A korhatár ismét 18 év, mivel a fejezetben felnőtt tartalom van.

Pilletánc

Újra otthon

Az utolsó ideges mozgolódás és pennakeresés hangjai is elhaltak, és a teremben végre kellemes csend uralkodott. Perselus ráérősen indult el a sorok között, hogy ellenőrizze a dolgozatot író diákokat. A hetedéves haladó bájitaltan csoport tagjai nem tűntek túl lelkesnek, amikor elolvasták a pergameneken sorakozó kérdéseket, és ez elégedett mosolyt váltott ki a férfiből. Elég volt a jelenléte vagy egy-egy rendreutasító pillantás, hogy azok, akik lesni, vagy a pad alatt jegyzeteket nézegetni akartak, azonnal lemondjanak az ilyen jellegű terveikről – hét év alatt kellően megnevelte ezeket a diákokat ahhoz, hogy tudják, vele nem érdemes packázni.
Igaz, a hollóhátas Eleonora Knight szomszédja, egy hugrabugos fiú reménykedett benne, hogy elkerüli a figyelmét az, ha lopva a lány pergamenjére pislog. Perselus lassú, kimért léptekkel ment közelebb hozzájuk, hagyva, hogy a kölyök abba a biztonságos tévhitbe ringassa magát, hogy észrevétlenül másolhat, majd váratlanul szólt rá, hogy a fiú úgy összerándult, hogy tolla hosszú csíkot húzott a pergamenre.
– Mr Pool, kíméljen meg attól, hogy kétszer kelljen elolvasnom a szomszédja irományát – reccsent rá a fiúra. – Ha nincsenek önálló ötletei, üresen is beadhatja a lapot.
A hugrabugos megsemmisülten pislogott fel rá. Perselus lesajnáló pillantással mérte végig, majd lassan továbbindult. Amint elfordult, Knight közelebb tolta a fiúhoz a lapját, hogy legalább néhány szót leírhasson, és mindketten megdermedtek, amikor Perselus  váratlanul visszafordult, és újra végigmérte őket.
– Ne kelljen szétültetnem magukat, mint valami elsősöket, ha kérhetem! – szólt rájuk.
A lány elvörösödve hajolt a pergamen felé, és gyorsan körmölni kezdett. Bizonyára igyekezett bepótolni azt az időt, amit elvesztegetett azzal, hogy segíteni próbált a mellette ülőnek. Perselus elszörnyedve látta, hogy csaknem minden kérdésre hosszabban ír, mint amennyi helyet ő kihagyott. Éppen olyan, mint Granger – gondolta Perselus gúnyosan. Megdermedt, ahogy felfogta, hogy milyen nevet használt. Váratlan megtorpanására idegesen rándult meg a mardekáros lány, aki mellett éppen elhaladt. Vetett rá egy fenyegető pillantást, aztán, hogy pillanatnyi zavarát leplezze, közelebb lépett a hollóhátas lányhoz.
– Miss Knight, megkérhetném, hogy a tudásának fitogtatását korlátozza arra hosszúságra, amelyet megadtam a lapon? – sziszegte. – Nem fogom elolvasni a lábjegyzeteit. Ha képtelen arra, hogy kiemelje a lényeget, nem sokat ér a rengeteg könyv, amit elolvasott.
Különös elégtétellel töltötte el, hogy a lány újra elvörösödött. Átmenetileg visszatért az asztalához, hogy átgondolja ezt a Granger-helyzetet. Be kellett látnia, hogy tökéletesen elkülöníti magában a lányt, aki valaha a tanítványa volt, és éppen olyan tudálékos és okoskodó volt, mint Eleonora Knight, és Hermionét, akire gyönyörű, fiatal, okos, szórakoztató és pokolian vonzó nőként tekintett. Perselus kényszerítette magát, hogy figyelme ne kalandozzon el, s újra elindult a diákok között. Azonban a nap már el volt rontva.
