12. rész


Miután az újdonsült nyomozóküldöttség elhagyta a termet, és valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, Bincius visszatért a fogvatartott leopárdkirály szobájába, remélve hogy magához tért, és valamit megtudhat tőle. Szép szóval. Mert bántani nem merte.

Néhány helyi vámpír és boszorkány őrizte ugyan az ebédlőbe kényszerítetteket, de a feszültség oldódott. Rövid idő múlva Kira odalépett a vámpírmesterhez. Próbált nem ingerült lenni. Nem akarta kimutatni, hogy végtelenül bosszantja Sean kiismerhetetlen és érthetetlen viselkedése. De nem is akart ok nélkül túl kedves lenni. A tárgyilagosság mellett döntött.

- Beszélni szeretnék veled.

Sean jobb lábánál szokásához híven ott ült Jonne, fejét mestere térdére hajtotta, és elégedetten sóhajtozott, ahogy a férfi kesztyűs ujjai időről-időre elmerültek a hajában. Kira pajzsa alatt szikrázott a féltékenység. Senki nem látta rajta, de Mira néhány kilométerről is megérezte. Ilyen távolságból a konkrét beszélgetés nem volt könnyű, és most sokkal fontosabb dolga is van, de azért küldött egy nyugtató gondolatot a nővére felé. Kira továbbfordította a fejét. A vámpír másik lábánál egy fiatal nőstényfarkas kuporgott, büszkén viselt friss harapással a nyakán.

- Beszélj. – nézett fel Sean a megszokott kifejezéstelen arccal.

- Négyszemközt. – pillantott le újra a farkasokra a lány.

Sean kis gondolkodás után egy kézmozdulattal elküldte az alakváltókat, majd felállt a székből, és előkelő mozdulattal egy halvány fejbiccentés mellett szolgálatkészen széttárta karjait. Persze az arcáról, mint mindig, most sem lehetett leolvasni semmit.

Kira körül nézett, senki nem foglalkozott velük. Fogvatartóik is majdnemhogy felszabadultan beszélgettek az ajtóknál.

- Ki tudod játszani őket? - biccentett az őrök felé - Képes vagyok elterelni a gondolataikat, és észrevétlenül elsétálni mellettük, de semmi garancia arra, hogy két perc múlva nem veszik észre, hogy eltűntem.

- Mit tervezel, boszorkány? – kérdezte Sean halkan, mély hangon.

- Azt mondtam, négyszemközt. Túl sokan vagyunk itt. Menjünk ki a partra, aztán visszajövünk, fel sem fog tűnni nekik… feltéve, ha képes vagy elbánni egyszerre ennyi elmével… - húzta fel a szemöldökét a lány. Seannak a szeme sem rebbent a nyilvánvaló bosszantásra. Pár másodpercig mereven figyelte Kirát.

- Nem érzek rajtad semmit. Ügyes vagy. De éppen ezért tartanom is kellene tőled. Mi van, ha csapdába akarsz csalni? Mi van, ha a leopárdokat is ti csaltátok csapdába a húgoddal?

- Félsz…? – mosolyodott el Kira halvány gúnnyal az ajkain.

- Sosem félek. Ez színtiszta ésszerűség. Nem ismerlek.

- A macskádról akarok beszélni. Képes vagy elterelni egy negyedórára a figyelmüket, avagy sem? – türelmetlenkedett a boszorkány.

Sean magabiztosan elmosolyodott, felemelte egyik kezét, és maga elé mutatott, előretessékelve ezzel a lányt. Nem pazarolta a szót, ha nem látta szükségét. Kira elindult a kijárat irányába a magas vámpírral a nyomában. Magabiztosan lépkedett, de nagyon meglepődött, hogy senki nem kérdezi, mégis hova készülnek. Izgatottan dörömbölt a szíve a bordáin, de nem szólalt meg, nem kérdezősködött, nem akart aggodalmasnak tűnni. Bízott a vámpír hatalmában.

