Megjegyzés: A műben néhány szereplő és helyszín J. K. Rowling tulajdona...stb :)
A/N: Sajnos, nem tudtam kellően utánajárni az akkori szóhasználatnak, így ne lepődjön meg rajta senki, ha netán olyan szavakkal találja szemben magát, amik kicsit elütnek az akkori "stílustól" :))))))
Tom halkan nyitott be a könyvesbolt ajtaján. Kicsit ideges volt, mert nem elég, hogy ismeretlen helyen volt, ismeretlen emberek közt, az aurorok a nyomában, de ráadásul úgy lógott el, hogy Damon nem is tudott róla, aki jelenleg a szobájában aludt, az egész estét kitöltő túlóráját pihenve. Ő viszont eldöntötte magában még tegnap, hogy nem fog megismétlődni ez a tegnapi szégyen, így azzal a szándékkal indult el, hogy keres magának valami másodmunkát, amiből fedezni tudja az ilyen esetleges kimaradásokat.
Belépve a boltba, halk pusmogás fogadta, kb. öten lehettek bent. Két eladó (az egyik úrias beállású bizonyára a főnök) és három vevő (egy házaspár és egy idős ember).
Ő most a pulthoz lépett, idegesen babrálva talárja ujjával. Rövidesen elé lépett a főnök kinézetű, szálfaegyenes tartású férfi.
- Miben segíthetek, fiatalember?
- Nos… voltaképp tényleg a segítségére lenne szükségem. Az a helyzet, hogy feltétlen szükségem lenne egy mellékállásra, amit este tudnék végezni tíz óra után.
A férfi sajnélkozva rázta meg a fejét.
- Sajnálom, de ez esetben nem tudok segíteni önnek. A bolt csak nappal van nyitva.
Tom egy pillanatra ráharapott alsóajkára, legyűrve keserűségét.
- Értem. Nem tud esetleg valakit ajánlani, aki tudna segíteni? Már elég sok helyen jártam, de mindenhol elutasítottak.
- Így hirtelen nem jut eszembe semmi, de maga szépszál legény, biztos fog tudni találni valamit.
A srác bár fortyogott magában ezen az ostoba beszéden, de megköszönve távozott. Ennek semmi értelme. Még a muglik sem tudnak nyújtani semmit, nemhogy a varázslók!
- Egy szóra, fiatalember!- hangzott fel mögötte egy fáradt hang. Megfordulva azt az idős embert látta, aki az imént még a boltban volt.
- Igen?
- Véletlenül hallottam a gondját.- ért elé a férfi.- Én esetleg tudnék segíteni.
- Az nagyszerű lenne!- könnyebbült meg a srác.
- A nevem Nicholas Bifford.- fogtak kezet.
- Ralph Fiennes.
- Egy közeli bárban dolgozom éjszakai takarítóként. Egy jónevű boszorkány tulajdona a bár, és mivel úgy látom, te is varázsló vagy, nem lesz nehéz bejutnod. Pont megüresedett egy hely. Ha jól dolgozol, öt óráért kapsz három ezüst sarlót.
- És mikortól kell menni?
- Úgy éjféltől ötig maradunk, de legtöbbször négyre végzünk. Ez a munka azért nehéz, mert a muglik miatt nem használhatjuk az erőnket.- magyarázta az őszes kisöreg, aki kb. Tom mellkasáig ért.- Nos? Milyen ajánlat?
- Benne vagyok. Mit kell tennem?
- Menj el erre a címre.- adott át egy névjegykártyát Nicholas.- Csak említsd meg, hogy én ajánlottalak, talán könnyebb lesz bejutnod.
- Hálásan köszönöm, uram.- vette el a kártyát Tom, majd elköszönve az öregtől, azonnal elindult felkeresni az említett helyet.
