem tudta megmondani, mi volt az, hiszen még egyik tisztársnál sem látott hasonlót.
Newt, amint belenézett a lány szemébe, aggódva összehúzta a szemöldökét.

- Luce? Mi a baj? Hívjam a Kóroncokat?

Lucy megrázta a fejét. Nem, semmi ilyesmire nem volt szüksége. Noha ki volt száradva, sokkal jobban lekötötték a lelki szükségletei, amikkel még nem is volt tisztában.

Hirtelen dobogást hallott, majd kis idő múlva kicsapódott az ajtó és három fiú tuszkolta be magát egyszerre az ajtón.

- Sikítást hallottunk, minden oké? - hadarta az egyikőjük. Az izmos ázsiai fiú volt, akit minden reggel látott kimenni az Útvesztőbe. Lucynak ekkor beugrott a neve: Minhónak hívták.

- Csak rosszat álmodott, de már rendben van - felelte Newt Lucy helyett. - Luce, ez a bökött itt Minho, a Futárok Elöljárója, mögötte pedig ők Clint és Jeff, a két Kóronc.

Clint alacsony volt, a halántékánál meg mintha már őszült volna. Jeff ezzel ellentétben magas volt, rövidre nyírt hajjal és citromnyi nagyságú orral. Miután megbizonyosodtak arról, hogy minden rendben, elindultak Lucy felé, hogy megvizsgálják. Ám a közeledésükre Lucy öntudatlanul hátrébb araszolt az ágyon is igyekezett bepréselni magát a sarokba. Viselkedését látva a Kóroncok megálltak és értetlenül néztek Newtra.

- Súlyosabb lesz a probléma, mint azt hittük - jegyezte meg Minho, bölcsen megállva az ajtóban.

- Ez a legokosabb dolog, amit tőled hallottam a héten - élcelődött Newt, de a szemét nem vette le Lucyról. Halkan szólította meg: - Luce, mi a baj? Nem kell félned tőlünk, senki sem fog bántani.

Lucy nem tudott megszólalni. Még a száját se tudta kinyitni. Kívülállónak érezte magát, de nem úgy értve, hogy minden fiút Justinnak látott. Hanem úgy, mintha ő maga túl szennyezett lett volna ahhoz, hogy továbbra is csak úgy közöttük járjon. El akarta mondani nekik, hogyan érez. Bár most jobban tartott tőlük, mint az első napján, de a legfőbb gondnak azt tartotta, hogy bemocskolták, tönkretették a becsületét, a tisztaságát, az önbecsülését. Nem bízott magában, úgy érezte, semmilyen munkát nem tud többé elvégezni a Tisztáson.

Mindezt el akarta mondani nekik. Meg akarta nyugtatni Newtot, hogy még ha tart is a többiektől, tőle nem. De nem. Nem tudta kinyitni a száját.

Képtelen volt megszólalni.

- Luce... - szólongatta Newt továbbra is. A szemében lévő elkeseredés csak még jobban összeszorította Lucy szívét. Próbált lazítani, kicsit közelebb csúszni hozzá, de a teste nem reagált. Csak ült az ágyon, a sarokba bújva, miközben némán könyörgött Newtnak, hogy próbáljon meg közelebb jönni hozzá, hogy bebizonyítsa a többieknek, hogy nem fél tőlük.

Azonban Newt nem kockáztatott. Szomorúan megrázta a fejét, majd a Kóroncokhoz fordult.

- Senkit se engedjetek fel anélkül, hogy szóltatok volna. Mindig mondjátok meg, ki akar feljönni hozzá és majd Luce eldönti, akarja-e látni őt vagy nem.

- Meglesz - bólintott Jeff, fürkésző pillantásokat vetve Lucyra. A lány önkénytelenül is összefonta a karjait a mellkasa előtt, amit látva Newt azonnal reagált.

- Menjetek ki, zavarba hozzátok őt. Nemsokára én is megyek, úgyis beszélni akarok veletek.

