14.

Perselus nem érezte jól magát a partin. Egykori „barátai" kezdtek sekélyesnek hatni, ahogy a régi szép időkről beszéltek, illetve a mostani kormány intézkedéseit szidták. Nem volt egy kifejezetten társasági ember, de szíves örömest beszélt volna inkább egy festőről vagy íróról, mint hajdani Uruk ténykedéseiről. Egyáltalán nem volt kedve boncolgatni a hibákat, stratégiai melléfogásokat. Bár hálás volt a sorsnak, hogy azok, akik egykor titkon szintén szabadulni szerettek volna a rabiga alól, egy idő után terhesnek érezték a témát, és más felé terelték a beszélgetés fonalát . Természetesen szép számmal akadtak hódolói az ellenséges, hű csatlósok közül is, de mivel az Azkaban jelen pillanatban is teltházas „szálló" volt, nem volt mitől tartania. Akikkel ez idő tájt egy helyiségben tartózkodott, azok legalább nem kívántak az életére törni.

Mégis úgy érezte megfullad a társaságukban, haza akart menni, letelepedni a kandalló elé egy jó könyvvel, és lazítani. Gondolataiba többször belopakodott egy barna hajú félszegen mosolygó lány, ahogy talán vele szemben ülhetne, és együtt olvasnának. Bosszúsan rázta meg a fejét, ezzel lecsillapítva az érzelmeit. Tudta, hogy még nem érkezett el az idő, hogy megnyíljon a lány felé, és igazából még ő maga sem volt biztos benne, hogy új keletű vonzódását nem csupán a versenyszellem hajtja-e.
Tény, hogy Draco legyeskedése a lány körül erős érzelmeket váltott ki belőle, de ez inkább ingerültség, és düh volt mintsem romantikus szerelemféltés. Eddig valamilyen szinten a saját tulajdonának tekintette Hermionét, és ez megváltozni látszott. Nem hitt abban, hogy a barátság csupán plátói érzelmeken alapul. Megfigyelte, hogy Granger sokkal kiegyensúlyozottabb a találkájukat követő napokban. Kétségtelen, hogy az ifjú Malfoy jó hatással volt a lány lelki békéjére, de szinte biztos volt benne, hogy a fiú ennél többet akar, és sejtette, hogy ezt meg is fogja kapni, a siker csak idő kérdése. Nem volt boldog ettől a feltételezésétől, és a mai napon még rossz előérzete is támadt.

SS/HG

- Draco, mit művelünk? – kérdezte a férfit, arcát a mellkasához nyomva.

Még mindig az ajtónál álltak, nem mentek beljebb, habár a szőke fejében megfordult a csábító gondolat, hogy egy kényelmesebb testhelyzetben ruha nélkül simogassa tovább a lányt, megálljt parancsolt magának. Sejtette, hogy ez a vad egymásra találás, Hermione elfojtott dühének az eredménye, nem ringatta magát illúziókba.

- Én nem bánom, hogy megcsókoltalak, te se tedd – kérte, sztoikus nyugalommal a hangjában. – Nagyon finom volt…

Hermione elmosolyodott, de a szemében ott volt a bűntudat és a kétely. A férfi elengedte a derekát, és lehajolt, hogy felvegye a vitatkozás hevében földre került kabátot. Mió próbálta kitalálni, hogy mire gondolhat a másik, de Draco gondosan kerülte a pillantását, miközben rásegítette a ruhadarabot Egy szó nélkül terelte ki a lakosztályból, és határozott léptekkel elindult mellette a folyosón. Egészen a birtok kapujáig nem szólaltak meg, volt min gondolkozniuk.
Hermione megfogta a kilincset, egy lépéssel közelebb lépett a kijárathoz. Draco gyengéden megérintette a hátát, mire a lány megfordult.

- Én nem azt akarom mondani, hogy megbántam… - Malfoy belevágott a szavába, nem akarta a magyarázkodást hallgatni, nem vágyott szánalomra.

- Egy kicsit azért mégis bánod, nem igaz? – Szomorú mosoly játszott a szája sarkában. – Hihetetlen, hogy még bűntudatod is van miatta. Piton nem éri meg, Hermione, ezt ne fejtsd el!

- Draco, nagyon össze vagyok zavarodva, és te nem segítesz azzal, hogy prédikálsz – morogta ingerülten.

Megkönnyebbülve csukta be maga mögött a ház ajtaját. Draco alaposan összekuszálta az érzelmeit, és most már tényleg nem tudta hányadán is áll a férfival.

Másnap reggel Hermione álmosan kevergette az aznapi bájitalát. Nem aludt jól, egész éjjel a csók járt a fejében. El kellett ismernie, hogy nagyon kellemes volt, de Dracónak igaza volt, tényleg érzett némi bűntudatot.

Piton csak jóval később csatlakozott hozzá. Neki sem volt felhőtlen az éjszakája, a lánnyal álmodott. Reggel még az ágyában fekve próbálta megfejteni a jelentését a kusza emlékképeknek. Hermione pimasz mosolygós arca egész éjjel előtte lebegett, de sem elküldeni, sem magához vonni nem tudta, mert, ha indult volna felé, akkor a jelenés mindig szertefoszlott. Reggeli helyett, a könyvtárszobába ment, hogy megkeresse az álomfejtős könyvét, de olyan régi darab volt, hogy szinte lapjaira hullott, ahogy hozzá ért. Egy egyszerű reparóval helyre hozhatta volna a dolgot, de a zsugori skót szerző levédte, a művét, hogy a delikvens kénytelen legyen újat venni, belőle, ha a régi elhasználódott.
Egy rövid levélben megrendelte a könyvesboltból, de szinte azonnal választ is kapott, hogy jelenleg nem tudják beszerezni a könyvet, mert az újonnan felfedezett elméletek miatt újranyomtatják, és még nincs készen.
Tudta, hogy ismer valakit, aki talán segíthetne, de semmi estre sem szándékozott a Roxfortba látogatni, hogy egy kedélyes beszélgetés keretén belül elmesélje Albus Dumbledore portréjának a tényt, hogy minden valószínűség szerint készül belerohanni valami nagyon kényes dologba.

