Chapter 13
Szöktetés
Lucy számára a nyár első két hónapja borzalmas volt. Akárhány levelet küldött Harrynek, egyre se válaszolt, Árész mindig boríték nélkül tért vissza. Ron, aki Errollal, a családi bagollyal próbált üzenni, szintén nem járt sikerrel és Hedvig, Harry hóbaglya se jelentkezett soha. Bátyjaik hiába próbálták felvidítani őket, a két vörös hajú gyerek egyre jobban aggódott. Nem tudták, hogyan bánnak a mugli Dursleyék Harryvel - még az is lehetett, sőt biztosan voltak benne, hogy nem engedték a fiúnak, hogy Hedvig szabadon repülhessen. Talán még az iskolai felszerelését is elkobozták tőle.
- De ettől még válaszolhatna a leveleinkre! - füstölgött Ron július végén.
- Ron, lehet, hogy Dursleyék elveszik tőle - próbálta csitítgatni Lucy. - Emlékszel, mesélte, hogy a roxfortos levelét is csak akkor tudta elolvasni, amikor Hagrid személyesen adta oda neki.
Mindenesetre, bármennyire próbálták tagadni, nagyon rosszul esett nekik. Érezték, hogy nem Harry tehetett róla, de minden egyes elküldött, válasz nélkül maradt levél után Ron és Lucy egyre ingerlékenyebb lett. Egyedül az mosolyogtatta meg őket, hogy Ginny egyfolytában faggatózott a fiúról és minden válasz után a távolba révedt, pírral borított arccal és csillogó szemekkel. Na meg, persze, a kviddics is sokat segített, de az se tudta csillapítani Lucynak a bátyja utáni vágyát. Még azt is felvetette, hogy elmegy Dursleyékhez, de Mrs Weasley hallani sem akart róla.
Július 31-én, Lucy (és Harry) születésnapján a lány kicsit megpróbált vidámabb lenni fogadott családjának tagjai kedvéért. Ám ezen a napon sokkal jobban hiányzott neki Harry, mint addig bármikor. Azt akarta, hogy együtt ünnepeljék a születésnapjukat, hogy együtt bontsák ki az ajándékaikat, hogy együtt fújják el a gyertya lángját. Hiába kapott rengeteg csodás ajándékot Weasleyéktől, mindenki látta a lány mosolya mögött rejlő szomorúságot.
Aznap este Mr Weasley egy olyan hírrel tért haza, ami úgy megdöbbentette Ront és Lucyt, hogy a tortaszeletük a földön végezte.
- Azt mondták odabent, hogy Harry varázsolt a mugli rokonainál - mondta a férfi, mire a két gyerek felpattant és megtörtént az ominózus eset.
- Lehetetlen! - hápogta Ron.
- Ő sosem tenne ilyet! - kiabálta Lucy.
- Mégis mi történt egész pontosan? - kérdezte Percy. Még nála is hiányzott a szokásos fennkölt beszédstílus.
- Amos Diggory azt mesélte, hogy lebegésbűbájt alkalmazott egy pudingon - ült le Mr Weasley az asztalhoz. Felesége szórakozottan szedett neki a tortából, hiszen minden figyelmét a férfi mondanivalójának szentelte. - Küldtek neki figyelmeztetést és azt mondják, ha még egyszer varázsol, kicsapják a Roxfortból…
- Még csak az kéne! - csapott az asztalra Lucy. - Elég volt! Elmegyek és elhozom onnan!
- Nem mész sehová! - jelentette ki Mrs Weasley. - Ne feledd, hogy mi vagyunk felelősek érted és még kiskorú vagy, tehát nem tudnál eljutni oda felnőtt segítsége nélkül. Ráadásul, ha varázsolsz, téged is kicsaphatnak.
- Akkor egyszerűen csak hagyjuk ott?!
- Szó sincs róla - próbálta megnyugtatni Mr Weasley. - Megmondom, mi lesz. Küldtök neki még egy utolsó levelet, és ha péntekig nem válaszol, magunk megyünk el érte. Ez így megfelel?
Lucy mérlegelte egy kicsit az ajánlatot, majd lassan leült és bólintott. De ettől egyáltalán nem csillapodott a tettvágya; ahogyan Ronnak sem.
- Gyere át a szobámba, ha mindenki elaludt - súgta a lány fülébe, aki egy aprót biccentett. Lucy az egyetlen lánnyal, Ginnyvel osztozott egy szobán és tökéletesen elfértek egymás mellett. A lány úgy szerette Ginnyt, mintha a saját húga lett volna.
Aznap éjjel Lucy egyetlen hang nélkül surrant ki a szobájából és elindult felfelé a szűk lépcsőn Ronhoz. Mikor benyitott, meglepetésére ott találta Fredet és George-ot is. Az ikerpár a földön ült törökülésben, míg Ron az ágyán dőlt neki a falnak.
- Mi a terv? - kérdezte suttogva Lucy, miközben letelepedett a fiúk mellé a földre.
- Épp azon gondolkodunk, hogy ki kellene szöktetnünk Harryt - mondta Fred.
- Van egy olyan érzésem, hogy a muglik nem fogják visszaengedni és a kis mutatványa után nem lesznek valami kedvesek vele - fejtette ki George. - Szóval, nekünk kell lépnünk.