Lucy megrémült tőle, hogy Newt egyedül akarja hagyni. Gyorsan odakúszott hozzá és a keze után kapott. Newt döbbenten kapta felé a fejét, értetlenül állva Lucy furcsa viselkedése előtt.

- Azt hiszem, csak tőled nem fél, Newt - jegyezte meg Minho. - Milyen megható.

- Ne most gyere a szarkazmusoddal, Minho - szúrt oda neki Newt.

- De most komolyan, haver - erősködött Minho. - Nem beszél. Minden mozdulatunkat félve követi, próbál távolabb húzódni tőlünk. De amikor hirtelen kijelented, hogy magára akarod hagyni, egyszerre úgy kap utánad, mint egy csecsemő.

- Luce hall téged, vacadék - fordult felé Newt. - Nem idióta, érti minden szavad. Csak nem beszél.

- Most még csak ennyi a probléma. De mi lesz, ha dolgozni se lesz hajlandó? Vajon mit mondasz akkor Albynak?

Newtot láthatóan nem érte váratlanul a kérdés, de nem szívesen válaszolt.

- Kitalálok valamit. De semmit se fogok ráerőltetni, amire nem hajlandó.

- Kíváncsi vagyok, vajon Alby mit mond majd erre. Tudod, nem játszhatod mindig a hős lovagot.

- Kösz, hogy ilyen rohadtul optimista vagy.

Lucyt hirtelen valamilyen erő töltötte el. Úgy érezte, be kell bizonyítania, hogy attól, hogy képtelen megszólalni, még képes dolgozni. Végig fogta Newt kezét, amíg kibújt a takaró alól, és gyorsan felállt. Sikerült mindenkit meglepnie a kis akciójával, de amilyen gyorsan jött ez az erő, olyan gyorsan távozott. Lucy hirtelen nagyon gyengének érezte magát. Lépett egyet előre, hogy hátha elmúlik ez az érzés, de ekkor minden erő elszállt a lábából és tehetetlenül csuklott össze. Szerencsére, mivel végig Newt kezét fogta, a fiú gyorsan tudott reagálni: felpattant a székből és Lucyval együtt borult térdre, hagyva, hogy a lány a karjaiban kössön ki.

- Hé, Zöldfül, nem kértem bemutatót ájulásból! - hökkent meg Minho, de a szeme igazi aggodalomról árulkodott.

A Kóroncok szintén gyorsan kapcsoltak; Jeff kirohant a szobából, míg Clint a sarokba sétált és egy fémdobozt vett elő a szekrényből. Kotorászott benne, majd kivett egy kis zacskót, Lucy felé fordult és megmutatta a tartalmát - kis kör alakú, fehér tabletták voltak benne.

- Szőlőcukor - mondta. - Ájuláskor hasznos.

Lucy tiltakozni akart, hogy nem állt az ájulás szélén, csak elgyengült, de beszéd híján nem tudott mit csinálni.

Newt közben lassan felemelte és visszaültette az ágyra.

- Ne legyél ilyen felelőtlen - mondta neki, miközben leült mellé. A kezét egy pillanatra se engedte el. - Tudom, Minho sokszor rohadtul idegesítő tud lenni, de nem kell komolyan venni.

Jeff is visszatért, egy nagy vaskancsót és vaspoharat hozva a két kezében. Az éjjeliszekrényre tette őket, majd olyan gyorsan távolodott el Lucy közeléből, mintha fertőző beteg lett volna. Lucy tudta, hogy szégyelnie kellett volna magát, amiért így félrevezette őket, de az igazság az volt, hogy tényleg nem akarta, hogy bárki is a közelében legyen. Newt-on kívül, persze.

Clint szintén letette a zacskót az éjjeliszekrényre, majd Jeffel együtt távozott. Lucy hallotta, hogy odakint fojtott hangú beszélgetésbe kezdtek, de jelen pillanatban sokkal jobban lekötötte a kancsó, a zacskó és azoknak a tartalma, mint a beszélgetés. Bekapott egy cukrot, ami nagyon gyorsan szétolvadt a szájában. Ezután töltött magának - kiderült, hogy víz van benne -, majd egy hajtásra kiitta az egész poharat. Ekkor tudatosult benne, hogy valójában mennyire szomjas. Még háromszor töltötte újra a poharat és amíg ő ivott, Newt és Minho beszélgetni kezdtek.