Egyébiránt tudta jól, hogy ha magánbeszélgetést kér egy portrétól, és kitessékeli Minervát a saját irodájából, azzal már magában alapos gyanakvásra ad okot.

Nem volt egyedül a házban ezzel a problémával. Akadt még valaki, aki nem szívesen ment régi iskolája közelébe. Legalábbis egy ideig. Hermione ebéd közben egy bagoly kopogtatására lett figyelmes, aki kitartóan várakozott a konyhaablakban. A torka összeszorult egy pillanatra, azt hitte Draco küldött neki üzenetet. Még nem szívesen beszélt volna a tegnap estéről, túl friss volt az emlék. Meglepődésére azonban egy meghívót küldtek neki Harry és Ginny esküvőjére.

- Plusz egy fő – olvasta hangosan. – Remek, hát most pont egy közös program, ami igazán hiányzik az életemből – sóhajtotta.

Mindenesetre az okklumencia óra előtt pennát ragadott, és levelet küldött a Roxfortba. Nem volt benne biztos, hogy okos ötlet volt Dracót felkérnie kísérőnek tartott tőle, hogy a férfi biztatásnak veszi, de senki másra nem számíthatott.
A levél elküldése után, szorongó gyomorral indult fel az emeletre, az újabb okklumencia órájára. Feszengve ült megint volt tanárával szemben, aki láthatólag nem vett tudomást az idegességéről. Lehunyta a szemét, kezét a másikéba csúsztatta, és várt, hogy Piton megkezdje a kapcsolattermést.

- Most arra szeretném kérni, hogy gondoljon egy emlékre, csak egy dologra, és én segítek a többit körülzárni – suttogta mély hangján a férfi.

Hermione egy percig gondolkozott, mi legyen az a dolog, de nem tudott dönteni. Perselus türelmetlenül fújatott egyet, jelezve, hogy nem kíván túl sokáig várni. Mikor úgy gondolta, a lány készen van, szó nélkül a tudatába lépett. A lány egy pillanatra annyira meglepődött, hogy az őt legjobban foglalkoztató dolgot nem sikerült időben a tudata mélyére süllyesztenie.
Meg akarta szakítani a kapcsolatot, kihúzta a kezét a férfi szorításából, de Piton utána kapott. Nem hagyta szabadulni, végig akarta nézni az emléket. Hermione nyöszörgésére nyitotta ki újra a szemét. A lány kiszáradt szájjal zihálva ült vele szemben; nem tudott mit mondani, erre nem is lehetett. Piton megint jogtalanul beleturkált a magánéletébe, ami nem volt fair, még akkor sem, ha közvetve érintett benne. Egy percig elgondolkozott rajta, hogy feláll, és végleg elhagyja a házat, de nem tette. Válaszokat akart.
A professzor felkelt a szőnyegről, és mellkasa előtt szorosan összefont a kezét. Hermione követte a példáját, a dühe kezdete visszaadni a lélekjelenlétét.

- Azt mondta, bízzak magában, de megint elárult – hangja halk volt, de a férfi így is jól hallotta minden szavát. – Nem volt joga végignézni, észrevehette, hogy nem akartam megmutatni!

- Már nem is tartoznak rám a titkos kis légyottjai? - sziszegte, miközben felöltötte szokásos kiismerhetetlen arckifejezését. – Miket beszélek, ezelőtt sem volt az én dolgom, csak addig, amíg a rajongása felém irányult.

- Ha nem tudnám kivel beszélek, azt hihetném féltékeny, professzor – szúrta oda, és a férfi szája egy pillanatra megrándult a vádaskodástól.

- Na, igen féltékeny akkor lehetnék, ha az, amit a gavallérja csinált, több lenne annál, amit én tudok nyújtani egy nőnek. Mr. Malfoy csóktechnikája még javítható, de ehhez tényleg nincs közöm – morogta. Hermione arca pipacsvörös lett. – Elnézését kérem, Miss Granger, hogy megint átléptem a hatáskörömet. – Látszott rajta, hogy cseppet sem bánja legfeljebb azt, amit látott.

Hermione egy pillanatra gúnyosan elmosolyodott. - Sajnos nincs összehasonlítási alapom, hogy ezt az állítást igazoljam – feleselt. – Nem állítom, hogy nem tapasztaltabb, mint Draco, de nem biztos, hogy jobb is.

Piton nem állt ellen az egyértelmű provokációnak, egyetlen kézmozdulattal magához vonta a lányt, és olyan szorosan tartotta, hogy esélye se legyen a szökésre. Hermione mélyen beszívta a levegőt, a szája résnyire nyílt rémületében. Látta, hogy Piton kitartóan fixírozza az ajkait. A férfi egy arasznyival még közelebb húzta magához, és fejét kicsit megdöntve a lány nyakához közelített. Hermione aléltan hunyta le a szemét, de a várt gyengédség helyett, Perselus csak cinikus gunyoros szavakat suttogott a fülébe.