A kertben végül a vámpírmester volt az, aki megszólalt.

- Hallgatlak. Mit tudsz a leopárdomról?

- Menjünk távolabb, le a partra, ahol nincs fény. Nem akarom, hogy véletlenül észre vegyen bárki is.

- Nem fognak. – intézte volna el ennyivel Sean. Kira viszont szíve szerint nyúlt volna a keze, vagy még inkább a dereka után, hogy ne játssza már a jégszobrot, csak jöjjön vele.

- Tudni akarom, miért viselkedsz velem így?! – támadt neki aztán mégis ejtve a csillagfényes tengerparti sétatervet.

- Meglepően könnyen tudsz nekem hazudni. – húzta fel a szemöldökét, és tért ki a válasz elől a vámpír – Azt mondtad, Villéről van szó. De már érzem, hogy nem.

- Ne tereld el a szót… - sziszegte a fogai közt a lány, aztán látva Sean újfent kifürkészhetetlen óceánkék szemeit, kifakadt – Gyűlölöm, hogy nem tudom, mit miért csinálsz, és hogy fogalmam sincs, mit fogsz csinálni a következő pillanatban. Nekem esel, amikor mással érzem jól magam, aztán kacérkodsz velem, hagyod hogy megcsókoljalak, de mégsem csókolsz vissza, és utána úgy csinálsz, mintha a világon se lennék. Aztán amikor megint csak próbálom mással jól érezni magam, egy szédítő csókkal megint a tudtomra adod, hogy bármit teszek, nem szabadulhatok a bűvkörödből. És most megint átnézel rajtam. Sean, megőrjítesz! Nem is beszélve arról, hogy fogalmam sincs, miért csókolgatsz, ha egyszer a kis szőkédet is…

Sean kerekre nyílt szemeit látva, elharapta a mondat végét. Lehet, hogy ezt nem kellett volna mondania? Most le fogja szakítani a fejét, amiért belesett a magánéletébe… De a márványszobor arc életre kelt, elmosolyodott, és vibráló hang tört ki a torkából.

- Te féltékeny vagy… - nevetett fel, és a lány beleborzongott a hangjába, ami mintha szemtelenül bekúszott volna a ruhája alá.

- Mi? Én?? Nem! - rázta a fejét Kira zavartan, és a lábujjait kezdte bámulni.

- De. - bólintott a vámpír kétségek nélkül.

- Nem. Hagyjál… Inkább beszéljünk a macskánkról.

- Nem a macskánk. Az ÉN macskám. Ne hidd, hogy azért mert lefeküdtél vele, hatalmad lehet felette. - felelte keményen, de aztán újra mosolyra húzódtak az ajkai és cukormázasan folytatta - Jonne pedig a pomme de sang-om. Nem kell féltékenykedned rá. – szinte öntelten nevetett.

"Persze, minden fővámpír csókolgatja a rendkívül szemrevaló, babaarcú, ámde hímnemű vacsiját..." - futott át a lány agyán, de nem mondta ki, mivel ő nem féltékeny.

- NEM. VAGYOK. FÉLTÉKENY. És jobban tennéd, ha nem becsülnéd le a "hatalmam felette"! – mérgelődött Kira – Leopárdot csináltam belőle! Ebben a kócerájban az összes likantróp akkor vált alakot, amikor én akarom! - kiabált, nem törődve azzal, hogy ki hallhatja meg.

- Ezt úgy érted... átváltozott? – hervadt le a mosolya, és helyére került a márványszobormaszk. Persze ő nem tudott az előző éjszaka történtekről. Elgondolkodott azon, hogy mi történhetett ma. Vajon tényleg irányítani tudja ez a boszorkány az alfát? Tényleg köze lehet a leopárdoknak a Lucretiával történtekhez?

- Úgy. – vetette oda neki a boszorkány, és tüntetőleg elindult a morajló feketeség irányába.

