fejezet
Kívülállók
Az Odú kerítésénél szétnézett, aztán elindult a ház felé, amelynek ablakai meleg, káprázatosan színes fénnyel világítottak. A házhoz érve belesett az ablakon. Néhányan táncoltak, az asztaloknál látta Weasleyéket, Billt és Fleurt középen, ott voltak az ikrek, Mordon, Minerva, Kingsley csak Tonksot nem látta sehol. Megkönnyebbült, de valahol mélyen csalódást érzett. Vágyott rá, hogy lássa, ha csak egy pillanatra is. Talán már hazament. vagy el sem jött? Megfordult, hogy a konyhaajtóhoz menjen és beleütközött egy sötét alakba. A pálcájával fényt varázsolt.
- Remus? - hallotta a bizonytalan, de ismerős hangot.
- Charlie! Nem gondoltam, hogy te is itt leszel!
- Holnap már indulok vissza, de hát csak egyszer van az ember bátyjának eljegyzése. Nem igaz?- kérdezte kissé dülöngélve az ifjú varázsló - látszott, hogy már alaposan felöntött a garatra. - A pajtánál voltam, Dömét ellenőriztem, az ikrek hatalmas tűzijátékot rendeztek és féltem, hogy felriad és tudod egy begyulladt Mennydörgő… - magyarázta akadozó nyelvvel a vörös üstökű varázsló.
- Sárkányháton jöttél?
- Mi? Ja, igen, Döme hozott, még csak két éves. Saját szelídítés! – jelentette ki büszkén Charlie. – Nézd csak meg! A pajta mögött fekszik, nehéz eltéveszteni.
Charlie megpróbálta őt barátságosan hátbavágni, de elhibázta és Remus az utolsó pillanatban kapta el a karját, mielőtt arccal a sárba zuhant volna. A fiú vigyorogva megköszönte a segítséget és imbolygó léptekkel az ajtó felé indult.
Némi gondolkodás után Remus a pajta felé fordult, így is nyer néhány percet, amit nem kell vidám, kapatos varázslók és boszorkányok körében eltöltenie. Már csak pár lépésre volt a pajta ajtajától, amikor az óvatosan nyikorogva kinyílt. Reflexszerűen megmarkolta a pálcáját, a sötétben is látta, hogy egy boszorkány az. A szél az ellenkező irányból fújt, nem tudott szagot fogni. Nem halálfaló ebben biztos volt, de ki lehet? Lehet, hogy Charlie nem is a sárkánnyal volt elfoglalva eddig? Halkan közelebb lépett, a lány háttal állt neki a hajából szalmaszálak álltak ki. Ismerős volt a mozdulat, ahogy a hajához nyúlt… aztán megfordult - a hold éppen akkor bukkant elő a felhők közül. És már látta, hogy sikerült összefutnia vele, akit leginkább látni vágyott és akivel - éppen ezért - semmiképpen nem akart találkozni.
Nymphadora torkig volt az egész eljegyzéssel. Egy rövid ideig el tudott rejtőzni a konyhában, de miután sikerült helyrehozhatatlanul kiégetnie Molly kötényét, a boszorkány finoman, de határozottan kitessékelte onnan. Feltartott hüvelykujjal jelzett az ikreknek, hogy a feladatot teljesítette, a köténynek immár vége.
Ahogy gyűltek a vendégek, úgy vált egyre nyomasztóbbá az egész. Percekig kellett beszélgetnie McGalagonnyal a metamorfálási képessége elvesztéséről. A professzor persze csak segíteni akart, de sajnos nem ő volt az egyetlen. Amikor a vacsora után Mordon mellé ült és az mondta, hogy majd ő segít kideríteni mi okozza a képességcsökkenését - ráadásul ezt a kifejezést használta – megfordult a fejében, hogy sikítva elrohan. De e helyett türelmesen végighallgatta Rémszemet és közben azt mondogatta magában, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve és ő a barátai jóvoltából valószínűleg már oda is ért.