A város központjában találta meg, közel félórás gyaloglásra a házuktól. Nagyon elegáns étterem volt, amit az üvegkeretezett műsoron feltűntetve éjszaka valóban mulatóhellyé alakítanak át. Enyhén poros vörös szőnyeg hevert a bejárati előtt, a körbeforgó üvegajtók makulátlanul csillogtak, a bejárat fölé nagy betűkkel volt kirakva a „Silver Night" felirat.
Tom gyorsan megigazította fekete köpenyét, hátrasimította ismét fültőig vágott fekete haját, majd még leporolva magát lépett be az elegáns helyiségbe. Az előtérben kellemes hűvös uralkodott a kinti meleghez képest, gyönyörű szobanövények burjánztak minden sarokban, a padló halványkék csempeféle anyagból volt, a falak halványzöldre lettek festve. Egy pult volt az egyik falnál, ami mögött egy nyugodt tekintetű pincér ácsingózott, várva a vendégeket. Tom most ez elé az ember elé lépett.
- Miben segíthetek, uram?
- Jó napot. Én egy bizonyos Elisabeth Christent keresek.- húzta elé a köpenye zsebéből a névjegyet.
- Jobbra a folyosó végén van egy lift, azzal, kérem, a legutolsó emeletre felfelé megtalálja ms. Christen irodáját.- mutatott az említett irányba a férfi.
A srác zavartan megköszönte, de immáron idegesen haladt végig a folyosón. Bár már hallott erről a lift nevű találmányról, de még sosem látta, főleg nem tudta kezelni.
Odaérve, két csukott ajtószárnyat látott, az ajtó mellett pedig gombokat. Te jó ég, vajon melyiket kell megnyomnia? Félt, hogy valamit esetleg elront, így kis ideig tanácstalanul nézegette.
Egyszer csak azt látta, hogy mellé lép valaki. Egy elegánsan öltözött nő volt, ezüst flitteres, pánt nélküli ruhában. Barna haja be volt göndörítve, amit a feje tetejére tűzött szép kontyba. Aránylag szép arca erős színekkel volt kifestve, de nem öregítette.
- Már megint nem működik ez a fránya lift?- bosszankodott az idegen nő, majd megnyomott egy gombot.- Mostanában elromlott egy párszor, rengeteg pénzbe kerül a javítása.
- Akkor ideje más szerelőt választani.- válaszolta Tom spontán, de örült, hogy megoldódott kellemetlen ügye.
- Jóóó!- nézett rá mosolyogva a nő, majd a kinyíló ajtóra nézett.
A srác érdeklődve lépett be a nő után a szűk kabinba, mire becsukódtak az ajtók.
- Melyik emeletre megy?- kérdezte meg a nő.
- A legfelsőt mondták.
A nő megnyomta az ötös gombot, mire megindult a lift. Tom bár a legszívesebben megérdeklődte volna, hogy hogyan működik, de nem akart ostobának tűnni.
- Kit keres?- hallotta újfent a nő hangját.
- Egy bizonyos Elisabeth Christent. Állítólag ő ennek az étteremnek a vezetője.- mondta Tom.
- Akkor jöjjön utánam.- biccentett a nő, mikor megérkeztek az ötös szintre, majd kiléptek a liftből. Egy hosszú folyosón haladtak végig. A falak hófehérre voltak meszelve, a padlót mintás szőnyeg borította. A mennyezeten aranyszárú lámpák világítottak, jó néhány ajtó nyílt ki a folyosóról.
A nő végül megállt az egyik mahagóni ajtónál, majd kulccsal kinyitva, előre engedte a srácot. Tom egy mély lélegzettel lépett be, bár eddig még nem látott senkit. Finom, nőies berendezésűnek tűnt a szoba, széles ablakok szolgáltatták a fényt.
- Akkor szeretnék bemutatkozni.- lépett elé a nő.- Én lennék Elisabeth Christen.
Tom meglepetten fogott vele kezet.
- A nevem T… Ralph Fiennes.