- És hogy tervezzük ezt?
- Még nem tudjuk - vakarta meg a tarkóját Ron.
- Mit szólnátok, ha elvinnék apa kocsiját? - tette fel a kérdést Fred. Mr Weasleynek volt egy öreg tragacsa, amit a férfi megbűvölt úgy, hogy repülni tudjon.
És így indult meg a tervezés. A négy gyerek hajnalig dolgozta ki a terv fő részét, majd a következő éjjelen folytatták és kidolgozták a részleteket. Mikor már mindennel kész voltak, vártak egy plusz éjszakát, hogy ne keltsék fel a szülők, legfőképpen Mrs Weasley figyelmét. A Weasley-fivérek próbálták meggyőzni Lucyt, hogy maradjon otthon, de a lány hallani sem akart róla. Ha kiszabadítják Harryt, akkor ő is ott lesz. Ron küldött egy levelet Hermionének, hogy beszámoljon a tervezett akcióról.
Mikor eljött a cselekvés ideje, a lány gombóccal a torkában osont le a fészerbe, ahol Mr Weasley a kocsiját és az egyéb mugli dolgokat tartotta. A fiúkkal a konyhában futott össze: mindhárman rendesen felöltözve, teljes felszerelésben jelentek meg. Fred és George minden eshetőségre felkészülve különböző mugli tárgyakat pakoltak el, hátha szükségük lesz hozzá Harry kiszabadításához.
Ám azt egyikük sem sejtette, hogy milyen körülmények fogják fogadni őket. Harry ablakára rács volt szerelve, hogy ne mászhasson ki az ablakon, a szobába bepillantva pedig megláthatták a bezárt ajtót és a kis kutyacsapóajtót. Hedvig be volt zárva a kalitkájába, Harry pedig az ágyán nyugtalanul aludt. Lucyban feltámadt a düh a rokonai iránt és egyben sajnálta, hogy nem lépett már korábban.
Harry mozgolódni kezdett, majd kinyitotta a szemét. Pár pillanatig csak bámult Ronra és Lucyre, majd a tekintete megtelt hitetlenkedéssel és csodálkozással. Gyorsan kimászott az ágyából és kinyitotta az ablakot, hogy a rácson keresztül beszélgetni tudjanak.
- Ron… Lucy, hogyan… És hogyhogy…? - hebegte leesett állal.
- Minden oké, Harry? - kérdezte Fred és George a két első ülésről.
- Ugye nincs semmi bajod? - hajolt ki a kocsi ablakán Lucy. Hihetetlenül megkönnyebbült, hogy viszonylag épségben láthatta a bátyját.
- Mi van veled? - kérdezte Ron. - Miért nem válaszoltál a leveleinkre? Vagy tucatnyi meghívást küldtünk neked, aztán apa három napja hazajött, és mesélte, hogy hivatalos figyelmeztetést kaptál, mert varázsoltál a muglik előtt…
- Nem én voltam… - kezdte Harry. - Apád honnan tudja?
- A minisztériumban dolgozik - felelte Lucy Ron helyett. - De azért, remélem, tudod, hogy nekünk csak a suliban szabad varázsolnunk…
- Bagoly mondja verébnek - vonta fel a szemöldökét Harry és a lebegő autóra meredt.
- Ja, ez nem számít - legyintett Ron. - Ez apué. Nem mi varázsoltuk el, mi csak kölcsönvettük. De hogy épp azok a muglik előtt nyomod a bűbájt, akiknél laksz…
- Mondom, hogy nem én voltam… - kezdte újra Harry, de aztán félbehagyta. - Mindegy, ez túl hosszú történet. Figyeljetek, mondjátok el a Roxfortban, hogy Dursleyék bezártak. Nem engednek vissza a suliba, és nem varázsolhatom ki magam, mert a minisztériumban azt fogják hinni, hogy már másodszorra szegem meg a szabályt, úgyhogy…
- Pihentesd a csőröd - vágott bátyja szavába Lucy. - Azért jöttünk, hogy elvigyünk magunkkal.
- De hát ti se bűvölhettek ki innen…
- Arra nem is lesz szükség. - Ron fejével a bátyjai felé intett. - Elfelejted, hogy kikkel jöttünk.
- Ezt kösd rá a rácsra - szólt Fred, és egy kötelet dobott oda Harrynek.
- Ha Dursleyék felébrednek, végem - csóválta a fejét Harry, de közben rögzítette a kötél végét.
- Nyugi, tudjuk, mit csinálunk - nyugtatgatta Lucy, de közben arra gondolt, hogy otthon mi fogadja majd őket, ha Mrs Weasley véletlenül tudomást szerez a mentőexpedícióról…
- Állj távolabb az ablaktól - szólt Fred és gázt adott.
Harry visszavonult Hedvig mellé. A kocsi motorja egyre hangosabban brummogott, míg a rács végül recsegve kiszakadt az ablakkeretből, és az autó felemelkedett. A vasrudak ott lógtak egy méterrel a föld fölött, miközben Harry gyorsan visszaszaladt az ablakhoz. Ron és Lucy sietve behúzták a kötélnél fogva a kocsiba a rácsot. Mikor a rács végre a fiú mellett feküdt az ülésen, Fred hátramenetbe kapcsolt, és újra megközelítette az ablakot.
