心の火 - Kokoro no Hi
by Arvael
XI. fejezet: Bajtársak
– Tarts ki, Sakura! – tartotta meg a lányt Yamato.
– Ugh... – úgy tűnt, végre magához tért.
– Jól vagy?
– Áú! – kapta a tarkójához kezét Sakura.
– Hé!
– Bocsánat... Jól vagyok már – felelte a lány. Aztán pillantása az elpusztított hídra esett, s a másik oldalon felcsapó vérvörös energiafolyamra.
„Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban..." pillantott arrafelé Yamato is. Néhány kézpecsét után gyorsan létrehozott egy moku bunshint*, ami azonnal a túloldalra iramodott, egy kilógó fanyúlványt irányítva, hogy odakígyózzon a lerombolt híd másik oldalára.
Hirtelen nagyon meleg lett.
– Mi történt itt? – huppant le melléjük egy alak.
– Oyayoshi... Toriko-san? – nézett rá meglepetten Yamato.
– Ismerjük egymást? – vonta fel egyik szemöldökét a nő.
– Eh...
„Nem buktathatom le saját magamat..." gondolta kínosan a férfi.
– Lényegtelen... Szóval mi történt itt? – ismételte meg.
– Naruto...
– Ő hol van? – kapta fel a fejét Sakura is.
– A híd túloldalán... – válaszolta Yamato, majd elkomorulva hozzátette:
– Orochimaruval...
– Orochimaru?! – pattant fel azonnal Sakura. – Juj...
A lány megszédült és csak Toriko gyors reflexeinek köszönhette, hogy nem találta magát újból vízszintesben.
– Még egy darabig ne nagyon mozogj... – javasolta Yamato. – Eléggé beütötted az előbb a fejed.
– De Naruto...
– Majd én megyek – szakította félbe Toriko.
– Már elküldtem egy moku bunshint – nézett rá a férfi, ám ő megrázta a fejét, az ég felé törő energiát figyelve.
– Ide már nem lesz elég... – suttogta, azzal néhány kézpecsét után tűzszárnyakon a levegőbe emelkedett.
Sakura tátott szájjal figyelte a jelenséget, s Yamato is eléggé megdöbbent, azonban gyanakodva összevonta a szemét. Elhatározta, amilyen gyorsan csak tudnak, utána indulnak...
*ˇ*
„Egy újabb hullám" állapította meg magában Toriko, ahogy lendülete egy pillanatra alábbhagyott. Ám amíg eddig fokozatosan erősödtek, most úgy tűnt, a legutóbbihoz hasonló volt az energia – sem erősebb, sem gyengébb. „Mi a fene történt Narutóval?!" kérdezte, s sietett, hogy minél előbb megtalálja válaszát.
A látványra, ami fogadta, semmi esetre sem volt felkészülve. A puszta síkság közepén két alak látszott: egy emberi, akivel szemben egy négyfarkú valami volt...
„Tán róka...?" nézte összezavarodottan Toriko. Egyszeriben azt vette észre, hogy az állat alakja megnő, majd a szájából mintha valamit ráokádna ellenfelére. „Ilyen erős koncentrációjú chakrát még életemben nem éreztem! És ennyi negatív érzéssel párosítva..." Torikót kirázta a hideg már a gondolatára is, pedig nem rá célozták.
Az emberi alak összegörnyedt, de aztán a nő rájött, hogy valójában ez csak azért volt szükséges, hogy a tenyereit a földre csaphassa. „Kuchiyose no jutsu*!" ismerte fel azonnal a technikát. „De egyáltalán mit idézhet meg ez ellen a támadás ellen...?"
Toriko hamar megkapta válaszát, amikor három hatalmas, otromba kapu emelkedett ki a földből. Félelmetes látványt nyújtottak kitátott démonszájakat idéző szárnyaikkal. Ám sokáig nem „csodálhatta" ezeket az építményeket, mert a róka támadása végigsöpört a helyen. Őt pedig pusztán a szele visszataszította a levegőbe, s így félúton volt Sakuráék és Orochimaruék közt. „Fenébe!" gondolta, ahogy próbálta közelebb tornászni magát, ám ez csak lassan ment.