- Megesik. – vont vállat a vámpír az aggodalmait palástolva, és követte a boszorkányt - Heves szexuális aktus közben, ha nem vigyáz magára egy likantróp, könnyedén átváltozhat. Ezek szerint jó vagy az ágyban, ő pedig nagyon rád volt indulva. – heccelte tovább a boszorkányt – Feltéve, ha igazat mondasz. – nézett végig aprólékosan a lány testén – Egyetlen komolyabb karcolás sincs rajtad. Nem így néznél ki, ha szexeltél volna egy vérleopárddal…

- Félreértesz, felséges uram. – állt meg gúnyolódva, és indulatosan felnézett a szédítő tengerkék szemekbe - Nem véletlen volt. Tudatosan csináltam. És nem szex közben.

- Jól van… - mosolygott a vámpír, és már csak a legyintés hiányzott a hitetlenkedő hanglejtés mellé.

- Nem hiszel nekem. - meredt rá továbbra is dühösen.

- Ó, dehogynem. - Sean lépett néhányat a víz felé, és leült a homokban. Kirának megfordult a fejében, hogy otthagyja, és visszamegy a szállodába, pukkadjon meg a szemtelen vérszívó!

De aztán mégsem tette. Leült mellé.

A vámpír nem nézett fel rá amíg tétovázott, csak akkor fordította felé a fejét, amikor már egy vonalban volt vele az arca. Biztos volt benne, hogy így fog tenni a lány. Hezitál, aztán dúlva-fúlva lehuppan mellé. Kezdett rájönni, hogy mégsem olyan nehéz belelátni a kisboszorkány fejébe... csak épp másfajta érzékeit kell használnia, mint általában.

Kínos csend telepedett rájuk. Csak néztek a semmibe, a tenger egyre hangosabban zúgott, feltámadt a szél. Végül Kira volt, aki nem bírta tovább a mozdulatlanságot, ugyanis karját nagyon csiklandozta a férfi hosszú haja, amit felé fújt a szél. Végigsimított párszor a felkarján.

- Fázol? - fordult felé a vámpír, kapva az alkalmon, és közelebb húzódott.

Kira gondolkodás nélkül megrázta a fejét, és az ölébe ejtett kezeit nézegette. Aztán felnézett az óceán szemekbe.

- Vagyis... kicsit igen... - hazudta halkan.

Sean gyengéden megfogta a lányt, mintha csak tollpihéből lenne, felemelte, és hosszú lábai közé ültette. Felhúzta a térdeit, és egy kicsit előregörnyedt. Kira meglepődni, kapálózni is elfelejtett, mindene megremegett belül, alig bírta kontrollálni a testét. Lehunyta a szemét, és elnyomva egy mély sóhajt, hátát a férfi mellkasának döntötte. Sean a dereka köré fonta a karjait, és a hajába fúrta az arcát a lány tarkójánál.

- Így jobb? - súgta a füléhez közel.

Ez a hang már nem csak Kira ruhája alá kúszott be, a bőre alá, az izmai, a csontjai közé, olyan helyekre, ahol még soha életében nem remegett. Egészen idáig.

- Sokkal... - nyögte, és minden erejével azon volt, hogy ne vesse rá magát azonnal.

Csak élvezte a lágy meleget, ami áradt belőle a farkaslány vérének köszönhetően, és elképzelte, ahogy a mellei alatt összekulcsolt kezek egyszer majd szerelmesen simogatni fogják a testét. Mert hogy megszerzi magának, abban már biztos volt. Bármi áron. És nem úgy, ahogy a macskáját. Nem fogja lerohanni. Addig fogja kínozni, amíg nyüszítve négykézláb jön hozzá a szerelméért könyörögve a hatalmas vámpírmester.

Feltéve, hogy ő maga kibírja addig. Hm... vajon mennyi az esély rá? Kábé semennyi.

Két perc múlva már azon gondolkozott, hogy kibújjon-e Sean karjai közül mielőtt hátrafordul, hogy megcsókolhassa, vagy próbáljon meg úgy, a hosszú karokkal körülfonva megfordulni az ölében.

