„I will believe your every word"

Fogatlan üvöltése végigvisszhangzik Hibbant-szigeten, a sárkányok – három szörnyennagy rémség, egy gronkel, egy halálos siklósárkány meg egy fertelmes cipzárhát – felkapják a fejüket és a hang irányába fordulnak. Morognak maguk közt valamit és a sikló kivételével mindegyikük szárnyra kap a hang irányába indulva. Az emberek mocorogni kezdenek, mire a sikló rájuk üvölt. Lila színű lehet, az agresszív fajtából. Kampó és Viharbogár egyszerre mordulnak vissza, de nem tudnak mozdulni, ők lánccal vannak megkötözve. A sárkányok tudják a legjobban, hogyan tegyenek ártalmatlanná egy másik sárkányt. Nem ostobák teljesen. Ez Hablaty hatalmas szerencséje.
- Indulhatsz – suttogja oda Üzenőszélnek, aki bólint, felröppen, s egy fészkét védő rettenetes rém minden erejével ront a nálánál hússzor akkora halálos siklósárkányra. Hablaty addig odaoson a megkötözött sárkányokhoz. Elválasztották őket az emberektől, láthatóan őket tartják veszélyesebbnek, ő maga nem tudna dönteni ez ügyben. Mindenesetre, amíg a falusiak biztonságban vannak, addig nem ér rá velük foglalkozni. Ha nem akarják őket bántani, addig jó.
Böf és Töf egyként mordulnak rá, majd suttogni kezdenek:
- Nézd, a fogpiszkálófióka-barát.
- Vagy barátfióka-fogpiszkáló.
- Mit keresel te itt? Téged meg akarnak enni.
- Éles fogakkal véredet venni.
- Sárkánykarommal.
- Sárkányagyarral.
- Kösz, srácok, tényleg, erre van most szükségem... – morogja, s a láncok végre engednek. Ám a siklósárkány felé ugrik, Üzenőszél eddig tudta elterelni a figyelmét. – Böf, jól esne némi gáz... – a szólított forró, zöld gázt fúj a siklóra, az hátrébb ugrik. Egy kattintás a vihargyújtóval, a gáz belobban, fény és a lángok hője. A halálos siklósárkány felkiált, de mire utána ugorhatna, Hablaty elengedi Töföt is (sárkány szájkosár, vannak ötleteik), a cipzárhát ráront a siklóra, addig ő Kampó láncait igyekszik leszedni.
- Haladj már, szét kell rúgnom a-
- Ha nem mocorognál, már rég kész lennék – vágja rá idegesen.
- Mi a fenét lát benned Álmodozó, hogy téged-
- Kész is! – Kampó felugrik, megrázza magát.
- Adok én nektek! – kiáltja és a levegőbe ugrik. Hablaty igyekszik kiszabadítani Bütyköt is, aki csak kedvesen rámosolyog és elröppen. Viharbogár marad a végére, közben vet egy pillantást a cipzárhátra, elkergették a siklót, már ők is a hegyek felé tartanak és megkérdezi:
- El tudsz vinni Fogatlanhoz?
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, Hablaty – mondja csendesen, mozdulatlanul. – Nem kellene mindig beleavatkoznod a dologba...
- Fogatlan nem tud nélkülem repülni! Ha nem segítek neki, a végén még megölik! – hadarja egy szuszra.
- Nem mész sehová! – kapja el a vállát az apja, mire Viharbogár, érezve, hogy a láncok engednek, hátrébb ugrik. Mindannyian tartanak némi távolságot az emberektől, de főleg az apjától.
- De-
- Mondom, nem!
- Visszajönnek értem is! – kiált fel hirtelen lobbanó, tehetetlen dühvel. – Vörös Halált ketten öltük meg Fogatlannal, nem nyugszanak, míg mindketten meg nem halunk, vagy örökre el nem kergetjük őket! Ki akarna segíteni pont nekem, ha sárkányok vadásznak rám?! – Az apja elengedi, talán a feltételezés miatt, talán más miatt, de nem gondolkodik rajta sokat, elugrik a közeléből, a lába megsajdul de nem foglalkozik vele, Viharbogárra néz, aki végre bólint.