- Szállj be - szólt Ron.
- De hát a roxforti cuccaim… a varázspálcám… a seprűm…
- Hol vannak? - kérdezte Lucy, miközben átmászott Ronon és macskaügyességgel landolt az ablakpárkányon.
- Bezárták őket a lépcső alatti gardróbba - felelte Harry. - De nem tudok kijutni a szobából…
- Nem gond. - George is kikászálódott az anyósülésről. - Állj félre, Harry.
Lucy bemászott a szobába, majd szinte azonnal követte őt George. A lány szorosan megölelte Harryt, miközben a Weasley fiú elővett a zsebéből egy hajtűt és hozzálátott, hogy megpiszkálja a zárat.
- Jaj, annyira örülök, hogy végre láthatlak - mondta boldogan a lány. - Nagyon aggódtam. Ez a két hónap egy örökkévalóságnak tűnt.
- Hát még nekem - mosolygott Harry.
- Jól van - egyenesedett fel George, majd kitárta az ajtót. - Lucyval felhozzuk a ládádat, te pedig szedj össze mindent, ami innen a szobából kell és add ki az ablakon Ronnak.
- Vigyázzatok, a legalsó lépcsőfok recseg - suttogott utánuk Harry, mivel a két vörös hajú gyerek már el is tűnt a sötét folyosón. Lábujjhegyen osontak le a lépcsőn, majd megálltak a kis gardrób előtt. George azt is kinyitotta a hajtűvel. Mindketten elfojtottak egy döbbent nyögést; ugyanis a gardrób alig volt magasabb Lucynál, és belegondolva, hogy Harry egészen tavalyig itt kellett aludjon… Hát ezért volt olyan kistermetű, gondolta Lucy, miközben George-dzsal nagy nehezen kiszedték a ládát és a seprűt és elindultak vissza a lépcsőn. Ott összetalálkoztak Harryvel, aki segített nekik felcipelni a súlyos ládát, ami csak nagy erőlködések árán sikerült. Az ablakhoz érve Fred és Ron a kocsiból, George, Harry és Lucy pedig a szobából tuszkolták kifelé az ólomsúlyú alkotmányt. A láda kínos lassúsággal araszolt kifelé az ablakon.
Egy mély köhögés Vernon bácsi részéről kis híján a frászt hozta rájuk, de szerencsére nem követte mozgolódás.
- Na még egy kicsit - zihálta Fred a kocsiból. - Lökjetek rajta egy utolsót…
Harry és Lucy nekiveselkedtek, s a következő pillanatban a láda végre a kocsi hátsó ülésén pihent.
- Jól van, indulás - suttogta George.
Sorban kimásztak az ablakon, át a kocsiba. Harry már a párkányon guggolt, amikor öblös huhogás hangzott fel a szobából, s azt szinte nyomban követte Vernon bácsi ordítása.
- ÁTKOZOTT BAGOLY!
- Hedviget ott felejtettem! - csapott a homlokára Harry, majd gyorsan visszamászott a szobába.
- Siess! - sürgette kissé pánikolva Lucy.
A folyosón kigyulladtak a fények. Harry felkapta a kalitkát, egy ugrással az ablaknál termett, és kiadta Ronnak. Már épp felmászott a komódra, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón - s az engedelmesen kinyílt.
Vernon bácsi egy pillanatig kővé dermedve állt, míg feldolgozta a különös látványt. Azután velőtrázó bömböléssel Harryre vetette magát, és sikerült elkapnia a fiú bokáját. Lucy, Ron, Fred és George ezalatt Harry két karját ragadták meg és teljes erőből húzni kezdték őt.
- Petunia! - ordította Vernon bácsi. - Megszökik! MEGSZÖKIK!
A vörös hajú gyerekek rántottak egy nagyot Harryn, s a fiú lába kicsúszott a bácsi markából. Amint a kocsi ajtaja becsukódott, Lucy felsikoltott:
- Padlógáz, Fred!
Az autó elsuhant a Hold felé. Harry vigyorogva letekerte az ablakot, és a haját borzoló hűvös szélben visszanézett az egyre zsugorodó házra. Lucy a hátsó ablakon át figyelte, ahogy Vernon bácsi, Petunia néni és Dudley tátott szájjal bámultak ki a rácsavesztett ablakon.
- Viszlát jövő nyáron! - kiáltott le nekik Harry. Mindenki a hasát fogta a nevetéstől. Harrynek is fülig ért a szája, ahogy kényelmesen hátradőlt az ülésen.
- Na, milyen érzés szabadnak lenni? - kérdezte Lucy vigyorogva. Két hónap után ez volt az első alkalom, hogy ismét felhőtlenül boldog volt.
- Nagyszerű - felelte Harry, majd Ronhoz fordult. - Engedd ki Hedviget! Majd repül mögöttünk. Hetek óta nem nyújtóztathatta ki a szárnyait.
George odaadta a hajtűt Ronnak, és néhány másodperc múlva Hedvig kiröppent a kocsi ablakán, hogy aztán kísértetként kövesse őket a szürke égen.
- Szóval - komolyodott el Lucy -, mi is történt pontosan?
