Reggel, fél hat. Megyei rendőrség.
„Névtelen bejelentés érkezett, miszerint egy holttestet találtak a parkban. A helyszínen dulakodásra utaló nyomokat, elvétve találtunk, azonban - vélhetőleg a halált okozó - egy véres tőrre bukkantunk, a holttesttől körülbelül tíz-tizenegy méterre, a bokrok között. A közelben lakó szomszédok vallomásai alapján, két hangosabb kiáltást hallottak, ugyan attól a személytől, de különösebb zajra nem voltak figyelmesek. Ezen elmondások szerint, három emberre tehetjük a gyilkosság időpontjában, a parkban tartózkodók számát; a tettes, az áldozat és valószínűleg egy, a helyszínről eltűnt - elrabolt személy, akinek jelenlegi tartózkodási helyét nem ismerjük. Szemtanúkra sajnos nem bukkantunk. A gyilkosság időpontja, éjfél és hajnali két óra közé tehető. Az áldozat, egy huszonhárom éves zenész - ezt a népszerűségének köszönhetően tudtuk meg, mivel az említett áldozat egy igen híres zenekar énekese."
- Hm… érdekes… - olvasta a jelentést Yamamoto rendőrfőkapitány, miközben hosszú szakállát simogatta. - Szóval, azt mondod, bejött két férfi, és az egyik azt mondta, hogy a menyasszonya fia eltűnt, aki a barátjával ment haza éjjel. Annak a barátnak a személyleírása alapján felismerték az áldozatot, utána a holttestet is azonosították?
- Igen, uram! - válaszolt az a tiszt, aki éppen akkor volt ügyeletben, amikor Ichigoék bejelentették Hanatarou eltűnését.
- Felettébb különös… - simogatta tovább a szakállát a főkapitány. - Rendben, írd meg erről is a jelentésedet, majd csatold az ügynek készített aktába! - adta ki az utasítást.
- Igenis, uram! - válaszolt a tiszt, és már rohant is.

*

- Ez biztosan az Ő műve! - jelentette ki kezét tördelve Yoruichi. Szeme, a sírástól egészen vörös volt, és felduzzadt.
- Semmi kétség e felől - vágta rá Urahara. - Azonban semmit sem tudunk lépni addig, amíg a rendőrség nem derít ki valamit…
- A rendőrségre aztán várhatunk! - csattant fel hirtelen Ichigo. - Azok semmit sem tudnak csinálni, csak jelentéseket írnak, miközben egyhelyben ücsörögnek!
- Nyugodj le Ichigo! Ne tegyél semmi meggondolatlan dolgot! - figyelmeztette a narancshajút Urahara.
- Persze… - mondta ideges pillantással Ichi, de ezt csak Yoruichi miatt mondta, nem akarta, hogy még nagyobb terhet helyezzen a vállára, de közben olyan pillantást küldött Kisuke felé, amiből az egyből megértette, hogy márpedig ő nem fog tétlenül ücsörögni. - Gyere, drágám - hajolt az aggodalomtól teljesen kimerült nőhöz. - Feküdj le egy kicsit, pihenned, kell, nem tesz jót se neked, se a babának!
- Igazad van - nézett a nő hálás tekintettel kedvesére. - Te is jössz?
- Nem hiszem… nem tudok ebben az állapotban aludni. Legalább a bátyád most hasznossá teszi magát, hogy állandóan itt lógatja a lábát. - nézet Uraharára, aki kínosan az arcába húzta csíkos kalapját. - Úgyis megígérte, hogy segít kicserélni egy-két alkatrész a kocsiban. Ugye? - kérdezte alig érezhető fenyegetéssel a hangjában.
- Hát persze… ha már egyszer megígértem.

Miután Ichigo lefektette aludni Yoruichit, nyakon csípte Uraharát és levitte a garázsba.
- Na, akkor mit is kellene kicserélni? - kérdezte laza hangon a szőke férfi.
- Tudod te jól, hogy nem a kocsiról van szó!
- Akkor mégis, miről van szó? - játszotta a hülyét a csíkos kalapos.
- Vegyél már komolyan, Kisuke! - emelte fel hangját Ichigo. - Tudom, hogy te intézted el, hogy Gin a gumiszobában pihenjen. Tudni akarom, hogy mit tudsz… mindent!
- Figyelj, az már több mint tíz évvel ez előtt volt…
- Ne kerülgesd, Kisuke! - Ichigo, szinte már ordított. - Ez a mocsok megölte a legjobb barátomat, elrabolta Hanatarout… mégis, mire vársz még? Arra, hogy megtaláljon minket és Renji után Yoruichi következzen? Vagy Hana?
- Hana már biztosan…
- Ne mondj ilyet! - Ichi egészen közel hajolt a férfihoz, úgy mondta a magáét. - Ha egy szemernyi esélyünk is van arra, hogy Hanatarou még életben van, akkor nem mondhatsz le róla! Érted?
- De a rendőrség már nyomoz… hallottad, hogy mit mondott a fakabát…
- Nem érdekel a rendőrség! Mire azok megmozdulnak addigra már régen igazad lesz!
Urahara erre nem szólt semmit. Nagyot sóhajtott, majd Ichigora nézett.
- Rendben, igazad van, meggyőztél, szóval, mit is tudok Ginről…