Mint mindig, ha Hermione eszébe jutott, mert aztán képtelen volt kiverni a fejéből a lányt, s onnantól kezdve csak rajta rágódott, amíg este nem zárta ki tudatosan, okklumenciával az elméjéből, hogy legalább álmában ne kísértse. Eleinte rettenetesen hiányzott, a teste minden porcikája kívánta, jobban, mint eddig bárkit. Természetesen felmerült benne az a megoldás, hogy elmegy a megszokott bordélyok valamelyikébe enyhet keresni, de képtelen volt arra, hogy válasszon a lányok közül. Csakis Hermionét akarta, érzelmek és mindenfajta bonyodalom nélkül, és ezért ezerszer átkozta el magában a lányt, aki képtelen volt elfogadni őt annyival, amennyit nyújtani tud.
Később, amikor egyértelművé vált, hogy Hermione nem keresi többet a társaságát, Perselus dühös lett. Ugyan ő hagyta ott a lányt, gyakorlatilag beléfojtva a szót, anélkül, hogy akár arra is esélyt adott volna, hogy megbeszéljék, amit a lány akar, most mégis gúnyosan gondolt arra, hogy Hermione nem gondolhatta annyira komolyan az egészet, ha hagyta elmenni. Valahol a tudata mélyén persze volt egy hang, ami azt ismételgette, hogy ez teljes képtelenség, hogy akkor és ott őt senki sem tarthatta volna vissza, de nem volt nagy kedve erre a hangra figyelni. Már csak azért sem, mert ugyanez ismételgette, hogy ha valaki annyira hiányzik az embernek, hogy nincs nap, sőt, alig van olyan óra, amikor ne jutna az eszébe, akkor értelmetlen dolog nem felkeresni.
Perselus ugyanígy tudta azt is, hogy illene felnőtt férfi módjára viselkednie, és szembenézni az érzéseivel. Csakhogy akárhányszor engedett a vágynak, és hagyta, hogy valaki közel kerüljön hozzá, mindig rosszul jött ki a történetből. Lily Evans sosem tartotta többnek egy barátnál, s mivel megbántotta, idővel már a barátja se lehetett. Azt hitte, nem fogja tudni elfelejteni, mégis alig egy évvel a halála után egy hetedéves tanítványa addig ügyeskedett, amíg fel nem hívta magára a figyelmét. Perselus engedett a csábításnak, s két nappal a R.A.V.. vizsgák után elhívta valahová a lányt. Nem volt ostoba, és még a bájitaltan is érdekelte. Felnézett a férfira, s kapcsolatuk igazából sohasem lépett túl a tanár-diák viszonyon, még akkor sem, ha Perselus konkrétan nem tartott már órát a lánynak. Segítségért, tanulni járt hozzá, s minden olyan alaklommal, ha Perselusnak nem volt türelme magyarázni, ha gúnyolódni kezdett, megbántottan, sértett arccal távozott.
Perselus bármennyire tudta is, hogy fájdalmat okoz a lánynak, képtelen volt levetni a saját tanítási módszereit – de azt se akarta mondani, hogy barátnője ne terhelje őt az egyetemi problémáival. Elvégre tényleg meg tudta válaszolni a kérdéseit, s úgy érezte, nem zárkózhat el a lány egyetlen kérésétől sem. Azt, hogy szerette, csak akkor értette meg, amikor a lány belefáradt az egészbe, s otthagyta egy évfolyamtársáért. Csak amikor ismét átjárta a magány, amikor vágyakozni kezdett a randevúk, a beszélgetések és a testiség után, akkor jött rá, hogy sokkal többet kellett volna tennie ezért a kapcsolatért. Újra próbálkozott hát, de gúnyos elutasításban volt része, s akkor elhatározta, hogy nem teszi többet ki magát ennek. Maradt hát az egyszerű és gyors megoldásnál, majd, hogy ne érezze annyira saját szánalmasságát, egyre jobban elnyújtotta a megfizetett lányokkal töltött időt, s minden alkalommal elhitette magával, hogy talált valakit, aki elviseli.