Közben mindenki más kiválóan szórakozott, a Weasley- féle Szivárvány és Égi Áldás Komplett Party Készlet valóban tele volt meglepetésekkel. Elsőként a párnák okoztak derültséget. A maga részéről Nymphadora annyival járult, hozzá a hangulathoz, hogy megakadályozta Mordont abban, hogy első felindulásában egy taroló ártással végigsöpörjön a termen. Nagy sikert arattak a kis arany Cupidók, amelyek időnként váratlanul kilőtték a nyilaikat egy - egy színes gömböt kipukkasztva. A gömbökből hol arany szitakötők szálltak ki, hol csillogó konfetti, könnygáz, színes kolibrik, lila füst, színjátszó tinta vagy éppen tüsszentőpor záporozott a vendégekre.
Nymphadorának azonban egyetlen derűs perce sem volt, fél óra múlva úgy érezte, hogy a magára kényszerített görcsös mosoly örökre az arcára fagyott. Menthetelenül kilógott a jókedvű társaságból, eltekintve, attól az öt perctől, amikor mindenki sírt a könnygáz miatt. Vacsora után az ablak mellé ült és igyekezett beleolvadni a dekorációba, de sajnos ehhez nem volt elég színes. éppen az ablakok előtt lógó varázslatos prizmákat bámulta, amelyek még mindig a lemenő nap fényét sugározták vissza, amikor Charlie leült mellé. Régen találkoztak egymással és a varázsló rögtön nekilátott feleleveníteni az iskoláskori emlékeket. Azon gondolkodott, hogyan is menekülhetne el, de Charlie-t nem volt könnyű lerázni. Hogy ne kelljen beszélnie Roxfortról és a rendről, szóba hozta a sárkányokat.
Most már csak hallgatnia kellett. A fiatal varázsló sokat változott iskolás koruk óta, más körülmények között talán vonzónak találta volna rövidre nyírt vörös hajával és szakállával, napbarnított bőrével, huncut mosolyával igazán kedves volt. Csak sajnos elég sokat ivott és ő egyre kevésbé találta szórakoztatónak, ahogy akadozó nyelvvel igyekszik őt beavatni a sárkánytenyésztés rejtelmeibe.
Miért éppen akkor nincs itt Hagrid amikor szükség lenne rá? - gondolta kínok között.
-A sróforrúnál persze teljesen más a helyzet, itt a nőstény házán éles tarajok vannak, a hím ha nem vigyáz könnyen megsebesülhet, ezért párzáskor különleges pozíciót vesznek föl…- magyarázta szemléletesen Charlie.
- Ööö, szívesen megnézném a Mennydörgőt, ha lehet! - szakította félbe, mielőtt még valami igazán pikáns részletet megtudott volna a sárkányok nemi életéről.
A fiú bambán bámult:
- Ja, hogy Dömét! Persze, gyere csak szívesen megmutatom, a pajta mögött van! úgyis ki akartam menni ellenőrizni, hogy felébredt-e a tűzijátéktól. Mert Fred és George a nagy sikerre való tekintettel még egy tűzijátékot terveznek éjfél előtt.
Charlie kissé bizonytalan léptekkel elindult és ő követte, időnként finom lökésekkel igyekezett a helyes irányba terelni…
Az udvarra érve Tonks kerülgetni kezdte a pocsolyákat és közben maga után húzta a fiút a pajta felé. Charlie valami pajzán, tréfás dalocskát dudorászott és refrént hallva Nymphadora hálát adott az égnek, hogy a strófákat nem érti. Közeledtek a pajta ajtajához, a boszorkány még az utolsó pillanatban elkapta a fiút, aki majdnem bezuhant a malacok közé. Charlie megtorpant és akadozó nyelvvel magyarázkodni kezdett:
- Tonks, ez nem helyes! Mi barátok vagyunk! – tántorodott meg a varázsló.
Nymphadora igyekezett megfékezni az imbolygását, ami nem volt könnyű feladat, mert Charlie elég magas és vállas volt
– Másrészt van egy lány, csak anyának még nem szóltam róla… Szóval ne haragudj, de nem megyek veled a pajtába!
