Záróra után

Alibaba beosont a hátsó bejáraton. Egészen eddig a szemközti non-stop (és szar) kávézóból figyelte az épületet, de most, hogy végre leléptek a nagyra becsült üzletfelek – fintor, ha rájuk gondolt – végre elindulhatott be. Az egyik alkalmazott éppen a folyosót söprögette, felnézett az ajtó halk kattanására is.
- Áh, főnök, régen nem láttuk – mosolyodott el. – Épp most távoztak...
- Kassim? – kérdezett közbe kissé türelmetlenül.
- Ó igen. A lenti szalonban van.
- Kösz. – Megveregette a vállát és tovább ment.
Az Alibaba és a 40 rabló jól menő bár volt Balbaddban, kedvelt hely üzleti megbeszélésekre, vagy éppen illegális alkuk megkötésére, nem mellesleg a bár résztulajdonosa, Kassim üzletelt az alvilággal is, bár a hiedelemmel ellentétben nagyon is okosan és óvatosan tette. Nem volt célja a lebukás vagy az összetűzés a hatósággal.
Alibaba volt a hely másik tulaja, de valójában csak annak idején, mikor kellett egy átalakulás, támogatta a helyet, hogy aprócska, koszos lebujból felemelkedve új arculatot kaphasson. Amúgy ráhagyta Kassimra szinte az egészet.
Belökte az elegánsan berendezett pincehelyiséget ajtaját, majd be is zárta maga mögött. Szerette ezt a helyet, mert a bár dolgozóin és a kényes üzletfeleken kívül senki sem tudott róla, hogy van. Ismerős-ismeretlen szivarfüst töltötte be a levegőt, alkohol fanyar aromája, villany csak a biliárdasztalnál égett, mellette nem messze a kerek dohányzóasztalon papírkupac és üres poharak, a pulton is sorakozott pár.
Kassim a biliárdon ült, zakója egy székre dobva, mellénye végiggombolva, nyakkendője meglazítva, inge is feltűrve, unottan gurította le egyik golyót a másik után, szabálytalan időközönként egy tompa koppanás, és a hang, ahogy az asztal gyomra elnyeli a golyókat. Éppen a fekete nyolcas indult útjára kezének egy mozdulatától, amikor odaért.
- Hogy ment? – kérdezte, ahogy odalépett az ülőhöz. Kassim rávillantotta aranyszín szemeit, egy pillanatra fölényes mosoly uralta vonásait, majd egészen felolvadt, és szinte kedvessé, barátságossá vált.
- Minden oké – mondta egyszerűen. Alibaba odahajolt hozzá, (koppant a nyolcas valamelyik sarokban) érezte a folyton füstös illatát (folyamatos gurulás a mélyből), ahogy a combjai közé helyezkedett (koccanás – minden a helyén). – Hol a francban voltál eddig? – vonta kérdőre. – Mindegy – morogta, ahogy a gallér alatt nyakkendőjébe akasztva az ujját magához húzta egy csókra. Kávé és szivar ízű.
A szőke felsóhajtott, levegő után kapva kapaszkodott a másik fehér ingujjába, próbálva megállni a lábán. Kassim kezei lesiklottak a válláról a mellkasán át, s bizonyára lejjebb is kalandoznak ujjai, ha nem tapintja meg a dobozt a zakózsebben. Alibaba egy pillanatra felébredt a révületből, és elvigyorodott.
- Hoztam neked valamit – jelentette ki rekedten, és finoman arrébb hessentve a kezét benyúlt a belső zsebbe. Aranyszín mintás, sötét, elegáns, lapos doboz volt, büszkén nyújtotta át a fekete hajúnak. – Egy fazontól van, akivel tárgyaltam. A Sötét Kontinensen termesztették, gondoltam, örülni fogsz neki. – A válasz csak elismerő mormogás volt, miután lekerült a fedél, és Kassim megnézte a dohányt. – Szóval, mi lenne, ha most felmennénk, és...
- Nem – szólt közbe, és még azelőtt átkarolta, hogy menekülni próbált volna. Alibaba szusszantott egyet.
- Három perc felérni. Három.
- Eltűnsz egy hétre, és még váratnál is... tch. Nem – ismételte, míg határozottan, de nem durván kibújtatta a zakóból, ami a földön landolt, hogy utána a mellényt és az inget is pillanatok alatt végiggombolja. Alibaba a továbbiakban minden tiltakozását elfelejtette.

2014. február. 22.