Alig araszolt előre néhány szárnycsapásnyit, amikor a róka alakja elhúzott mellette. Valami éles tárgy „Egy penge?!" szúrt belé és taszította el, vissza a hídhoz. Toriko gondolatban felnyögött. „Most jöttem onnan!" De már indult is visszafelé.
Éppen akkor ért vissza, mikor a híd maradéka is romba dőlt. Szárnyait eltüntette, ahogy lehuppant Sakurához és Yamatóhoz. Meg még valakihez, akit nem ismert. Az ifjú szemüveget viselt és hajszíne Kakashiéra emlékeztette Torikót. Azonban, mikor megszólalt, a hangjában bujkáló szándék azonnal unszimpatikussá tette a nő számára.
– Nézd csak meg... – szavait Sakurához intézte. – Saját akaratából ilyenné válni... csak hogy megmentse Sasuke-kunt...
Toriko értetlenkedve pillantott a fiúra. „Miről beszél...?" ám valahol elméje legmélyén a kirakós darabkái kezdtek a helyükre zuhanni. Szó szerint.
– Mostanra már minden értelem elhagyta... – látszott, hogy a fiú szavai csak kínozzák a rózsaszín hajú lányt, akinek a következő szavak után már könnycseppek csorogtak végig az arcán. – Milyen egy szomorú fiú...
Sakura olyan gyorsan eredt futásnak, hogy senki sem tudott időben reagálni.
– Várj! Sakura! – kiáltott utána Yamato, ahogy a torkán kifért. – Ne menj Naruto közelébe, mikor ilyen állapotban van!
– Naruto! – kiáltotta a lány, ahogy elrohant a szemüveges fiú mellett. – Elé... elég legyen már!
– N-Naruto...? – pislogta döbbenten maga elé Toriko, ahogy tekintete lassan felemelkedett és elidőzött a róka iszonytató alakján. Elméje még mindig nem akarta felfogni a látványt és a tényt, hogy ez a... valami Naruto lehet...
– Megmentem neked Sasuke-kunt! – folytatta közben Sakura. – Így... így neked nem kell...
A félelmetes alak figyelme ráterelődött, s Yamato azonnal nekilátott a kézpecséteknek, amint észrevette ezt. Sakura pedig egyre közelebb került a kiszámíthatatlan rókához... Toriko szemei kitágultak, ahogy tehetetlenül nézte, hogy repül vissza a lány métereket, miután az az alak feléje lendíti egyik kezét. Egy pillanattal később, mint kellene, pedig Yamato jutsu-ja végre működésbe lépett: fanyúlványok tartották fogságukban a hatalmas, félelmetes, vörös chakrától izzó alakot.
Toriko nem is látta rendesen, ahogy az elfeledett fiú Sakura felé indul, vagy hogy mit beszélnek Yamatóval. Csakis a nagy, négyfarkú róka alakját figyelte... Mintha a szeme sarkából látta volna a fiút eltűnni hasonló fanyúlványok közül, majd az ANBU-t, amint villámgyorsan kézpecséteket formál. Érdekes módon ezúttal elért Toriko füléig a hang:
– Hokage Shiki Jijun Jutsu! Kakuan Nitten Suishu!
Aztán rohanó léptek, ahogy egyre közelítenek a rókaalak felé. Yamato ráteszi előrenyújtott jobb kezét a vörös állat mellkasára, aztán elugrik onnan. Toriko mozdulatlanul, rémülten figyelte az eseményeket. Előre megijedt a végeredménytől...
A vörös chakra végül zsugorodni kezdett, s egyre emberibb alakot vett föl. Toriko összerezzent, mikor felismerte a kiáltás hangját, amit felé sodort a szél:
– Naruto...