A prostituáltak azonban alkalmatlanok voltak arra, hogy igazán beszélgetni kezdjen velük. Legjobb esetben is felszínes fecsegésre voltak képesek azzal kapcsolatban, amit hallottak vagy olvastak a varázsvilágról. Éppen ezért nem fordult ki azonnal a szobából, amikor rájött, hogy a beígért lány helyett egy volt tanítványa várja. Hajtotta a kíváncsiság, hogy egy képzett lány jobb társaság lesz-e, mint azok a szerencsétlenek, akikhez eddig szerencséje volt. Másfelől volt ebben valami különös, perverz öröm is, hogy Granger, akit mindig is csak egy idegesítő fruskának látott, és akinek a kérdéseit éppen azért hárította el a háború éviben, mert túlságosan emlékeztette a korábbi barátnőjére, most ki van téve az ő kényének-kedvének. Biztos volt benne, hogy a lány sokkal előbb fel fogja adni, de Hermionében volt tartás, és hamarosan már nem a játék kedvéért lett vonzó, hanem saját magáért. Azért, ahogy egyre vakmerőbben beszélt vele, azért, hogy élvezte a szituációt – mert ezt Perselus újra meg újra, legilimenciával ellenőrizte.
Most pedig, amikor ötödszörre lapozta át a dolgozatokat, és nem érzett magában kedvet már ahhoz sem, hogy elkezdje javítani őket, egyre biztosabban érezte, hogy neki kell engednie. Hermione hiánya már erősebb volt, mint amit el tudott viselni, és Perselus belátta, hogy ostobaság ellenállni a vágynak. Hetek óta próbálta meggyőzni magát arról, hogy el fogja felejteni a lányt, de csak egyre jobban hiányzott neki. Persze, félt tőle, hogy ugyanúgy fog járni, mint korábbi barátnőjénél, s jobb volt álmodozni Hermionéről, mint megbizonyosodni arról, hogy már nem kaphatja meg, de azt is tudta, hogy minél tovább halasztja a találkozást, annál kisebb az esélye arra, hogy időben odaérjen a lányhoz. Így hát végleg lecsapta a dolgozatokat az asztalra, magára kanyarította a köpenyét, s elindult a park kapui felé. Dühítette, hogy nem hoppanálhat azonnal a lányhoz, mégis jólesett végigsétálni a parkon, mélyeket szívni a hűvös levegőből, és felkészülni arra, hogy mit mondjon majd neki.
Nem találta otthon a lányt, s kissé elbizonytalanodva hoppanált át a Szent Mungóhoz. A recepciós készségesen adott információt, és Perselus elsietett ugyanahhoz a szobához, amelyben a levél után is találta Hermionét. Az ajtó zárva volt, és Perselus végtelenül hosszúnak érezte azt a néhány másodpercet, amíg meg nem hallotta a kopogtatás után Hermione hangját.
– Szabad!
Benyitott, s egy pillanatig minden önuralmára szüksége volt, hogy ne rohanjon oda a lányhoz. Hermione vonzóbb volt, mint ahogy emlékezett rá, s Perselus utálta magát, amiért ennyire gyerekes, de a torkában dobogott a szíve a látványára.
– Van rám egy kis időd? – kérdezte, s pillantása végre körbesiklott a szobán. Potter ült az asztalnál, kiismerhetetlen pillantással. Hermione is a fiúra pillantott.
– Ideje indulnom – mosolyodott el Potter, felállt, és magára kanyarította a köpenyét. – Holnap beszélhetnénk, Hermione, azután, hogy hazamentem vele…
Hermione automatikusan bólintott, de csak félig figyelt oda. A mindent tudóan vigyorgott miközben kiment. Perselus beljebb jött, és belökte maga mögött az ajtót. Hermione felállt, és közelebb lépett a férfihez. Hiányzott neki az elmúlt hetekben, de nem tudta, felkeresse-e, és hogy mennyire vágyódott utána, azt csak most értette meg, amikor meglátta. Egyikük sem volt képes uralkodni magán, a férfi magához húzta, átölelte, és követelőzően csókolta meg. Mindketten levegő után kapkodtak, amikor ajkaik szétváltak.
– Hiányoztál – mondta halkan Hermione.
– Te is – felelt Perselus. Végigsimította a lány arcát. Úgy érezte, talán bocsánatot kellene kérnie, de nem volt rá képes, inkább feltette a kérdést, amíg még nem száll inába a bátorsága: – Tudod, egy ideje azon gondolkozom, hogy szükségem volna valakire, aki velem dolgozik a kutatásaimban. Valakire, aki fiatalabb, és talán nem annyira szűklátókörű, mint egy bájitalmester… – Hermione elmosolyodott. A férfi folytatta: – Mit gondolsz, beleférne egy fiatal gyógyító idejébe, hogy néha találkozzon velem? Egyáltalán volna kedve hozzá?
