- Meglesz a hajója alezredes – lépett be a laborba Lytha másnap reggel. – De Malek azt üzeni, nem lesz olcsó.

- Mit kér érte?

- Bocsásson meg, de az alkudozást meghagytam magának. Én nem indultam volna jó pozícióból a parancsnokkal szemben.

- Jól van, megoldom – sóhajtott Sam. – Segít?

- Természetesen – bólintott rá a tok'ra, és leült, hogy áttanulmányozza a terveket.

Jó tempóban haladt a kis fizikus csapat, csak este kapták fel a fejüket arra, hogy valaki belépett a szobába. Mikor Sam felnézett, látta, hogy Zelenka az. A férfi szemein látszott, hogy sírt, így odasietett hozzá.

- Radek…

- Elkéstem – hajtotta le a fejét a férfi.

- Sajnálom! Nem kellett volna feltartanom.

- Nem annyin múlt, alezredes. Még bőven az óceán felett repültünk – nyugtatta meg Zelenka. – Szolgálatra jelentkezem.

- Jó katona – szorította meg a karját Sam.

- Nem vagyok én katona, alezredes, csak egy bolond tudós.

- És most épp erre van szükségünk.

- Hogy állunk? – kérdezte egy nagy levegővel Zelenka.

- Egész jól – nézett körül Sam. – Pár dolgot helyettesítenem kellett, de Hermiod még adott pár jó ötletet, mielőtt elmentek, úgyhogy eddig jónak tűnik. Még egy nap és használható lesz.

- Akkor lássunk hozzá – bólintott rá a tudós, így újra munkához láttak.

- Pihennie kéne – lépett oda Samhez Declan éjfél után. – Két napja nem aludt. Megivott két termosz kávét, de félek, épp akkor fog kidőlni, mikor szükség lenne magára.

- Jól vagyok.

- Sam, a büszkeség nem fog segíteni rajtunk, mikor szemben állunk az ellenséggel. Zelenkát is elzavarom aludni néhány órán belül. Menjen! Addig Henryvel tartjuk a frontot, aztán ha visszajönnek, ő megy aludni.

- És maga? – kérdezte, de Declan csak egy felvont szemöldökkel válaszolt.

- Majd ha vége lesz.

- Maga sem bírja a végtelenségig.

- Akkor ne ellenkezzen! Menjen, pihenjen, és annál előbb leválthat.

- Rendben, átmegyek a szobámba egy kicsit lepihenek – adta meg magát Sam.

- Nem bánja, ha elkísérem? – kérdezte kételkedve Declan. – Akkor hiszem el, hogy lefekszik, ha a saját szememmel látom. Képes odaát is kapcsolási rajzokat bogarászni.

- Maga mindig ilyen szkeptikus? – nevette el magát Sam.

- Általában. Szakmai ártalom – nevetett Declan. – Menjünk! – mondta, így átsétáltak egy ajtóval arrébb, Sam aprócska kis szobájába.

- És most ágyba! – adta ki a parancsot Declan.

- Én vagyok a főnök! – nézett rá morcosan Sam.

- Hát persze, angyalka – nyugtatta meg a férfi. – Feküdjön már le!

- Jól van – vett egy mély levegőt Sam, és leült az ágya szélére. – Négy óra múlva ébresszen!

- Öt.

- Maga tényleg nem bírja elviselni, hogy egyszer ne legyen igaza?

- Nem – nevetett Declan, miközben Sam elfeküdt az ágyán, a férfi pedig leguggolt mellé. – Amúgy minek ez a nagy felhajtás az alkesh-sel? Nincs kapu azon a világon, ahova megyünk?

- De van – mondta Sam, aki már erősen küzdött az álmosság ellen. – Csak vagy félórányira a várostól. Maybourne már félúton járna a Földre, míg odaérünk, és akkor aztán bottal üthetjük a nyomát. Vagy értesíti a szövetségeseit a kalózoknál, hogy szöktessék meg. Vagy hogy támadjanak meg minket. El kell vágnunk az útját.

- Jó terv – ismerte be Declan.

- Tudom – mondta még félálomban a nő, így Declan mosolyogva nézte még egy percig, aztán visszament a többiekhez a laborba.

- Miért nem ébresztett fel? – nézett morcosan Sam Declanre, mikor másnap reggel felébredt, és visszament a többiekhez.

- Mert jobban haladtunk a vártnál – nézett fel a férfi. – Még három-négy óra, és kész a mű. És mert pihennie kellett.

