Eli végül hét előtt néhány perccel csengetett be a Lightman házba. Emily nyitott neki ajtót, de úgy tűnt, még neki sem állt készülődni.
- Azta… - nézett végig mosolyogva a srácon köszönés helyett. – Tényleg dögös vagy – vigyorgott. Eli is végignézett magán, de ennyire azért nem látta vadítónak a helyzetet. Csak egy fekete farmert, és egy fekete inget vett fel, aminek nyitva hagyta ugyan a két felső gombját, de azért nem gondolta, hogy ilyen hatással lesz Emilyre.
- Kösz – mosolygott a lányra, és adott neki egy puszit. – És te? Így jössz?
- Hát persze – bólintott rá fintorogva a lány. – Dehogy is, csak… apa legújabb könyvét írtuk, és… nem vettük észre, hogy így elszaladt az idő. Tudod… ha nem ülök ott mellette, akkor hajlamos elmismásolni a dolgot, és a kiadó már nagyon mérges rá. De negyed óra és készen vagyok – mondta, majd elindult a lépcső fele, ott azonban megtorpant, és az apjára nézett. – Amúgy… apa… szeretnék ma Elinál aludni…
Lightman erre felkapta a fejét, még éppen időben ahhoz, hogy láthassa az Eli arcán egy másodpercre feltűnő valódi meglepetést, így tudta, hogy ez a bolondéria csak a lánya ötlete.
- Ezt majd… Lokerrel megbeszélem – sandított összehúzott szemmel a lányára, mire az elfojtott egy mosolyt, és felszaladt a lépcsőn.
- Loker – fordult a srác felé Lightman. – Üljön le! – mondta neki szigorúan, mire Eli letelepedett vele szemben. Lightman egy hosszú percig tanulmányozta, aztán hátradőlt a székében.
- Mondja… tényleg… tényleg szereti Emilyt? Csak mert… a lányom tényleg szereti magát, tudja?
- Szeretem Emilyt – mondta komolyan a srác.
- Akkor… mi ez a… mi ez a bűntudat, amit látok magán, Loker? Mert ez kőkemény bűntudat! - mutatott a srác arcára Lightman. - Árulja már el nekem, hogy miért!
- Egy kicsit… összezörrentünk délután Emilyvel – ismerte be a srác.
- És van ennek valami köze ahhoz, ahogy tegnap elrohant?
- Nem egy másik nőhöz rohantam – rázta meg a fejét Eli.
- Igen, ez igaz – bólintott rá Lightman. – De ettől még kikerülte a kérdésemet.
- Emily szerint túl… kegyetlen voltam azzal, hogy… kimondtam valamit, amit szerinte nem kellett volna.
- A lányommal? Emilyvel volt kegyetlen? – nézett rá dühösen Lightman.
- Nem – hajtotta le a fejét a srác.
- De ha a helyzet úgy hozza, vele is megteszi, ugye? – csóválta meg a fejét Lightman.
- Igen… azt hiszem, igen – sütötte le a szemét Eli, és gyanította, hogy ezzel most nagyon feldühíti Lightmant, aki nem, hogy azt nem fogja megengedni, hogy Emily nála aludjon ma éjjel, de talán még azt sem, hogy együtt menjenek a buliba.
- Jól van, Loker… ez a maga döntése volt… - intett felé lazán Lightman, mire Eli lehunyta a szemét egy pillanatra. Még nem volt biztos a főnöke reakciójában, de sok jóra nem számított. – Szóval… szeretik egymást – folytatta Lightman, de a srác nem mert felnézni rá. – És együtt járnak. Ez azzal jár… hogy időnként lefekszenek egymással – mondta, mire Eli felkapta a fejét, a főnöke pedig fintorgott egy sort. – Ez… még akkor is így van… ha nekem nem tetszik, és… úgy tartom, elég fura ízlése van a lányomnak. Szóval… nem igazán tehetek semmit, ha már a kapcsolatukra áldásomat adtam, nem igaz? Magánál aludhat Emily – mondta nagy kegyesen. – De ha egy haja szála meggörbül… kitekerem a nyakát, megértette?
