12. fejezet - Konkurencia
Roy reggel szokatlanul jó kedvűen, bár kicsit fáradtan ébredt, de ez csak előnyére vált: nem volt olyan aktív. Óvatosan kibontakozott Maes öleléséből és a fürdő felé vette az irányt.
Maes csak annyit tett, hogy átfordult a másik oldalára és aludt is tovább.
Roy, dereka körül egy szál törülközővel ült le az ágyra. Még nedves kezével Maes hajába túrt, kíváncsian várva, mit fog erre reagálni.
A férfi erre félig felnyitotta a szemét és halványan elmosolyodott.
- Jó reggelt...
- Neked is… lassan munkába kell induljunk…- puszilt az arcára és el is illant öltözködni.
Maes felkelt és gyorsan elsietett zuhanyozni. Egész gyorsan sikerült felébrednie. Még így is hamarabb kész lett mint Roy...
Roy a ruhájával bíbelődött… majd a hajával… végül Maesssel… A nyakába ugrott egy forró csókért…
Maes átölelte a derekát és forrón viszonozta a csókot, bár kissé meglepődött. Royra nézett és megcirógatta az arcát.
- Örülök, hogy ilyen jó kedved van...
- Kifáradtam, jól aludtam… - simult a karjaiba. – Csak ne kelljen bemenni… de most még ez se lomboz le… - csókolta meg újra, hasonló szenvedéllyel.
- Ne is mondd... tegnap is ellógtam, egyre több a munka... - húzta el a száját.
- Akkor ideje kicsit összeszedni magad, nem…? – simult újra Maeshez, csábító arckifejezést felvéve. Ahogy testük összeért, fürgén el is lépett a kabátjáért. – Menjünk!
- Nehéz összeszedni magam, melletted... - sóhajtott. - Általában alig várom, hogy újra veled legyek... és rohanok haza a papírok mellől...
- Legalább sietsz haza, nem úgy, mint sokan mások… ma nekem is tovább kell maradjak, hónap vége van, ideje lenne már leadjam a jelentéseimet… El vagyok maradva…
- Akkor ma közösen maradunk bent... te is és én is el vagyunk maradva... - sóhajtott a férfi és kelletlenül engedte el Royt.
- Elleszünk… - ígérte komisz mosollyal Roy. – ki se fogunk látszódni a munkából…
Maes kilépett az ajtón.
- El tudom képzelni... - indult meg a főépület felé.
Jean reggelre végzett a kiskatonákkal az út eltakarításában. A hó már csak apró pelyhekben hullott, így jókedvűen beszélgettek. Az egyik fiatal fiú csillogó tekintettel figyelte a hadnagyot…
Edward felébredt reggel, majd nyűgösen vette tudomásul, hogy Jean még mindig nincs sehol... Kissé duzzogva húzott fel egy melegítőnadrágot, majd egy vékonyabb kabátot. Felkapta a cipőjét, majd sietett is lefelé, hogy megkeresse, mit csinál egész éjszaka a férfi. Hamarosan meg is pillantotta a sok kis katonával...
A katonák egy része a menzát akarta felkeresni, Jean pedig visszanézni a szállásra. Az a kiskatona viszont, aki annyira megbámulta, mindenképp a menzára akarta csalogatni.
- Hé… nincs kedve velem… mármint velünk tartani? – zárkózott fel Jean mellé aki a ruháját porolta épp le…
Edward kicsit még álldogált és figyelte a jelenetet, majd intett Havoc felé.
- Jean! - lépett kicsit a társaság felé. - Már mindenhol kerestelek!
- Nem, most nem… - mosolygott a srácra és lerázta ruhájáról a maradék havat. – Menjetek csak. – intett még és az erősen csalódott srác csúnyán méregette Edet.
Edward bevárta a férfit, majd szorosan mellé lépett és tüsszentett.
- Hol voltál? Már aggódtam...
- Egészségedre… sétáltam, majd futottam egyet, és segítettem a srácoknak. – válaszolt egy zsepit átnyújtva, majd cigarettát vett elő.
- Hajnal óta? - húzta kicsit összébb magát Ed. Még nem volt teljesen jól és nem tett jót neki a kinti séta...
Átvette a zsepit és kifújta az orrát.
- Mire gondolsz? – sandított a fiatalra és jólesően szippantott a szálból.
- Szinte éjszaka volt, amikor elmentél... azt hittem hamarabb vissza jössz... - vont vállat a srác, majd még egy tüsszentés után még egyszer kifújta az orrát.
- Nem kéne visszamenj a szállásra? – pillantott a szöszire. – Nem nézel ki túl jól…
- Kösz - húzta el a száját. - Amúgy jelenleg épp a szállás felé tartok, csak nem ártana reggelizni valamit.