- Kér valamit, mr. Fiennes?- lépett az asztalához Elisabeth.- Kávét? Szivart? Vagy valami erőset?
- Köszönöm, de nem élek ilyeneken.- hárította el a srác.
- Ritka manapság ez a tulajdonság. Foglaljon helyet.- mutatott az asztal előtti fotelre, majd ő is leült az asztal mögé.- Akkor hallgatom, mr. Fiennes.
- Egy bizonyos Nicholas Bifford ajánlotta önt állásügyben, ms. Christen. Életbevágó lenne, ha találnék munkát éjszakára.
- Talán nem fér a bőrébe esténként, mr. Fiennes?- kérdezte Elisabeth mindensejtő mosollyal, kecsesen felkönyökölve.
Tom elpirult a célzástól.
- A helyzetem közel sem ilyen… kielégítetlen. Mint hallottam, ön is varázsló. A mesteremmel élek instabil körülmények közt, neki szeretnék segíteni. Sajnos nagyon önfejű, nem mondhatom meg ezt neki, így csak esténként tudnék dolgozni, hogy ő rá ne jöjjön. Mr. Bifford szerint akadna itt hely hajnali takarításra.
- Pfh! Még hogy takarítás!- háborodott fel a nő.- Őszintén, maga nagyon szimpatikus lett így első látásra, fiatal, magas termetű, jóképű fiatalember. Én jobban örülnék, ha a tíz órától kezdődő rivaldában lenne felszolgáló. A takarítás olyanoknak való, mint az öreg Bifford, bár ne higgye, hogy rájuk kevésbé van szükségem. De magához inkább ez az állás illene. Ha beleegyezik, fel is venném.
- Természetesen, beleegyezem.- bólintott Tom, alig tudva takarni örömét.- És ott mi lenne a feladatom?
- Nem nagy ördöngösség, mindössz felveszi a rendeléseket, kihozza a pultról az italokat, figyel az emberekre és megpróbál kijönni a társaival. A fizetése kezdetben alkalmanként két galleon lesz, de ha jól dolgozik, megemelem.
- Mikorra kell jönnöm?
- Fél tízre próbáljon ellógni, már tízkor már kezdődik a munka. Az egyenruháját a portán kapja meg, amit, tekintettel a körülményeire, munka után itt hagyhat, majd a személyzet kimossa.- mondta még Elisabeth, majd elővett a fiókjából egy papírt, ami egy szerződés volt.- Ha elolvasta, a lap alján írja alá.
Tom gyorsan végigfutotta, majd aláírva, visszatolta.
- Nagyon köszönöm, ms. Christen. Sokat segített.
- Szerintem tegeződjünk, nem vagyunk olyan idősek. Akkor, Ralph, ma este fél tízre várunk.
Tom még egyszer megköszönte, majd elbúcsúzva, kiment a szobából. Annyira lefoglalta a fejlemény, hogy észre sem vette, magától kezeli a liftet, csak akkor kapott észbe, mikor elhagyta az épületet. Még döbbenten visszanézett, majd mosolyogva megrázva a fejét, tovább haladt.
Meg kellett állapítania, hogy az új szerelés teljesen William stílusára emlékeztette. A hófehér ingbe néhány „borda" lett belevasalva, az élére vasalt fekete nadrág szolidan simult hosszú lábaira. A nyakába egy cuki kis csokornyakkendő került, a lábára pedig egy elegáns, fényesre bokszolt fekete félcipő. Bár kicsit amolyan „pingvines" hatást keltett, de sokkal izgatottabb volt attól, hogy ilyen érdekelje.
Alig mérte végig magát a tükörben, belépett az öltözőbe egy kb. vele egy idős srác, aki fél fejjel volt kisebb tőle. Hosszú, szőke haja össze volt fogva hátul, sötétkék szemei kíváncsian fürkészték. Rajta is a „pingvines" szerkó volt már.