Nem tudott dönteni, így csak felemelte a karjait a feje fölé, és hátranyúlva a férfi nyaka köré fonta őket. Félredöntötte a fejét, hogy láthassa az arcát, éjfekete haja kicsúszott a nyakából, felfedve meztelen bőrét, ami halványan világított a csillagfényben. A vámpír lassan ráhajolt, ajkaival megérintette a lüktető ütőeret.

Kira összerezzent a finom érintéstől, de ugyanakkor meg is ijedt, átfutott az agyán, hogy most bizony kaja lesz belőle. Jobb esetben. Rosszabb esetben másnapra vérszívó. Egyik alternatíva sem volt igazán ínyére.

Sean megérezte a lány félelmét. Felemelte a kezét, lehúzta egyik kesztyűjét, és visszasimogatta Kira haját a nyakába. Aztán ujjaival megérintette a lány ajkait. Végighúzta mutatóujját rajtuk. Csak bámulta a száját és cirógatta. Kira hirtelen jött félelme elszállt, akarta azokat a szédítően szexi ajkakat a nyakán, újra hátrasimította a haját, de a vámpír szándékosan nem vett tudomást róla. Csak a száját becézgette tovább ujjhegyeivel, szinte megbűvölve meredt a rózsaszín ajkakra, mintha visszafele sült volna el a saját vámpírbűbája.

- Zavarhatok? - magasodott föléjük hirtelen egy árny. Nagyon el voltak merülve, hogy egyikük sem érezte meg egy forróvérű likantróp közeledtét. Mindketten megijedtek saját maguktól... hogy iktathatták ki ennyire a külvilágot?

- Ville? - nézett fel a vámpír, felállt, felsegítve Kirát is, és gyorsan körbe is tapogatta a környéket a metafizikai csápjaival, hogy nincs-e valaki más is a közelben. Szerencsére nem volt.

- Szeretném, ha őt nem varázsolnád el. Ne játssz vele! Hadd döntsön maga arról, hogy mit akar. - célzott a lányra ingerülten, miközben ő is fültanúja volt az egésznek. Kira utálta, ha úgy beszélgetnek róla, mintha ott se lenne, miközben tisztában vannak vele, hogy mindent hall.

- Eszemben sem volt. - húzta fel újra a bevált álarcát a vámpírúr - Ha el akartam volna bűvölni, akkor most nem lenne alibid, mert az elmúlt két éjszaka minden percét mellettem töltötte volna. Ha úgy érzed, hogy veszélyben vagy, azt csak is a személyes varázsom... - kezdte elbűvölő mosollyal, de a lány félbeszakította.

- Mindig én döntök, cicám. - mordult rá Kira - De az ilyen jelenetekre most nincs időnk. Mondj el mindent.

- Nem tudok semmit. - hagyta jóvá az alfa a témaváltást egy mordulás után - Fogalmam sincs mi történt, miért tűztek ki vérdíjat rám. Miután eljöttünk Lucretia lakásáról, rögtön idejöttünk Tuomasszal. Nektek kell kideríteni, hogy mi ez az egész.

- Mira és Jyrki épp azon van. - közölte Sean.

- Bármit is mondanak, nem mi tettük. Bíztok bennem? - kérdezte majdnemhogy kétségbeesetten.

- Sosem esett nehezedre hazudnod nekem. - felelte Sean kis tétovázás után - De nem hiszem, hogy olyasmit tettél volna, amivel vádolnak.

- Menj most el, nem tudom, mit tennének veled, ha elkapnának. - sürgette Kira.

- Ki akarom hozni Tuomast.

- Nem tudod, nagyon őrzik. - vágta rá a boszorkány.

- Te segíthetnél... - nézett Seanra az alfa.

- Nem, még nem. Amíg nincs veszélyben, addig nem akarok mindent lerombolni. Inkább derüljön ki az igazság. Majd ha anélkül nem megy, elég akkor igazi háborút kezdeni...