.
.
Köszönöm szépen a gyors reagálásokat! Mivel ti is gyorsak voltatok, én is az leszek! Íme a:
.
.
.
Tizenkettedik fejezet
.
.
.
Szünetet tartott. Egyikőjük sem szólalt meg, ezért folytatta, miközben kimerevítette a képernyőn látható krikszkrakszokat:
- Az ál-fogamzásgátló tartalmaz többek között seleniumot, di-hidropteridin... vagyis folacint, alchemilla vulgarist... - mondta volna tovább, de Gibbs türelmetlenül félbeszakította:
- Vagyis?!
- Vagyis... Semmilyen káros anyagot. Még pontosabban: ezen anyagok mindegyike immunerősítő, ásványi anyag vagy vitamin, valamint – és ehhez kapcsolódik a másik fontos dolog is.
- Rossz vagy jó dolog? - Most Tony vesztette el a türelmét.
- Ez – húzta fel lassan Abby a vállát -, nézőpont kérdése.
- Abby – suttogta Ziva könyörögve.
- Ha mindegyik tablettában ezen összetevők voltak, akkor az utóbbi három hónapban hormonálisan nem védekeztél a nem kívánt terhesség ellen. A palástfű, a méhpempő, a vas... Mindegyik magzatvédő hatású.
Ziva meghökkenve nézett a képernyőre:
- Ennek meg mi értelme van?
- Valaki nagyon akarta, hogy teherbe essél – motyogta Abby. - Srácok, ez annyira... Morbid!
Gibbs felcsapta a telefonját:
- Leon? Rendelj el fenyegetéselemzést. Minden dolgozót ki kell kérdezni, milyen gyógyszert szed, mennyi ideje és hol szerzi be őket. Ziváéról kiderült, hogy kicserélték. Nem káros hatásúra.
- Miért kell ez? - nézett rá McGee, miután főnöke letette a telefont:
- Mert ha valaki szívgyógyszer vagy asztma-spray helyett placebót használ, az halálos is lehet.
- A tökéletes gyilkosság – suttogta maga elé Abby. - Kinyomozhatatlan!
- Harper Dearing egyre messzebb megy – rázta meg a fejét Tony.
- Igaz – hagyta jóvá Abby. - Viszont van még valami, ami kérdéses.
- Mi az, Abby? - nézett rá Gibbs.
- Az – fordult a lány Ziva felé -, hogy ez számodra jó, vagy rossz hír?
- Úgy néz ki, semmi bajom, Abby. Tehát jó hír.
- Aha... - mosolygott rá Abby huncutul. - Viszont – húzott ki egy fiókot -, mégiscsak jobb lenne, ha leellenőriznéd – azzal kezébe nyomott egy alig ujjnyi hosszú kis dobozt.
- Felesleges, Abby – adta vissza a lány a terhességi tesztet. - Nincs rá szükségem.
- Szerintem meg van! - azzal mindentudóan Tonyra mosolygott. - Sőt, biztos ami biztos alapon, itt van egy másik is – vett elő még egyet. - Igazából egyik cégben sem bízom – magyarázta -, ezért tartok vagy egy tucatot magamnál.
- Miért vannak itt egyáltalán terhességi tesztek? - akadt fenn az elhangzottakon McGee.
- Ugyan, Timmy! - simította végig az arcát Abby gyengéden. - Ne is törődj a lényegtelen dolgokkal... Használhatod az itteni mosdót! - szólt még a távozó lány után, aki fejét csóválva hagyta el a helyiséget.
- Jöhet a többi beteg gyógyszere! - nyitotta ki a következő bizonyítékos zacskót. Majd megdermedve maga elé meredt:
- Te jó Isten! Néhány óra múlva vagy ezer ember gyógyszerét kell vizsgálnom...
.
- Vajon miért nem volt egyszerűbb Ziva lakásában kicserélni a gyógyszert? - gondolkodott hangosan McGee.
