Megjegyzés: Semmi köze a The best birthday of my life-hoz! Ez egy teljesen új kis szösszenet, Anglia szemszögéből. A "mi lett volna ha Alfred kezdeményez" típusú szösz.

Londonban, az egyik házban ücsörgött a nappalijában a legrettegettebb kalóz, akit valaha is ismertek az országok. Épp a hatodik kávéját iszogatta a mai nap során.
Utálta a kávét. Nagyon.
De mégis, ezen a napon mégis megitta.
Már az a tény sem igazán érdekelte, hogy milyen szar íze van. El sem tudta képzelni, hogyan képes ezt bárki meginni.

Anglia maga sem tudta, mit miért csinál ezen a napon. Talán a bánat miatt, ami beférkőzött már így is darabokra hullott szívébe. Ezen, ezen az átokverte napon mindent elvesztett. Mindent, amire valaha is szüksége volt. Azt az embert veszítette el, akit a legjobban szeretett. Azóta ez az érzelem már nem volt a régi. Másként kezdett feltekinteni rá. Nem gyerekre, vagy gyarmatra. Hanem mint férfira. Bár azóta beletörődött, hogy a fiú nem lehet semmiképpen sem az övé, a szívét még mindig marcangolták a kérdések. Mi rosszat tett? Túlságosan szerette és védte? Ő csak azt szerette volna, ha van mellette valaki, akivel megoszthatja minden bánatát. Ő mindent megtett, ugye? Ezer és ezer volt még hátra.

Na meg persze ott volt az az esős nap. Gyűlölte az esőt. Londonban szinte mindig esett, és ahányszor meglátta, annyiszor kellett szembesülnie a feltörekvő emlékképekkel. Mindig látta magát az esőben és sárban térdepelni és sírni abban a jellegzetes piros ruhában. Azóta sem vette elő még egyszer. Pedig megvan neki.
Másrészről pedig ott volt Amerika. Kék egyenruháját mintha ráöntötték volna, szemeivel őt nézi, ahogy kimondja azokat a bizonyos szavakat.

- You used to be so big ...

Erre mondják talán azt, hogy derült égből villámcsapás. Talán nem is volt olyan derült . De ezek a szavak mindig ott vannak vele, és nem feledik őt. Csak kísértik és nyomorgatják, nem hagyják nyugodni, pedig már igazán megérdemelné. Belefáradt. Már nagyon rég.

Épp elfogyott a kávéja, ezért felállt, amikor kopogást hallott. Gondosan lerakta a poharát az asztalra, majd az ajtó felé indult. Türelmetlen ember lehetett, állapította meg Anglia, ugyanis már körülbelül hatvanszor kopogtatott. És akkor még a csöngőt nem is említettem.

- Megyek már, megyek! - kiáltotta, hátha az ajtónál álló ember meghallja. Szerencséje volt. Majd kinyitotta, de nagy megdöbbenésére egy olyan valaki állt ott, akire a legkevésbé sem számítana az év ezen időszakában.

- Yo Iggy! Bejöhetek? - kérdezte ártatlan szemekkel.

- Ha már itt vagy - sóhajtott lemondóan. Semmi kedve nem volt most az amerikaival találkozni, pláne nem veszekedni! Valakinek úgyis okosabbnak kell lennie.

Amerika máris kényelembe helyezte magát a kanapén, Anglia meg csak álldogált a szoba közepén keresztbe tett kézzel. Néhány jelentéktelen perc után, ami Anglia számára óráknak tűnt, elfogyott a türelme.

- Amerika! Elmondanád, mégis mi a jó büdös francért jöttél ma ide? - kérdezte félhangosan.

- Csak úgy. - hangzott el a rövid és tömör válasz. Anglia felhúzta az egyik szemöldökét.

- Csak úgy?

- Yup - mondta, és körbenézett. Látszólag mindent érdekesebbnek talált Angliánál. Anglia látva ezt, szó szerint összeomlott az egyik székre. Fejét hátravetette, jobb kezével eltakarta a szemeit.

- Hát ezt nem hiszem el! Szóval csak azért jöttél, hogy a még jobban belém rúgj?! - kezdte magából kikelve, szemeiben már gyűltek a könnyek.

- M-mi ...? Iggy, ezt nem mondhatod ko-

- Elhallgass! Idióta! Idióta! - Amerika gyorsan kapcsolt, azonnal odarohant, és megölelte. Angliának még a szava is elállt.

- Én ... Arthur, én nem így gondoltam. Figyi .. én nem ezért jöttem. Csak ... csak eljöttem, hogy lássalak. Tudom, béna kifogás, de most volt a szülinapom, és Franciaország mondott valamit ... és ezért eljöttem. Na .. ne sírj, ok? - ajkaival felszárította Anglia könnyeit. Anglia csak hüppögött, majd szorosan magához ölelte. Amerika próbálta csitítani, és gondolataiban megköszönte Francisnek.

- Szerinted most mit csinálnak? - kérdezte Kanada Francis lakásában.

- Eddigre már nagyban dúl a l'amour. - mondta Francis lelkendezve. Matthew csak halványan felnevetett.

- Gondolod?

- Még szép, mon cher. A GDP-mbe fogadom! Én mindig jól végzem a dolgomat! - koccintottak a pohár borral, majd mindketten elmosolyodtak.

2013. jún. 3.