- Gyakran csókol meg olyanokat, akikhez nem vonzódik? – érdeklődött kiélvezve, hogy kis fogja milyen zavarba jött a közelségétől. Granger elhúzta a nyakát, a férfi forró lehelete elől.

- Nem állítottam, hogy nem vonzódom Dracóhoz, de ez nem a maga ügye. – Piton engedett a szorításon, de nem hagyta, hogy ellépjen előle.

- Máshoz is vonzódik? – Átkozta magát a nyíltsága miatt, elvégre Granger nem ostoba, látta a szemében, hogy pontosan érti, kire célozgat.

- Máshoz is vonzódom, viszont ez nem számít, uram – felelte fejét felszegve. – Még, ha valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag az a másik is elkezdene vonzódni hozzám, akkor sem tudnék maradéktalanul megbízni benne, ahhoz már túl sokat bántott.

Piton tudta, hogy róla beszél. Sejtette, hogy a lány másodszorra már nem adja olyan könnyen magát. El kellett ismernie, hogy kissé talán mégis mélyebben megbántotta a lány, mint gondolta volna. Nem volt szükség további szavakra többet mondani, a szemében látszott a fájdalom és a keserűség, ami háttérbe szorította azt a csekély bizalmat, amit eddig kiérdemelt tőle.

- Elmehet, ma már nincs értelme folytatni… nem tud koncentrálni.

- Én nem tudok, vagy maga? - morogta Hermione válaszul kifelé menet.

Kerülték egymást a nap hátralevő részében. A lány a szobájában gubbasztott, próbálta elrendezni magában kusza érzéseit. Döbbenten eszmélt rá, hogy Pitontól éppen annyira vágyta az a csókot, mint Dracótól.

- Elképesztően ostoba vagyok – sóhajtotta a párnáira dőlve. - Miért kell nekem a gonosz, ha a jót is megkaphatnám?

Piton belefogott egy jó könyvbe, de a sorok értelmetlenül futottak el a szeme elől. A gondolatai egy kusza barna hajú lányon, és egy meglehetősen rátarti szőke férfi körül jártak. Tényleg van értelme belepiszkálnia a dologba, csak hogy bebizonyítsa a lány nincs túl rajta? Mert ebben biztos volt, Hermione még érdeklődik iránta, viszont elképzelése sem volt, hogy Draco milyen bűnbocsánatot mutathatott be, amivel kivívta a lány jóérzését. Hét éven át legalább annyiszor alázta meg, mint ő, mégis olyan egyszerűen nyerte el Hermione bizalmát, mintha mindig is az övé lett volna.
Tudta, hogy gátlástalan lépés volt megint meglesnie a belső érzéseit, gondolatait, mégis úgy érezte, jobb, hogy tudja, mi történt köztük. Azonban némi aggodalomra adott okot, hogy Draco így lerohanta a lányt, félő volt, hogy Hermione a saját érzései elől egyenesen a másik férfi karjába rohan. Nem vágyott vetélytársra, bár nem egészen tisztázta még magában a lányhoz fűződő viszonyát, abban biztos volt, hogy Malfoy csak zavaró tényező. Minél előbb el akarta távolítani az útból…

Hermione ábrándozása egy fél óra elteltével átcsapott mérgelődésbe. Dühös volt, becsapva érezte magát. Biztos volt benne, hogy Piton féltékeny, de ez nem mentette fel a tény alól, hogy megint durván beleturkált a magánéletébe. Egészen kis része örült azért a féltékenységnek. Nem merte elhinni, nem akarta illúziókba ringatni magát. Volt idő, mikor bármit megadott volna azért, hogy a férfi legalább ennyire érdeklődjön iránta. Most azonban már mérlegelnie kellett, hogy valóban ép e még az elméje, ha egy olyan ember szerelmére vágyik, aki többször földre tiporta, és elégedetten átgyalogolt rajta, mikor már nem tudott felkelni.
Képtelen volt reálisan gondolkozni, bármennyire is boncolgatta a dolgot, mindig valami romantikus mellélövés lett az eredménye. Pedig sejtette, hogy Piton nem fog színt vallani, sem bocsánatot kérni. Sőt, valószínűleg tovább fog nyomozni a maga durva, erőszakos módján, megpróbálja befeketíteni Dracót, csak hogy elválassza őket, de egy lépést sem közeledik felé. Ez igazán rá vallana, az ember nem lehet boldog, nélküle, de vele sem.
Nem tehetett mást, mint hogy kivárja, mi lesz a férfi következő lépése. Nem tudott neki megbocsájtani, de mégis érezni akarta az odaadó figyelmét, titkon vágyott az érintésére, és még ha durva volt is vele, kívánta őt, ezt nem tagadhatta. Ez a buja vágyakozás sokkal veszélyesebb volt, mint a róla való ábrándozás.

Piton nem kevés alkoholmennyiséggel próbálta kiűzni a zavaró gondolatokat a fejéből. Annyira megkívánta a lány száját egy órával ezelőtt, hogy alig bírta elengedni. Ha nincs arról tudomása, hogy nemrég még más csókolta, akkor biztosan birtokba vette volna a testét ma éjszakára.

- Remek, még csak egy ilyen vonzalom hiányzott – morogta a poharába.

Lefekvésig egyfolytában ivott, elgondolkozott rajta, hogy leöblítse egyből egy másnaposság elleni szerrel vagy sem. Biztos volt benne, hogy reggel szörnyű macskajajjal fog ébredni.
Végül az alvás mellett döntött, bájital nélkül. Reménykedett benne, hogy nyugodt, álmok nélküli estéje lesz, de hiábavaló volt. Egy ilyen beszélgetés után aligha tudta volna elhessegetni maga elől a lány képét.

