A vacsora eseménytelenül telt, és a végén Ron és az édesapja elköszöntek, és elmentek haza, Draco és Harry pedig felmentek a szobájukba.
- Örülök, hogy kibékültetek – mondta Harry, miközben hátulról átkarolta a szőkét és belecsókolt a nyakába.
- Mondjuk inkább úgy, hogy fegyverszünetet kötöttünk – válaszolt Draco, miközben félrehajtotta a fejét, hogy még jobban felkínálja a nyakát Harry csókjának. - Amúgy veled van egy kis elszámolnivalóm.
- Mire is gondolsz? – búgta a fülébe Harry.
- Arra, hogy azt mondtad, hogy öntelt hólyag vagyok.
- Csak nem megsértődtél? – kérdezte Harry, miközben tovább cirógatta ajkaival a szőke nyakát.
- Harry, ha ezt tovább folytatod, leteperlek az ágyra.
- Ezt most vegyem fenyegetésnek? – kérdezte Harry, miközben forró lehelete égette Draco nyakát.
- Most elmegyek tusolni, aztán majd meglátjuk, hogy minek vedd.
- Szavadon foglak.
- A tűzzel játszol, Potter – nézett a smaragdzöld szemekbe Draco.
- Talán az is a célom, Malfoy. Menj tusolni.
Draco megcsóválta a fejét, fogta a törölközőjét, és kiment a szobából.
Harry elfeküdt az ágyon, és elmerült a gondolataiba. Örült annak, hogy ez a délután úgy alakult, ahogy. Nem szerette azt a gondolatot, hogy a szerelme és a legjobb barátja utálják egymást.
Egyszer csak arra riadt, hogy egy bagoly kopogtat az ablakon. Beengedte az ismeretlen madarat, és megszabadította a kis levélkétől, majd a madár minden további nélkül eltűnt.
Kibontotta a pergament, és nagyot sóhajtott, mikor felismerte rajta az igazgató írását. Rövid, hivatalos hangvételű levél volt, amelyben Dumbledore közölte vele, hogy elsején néhány auror kíséretében fog a pályaudvarra menni, és az Expresszel visszatér a Roxfortba.
Épp másodszor olvasta végig a levelet, mikor Draco benyitott a szobába. Amint meglátta a pergament a fiú kezében, azonnal tudta, hogy mi az. Odalépett hozzá, most ő volt, aki hátulról karolta át Harryt.
- Dumbledore? – Harry csak bólintott. – Tudtuk, hogy így lesz, Harry.
- Igen, de azért reméltem.
- Egy kicsit én is – maga felé fordította a fiút, és megcirógatta az arcát. – Minden rendben lesz, Harry, meglátod.
- Aha – mondta Harry, majd ellépett Draco mellől. – Én is elmegyek tusolni – mondta, és ezzel felkapta a törölközőjét, és kivágtatott a szobából. Draco összehúzott szemmel nézett utána. Nem volt biztos benne, hogy ez a levél mit fog kiváltani Harryből. Pillanatnyilag végtelen közönyt és lemondást érzett belőle. Csak remélte, hogy a tusolás majd egy kicsit helyrebillenti a lelkivilágát. Magára kapott egy pólót, hanyattfeküdt az ágyán, és a plafont bámulva gondolkodott.
Amikor Harry visszajött, úgy tűnt egy fokkal jobb kedve van. Még egy halvány mosolyt is megeresztett Draco felé, amitől az egy kissé megnyugodott. Aztán Harry ledobta a ruháit az ágyára, és megtörölte a haját a törölközőjével, és a jelenettől Dracónak olyan déja vu érzése támadt, hisz azon a napon is erre ébredt délután, mikor bevallották egymásnak az érzéseiket. Ahogy feküdt az ágyon, és nézte Harryt, akin ezúttal is csak egy szál alsónadrág volt, elöntötte a vágy. Lassan felállt, odalépett mögé, egyik kezével átölelte, a másikkal elvette tőle a törölközőt, és az ágyra dobta.