Felmászik a siklósárkány hátára és már a levegőben is vannak.
- Ha minden igaz, Fogatlan felcsalta őket a hegyekbe – hajol előre, Viharbogár magasabbra emelkedik, hogy nagyobb területet lásson át egyszerre a sötétben, Hablaty csak reménykedik, hogy Fogatlannak még nem esett semmi baja, mialatt ő bénázott.

Fogatlan feladata elterelni a falutól és az emberektől ezeknek az ostobáknak a figyelmét. Szerencse, hogy utánozhatatlan üvöltése van, ami megrengeti a levegőt és azt hiszik, hogy elkapták, pedig csapdába csalja mindannyiukat és megmutatja, hogy repülés nélkül is egy pillanat alatt elbánik velük. „Ne öld meg őket, ha nem muszáj", Hablaty megkérte, szóval ha egy mód van rá, csak alaposan rájuk ijeszt, vagy harcképtelenné teszi őket, míg visszaér. Reméli, siet. Azért sokkal könnyebb lenne a levegőben intézni a dolgot. És át sem változhat, mert akkor elhagyná a nyerget és a pót-redőt, anélkül viszont nem tudnak repülni. Marad sárkány, így tud tüzet fújni, megmutatni a lángja erejét.
Az éjszaka vele van, ha nem ad hangot csak szag alapján tudják megtalálni, ehhez azonban le kell szállniuk a földre. A szörnyennagy rémségek könnyen mozognak a sziklás területen is, viszont a gronkelnek nagyjából bármilyen terep hátrányára válhat. Őt csalja el először a csapattól, némán suhanva, majd elbújik egy barlang mellett, s míg az a lomhaság benéz, rárobbantja a tetejét egy a célban perzselő tüzével, innen nem szabadul egyhamar.
A szörnyennagy rémségek a feje felett röpködnek éles rikoltozásokkal és mély morgással, de tüzet nem fújnak, vigyáznak a lángjukra. És a szárnysuhogások, ismerős ütem, ismerős hang, Kampó lángolva ront rá az egyik fajtársára, miközben torkaszakadtából bömböl, mögötte nem sokkal Böf és Töf érkeznek nagy széllel. Fogatlan lángot köp egy másikra, aki megpróbálja megtámadni őket ezért, így a két rémség alábukik, hogy bekerítsék. Morog rájuk, elugrik egy tűzeső elől, megpróbálja egyiküket ugrásból leteríteni, de nem sikerül. Ha Viharbogár világos tüze nem téríti el a szándékától, a másik rém a hátára ugrik és talán a nyeregben is kárt tesz.
- Fogatlan! – Hablaty hangjára felkapja a fejét. Viharbogár hozta ide!
Közelebb ugrik hozzájuk, Hablaty lecsúszik Viharbogár hátáról és egy pillanat alatt felkapaszkodik a nyeregbe, érzi, hogy a pót-redő megfeszül és ahogy a levegőbe ugrik, az egyik rém nyekken a földön. Lángot köp rá, maradjon is ott, Bütyök majd ráül és nyugton marad, a harmadik maradt csak, az, aki megkarmolta a nyakát azon az éjszakán, az, akinek most megfizet azért, hogy valaha az útjába állt.
- Van valami ötleted? – kérdi Hablaty a nyeregbe kapaszkodva és előre hajolva. Felmordul, persze, hogy van! Fordul egyet, mikor a rémség megpróbálja elmarni a hátáról Hablatyot, lángot köp, telibe találja és a kék-lila villanás végigrohan a levegőn. – Szép volt! – rikkant Hablaty, visszafordul, de nem látja a rémséget, nem zuhant le, csak úgy próbál rejtőzködni, ahogy ő. Kiált az éjszakába, a visszaverődő hangok sem találják meg a rémséget.
Hangárnyékba és éjlepelbe burkolózva nem tud vadászni rájuk, visszafordul a falu felé, sietősen csapkod a szárnyaival, Hablaty a hátára simul, most legalább nem tud onnan leugrani.
- Mi történik odalent? – szólal meg Hablaty, a hangja ijedt és ő üvöltve bukik alá, ne merészeljék bántani azokat, akik fontosak Hablatynak!