De a várt álomkép helyett, egy borzalmas nagyon is valóságosnak tűnő látomás kínozta meg az éjszaka folyamán.

Malfoy ünnepi ruhában, egy giccsesen feldíszített teremben állt, az ajtó felé fordulva. Álmában összeszorult a torka, ahogy a kétszárnyú ajtó kinyílt, és a valaha látott legszebb menyasszony sétált be rajta.

Ordítani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán, végignézte, ahogy a két fiatal örök hűséget esküszik egymásnak. Mindenki örült, boldognak tűnt. A gratulálók sora végtelen hosszúságúnak tűnt, de magát nem látta köztük. Már azt hitte, ezzel vége, fel fog ébredni, de akkor mindketten felé fordultak, és ajkuk torz mosolyt öltött, majd kántálni kezdtek.

- A te hibád, Perselus, a te hibád, a tiéd! – Hermione hangja másmilyen volt, mint eddig, ridegebb.

Draco ördögi kacajjal nekitámadott, lökdösni kezdte. – Te adtad nekem őt, elüldözted, a karomba lökted! Szerencsétlen idióta vagy, megérdemled a sorsod! Magadra maradsz, senki nem lesz melletted, ahogy eddig sem volt…

Ahogy körülnézett, rájött, hogy már nem a teremben vannak. A csillagvizsgálóban álltak, ahogy akkor Dumbledore is, a hátát nyomta a vaskorlát, és Draco egyre erősebben lökdöste, nem tudta mozdítani a karját, nem tudott szólni, csak a fejét rázta. Könyörögve nézett a lány felé, de Hermione csak a gyémánt-berakásos gyűrűjében gyönyörködött.

- Nem kellett neked, ostoba! Meg sem kaphattad volna, nem is tudtad? Végig engem szeretett, csak bosszú volt! Sosem győzhettél volna, vesztes voltál mindig is, ÁTKOZOTT VESZTES!

Hermione a férfi mellé állt, és segített Dracónak átlendíteni Pitont a korláton. Az utolsó, amit látott, hogy a lány utána hajol, egy könnycsepp gördül végig az arcán, és sikolt.

- A TE HIBÁD!

Verejtékben úszva ült fel az ágyban. Mindig tett hangszigetelő bűbájt az ajtajára belülről, és milyen jól tette. Biztos volt benne, hogy az ébredés pillanata előtt ordított.

A fürdő felé botorkált, szédült, de nem az italtól. Jéghidegre állította a csapot, és egy fél órán át alatta állt. Addig nem szállt ki, míg a bőre márvány mintázatúra nem fagyott.
Legszívesebben visszadőlt volna az ágyába és egész nap csak feküdt volna de nem tette. Ostoba menekülés lett volna csupán, ha ma is elkerüli a lányt, ráadásul a saját házában igazán nem bujkálhat örökké.

SS/HG

Két hosszú hét telt el reménytelen bizonytalanságban. Draco elfogadta a meghívást, de azon kívül egy sort sem írt Gangernek, nem kereste, hagyott neki időt. Hermione roppant hálás volt ezért, mert rengeteg dolgot kellett tisztáznia magában.
Az utolsó okklumencia óra óta apró változásokat észlelet Piton viselkedésében. Előzékenyebb lett, néha nem csekély szarkazmusba csomagolt dicséretet is mondott, és időnként mintha kedvesebben nézett volna rá. Meg volt győződve arról, hogy csak a képzelet játszik vele nem lehet, hogy a férfi is vonzódjon hozzá annyira, hogy ezt ki is mutassa.

Túl sok ideje nem volt, hogy ezen gondolkozzon, mert Piton rohamléptekkel kezdett el vele haladni a labormunkájában. Perselus minden alkalmat megragadott, mikor hozzáérhetett a lányhoz. Mindegy volt, hogy csak a kezük ért össze, ha egyszerre nyúltak egy hozzávalóért, vagy éppen a testük simult egymásnak, mikor nem sikerült a másik útjából időben kitérni. Hermione zavart pillantásokat küldött a férfi felé, néha az volt az érzése, hogy szórakozik vele, vagy éppen rajta.

Perselus, nem tett nagy lépéseket, a lassú víz partot mos elvet követve, elültette a kételyt a lányban, hogy tényleg érdeklődik iránta, és kiélvezte a viselkedésével okozott „fejfájás" gyümölcsét.

SS/HG

Harry és Ginny esküvője a várttal ellentétben impozánsabb volt, mint amire számított. A szemüveges férfi természetéből kiindulva azt hitte, szerény kis összejövetel lesz, bár a meghívón szereplő aranyozott betűkből és a legfinomabb tapintású papírból már sejthetett volna valamit. Már a kapu is tenger sok virággal volt feldíszítve, és számítani lehetett rá, hogy bent még káprázatosabb a légkör.

A sajtó számos képviselője leste a vendégeket a templom bejáratánál. Hermione szorosan belekarolt Dracóba, és mindketten olyan gyorsan szaladtak be a kattogó vakuk elől, mintha verseny lett volna. Bent bocsánatkérően nézett a férfira, majd elváltak egymástól, hogy Hermione bekukkanthasson az arához. Draco a templom végébe húzódott, amíg a lány megleste a menyasszonyt. Tucatnyi koszorúslányon kellett magát átverekednie, mire eljutott a kis szobáig, ahol Ginny várakozott.