- Azt mond… - fordította meg Jean és finoman irányba állította, hogy a menzát célozzák meg… Hamar beértek az épületbe, ami már tömve volt…. A kiskatona rögtön kiszúrta a hadnagyot és vigyorogva nézett körül… csak mellettük volt két szabad hely…
Edward a kiskatonát figyelte, majd a reggelijével kezdett foglalkozni.
Jean se különösebben figyelt a többiekre, csendben evett és mikor befejezte, várta Edet, ő is végezzen.
- Hé hadnagy, este nem jön velünk…? Elnézünk a közeli szórakozóhelyre, tarthatna velünk… - hajolt a szőke férfihoz a fiatal srác.
Edward kezében megrándult a villa és erősebben csapta le a tányérra, mint eredetileg szánta...
A fiatal srácot figyelte, majd Jeant...
Roy könnyed léptekkel, teljesen megelégedve magával, a világgal, úgy mindennel sétált. Az épületbe érve majd az irodába beülve a sok papír közé se lett rossz kedve.
Maesnek annál inkább betett az irodai levegő. Sokkal több papír volt, mint amire emlékezett és még annál is több, mint amit épp ésszel el tud viselni... pedig igazán nem volt sok baja a papírmunkával, legalábbis eddig.
Jean pont nem vette észre Ed kisebb kitörését, mert a barna hajú kissrác tovább nyaggatta…
- Ne utasítsa már vissza… ma a Führer elenged mindenkit hamarabb az időjárásra való tekintettel…
- Az lehet… még meggondolom… - sóhajtott Jean, szíve szerint ment volna szórakozni, hisz Ed szépen kikosarazta…
Edward megragadta Jean karját.
- Mi lenne, ha csak pár nap múlva mennél? Még nem vagyok túl jól, jó lenne, ha otthon maradnál... - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. A kiskatonáról tudomást sem vett igazán.
Jean pont kimondta volna, hogy tulajdonképpen jó lenne… Elfogadja.
Hökkenten nézett Edre, mi ütött belé, másik oldalán a nyunyó akaszkodott rá…
- Egy óra nem a világ… - győzködte könyörgő szemekkel.
- Hazakísérem Edet, nincs túl jól… utána vár rám a munka a főhadiszálláson, meglátom még az estét… - döntött végül, a fiatal katona elégedetten vigyorgott.
Edward felkelt az asztaltól és visszavitte a tálcáját, majd bevárta Havocot.
Zaklatott volt. Nem érette a saját érzéseit, hogy miért zavarja az, hogy egy másik fiú tapad Havocra... és éjszaka miért viselkedett ennyire borzalmasan.
Nem nagyon szólalt meg.
Roy álmodozó tekintettel olvasgatta a papírokat és csoportosította lelkesen. Attól sem hervadt el jókedve, hogy pár feladat is akadt közte: néhányat személyesen kellett elintézni, a városban…
Jean, ahogy megígérte, visszakísérte a szöszi alkimistát. Még az éjjeli csalódás hatása alatt állt…
Edward amint visszaértek csendben leült az ágyra és csak meredt maga elé.
Jean hirtelen leguggolt elé, így kicsit lejjebb volt, mint szemmagasságban.
- Rosszul vagy… ?
Ed megrázta a fejét jelezve, hogy nem. Megszólalni még most sem volt hajlandó.
Jean finoman hozzáérintette tenyerét a srác homlokához.
- Nincs lázad… hozzak valamit hazafelé? Most bekell menjek Mustanghoz, vár a munka.
Edward zavarba jött a férfi érintéstől és kissé dadogva rázta meg a fejét.
- Nem... nem kell semmi... Mustangnak üzenem, hogy pár nap múlva megyek én is dolgozni..
- Átadom neki. Örülni fog neked, el van úszva. No vigyázz magadra, étel, ital a konyhában! – simogatta meg tenyerével Ed fejét, kicsit összekócolva a haját és már el is sietett.
Edward utánanézett és arra gondolt, bár megsimogatta volna HAvoc az arcát is...
Amint rádöbbent, hogy min jár az esze inkább ledőlt az ágyra és elbújt saját gondolatai elől a takaró alá... már előző este is hasonló dolgok jártak a fejében, mégis csak szórakozott a férfivel...
Roy a várost járta, megkeresve a rá eső elszámolással tartozó katonákat. A tűzoltóságon frászt kaptak tőle, mikor a kesztyűjét piszkálta. Pedig csak megigazította.
Az egyik kiskatona a tűzoltóságon szinte csüngött a férfi szavain. Enyhén szólva is ráakaszkodott és végig a nyomában járt.
