14. fejezet

Yui már tudja

Reikával már nem mentünk vissza az óra maradék részére, inkább úgy döntöttünk, hogy játszunk kicsit, mielőtt elkezdődne az edzés.

- Atobe mióta tudja? – kérdezte már játék közben

- Év eleje óta.

- Neki mért mondtad el?

- Nem mondtam el. Rájött, amikor megtalált a szekrényében. Vagyis hát inkább elszóltam magam.

- De mit kerestél a szekrényében? – kérdezte döbbenten, miközben elszáguldott mellette a labda

- 15:0. És amúgy a telefonszámát.

- Ó.

- Na igen. – vigyorogtam

- Azt mondtad, hogy lebuktál, de azt nem hogy a szekrényben találtak rád.

- Érdekes lett volna megmagyarázni, hogy hogyan jutottam be a kulcsra zárt szekrényébe. Hál' isten, ő se forszírozta nagyon a témát.

- Nem is értem. – csóválta a fejét miközben szervált – És van még valami, amiről tudnom kéne?

- Hm… – gondolkodtam el – A szüleim soha nem jöhetnek rá és amúgy Yushi is tudja.

- Yushi? – kérdezte vigyorogva

- Mért beszél mindenki így róla? – kérdeztem kissé dühösen, aminek az lett a vége, hogy outot ütöttem

- 15:15. – mondta vigyorogva – Le se tagadhatnád.

- De mit?

- Jaj, ne mond már, hogy nem érdekel. Nem veszem be, hogy már más valaki tetszik.

- Annyiban igazad van, hogy nincs senki más, de ő sem. Jelenleg senki sem érdekel. Szerválj! – dobtam oda neki a labdát

- És Atobe?

Ászt nyitott.

- Mit akarsz Atobéval?

- Komolyan gondoltam, hogy szerintem beléd esett.

- Ezt nagyon gyorsan felejtsd el Reika! Atobéhoz még annyi közöm sincs, mint… - elharaptam a mondatot – Na jó van közöm hozzá, de nem érzek iránta semmit.

- Olyan nincs, hogy semmit. Közömbös olyan ember lehet, akit nem ismersz, de olyan biztos nem, akivel jársz.

- Nem járunk. Vagyis járunk, de… Egyszóval nincs köztünk semmi Atobéval, ami érzelmeken alapulna. Ő se szeret és én se őt. Ez így megfelel?

- Nekem vagy neki? – szervált – 40:15. Neked ez ma nagyon nem megy.

- Menni fog, csak szálljunk le a magánéletemről. Oké?

- Jelenleg a magánéleted boncolgatása az egyetlen bosszúm, úgyhogy sajnálom, de nem fogok leszállni róla. Plusz az sem hátrány, hogy így van esélyem megnyerni ellened az első meccsem. Sőt ez lesz az első olyan meccs, mióta ismerlek, amit nem te nyersz meg.

- Örülök, hogy amellett, hogy lelkileg kínzol még a teljes megaláztatásomat is simán végignéznéd. Amúgy pedig nem hallottál még a fairplayről?

- Ellened nem. Szóval mit érzel Atobe iránt? – szervált megint – 1:0. Kezdem egyre jobban érezni magam. – mondta vigyorogva miközben térfelet cseréltünk

- Még nem válaszoltál. – szólalt meg újra mikor épp szerváltam

- Őszintén? Nem szeretem, de rájöttem, hogy nem is olyan amilyennek eddig gondoltam. – küldtem meg a jobb sarokba a labdát teljes erőmből

- Szép volt. – nézett a hálóról visszapattanó labda után Reika – 15:0. És amúgy mit gondoltál eddig?

- Azt, hogy egy beképzelt szájhős, akinek van egy kis tehetsége a teniszhez és egy rakat pénze, ezért a világ közepének érzi magát.

- És nem ilyen? 30:0. Ha Atobéról beszélsz, egyből milyen jól megy. Uh. Fault. Ne a hálót célozd!

- De ilyen. Néztem rá csúnyán. De emellett van egy olyan énje is, ami…

- …szeretetreméltó? Kettős hiba. 30:15.

- Nem ezt akartam mondani.