- Igen, megértettem – bólintott rá Eli. – És… köszönöm a ki nem mondott engedélyt – nézett hálásan Lightmanre. – De ennek ellenére be fogjuk tartani, amit ígértünk, csak… ma éjjel szükségem van Emilyre… a közelségére. Tudnom kell, hogy… nem veszítettem el azzal… ami történt.
- Azért túl sűrűn ne csináljon ilyet, Loker!
- Rendben, nem fogok – bólintott rá Eli, de közben feltűnt Emily a lépcsőn, és elakadt a szava.
- Ehhez szokjon hozzá, Loker! – nevette el magát Lightman. – Ha ki akarja csípni magát, olyan, mint az anyja. Igazi díva.
- Apa, ha ezzel most bókolni akartál…
- Csakis azt akartam. Gyere ide! – hívta magához a lányát, mire Em odasétált hozzá. – Gyönyörű vagy!
- Kösz, apa! – vigyorgott a lány, majd adott az apjának egy puszit, de amikor el akart lépni tőle, Lightman visszahúzta.
- Megvan a tic-tacod? – kérdezte, mire Em zavartan megcsóválta a fejét.
- Apa, muszáj zavarba hoznod?
- Igen, muszáj – nézett rá Lightman. – Ha már egyszer megint sikerült kicsikarnod belőlem, hogy beleegyezzek az őrültségeidbe.
- Tényleg? – csillant fel a lány szeme.
- Tényleg, de csak ha válaszolsz a kérdésemre.
- Igen, apa. Nyugi, nem lesz semmi baj. Mehetünk?
- Igen, mehettek. Érezd jól magad, kicsim!
- Kösz, apa! – nevette el magát a lány, majd adott az apjának még egy puszit, kézen fogta Elit, és kisétáltak a házból.
- Kocsival jöttél – csodálkozott Emily.
- Igen – bólintott rá Eli. – Gondoltam… ebben a ruhában nem szívesen ülnél motorra.
- Tetszik? – nézett rá kacéran Emily.
- Gyönyörű vagy – ölelte át Eli a lányt.
- Csak? – nézett fel rá töprengve Em.
- Nincs csak. Gyönyörű vagy. Pont.
- Eli! Mondd! Túl kihívó?
- Nem… de - ismerte be összehúzott szemmel a srác. – Minden pasi utánad fog epekedni ma este, és engem mardosni fog a féltékenység…
- Én csak… azt szerettem volna, ha te is büszke lehetsz rám.
- Az vagyok, kicsi lány – mosolyodott el Eli. – Mindig, minden percben… és ehhez nem kell… extra ruha, és smink… de… tényleg gyönyörű vagy. És most gyere, menjünk, mert elkésünk!
- Rendben – bólintott rá Em, így beszálltak a kocsiba, és elindultak.
Útközben még a féltékenységgel ugratták egymást, de mikor leparkoltak a keresett ház előtt, Eli megcsóválta a fejét.
- Mi a fenét keresek én itt? – kérdezte felmérve a terepet.
- Mondjuk, örömet szerzel a barátnődnek? – nézett rá töprengve Emily.
- Arra lennének egyéb ötleteim is – sandított rá Eli.
- Vigyázz, a végén még szavadon foglak – fenyegette meg nevetve Em. – Na, gyere szépen! Nem harap senki – nevetett a lány, és kiszálltak a kocsiból, és besétáltak a házba.
Ahogy beléptek, egyből egy nagyobb csoportba botlottak, akik között ott volt a házigazda, Deby is. Em bemutatta nekik Elit, és úgy tűnt, a kezdeti néhány perces zavar után újra feloldódik a hangulat, és Eli is megnyugodott egy kicsit. Nem volt olyan sokkal idősebb, hogy ne találta volna meg könnyedén a közös hangot velük.
- Gyere, igyunk valamit! – karolt bele a lány tíz perccel később, és elhúzta a többiektől.
- Jól van, egy sört megiszok én is, annak még elmúlik a hatása, mire újra kocsiba kell ülnöm.
- Hú, de betartjuk a szabályokat – szólt be neki egy srác, aki épp elment mellettük. Eli egy pillanatra összehúzta a szemét.
- Majd, ha neked se apuci fizeti már a közlekedési bírságodat, te is be fogod tartani – dünnyögte, mire Em megcsóválta a fejét. Eli azonban csúnyán nézett rá.