- Kimondhatatlanul kívánlak, Harry! – súgta a fiúnak, és a nyakába csókolt. Tudat alatt érzékelte, hogy Harry, talán első alkalommal, nem jön zavarba a közeledésétől. Finoman végigcsókolta a nyakát, és érezte, ahogy a fiú hátradől az ölelésében, és úgy fordítja a fejét, hogy a lehető legtöbb teret engedjen a kényeztetésnek. Draco elmosolyodott, ahogy hallotta, hogy Harry légzése egy-egy pillanatra elakad, és érezte, ahogy megremeg a karjaiban. Az eddig a fiú derekát ölelő keze lassan végigcirógatta a mellkasát, míg csókjaival eljutott a Harry füle mögötti érzékeny területre, mire a fiú jólesőn felsóhajtott. Harry úgy érezte, hogy Draco karjaiban végre megtalálja azt a gyengédséget, amire mindig is vágyott, csak az eltelt néhány napban valahogy nem tudta a saját gátlásait legyőzni. De most… most úgy érezte, hogy igen. Testén végigborzongott a vágy a szőke simogatása, és apró csókjainak hatására.
Aztán, amikor Harry úgy érezte, hogy már nem bírja tovább, hogy ő ne érinthesse a másikat, lassan megfordult Draco ölelésében, és egy szenvedélyes csókban forrtak össze. Nyelvük érzéki táncot járt egymással, miközben Draco végigsimogatta Harry gerincét, és csak élvezte a hatást, amit ki tud váltani a fiúból. Minderre azonban csak addig volt lehetősége, amíg Harry keze nem indult felfedezőútra az ő testén. Rajta ugyan Harryvel ellentétben volt egy póló is, de még azon keresztül is égette a bőrét a fiú tenyere, amikor pedig Harry keze utat talált a póló alá is, már Dracónak is el-elakadt a lélegzete.
Ezután Draco elhúzódott tőle, megfogta a kezét, az ágyához vezette, és gyengéden elfektette rajta. Mielőtt csatlakozott volna hozzá, még megszabadult a pólójától, végül Harry mellé feküdt, és most már szinte meztelen testtel simultak össze.
Újabb vég nélküli csókok következtek, miközben szinte öntudatlanul simogatták egymást, fedezték fel egymás testét.
Amikor végül a szőke mégis el tudott szakadni Harry szájától, szemével a szemét kereste. Ott ugyanazt a kínzó vágyat látta, amit saját maga is érzett, de mégis rá kellett kérdeznie.
- Harry – kezdte rekedten suttogva – tényleg te is akarod?
- Még soha, semmit nem akartam ennyire – válaszolta Harry, és visszahúzta magához a szőkét egy szenvedélyes csókra.
Végül Draco elszakította magát Harry szájától, végigcsókolta a nyakát, a kulcscsontját, majd őrjítően lassan elindult lefele a mellkasán, kis ideig eljátszadozva a mellbimbójával, amivel érzéki nyöszörgéseket csalogatott elő Harry torkából, és az a hajába túrva húzta magához még közelebb. Közben Draco keze, ami most is a szerelme testén kalandozott, letévedt Harry fenekére, amitől a fiún újra egy érezhető remegés futott végig.
Draco lassan haladt csókjaival egyre lejjebb, végig Harry hasán, közben egy pillanatra eljátszadozott nyelvével a köldökénél, amivel egy csikis mosolyt csalt kedvese arcára. Aztán ahogy haladt tovább, megakadt az alsónadrágja szegélyénél, de végül úgy döntött, nem zavartatja magát, továbbhaladt, és az anyagon keresztül folytatta a megkezdett kényeztetést. Ahogy ajkával Harry merevedéséhez ért, és gyengéden csókolgatta, a fiú hangosan felnyögött.
A szőke óvatosan lehúzta Harryről az alsónadrágot, de mielőtt folytathatta volna a félbe maradt tevékenységét, Harry felült, hanyatt fektette a szőkét, és most ő kerekedett felülre. Smaragd szeme ígéreteket rejtőn csillogott, amitől most Draco testén futott végig a borzongás. Harry röviden megcsókolta a szőkét, majd elindult, hogy ajkaival is felfedezze Draco testét, és ezúttal a szőkén volt a sor, hogy elhaló sóhajok és nyögések hangjaival töltse be a szobát.