- Ha valaki jár a lakásában, azt ő azonnal észreveszi – vetette oda mellékesen Tony, de gondolatai egészen máshol jártak. Minden idegszálával az ajtóra figyelt, amin az imént a lány kiment.
- Tony! – szólította meg Abby csak úgy a válla fölött. - Kimennél Zivához?
- Persze! - válaszolta a férfi automatikusan, de aztán a lába a levegőben maradt, mert magán érezte Gibbs tekintetét. Főnöke felhúzott szemöldökkel értetlenkedve ránézett, de nem kérdezett semmit.
- Én... - kezdte Tony -, én... Bocs, Főnök! - és már ott sem volt.
.
Bár még sohasem járt Abby mosdójában, nem volt nehéz rátalálnia. Csupán pár lépésre volt a konyha bejáratától. Kopogott, majd benyitott. Ziva összerezzent, de mikor meglátta a férfit, úgy maradt, mint volt: két tenyerével a mosdó szélének támaszkodva, a tükörbe meredve, de a semmit látva. Tony halkan csukta be az ajtót. Kétszer levegőt vett, majd lassan a lány mellé lépve így szólt:
- Jöttem, hogy... Hogy... Veled legyek...
Nem tudta, mi mást mondhatna. Mindkét teszt felbontott dobozát és a letépett papírcsomagolást ott látta a porcelán szappantartóban. Óvatosan rátette a kezét a lányéra. Ziva suttogva kezdett bele:
- Ügynök vagyok. Én ezt az életet választottam. Ez az egyetlen, amit ismerek... - és Tonyra nézett. - Most viszont... Ez teljesen új...
Majd határozottan kihúzta magát, aprólékosan összeszedte a szemetet, gondosan a kosárba szórta és így folytatta:
- Megszoktam, hogy a problémáimmal egyedül birkózom meg. Most sem lesz másként – és indult volna kifelé, de Tony a vállainál fogva megállította. Hangjában öröm és szeretet bujkált, mikor megszólalt:
- Nemrég azt mondta nekem valaki... – simogatta meg a nő arcát gyengéden -, valaki, aki a legfontosabb számomra a világon, hogy ez nem egy probléma, amit meg kell oldani, hanem az életed egy új szakasza, amit élned kell... Méghozzá velem...
- Tisztában vagy azzal, mire vállalkozol? - nézett rá a lány remegő ajkakkal.
- Igazából nem – vonta meg a vállát a férfi. - De ketten vagyunk! - vigyorgott rá és megtörölte örömtől könnyes szemét, majd kézen fogta:
- Gyere! Még sok a dolgunk.
.
Egymás mellett léptek be a laborba. Abby vette őket észre először, az ő sürgető, néma kérdésére Ziva megtorpant, majd egy vállrándítás kíséretében aprót biccentett.
- Igen! - visított fel Abby, ami Gibbs-t teljesen váratlanul ért, főleg, mivel a nő a legközelebb álló, vagyis az ő nyakába ugrott:
- Gratulálok, Gibbs, nagypapa leszel!
Azután Ziva következett, majd Tony és McGee.
- Ha esetleg ezután jönnének a reggeli rosszullétek – szaladt a fiókjához, ami a nyolc centis talpakkal lenyűgöző látvány volt -, az apácák remek teakeveréket készítettek – nyomott a kezébe egy kis zacskót. - Van benne gyömbér, egy kis menta...
- Miért készítenek az apácák terheseknek teát? - kérdezte McGee szédelegve. Hirtelen nem is tudta, tulajdonképpen miért is kérdezte.
- Ugyan, McGee, már mondtam, hogy ne foglalkozz lényegtelen dolgokkal. Mert ami lényeges – fordult hirtelen Ziva felé -, az az, hogy mivel te „0" Rh-negatív vagy, az apa pedig „A" Rh-pozitív, így gond lehet a...