- Newt, tudod, hogy nem csak viccből mondtam az előbbit - komolyodott el Minho. - Lucy komolyan nagy bajba kerülhet, ha nem szedi össze magát.

Newt láthatóan nem akart beszélni róla, de mégis válaszolt - úgy, mint aki tudta, hogy nem kerülheti ki a dolgot.

- Majd én képviselem az érdekeit. Ha mindenki el is fordul tőle, én akkor is mellette leszek.

- A hős lovag - gúnyolódott ismét Minho, de aztán újra elkomorodott. - Hidd el, legszívesebben én is hagynám, hogy addig pihenjen, amíg akar, de inkább én szekáljam, mint Alby. Én hajlandó vagyok kompromisszumokra, de az a bökött már délben meg fog jelenni itt, hogy kiparancsolja az ágyból. Tudod, hogy Justint is alig akarta Kitoloncolásra ítélni. Még mindig tehernek gondolja Lucyt, hiába teljesít kétszer olyan jól, mint a legtöbb Zöldfül.

- Nem kellene ilyen plottyról beszélned Luce előtt - figyelmeztette Newt. - Mondtam, attól, hogy nem beszél, még hall minket. És jelenleg is éberen figyel, ha nem látnád.

Igaza volt. Lucy már letette a bögrét és feszülten figyelt arra, amiről a fiúk beszéltek. Próbálta a szemével jelezni, hogy nyugodtan folytassák, de ekkor az ajtóban megjelent Alby és láthatóan még a szokottnál mogorvább hangulatban volt.

- Minho, a kapuk már fél órája nyitva vannak. Mi a francot csinálsz még itt? A többi Futár már rég elment.

- Ó, bocsánat, nagy Admirális úr! - emelte fel két kezét a magasba Minho. - Elnézést, hogy jöttem megnézni, hogy nem kínozzák-e halálra a Zöldfület, mivel olyan hangosan sikoltozott.

- Már láthatod, hogy jól van - mutatott Lucyra Alby, de rá se nézett. - Húzd ki a segged az Útvesztőbe és meg ne lássalak a Tisztáson estig.

- Jól van na - forgatta a szemeit Minho. Ezerwattos mosolyt villantott Lucyra kifelé menet, de nem szólt egy szót sem, csak kikocogott az ajtón.

Alby most Lucy felé fordult, aki még mindig Newt mellett ült és már újra a kezét fogta. Ösztönösen kereste a fiút, mintegy biztonsági kapocsként, aki segített neki megőrizni egy keveset a megmaradt önbizalmából. Alby tekintete azonban olyan volt, hogy legszívesebben elbújt volna a takaró alá.

- Newt, menj vissza dolgozni, addig beszélek a Zöldfüllel.

- Nem fog menni - rázta a fejét Newt. - Nem tud megszólalni.

Alby felvonta a szemöldökét.

- Mi az, hogy nem tud megszólalni?

- Úgy, ahogy mondom. Nem értem, mit nem értesz rajta.

Alby érkezése óta először nézett Lucyra. Úgy bámulta, mintha a lány szándékosan ítélte volna magát némaságra.

- Akkor majd olyan kérdéseket teszek fel neki, amikre tud bólogatni. Tök mindegy, a lényeg, hogy hagyj magunkra minket.

- Nem - jelentette ki Newt határozottan. - Nem megyek sehova. Megígértem Luce-nak, hogy mellette maradok.

- Jó, mit bánom én, a lényeg, hogy végre választ kapjak a bökött kérdéseimre! - fakadt ki Alby türelmét vesztve, miközben ledobta magát a székre, amin Newt szokott ülni. Keresztbe tette a lábait és meg se várva, hogy Lucy reagáljon, rögtön a tárgyra tért. - Szóval, valahogy el kell mesélned, mi történt tegnap az erdőben, mielőtt odaértünk. Frankie beszámolójára nem nagyon alapozhatunk, valószínűleg csak a saját bőrét akarta menteni. Justint mindenképp ki kellett toloncolni, de a Dutyiban lévőknek a büntetése függ a vallomásodtól. Az első kérdésem az, hogy Justin valahogy becsalt az erdőbe vagy odavonszolt?