- Jól van, oké, nekem is apám fizette ki, mikor letaroltam a tűzcsapot – húzta el a száját Em.
- Látod? Ha levonná a béredből, háromszor meggondolnád, hogy mit csinálsz. Na szóval… hol a söröm? – nézett kérdőn a lányra.
- A konyhában – nevette el magát fejcsóválva Emily. – Gyere! – húzta maga után a srácot, és kivett két sört a hűtőből, majd koccintottak, és belekortyoltak. – Nem hittem, hogy hagysz inni – vigyorgott Em.
- Felnőtt nő vagy? – sandított rá Eli.
- Naná – bólintott rá Emily.
- Akkor tudni fogod, hol az elég – bólintott rá Eli is. – Kinézünk a kertbe?
- Mehetünk – mondta Em, így kisétáltak, és körbejárták a medencét, miközben Em még jó néhány embernek bemutatta Elit.
- Te nem csobbansz egyet? – nézett sandán Eli a lányra egy órával később, miközben a medencében pancsolókat figyelte.
- Nem vízálló a sminkem – próbálta palástolni a zavarát egy mosollyal a lány.
- És még én vagyok szégyenlős – nézett rá egy elfojtott mosollyal Eli. – Aha, persze.
- Jól van, tényleg az vagyok – rázta meg a fejét Emily. – Ez most baj?
- Nem – mondta Eli, és adott neki egy puszit. – Sőt… kifejezetten fogom élvezni – évődött tovább, de aztán egy pillanatra elkalandozott a figyelme.
- Mi az? – nézett rá homlokráncolva Emily.
- Semmi, csak… ilyenkor sem tudom letenni a munkát, és akaratlanul olvasok az emberek arcáról – rázta meg a fejét a srác. – De hol is tartottunk? - akadályozta meg a lányt abban, hogy megkérdezze, mit is látott. – Á, igen… ott, hogy nagyon fogom élvezni azt, hogy ilyen kis félénk és szégyenlős vagy.
- Miért is? – szállt be az évődésbe Em is.
- Azért, mert így… el kell nyernem a bizalmadat… minden egyes apró lépés előtt. És ez nagy kihívás – húzta magához egy csókra a lányt Eli.
- Szóval szereted a kihívásokat? – ugratta tovább Emily, miután Eli elhúzódott tőle.
- Igen – bólintott rá a srác, de Em figyelmét nem kerülte el, hogy egy pillanatra megint a háta mögé sandított. – Nincs kedved bemenni táncolni? – kérdezte végül Eli, és bár Em gyanakodva körülnézett, mivel nem látott semmi gyanúsat, rábólintott.
- Szeretem az ilyen lassú, összebújós számokat – sandított a lány Elira, mikor beléptek.
- Hát, akkor ne húzzuk tovább az időt – nevette el magát a srác, majd kézen fogta Emilyt, és behúzta a tömegbe, majd átkarolta a derekát, magához húzta, és táncolni kezdtek. Egy perccel később Em elnevette magát.
- Mi jutott eszedbe?
- Csak az, amit akkor mondtál, mikor először jöttél el hozzám. Hogy… ez így meglehetősen… izgató – nevetett Elira kacéran. – Csak azt bánom… hogy nem vagyok egy kicsit magasabb.
- Miért is?
- Belecsókolnék a nyakadba… - mondta a lány, de aztán el is pirult.
- Tudod, mennyi más dolog van, amivel megőríthetsz tánc közben? – súgta Eli a lány fülébe, mire az észrevehetően beleborzongott, ahogy a srác lehelete csikizte a bőrét. – Gyere, bújj vissza hozzám – húzta közelebb magához a lányt, aztán lassan, érzékien végigsimított a gerincén. Emily felnézett rá, és Eli elnevette magát, ahogy látta, hogy a vágytól máris hogy kitágult a pupillája.
- Látom, veszélyes vizekre eveztem – kuncogott tovább.
- Szeretem a veszélyes vizeket – biztosította Emily, de aztán mégis visszabújt a sráchoz, és ezután sokáig táncoltak így összebújva, csak élvezve egymás közelségét.
Emily egy órácskával később kelletlenül húzódott el a sráctól.
- Mi a baj? – tért vissza Eli is a valóságba.