- Hello! Te vagy az új fiú, igaz?- kérdezte a srác vidáman.
Tom legyűrte kikívánkozó gunyoros válaszát, helyette bólintott.
- Az én nevem Christian Perry, nagyon örülök, hogy itt vagy!- most kicsit közel hajolt.- Tudod, mi összesen öten vagyunk, de csak én és Joshua vagyunk varázslók.
- Az én nevem Ralph Fiennes.- Tom magában elismerte, ahányszor már elismételte ezt az álnevet, már jobban tudja, mint az eredetit. Mi is volt az?
- Gyere, bemutatlak a többieknek, míg el nem kezdődik a műszak. Elisabeth úgyis ránk bízott, mondta, hogy segítsünk neked beilleszkedni.- trécselt tovább Christian.
Ekkor megérkeztek egy tágas öltöző terembe, ahol már várta őket a többi négy felszolgáló. A négy személy közül csak egy volt lány, aki éppen magyarázott valamit a többieknek. Jöttükre rájuk néztek.
- Fiúk-lányok, hagy mutassam be az új egylettagunkat, Ralph Fiennest!
- Á, tehát te lennél az új „szerzemény"?- lépett eléjük a lány mosolyogva, Tom csak most látta, hogy a lábán görkorcsolya van.- Szia, az én nevem Cassandra de Lakúz.
Tom, miután köszönt neki, alaposan feltérképezett mindenkit. A lány, nevéből ítélve, spanyol vagy olasz származású volt, ezt igazolta kreol bőre, rövid, zselével felállított barna haja és sötét színű szemei. Alkatilag kisportolt volt, jól állt rajta a miniszoknya és a top. Mindkét fülében egy-egy hosszú, ezüstlógót viselt, pici gömbbel a végén, mindegyik ujján egy-egy gyűrű díszelgett.
Most egy nála is fiatalabb srác lépett elé, ő lehetett talán a legfiatalabb. Kis ügyetlennek tűnt, zavart félmosollyal az arcán nyújtott kezet. Rövid barna haja állandóan a szemébe lógott, pufók testén enyhén feszültek a ruhák.
- Szervusz, a… a nevem Jerry. Jerry Taylor.- mutatkozott be egy kicsit esetlenül a fiú.- Én is csak a… a napokban kerültem ide.
A következő egy szintén csodabogár srác volt. Tommal egy magasságú volt, vékony testű, rövid, szőkésbarna hajú, szemüveggel. Komoly arccal lépett a srác elé, hosszú karját kinyújtva.
- Üdv. A nevem Derek Silverstone. Üdvözöllek a csapatban.
A következő és egyben utolsó személy volt a második varázsló, akiről Christian mesélt. Bár e nélkül is megérezte az aurájukat.
Az utóbbinak a haja szintén fekete volt, de a válláig ért, a külsejére egy szó illett: „macsó". Arányosan kidolgozott teste kirajzolódott a nagy valószínűleg szándékosan kisebb számú ruhái alól, tekintete azt a tipikus „rosszfiús" hatást keltette. Magasabb és idősebb is volt Tomnál.
- Az én nevem Joshua Marvel, én vagyok a csapatkapitány, voltaképp rám bízott a főnök. Én lenyomok neked egy röpke tíz perces bemutatót, aztán, ha minden király, mehetsz a kereszttűzbe. Vágod?
Tom egy picit elbizonytalanodott ettől a szóhasználattól, de a biztonság kedvéért bólintott.
- Rendicsek. Akkor, banda, sercegjetek a helyetekre, nemsokára eltakarítják az asztalokat, utána kezdődik a show!- utasította a töbieket, majd csak úgy mellékesen rácsapott a lány fenekére. Most Tomra nézett, majd intett neki és egy másik ajtón mentek ki. Joshua hátratett kezekkel magyarázott.