Mennyeien festett méregdrága ruhájában. Mint később kiderült, a sok galleont az ő kedvéért költötték erre a napra, mert ilyen csak egyszer van az életben. Hermione jobban örült volna a családi eseménynek, mintsem a nagyzolásnak, de természetesen véleményét jótékonyan elhallgatta.

- Figyelj csak, valamit el kell mondanom – kezdett bele a vörös hajú lány, miután kiterelte a nyoszolyólányokat a szobából. – Azt szerettem volna, ha te leszel a tanúm, de Ron kiverte a balhét, hogy nem áll veled egy oltárhoz, azok után, hogy az ellenséggel barátkozol.

Hermione szája ugyan gondtalan mosolyra húzódott, belül már nem volt ilyen vidám. Az egyetemi évei alatt túlságosan is eltávolodott a régi barátaitól. Megcsömörlött az emberektől, a háború megváltoztatta. Egy ideig még udvariasan hárította a teadélutánokra, vacsorákra irányuló meghívásokat. aztán már a fáradságot sem vette, hogy kimentse magát. mindenhol ötödik keréknek érezte magát, saját magának is túl szánalmasan hatott, az egyetemista lány, akinek szerelmi bánata van, de senkivel nem oszthatja meg, rögtön elítélnék érte. Rengeteg idejét ölte a tanulásba, igyekezett túllépni Pitonon, és közben valahogy fel sem tűnt már neki, hogy a legtöbb baráti összejövetelre már nem volt hivatalos. Egy ideig próbálkoztak, de a sorozatos elutasítást figyelembe véve végül lemondtak róla. Ginny volt az egyetlen aki, tovább próbálkozott, de már ő sem volt annyira lelkiismeretes, mint régebben. Hermione tudta, hogy ez nagy részben az ő hibája, mégsem tudta olyan könnyedén venni, mint akarta. Főleg most nem, amikor újra egy kicsit régi önmaga lett hála Malfoynak, és elhatározta, hogy végre megpróbálja élvezni az életét.

- Nem számít, a bátyád egyszer majd felnő, és akkor követelni fogom tőle, hogy minden hülyeségét meggyónja – viccelődött, bár igazából a szíve szakadt meg.

Ez volt az első pofon, amit azért kapott, mert esélyt adott Dracónak. Sejtette, hogy, ha Perselusnak adna lehetőséget, azt már nem csak Ron ellenezné.

- Ne vedd ezt annyira félvállról – fedte meg Ginny. – Óriási vita volt belőle egy pár napja, Harry ugyan nem állt Ron mellé, de az én pártomat sem fogta. Mérgemben majdnem lemondtam az egészet. Hihetetlen, hogy nem tudok vele normálisan meg beszélni semmit, és én vagyok a fiatalabb. Ha az ember bátyja ilyen idióta, akkor mit ér a család? – Látszott a vörös hajú lányon, hogy komolyan bántja a dolog. Igazság szerint Hermionét is bántotta.

Ginny azt ugyan elhallgatta, hogy az esküvőt nem csak emiatt akarta megvétózni. El kellett gondolkoznia, hogy Harry milyen változásokon ment át, mióta elvégezték a Roxfortot. Régen bármilyen körülmények között igazságot tett volna két legjobb barátja között, most viszont cserben hagyta Hermionét. A legkisebb Weasley félt tőle, hogy talán ezt egyszer vele is megteszi majd.

- Miattam mondtad volna le? – eszmélt fel. - Ugyan már, Ginny, nem halunk bele a dologba, a férfiak idióták, sosem fognak békét kötni egymással, de mi barátnők vagyunk, és ezen nem változtat semmi.

Weasley látszólag megnyugodott a másik kedves szavaitól.
Megölelték egymást, mielőtt Hermione visszament volna a többiek közé, hogy elfoglalja a helyét. Számos volt iskolatársuk is jelen volt az ünnepségen, egyikük sem volt túl szívélyes Dracóval, de senki nem sértette vérig, távolságtartóak, de udvariasak voltak. Sejtette, hogy ebben az ifjú pár keze van, fogadni mert volna rá, hogy Ginny kategorikusan mindenkit megfenyegetett egy rémdenevér ártással, ha szemétkedni mernének.

Gyönyörű ceremónia volt, majdnem meg is könnyezte a szívhez szóló esküket. Az egyetlen zavaró tényező, Ronald Weasley utálkozó arckifejezése volt, ahogy összeszűkült szemmel méregette a furcsa párost, a második padban. Tevékenységébe annyira belemerült, hogy kétszer szóltak neki a gyűrűk miatt.

- Van egy olyan érzésem, hogy a régi barátod a szemmel ölés technikáját gyakorolja rajtunk – suttogta mulatozva Draco.

- Igen, észrevettem. – Hermione már nem látta ennyire rózsásan a helyzetet, ismerte Ront, konok és makacs, és az ítélőképességén is lenne mit javítani.

Emberismeretének helyessége a fogadáson azonnal be is bizonyosodott. Ron még hajlandó volt megvárni a tósztokat, mielőtt botrányt kavart volna. Azonban mikor ő került sorra a beszédben, egy egészen formabontó szöveget sikerült rögtönöznie.

- Nagyon örülök, hogy itt lehetek egyetlen kishúgom és legjobb barátom esküvőjén. Nem mindig voltam kibékülve a gondolattal, hogy ők ketten egy pár, de változnak az idők. Mint azt észrevehetik, más is így gondolja. Esküdt ellenségekből milyen könnyen válhatnak szeretők! – Ginny ijedten kapta a fejét Hermione felé. Nem volt kétséges, hogy Ron már túl sokat ivott.