- Semmi, csak el kellene mennem… mosdóba. Nem baj?
- De. Katasztrófa – nevette el magát Eli. – Menj csak! Odakint megtalálsz. Semmi levegő nincs itt bent, kicsit felfrissülök.
- Rendben – bólintott rá Emily. – Rögtön jövök!
Végül Eli mégsem ment ki, csak az ajtófélfának támaszkodva levegőzött egy kicsit. Nem telt el azonban fél perc, valaki megszólította.
- Helló! – állt meg mellette az a szőke lány, akivel a kertben kétszer is összeakadt a tekintete.
- Szia! – köszönt neki Eli is egy tűnődő mosollyal.
- Sandy vagyok – nyújtott kezet a lány.
- Eli – mutatkozott be a srác is.
- Kérdezhetek valamit? – lépett közelebb a lány.
- Persze.
- Te tényleg Emily Lightmannel jársz?
- Igen – bólintott rá Eli.
- És… régóta?
- Öt hete és két napja.
- Hú, az már szép – bólintott rá a lány. – De… nem gondolod…
- Mit?
- Hogy Emily túl fiatal hozzád?
- De, igen, megfordult a fejemben – nézett továbbra is tűnődőn Eli a lányra.
- Én egy évvel idősebb vagyok, mint Emily – lépett még egy lépéssel közelebb Sandy.
- Tényleg?
- Igen – mondta kacéran a lány. – Én már elmúltam tizennyolc.
- De még nem vagy tizenkilenc, ugye?
- Már nem sok kell – kacsintott Sandy.
- Ez tudod, mit jelent? – nézett rá félrebillentett fejjel Eli. Ha a lány is képes lett volna mások arcából olvasni, az összeszűkült szemében nagyon is láthatta volna a beszélgetés közeli, drasztikus végét.
- Na mit?
- Azt, hogy te is nagyon fiatal vagy hozzám. De mégis… van egy hatalmas különbség közted és Emily között.
- Tényleg? És mi? – kérdezte kíváncsian a lány.
- Az, hogy Emilyt szeretem… de téged nem – mondta egy bocsánatkérő mosollyal az arcán Eli, és csak akkor nevette el magát, mikor a lány leforrázva és dühösen elrohant. Még akkor is mulatott magában, mikor Emily megtalálta.
- Mi olyan vicces? – nézett rá kíváncsian Em.
- Egy kedves barátnőd elég konkrétan kikezdett velem – sandított rá Eli.
- Mi? – döbbent meg a lány. – Ki volt az a kétszínű szemét? Csak két percre veszem le rólad a szemem, és tessék!
- Emily, nyugi! – cirógatta meg az arcát Eli.
- Azonnal mondd meg, ki volt az! – követelte a lány.
- Dehogy mondom – rázta meg a fejét Eli. – Semmi kedvem ahhoz, hogy súlyos testi sértésért bevigyenek a rendőrségre, és apádnak kelljen kiváltani. Nyugodj meg, rövid úton leszereltem. Ha jól láttam, egy életre sikerült elvennem a kedvét attól, hogy foglalt pasival kezdjen. Ez volt az az arckifejezés, amire Foster azt szokta mondani, hogy három tanulmányt tudna írni belőle.
Em hosszú ideig fürkészte a srác arcát, de őszintének találta, így ő maga is lehiggadt lassan, de csak nem akart engedni a témából.
- Eli, tudnom kell, ki az, aki így képes hátba támadni! Ilyen emberekkel vagyok körülvéve! Nem lehet senkiben megbízni. Ma a pasimat akarta lenyúlni, holnap ki tudja, mire lesz képes!
- Em… Em, csillapodj! Nagyon sok ember képes hátba támadni a másikat… de… ha egy kicsit odafigyelsz a környezetedre… akkor meglátod ezeket az embereket. Képes vagy meglátni. Csak… légy éber, és figyelj! És találd meg azt a lányt, akiben sok a rejtett düh… és a megvetés. Tudod, mi mutatja a rejtett dühöt?
- Igen. Meg fogom találni – bólintott rá a lány.
- Helyes – mosolyodott el Eli, de aztán eltűnődött. – Amúgy… a problémánk kettős – nézett kérdőn a lányra.