Nymphadora végre felfogta, mire is akar kilyukadni a fiú és megfordult a fejében, hogy belöki a sárba a kíváncsian röfögő sertések közé, de aztán inkább egy lemondó sóhajjal megpróbált fényt gyújtani Charlie alkoholtól elhomályosult elméjében.
- Charlie, a Magyar mennydörgőt akartad megmutatni!
- Igen, igen! - motyogta a fiú zavartan és befordult a pajta mögé.
A sárkány fiatal példány volt, de már hatalmas. nem volt olyan színpompás, mint a walesi zöld vagy a kínai gömbsárkány, de a fejszerkezete, az arányai csodálatosak voltak. Úgy tűnt mélyen alszik, charlie közelebb lépett hozzá. A varázsló a sárkány közelében hirtelen mintha kijózanodott volna. Végigsimított a száraz kemény pikkelyeken és teljesen elmerült az állat csodálatában. Tonks megdöbbenve látta, hogy a hátsózsebéből egy durva ráspolyt vesz elő és reszelgetni kezdi az alvó mennydörgő karmát.
- Charlie - szólalt meg néhány percnyi várakozás után – , ha nem haragszol én inkább visszamennék, elég hideg van!
- Menj csak!- szólt a varázsló fel sem nézve. - Én még rendbe teszem Döme karmait, ha ébren van akkor elég nehéz hozzáférni és sok helyen berepedt, mert sziklás terepen landoltunk.
Nymphadora megvonta vállát és elindult vissza a ház felé. A pajta előtt megtorpant. nem hiányozna senkinek, ha egy kicsit kint maradna. semmi kedve nem volt visszamenni az ünneplők közé- ráadásul Billy és Fleur hozták a szokásos formájukat, mintha nem lenne még vagy húsz ember a teremben, ők szépen félrehúzódtak, és nem törődtek a külvilággal.
Hát, ha ők megtehetik, akkor ő is megteszi.
Belépett a pajtába. bent sötét fogadta csak a deszkákból összetákolt fal vékony résein szüremlett be némi fény, színes csíkokat varázsolva a földre. Beszívta a szalma illatát. talált egy régi kopott pokrócot azt leterítette, és fejét az egyik szögletes bálának támasztva leült. Mit keres itt egyáltalán? Miért nem maradt otthon inkább? - ezerszer megbánta már a Mollynak tett ígéretét.
Nem értette, hogyan képesek a többiek mulatni, amikor körülöttük elszabadult a pokol? Sirius halott, Emmeline halott, Remus pedig… könnyek szöktek a szemébe, ő talán még él, de ki tudja meddig? Sirius szólt volna, ha valami történt vele, és az a nő - Aliandra, vagy ki - azt mondta, Remus még győzhet. Csak ehhez át kellene adnia neki az üzenetet. Sirius szavai jutottak eszébe és kitöröltek minden más gondolatot a fejéből. A farkasok és volt még valami az apjáról is.
Ezen eddig nem is gondolkozott, annyira képtelenségnek tűnt. Mit keresne itt az apja, semmi köze ahhoz, ami itt történik. Biztonságos helyen van.
Talán, ha csak üzenne Remusnak az is elég lenne. Ír egy levelet és itt hagyja Mollynál – hallotta, ahogy kint Charlie bizonytalan léptekkel az Odú felé indul, aztán halk beszélgetés… a legjobb ha vár még egy kicsit. Bemegy a hátsó ajtón, ír egy levelet, a konyha most biztos üres, aztán rábízza Mollyra, ő meg hazamegy. És otthon végre nyugodtan magába roskadhat.
Kinyitotta az ajtót, körülnézett, nem látott kinn senkit, a konyha felé indult. Vajon hol van most Remus? Azt remélte, legalább biztonságos helyen, hamarosan holdtölte…
A pajta mellett, mintha a gondolataiból lépett volna elő, ott állt Remus.
