Cím: Jelentőség
Műfaj: dráma, romantikus
Elbeszélésmód: E/3.
Szavak száma: 467
Karakterek a novellában: Hisugaya, Hisagi
Párosítás: HisagixHitsugaya
Korhatár: 16+
Figyelmeztetés: egy kis meztelenkedés
Ismertető: Néha nem értjük meg tökéletesen egymást.
Megjegyzés: -

- Tudod, nem lesz ez így jó. Mégiscsak a felettesed vagyok – morogta a párnába a már félálomban lévő kapitány, s nagyot szippantott az izzadságszagú huzaton keresztül a tollak között bujkáló levegőből.

- Eddig nem érdekelt – sóhajtott a másik, és felülállt az ágyról. Maga köré csavarta az egyik takarót – vékony nyári pléd volt csak –, és kicammogott a fürdőszobába, magára hagyva a lászólag nyugodt, de belül összezavarodott és rémült fiút. Gyorsan könnyített magán, majd visszatérve a hálószobába, felöltözött.

- Elmenjek? - kérdezte csendesen. - Ha nem akarod, hogy itt legyek, csak mondd meg.

A fiatalabb fiú kissé oldalra fordult, hogy szeme sarkából a másikra tudjon nézni.

- Nem erről van szó, Hisagi. - Erre a másik félig gúnyosan, félig sértetten mosolyodott el.

- Sosem szólítottál a keresztnevemen. - A kapitány szemei erre elkerekedtek, és most már nem csak teljes testével fordult a magasabb felé, de fel is ült az ágyon. Csak nézett rá kétségbeesetten, már-már bangán. Nem tudott erre mit mondani. - Látod, erről beszéltem.

- Nem. Nem érted – rázta meg a fejét az alacsony alak, és feltápászkodott az ágyról. Mit sem törődve azzal, hogy bárki megláthatja, ahogy meztelenül elhalad az ablak előtt, odalépett Hisagihoz.

- Akkor magyarázd meg! - A hadnagy hangja ridegen csengett, s visszhangot vert a hirtelen csendessé és üressé váló szobában. A kicsi még mindig nem szólt egy szót sem. - Hogyan várhatod el, hogy megértsem, ha meg sem próbálod elmagyarázni?

A kapitány már gombócot érzett a torkában. Ismét csak megrázta a fejét, ezüstszínű tincsei verejtéktől nyirkosan csapkodták bőrét.

- Ha nem akarod, hogy itt legyek, csak mondd meg – ismételte el a férfi. - Akkor elmegyek. Ha azt akarod, holnaptól ismét csak Hitsugaya-taichou leszel nekem, és nyugodtan elfelejtheted, mi volt kettőnk között.

Máris múlt időben beszélt. Toushirou úgy érezte magát, mint akinek keresztüldöftek egy zanpakutou-t a szívén.

Shuuhei vetett rá egy utolsó, csalódott és mérges pillantást, és sarkon fordult, hogy elhagyja a szobát. Ám a kilincsen megdermedt a keze, mintha csak Hyourinmaru fagyasztotta volna jégbe, mikor meghallotta a kicsiny kapitány reszelős, mégis remegő hangon elmotyogott vallomását:

- Félek. Egyedül... félek.

Hisagi nem fordult vissza, csak lehajtotta a fejét.

- Te? Te nem félsz semmitől. - A hangja éppen olyan halk volt, mint Hitsugayáé.

- Összetévesztesz valakivel – suttogta maga elé az ezüsthajú fiú, és megsemmisülten lerogyott a padlóra. Meztelen bőre szinte szikrázott a napsütésben.

A hadnagy végre megfordult, és oldalra döntött fejjel, komor arccal tett fel egyetlen kérdést:

- Miért nem szólítasz a keresztnevemen?

- Miért nem hívhatlak úgy, ahogy akarlak? - Shuuhei erre elmosolyodott.

- Túl nagy jelentőséget tulajdonítok apróságoknak? - kérdezte.

- És éppen ezért nem veszed észre a lényeges dolgokat – bólintott Toushirou. - Én csak annyit mondtam, hogy nem lesz ez így jó. De azt egy szóval sem, hogy ez bármiféle akadályt jelentene számomra.