Harry igen különös történetről számolt be. Három napja megjelent nála egy házimanó, Dobby, aki mindenáron azt hajtogatta, hogy Harry nem mehet vissza a Roxfortba, mert ott veszély leselkedett rá. A fiú elbeszélése szerint akárhányszor elkotyogott valamit, a fejét kezdte verni a falba, és olyannyira vissza akarta tartani őt, hogy lebegtető bűbájjal felemelt egy lila pudingot és az ott vendégeskedő asszony fejére ejtette. Ezzel kivívta a mugli Dursleyék haragját.
Mindenki döbbenten bámult Harryre.
- Nekem ez bűzlik - szólalt meg végül Fred.
- Gázos a dolog - erősítette meg George. - Szóval nem is mondta meg, hogy ki áll a dolog hátterében?
- Nem jött össze neki - rázta a fejét Harry. - Hisz mondtam, valahányszor elkotyogott valamit, inkább a falba kezdte verni a fejét.
A négy vörös hajú gyerek egymásra nézett.
- Gondoljátok, hogy hazudott? - kérdezte Harry.
- Hát - csóválta a fejét Lucy -, azt tudom, hogy a házimanóknak komoly varázserejük van, de azt többnyire csak a gazdájuk engedélyével használhatják.
- A jó öreg Dobbyt azért küldték hozzád, hogy ne menj vissza a suliba - mondta Fred. - Szerintem gonosz tréfa az egész. Van valaki a suliban, aki neheztel rád?
- Van - vágta rá kórusban Harry, Lucy és Ron. - Draco Malfoy - mondta Harry. - Ő utál engem.
- Draco Malfoy? - George hátrafordult az ülésen. - Ő nem Lucius Malfoy fia?
- Biztos az - felelte Harry. - A Malfoy nem túl gyakori név. Miért?
- Mr Weasley mesélt egyszer-kétszer Malfoyról - magyarázta Lucy. - A pasi annak idején Voldemort lelkes híve volt.
Harryt kivéve mindenki megborzongott a név hallatán.
- De mikor Tudodki eltűnt - tette hozzá gyorsan Fred, és nyakát kitekerve a Potter fiúra pillantott -, Lucius Malfoy rögtön azt mondta, hogy tévedés volt az egész. Rossz duma - apa szerint Malfoy Tudodki egyik bizalmasa volt.
- Ha így folytatja, a fia sem jár majd jobban - jegyezte meg sötéten Lucy.
- Nem tudom - töprengett hangosan Harry -, szerintetek van Malfoyéknak házimanójuk…?
- A manó gazdája csak egy nagymúltú és gazdag varázslócsalád lehet - jelentette ki Fred.
- Igen, anya mindig azt mondja, hogy bár lenne egy házimanónk, aki vasalna helyette - bólogatott George. - De nekünk csak egy szakadt vén padlásszellemünk meg egy csomó kerti törpénk van. Házimanókat nagy kúriákban, régi kastélyokban meg ilyen helyeken találni, a mi házunkban keresni se érdemes…
Lucy kényelmetlenül feszengett a hátsó ülésen. Egész életében szeretettel a szívében gondolt az Odúra, hiszen annál meghittebb helyet sehol sem látott. Ha választania kellett volna, hogy egy nagy kúriában vagy az Odúban éljen, gondolkodás nélkül az utóbbira szavazott volna.
- Azért örülök, hogy elmentünk érted - szólt Ron. - Már kezdtem aggódni, hisz egyetlen levelemre se válaszoltál és Árész se hozott soha válaszokat…
- Kezdtél? - horkant fel Lucy. - Az egész nyarat végig idegeskedted!
- Igen, veled együtt! - vörösödött el Ron, de azért folytatta. - Eleinte azt hittem, Errol a ludas…
- Ki az az Errol? - kérdezte Harry.
- A baglyunk. Vén, mint az országút. Jó párszor előfordult már, hogy kézbesítés közben kényszerleszállást kellett végrehajtania. Úgyhogy kölcsön akartam kérni Hermészt…
- Kicsodát?
- Azt a baglyot, amit Percy kapott anyáéktól, amikor diákprefektus lett - szólt közbe a volán mögül Fred.
- De Percy nem adta kölcsön - folytatta Ron. - Azt mondta, neki is kell.
- Percy egész nyáron nagyon furcsa volt - csóválta a fejét George. - Tényleg rengeteg levelet írt, és állandóan bezárkózott a szobájába. Naponta kétszer azért mégsem suvickolhatta a prefektusi jelvényét…
- Ne nyugat felé menjünk, Fred - szólt közbe Lucy, aki közben a műszerfalra szerelt iránytűt vizsgálta.
Fred visszakormányozta az autót.
- Édesapátok tudja, hogy elhoztátok a kocsit? - kérdezte Harry, de úgy, mint aki előre sejtette a választ.
- Ööö… Nem - vallotta be végül Ron. - Ma egész éjjel dolgozott.
- Reméljük, sikerül visszacsempészni a garázsba, és Mrs Weasley nem veszi észre, hogy mentünk egy kört - jegyezte meg Lucy. - Nem akarok még egy olyat, mint a seprűs esetnél…
- Úristen, ne is mond! - sóhajtott színpadiasan George. - Anya akkor annyira kiabált, hogy utána egy hétig nem hallottam rendesen.