Ahogy Harry csókjaival és perzselő nyelvével égető utat vágott szerelme bőrén, lassan eljutott a fiú alsónadrágja széléhez. Miközben végigcsókolta a hasát, egyik kezét észvesztő lassúsággal a fiú merevedésére simította, mire a szőke görcsösen markolt az alattuk lévő takaróba.
Harry egy pillanatra felnézett rá, és ahogy látta a gyönyört az arcán, végtelen melegség járta át a lelkét is. Lassan lefejtette a fiúról az útjában álló ruhadarabot, és finoman érintette meg Draco szabaddá váló férfiasságát, majd gyengéden rákulcsolta az ujjait, és úgy kezdte simogatni, közben a hasát hintette be apró csókjaival.
Végül már nem tudott tovább ellenállni a kísértésnek, hogy a szájával kényeztesse a szerelme büszkeségét. Először csak egy röpke puszit adott a hegyére, amitől a szőke érezhetően megremeget, majd amikor a fiú próbaképpen körbenyalta a nyelvével, hangosan felnyögött. Draco tudta, hogy ha másik továbbra is ilyen ártatlan érzékiséggel játszadozik vele, nem fogja sokáig bírni. Amikor pedig Harry a szájába vette, olyan gyönyör futott végig rajta, hogy nem sok tartotta vissza, hogy rögtön elmenjen.
Mikor már úgy érezte, hogy már nem bírja tovább épp ésszel ezt a csodát, felkönyökölt, és a Harry hajába túrva felhúzta magához. Egész testében reszketett a gyönyörtől és a vágytól, ahogy megcsókolta, majd hanyatt döntve a fiút, olyan szenvedéllyel csókolta újra, hogy Harry szinte megsemmisülni érezte magát a karjaiban. Keze finoman, de immár céltudatosan indult el Harry legféltettebb testrésze felé, amely most kőkeményen lüktetet, és ahogy Draco rásimította finom ujjait, Harry szinte a mennyországban érezte magát. Azonban a szőke nem húzta sokáig a dolgot, végigcsókolta még egyszer a másik testét, majd a büszkeségéhez érve először finoman csókolgatta, majd érzékien végignyalta a nyelvével, és végül a szájába vette, és tovább kényeztette. Harry közben úgy érezte, hogy ilyen gyönyör nem is létezhet a földön, lélegzete zihálóvá vált, gerince időnként ívben megfeszült a rajta végigsöprő kéjtől.
Ahogy a szőke nyelvével továbbra is Harryt kényeztette, keze újra és újra elkalandozott a fiú feneke fele, és egyszer csak rátört a felismerés, és a vágy, hogy mit is szeretne.
- Harry… - kezdte, de nem tudta, hogy kérdezze meg a dolgot, és most először ő maga jött zavarba.
- Szeretnéd? – kérdezte Harry, aki pontosan értette, hogy mit szeretne kérdezni a szőke.
Draco nagyon nyelt, mielőtt kimondta. – Igen.
Harry ugyan kicsit bizonytalanul, de beleegyezően bólintott. – Tedd meg!
- De… lehet, hogy fájni fog… én nem szeretném, hogy…
- Draco… ha szeretnéd… nem érdekel, hogy fáj. Majd elmúlik. Először mindenképpen fáj… azt hiszem. De én is szeretném, hidd el.
A szőke halványan elmosolyodott. – Rendben. De szükségünk lenne valami… Várj, egy pillanat… - a szőke felkelt, és a szekrényéhez lépett, és kivett belőle egy doboz krémet. Harry, ahogy ránézett egy kicsit elpirult. Neki ez eszébe sem jutott.