- Az előző a közös öltöző volt, holnaptól oda gyere öltözni. Erről a folyosóról nyílik mindenhová az út, az ajtókra rá van karcolva, hogy hová. Jó tanács, a konyhát olyan gyorsan kerüld, ahogy csak bírja a tüdőd. Az ottani séf nagyon nem szereti a lábatlankodókat, képes lenyomni egy tepsivel.
- Nem túl bíztató.- vélte Tom.- Ne és mi a helyzet a munkával? Ugye nem kell olyan görgőkön rohangálnunk, mint Cassandrának?
Joshua jókedvűen nevetett fel.
- Nem, az csak a csajoknak áll frankón, nem óhajtok percenként taknyolni. Neked az lesz a dolgod, hogy figyeld a pénzeszsákokat, és, ha valamelyik jelentkezik, mint a kisiskolában szokás, te oda szlalomozol és ráveted papírra az óhajukat. Utána nincs más dolgod, mint kikérni Derektől az italokat és kiszervírozni. Fogod?
- Mindent.- bólintott Tom. Bár, őszintén, nem volt baja egyik társával sem, de valahogy nem idevalónak találta magát. Ez egy teljesen más világ, olyan… MUGLIS. Tartott attól, hogy nem fog tudni beilleszkedni, nem szokta meg ezt a környezetet.
Amint túlestek a higiéniás területeken, bevonultak a fénykavalkádban úszó terembe. A felállított kerek asztaloknál jó néhány vendég ült, általában 20 és 50 év körüliek. Az eddig letakart színpadon most egy együttes szórakoztatta a közönséget, a levegőben terjengett a füst és az alkohol illatkeveréke.
Tomra özönvízként tört rá a rengeteg mágikus aura érzékelése, egy pillantra meg kellett kapaszkodnia egy székbe, nehogy elessen.
- Gyere, ott a bárpultnál magadhoz veszel egy tálcát és egy kendőt, és a már megrendelt italokat kiviszed az asztalokhoz!- kiáltotta túl a zenét Joshua.- A mellényzsebedbe csúsztasd a füzetet és a tollat, hogy ne bíbelődj még azzal is!
Tom jelezte, hogy megértette, majd miután kézbe vett mindent, a tálcájára pakolt három whiskys poharat és a négyes számú asztalhoz vitte. Cassandra pont ekkor ért mellé, a bárpulthoz tartva.
- Aztán ügyesen, szépfiú!- mondta nevetve, majd kacsintott egyet.- Nem nagy kunszt, csak érezd jól magad! A többi, hidd el, magától fog jönni!
- Köszi, majd meglátom, mit tehetek!- szalutált Tom szabad kezével, majd tovább ment.
Cassandra még utána nézett, majd a bárpultnál pakolgató Joshua és Derek mellé gurult.
- Két gin-tonicot és egy fél decis Martinit, Derek!- tette le a tálcáját a lány.
- Nem fog ennyi megártani, kislány?- kérdezte Joshua, a saját tálcájára rakosgatva az italokat.
- Ez ma a huszadik köröm, már egyre megy!- legyintett, majd ismét vetett egy pillantást arra, amerre Tom lézengett.
Joshua követte a pillantását, majd visszafordulva tett néhány szalvétát is a tálcára.
- Mi a véleményed az „újonckáról"?- kérdezte meg végül.
- Helyes srác.- vonta meg a vállát Cassandra.- Kicsit merev tartású, de biztosan bele fog tanulni. Aki miatt aggódom, az inkább Jerry.- nézett most a tízes asztalnál álló fiúra, aki éppen akkor törölte le az aszalt, amire sikeresen kiöntött egy italt.- Na és veled mi a helyzet? Te nem szívleled, igaz?
- Bár nem lett így elsőre a szívem csücske, de nincs ellenvetésem vele kapcsolatban.
- Még körbe is vezetted!- nevetett fel Derek, miközben öntögette ki az italokat.
Joshua nem válaszolt, csak halványan mosolyogva indult az asztalához.