Lucy, aki lassan már azt is kezdte elhinni, hogy hamarosan újra meg tud majd szólalni, teljesen lefagyott. Alby kérdésére azonban szinte egyszerre árasztotta el az elméjét az összes emlékkép és érzés, ami tegnap volt benne. Úgy érezte magát, mint egy visszaeső beteg: egy lépést tett előre, de most kettőt lépett vissza. Hirtelen ugyanabban az állapotban találta magát, mint a rémálomból felriadva. Alig hallotta meg Alby hangját.

- Hahó! Ne ábrándozz, kérdeztem...

- Nem lennél csak egy kicsit megértőbb? - kérdezte Newt. Nyugodtnak tűnt, de a hangja izzott a haragtól. - Fogalmad sincs, min ment keresztül. Egyikünknek sincs.

- Épp ezt akarom kideríteni - kontrázott Alby. - Úgyhogy, ha lehet, ne szólj közbe, könnyebb úgy kérdezni. Zöldfül, lennél szíves összeszedni magad és válaszolni a kérdéseimre?

Lucy normál esetben legszívesebben behúzott volna egyet Albynak, amiért ilyen érzéketlen tuskóként viselkedett. Ám most meg se hallotta a hangjában lévő sürgetést és fel se tűnt neki az együttérzés teljes hiánya. Csak meredt maga elé és Newtból igyekezett valami erőt meríteni, hogy egyáltalán meg tudja mozdítani a fejét. Nagy nehezen bólintott, de végig a padlót bámulta Alby lába előtt. Érezte, hogy Newt simogatni kezdte a kézfejét, és szinte látni vélte a kedves pillantását, amit az utóbbi időkben mindig küldött felé.

- Remek - hallotta Alby hangját. - Akkor válaszolnál végre a kérdésemre? Justin becsalt valahogy az erdőbe?

Lucy bólintott. Hallani vélte a fiú hangját, ahogy kitalálta a mondvacsinált indokot, amivel elcsalhatta őt a kis tisztásra. Közben Alby feltette a következő kérdését:

- A többiek ott vártak?

Fejrázás.

- Justin rögtön neked támadt, amint odaértetek?

Újabb fejrázás.

- Próbáltál később ellenállni?

Bólintás. Összeszorult a torka, ahogy lelki szemei előtt újra felrémlettek kétségbeesett küzdelmének a részletei. Leszorított kezei, rúgkapáló lába, próbálkozásai a segélyhívásra... Szinte maga előtt látta a kést, aminek az érintését újra érezni vélte a bőrén. Alig hallotta meg, hogy Alby szólt hozzá.

- Felsértettek valahol a késsel?

Fejrázás.

- Hozzád értek oda-?

- Na jó, ebből elég! - fakadt ki Newt. Érzelmektől túlfűtött hangja olyannyira elütött Albyétól, hogy Lucy önkénytelenül is felkapta a fejét. A fiú lassan olyan dühösnek tűnt, mint amikor Justinnal kiabált. Barna szeme izzott, ahogy Albyra bámult. - Komolyan egy szikrányi együttérzés sincs benned? Nem látod, mit művelsz vele? Különben is, ennek az egésznek nincs semmilyen francos értelme! Várd meg, amíg túlteszi magát a dolgon és képes lesz elmesélni, mi történt. Vagy egész nap itt akarsz vele barkochbázni?

Alby felvont szemöldökkel, meghökkenten bámult vissza Newtra. Nyilván nem szokott vele ilyen stílusban beszélni, meg amúgy is: Newt nem szokott ennyie kijönni a sodrából. Mindig nyugodt volt, megfontolt és igyekezett logikusan végiggondolni a dolgokat. Lucy a lelkiállapota miatt még azon se csodálkozott el, hogy ennyire kiismerte a fiút alig egy hét után. Ilyen sok időt töltöttek volna együtt? Nem érezte annak.