A szőke visszafeküdt mellé, lágyan megcsókolta, és a kezével újra végigsimogatta a fiú testét, végül elidőzve Harry kőkemény férfiasságán. Mikor végül úgy érezte, hogy Harry is túljutott az előbbi kizökkentő beszélgetésen, fél kézzel kinyitotta a krémes tégelyt, és belenyúlt, miközben egy pillanatra sem szakította meg a csókot. Lassan széjjelebb tárta Harry lábait, és finoman bekrémezte a bejáratának környékét, majd lassan, óvatosan belécsúsztatta az egyik ujját. Harry egy pillanatra felszisszent, de nem fájt neki, csupán furcsa érzés volt, és Draco csókja egy pillanat alatt el is felejtette vele a kényelmetlenséget, majd egy kis idő múlva a szőke még egy ujját is bevetette a művelethez.
Tapasztalatlansága révén szinte véletlenül találta meg azt a pontot a fiúban, amit ha megérint, Harryn eddig ismeretlen gyönyör futott végig, és felnyögött. Draco próbált elég időt szánni az előkészítésre, de valójában bizonytalan volt, mert nem tudta, hogy tulajdonképpen mennyi lenne szükséges. Végül egyszer csak kihúzta az ujját, és még egy pillanatra Harry szemébe nézett, aki bátorítóan rámosolygott.
Ekkor Draco a fiú lábai közé térdelt, és amilyen lassan és óvatosan csak tudott, beléhatolt.
- Harry… - nézett aggódva a szerelmére a szőke, mikor látta, hogy az összeszorítja a szemét. – Ennyire fáj? – kérdezte, és odahajolt hozzá. – Figyelj, nem kell… erőltetni – mondta, és már-már visszahúzódott volna, de Harry nem engedte.
- Várj… várj egy kicsit… el fog múlni – súgta, és nem engedte a szőkét visszakozni. Magához húzta egy csókra, és remélte, hogy közben majd enyhül a fájdalom is.
Draco értette, hogy mire számít Harry, de még így is nehezére esett a dolog, mert látta, hogy mennyire nem jó érzés neki ebben a pillanatban. De aztán úgy gondolta, hogy ha Harry ennyire nem akar engedni, akkor inkább mindent megtesz, hogy segítsen elterelni a figyelmét. Miután véget ért a csókjuk, a fiú arcát hintette be csókjaival, majd a nyakát csókolta végig. Aztán idővel érezte, hogy Harry is újra át tudta adni magát a vágynak, így lassan megmozdult benne.
Harrynek még mindig feszítő érzés volt, de már korán sem olyan rossz, mint eleinte, Draco pedig feszülten figyelte minden rezdülését, mert nem akart neki több fájdalmat okozni. Csak akkor volt képes újra átengedni magát a vágynak, mikor érezte, hogy Harry is újra élvezi az együttlétüket.
Lassan mozgott, élvezte a testén újra és újra átfutó gyönyört, hisz csodálatos érzés volt, ahogy Harry szűken és forrón körbevette, de közben továbbra is Harry nyakát csókolgatta, majd megint rátalált a szájára.
Ahogy végül megtalálta a megfelelő pozíciót, és megtalálta a fiúban azt a pontot, amit kézzel is ingerelt, Harry belenyögött a csókba. Evvel arra bíztatta Dracót, hogy kissé gyorsítson a tempón. Szájuk elszakadt egymástól, de csak azért, hogy élvezetüknek hangot adhassanak.
Harry úgy kapaszkodott a szőke hátába, hogy az szinte érezte a körmeit a bőrébe vájódni, de hát hol törődött ő most ilyen apróságokkal? Egyre erősebb hullámokban öntötte el őket a kéj, és ahogy a szőke tovább fokozta a tempót, szinte ugyanabban a pillanatban feszült meg a testük, ahogy elérte őket a gyönyör megsemmisítő hulláma, és repítette őket eddig ismeretlen magasságokba.
Szinte elvesztették a kapcsolatot a külvilággal, csak a testükben szétrobbanó csodálatos érzés létezett számukra.