- Honnan tudod, mi az apa... - kezdte McGee, de Abby újfent letorkolta:
- Már megint leragadtál a lényegtelen dolgoknál, Timmy! - és folytatta volna, de Tim a sarkára állt:
- Elég! - állította le a nőt. - Elmondanátok, mi folyik itt? - nézett rájuk feldúltan.
- Ezt én is szeretném tudni – tette hozzá Gibbs jeges nyugalommal.
Tony határozottan Ziva mellé lépett és beszélni próbált:
- Zivának... Vagyis nekünk... Mi... - nehezebb volt, mint hitte.
- Ez nem lehet – hebegte McGee, akinek végre kinyílt a szeme. - Ziva veled sose... Vagyis te sose Zivával... Hiszen ez... - „lehetetlen" akarta mondani, de aztán gyanakodva a lányhoz fordult:
- Pisztollyal kényszerítetted?!
Mielőtt a lány elképedt arcáról elvette volna a tekintetét, már folytatta is:
- Egy hónapja az orrotok előtt írom a könyvem! Tommy és Lisa ügynökökről, ahogy Tibbs ügynökről is! És egy szót sem szóltatok! Mégis... - és ekkor döbbent rá, hogy ezzel elárulta magát Gibbs előtt. Bűntudatosan főnökére nézett, de az ő haragját már nem csillapíthatta le sem Isten, sem ember.
Az idős férfi ajkai elfehéredtek ahogy összeszorította őket, majd kitört:
- Van még valakinek olyan közölnivalója, amiről tudnom kellene?! - hangja jeges szélként süvített a kis helyiségben.
Abby jólneveltként felnyújtotta a kezét, majd ahogy Gibbs ránézett, megszólalt:
- Hát, néha, amikor azt hiszed, hogy Bertet hallod... Akkor valójában nem Bertet hallod...
Gibbs egyetlen mozdulattal lesöpörte az asztalról a gyógyszerekkel teli bizonyítékos zacskókat. Az sem zavarta, hogy szanaszéjjel repültek a padlón. Megállt, majd villámló szemekkel, vádlón rájuk mutatott:
- Ezt... - majd meggondolta magát és vészjósló hangon így folytatta:
- Tűnés! Mindenki menjen haza! Holnap reggelig SENKIT nem akarok itt meglátni! - és eltűnt a laborból.
.
A csapat hátramaradt négy tagja szoborrá merevedve várta végig, míg a becsapódó ajtó keltette dörrenés visszhangja elül. Aztán Abby szólalt meg tétovázva:
- Talán... Mégis inkább a legújabb tetkómat kellett volna elmondanom neki... Vagyis kettőt. Merthogy a páros testrészeimre tetováltattam őket...
- Páros testrészekre...? - ismételte McGee bárgyún. Ez volt az ő világa. A számok, ezáltal Abby páros testrészeinek számba vétele. Nem pedig az, hogy Tony és Ziva... Igaz is! Tony és Ziva! Rájuk nézett. De addigra Tony már kézbe vette Ziva kezét és elindultak az ajtó felé.
- Holnap találkozunk! - szólt utánuk Abby, aztán McGee felé pördült, akinek gondolatai, miután visszatértek a számára otthonos terepre, világosan tükröződtek az arcán.
- Ne is álmodj róla, Timmy! - fenyegette meg, de aztán kis idő múlva mosolyogni kezdett és szinte nevetett már akkor, mikor McGee fejét csóválva hazafelé indult.
.
.
.
.
Tony nem jutott el sokáig Zivával kézen fogva. A nő az épület előtt határozottan szembefordult a férfival:
- Szeretnék egyedül lenni – nézett a szemébe.
Tony tanácstalanul a hajába túrt:
- Biztos vagy benne? Éppen most derült ki, hogy terveztek valamit ellened.
- Igen, de... Az is kiderült, hogy nem vagyok veszélyben.
DiNozzo ebben nem volt annyira biztos.
- Sok mindent meg kell beszélnünk... - kezdte.