- Mi? – csóválta meg a fejét Em. – Minden lány utánad sóvárog ma este? És még én vagyok kihívóan öltözve…
- Nem, nem – rázta meg a fejét Eli. – Ez most egy fiú… és utánad sóvárog. És igenis kihívóan vagy öltözve.
- Mi? – kapta fel a fejét a lány, és körül akart nézni, de Eli elkapta a karját.
- Ne fordulj meg! Nézd mögöttem az ablakban – mondta a lánynak, mire az először értetlenül nézett rá, de aztán belátta, hogy az ablakban tényleg tükröződik minden.
- Ki az?
- A szőke srác, a medence túloldalán. Pezsgőspohár van nála, és lila pólóban van.
- Timy? – csodálkozott el a lány. – Ne már!
- Láttam, amit láttam, Em – biztosította Eli. – Már a pillantásával le tudna vetkőzteti… irántam pedig alig rejtett dühöt mutat. Mit gondolsz?
- Néhányszor beszéltem vele… elég elvont egy figura – húzta el a száját Emily. – De soha nem… vettem észre, hogy… akarna tőlem valamit.
- Hát, akkor… vagy jól rejtegette – tűnődött el Eli -, bár ezt a ma esti viselkedése alapján kétlem… minden az arcára van írva… Vagy a felbukkanásom váltotta ki belőle ezt az egészet, és az döbbentette rá, hogy érez irántad valamit, hogy más mellett látott, egy komolynak tűnő kapcsolatban.
- Akkor most mit csináljak vele? – nézett zavartan Em Elira.
- Mit szeretnél?
- Leginkább semmit – rázta meg a fejét a lány, mire Eli elnevette magát.
- Rendben, de előbb vagy utóbb szembe kell nézned vele.
- Eli, most komolyan… most menjek oda hozzá, hogy én nem akarok tőle semmit, mikor még meg sem próbált közeledni? Csak beégetném magam… Talán… ha látja, hogy veled vagyok, akkor… túlteszi magát rajta.
- Legyen neked igazad, kicsi lány – sandított rá Eli. – Mit csinálunk?
- Ihatok még valamit?
- Ítéld meg te – nézett rá kihívóan Eli.
- Szerintem igen – nevette el magát Em. – Ha becsípek, hazaviszel?
- Ha becsípsz, tényleg hazaviszlek. Apádhoz.
- Undok vagy – ugratta a lány Elit, majd szerzett magának egy pohár bólét, amit Eli már az illata alapján elég ütősnek ítélt meg. Eltűnődtek, hogy visszamennek táncolni, de végül inkább kimentek a kertbe, és letelepedtek egy padra, kissé távolabbról figyelve a többieket, és beszélgetek.
- Mivel vetted rá apát? – kérdezte Emily.
- Mire is?
- Hogy megengedje, hogy nálad aludjak.
- Tulajdonképpen saját magát győzte meg – nevetett Eli. – De amúgy azzal, amivel eddig minden másra is. Őszinteséggel.
- Apám sokra tartja az őszinteségedet.
- Tudom – bólintott rá Eli. – Bár vele is konfrontálódtam már emiatt.
- Tényleg?
- Igen, például, mikor elvette a fizetésem.
- Mi történt akkor?
- Foster kötött egy megállapodást egy… gyanúsítottal. De… én nem hagyhattam, hogy… megússza a büntetést.
- Szembeszálltál Fosterrel? – nézett rá csodálkozva Emily.
- Igen. Akkor először, és… remélem utoljára. De tulajdonképpen… megértettem az ő álláspontját is… ahogy… délután a tiédet is. Tényleg – hajtotta le a fejét, ahogy Em fürkészőn nézett rá. – Szóval… emberileg teljesen igazatok volt… de… az én igazságérzetem valahogy máshogy működik.
- De ettől ez még nem rossz – fogta meg a kezét Em.
- Remélem – sóhajtott Eli, de végül aztán mesélt erről az ügyről a lánynak, és egy másikról is, mikor nem értett egyet Fosterrel, de mégis segített neki, még hazudott is a kedvéért az adóhivatalnak. Mikor azonban megunta a komoly témákat, Eli visszarángatta a lányt táncolni, és remélte, hogy ez az ő hangulatát is helyre teszi egy kissé.