- Jól van – higgadt le Sam is. – De most a többiekre is ráfér a pihenés.

- Most már gyorsan dobjuk össze – ellenkezett megint Declan. – A többiek majd pihenhetnek, míg beépítjük a hajóba.

- Azonnal el kell indulnunk, majd útközben beépítjük – rázta meg a fejét Sam, mire Declan odalépett hozzá, és a homlokára tette a kezét.

- Nekem kell vezetnem – állapította meg pár másodperccel később. – Majd maga és Zelenka addig beépítik az eszközt.

- Akkor Radeknek most tényleg pihennie kell. A hajón szükségem lesz rá. Velünk tart? – fordult végül a tudóshoz. – Tudom, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat egy küldetésre…

- A temetés csak a jövő hét végén lesz – nézett fel Zelenka. – Ha addig visszaérünk, alezredes…

- Declan, mennyi idő, míg odaérünk?

- Ford azt mondta, Maybourne egy hét alatt itt van – idézte fel Declan.

- Ki tudja, milyen hajóval.

- Jól van, mutasson egy térképet, hova megyünk?

- A P5X-777-re – mondta Sam, de Declan türelmetlen sóhaját hallva behozta a térképet a monitorjára, és egy pontra bökött.

- Tekintve az alkesh csúcssebességét, és azt, hogy mi nem a Földről indulunk – végzett gyors számításokat a férfi -, úgy három napjuk lesz beépíteni az eszközt.

- Vagyis három nap oda, ott nem tervezek tölteni pár óránál többet, és három nap vissza?

- Vissza jöhetnek a kapun át. Egyszerűbb és gyorsabb, és az esélyét sem hagyjuk meg, hogy a kalózok megszöktessék Maybourne-t. A hajót majd én visszahozom.

- Nem tetszik a terve – rázta meg a fejét Sam.

- Erről majd később beszélünk.

- Rendben – bólintott rá Sam, majd még egyeztetett Zelenkával, és elküldte a férfit aludni.

- Maga jól van? – lépett Sam Henryhez, aki a beszélgetés alatt is végig dolgozott.

- Persze – válaszolt szórakozottan. – Elképesztő ez a cucc… és rengeteg jó ötletet adott… mármint, hogy hogyan védjük a Menedéket.

- Örülök. A főnöke?

- Landry tábornokkal, azt hiszem. Jól összemelegedtek. Nem úgy értem – rázta meg a fejét, mikor Sam kételkedve nézett rá. – De jól kijönnek.

- Remek – nevetett Sam, majd munkához látott ő is.

Declannek igaza lett, délre elkészültek az álcázó berendezéssel.

- Mehetünk is – állt fel Sam. – Beszélek a tábornokkal, és fél óra múlva indulunk.

- Kapunk valami fegyvert? – nézett rá Declan, mivel a csapat civil részétől a bejáratnál elkobozták a fegyvereiket.

- Ezt majd még meggondolom – nevetett Sam. – Menjünk! – mondta, majd összetrombitálta a csapatot az eligazítóba.

- Sam, mire számít? – nézett rá Landry.

- Leginkább arra, hogy nem kerüljük el egymást Mayborune-nel félúton – mondta Sam, de megcsörrent a férfi irodájában a telefon, így magukra hagyta őket, de egy perccel később már ott volt újra.

- Jöjjenek velem! – mondta, mire a többiek felálltak, és utána indultak.

- Hova megyünk, uram? – kérdezte Sam.

- Az indítócsarnokba.

- De még nincs itt mindenki…

- Aki most kell, az itt van – mondta Landry, és mikor befordultak az ajtón Sam megértette, mire gondol. A kapuhoz vezető rámpa alján egy kiskocsin állt a három tartály, benne a három szimbióta.

Declan Sam mögött állt, a nő mégis csalhatatlanul érezte, hogy Lytha átvette az irányítást, majd odasétált a tartályokhoz, és megvizsgálta őket.

- Jól vannak – pillantott Samre, aztán Landryhez fordult. – Hálával tartozom önnek, tábornok.

- Csak hozza haza Maybourne-t és kvittek vagyunk – mondta határozottan Landry tábornok, majd Samhez fordult.

- Indulhatnak, alezredes!

- Köszönöm, uram! Összeszedem a csapatot és a felszerelést…

- Alezredes – lépett oda hozzá Lytha. – Előre mennék. Minél előbb otthon kell lenniük – pillantott a szimbiótákra.