- Miért, mit csináltatok? - kérdezte kíváncsian Harry.
- Először is, szögezzük le, hogy az egész az ikrek ötlete volt - kezdte Lucy.
- Nehogy már ránk kend! - méltatlankodott kórusban Fred és George.
- Szóval - emelte fel a hangját a lány -, van egy kis elkerített rész, ahol egy bizonyos magasság alatt nyugodtan tudunk seprűn repülni. Nyár elején még egy kicsit bennünk volt a kviddicsláz és Fred és George kitalálták, hogy engedjük el a régi cikeszünket…
- Azt tegyük hozzá, hogy te sem tiltakoztál - szólt közbe Fred.
- …ami azonban elkóborolt - folytatta zavartalanul Lucy. - Mi pedig nem vettük észre, annyira belefeledkeztünk az üldözésébe, és így majdnem az egész falu látott minket repülni. Ami azért volt baj, mert muglik is lakják.
- Képzelheted, anya mennyire kiakadt - mesélte tovább Ron. - Míg apa felejtésátkot szórt mindenkire, addig ő lekiabálta a fejünket a nyakunkról. Két hétre elkobozta a seprűinket és egy ideig még azt is fontolgatta, hogy nem enged ki minket a házból. De aztán rájött, hogy szüksége van ránk a munkában, így a kert határáig módosította a büntetést.
- Ott a főút - nézett le George a szélvédőn keresztül. - Tíz perc múlva otthon vagyunk. Ideje is, kezd pirkadni.
A keleti horizontot halvány fény festette rózsaszínre. Fred lejjebb ereszkedett a kocsival, így Harry megláthatta a sakktáblamintás szántóföldeket, és a ritkás ligeteket.
- Nekem erről a mintáról most már mindig az a sakkjátszma fog eszembe jutni - súgta Lucy bátyja fülébe, majd sokatmondóan összemosolyogtak.
- Mindjárt beérünk a faluba - jelentette George. - Widra St. Capdel a neve…
A kocsi egyre alacsonyabban repült. A fák között már átsütöttek a felkelő nap első sugarai.
- Talajt fogtunk! - csettintett Fred, mikor a kocsi finom huppanással földet ért. A tenyérnyi udvarban álló ütött-kopott garázs mellett szálltak le. A tyúkok már felébredtek, ugyanis a kertben kapirgáltak. Más mozgás azonban nem látszott.
- Nem valami fényes hely - vont vállat Ron, miután időt hagyott Harrynek, hogy körül nézzen.
- Csodálatos - jelentette ki boldogan Harry.
- Tudom, én is imádok itt élni - tette hozzá mosolyogva Lucy. - Keresve se találni ennél meghittebb helyet.
A kis csapat kikászálódott az autóból.
- Most pedig csöndben felosonunk az emeletre - adta ki az utasítást Fred -, és megvárjuk, amíg anya reggelizni hív minket. Akkor Ron leszalad a lépcsőn, és elújságolja, hogy az éjjel megérkezett Harry. Anya boldog lesz, és soha nem derül ki, hogy elkötöttük a kocsit.
- Helyes - bólintott Ron. - Gyere, Harry, az én szobám… - Ron egyszerre elnémult és a ház felé meredt. Arca csúf, zöldes színt öltött. Erre Fred, George, Harry és Lucy is megpördültek a tengelyük körül.
Mrs Weasley közeledett feléjük, rémült menekülésre késztetve az útjába kerülő tyúkokat. Ahhoz képes, hogy alacsony, kövérkés, jóságos asszonyság volt, most megszólalásig hasonlított egy felbőszült kardfogú tigrisre.
- Ajaj - nyögte Fred.
- Te jó ég - szólt George.
- Végünk van - motyogta Lucy. Mrs Weasley megállt előttük, csípőre tette a kezét, és tekintetét végigjáratta lesütött szemű csemetéin, akik közé Lucy is beletartozott. Virágmintás köténye zsebéből varázspálca kandikált elő.
- Nos - szólt.
- Jó reggelt, anya - köszönt George, a tőle telhető legvidámabb és legmegnyerőbb hangon.
- Van fogalmatok róla, mennyire aggódtam? - suttogta vészjóslóan Mrs Weasley.
- Ne haragudj, anya, el kellett mennünk… - kezdte Ron, de ekkor Mrs Weasley kitört. Mindhárom fiú magasabb volt a nőnél, Lucy pedig azonos szintben volt, mégis mindannyian pöttömre zsugorodtak, amikor rájuk zúdult az anyai düh áradata.
- Négy üres ágy! Semmi üzenet! A kocsi sehol… le is zuhanhattatok volna… majd megőrültem az aggodalomtól… de mit érdekel az titeket… még soha életemben… na, várjatok csak, majd ha hazajön apátok…. Bill, Charlie vagy Percy soha nem csináltak ilyet….
- Bezzeg Percy - morogta Fred.
- PERCYNEK A KISUJJA IS TÖBBET ÉR NÁLAD! - harsogta Mrs Weasley, s ujjával jól mellbe bökte fiát. - Meghalhattatok volna, megláthattak volna titeket, apátok elveszthette volna az állását miattatok!