Egy ház ég mellettük vad-gonosz tűzzel, mikor földet érnek, és a falusiak még mindig összeterelve, ám már dühösen susognak egymásnak, fegyver nélkül nem eshetnek sárkányoknak, ezt még Fogatlan is megérti. Ő sem szívesen harcolna karmok, fogak és a lángja nélkül. A halálos siklósárkány morogva figyeli az embereket, addig a szörnyennagy rémség félmosolyt villant és összehúzza magát emberré.
- Ó, a barátunk, ki hitte volna – morog maga elé Hablaty. – Szedjünk belépőt a műsorra, mit szólsz? – Megnyugtató, hogy Hablaty nem érzi túl komolynak a helyzetet. Mégis érzi rajta, hogy feszült, hogy ugrásra kész.
- Ki hitte volna, hogy megint együtt talállak titeket – jegyzi meg a rémség azon a gusztustalan csöpögő hangon, ami annyira zavarja. Nem hallott még így beszélni senkit, de nem is akar. – Ez azért jelent valamit, nem igaz, éjfúria?
Felmordul, mélyről és dühösen, Hablaty a nyakára simítja a kezét, talán, hogy megnyugtassa.
- Miért vagy itt? – szólal meg Hablaty, a kérdése őszinte, mégis van egy ideges remegés a hangjában.
- Nem egyértelmű?
- Elég bénán csinálod. – A rémség mosolya vicsorrá torzul, Fogatlan megböki a fülével, ne dühítsen egy amúgy is dühös sárkányt! Hablaty csak meglapogatja egy kicsit, olyasmit akarhat, hogy „tudom, mit csinálok". Csakhogy biztosan nem tudja.
- Ti emberek olyan nagyra vagytok magatokkal – morogja gúnyosan, ahogy lassan előre sétál. Figyelmeztetően rámordul, ne közelítsen, mert ezúttal nem fog vigyázni a lángjára.
- Tényleg? Vajon Vörös Halálnak is ez volt a gondolata, mikor meggyújtottam a gázt a szájában?
A rémség előre ugrik és rájuk üvölt, lángtengerbe borít mindent maga körül, Fogatlannak annyi ideje van csak, hogy felugorjon, a tűz eléri a farkát, Hablaty rémülten felkiált, s alig egy másodperc, ő is érzi, hogy ez így nem lesz jó.
- Szállj le! – mondja sürgetőn, s addig állít a redő állásán, amíg tud, Fogatlannak nincsen választása, alábukik, el akarja sodorni a rémséget, de az a elkapja a szárnyát, felüvöltve fordulnak egyet, Hablaty legurul a hátáról. A rémség is észreveszi, tüzet fúj felé, éppen idejében ugrik oda, hogy a szárnyaival megvédhesse.
- Megvagy? – kérdi Hablatytól, aki motyog valamit válaszul, úgy, hogy nem érti, aztán felkapja a fejét.
- He? Ez meleg volt...
- Tűzálló vagyok – vigyorog rá és felegyenesedik. – Nagyrészt – pillant a pót-redő elhamvadó maradványaira. Nagyon dühös, amiért tönkrement, hiszen Hablaty annyit dolgozott vele, hogy sikerüljön, hogy működjön, és most csak ennyi: egy kis láng és vége. – Addig menj innen, míg hagyom – szólal meg végül rezzenéstelenül nézve a rémség szemeibe.
Az felmordul és összeakaszkodnak, most nem menekül! Eddig nem fújhatott tüzet, mert ott voltak az emberek, de egészen közelről nem téveszthet célt. A szárnya tövére céloz, az gyenge pont, a rémség felüvölt, mikor eltalálja, felé kap a karmaival, fogaival, de gyorsabb nála. Ugrál körülötte, fárasztja, ahogyan korábban gyakorolta, az egyre dühösebb rá, és ezzel egyre lassul és egyre ügyetlenebb.

Hablaty megmozdulni sem tud, még mindig reszket a zuhanás-forróság miatti ijedtségtől, dermedten bámulja Fogatlant, ahogy a másik sárkánnyal küzd, míg a semmiből újra előkerülő siklósárkány rá nem ront. Alig tud elmozdulni a lángja elől, valaki a nevét kiáltja, de a sárkány a faroktüskéivel bombázza az illetőt, ahogy morogva felé közelít.