– Találkozzon, és…? Csak dolgozzon? – kérdezte Hermione huncut mosollyal. Perselus az égre emelte a szemét, amiért a lány kikövetelte, hogy teljesen megadja magát.
– Dolgozzon, beszélgessen, öleljen. Bármit, amihez csak kedve van… – Nem tudta megállni, újra megcsókolta a lányt. Annyira szorosan ölelte magához, hogy Hermione csontjai megroppantak.
– Jól hangzik. És azt hiszem, erre pont van időm – felelt Hermione elégedetten. – És nem fogsz újra megijedni?
– Dehogynem – mordult rá a férfi. – Ez a te dolgod lesz, hogy megnyugtass. – Végigcsókolta a lány arcát, megharapdálta a nyaka finom bőrét. – Kívánlak… – súgta a fülébe.
– Öt perc, és vége az ügyeletnek – felelt a lány.
Elviselhetetlen öt perc volt. Perselusnak kényszerítenie kellett magát, hogy az ablakhoz lépjen, és a végtelenül érdektelen utcát nézze. Hermione aláírt néhány papírt, beszélt a kollégájával, aki már megérkezett, és udvariasan nem vett tudomást a férfiről, s Perselus érzései szerint egyre csak nyújtotta az időt. Végre dehoppanálhattak a lány lakásához, és amint belül voltak az ajtón, a férfi újra magához rántotta a lányt. Hozzápréselte az ajtóhoz, olyan erővel csókolta, miközben azonnal vetkőztetni kezdte. Hermione maga is letépte a köpenyt és a talárt a férfiről, és kapkodva csókolta végig a mellkasát, amikor végre felszabadult. Perselus csak akkor engedte el, és lépett hátrébb, amikor a lányról minden ruha lekerült. Végigmérte.
– Sokkal szebb vagy, mint emlékeztem – mondta halkan. Hermione elmosolyodott.
– Te pedig sokkal  követelőzőbb… – mondta gúnyosan.
– Az nem kérdés – értett egyet a férfi –, mert nagyon régen nem láttalak. – Közelebb lépett a lányhoz, és megcsókolta türelmetlen, éhes csókkal. Nagyon vágyott rá, hogy a lányba hatoljon, de tudta, hogy Hermionének ennél több előkészítésre van szüksége. Kényszerítette magát, hogy lassítson.
Ajkai lassan átsiklottak a lány nyakára, és a mellkasára. Hermione felsóhajtott, amikor a férfi körbecsókolta és megnyalogatta a mellbimbóit. Egyik keze masszírozni kezdte a lány mellét, a másik azonban lejjebb kalandozott, végigsimítva Hermione hasát, és becsúszva a lába közé. Hermione felnyögött, amikor a férfi cirógatni kezdte. Kicsit jobban szétnyitotta a lábát, hogy Perselus hozzáférhessen, s lehunyt szemmel, zihálva élvezte a kényeztetést. Perselus ajkai lassan követték az ujjai útját. Letérdelt a lány elé, egyik lábát felhúzta, és a vállára tette, majd ajkaival lassan végigcsókolta a combhajlatát. Hermione mellkasa megemelkedett, amikor a férfi lélegzete végigfutotta a lába között.
Perselus leheletfinom, óvatos csókokkal kezdte a kényeztetést, aztán lassan, gyengéden nyalt bele a lányba. Elmosolyodott, amikor Hermione élvezettel nyöszörögni kezdett, és az ujjait is bevonta újra a játékba. Könnyedén belesiklottak a lány nedves puncijába, masszírozni kezdték, és Hermione hamarosan vágyakozva nyitotta szét jobban a lábát, jelezve, hogy még többet akar. Perselus felállt. Őt is feszítette már a vágy, nem is igen tudta volna jobban elhúzni a beteljesülést. Lehúzta alsónadrágját, a lányt felültette az előszobában álló szekrényke tetejére, és a lábai közé helyezkedett. Vágyakkal teli csókot váltottak, amíg a férfi lassan a lányba csúszott, s Perselus kénytelen volt megállni egy pillanatig, és tudatosan visszafogni magát, annyira jólesett, hogy Hermione újra körülöleli.