- Később – kérte a nő. - Én majd megyek taxival.
.
Tony még legalább negyed órát ült az autójában, gondolataiba merülve. A nap történéseit próbálta rendszerezni magában. Először az a különös gyilkosság, aztán a gyógyszer-csere... Ziva...
Terhes! Gyerekük lesz! Gibbs pedig...
Gibbs! - horgasztotta le a fejét. Hát, neki is van egy elintéznivalója!
.
Automatikusan kanyarodott Alexandria ismerős utcáin. Hányszor megtette ezt az utat az elmúlt tizenegy évben! Bármilyen problémája volt, ide vezetett az első útja. A Wendyvel való szakítás, az apjával adódó bonyodalmak; senki más nem volt, aki jobban megértette volna.
Talán most átlépte a határt.
.
Kissé tétovázva nyitotta ki a ház ajtaját, de aztán összeszedte magát és lelépkedett a lépcsőn. De csak a lépcsőfordulóig jutott, mert odáig tartott az elszántsága.
Gibbs egy bakon ült, ezúttal a Bourbon-ös üveg nélkül. Meglepetten felnézett, ahogy Tony leért, de megszokott módon egy szót sem szót.
DiNozzo pár másodpercig toporgott, aztán gondolt egyet és leült a lépcsőre.
- Szia, Gibbs! - kezdett neki. Összefűzte ujjait, karját térdére támasztotta és megköszörülte a torkát:
- Én... Mi...
Újra elgondolkodott.
- Tudod – vett egy nagy levegőt -, Ziva azt mondta nekem egyszer: Mindenki, aki fél szeretni, bujkál a fájdalom elől. Hát, én már nem aggódom, Gibbs. Sokáig hazudtam magamnak. De most már... Szeretem Zivát. És ezen nem változtat semmi. Még te sem. És nem fogok bocsánatot kérni miatta. Nem azért, mert ezzel megszegném a hatos szabályt, hanem mert nem sajnálom. Egy pillanatot sem sajnálok abból az időből, amit vele töltöttem, vagy amit ezután vele fogok tölteni. Mert vele maradok, Gibbs. Történjen bármi, együtt fogunk maradni.
Ujjait szórakozottan végighúzta a lépcső mellé halmozott deszkák szélén.
- Valójában... Meg sem szegtük a tizenkettes szabályt. Ugyanis még sohasem randiztunk. De azt hiszem – ugrott fel határozottan -, itt az ideje, hogy elkezdjük. Hiszen... miről fogunk mesélni a gyerekeinknek?
Már három lépcsőfokkal feljebb volt, mikor főnöke hangja megtörte a csöndet:
- Vidd őt is!
Tony csodálkozva megfordult:
- Őt? Kit?
Gibbs csak a fejével intett a lépcső alá, mire Tony értetlenkedve visszalépett. Aztán meglátta a deszkarakás fedezékéből előlépő nőt és zavartan nézett egyikről a másikra:
- Te is ide jöttél...
Ziva csak bólintott és fellépett a férfi mellé.
DiNozzo ügyetlenül megigazította nyakkendőjét, aztán, csak hogy mondjon valamit, így szólt:
- Mi lesz ebből a rengeteg fából?
Gibbs megrántotta a vállát:
- Még nem tudom. Majd amit a fa mond. Csak meg kell hallanom.
.
.
A lemenő nyári nap hosszú árnyékot vetett a ház előkertjére. De a bejárathoz vezető lépcsőt még nem érte el. Itt állt meg Ziva, míg várta, hogy Tony becsukja az ajtót. Még nem szóltak egymáshoz, de a férfi lassan leereszkedett a lépcsőre és megvárta, míg a nő követi. Mély levegőt véve ő kezdte a beszélgetést:
- Mikor jöttél?
- Pár perccel előtted.
- És... Mit mondtál Gibbs-nek?
Ziva elfordította a fejét, majd megrázta:
- Semmit.