Egy órával később, már jócskán elmúlt éjfél, mikor Eli körülnézett, és a szoba ajtajában meglátott egy lányt, aki őket figyelte. Ez a lány viszont nem vele akart kikezdeni, ezt első pillantásra leszűrte, hisz eléggé maga alatt volt. Megsimogatta Emily hátát, mire az felnézett rá.
- Mi az?
- Gyere! – fogta meg Eli a kezét, és kivezette a táncolók közül, és odamentek a lányhoz, aki még mindig az ajtóban állt.
- Emily… bocs… beszélhetnék veled pár percet? – kérdezte a lány sírós hangon.
- Beszéljetek csak, kint megtalálsz – ölelte meg Eli Emilyt, majd adott neki egy puszit, és magukra hagyta a lányokat.
Eli kisétált az udvarra, és a medence túlpartján, egy fa törzséhez támaszkodva meglátta Timyt. A srác egyedül volt, és láthatóan üveges szemekkel bambult maga elé. Még egy fél percig tűnődött, aztán odasétált hozzá.
- Helló – köszönt neki, és megállt a fa túlsó oldalán. A srác csak ránézett, elhúzta a száját, és a tekintete visszatért a medencére. Ennyit a jólneveltségről, állapította meg magában Eli, legalább nem kell udvariassági fázisokon keresztülmenniük. De azért nem adta fel a dolgot. Közben Emily is kisétált a házból a másik lánnyal, így Eli és Timy is követte a pillantásával.
- Nagyon szép lány, igaz? – kérdezte Eli, miközben a fiúra sandított.
- Nem tudom, kiről beszélsz – hajtotta le a fejét a kölyök.
- Nem hát, persze, hogy nem. Azért figyelted egész este.
- Mégis kit? – háborgott Timy. – Nem figyeltem én senkit!
- De. Emily Lightmant. Mióta tetszik neked?
- Sosem bírtam az ilyen kis okostojásokat, mint Emily – rázta meg a fejét a fiú, de Eli figyelmét nem kerülte el, hogy közben megrándult a szája.
- Remélem, csak nekem hazudsz, saját magadnak nem – csóválta meg a fejét egy sóhajjal.
- Te is olyan csodabogár vagy, mint Emily apja? – nézett rá Timy.
- Hajaj, még csak én vagyok igazi csodabogár – garantálta Eli. – De amúgy igen. Nekem is az a legjobb szórakozásom, hogy arcokból olvasok. Szóval, mióta tetszik neked?
- Még Liammel volt – ismerte be Timy.
- Azóta azért eltelt egy kis idő – tűnődött el Eli. – És egy darabig Em szabad volt…
- Akkor nekem volt valakim – húzta el a száját a kölyök.
- Aha… a ti korotokban még gyorsan változnak a dolgok – rázta meg a fejét Eli. – De akkor is tehettél volna valamit, ha igazán akartál volna.
- Lehet – húzta el a száját Timy. – De… Rick azt mondta, hogy… az apja dönti el, hogy ki járhat Emilyvel. És… hogy… Lightmannek senki se elég jó.
- Hát igen, Dr. Lightman kemény próbákat képes állítani az ember elé, ezt tény – erősítette meg Eli a pletykát.
- Te kiálltad?
- Elsőre nem – ismerte be Eli. – Hülye voltam, és elbuktam. De másodikra igen. Szóval… megküzdöttem érte. Keményen.
- Oké, jól van, vettem az üzenetet! – fortyant fel Timy. – Emily a tiéd, mit kell ezen ennyit ragozni?
- Nem akartam túlragozni – rázta meg a fejét Eli. – Csak tisztázni a helyzetet.
- Megtetted. Még valami?
- Csak nem szerettem volna, hogy kellemetlen perceket szerezz Emilynek – sandított Eli a fiúra, de vele ellentétben megőrizte a teljes nyugalmát. – Ő már döntött.
- Tudom – sóhajtott Timy lecsillapodva. – Láttam. Láttam, hogy néz rád. Csak a vak nem látja, hogy mennyire odavan érted. Szóval… én nem akartam nektek bekeverni… tényleg…
- Igen, most igazat mondasz – mosolyodott el halványan Eli.
- Azt hát – rázta meg a fejét Timy. – Csak… - kezdett bele valamibe, aztán elakadt, és elfordult.