Másfél óra múlva, egy romos, ház előtt álltak, úgy tűnt, az épület teljesen lakatlan. A kert teljesen el volt hanyagolva, egy kiszáradt tölgyfa és egy beszakadt tetejű kút teteje kandikált ki még a méter magas gazból. Tisztára, mint egy rossz horror filmben. Bizonytalanul szemlélődtek a környéken.
- Biztosan itt lakik az, az őrült? - kérdezte szemét forgatva Ichigo.
- Miért, mit vártál egy pszichopata sorozatgyilkostól, aki tíz év után szabadult a diliházból?
- Hát, végül is igazad van - bólintott Ichi. - De mi lesz, ha nem találjuk itthon?
- Mi más lenne, mit meg várjuk. - nézett értetlenül Urahara.
- Rendben… szerintem menjünk be.
Bementek, a ház nem csík kívülről, de belülről is el volt hanyagolva teljesen, akkora rendetlenség volt, hogy alig lehetett kiigazodni az épületben. A falakról, nagy darabokban mállott a tapéta, és alatta a vakolat is. Az ablakokon, szinte semmi fény sem szűrődött be, patkányok szaladgáltak mellettük, és egy-egy hangosabb roppanás jelezte, hogy egy csótány áldozatul esett a cipőtalpaiknak. Majd, egy elágazáshoz értek.
- Te menj, nézz szét lent, én felmegyek az emeletre! - adta ki az utasítást Ichigo.

Pár perc múlva, ahogy elváltak egymástól Ichigo különös zajra lett figyelmes, majd észrevett egy résnyire nyitott ajtót. Közelebb lopózott, és benézett hátha lát valamit…
- Talán keresel valamit? - érkezett egy hirtelen, halk suttogás közvetlenül a füle mellett. Gyorsan megfordult, és egy szőke férfivel találta szemben magát, aki nagyon is ismerősnek tűnt neki.
- Ki-kira? - kérdezte döbbent hangon. - Mégis, mit keresel te itt?
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled.
- Hát, ööö… én egy pszichopata, pedofil, sorozatgyilkost keresek…
- Mi dolga lenne, egy hozzád hasonlónak a mesterrel?
- Mi? Mester? Ne mondd, hogy…
- De igen… hűségesen teljesítem Gin mester parancsait. Akárkit kelljen megölni, és teljesítem… és úgy néz ki, hogy most a parancsa nélkül kell cselekednem… tudod… nem szeretjük a betolakodókat…
- Ne mondd, hogy te voltál… hogy te ölted mag Renjit…
- De bizony… és most utána küldelek téged is. - és előrántott köpenye alól egy kardot,
- Hé, ez nem fair! Honnan van neked kardod?
- Szenvedélyesen gyűjtöm a kardokat, késeket, tőröket… a kis barátodnak hála egyet el is vesztettem a parkban.
- Hana itt van?
- Talán… - de többet nem óhajtott beszélgetni, nekirontott Ichigonak a karddal, de az kitért előle.
Nagyon rövid időn belül hatalmas dulakodás kerekedett közöttük, leverek mindent, ami az útjukba került, majd végül Kira hibázott, Ichigo kicsavarta a kezéből a kardot, és a torkához szegezte.
- Hol van Hana?
- K- kérlek, ne ölj meg… - könyörgött patkány módjára Izuru, de ez Ichigot egy cseppet sem hatotta meg.
- Válaszolj már az istenért! Hol van Hana?
- Le-le-lent van a pincében.
- Ajánlom, hogy ott legyen… - Ichi leeresztette a kardot, és hátat fordított neki, Kira ezt ki akarta használni, hogy hátba támadja, de a narancshajú az utolsó pillanatban megfordult, és villámgyors mozdulattal átszúrta Kira torkát a karddal.
- Ezt Renjiért kaptad, te szemét! - zihálva leeresztette a kardot, és elindult lefelé.
Útban a pince felé, találkozott Uraharával, akinek a ruhája csöpögött a vértől, de mi a legfontosabb; vele volt Hanatarou is. A fiú arcán karmolás nyomok éktelenkedtek.
- Gyere, menjünk, nem akarok itt lenni, amikor megtalálják a hullát.
- Milyen hullát?
- Megöltem…
- Gint?
- Igen - válaszolt Urahara, majd Hanát a karjaiba kapva elindult kifelé a házból.
A kocsiban ülve Ichigo feltűnően szótlan volt, annak ellenére, hogy élve megtalálták Hanát.
- És te, találtál valamit? - kérdezte Kisuke oldalra pillantva.
- Megbosszultam…
- Micsoda? Megbosszultad? Mégis hogyan?
- Átszúrtam a torkát egy karddal…
- Nem tudom, hogy miről van szó… de ezt most nem itt kellene megbeszélnünk.

Két héttel később, a temetés napján.

- Garu, nem mehetsz oda! - ragadta meg egy zokogó nő karját egy másik.
- De én nem akarok, hogy eltemessék!
- Ki ez a nő? - kérdezte Ichigo Ulquiorrától halkan.
- Renji húga volt - magyarázott a falfehér arcú basszeros. - Én is csak egyszer találkoztam vele.
Ezek után egyetlen szó sem hangzott el, némán álltak a gyászolók, volt, aki sírt, volt, aki annyira szomorú volt, hogy már sírni sem tudott, közben a fényes koporsót lassan engedték le a sírgödör mélyére. A pap beszédét - hiába volt elég hangos - szinte csak pár ember fogta fel.
A temetői segédek már a földet lapátolták vissza, amikor egy pár, feketeöltönyös férfi, diszkréten Ichigohoz lépett.
- Kurosaki Ichigo? - kérdezte az egyik.
- Igen, én vagyok - bólintott Ichi.
- Le van tartóztatva. - és egy bilincs kattant a csuklóján.