Tony bólintott párat és újat kérdezett:
- És ő mit mondott?
- Semmit – jött az előzőhöz hasonlóan.
- Szóval... Ti is jót beszélgettetek...
- Te viszont – kezdte Ziva -, elég sok mindent mondtál.
- Aha – bólintott Tony. - Ez volt az én ketubah-m... Viszont te – nézett rá féloldalról -, nagyon is keveset.
Ziva hallgatott.
- Figyelj – próbált vele szót érteni a férfi -, bárhogy is döntesz, én... Én elfogadom. Ha nem akarod megtartani...
- De igen! - vágott a szavába mohón a nő. - Csak... Annyira hihetetlen...
- Hihetetlen...? - húzta fel a szemöldökét a férfi. - Azért az elmúlt két hónapban igencsak megtettünk mindent – pislantott rá oldalról. De Ziva még csak el sem mosolyodott. - Mi a baj? - kérdezte a férfi, végképp nem értve semmit.
Ziva összeszorította két tenyerét, mielőtt belevágott:
- Én... Tony, én a tablettákat valójában csak az arcbőröm miatt szedtem. Ez olyan – intett egyet -, valami bőrprobléma volt. Nekem... Nem volt szükségem fogamzásgátlóra. Azt hittem, hogy nincs rá szükségem.
Megállt kicsit, majd folytatta:
- Nem mondtam el mindent Szomáliáról. És Saleem-ról. Nem csak a CawPof!-imádatát vitte magával az államokból, hanem egyéb szokásokat is. Például, hogy szerette a kínai konyhát. Még az evőpálcika használatához is értett. Nagyon is jól... - halkult el a hangja és alig észrevehetően összerándult. - Olyasmikre is lehet őket használni, amire én sosem gondoltam volna... Dolgokra... Szörnyű dolgokra...
Tony kezdte sejteni a történet végkimenetelét, de remélte, hogy nem lesz igaza.
- A lényeg – sóhajtott egy nagyot a nő -, miután kiszabadítottatok és én elmentem orvoshoz, ő közölte velem, hogy valószínűleg sosem lehet gyerekem. A méhem fala tele volt sérülésekkel, hegekkel...
- Most pedig, Tony – nézett a férfira -, terhes vagyok. Gyerekünk lesz!
Tony felfordított tenyerét a lány keze alá csúsztatta, hogy ujjaik összefonódhassanak:
- Ezer szerencséje a rohadéknak – préselte ki összeszorított ajkán -, hogy már nem él!
Majd felemelte Ziva kezét és megcsókolta.
.
Miután elmentek, nem maradt ott más a ház fala tövében, mint egy rigó, aki örülve, hogy vélt ellenségei elmentek, a ház tövében megbúvó bogarakat kezdte keresgélni. Amúgy sem lett volna oka aggodalomra, mert a falat teljes egészében eltakarta egy borókabokor. De nem csak a falat.
Hanem a pince rácsos szellőzőnyílását is, aminek másik oldalán, a lépcsőtől alig két méterre, egy ősz hajú egykori tengerészgyalogos sóbálvánnyá merevedve emésztette a korábban elhangzottakat. Az ő tekintete az egymásra fektetett deszkákon nyugodott, aminek felületét már több hete belepte a finoman szállingózó fűrészpor. Nézte a krikszkrakszokat és a hullámvonalakat, melyeket nem sokkal korábban az az ember, akit lányaként szeret, zavarában az ujjaival firkált.
Elgondolkodva továbbhúzta a porban az ujját, mintegy kiegészítve a megkezdett formát.
Aztán határozottan kivette egy kis befőttesüvegből az ácsceruzát, kézfejével letörölte a könnyeket az arcáról és munkához látott.
A fa megszólalt. És Gibbs-nek nagyon jó füle volt hozzá, hogy meghallja!
.
.
.
.
Nagyon várom az újabb véleményeket!
.