S ez így folytatódott óráknak tűnő perceken keresztül. Mikor végkép kifogyott a szuszból, Mrs Weasley a megszeppent Harryhez fordult.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél hozzánk, Harry drágám. Gyere, kerülj beljebb, és reggelizz meg szépen.
Azzal sarkon fordult, és visszament a házba. Lucy végre kieresztette a bent tartott levegőt. Viszonylag olcsón megúszták, mivel a seprűs esetnél talán még Lovegoodék is hallották a nő hangját, itt viszont csak a tyúkok süketültek meg. A szeme sarkából látta, hogy Ron bátorítóan biccentett Harry felé, aki ezután követte Mrs Weasleyt.
Az öt gyerek libasorban bearaszolt a konyhába és leültek az asztal körüli székekre. Míg Harry körbenézett, Lucy megdörzsölte a szemét. Az éjjeli kaland után kezdte megérezni a fáradtságot. Mrs Weasley zajosan és kissé szétszórtan nekiállt reggelit készíteni. Miközben a serpenyőbe hajigálta a kolbászokat, megrovó pillantásokat vetett a gyerekekre, és néha olyasmiket mormogott, hogy „hogyan jutott eszükbe egyáltalán ilyesmi" meg „sose hittem volna".
- Téged nem hibáztatlak, kis drágám - nyugtatta meg Harryt, és nyolc-kilenc kis kolbászt kotort a fiú tányérjára. - Mi is aggódtunk Arthurral. Három napja mondtuk Lucynak és Ronnak, hogy magunk megyünk érted, ha péntekig nem válaszolsz a leveleikre. De azért - (itt három tükörtojással toldotta meg Harry adagját) - a fél ország fölött átrepülni egy teljesen illegális kocsival… Bárki megláthatott volna titeket.
Varázspálcájával csak úgy mellesleg a mosogató felé intett, mire a szennyes edények halk csörömpöléssel tisztogatni kezdték magukat.
- Borult volt az idő! - erősködött Fred.
- Evés közben nem beszélünk! - intette le az anyja.
- Rács volt az ablakán és bezárva tartották! - mondta Lucy.
- Örülj, hogy nem csinálom veled ugyanezt! - pirított rá Mrs Weasley.
- Éheztették őt, anya! - próbálkozott tovább George.
- Te is hallgass! - A nő ezt már sokkal kevésbé szigorúan mondta, és megenyhült arccal hozzálátott, hogy megvajazzon Harrynek egy halom kenyérszeletet.
Ekkor kisebb közjáték zajlott le: Ginny lépett be a konyhába hosszú hálóingében, majd sikkantott egyet és kiszaladt.
- Ginny - súgta oda Ron Harrynek. - A húgom. Egész nyáron rólad beszélt.
- Helyesebb lenne azt mondani, hogy folyton rólad kérdezgetett - helyesbített Lucy mosolyogva, játékosan oldalba bökve testvérét.
- Igen, autogramot fog kérni tőled, Harry - tette hozzá Fred vigyorogva, de aztán elkapta anyja pillantását, és inkább némán folytatta az evést. Nem is esett több szó az asztalnál, míg mind az öt tányér ki nem ürült - ez egyébként meglepően rövid időbe tellett.
- Hűű, de álmos vagyok - ásított Lucy, mikor végre letette kését-villáját. Úgy érezte, mintha három napot lett volna ébren egyhuzamban. - Megyek és lefekszem…
- Nem fekszel le - vágott a szavába Mrs Weasley. - Aki éjjel röpköd, nappal is röpködjön. Menj a fiúkkal és segíts nekik törpementesíteni a kertet. Már megint teljesen elkanászodtak nekem.
- Jaj, anya… - kezdte George.
- Nincs vita - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Mrs Weasley. - Mind a négyen kimentek és addig nem jöttök vissza, amíg akár egyetlen egy törpe is van a kertben. - Ezután Harryhez fordult. - Feküdj le, kis drágám. Nem te kérted őket, hogy vigyék el azt az átokverte kocsit.
- Inkább segítek Lucynek és Ronnak - ajánlotta fel a fiú. - Még sosem láttam törpementesítést.
- Kedves, hogy felajánlod, de nincs abban semmi érdekes.
Harry azonban mégis a Weasley-fiúkkal és Lucyvel tartott. Rajta kívül mindenki ásítozott és kelletlenül cammogott ki a házból. Majd mindannyian szétszéledtek a kertben és elkezdődött a törpék utáni kutatás.
- Kerti törpék a mugliknál is vannak - mesélte Harry.
- Igen, láttam, hogy mit neveznek ők törpének - felelte Ron, miközben egész felsőteste eltűnt egy bazsarózsabokorban. - Azt a kis kövér, horgászbotos Mikulást…
- Au! - jajdult fel Lucy. Míg Harry Ronnal tartott, ő a ház melletti magas fűben kutatott és az egyik törpe megharapta, amikor elkapta a bokáját. Hangjára az összes fiú felé fordult.
- Jól vagy? - kérdezte egyből Harry és odasietett hozzá.
- Persze, semmi bajom - törölte meg egy kis kendőben az ujját Lucy. - A gnóm megharapott… Ezért utálom a törpementesítést.