- Engedd, hogy boldog legyen! – kérte Eli, miközben a srác vállára tette a kezét. – Nézz csak körül… annyi szép lány van még itt, aki szabad.
- Igen… majd keresek valaki mást – bólintott rá Timy. – És… bocs…
- Nem bocsánatot kell kérni az érzéseidért – csóválta meg a fejét Eli. –… csak belátni, hogy… mikor mi a helyes. Te most jól döntöttél… felnőtt férfihoz méltón… Köszönöm! – mondta Timynek, majd még megszorította a vállát, és otthagyta, hogy megkeresse a lányokat.
Emilyt és a másik lányt a kert másik végében találta meg, a fűben ültek, és beszélgettek.
- Csatlakozhatok? – kérdezte, ahogy megállt mellettük.
- Persze – mosolygott rá Em. – Merre jártál?
- Írtam egy újabb háromkötetes tanulmányt – vigyorgott Eli, mire Emilynek kiguvadtak a szemei egy pillanatra, de inkább nem szólt semmit, helyette bemutatta neki a másik lányt.
- Eli, ő Linda.
- Ne haragudj, hogy elraboltam Emet – sandított rá a lány. – De valakivel beszélnem kellett.
- Semmi gond. Jól vagy? – kérdezte Eli a lányt, akinek még vörösebbek voltak a szemei, mint amikor magukra hagyta őket, így elég nyilvánvaló volt, hogy Em vállán sírta ki a bánatát.
- Persze – bólintott rá a lány, de mielőtt Eli megszólalhatott volna, Emily megfogta és megszorította a kezét.
- Jól van, csak… a pasik mind hülyék – rázta meg a fejét.
- Remélem a jelenlévők mindig kivételek – nézett rá kihívóan Eli.
- Igen, te mindig kivétel vagy – nevette el magát Em, de aztán a szeme végigfutott a társaságon. – És…
- Nem lesz vele gond – nyugtatta meg Eli.
- Akkor jó – sóhajtott megkönnyebbülten Emily.
- Én… megyek… nem zavarlak benneteket – nézett rájuk Linda.
- Nem zavarsz – rázta meg a fejét Eli. – És… igazából lassan mehetnénk – sandított Emre, aki végül rábólintott. – Hazavigyünk? Rád is rád férne egy kis csend és nyugalom – tért vissza Eli pillantása a másik lányra.
- Kösz, de csak háromutcányira lakom. Addig kiszellőzik a fejem. És még egyszer bocs, hogy…
- Tényleg nem gond – biztosította Eli, mire Linda feltápászkodott, és eltűnt a házban.
- Te tényleg beszéltél Timyvel? – támadta le Em Elit, mikor mindenki hallótávolságon kívül volt tőlük.
- Csak… egyedül találtam a kertben, és… gondoltam élek a kínálkozó lehetőséggel.
- És?
- Nem volt semmi gáz, tényleg – mondta Eli, mikor Em kételkedve nézett rá. – Tényleg… tetszel neki, de… el fogja fogadni, hogy mással vagy. Még dolgozik benne a csalódás, van benne némi indulat, de nem tart sokáig. Egy kis idő, és továbblép.
- Kösz, Eli – mondta Em, és adott neki egy puszit.
- Nem lehetek mindig melletted – sóhajtott a fiú.
- Tudom – látta be Emily. – De ezt akkor is kösz.
- Nincs mit, kicsi lány. De most tényleg menjünk!
- Nem érezted jól magad? – nézett rá aggódva Emily, miközben feltápászkodtak a földről.
- De igen – tűnődött el Eli. – Ennél rosszabbra számítottam. Bár gyanítom csak azért, mert nem néztem körül alaposan. Nem tudom, mit találhattam volna a ház félreeső zugaiban. Egyszer-egyszer füves cigi illatát hozta felém a szél – nézett kérdőn a lányra, mire az vállat vont, és Eli sem forszírozta tovább a témát. - De a délelőtti szunyókálásom nem igazán ért fel egy éjszakai alvással, és lassan hajnali kettő. Kezd húzni az ágyam.
- Jól van, menjünk. Csak elköszönök néhány embertől – egyezett bele a lány, így még mentek egy kört, és fél óra múlva beültek a kocsiba.