- Hé, figyu, nem beszélhetnénk meg? Nem kell ilyesmit csinálnod, mi nem akarunk téged bántani... – A sárkány felé kap, jobb ötlete nem lévén a műlábat lendíti a fogak útjába. Annak illesztése végleg meglazul, eddig is érezte, hogy valami nincs rendben, de most ott marad a sárkány fogai közt. – Ezt csócsálhatod, de nekem nem ízlene... – Megpróbál rátapintani a nyaka alatti gyenge pontra, reszket a keze, de a sikló mozdulatlanná dermed és elterül a földön.
Zihál és egész testében megállíthatatlanul remeg, ahogy megpróbálja kiszedni az éles fogak közül a műlábat, enélkül nem jut oda Fogatlanhoz segíteni. Amikor odanéz, a két sárkány éles fogakkal és karmokkal teli gabalyodásban fordult egyet, egyenesen a fennsík széle felé. És ahogy pislog, a sárkányok lebucskáznak a Nyomor Ormáról.
- Fogatlan! – kiált utána és elindulna, de azzal a lendülettel hasra is vágódik.
És sötétbe borul minden.

Fogatlan átkocog a falun, parázs szag van a levegőben, nem szereti az ilyen hajnalokat. Semmi nem mozdul rajta kívül, a házak közt köd kúszik, ha akarna, bárki elől elbújhatna. Nem akar, nincs szüksége rá. Fellépdel a lépcsőkön Hablaty fészkéhez. Füstöt ereget a kémény, valamelyikük biztosan ébren van, éjszaka csak addig ég a tűz, ameddig el nem hamvad az összes fa, s a füst hajnalra mindig elfogy. Kopogtat az ajtón. Döngő léptek, ez Pléhpofa lesz.
Néznek egymásra, a férfi összehúzott szemekkel a rengeteg, bozontos szemöldök alól és végül ő szólal meg hamarabb:
- Nem akarom zavarni a fészek nyugalmát – mondja halkan. – Csak látni akarom, hogy van Hablaty.
Pléhpofa szótlanul eláll az útból, ő belép mellette, lerúgja a cipőket (furcsa ember-viselet, de muszáj) és egyetlen ugrással a lépcső felénél terem, hangtalanul oson fel, már az ajtóból hallotta, hogy Hablaty alszik, ismeri a légzését ilyenkor, nyugodt és egyenletes, nem akarja felzavarni, ahhoz még korán van.
Óvatosan körbeszaglássza, csak hamu- és lángszaga van, semmi olyasmi, amiért aggódnia kellene. Minden rendben vele, mélyen alszik, ez megnyugtatja. Nem esett baja annak ellenére, hogy elég mozgalmas volt az éjszakájuk. Odaereszkedik az ágy szélére, szeretne itt maradni, itt maradni ameddig csak lehet, de ez most nem az a helyzet. Finoman beleborzol a barna hajba és elindul lefelé, nem zavarhatja a fészek nyugalmát akkor sem, ha nem akar elmenni. Hablaty mindig azt mondja neki, ne feszítsék túl a húrt az apjánál.
Leoson a lépcsőn, Pléhpofa figyeli minden mozdulatát.
- Maradj itt – szólal meg a férfi hirtelen, mire megtorpan, rábámul.
- Nem akarok zavarni – mondja gyorsan. Glaedr mindig azt mondta, hogy az olyan emberekkel, akiknek tekintélyük van, tisztelettel kell viselkedni. Fogatlan sosem látott még Pléhpofánál tekintélyesebb embert, ez azonban nem segít sokat. A tisztelet és az udvariasság neki nem megy annyira, mint mondjuk Viharbogárnak.
- Hablaty téged fog keresni, amint felébred – dörmögi. Zavartan ácsorog a lépcső második fokán, végül leül ott, ahol van. – Mi lett azzal a szörnyennagy rémséggel? – kérdi pár súlyos perc elteltével.