- Menjen csak. Ott találkozunk – mondta a tok'rának, majd felment az irányítóba, és egyeztetett Walterrel, hogy hova küldje Lythát és a tartályokat, majd elment, hogy összeszedje a csapatot.

Egy fél órával később a csapat többi része már teljes menetfelszerelésben gyülekezett a kapunál, majd a tábornok végső engedélyével elindultak.

A túloldalon Lytha várta őket.

- Erre, alezredes – vezette be őket a fák közé.

- Hova megyünk?

- Hatásvadászkodok én is egy kicsit, hanem bánja – pillantott rá a tok'ra, de aztán visszaadta az irányítást Declannek. – Élvezze a sétát, Sam, szép ez az erdő.

- Declan, nem érünk rá ilyesmire!

- Csak három perc, és ott vagyunk – ígérte Declan, így a többiek morgolódva bár, de követték, míg egy völgy szélére nem értek.

- A hajója, alezredes – pillantott rá a szeme sarkából Declan.

- Hihetetlen ez a hajó – sóhajtott Sam, ahogy szemügyre vette az alattuk lebegő alkesh-t, és a többiek is mind ámulatuknak adtak hangot.

- Miért?

- Gyönyörű… és halálos. A legszebb hajó, amit valaha láttam a galaxisban, és egyben a legnagyobb pusztítást is tudja okozni. Leszámítva persze az anyahajókat.

- Nagyon sok gyönyörű dolog van, ami halálos – tért vissza Declan pillantása a hajóra, de megérezte, hogy Sam hangulata megváltozott, így visszanézett tá. – Valami rosszat mondtam?

- Csak… kimondta az igazat. Nem számít, nem érünk rá cseverészni. Le tudunk itt jutni?

- Természetesen, van itt egy ösvény. Csak utánam – mondta Declan, és elindultak le a völgybe. Csupán pár perc volt, amit csendben tettek meg, és Malek odalent várta őket.

- Alezredes – köszöntötte a nőt egy biccentéssel.

- Lássuk, milyen az üzleti érzéke, Malek – állt meg vele szemben Sam.

- Kemény – biztosította a tok'ra. – Nem sok ilyen hajóval rendelkezünk, és az utóbbi időben képtelenség szerezni. Ha elveszítjük, az nagy érvágás lenne.

- Épségben visszahozom magának – ígérte Sam.

- Garantálni is tudja?

- Nem – sóhajtott Sam. – De ha sikerül, megtarthatja az álcázó berendezést, amit beleépítünk.

- Miért adná nekem? – nézett rá értetlenül a tok'ra.

- Talán példát akarok mutatni a „nem osztunk meg technológiát más fajokkal" mozgalom ellen – vont vállat Sam. – Talán még a terveket is megkapja, hátha még fejleszteni is tudnak azon, amit mi most két nap alatt összebarkácsoltunk. Higgye el, nagy előny lenne maguknak.

- És mit kapunk, ha elveszítik a hajót?

- Akkor valószínűleg velem már nem tud egyezkedni – vont vállat Sam. – Próbálkozzon Landry tábornoknál. Amúgy… visszakapott három szimbiótát, mit akar még?

- Ezzel nagyon rossz irányba kanyarodik, alezredes! – figyelmeztette Malek. – Ha maguk nincsenek… a három szimbiótát nem rabolják el, és az a bázis még állna.

- Ezt verje le azon, aki felelős érte – vágott vissza neki Sam.

- Örömmel – bólintott rá a tok'ra. – Csak tegyenek egy kis kitérőt ide, mikor hazafele jönnek.

- Önbíráskodni akar?

- Mennyivel jobb, ha maguk ítélkeznek felette, mintha mi?

- Erről most ne nyissunk vitát, Malek – sóhajtott Sam. – Nekünk legalább annyi kárt okozott, mint maguknak, higgye el! És nem most először. Nálunk is megkapja a méltó büntetését.

- Kétlem. Mondja, alezredes, mit kérne érte, ha arra kérném, hogy esetleg… véletlenül… veszítse el útközben?

- Mit ér meg magának? – nevette el magát Sam, amiből a tok'ra is tudta, hogy nem gondolja komolyan, de azért belement a játékba.

- Gondolom, egy zatar'c detektor most nem lesz elég.

- Még egy kicsit erőltesse meg magát!

- Néhány gyógyító kristály?