*ˇ*
A fiú visszaalakult régi önmagává, azonban a bőre rendesen megégett és látszott, hogy vért is vesztett. Nem is keveset. Sakura azonnal odasietett, Yamatóval az oldalán. Toriko is végre összeszedte kicsikét magát és ráparancsolt lábaira, hogy mozogjanak. Így aztán vontatottan bár, de hamarosan ő is odaért melléjük és letérdelt a fiú másik oldalán.
Figyelte, a rózsaszín hajú lány hogy igyekszik meggyógyítani csapattársát. Bár testileg ott volt, Toriko ismét messze járt gondolatban. Nem is hallotta, miről beszélnek a többiek, csak az eszméletlenül fekvő fiú arcát figyelte.
– N-Naruto... – Toriko hangja alig volt több egy gyenge szellőnél, azonban Yamato és Sakura azonnal odakapták a fejüket. – H-hogy lehetséges...?
A másik kettő összenézett, végül a férfi felsóhajtott és nagyon komoly arccal fordult Torikóhoz, amit persze a nő nem látott, mert a fiút nézte még mindig.
– Amit most mondok, az bizalmasan kezelendő. De mivel látta, amit látott, már nincs értelme eltitkolni maga elől – a jounin végre felé fordította a tekintetét, ami még mindig üresen csillogott, bár a mélyén egy kis fény jelezte, hogy érti, mit mond. – Nagyjából tizenöt évvel ezelőtt egy mitikus lény megtámadta Konohát.
– A kyuubi... – lehelte Toriko.
A férfi bólintott.
– És arról tud, hogy a negyedik Hokagének sikerült elzárnia ezt a lényt egy újszülött testébe? – bólintás. – Ez a gyermek Naruto volt.
– Naruto... Uzumaki Naruto... – Toriko szemei elkerekedtek, ahogy agya egy újabb összefüggést kapcsolt össze a múlt rég elfeledett emlékeivel.
– Uzumaki! – kiáltott fel a nő, mire a másik kettő ijedten rezzent össze.
– Hogy tehette ezt a saját... mert csak ő lehet... – bukott ki Torikóból, mielőtt még megállíthatta volna. Azonban szerencséjére, annyira szétszórtak voltak gondolatai és annyira megdöbbentette a felismerés, hogy egyelőre képtelen volt értelmes mondatokat létrehozni és összefüggésekben beszélni. Keserű arccal rázta meg a fejét. – Hogy tehette...
– Miről beszél? – nézett rá Sakura, ahogy abbahagyta a gyógyítást. Többet már nem tudott tenni; Naruto ismét épségben volt és már csak pillanatok kérdése volt, hogy a fiú magához térjen.
– É-én...
Mikor felnézett, Yamato úgy érezte, mintha egy elveszett kislány arcába tekintete. Egy elveszett, összezavarodott kislányéba. Nem azéba a nőébe, akit napokon át figyelt a Hokage megbízásából. Egyetlen egyszer látta ehhez közeli állapotban: miután Kakashival beszélt az emlékműnél, s aztán magára maradt. Akkor sem értette tökéletesen a reakcióját és most sem. Egy viszont világos volt a férfi számára: „Ez a nő többet tud, mint amennyit elárul nekünk..." S ez önmagában elég volt ahhoz, hogy ne könyörüljön meg rajta a szíve, hanem gyanakvással telítődjön meg. Már épp szólásra nyitotta volna a száját, mikor Naruto úgy tűnt, végre magához tér.
– Sa-Sakura-chan... – motyogta, ahogy feltápászkodott könyökeire.
– Jaj, jaj... – szisszent fel, ahogy megmozgatta izmait.
– Naruto... – virult fel a lány arca, akinek szeme sarkában újabb könnycseppek jelentek meg. Toriko tökéletesen megértette: ő is túlságosan örült ahhoz, hogy ne könnyezze meg.
– Hah? Mi történt velem? Toriko nee-chan? – vette észre a másik oldalán gubbasztó nőt is a fiú. Aztán aggódva pillantott rájuk:
– Miért sírtok?