- Ülj le, mit művelsz? – kérdezte fojtott hangon Harry, a másik ruhaujját rángatva. – Ha tönkreteszed a húgod esküvőjét, sosem bocsátja meg neked – dobta be a végső érvet, de a Weasley-fiú egy rántással kiszabadult az őt fogva tartó marokból. Szegény barátnője próbált minél jobban az asztal alá csúszni, az egész helyzet rettentően kínos volt mindenkinek.

- Vannak itt néhányan, akik úgy gondolják, szemet kéne hunyni a dolog felett… de én nem tudom jól érezni magam, amíg egy undorító áruló van köztünk! – Draco felemelkedett ültéből az asztalra dobta a szépen hímzett damaszt szalvétát. Meg sem próbálta rendreutasítani volt iskolatársát, úgy ítélte meg, a botrány nem ér annyit. Viszont szinte vele egy időben Hermione is felpattant egy hang nélkül hátat fordított a főasztalnak, és dacos arccal a kijárat felé menetelt Draco társaságában.

- Hermione, Draco, kérlek várjatok! – szaladt utánuk Ginny. – Ron részeg, mi nem gondoljuk így, igazán kérlek, nekem olyan fontos lenne. Tudod, hogy a bátyám, egy barom – szorongatta barátnője kezét.

- Ez sosem volt kérdés – vonta meg a vállát Draco. – De tényleg nagyon furcsa lenne ezek után visszaülni a helyünkre. Azért sok boldogságot.

- Sajnálom ezt a kínos incidenst, Ginny – simogatta meg barátnője kezét. – De nem vagyok hajlandó ezek után itt maradni.

- De…

- Elmegyünk, jobb lesz így – Megölelte a lányt, és tovább haladt az ajtó felé.

- Még te vagy megsértődve? Eldobom az agyam – kiáltotta Ron az asztaltól.

- Nem fog nagyot csattanni! – felelt a lány visszafordulva. – Igyál még egy kicsit Ron, olyan jól áll neked, ha részeg vagy, ilyenkor a maradék értelmed is futócipőt kötve menekül!– Ezzel elhagyták a termet.

SS/HG

Perselus rendesen ette a kefét, amiért a lány a szőke titánnal karonfogva elvonult. Hermione káprázatosan szép volt egyszerű szabású vanília árnyalatú ruhájában. Kedvesen mosolyogtak egymásra, ő pedig legszívesebben elgáncsolta volna a Malfoy-fiút.
A látszat ellenére Hermione mégsem volt olyan gondtalan, már induláskor sem. Természetesen nem osztotta meg Dracóval a múltkori incidenst, miszerint Piton végignézte az első csókjukat. De ezzel egy újabb titok nyomta a szívét, és úgy érezte, tisztességtelen hallgatnia róla, de nem tudott mit tenni.
Piton szívesen a pohár után nyúlt volna, hogy csillapítsa idegeit, de a korábbi rémálma után elgondolkozott az ital jótékony hatása mellett fellépő rosszakról is. Kissé megtörve rogyott le a kanapéra, fejét hátrahajtotta a támlára, és a következő stratégiai lépésen gondolkozott, amivel felülkerekedhet Malfoyon.

Hívatlan meglepetésvendége már megint nem hagyta sokáig elmélkedni, és az ajtónyitást követően legszívesebben elment volna hazulról, magára hagyva a hölgyet.

Narcissa sértett hiúságával „kézen fogva" lépett be az ajtón. Nem tudta hova tenni a férfi hideg magatartását, amivel az elmúlt néhány hét során ajándékozta meg. A minisztériumi és az azt követő Halloweeni bálon is meglehetősen tartózkodó volt, és a két bál között eltelt időszakban nem is kereste a társaságát.

Hosszú csend követte a nő látványos sértett bevonulását. Rideg kék szemeivel meredten nézett az érdektelen férfi felé. Szépen manikűrözött körmével olykor a szék karfájára koppintott. A teája egészen kihűlt a csészében, de úgysem csevegni jött.

Piton órákig képes lett volna egy hang nélkül ülni, nagy türelme volt ehhez. Igazából, számított egy ilyen látogatásra, de nem bánta, így végre egyszer és mindenkorra lezárhatják a dolgaikat. Csakhogy ezt nem mindketten gondolták így.

- Van valami különleges oka a látogatásodnak, Narcissa? – kérdezte az érdeklődés leghalványabb jele nélkül. – Úgy tudom Lucius a városban van, ennél fogva nincs túl sok időd nálam üldögélni.

- Szíves örömest felmennék a hálóba, hogy kényelmesebb körülmények között beszélgethessünk, de valahogy az az érzésem, ezt már csak én akarom így – felelt hideg hangon a nő.

- Mindig is okos nő voltál… Úgy vélem, kár ezt magyarázni, szép éveket töltöttünk el együtt, lopott óráink emléke örökre a szívemben marad, de most zárjuk le az egészet. Biztosra veszem, hogy bőven akad még aki keresni fogja a kegyeidet. – Narcissa szemében furcsa tűz lobbant a szavak hallatán.

- Úgy, szóval ennyi volt? – kérdezte mázos hangon. – Talán találtál valaki mást kedvesem?

- Cissy, ez nem erről szól, tudtuk, hogy egyszer vége lesz. Túl fogod élni, ahogy én is. – Az ablak felé nézett. – Nem mondom, hogy felejthető vagy, de nincs értelme tovább játszanunk a tűzzel. - Csak egy szőke villanást látott, ahogy a nő rávetette magát.