- Olyanom már van. És… amúgy sem nagyon tudom már használni.

- És… ha esetleg újra tudná?

- Kapok egy szimbiótát három napra, hogy megint legyen néhány évig naquadah a véremben? Mondjuk Lythát, mielőtt visszapaterolná a tartályba?

- Miből gondolja, hogy így történik majd?

- Csak magamból indulok ki – vont vállat Sam.

- Az ajánlatom komoly, alezredes – nézett rá valóban komolyan a tok'ra. – Évek óta folynak kísérletek arra, hogy hogyan tudnánk naquadah-t juttatni egy ember vérébe úgy, hogy a teste ne szűrje ki az anyagcserével együtt.

- Miért?

- Ezt most bonyolult lenne elmagyarázni. De a kísérlet túl van a tesztelési fázison, és hatásosnak bizonyult…

- Csak adjam el érte a lelkem az ördögnek.

- Tessék?

- Nem érdekes. Malek… ha eladnám magának Maybourne-t egy kis naquadah-ért… akkor semmivel sem lennék különb, mint ő. Hisz ő is pont ezt tette. Érző, értelmes lényeket adott-vett némi ellenszolgáltatásért.

- Igaza van, alezredes – ismerte be Malek. – De lássa be, meg kellett próbálnom.

- Tudom – bólintott rá Sam. – De most indulnánk, hanem bánná.

- Hogyne. Erre – engedte előre a csapatot, de végül Magnus, aki a sor végén jött, megállt a tok'rával szemben.

- Nem szívesen lennék az üzlettársa – nézett rá egy félig elfojtott mosollyal.

- Pedig én szívesen üzletelnék magával – méregette a tok'ra a szeme sarkából, majd amikor Magnus elnevette magát, csatlakoztak a többiekhez.

- Az uticéljuk minden szempontból semleges területen van – lépett Sam mellé Malek, ékesen bizonyítva, hogy Lythával már alaposan átbeszéltek mindent. – De azért legyenek óvatosak.

- Értünk aggódik ennyire, vagy a hajójáért? – nevetett Sam.

- Hihetetlen lenne, ha azt mondanám, mindkettő?- sandított rá a szeme sarkából Malek.

- Kissé.

- Miért? Nem aggódhatok Jacob Carter lányáért, aki úgy mellesleg a barátom volt? – kérdezte a tok'ra, de Sam erre nem tudott mit mondani, így szó nélkül hagyta, de mikor épp beléptek volna a hajóra, megállt csípőre tett kézzel a tok'rával szemben.

- Mondja, Garshaw tud erről az egészről?

- Természetesen nem – állta a pillantását Malek. – És erősen remélem, hogy maguk térnek vissza előbb, különben nem állok meg a lábamon.

- Még a három visszaszerzett szimbióta ellenére sem?

- Úgy talán – bólintott rá Malek. – De induljanak, annál nagyobb eséllyel előzik meg Garshaw-t.

- Rendben – nevette el magát Sam. – Indulás! – adta ki a parancsot, így a csapat Declan vezetésével felsétált a hajóra. – Köszönöm, Malek! - mondta még Sam a tok'rának, majd amikor az rábólintott, ő is beszállt, és becsukta az ajtót.

- Hölgyeim és uraim – nézett végig rajtuk Declan. – Kérem, kössék be a biztonsági öveket, felszállunk – mondta, és előre ment a pilótafülkébe. Sam csak mosolyogva nézett utána.

- A tehetetlenségi csillapítás miatt nem kell ilyesmi, de azért üljünk le! És amint beléptünk a hipertérbe, hozzá is láthatunk a szereléshez – mondta a többieknek, így mindenki keresett helyet magának, hogy biztonságban leülhessenek a felszállás közben.

Néhány perccel később Lytha kaput nyitott a hipertérbe, és Sam előre ment hozzá.

- Nekilátunk a munkának – tájékoztatta. – Elvileg semmi olyan rendszert nem érint az átalakítás, ami útközben gondot okozhat, de ha észlel valamit, azonnal szóljon!

- Úgy lesz, alezredes – nyugtatta meg a tok'ra.

- Rendben, akkor megyek, és Zelenkával hozzákezdünk – mondta Sam, és hátrament, magához vette a tudóst, majd eltűntek a gép leghátsó részében.

Sam és Radek két órája dolgoztak már, mikor Magnus hátrajött hozzájuk, és nemes egyszerűséggel leült Sam mellé a földre, aki egy bonyolult, több tucat kristályt tartalmazó panel előtt térdelt.