Egymás szemébe néztek, a lány arca kipirult, barna szeme csillogott a vágytól, s Perselus lassan kezdett el mozogni benne, kiélvezve minden pillanatot. Szorosan magához ölelte a lányt, jólesett, ahogy a melle hozzásimult, ahogy érezte minden szívdobbanását. Újra megcsókolta, ezúttal lágyan, finoman, Hermione beleremegett, és szinte a férfi is érezte, ahogy a lányt átjárja a gyönyör. Ő maga is rettenetesen vágyott a kéjre, mégis megállította a mozdulatait, végigcsókolta Hermione arcát, és simogatni kezdte a mellét, hogy újra felizgassa. Csak akkor kezdett el újra mozogni a lányban, amikor Hermione ismét gyorsabban vette a levegőt. Ezúttal erőteljesebb lökésekbe kezdett, kemény, türelmetlen mozdulattal, hangos kiáltásokat csalva ki a lányból. Hermionét néhány perc alatt ismét elöntötte a gyönyör, s Perselus most engedett a vágynak, hogy kövesse a lányt. Szorosan magához ölelte, miután mindketten elélveztek, és finoman csókolta végig a nyakát.

*

Harry nem engedte el a kezét egy pillanatra sem, és Mio igazán hálás volt emiatt. Szorosan a fiúhoz simult, a szíve izgatottan kalapált. Néhány ruháját, azt a pár tárgyat, iratot, amiről a banya hajlandó volt elismerni, hogy az övé, Harry egy táskába pakolta, és egyetlen pálcaintéssel átvarázsolta saját magához. Mio nem bánta, hogy nem kell cipekedniük. Amikor kilépett a házból – a szerződésnek és a banya ezerszer elmondott szavainak megfelelően azzal a tudattal, hogy ide már soha nem térhet vissza –, éppen úgy nem volt semmije, mint amikor az eső, a hideg és az éhség idehajtotta. Nem volt semmije, leszámítva a fiút, aki szorosan fogta a kezét. Mio szíve hevesen vert, amikor elindultak az utcán. Ruháját, kabátját Harrytől kapta, mert a saját pénzéből semmi utcán hordhatót nem vett, s Miónak különös volt ez is, hogy visszafogott ruhában, egy fiúval kézenfogva megy az utcán.
Nem hoppanáltak, nem repültek seprűn és még a kandallókat is békén hagyták ami miatt Mio szintén hálás volt Harrynek. Metrón utaztak, átszálltak, nyomakodtak a tömegben, és minden annyira valódi volt, hogy Mio beleborzongott. Átmenetileg még az idegességéről is elfeledkezett, és csak azzal a ténnyel foglalkozott, hogy szabad, és valami egészen új várja. Alig ismerte fel az utcát, ahol Harry háza volt: valójában amióta leszálltak a metróról, egyforma, vörös téglás házak vették őket körül. Mikor megálltak az ajtó előtt, Harry előhúzott a zsebéből egy kulcsot, és felé nyújtotta.
– Ez a tiéd lesz. Én pálcát használok, de a varázslat éppen úgy nyitja az ajtót, mint ez a kulcs. – Harry hangja kissé rekedt volt az idegességtől, és Miónak szinte fájt, hogy elengedte a kezét. Mindketten zavarban voltak, amikor a lány átvette a kulcsot, és kinyitotta az ajtót.
Járt már itt korábban, most mégis úgy érezte, mintha egy teljesen új helyen lenne. A hátuk mögül besütő nap sugarai barátságos, meleg-sárgára festették az előszoba falát, és Mio ezúttal nem érzékelte mindenütt a varázslat jelenlétét. Harry belökte maga mögött az ajtót, nekitámaszkodott, és végigmérte a lányt. Mio némán nézelődött az előszobában. Habár az előző alkalommal gondolkodás nélkül járta be a házat, most valahogy nem akaródzott elindulnia.
– Körbevezetlek – ajánlotta végül Harry, és ellökte magát az ajtótól.