Még idejében sikerült felpattannia a fotelből, és kitérni az ütés elől. Mrs. Malfoy villámgyorsan talpra ugrott, és lassú léptekkel felé közeledett. Látszólag kissé megtébolyodott.

SS/HG

Hermione egyetlen egyszer sem szólalt meg az egész hazavezető úton. Draco nem is próbálta szóra bírni, neki is volt min gondolkoznia: most értette csak meg, hogy a lányhoz fűződő viszonya, csak számára egyértelmű. Mindenki más, valami hátsó szándékot keres a tettei mögött, még Perselus is. A másik lehetőség, hogy meg vannak bizonyosodva róla, hogy Hermionénak elment az esze. Furcsállotta, hogy senki nem állt fel az asztaltól a vacsorán, és szólt rá Weasleyre. Azok az emberek egykor a lány barátai is voltak, de úgy tűnt, a legkisebb ellenállás felé húznak, és kerülik a konfliktust. Vagy esetleg egyetértettek Ronnal? Neki is így fogyatkoztak el szépen lassan a barátai, de azt nem kívánta végignézni, hogy a lány is erre a sorsra jut miatta.
Megálltak a Piton rezidencia előtt egy pillanatra. Hermione mélyet sóhajtott, mielőtt elővette a pálcáját, hogy feloldja a zárat. Draco halkan követte a lányt, majd becsukta maguk mögött az ajtót.

Beszélgetés foszlány hallatszott ki a szalonból, szinte suttogás volt, majd egy hangos sikoltásra kapták fel a fejüket. Hermione elindult a másik helyiség felé, de a szőke férfi elkapta a karját, és visszahúzta.

Ezer közül is felismerte volna az anyja hangját. Tudta, hogy a sikoly nem fájdalom miatt volt, akkor adott ki ilyen hangot, ha valami nem úgy történt, ahogy szerette volna. Némaságra intette barátnőjét, tudni akarta, mit keres itt az anyja, és mi az, ami ennyire nem tetszik neki.

SSHG

Perselus érezte az ajtón lévő varázs megtörését, de nem tulajdonított neki figyelmet. Egy pillanatnyi ideje sem volt most azzal foglalkozni, hogy Hermione miért jött vissza ilyen hamar. Minél előbb szerette volna elintézni ezt a kényes ügyet, és lehetőleg úgy, hogy volt diákja ne legyen fültanúja az esetnek.

- Cissy, a könyvtárszobában hajlandó vagyok veled megbeszélni a dolgot – morogta Piton –, persze csak azután, hogy abbahagyod ezt a hisztit nem nagyon preferálom ezt a fajta viselkedést.

- Ez nem hisztéria, Perselus, ámbár erről jut eszembe, ha ezt ilyen nehezen viseled, akkor hogy állsz a botránnyal?

- Hogyan kérlek? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel.
- Csak nem gondolod, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem? Ha menni akarsz, hát menj kedvesem, de mindennek van ára – visszaült a székbe és szélesen rámosolygott a férfira.

- Felteszem nem pénzre van szükséged – köpte a szavakat undorodva.

- Nézd Perselus, én csak annyit mondhatok, hogy az újságokat biztosan érdekelné a szomorú sorsom, biztosan sokan mellém állnának – színpadiasan felsóhajtott.

- Melyik volt az a szomorú momentum, ami melléd állítaná a közvéleményt? Az egykor a karodon lévő sötét jegy, vagy a számtalan szerető? – érdeklődött dühösen Piton.

- Természetesen a szeretőimet csak egyes számban nevezném meg, és leginkább csak egy volt bájitaltan tanárról beszélnék, aki a fiam biztos előrejutása érdekében szexuális szolgáltatást követelt tőlem, hosszú éveken át… - Piton azonnal ott termett a széknél, és felrántotta a nőt.

- Túl messzire mész! – sziszegte az arcába. – A hazugságaid könnyen kiderülnek Lucius nem rossz legilimentor, és azt hiszem a valódi verzió már nem ilyen mártírszerepben mutatna be. Te is tudod, hogy Draco iskolai előmenetelének semmi köze nem volt a viszonyunkhoz. Lucius nem elégített ki téged, én meg kihasználtam az alkalmat.

-Évek óta átverem a férjem, én sem vagyok kezdő már. Egyébként, ha mesélek neki rólunk, úgyis megöl téged. Nem rettegsz? – kérdezte ridegen.

- Talán téged nem öl meg? – nevetett fel idegesen. - Gondolkozz csak, a felesége a legjobb barátjával csalta majdnem tíz éven át. Ezt te sem úszhatod meg.

- Csak figyelj… DRACO! – kiáltott fel ijedten.

A szőke hajú férfi, az ajtóban állt, az arca olyan falfehér volt, hogy félő volt, összeseik. Kapkodta a levegőt, percekig nem tudott megszólalni. Narcissa eligazította a ruháját, nem kívánt magyarázkodásba bocsátkozni, tudta, hogy vesztett. Ha beszélni merne Luciusszal, Draco előállna az igazsággal csak, hogy ezzel is bánthassa az apját, és őt.

Amennyire tőle telt, megpróbált a lehető legméltóságteljesebben kivonulni a szalonból, kikerülte a döbbent Hermionét, de még utoljára visszafordult. Búcsúzóul egy csókot dobott Perselus felé, aki elhúzta a száját. Draco egészen addig nem szólalt meg, amíg az ajtó nem zárult be az anyja után. Hermione vigasztalóan megérintette a karját, de a fiú lerázta magáról.

- Bíztam benned, a mentorom voltál – szemében könny égett, ahogy Pitonra nézett. – Ők nem számítanak már, de te a bizalmasom voltál mindig is.