- Hogy haladtok?

- Át kell kötni néhány áramkört, de számítottam rá – mosolygott rá Sam. – Szerintem egy napon belül megleszünk.

- Jól hangzik.

- Mi a helyzet odabent?

- A legtöbben alszanak.

- Addig jó, addig nem kezdenek el unatkozni – nevetett Sam. – Az ilyen kasztniban való űrutazásnak ez az átka. Az ember egy nap után kezd megőrülni a tehetetlenségtől, a bezártságtól, attól, hogy össze van zárva a többiekkel. Ez az egy, amiért mindig vonakodtam elindulni Atlantiszra. Huszonegy nap bezárva a Deadaluson… megzakkannék.

- Elhiszem. De ez a három napot talán kibírjuk. Sam…

- Igen?

- Szóval… emlékszel, én… annak idején meséltem neked Declanről…

- Igen, azt a két kemény mondatot mind – nevette el magát Sam.

- Igen, tudom, de… akkor még nem volt meg a bizalom közöttünk, és…

- És most meséljek neked Malekről.

- Megtennéd?

- Tudod, Helen… régen volt néhány tok'ra, aki közel állt hozzám, és akit kedveltem. Mostanra már csak ő van, azt hiszem. Apám és Selmak halottak, ahogy Martouf és Lantash is. Korrát, Aldwint több, mint öt éve nem láttam, azt sem tudom, élnek-e még. Szóval… Malek. Hát… az az igazság, hogy elmondhatnám róla szó szerint, amit te mondtál Declanről. Kiváló vezető, és kiváló kutató. Határozott, kemény, céltudatos, elszánt, bármire képes a szent célért, de ugyanúgy a gondjaira bízott embereiért is. Tisztelem, mint tudóst, és mint parancsnokot.

- De?

- Igazából nincs de. Ennyi. Bizonyára ügynöknek is kiváló, de arról nincs tapasztalatom. Két esetben dolgoztunk együtt, de egyik sem olyan volt, amiben ez kiderülhetett volna. Két szerencsétlen eset, ahol tulajdonképpen egyiknél sem volt befolyása a végkifejletre, és a tehetetlenség csak még jobban dühítette, ahogy minket is. Nézd, ő egy tok'ra. A génjeiben van a felsőbbrendűségi érzés, bár neki talán kicsit kevésbé, mint az átlagnak. A másik dolog, hogy az elhivatottsága, mint a legtöbb tok'rának messze túl van azon a ponton, amit mi megszállottságnak hívunk, és ez meghatározza az értékrendjét. Ezek kívül nincs vele semmi gond.

- És… Malek… ő a szimbióta, igaz?

- Igen.

- És a gazdateste?

- Őszintén szólva még nem volt szerencsém hozzá. Azt hiszem, van köztük valami hallgatólagos megállapodás, hogy ha gázos a helyzet, akkor Malek a főnök. És mi eddig mindig gázos helyzetben találkoztunk. Elég gázos helyzetekben.

- Értem. De úgy… összességében…

- Összességében Malek jó fej… a többit tapasztald ki – mosolygott Sam Magnusra. – De… nem tudom… nem tudom, kapcsolatban tudnátok-e maradni, ha ennek vége. Az akció alatt be tudtalak vinni titeket a bázisra, de ha végzünk…

- Tudom, én csak… hangosan gondolkodom – nevetett Helen. – És amúgy is… a személyes gondolatok vannak mindig az utolsó helyen.

- Jó ég, ezt akár Malek is mondhatta volna. Menj szépen, és hagyj engem dolgozni – nevetett Sam, mire a másik nő nevetve elvonult, és visszament a többiekhez.

Mivel egy kivétellel mindenki aludt, Helen Danielhez lépett, aki egy könyvbe mélyedt.

- Helló! Nem zavarom?

- Dehogy – nézett fel Daniel. – Csak… rutinos utazó vagyok, mindig felkészülök elfoglaltsággal. Jó van?

- Igen, csak eltűnődtem azon, amit mondott. Mondja, az univerzum tényleg olyan rossz hely?

- Mire gondol? – lepődött meg Daniel.