Azzal, mintha mi sem történt volna, felpattant és mérgesen nézett körbe, szélesen gesztikulálva:
– Az a kígyónyelvű Sai biztos megsértett valamivel téged is, ugye, Toriko nee-chan?! Sakurát pedig tehénnek nevezte vagy az erejét egy szörnyéhez hasonlította! Az az átkozott!!!
– Te ostoba – öntötte el a düh Sakurát ezt hallva, azzal az előbb még pityergő lány kíméletlenül behúzott egyet Narutónak. – Te hasonlítod az erőmet egy szörnyéhez...
– Eh?!
– Yamato-taichou... merre van Sai? – nézett rá a mellette térdelő férfira Sakura.
Pillanatnyi csend következett. Valószínűleg hatásszünet, azonban Toriko váratlan felocsúdása és agyának újraindulása széttörte a varázst, amikor ártatlanul belekérdezett a csöndbe:
– Ki az a Sai...?
*ˇ*
Némi magyarázat – és kevésbé elfojtott indulat a két fiatal részéről – után végre újból felvették a beszélgetés fonalát.
– Szóval mi történt Sai-al?
– Na igen, Sai... – nyomott el egy sóhajt Yamato. – Per pillanat Orochimaruékkal tart.
– Micsoda?! – bukott ki mindenkiből egyszerre.
– Mi folyik itt? – kérdezte Sakura.
– Kövessetek... – indult el az ANBU a harc helyszínére.
...
– A föld még mindig friss... – jegyezte meg Naruto elképedve. – Előbb a híd lett elpusztítva, most meg ez a kráter itt... mi a csuda történt?
– Nem emlékszel semmire? – nézett rá a kis csapat vezetője. „Ezek szerint pont úgy van, ahogy Jiraiya-sama mondta..."
– Ja igen – úgy tűnt, valami mégis eszébe jutott Narutónak.
Vagy talán mégse.
– Hogyhogy eszméletlen voltam meg minden?
A többiek némán pillantottak egymásra. Toriko a szája szélét harapdálta és a hajába túrt, míg úgy tűnt, Yamato a rózsaszín hajú lányra pillant. Mintha Sakurára akarná bízni a döntést. A lány oldalra pillantott szomorúan, de aztán összeszedte magát és Narutóra nézett.
– Orochimaru kiütött...
Látszott, hogy Naruto zokon veszi a dolgot. Kissé dühös volt.
– Szóval ez az! A fene essen belé!
Yamato nem szólt semmit, s arcáról sem lehetett semmit se leolvasni, mikor Sakurára nézett. Torikóval is hasonló volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy az ő szemeiben látszott a meglepettség és talán a... hála jele?
– Sai cuccai szétszóródtak... – jegyezte meg Sakura, ahogy lehajolt egy tekercs alól kikandikáló könyvért.
– Elejtette és aztán itt hagyta őket, ennyi az egész – magyarázta Yamato, ám ennyivel nem úszta meg.
A taichou-nak el kellett magyaráznia, mit tudott meg a Moku Bunshin-ján keresztül. Kiderült, hogy Sai beszélt Orochimaruval, aztán pedig velük együtt hagyta el a terepet. Sajnos azonban túl messze voltak ahhoz, hogy a klón ki tudja hallgatni a beszélgetésüket. Aztán felmerült Danzou neve is, mint Sai felettese. Toriko gyanakodva húzta össze a szemeit. Ha ez az a Danzou, akit ő ismert, akkor bizony elég nagy a valószínűsége, hogy ez a Sai gyerek tényleg elárulta őket, bármennyire sem akarta ezt elfogadni Naruto...
– Talán... Danzou Sai-ra bízott egy nagyon titkos küldetést... – kezdett bele Yamato. – Aminek semmi köze nem volt a miénkhez...
– Tehát azt mondod, hogy Sai egy teljesen más küldetésen volt, mint a miénk, már a kezdetektől fogva? – kérdezte Naruto.
– Nade... – Sakura úgy tűnt, nem nagyon tud szóhoz jutni.