- Valamiért csak téged harapnak meg - jegyezte meg Fred halkan, de Lucy így is hallotta. Felment benne a pumpa.
- Oké, akkor mit szólnál egy fogadáshoz? - kérdezte a lány, mire a fiú arca rögtön felélénkült.
- Hallgatlak.
- Akinek az első törpéje messzebb esik le, az meghívja a másikat egy fagyira az Abszol úton - ajánlotta fel Lucy és kinyújtotta a kezét.
- Áll az alku - csapott bele Fred és mindketten gyorsan kutatni kezdtek egy-egy törpe után. George, Ron és Harry megálltak a kert szélében és érdeklődve figyelték őket. Hamarosan mindketten felegyenesedtek, kezükben egy-egy törpe bokájával. Míg Ron Harrynek magyarázta, pontosan mit miért kell csinálni, Lucy és Fred megálltak egymás mellett, és lasszó módjára pörgetni kezdték a bokájuknál fogva a törpéket.
- Háromra engedjétek el - vezényelte őket George. - Egy… kettő… három!
Fred és Lucy eleresztette a törpéket. A lányé egy jó hét méterre lévő fatuskó után esett le, míg a fiúé nem sokkal utána.
- Há! - emelte fel diadalittasan az öklét Fred. - Akkor egy fagyi az Abszol úton… Öröm veled üzletet kötni, Lucy.
- Nem, nem! - vigyorgott a lány. - A fogadás úgy szólt, hogy az hívja meg a másikat, akinek a törpéje messzebb esik le. Szándékosan hagytam, hogy te „nyerj", így te vagy adós nekem egy fagyival.
- Mi van?! - akadt ki Fred, mire mindenki nevetni kezdett.
- Szépen csőbe húztad! - ölelte át Lucy vállát George. - Legközelebb figyelj oda, mibe mész bele, Fred.
- Pofa be, George!
Ez után mindenki visszatért a törpementesítéshez. Ron még gyorsan a könnyeivel küszködve, vigyorogva pacsizott Lucyval, miközben Fred majd megfőtt mérgében, ahogy a fűbe hajolva kutatott újabb áldozatok után és egy darabig a szavát se lehetett hallani. Most már Harry is besegített és az első gnómját vagy tizenöt méterre hajította el. Nemsokára úgy tűnt, mintha az égből is törpék potyognának.
- Nem valami okos társaság - magyarázta George Harrynek, miközben egyszerre öt-hat törpét kapott el. - Amint rájönnek, hogy törpementesítés folyik, egymással versengve másznak elő bámészkodni. Képtelenek megtanulni, hogy jobb, ha veszteg maradnak.
Odakint a mezőn a kihajított törpék feltápászkodtak, és egy vert sereg módjára libasorban távoztak.
- Előbb-utóbb visszajönnek - mondta Ron, és a mező túlsó vége felé baktató törpék után nézett. - Szeretnek itt… apa elkényeztette őket, mert szerinte viccesek…
Ebben a pillanatban ajtócsapódás hallatszott.
- Megjött! - kiáltott fel George. - Megjött apa!
Az öt gyerek otthagyott csapot-papot és beszaladt a házba. Mr Weasley lerogyott az egyik konyhai székre, levette a szemüvegét, és behunyta a szemét.
- Micsoda éjszaka - motyogta, és a teáskanna után nyúlt, miközben a gyerekek leültek köré. - Kilenc riasztás! Kilenc! Ráadásul az öreg Mundungus Fletcher rögtön rontást akart küldeni rám, amint hátat fordítottam neki…
Mr Weasley belekortyolt a teájába, és nagyot sóhajtott.
- Talált valamit, Mr Weasley? - kérdezte kíváncsian Lucy.
- Csak egy pár zsugorodó kulcsot és egy harapós szenesvödröt - ásított Mr Weasley. - Volt egy eléggé csúnya eset, de abban nem voltunk illetékesek. bevitték kihallgatásra pár feltűnően öreg vadászgörény miatt, de az a Kísérleti Bűbájok Bizottságára tartozik, hál' istennek…
- Mi értelme van zsugorodó kulcsot csinálni? - kérdezte George.
- Szimpla mugli-ugratás - legyintett Mr Weasley. - Eladnak a muglinak egy olyan kulcsot, ami folyton icipicire zsugorodik, hogy sose lehessen megtalálni, amikor szüksége van rá… Persze, nehéz ezt bárkire is rábizonyítani, hiszen a mugli nem fogja beismerni, hogy a kulcsa összemegy, inkább azt mondja, hogy mindig elveszíti. Szegénykéim annyira vakok tudnak lenni, ha varázslatról van szó, hogy még azt se veszik észre, ami az orruk előtt történik… De a mieink se jobbak. El se hinnétek, hogy egyesek mi mindent képesek elvarázsolni…
- PÉLDÁUL AUTÓKAT? - Mrs Weasley lépett a konyhába, kezében egy piszkavasat tartott és kardként hadonászott vele. Mr Weasley eltátotta a száját, és bűntudatosan nézett a feleségére.
- A-Autókat, Molly drágám?
- Igen, Arthur, autókat - felelte villogó szemmel az asszony. - Mondjuk, egy varázsló vesz egy rozsdás tragacsot. Azt mondja a feleségének, hogy csak szét akarja szedni, megnézni, hogyan működik, de valójában megbűvöli a kocsit, hogy repülni tudjon.