Roy nem volt jelen, csak amennyire muszáj volt… szerette Maest és már alig várta, hogy otthon lehessenek. Míg a tűzoltóság parancsnoka a papírokat töltötte ki, az ajtónak támaszkodva nyújtózkodott.
A srác nyomban a férfi mellé lépett.
- Jó napot! Segíthetek valamiben?
Roy álmatagon ránézett a srácra.
- Nem… azt hiszem. A kolléga már kitölti, amit kell…
A srác azonban nem adta fel.
- Nem úgy értem.. hanem akárhogy máshogy! Szívesen segítek bármiben. Biztos sok dolga van egy ezredesnek!
Roy semleges arckifejezéssel nézett a srácra majd elmosolyodott.
- Végülis segíthetnél! – bólintott és a papírokat átvéve húzta is maga után.
A srác lelkes vigyorral követte a férfit...
Roy az irodájáig vezette majd komisz mosollyal mutatott az asztalára.
- Ennyi papírhoz is lenne kedved?
A srác arca kissé lesápadt, de Royra gondolva valahogy erőt vett magán. Látszólag lelkesen bólintott.
- Persze! Szívesen segítek!
Roy édes mosollyal fogadta a lelkesedést.
- Kezdjünk is neki… - veregette meg a vállát.
Jean belibbent a hatalmas épületbe, előbb Maeshez…
- Hello… kell egy kis segítség?
Maes letette a tollat és Jeanre pillantott.
- Reggelt... El kellene bizony...
Jean nem kérette magát, leült Maes mellé és átvette a fél kupacot… Roy mellett már profikat megszégyenítve igazodott ki az irodai munkán.
A srác már ebéd körül már nagyjából egy mosott zoknira hasonlított... hamar kidőlt a sok papírtól...
Roy a kanapéra „helyezte" át a srácot és hagyta aludni, ő pedig folytatta a munkát, délutánra pedig mindet ki is végezte.
Maes nem győzött elég hálás lenni Jeannek... nélküle éjfélig itt ült volna, de így háromra már végeztek is...
- Köszönet még egyszer - mondta hálásan. - Edward gyógyul?
- Igazán nincs mit… Royt ismerve már talált valakit akit a szép mosolyával az irodájába csábított majd kiütött… Edward… nos rajta nem igazodok ki… éjjel nem hagy aludni majd felháborodik ha ezt a tudtára hozom…
Maes felnevetett.
- Igen, a fiatalabbakkal csak a baj van... főleg ha még ki is néz valahogy az illető. - gondolt Royra, majd megveregette Jean vállát. - Ha foglalkozol vele fontos leszel a számára, előbb vagy utóbb...
- Inkább csak érdekes alanya vagyok a kíváncsiságának… - sóhajtott és nyújtózott. – Nem lenne gond, ha hazamennék? Meghívtak egy italra…
- Egyáltalán nem gond... Menj csak és érezd jól magad! Eleget segítettél már - nézett az íróasztalára, ami végre üres volt.
- Remélem meglesz… add át üdvözletem a szépfiúnak! – intett Maesnek. Hazafelé vett süteményt a szőke kis alkimistának, hárha már van étvágya…
A szállására érve letette az asztalra a süteményt és megnézte Edet…
Edward az ágyon feküdt és a plafont bámulta. Még csak meg sem erőltette magát, hogy betakarózzon. Ráfeküdt és kész.
Felpillantott a belépő férfire.
- Végeztél?
Jean ahogy reggel is, most is leguggolt az ágy mellé.
- Igen, Maesnek segítettem. Roy feltalálja magát hogy más csinálja meg helyette a munkát. Hoztam egy szelet sütit, ha kívánod, megehetnéd… Jót tenne egy kis édesség, nem lennél ilyen sápadt… - állt fel és vette át a felsőjét, majd vissza a kabátot.
Edward felkelt és Jean után lépett.
- Elmész...? De ma már nem kell dolgoznod!
- Nem, mára vége a munkaidőnek, így is hajnal óta fent voltam, elmegyek egy kicsit italozni… - bólintott nyakig begombolkozva. – Nem maradok sokat.
Edward csalódott arccal figyelte.
- De... azzal a sráccal...? - húzta el a száját, az agya közben lázasan pörgött, hogy mit kellene csinálnia...
- Aki reggel hívott meg? Igen, vele, és a barátaival. Sietek! – ígérte magára hagyva a szöszit…
Edward csak nézett a férfi után, majd bepillantott a konyhába. A süttemény árván álldogált az asztalon. Legalább annyira szerencsétlennek látta, ahogy magát érezte... De talán még nincs veszve semmi... Kanalat fogott és megette az édességet, majd gyorsan lezuhanyzott, végül alsónadrágba bújt be a takaró alá.
Folytatás következik...