Végül, ahogy ellazult a testük, a szőke Harryre borult, és a nyakába temette az arcát, Harry pedig erősen szorította magához. Hosszú percekig nem mozdult egyikük sem, csak a másik dübörgő szívverését hallgatták, és próbálták ziháló lélegzetüket csillapítani. Aztán ahogy Draco összeszedte magát, legördült a fiúról, küldött magukra egy alapos tisztító bűbájt, majd melléfeküdt, és gyengéden cirógatta Harry mellkasát. Egy kis idő múlva Harry megfogta a szőke kezét, és belecsókolt a tenyerébe.
- Köszönöm, Draco! – súgta neki, kissé felé fordulva.
Végül Draco felkönyökölt, úgy nézett Harry ragyogó, smaragdzöld szemébe.
- Harry, nem baj, hogy én… hogy én voltam… - Harry a szájára téve a mutatóujját elhallgattatta.
- Nem, Draco. Csodálatos volt így – mondta mosolyogva, miközben megcirógatta a szőke arcát, majd el is vigyorodott. – És te talán jobban fel is találtad magad. Én biztosan bénább lettem volna.
- Ne beszélj hülyeségeket, Potter! De tudod mit? Holnap este kiderítjük, mennyire vagy béna!
- Megegyeztünk – mondta Harry, és lehúzta magához a szőkét egy csókra.
Mikor szétváltak, Draco megint a zöld szemeket kutatta. – Harry… sajnálom, hogy fájdalmat okoztam.
- Te se beszélj hülyeségeket, Malfoy! – mosolygott halványan Harry. - Ez… ennek így kellett lennie. És csak egy pillanatig tartott. És… utána kárpótoltál érte. Nem is akárhogy. Így oké?
- Igen, így oké – mondta a szőke, és magához húzta Harryt, aki a vállára hajtotta a fejét.
Egy kis ideig nem szóltak, de mikor egyszer Harry elmosolyodott, Draco észrevette.
- Mi jutott eszedbe?
- Csak végiggondoltam a mai napot. Ma annyi dolog történt velem…annyi féle dolgot éreztem. Reggel az óra Pitonnal, az a para, hogy kiderült, hogy tud rólunk, aztán még te is letoltál miatta… meg, hogy tudatosult bennem, hogy még miattam is veszélyben vagy… aztán jött Ron, és attól féltem, hogy megint egymásnak estek… de szerencsére nem így történt, és ez nagy megkönnyebbülés volt nekem, nem is sejted, mekkora… aztán Dumbledore levele, meg az a kétségbeesés, amit éreztem akkor… és a nap fénypontjaként ez a csodálatos együttlét veled…
- Már azt hittem, sosem jutsz el idáig – vigyorodott el a szőke. - Nekem is csodálatos volt. De most már meg kéne próbálnunk aludni, nem gondolod? – nyújtózott lustán a szőke.
- De igen, már nagyon késő van – értett egyet Harry. – De azért még valamit szeretnék mondani.
- Tényleg? És mit? – kérdezte Draco.
- Hát csak azt, hogy… szeretlek.
- Én is szeretlek téged – viszonozta a vallomást a szőke, majd Harry visszahajtotta a fejét a vállára, átölelte, és lassan mindketten álomba merültek.
~~ o ~~
A fiúk a következő napokban szinte alig aludtak. Szinte képtelenek voltak betelni egymással, és minden nap csak hajnalban tudtak aludni néhány órát. És ez persze lassan meg is látszott rajtuk, idővel már a körülöttük lévőknek is feltűnt.
Egyik nap Sirius elkapta őket a folyosón.
- Harry, csak egy szóra várjatok! Én nem vagyok semmi jónak elrontója, távol áll tőlem, de… nem gondoljátok, hogy a jóból is megárt a sok?
- Sirius, már csak három napunk van, amit együtt tölthetünk! – mondta neki Harry, aki egyből tudta, hogy a keresztapja mire gondol.
- És utána egy egész élet, ha mindketten úgy akarjátok – mondta békítően a férfi. - Én csak azért szólok, mert lassan már a többieknek is kezd feltűnni, hogy milyen kimerültek vagytok, és nem tudják, hogy mi van veletek.
- Köszönjük szépen, nagyon jól megvagyunk. És lesz majd időnk kipihenni magunkat.
- Harry… legalább nap közben aludjatok néhány órát. Hallgassatok rám!