Mr Weasley pislogni kezdett.
- Nos, kedvesem, az a helyzet, hogy joga van ezt megtenni, bár talán, öhm, helyesebb lenne, ha elmondaná a feleségének az igazságot… A törvényben ugyanis van egy kiskapu… Amíg nem áll szándékában repülésre használni a kocsit, addig önmagában az, hogy a kocsi nem tud repülni, nem…
- Arthur, te írtad a törvényt, te intézted úgy, hogy legyen benne egy kiskapu! - kiabált Mrs Weasley. - Azért, hogy továbbra is játszadozhass a mugli-csecsebecséiddel a sufniban! Egyébként közlöm veled, hogy Harry ma reggel abban a kocsiban érkezett ide, amivel te nem akartál repülni!
- Harry? - hökkent meg Mr Weasley. - Milyen Harry? - Körülnézett, s mikor meglátta Harryt, felpattant a székről. - Uramisten, Harry Potter itt van? Borzasztóan örülök, Harry; Ron és Lucy rengeteget meséltek rólad…
- A fiaid és Lucy ma éjjel a kocsiddal repültek el Harryékhez és vissza! - mennydörögte Mrs Weasley. - Ehhez nincs hozzáfűznivalód?
- Tényleg? - csillant fel Mr Weasley szeme. - És hogy ment a kocsi? Öhm, akarom mondani - váltott hangot, mikor felesége szikrázó szemébe nézett -, ez felelőtlenség volt, gyerekek, nagy felelőtlenség…
- Hadd veszekedjék ki magukat - hallotta meg Lucy Ron mormogását, mikor Mrs Weasley újra elkezdte felfújni magát. Oldalra sandítva látta, hogy a fiú a bátyjához beszél. - Gyere, megmutatom a szobámat.
Amint a két fiú felállt, Lucy is követte őket és együtt osontak ki a konyhából. Elindultak felfelé a cikkcakkos lépcsőn, majd a harmadik pihenőnél egy félig nyitott ajtó elé érkeztek. Lucy döbbenten látta, hogy Ginny kukucskált kifelé a közös szobájukból, majd az ajtó hangos kattanással becsukódott.
- Ginny - magyarázta Ron. - Furcsa, hogy ilyen szégyenlős; máskor sose csukja magára az ajtót.
- Azt csak én szoktam néha csinálni - tette hozzá Lucy.
- Melyik a te szobád? - kérdezte Harry.
- Ginnyvel lakom.
Két lépcsősor után el is érték Ron szobáját, ahol az egész akció terve megszületett. Lucy visszafojtott mosollyal nézte Harryt, aki hunyorogva nézett körül a csupa narancssárgával szobában.
- Ennek a kviddicscsapatnak szurkolsz? - érdeklődött a fiú.
- Igen, ők a Chudley Csúzlik csapata - bólintott Ron és az ágytakaróra mutatott. - Kilencedikek a bajnokságban.
Harry átlépett egy csomag önkeverő kártyát, és kibámult a kis ablakon. Azután visszafordult, és rájuk pillantott. Ron majdhogynem aggódva nézett barátjára, a véleményét várta.
- Egy kicsit szűk a szoba - vágott elébe a kritikának. - Nem olyan nagy, mint a tied volt ott a mugliknál. Ráadásul közvetlenül a padlásszellem alatt lakom, az pedig folyton nyögdös és veri a csöveket…
Harry szája azonban széles vigyorra húzódott.
- Ez a legjobb ház, amiben valaha jártam - jelentette ki.
- Én is ezt mondom mindenkinek - értett egyet vele Lucy. - Sehol máshol nem élnék szívesebben.
Ron fülig elpirult örömében.
Draco Malfoy éppen az Abszol úti bevásárlókörútra készült. Noha még nem jött meg a könyvlista, de az apja megígérte neki az új Nimbusz Kétezeregyest és egy kis kitérőt a Zsebpiszok-közbe, ami önmagában több izgalmat ígért, mint az új tankönyvek.
A nyár folyamán természetesen mindent elmesélt a szüleinek az első roxforti évéről. Részletesen beszámolt a sárvérű Grangert istenítő tanárokról, az életveszélyes büntetési módszerekről, az idióta vadőrről, Hagridról és Potterékről. Róluk feltűnően sokat beszélt, köztük is Lucy volt a gyakoribb téma. Draco nem tudott segíteni ezen, bármennyire igyekezett visszafogni magát, a szavak csak úgy jöttek. Valószínűleg halálra untatta az apját, de valakinek ki kellett beszélnie a visszafojtott indulatait. De a gyengeségéről mélyen hallgatott. Arról se az apja, se senki más nem szerezhetett tudomást.
A nyár kitűnő alkalom volt a benne lévő érzelmi kavalkád tisztázására. Úgy érezte, hogy amikor legközelebb találkozik Lucyval, képes lesz vele is olyan utálatos lenni, mint Potterrel és Weasleyvel. Úgy biztosan nagyobb támadófelülete lenne. Ám azzal nem számolt, hogy rögtönöznie kell majd; ugyanis az Abszol út mindig tartogatott meglepetéseket…