- Draco, nem csak a professzor a hibás, az anyád... – olyan dühösen nézett a lányra, hogy nem merte folytatni.

- Véded? Még ki is állsz mellette? Merlinre mit kell tennie, hogy végre úgy rendesen megundorodj tőle? – Hermione nem tudott mit válaszolni.

- Elég lesz, Draco, Miss Grangernek semmi köze a dolgaimhoz. Ha gondolod megbeszélhetjük, de nem ilyen hangnemben! Nincs jogod számon kérni rajtam semmit, ehhez csak apádnak lenne joga. – Kimérten a bárszekrényhez ment, és megtöltött két poharat. Az egyiket a fiú felé nyújtotta, de Draco kiverte a kezéből.

- Ezek után üljünk le, és beszéljük meg? Hát ebben a házban senki nem normális? – kérdezte őrjöngve.

Kérlek, nyugodj meg, Draco – próbálkozott újra a lány. – Ez az egész annyira kínos, és tudom, hogy fáj, mikor először megtudtam… - ijedten nézett a fekete hajú férfira, aki egy pillanatra megdöbbent a lány balgaságán.

- Először? Mármint te ezt nem most tudtad meg, igaz? – kérdezte összeszorított fogakkal Malfoy. – Hát persze, te a hű szolgáló, mindenről tudsz, de szépen hallgatsz… Gratulálok, Hermione, ez igazán egy nem várt fordulat volt.

- Hallgass végig! – Draco megállíthatatlanul haladt az ajtó felé. – Ne csináld ezt, ne engem büntess! Hogy mondtam volna el, rajtam volt az a tetves karkötő, ha akartam volna se tudtam volna megtenni.

- Mióta nincs rajtad a karkötőd? – Hermione beharapta az alsó ajkát. – Na látod, azóta sem mondtad el.

- Mégis, hogy gondoltad? Eléd kellett volna állnom, és közölnöm, hogy anyádnak évek óta viszonya van Pitonnal? – kérdezte már majdnem nevetve.

- Valami ilyesmi jó lett volna! – kiabálta vissza Draco.

- Ne légy nevetséges, magad is beláthatod, hogy ezt teljességgel abszurd lett volna elvárnod – közölte Piton karba font kézzel, az ajtónak támaszkodva. Közben azért elégedetten figyelte a jelenetet, úgy tűnt, ma két problémától szabadulhat megy egyszerre.

- Talán ebbe ne szólj bele!

- Vigyázz a nyelvedre, fiú! –szólt rá Piton.

-Fejezzétek be, ezzel nem oldunk meg semmit. Draco, ne legyél idióta, nem tudtam volna elmondani, és hülyeség is lett volna elvárnod. – Piton felé fordult. – Maga pedig megtanulhatná végre diszkrétebben intézni a magánéletét.

- Vegyek órát kegyedtől? - érdeklődött bosszúsan a bájitalmester. – Mert maga aztán a diszkréció mintapéldája.

- Lehet, hogy nem vagyok olyan ügyes ezekben a dolgokban, de mindenképpen jobban csinálom, mint maga – vágta vissza, majd Malfoy felé fordult. – tudom, hogy ez sokként ért téged, és nem is akarom mentegetni magam, bár vajmi kevés közöm van hozzá, de örülnék, ha ez nem ásná alá, azt ami köztünk van.

- Pedig ez elkerülhetetlen, Hermione – Draco szomorúsága végigsöpört a szobán. Piton igyekezett elrejteni afeletti boldogságát, hogy vetélytársa feladja.

- Ezt ne csináld – kérte a lány. – Megértem, hogy egy kis időre van szükséged, de ne zárkózz el tőlem végleg. – Draco aprót bólintott felé.

- A jövőben egy ideig jobb lenne, hogy nem érintkeznénk egymással – felelte az ajtót tartva. – Te pedig, örülhetsz, hogy annyira gyűlölöm az apámat, hogy még ezt sem vagyok hajlandó elmondani neki. Azt kívánom, amit neki is: bukjatok fel abban a szép szarvatokban, amit az ilyen csalfa nők biggyesztenek rátok.

Hermione majdnem felrobbant a visszafojtott indulattól. Üvölteni szeretett volna a sors iróniája és kegyetlensége miatt. Elveszít egy barátot, a régi szerelme kidobja a legfőbb szeretőjét, és neki még mindig fogalma sincs kibe esett bele.

- Utálom a férfiakat – morogta a szobája felé haladva. – Különösen magát! – fordult a férfi felé. - Magával minden olyan nehéz.

- Ez így igaz, kedvesem – emelte a lányra a poharát. – Vacsora a szokott időben, valami azt súgja, az esküvőn nem túl sok falat ment le a torkán – szórakozottan végigmérte sovány alakját.

- Tisztában van vele, hogy néha egészen szívesen megölném? – kérdezte csípőre tett kézzel Hermione.

- Oh, na ilyet – kapott a szívéhez. – Pedig holnap pont egy méreg megfőzésére akartam rávenni, csak hogy lássam, mennyit fejlődött. Ezek után még átgondolom a dolgot. – Hermione bármilyen csalódott is volt Draco miatt, és bármennyire is dühös Piton miatt, mégis elmosolyodott. A szobájában azonban bánatosan roskadt az ágyára. Elképzelhetetlen vacak napja volt, és számított rá, hogy a holnapi sem lesz jobb.

Piton elégedetten vonult vissza a könyvtárszobába, hogy olvasson egy keveset még az álmokról, az újonnan beszerzett könyvéből. Számított még pár különös álomra, főleg mostanában…