- Nem jön vissza többet – feleli tömören. Nem akar róla beszélni. Nem büszke magára. Nem szabadott volna hagynia magának, hogy ennyire dühös legyen valakire. – Egyikük sem. – Megint csend, aztán eszébe jut valami: – Megsérült valaki a faluból?
Pléhpofa rámered, mintha hitetlenkedne.
- Senki – mondja, ezúttal valahogy melegség költözik a hangjába. – Miért kérded?
- Senkire nem akartunk bajt hozni – feleli. – Sem a többiek, sem Hablaty, sem én. Ezért akartuk mi megoldani. – Újabb csend, faropogás és a ház saját hangjai, fanyikorgás.
- Mit csináltok ti egész nap?
Fogatlan látja rajta az érdeklődést. Miért tőle kérdezi meg? Miért nem Hablatytól?
- Készített nekem egy pót-redőt, hogy tudjak repülni, azt teszteltük – mondja végül, féligazság de valamit felelnie kell. Ezért talán még Hablaty sem lesz rá mérges. – Miért nem kérdezed meg tőle is? Fogadok, hogy csak erre vár.
Valamiféle dühöt lát felsejleni a rengeteg bajusz és szakáll mögött. Vesz egy mély levegőt, de csak kifújja.
- Ez nem ilyen egyszerű – morogja.
- Szerintem elég egyszerű – vágja rá Fogatlan. – Miért kényszeríted egy ilyen kis helyre? – bök a háta mögé. Hablaty csak a szobájában teljesen nyugodt, vagy olyan helyen, ami távol esik a többi embertől. Ahol csak ketten vannak. – Nem veszed észre, hogy nem mer emberek közé menni, mert azt mondtátok neki, mindent rosszul csinál? Tényleg így kell segíteni a fiókáknak? – Talán most túlzásba esik, de Glaedr azt mondta, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ezt a helyzetet éppen forrónak érzi. – Nekem azt tanították, hogyha egy fióka nem arra indul a fészekből, amerre a többiek, utána kell menni, de nem eltéríteni, mert végül az a fióka fog a legmesszebb jutni. – Hirtelen hallgat el, talán túl sokat mondott hirtelen, és Glaedr azt is mondta, hogy a fészekbeli dolgok nem tartoznak rá.
Pléhpofa sokáig nem mond semmit, és amikor mégis, elég mérgesnek tűnik.
- Hány éves vagy, hogy kioktatsz?
Fogatlan elgondolkodik, magában számol, ezen régóta nem gondolkodott.
- Ez lesz a tizenhetedik telem, azt hiszem – jelenti ki. Na igen, sárkányszemmel még fiókább mint emberi szemmel nézve, és még úgy is elég fiatal. Főleg, hogy a sárkányok sokkal tovább élnek, mint az emberek. Ebbe nem akar belegondolni. – Fyrirgefa* – teszi hozzá lesütve szemeit. – Ez nem tartozik rám.
A férfi meglepi a következő kérdésével:
- Hol van a családod?
- Család...? – kapja fel a fejét. – Úgy érted, a fészektársaim... Nem... nem tudom. Nem emlékszem, hogy valaha találkoztam másik éjfúriával. Glaedrtól tudom azt is, hogy a fajtám vándorló**, de azt, hogy merre mennek, azt hiszem, már sosem tudom meg. Nekem most... Hablaty a családom.
Végszóra hallja a nevezett lélegzetének változását odafent, felugrik és felszalad a lépcsőkön, Hablaty éppen riadt lendülettel ül fel az ágyon.
- Fogatlan?
- Itt vagyok – bújik hozzá dorombolva és kedves simogatást kap válaszul, amit úgy szeret.
- Mi történt? Leestetek...
- Semmi gond – vigyorog rá. – A zuhanásokat már egész jól kormányzom. Te jól vagy? Hol a lábad?
- Jól, azt hiszem... Hát, legutóbb egy siklósárkány szájában láttam, biztosan kilazult az illesztésnél. Hol van- – Súlyosan döngő léptek a lépcső felől, Hablaty elhallgat. – Oh. – Az arca komorrá változik, a szemei árnyékba borulnak, ijedt és visszarántja magára a takarót. Megszorítja a vállát.
- Beszélgessetek – súgja neki oda, összeborzolja a haját és lesuhan a lépcsőn Pléhpofa mellett.