- Hát, amiket felsorolt…

- Áh, csak Teslát akartam kiábrándítani abból a hitéből, hogy ő a legijesztőbb dolog a világegyetemben – nevette el magát Daniel.- Tudja, inkább kétszer Tesla egy sötét sikátorban, mint egy lidérc akárhol. De… ugyanakkor rengeteg csodálatos fajt és gyönyörű világot is felfedeztünk. Olyan fajt, amelyik képes egy imával feltámasztani a holtakat, olyan fajt, amelyik olyan messze jutott a spiritualitás útján, hogy felemelkedett és tiszta energia formájában létezik tovább, olyan fajt, amelynél háromszáz éve nem történt gyilkosság, és ezen kívül is számos primitívnek mondott egyszerű, de békés fajt is ismerünk.

- Azért ez megnyugtató – mosolyodott el Helen.

- Tudja, Dr. Magnus, a galaxis ugyanolyan, mint a Föld, csak nagyban. Vannak jó emberek, és rossz emberek. Meg jó idegenek és rossz idegenek. De ettől még összességében nem rossz hely. Csak… kellő óvatossággal kell minden ismeretlen felé fordulni.

- Értem.

- Nem próbál meg aludni egy kicsit?

- Vagyis hagyjam olvasni – nevetett Magnus.

- Lehet, hogy én is alszom. Lesz még időnk ebben a három napban beszélgetni.

- Rendben – adta meg magát a nő, majd keresett egy üres ágyat, és bár kemény és kényelmetlen volt, végigdőlt rajta.

Hosszú órákkal később Sam úgy döntött, ők is dőljenek le egy kicsit Zelenkával, hátha fáradtan elsiklanak valami felett, amiből baj lehet, de végül hiába próbált aludni, nem igazán sikerült neki. Mikor megunta felkelt, és kiment Lythához.

- Helló! – állt meg az ajtóban. – Nem zavarom?

- Nem – pillantott rá a tok'ra. – Miért nem pihen?

- Próbáltam, de nem ment. Mindenki szundikál odabent, nem akartam őket felébreszteni.

- Akkor üljön le! – mondta Lytha, így letelepedett mellé, míg a tok'ra valamit pepecselt a kijelzőkkel, aztán Sam fele fordult.

- Hogy állnak?

- Egész jól. Még pár áramkört kell módosítani, aztán néhány szimulációval teszteljük a rendszert és kész.

- Szép munka.

- Kösz – mosolyodott el a nő. – És maga miért nem pihen? Robotpilótára tette a gépet, nem?

- Attól még bármi lehet. Szeretnék itt lenni.

- Akkor aludjon itt! Majd vigyázok a hajóra, és ébresztem, ha valami van.

- Erre semmi szükség, alezredes, én még…

- Lytha… mit kellene tennem, hogy bízzon bennem végre? – kérdezte Sam, mire a másik vágott egy grimaszt.

- Nem tudom, miről beszél.

- Fél mellettünk elaludni – mondta fejcsóválva Sam. – Lytha… sosem bántanám, és másnak sem engedném meg.

- Tudom.

- Akkor aludjon már végre egy kicsit!

- Ráérek még pihenni. Inkább… árulja el nekem, mivel rontottuk el a kedvét? Ott fenn a szirten – kérdezte a tok'ra.

- Csak kimondta az igazat – vont vállat Sam, akinek megint csak elment a kedve ettől a témától. – A szép dolgok sokszor akaratukon kívül halált osztanak.

- Sam – szólalt meg a hátuk mögött Daniel váratlanul. – Egyik esetben sem okolhatod magad – mondta a nőnek.

- Daniel…

- Ez az igazság. És ezt te is tudnád, ha nem lennél teljesen kimerülve. Pihenned kellene egy kicsit, és mindjárt szebbnek látnád a világot.

- Te is tudod, hogy ezt nem lehet szebbnek látni. Ezek tények.

- Nem, ez egy butaság, amit a fejedbe vettél. Menj aludni!

- Megígértem Lythának, hogy vigyázok a hajóra, míg ő pihen.

- Majd vigyázok én – mondta szigorúan Daniel. – Sipirc aludni! – mondta, de Sam megrázta a fejét.

- Majd alszom itt – mondta, és előre fordítva a székét hátradőlt, és lehunyta a szemét.

- De ha nem – mondta neki Daniel.

- Már alszom is – mondta gyorsan Sam, mire Daniel elnevette magát, és elsétált.

- Aludjon jól! – sandított még Sam Lythára, aztán újra becsukta a szemét.

- Maga is – pillantott rá a tok'ra, majd kényelmesen hátradőlt a székében, és ő is megpróbált aludni.