- Jól van, Sirius, alszunk. Megígérem!
A férfi mosolyogva megcsóválta a fejét, megveregette a fiú vállát, és otthagyta őket. A két fiú összenézett, majd Draco szólalt meg.
- Igaz van, Harry. Gyere, aludjunk egy kicsit.
- De…
- Nincs de. Gyere! Tudom, hogy ma gyakorolni akartunk Remusszal, de biztos vagyok benne, hogy nem fog keresni. Főleg, ha Sirius beszél vele, amiben biztos lehetsz. Sőt, szerintem már rég kitárgyalták a dolgot, ezért jött ide hozzánk.
- Jól van, igazad van. Menjünk!
Bár nagyon nehezükre esett ellenállni a kísértésnek, amit egymás közelsége jelentett, azért sikerült néhány órát aludniuk a délelőtt folyamán, és ebédnél Harry helyeslést látott Sirius tekintetében. Tudta, hogy a keresztapjának igaza van, és nem kellene felhívniuk magukra a figyelmet, de ahogy teltek a napok, egyre kétségbeesettebben kapaszkodtak egymásba, és egyre jobban féltek az elválás pillanatától, még akkor is, ha nem beszéltek róla.
Már csak három nap… legszívesebben bezárkóztak volna a szobájukba, hogy csak egymással tölthessék el ezt az időt, egymást szeretve, és csendesen beszélgetve. De ha valóban nem akarták felhívni magukra a figyelmet, akkor nap közben kellő időt a többiek társaságában is kellett tölteniük, bár ez most eléggé nehezükre esett.
Egyszer pedig úgy alakult, hogy négyesben maradtak Siriuszékkal a szalonban. A két férfi összenézett, majd Sirius egy laza pálcaintéssel becsukta az ajtót.
- Hogy viselitek, fiúk? – kérdezte fürkészőn nézve a fiatalokra.
Mindketten kis szomorúsággal mosolyodtak el, de Draco szólalt meg. – Az attól függ, hogy mire gondolsz.
- A nyilvánvalót nem kérdezem – mosolygott vissza Sirius. – Az rátok van írva, és örülök neki. De a többit nem tudom.
- Tudomásul vettük – mondta Harry.
- Ez a felszín – szólalt meg végül Remus is. – És mi van alatta?
- Szerinted?
- Szerintem? Féltek. És dühösek vagytok Dumbledore-ra.
- Nem dühösek – mondta Draco. – Csak… igazából tudtuk, hogy így kell lennie…
- De pokoli nehéz lesz – fejezte be helyette Harry.
- Egy év – gondolkodott el Remus. – És karácsonykor még találkozhattok is. Nem lesz olyan…
- Egy év átkozottul hosszú idő, Remus! – fakadt ki Harry.
- Nem, Harry – szólalt meg csendesen Sirius. – Egy év… nem olyan hosszú idő.
Ahogy Harry a keresztapjára nézett, összeszorult a szíve. Most, ebben a pillanatban az Azkabanban töltött tizenkét év minden fájdalma ott csillogott a szemében. Remus mögé lépett, és a vállára tette a kezét, mire Sirius hátradöntötte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
- Ti hogy… hogy bírtátok ki? – kérdezte elcsukló hangon Harry.
- Nem volt választásunk – mondta Sirius.
- Ez nem igaz, Sirius. Melléd állhattam volna – mondta szinte suttogva Remus.
- És mit értél volna el, te bolond? Hogy te is jössz velem? Remus, ezt már annyiszor megbeszéltük!
- Sosem bocsátom meg magamnak. Hinnem kellett volna benned… de én cserbenhagytalak!
- Remus, kérlek! – csitította Sirius. - Most nem rólunk van szó… és az ifjúságnak épp elég a baja nélkülünk is. Gyere, inkább ülj ide mellém! – Remus sóhajtott, de végül szót fogadott. Sirius megint a fiúkra nézett. – Figyeljetek… a szerelem, ha igaz, és őszinte mindent kibír. Tizenkét év Azkabant, a dementorokat, de még egy évnyi átkozottul hosszú távollétet is, ami rátok vár. Ami igazából nem is egy év, csak alig tíz hónap. És bár nem könnyű, egy szóval sem állítom, hogy az… egyszer véget ér. Egyszer minden véget ér… az iskola, a háború… és talán egyszer minden rendbe jöhet.