Látszott, hogy Yamato elgondolkozik, mintha egy nagyon komoly döntést akarna meghozni. Végül úgy tűnt, dűlőre jutott, mikor kinyitotta szemeit és a többiekre tekintett:
– Amit elmondani készülök, nem több, mint feltételezésekre épülő feltételezések, ugyanakkor nem teljesen valószínűtlen... Szóval készüljetek fel.
Naruto, Sakura és Toriko kíváncsi figyelme azonnal ráirányult.
– Danzou jelenlegi tudásunk szerint akár azt is tervezheti, hogy elpusztítja Konohát.
– Micsoda?! – bukott ki Narutóból.
– Ebből kiindulva, hogy eltávolítsa Tsunade-samát a Hokage pozíciójából, szövetkezni akar Orochimaruval a falu megtámadásáról – mindenki döbbenten hallgatta a férfi mondanivalóját, Toriko pedig egyre sűrűbben túrt bele hajába, ahogy feszülten figyelte őt. – Így aztán felépítheti az ő „álom-Konoháját" az előző hamvaiból. És ismét főszerepet kaphat, ezúttal mint Hokage!
– Az ok pedig, hogy miért pont most kezdi elindítani terveit... Talán az, hogy Danzou szemtanúja volt, hogyan bukik el előzőleg Orochimaru, amikor megtámadta Konohát és ezért úgy érzi, utóbbi olyan pozícióban van, hogy nyitott legyen egy alkura – fejezte be elméletét Yamato.
– Ez... ne-nem lehet igaz! – habogta döbbenten Naruto. – Akkor Sai szupertitkos küldetése...
– Hogy elnyerje Orochimaru bizalmát és ő legyen a kapcsolattartó közte és Danzou közt – fejezte be Sakura, mikor látta, hogy a fiú képtelen befejezni mondatát.
– Nem hiszem, hogy Danzou el akarná pusztítani a falut – szólalt meg váratlanul Toriko, a bekövetkezett feszült csöndben.
– Hogy érti? – pillantott rá Yamato.
– Az igaz, hogy Danzou már régóta arra vágyik, hogy Hokage lehessen... az is, hogy van egy ideálja, amit ki akar vetíteni Konohára – kezdett bele komolyan a nő. – Azonban... mindezek ellenére Konoha a faluja. Az otthona. Nem kívánhatja komolyan az elpusztítását... legalábbis szerintem.
– Hmm... – Yamato eltöprengett. – De mi más lehet az oka arra, hogy Sai-t Orochimaruhoz küldje?
– Félek, erre csak idővel jövünk rá... Remélhetőleg még nem lesz túl késő – felelte elbizonytalanodva Toriko, a száját húzva, majd a hajába túrt.
Yamato felsóhajtott.
– De a körülményektől függően arra is fel kell készülnünk, hogy esetleg meg kell szabadulnunk Sai-tól...
Újabb feszült csend következett, amit ezúttal a férfi tört meg:
– A klónom per pillanat követi őket, de... nem tudhatjuk, mi fog történni... Azonnal utánuk kell erednünk!
– Oké! – készülődött Naruto. – Induljunk!
– Mi a...? – alighogy megmozdult volna, váratlanul összeesett.
– Naruto! – kiáltotta Sakura és Toriko egyszerre.
– Naruto, jól vagy? – kérdezte a rózsaszín hajú lány, óvatosan felültetve a fiút.
Toriko aggodalmaskodva harapott bele a szája szélébe. „Még mindig nem jött rendbe teljesen..."
– Tudom, hogy az lenne a legjobb, ha rögtön utánuk mennénk, de... – kezdett bele óvatosan Sakura – amilyen bőrben most Naruto van...
– Ez esetben hátrahagyjuk – vágott közbe kíméletlenül Yamato. – Elég erejének kell lennie, hogy visszatérjen a faluba.
Folytatása következik...
Moku bunshin: fa klón
kuchiyose no jutsu: megidéző jutsu