Newt vett egy mély levegőt, nyilván azért, hogy lehiggadjon. Ám bocsánatot nem volt hajlandó kérni a szavaiért - Lucy kiolvasta a szeméből.

- Newt, beszélhetnék veled egy percre? - kérdezte Alby, fejével az ajtó felé bökve. Lucy ismét megrémült; ösztönösen megszorította Newt kezét, mire a fiú kedvesen rámosolygott.

Luce, itt leszek az ajtó előtt. Látni fogsz az ágyadról. Nem lesz semmi baj.

Lucy összeszorult torokkal bólintott. Ahogy Newt felállt és Albyval együtt kisétált, úgy érezte, mintha az életereje sétált volna el tőle. Ólmos fáradtság ereszkedett rá és mire észbekapott, már elfeküdt az ágyon és nyakig betakarta magát. Ám a szemével végig követte Newtot, és valóban végig tudta követni a mozgását, ám Alby már eltűnt az ajtófélfa mögött. Csak a hangját hallotta.

- Newt, tudod, hogy nem adhatsz fel mindent emiatt a lány miatt. Szétszórtabb vagy, amióta megjelent, kevésbé figyelsz a munkádra. Nem mutatsz jó példát a többieknek. A mai Gyűlésre se jöttél, amikor kiválasztottuk a Téglázók új Elöljáróját.

Newt dühösnek tűnt, de a higgadtság álarcát öltve válaszolt.

- Most komolyan, Alby. Nem lehetsz ennyire szívtelen. Az egy dolog, hogy ennyire lebecsülöd őt vagy, hogy feleslegesnek gondolod, mert én tudom, hogy nagyon sokat segíthet nekünk. Az megint egy dolog, hogy ennyire nem akarsz segíteni neki, amikor a padlón van. De az, hogy konkrétan ki akarsz zavarni tőle, hogy végleg összeomoljon, már sok. Ha most magára hagyjuk vagy beleerőszakoljuk olyan helyzetekbe, amikbe nem akar, végleg elveszítjük őt. Nem épp te szajkózod mindig, hogy a szabályok a legfontosabbak? Ebbe az is beletartozik, hogy bízunk egymásban és mindig ott vagyunk egymásnak. Akkor hagyd, hogy segítsek neki.

- Arra ott vannak a Kóroncok - jött a válasz egyből.

- De csak engem tűr meg maga mellett. Egyedül tőlem nem fél. Nem láttad, hogy viselkedett, mikor a Kóroncok meg akarták vizsgálni. Rettegett tőlük, érted? Egyáltalán nem bízott bennük. Alby, csak én segíthetek rajta. Tudsz nélkülözni pár napig, nem halsz bele.

Hallgatás következett. Lucy szinte látta, hogyan dolgoznak Alby agyában a fogaskerekek. Newt arcán egy kis idegességet látott, de a szeme határozottan csillogott. Úgy sejtette, ha Alby meg is tiltja neki, a fiú akkor is mellette marad. Vagy ez talán csak a saját vágya? Hogy Newt mellette legyen? Nem tudta eldönteni. A hallgatás ideje alatt egyre jobban elnehezült a szeme és lassan lecsukódott. Már nem nyitotta ki, mikor Alby végre válaszolt.

- Rendben, négy napot adok neki. Ha addig nem szedi össze magát, nem várok tovább. Ugyanúgy folytatni fogja a munkák kipróbálását, mint eddig. Nem várhatok a végtelenségig, várva a csodára. Ezt te is tudod.

- Luce erős - felelte Newt. - Egy nap te is el fogod ismerni.

Lépések hangja hallatszott: az egyik elsétált, míg a másik közeledett. Nem sokkal később Lucy érezte, hogy valaki leült az ágyra és gyengéden megfogta a kezét.

- Itt vagyok, Luce. Nem hagylak magadra.