- Hogy tudsz ilyen optimista lenni, Sirius? – kérdezte Draco.
- Tudod, kölyök… tizenkét dementorok között töltött év után már olyan apróságoktól is végtelenül boldog tudsz lenni, hogy süt rád a nap, hogy érzed a tiszta levegőt, amit belélegzel… nem beszélve arról a csodáról, hogy van melletted valaki, aki szeret. Megtanultam értékelni az életet, még akkor is, ha nehéz, ha folyton küzdeni kell és harcolni. Tudom értékelni az apró perceket, amikor boldog vagyok.
- Szóval nekünk nem lenne szabad rinyálnunk, igaz? – kérdezte szomorúan Harry.
- Ugyan, Harry. Ezt most nem azért mondtam el. Tudom, hogy mindenkinek a saját fájdalma a legrosszabb, a saját terhei a legnehezebbek. De mindannyiunknak szembe kell nézni a sorsával, bármi legyen is az. Csak az a kérdés, hogy emelt fővel tesszük-e ezt, vagy megadjuk magunkat neki. De… tegyük már félre ezt a kriptahangulatot… elvégre két boldog pár vagyunk, nem igaz?
- De, igazad van – mosolyodott el halványan az ifjúság, majd végül Remusnak is sikerült mosolyt erőltetnie az arcára.
- Na látjátok. Az a lényeg, hogy ne adjátok fel, és az az egy év úgy elszáll, hogy észre sem veszitek.
- Köszi, Sirius!
- Ugyan, ifjúság. Csak rossz volt nézni a képeteket… mint aki a kivégzésére készül. Most menjetek! És… inkább pihenjetek vacsora előtt, mert ha elkéstek, kikaptok Mollytól.
- Rendben, pihenni fogunk – mosolygott össze a két fiú, felálltak, és kimentek. Becsukták maguk mögött az ajtót, mert érezték, hogy Siriuséknak is van mit megbeszélni.
Nem is tévedtek.
Remus lehunyta a szemét, és látszott rajta, mennyire szenved a bűntudattól.
- Holdsáp, ne gyötörd magad, kérlek! – simogatta meg kedvese arcát Sirius.
- Hinnem kellett volna benned!
- Ugyan, miért kellett volna? Minden ellenem szólt, és nem is igazán tudtam mivel védekezni. És láttam a fájdalmat a szemedben… a tárgyaláson. Hogy mennyire fájt, hogy… azt hitted, elárultalak benneteket. Ez a fájdalom mutatta nekem, hogy még mindig mennyire szeretsz. Csak ez adott erőt, hogy túléljem. Ha te nem vagy… ott pusztultam volna, a dementorok közt.
- De…
- Cssss… ne, kérlek, ne keresd magadban a hibát! Olyan sokszor kértelek már erre! És… ez már elmúlt. Nézzünk a jövőbe, vagy éljük meg ezt a pillanatot! Szeretlek, és boldog vagyok veled. Csak ez számít. Igaz?
- Igaz – adta meg magát Remus, de mélyen belül nem volt képes ezt belátni, és Sirius tudta ezt. Pedig bármit megtett volna, ha megvigasztalhatja a szerelmét, de tudta, hogy ez sosem lesz igazán lehetséges, mert a bűntudat örökre benne marad. Magához ölelte Remust, és hosszú ideig csak simogatta a hátát, mert tudta, hogy ettől kicsit megnyugszik. Végül Remus elhúzódott tőle, és sóhajtott.
- Jobb egy kicsit? – kérdezte Sirius. Remus bólintott. – Jól van, akkor ideje előkerülnünk – mondta, majd felállt, és a kezét nyújtotta Remusnak. Az megfogta, felállt, majd kimentek a szalonból a konyhába, ahol a többiek már vacsorához készülődtek.