- De ezt gondoltad. Amúgy pedig ilyen szemszögből nézve, tökéletesen összeilletek. Ezek a kettős személyiségek, ha egyszer összetalálkoznak…

- Reika befejeznéd?

- Szerválj! – emelte fel védekezően a kezeit

Megcsóváltam a fejem, majd feldobtam a labdát és átütöttem. Hehe!

- Fault.

- Tessék?

- Kicsit elfogtak az érzelmeid és hosszút nyitottál.

- Grrr…

- Ne mérgelődj! Lesz ez még rosszabb is. Majd amikor meglátod, hogy mással randizik.

- Nem fog mással randizni. Úgy értem nem érdekel, ha mással randizik. Teljesen megőrjítesz Reika.

- Nem én. Hanem a szerelem. Out. Már megint. De kár. 30:30.

Ezután végre sikerült egy érvényes szervát összehoznom.

- Akkor csak egyet mondj meg. Ha nem szeret, most mért néz minket?

- Tessék? – kaptam a fejem az iskola irányába, de sehol sem láttam Atobét

- 40:30. Nem tudsz gondolkodni. Az érzelmeid elvonják a figyelmed.

Dühösen visszafordultam felé.

- Az egyetlen, ami elvonja a figyelmem a játékról az te vagy.

- Én nem csak a játékra gondoltam. Az utóbbi napokban igencsak frusztrált vagy.

- Tudjátok ildomos lenne bejárni órákra. – jelent meg Yui a pálya mellett – Játékra az edzés idő van kitalálva.

- A fiúk minden második héten ellógnak egy órát a tenisz miatt. – hisztizett Reika – Nekik bezzeg nem rovod fel.

- Mi ennyivel is jobbak vagyunk náluk.

- Na persze.

- Ti meg mit csináltok itt lányok? – hozta rám a frászt Hitomi-sensei – Nektek nincs órátok?

- De van. – válaszoltuk egyszerre mind a hárman és lesütöttük a szemünket

- És mért nem vagytok ott? – kérdezte összehúzott szemöldökkel

- …

- Tudjátok mit? – gondolkodott el – Nem baj. Majd én igazolom nektek. Maradjatok csak itt nyugodtan. Ha Sekaki-sensei megteheti, akkor én is. – motyogta alig hallhatóan, de győzedelmes vigyorral az arcán, majd magunkra hagyott minket

- Mit szólnátok egy rendes meccshez? – kérdeztem, miután a Sensei eltűnt az bejárati ajtó mögött

- Megyek átöltözni.

Miután Yui is játékra kész állapotba került, úgy döntöttünk olyan felállásba játszunk ma is, mint amikor először egymás ellen játszottunk. Én egyedül kettejük ellen. Még javában tartott a meccsünk, amikor megjelentek edzésre a többiek. Szerencsére, mivel a Sensei végre le tudott jönni, így nem kellett a felénél abbahagyni a meccset. Bár komoly küzdelmek árán, de sikerült a közönségünket rávennie arra, hogy kezdjenek el futni.

Csak mint legutóbb is, a meccsünk végeredménye 6:4 lett. Az én javamra.

- Szerintem Yuinak is el kéne mondanod. – szólalt meg Reika mikor már a kispadon ültünk

- Én már tudom.

- Mit? – kérdezte kíváncsian

- Azt, hogy a külvilág felé egy teljesen más énét mutatja, mint amilyen valójában.

- Neki már elmondtad? – nézett rám dühösen Reika

- Én nem. – ráztam a fejem

- Magamtól jöttem rá. Már régóta sejtem, hogy valami nem stimmel, de amikor múltkor hallottuk veszekedni a folyosón Atobéval biztos lettem benne.

- De…de. Te tudtad, hogy ő az, és nem szóltál?

Yui bólintott, Reika pedig csak hápogni tudott.

- Hallod ez… Mi a baj Risa? Elsápadtál. – nézett aggodalmasan

- Ha te sejtetted, akkor még hányan lehetnek, akik…

- Ne aggódj. – vágott közbe – Nagyon jól csinálod. Nem hiszem, hogy bárki más rájött volna.

- De te is rájöttél.