Újra megfogta a kezét, és elindultak az étkező és a konyha felé. Mio némán követte, hagyta, hogy mindent elmagyarázzanak neki, még azt is, amit magától is látott, csodálkozva nézett körül a modern konyhában, idegesen mérte végig a fényképeket a nappaliban – Ginnyé is kint volt –, és megtorpant, amikor a legfelső emeltre érkeztek.
– Ez az én szobám – nyitott be Harry a hálószobájába. Miót megzavart a megfogalmazás, aztán a fiú a másik, a sajátjával szemben lévő ajtó felé intett: – Ez pedig a tiéd. – Mio benyitott. Csakugyan ott állt a táskája a puha szőnyeggel fedett padlón. Széles ágy, néhány szekrény, egy íróasztal és szék volt még a szobában. – Nem sok, de nem akartam helyetted eldönteni, hogy mit szeretnél – mentegetőzött Harry.
– Azt hittem, azt akarod majd, hogy veled aludjak – mondta Mio halkan. A hangja színtelen volt, s Harry bizonytalanul mérte végig.
– Nem akarom, hogy azt hidd, ezt kell tenned – mondta halkan. – Nem várok fizetséget.
– Biztosan…? – Mio ajkain halvány mosoly játszott, ahogy közelebb lépett. Végigsimította Harry arcát, de a fiú gyengéden megfogta, és eltolta a kezét.
– Biztosan.
Mio hátrébb lépett, arca hideg maszkká vált, és Harry nem tudta eldönteni, hogy mit gondol. A lány újra körülnézett a szobában. – Be lehet zárni – intett az ajtó felé.
– Igen – bólintott Harry. – És, ha be akarod zárni, nem fogok rád törni, ígérem.
Mio bólintott. – Ez kedves – mondta halkan. Az ablakhoz lépett, és kinézett rajta. Keze önkéntelenül játszott a függöny anyagával, és Harry még hosszú másodpercekig nem tudta elszakítani róla a pillantását, aztán mégis magára hagyta a lányt, és halkan húzta be maga után az ajtót.
Még akkor sem érezte magát sokkal jobban, amikor Hermione néhány nap múlva eljött hozzájuk vacsorára. Mio csendes volt. Harrynek dolgoznia kellett az első közös napokon, hagyni akart időt a lánynak, hogy magára találjon, elmagyarázta neki, hogy merre menjen, hogy eltaláljon a közeli parkba, és egyelőre nem akarta feszegetni a munkakeresést. Azonban úgy tűnt, hogy a lány nem nagyon hagyta el a házat. Harry könyvei közül kiválasztott néhány, a varázslatokhoz kevésbé kapcsolódó kötetet, és azokat olvasgatta, vagy csak a szobájában ült, s Harrynek kevés fogalma volt arról, hogy mit csinál. Mikor Hermione eljött hozzájuk, akkor se szólt hozzá túl sokszor a beszélgetéshez – amely akaratlanul is a közös ismerőseik és a munkájuk felé kanyarodott –, aztán, alig, hogy megették a vacsorát, elnézést kért, és felment az emeltre.
– Hogy vagytok? – kérdezte Hermione, amikor kettesben maradtak. Harry elhúzta a száját.
– Nem tudom. Távolságtartóan. Alig beszélünk, és nagyon rosszkedvű. Azt hiszem, nem érzi itt jól magát… Neked, mi a véleményed?
– Többet kellene ennie – csóválta a fejét Hermione, s végigmérte a lány tányérját. – És ezt most úgy mondom, mint egy gyógyító. Különben megbetegszik.
– Nem vagyok az apja, hogy belétömjem az ételt! – mordult fel Harry rosszkedvűen. Hermione megrázta a fejét.
– Felelősséget vállaltál érte azzal, hogy idehoztad, Harry. Neked kell odafigyelned rá, mert neki elég szokatlan ez az elég helyzet. Még akkor is, ha varázstalanítottad a házat.