A tűz elé telepszik, összegömbölyödik ott, és nagyon igyekszik, hogy mindent halljon, ami odafent történik. Először csak súlyos léptek, nyikorgó fadeszkák, a szék lábainak súrlódása, majd csend. A matrac rugóinak nyikorgása, ahogy Hablaty mocorog, idegesen fészkelődik, és a suttogásnál alig hallhatóbb hangja:
- Sajnálom, sajnálom, bocsáss meg- – és olyasmik amiket nem ért, elakadó hangon, szinte remegve. Hablaty bátor, ha sárkányokkal kell szembeszállni, vakmerő, ha olyasmit kell tennie, amit eddig még soha, mégis rémült fiókává válik, ha az apjával kell beszélnie. Megérti valahol, de mégsem teljesen.
Pléhpofa megszólal, a hangja kedves dörmögés, nem olyan égszakadás, mint amikor kiabál és egészen hosszan beszél. Hablaty sokáig hallgat, és amikor hallja a hangját, már kevésbé elakadó, már végigmond mondatokat egy szuszra, már egészen bátor. Kinyújtóztatja a szárnyait a tűz mellett és maga mellé teszi a farkát, még félálmában hallja Hablaty nevetését.

- Na figyelj, ne úgy csináljuk, mint az előzőt, oké? – Fogatlan megforgatja a szemeit erre, Hablaty morogva hasonlóan cselekszik. – Légy szíves – kéri megvakarva a nyakát. – Csak egy perc jöjjön össze, és utána mehetsz, amerre látsz, na? – Fogatlan nem adja jelét, hogy benne lenne a buliban, Hablaty már átkozza magát, amiért beavatta a videofelvételes tervbe. Most már aztán lesheti, hogy Fogatlan mikor lesz hajlandó belerepülni a képbe azok után, hogy az első tapasztalata a géppel az, hogy szemen vakuzta a sötétben. Morog valamit az orra alá, állít a gépen, a szirtek és a tenger, az állvány fixen rendben, még az elemek is bírnának egy félórás légi rodeót (kinek mutatná meg ugyan...), de azért nem adja fel.
Felül a sárkány hátára, az éjfúria kitárja a szárnyait, ő kifeszíti a pót-redőt, Fogatlan lelkesen előre lendül, leveti magát a mélybe és a zuhanás lendületével a magasba emelkedik, megperdül párszor a tengelye körül és mire Hablaty észbe kap, már a nyílt tenger felett repülnek hol magasan, hol alacsonyabban, néha kergetőzve a hullámokkal. Letesz a videós ötletről, csak élvezi a hajába kapó szelet, kitárja karjait és felkacag, Fogatlan lelkesen leír egy hurkot és visszafordul a sziget felé, de csak akkor hajlandó leszállni, mikor rájuk sötétedik, és a falu felől hallják a vacsorára hívó kürtszót. Ezúttal mindkettejüknek szól, és nem ők az egyetlenek, akik sárkányháton és késve érkeznek.

KatieWR; 2014. október 12. – november 11.

A fejezetcím: Alexander Rybak – Into a fantasy c. számából; Kétiféle fordításban:
'Hinni fogok minden szavadnak'
*izlandi; 'bocsáss meg'
**ez egy headcanon, amit sok helyen láttam/olvastam, gondoltam, miért ne említeném meg.

És most, hogy elértünk a végére, köszönöm, hogy elolvastátok, külön köszönet mindenkinek, aki még írt is nekem pár kedves szót, nélkületek nem ment volna :)
Ezer hálám illeti még
Kiját, amiért végigasszisztált és minden skandináv kulturális- és nyelvtudásával a segítségemre volt;
Susie-t, amiért képes elviselni az írási stádiumaimat;
Handyt a rajzokért (és a képekért, amiket talált nekem)~

Titokban elkezdtem egy folytatást, de nem ígérek semmit, ha mégis felbukkanna egy fic valahol a horizonton Vera nálægt mér címmel, ő lesz az~

Ja, és készítettem egy mixet a fichez, amit itt találtok meg: 8tracks[pont]com[per]katiewr[per]fljuga-med-mer