- Viszont Yuinak legalább kétszázas az IQ-ja. Igaza van. Ne aggódj! – legyintett Reika

Egyelőre félretettem a problémát, de így sem voltam túl nyugodt a témával kapcsolatban.

- Risa, ha kipihented magad, akkor beszélnünk kéne. – fordult felém a Sensei miután elindította a sprintre a többieket.

- Hai! – álltam fel

- Fukatsu-san, ha megtennéd, hogy ezt addig átveszed. – intett Yuinak a stopperrel

- Hai!

- És én addig mit csináljak? – morogta halkan Reika mögöttünk

- Pihenj! – vigyorogtam rá

- A jövő hétvégén lesz a kerületi bajnokság. Tudom, hogy kicsit későn szóltam, de hétfőn el kéne mennetek Fukatsu-sannal a csoportsorsolásra.

- Hai!

- A te dolgod lesz az is, hogy majd eldöntsd, ki melyik meccset játssza, mivel én még nem vagyok tisztában az idei teljesítményekkel. Persze csak ha elvállalod.

- Természetes összeállítom a csapatot Sensei.

- Akkor ennyi volna. Azt csinálsz, amit szeretnél.

- Köszönöm Sensei. – hajoltam meg, majd visszaindultam Reika felé, de félúton még utánam szólt

- Risa.

- Hai? – fordultam felé

- Szép meccs volt. Gratulálok.

- Köszönöm Sensei.

- Na, mit akart a kis kedvencétől?

- Fáj, hogy legyőztelek és még meg is dicsért érte? – kérdeztem fennkölt hangon

- Nem könnyű megszokni ezt az új arculatod.

- A régi arculatom. – mosolyodtam el

- Viszont azt nem tagadhatod, hogy tényleg a kis kedvence vagy.

- Nem. Azt tényleg nem.

A Sensei mindig is így működött. Kiválaszt valakit a csapatból – általában a Bouchot – akit a kedvencének tart és ő az egyetlen, akit a keresztnevén hív. Mindemellett a többiekkel sem viselkedik kifogásolhatóan, csak velem mindig közvetlenebb.

- Szóval mit akart? – kérdezte ismét Reika

- Jövő héten meccsünk lesz.

- Komolyan?

- Nem, most találtam ki.

- Tévedtem. Kérem vissza a jámbor Risát.

- Sajnálom, a garancia már lejárt. – vigyorodtam el gonoszan

- Nézd! Ott mennek a férjjelöltjeid. – bökött a fejével a kapu felé

A megadott irány felé fordítottam a fejem. Atobe és Yushi épp kifelé tartottak az iskolából.

- A francba. Máris vége az edzésüknek? – szaladt ki a számon – Ne mosolyogj! – mondtam Reikának – Nem az van, amit gondolsz.

- Na persze.

- Jut eszembe. Nem kéne neked a többiekkel bemelegíteni?

- Nem gondolod, hogy kihagyom a jelenetet, ahogy Oshitariék után rohansz.

- Nem rohanok utánuk. – mondtam dacosan és letettem a tervemről

- És melyikük? – kérdezte Reika miután eltűntek a szemünk elöl

- Mi melyikük?

- Melyikük után akartál szaladni.

- Én inkább megyek és csatlakozom a többiekhez. – hagytam faképnél

- Tudtam, hogy igazam van. – nyugtázta boldogan, de már nem reagáltam rá

- Miről folyt a vita? – kérdezte Yui, amikor csatlakoztam hozzá

- Reika meg van róla győződve, hogy szerelmes vagyok vagy Atobéba vagy Yushiba. – mondtam még mindig kissé indulatosan

- A naiv.

- Ezt most, hogy érted?

- Mért nem? – nézett rám rezzenéstelen arccal

- Persze, hogy nem.

- Aha. – nyugtázta minden meggyőződés nélkül

Úgy döntöttem nem pazarlom további mentegetőzésekre az időm és az erőm, úgyhogy ráhagytam és inkább beálltam a többiekhez, Sato nem kis örömére. Minden feladatnál az egyetlen célja az volt, hogy legyőzzön engem. Hát nem sikerült neki. De jól haladt és ezt értékeltem.