– Hidd el, mindent megpróbálok, hogy ne ijesszem meg, de…
– Ne ijeszd meg? – szólt közbe Hermione. – Nem kell ennyire védened! Magadat kell adnod! Egyáltalán nem varázsolsz itthon? – Harry vállat vont. – Ennek sincs semmi értelme. Te varázsló vagy, Harry! Neki pedig meg kell tanulnia, hogy létezik a mágiának olyan része, amelyik nem árt neki! Különben soha nem lesz jövőtök… És gondolom, szeretnéd, ha ebből valami igazi lenne, és nem csak egy játékszert akartál szerezni magadnak.
– Egyáltalán nem! – csattant fel Harry. – Még nem volt semmi köztünk, amióta itt lakik! Tévhit, hogy minden férfi csak azt akarja.
– Egyáltalán nem tévhit – felelt Hermione szkeptikusan. – És ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhatnál. Ha jól sejtem, korábban már volt köztetek valami, és ezek után azt fogja hinni, hogy így, ebben a formában nem tetszik neked. – Harry elvörösödött, Hermione is zavartan kapta el a pillantását: ez volt az első alkalom, hogy ennyire egyértelműen célzott arra, hogy mi történhetett Harry és Mio között a megismerkedésükkor.
– Nem akarom, hogy azt higgye, ezzel tartozik nekem – morogta Harry.
– És ha azért akarja, mert tényleg vágyik rá? Néha a lányok is azt akarják – gúnyolódott Hermione. Harry felsóhajtott.
– Honnan tudhatnám, hogy tényleg akarja-e?
– El lehet azt dönteni – fonta keresztbe a lány a karjait. – Ráadásul megmondtad neki, hogy nem vársz fizetséget. De ne utasítsd el folyton. – Harry újra elvörösödött, Hermione megcsóválta a fejét. – Egek, nem mondhatnám, hogy te értesz a párkapcsolatokhoz!
– Ha már itt tartunk – élénkült fel Harry. – Meséld már el, mit akart tőled Piton?
Hermione elmosolyodott. – Felajánlotta, hogy kutassunk együtt.
– Együtt fogtok dolgozni? – ráncolta a fiú a homlokát. – Azt hiszed, így újra összejöhettek? – Hermione nevetett.
– Együtt fogunk járni. Csak Perselusnak mindenre kell valami indok.
– Pitonnal fogsz járni? – ismételte Harry. – Hát, ha ezt Ron megtudja…
– Ő se kérte ki az én véleményemet a feleségéről – vetette oda Hermione.
– Hála Merlinnek – tette hozzá Harry. – De emiatt biztos ki fog akadni.
– Nagyfiú már. Megoldja. – Hermione felállt. – És te is oldd meg a te problémádat, Harry. Fontos neked, úgyhogy ezt most ne rontsd el.
Harry automatikusan bólintott, s idegesen kísérte ki a lányt. Eltöltött még néhány percet a földszinten. Nem értette, miért dobog a torkában a szíve, miért olyan ideges, mintha egy randira készülne, amikor csak fel kell mennie a lépcsőn, és bekopogni a lányhoz, aki lassan egy hete lakik a vendégszobájában, és ugyanazt tenni vele, amit egy napig rengetegszer tett, és azóta is ezerszer elképzelt már. Mély levegőt vett, és elindult felfelé. De csak az első emeletig jutott, Mio ugyanis ott ült a lépcsőn. Harry leereszkedett mellé, és lassan óvatosan fogta meg a kezét. Mio lágyan elmosolyodott, közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta.
– Ne haragudj rám – kezdte Harry, amikor szétvált az ajkuk. – Hermione azt mondta…
– Hallottam, hogy mit mondott – felelt Mio. Harry felvonta a szemöldökét. – A lépcső nem hangszigetelt – magyarázta a lány gúnyosan. – Akarsz engem, Harry?
A fiú végigmérte, és nyelt egyet. – Nagyon – lehelte.
– Ostoba vagy – csóválta a fejét a lány. – De én is az vagyok. Elvégre én ne tudnám, hogy hogy kell megkapni egy férfit? – Odahajolt hozzá, és újra megcsókolta, miközben keze végigsiklott a fiú testén, és lassan bontogatni kezdte az övét. Harry belenyögött a csókba, amikor Mio ujjai utat találtak a nadrágja alá. A lány elmosolyodott. – Gyere csak… – Felállt, és elindult felfelé a lépcsőn. Harry egyetlen szó nélkül követte.
Mio a szobájába ment, és lassú mozdulatokkal kezdett vetkőzni. Harry megállt az ajtóban, tágra nyílt szemmel figyelte a lányt. Nem volt benne semmi látványos vagy kihívó, mégis úgy vett le magáról minden egyes ruhadarabot, hogy Harry beleborzongott. Meztelenül lépett elé, finom mosollyal az arcán.
– Tetszem? – kérdezte halkan. Harry nyelt egyet, és bólintott. Nem érzett erőt arra, hogy megszólaljon. Mio kigombolta az ingét, és lehúzta róla. Hozzásimult, ajkai végigsiklottak a fiú kulcscsontján és mellkasán. Egyszerre húzta le a nadrágját és az alsóneműjét, és sokatmondó pillantással mérte végig Harry merevedését.
Harry elkapta, és közelebb húzta magához a lányt. Egy pillanatig hagyta, hogy összesimuljon az arcuk, élvezte a bőre érintését a bőrén, aztán megcsókolta Miót. Önkéntelenül mentek közelebb az ágyhoz, és Mio ellépett Harrytől, és nyújtózva nyúlt végig a takarón. Harry nézte egy másodpercig, aztán követte. Végigcsókolta a nyakát, majd lassan áttért a mellkasára. Cirógatni, csókolgatni kezdte a mellét, s elmosolyodott, amikor meghallotta a lány kéjes sóhaját. Az egyik mellét masszírozni kezdte, a másik bimbóját pedig körbenyalogatta, majd szopogatni kezdte. Mio lehunyt szemmel nyögött fel. Amikor Harry ujjai lejjebb tévedtek, és elérték a lány lába közötti területet, kétség sem fért hozzá, hogy tényleg akarja az egészet.
Harry telecsókolta a hasát, a szeméremdombját, széthúzta a lábait, s finoman megnyalta a combhajlatát. Mio megborzongott, s vágyakozva nyögött fel, amikor Harry ajkai megérintették a legféltettebb pontját. A fiú lehelete csiklandozta, és hihetetlenül izgatta. Harry finoman végigsimította a nagyajkakat, aztán ujjai nyomára csókokat lehelt. Megismételte a mozdulatot egy kicsivel beljebb is, majd újra, hogy végül egyik ujja belecsússzon a lányba, és ott simogassa meg. Mio felnyögött, amikor Harry nyelve ismét követte az ujját, s belesiklott a puncijába. A fiú lassú, mély mozdulatokkal kezdte izgatni, hol a nyelvét, hol az ujját vetve be. Újra meg újra végigcsókolta a lányt lába közötti területet, és elégedetten hallgatta Mio nyögéseit. Érezte, ahogy a lány teste összerándul, és átjárja a gyönyör, és lassan, az egész testét újra végigcsókolva ért el az arcáig.
Megcsókolták egymást, Mio szorosan hozzásimult, a hátát simogatta, aztán keze a fenekére és a két lába közé siklott. Harry felsóhajtott, amikor a lány ujjai megcirógatták a heréit. Mio a hátára fordította a fiút, végigcsókolta a mellkasát, és lassan vette a szájába a farkát. Nyalogatta, aztán mélyen magába engedte, miközben továbbra is simogatta a combját és a heréit. Harry felnyögött, és odahúzta magához a lányt. Nagyon kívánta, és semmi kedve nem volt elpazarolni a gyönyört. Újra összesimult a testük, Harry merevedése simogatta a lány bejáratát, aztán lassan, fokról fokra csúszott belé. A fiú levegő után kapott, amikor végre maga körül érezte a lány testét. Összeölelkezve, csókolózva kezdtek el szeretkezni, Harry egészen lassan mozgott a lányban. Egymáshoz simult az arcuk, hallották a másik legkisebb sóhaját is, és Harryt átjárta a meghittség érzése. Hosszú percek teltek el a lassú, finom mozgással, mire Mio nyögései egyre hangosabbak, egyre élvezettel telibbek lettek. Ez Harryt is lázba hozta, s alig néhány másodperccel a lány után ő is elérte a gyönyört. Lehunyták a szemüket, és még hosszú ideig nem akartak mozdulni, nem akarták elengedni egymást.