1. Lufik és bábok

Toy Foxy az új szerepében sokkal népszerűbbnek bizonyult, mint előtte bármikor. A Kalóz-sziget helyett a Gyereksarokba vitték, ahol többek között a gyerekek rajzai és papírból készített figurái voltak kiállítva. Toy Foxy-nak már csak a feje volt az egyetlen felismerhető testrésze, a kreatív gyerekek – vagy éppen a barbár kölykök – a legelképesztőbb módokon szerelték össze a testét. Ezen felbuzdulva pár kolléga berakott a Gyereksarokba pár leselejtezett robotalkatrészt, hogy a gyerekek vajon mire mennek velük. Természetesen ezek az alkatrészek is bele lettek építve Toy Foxy-ba, akinek így most már összesen lett három lába, két karja egy kézfejjel (az is az egyik könyökéből nőtt ki), valamint két feje, mindkettő egy-egy szemmel (az egyik fej egy csupasz fémfej volt, a kis papagáj maradványa). Voltaképpen úgy festett, mint egy nagy fémpók, egy rúzsos rókafejjel a közepén. Ezzel a külsejével kiérdemelte, hogy az alkalmazottak csak a rendkívül barátságos Roncs néven emlegessék.

De Scott szerint még csak nem is ez a pókra emlékeztető külső, meg a túl sok végtag volt a legbizarrabb benne. Hanem az, hogy a robot még így, megcsonkítva is működött. Hangja már nem volt, csak valami statikus zörejt bocsátott ki magából, de szemmel láthatóan felismerte és beazonosította az embereket, és még mozogni is tudott. De nem mászkált el a Gyereksarokból, és békésen tűrte, hogy folyton szét- és összeszereljék.

Scott gondolkodott rajta, hogy valahogy eléri, hogy végképp megszabaduljanak tőle, mert túl hátborzongatónak találta. Mivel előléptették helyettes üzletvezetővé, és így a hatásköre jelentősen megnőtt, meg is tehette volna. De talán mégse lett volna bölcs dolog kivágni innen a Roncsot: hiszen pont annak az ötletnek köszönhette új rangját, miszerint a tönkrement robotot újrahasznosította. De azért más dolgokat sikerült elérnie, például kinevezte kedvenc kollégáját, Barney-t a biztonsági őri meló mellett technikusnak is, hiszen az elmúlt hónapok alatt jelentős gyakorlatra tett szert ezen a téren. Barney ennek persze nagyon örült, hiszen az új poszt fizetésemeléssel is járt (és már eddig is nem hivatalosan végezte ezt a munkát, csak éppen nem kapott érte semmit).

De Scottra a magasabb hatalmi pozíció súlyos felelősséget is ruházott. Nagyon közel volt már az épp aktuális nagy szülinapi parti, és a főnök boldogan rásózta az egésznek a megszervezését.

Scott már régebben részt vett ilyen partikon, és már akkor is utálta őket. Nagyon nagy volt a pörgés, a stressz, egy pillanatig se lehetett megállni. Ilyen partikat az étterem pár havonta rendezett, előre meghirdette őket, és a szülők foglalhattak a gyerekük és annak barátai számára helyet rajta. Ez egy teljes délutáni program volt, déltől este hatig tartott, és az étterem ilyenkor zárva volt a széles közönség számára. Rengeteg programmal várták a gyerekeket, voltak műsorok, kézműves sarok, többféle sütemény, és ha az étterem elő akart rukkolni valami újdonsággal, akkor azt ilyenkor szokta megtenni. Tehát bőven volt tennivaló.

Scott még régebben sokat siránkozott Barney-nek, hogy milyen szörnyűek ezek a partik, úgyhogy nem csodálkozott, amikor egy délelőtt Barney odament hozzá.

- Figyelj, nem lehetne megoldani, hogy a partin ne kelljen itt lennem? Szívesen bejövök akár esti műszakra is, csak nem vagyok benne biztos, hogy el tudnám viselni, hogy sok hisztis szülő liheg a nyakamba.

- Ettől nem kell félned, szülők hálistennek nem lesznek – mondta Scott -. De ha szeretnéd, beírlak éjszakásnak. Elég csak hatra idejönnöd, mikor már kezdenek hazaszállingózni.

- Oké, kösz – mondta Barney -. De hogyhogy nem lesznek szülők? Hogy bírják ki, hogy nem tudják minden pillanatban a gyereküket figyelni? Azért járnak ide olyanok, akik egyedül még levegőt venni se hagyják a gyereket. „Üntyü-prüntyüm, hozzon még neked a mami egy kis szörpit?" Ezt egyszer volt szerencsém konkrétan hallani.

- Elhiszem – vihogott Scott, mert még kimerültségében is értékelte, ahogy Barney az affektáló anyukát utánozta -. Egyébként röhögni fogsz, de pontosan ez ment itt régebben a bulikon. A szülők unatkoztak, unalmukban a kölyköket meg a személyzetet szekálták. Enélkül is épp elég nagy volt rajtunk a nyomás, úgyhogy végül a vezetőség a rendezvény idejére kitiltotta innen a szülőket, helyhiányra hivatkozva. És ez még nem is volt olyan hazugság, mert a csomó gyereken meg alkalmazotton kívül vendégelőadók is vannak dögivel.

- Ja ja, igen, ezt múltkor említetted. Bábosok meg bohócok jönnek, ugye?

- Bizony. Illetve bohócok nem, csak egy bűvész, egy hasbeszélő meg a Kék Macska Bábszínház. Ezenkívül a vezetőség aznapra tervezi bemutatni az új generációs robotokat, tudod, a régi bandát újragondolva, olyasmi stílusban, mint amilyen a Roncs volt, mielőtt, izé…. roncs lett.

- Ne már, és erről csak most szólsz! – nézett csalódottan Barney -. És én nem leszek itt, hogy lássam őket?

- Jaj, ne nyafogj már, majd látod őket épp eleget később.

- Ja, majd nekem kell őket megszerelnem, ha valami vandálok megint szétszedik őket. De lemaradok a debütálásukról?

- Biztos vagyok benne, hogy említettem őket, szerintem többször is – vont vállat Scott -. Na, mindegy, a lényeg, hogy mire estére bejössz, már láthatod is őket. Vagy jobb szeretnél mégis nappali műszakban dolgozni aznap?

- Neeem. Lehet, hogy bejövök előbb, és megnézem a fellépésüket, mielőtt még romokban hevernének.

- Felőlem! Ha ilyen mazochista vagy, gyere. Úgyis lesz elég meló, jut neked is. De figyelj, izé, addig is segíts nekem. Jó lenne, ha a hátsó folyosókat már most lezárnád, nehogy elfelejtődjön, aztán valamelyik gyerek becsatangoljon oda.

A hátsó folyosók félig-meddig titkosak voltak – nem hivatalosan, egyszerűen a legtöbb alkalmazott – a konyhások, a pénztárosok – nem tudott róluk, mert nem volt rá szükségük. Innen nyíltak azok a szobák, ahol az elromlott vagy más miatt leselejtezett robotokat és ócska bútorokat tárolták. Innen nyíltak a biztonsági szobák is, ahol elsősegélyt lehetett nyújtani azoknak az alkalmazottaknak (vagy vendégeknek), akik esetleg egy meghibásodott robot miatt sérülést szenvedtek. Ide hurcolták őket hátra, messze a vendégek szeme elől – de szerencsére már jó ideje nem volt szükség ilyesmire. A robotok memóriájába nem volt betáplálva az útvonal, és kamerák se voltak. Igen-igen ritkán használták őket, csak jobbára nem zárták le, lustaságból. Scott örült, hogy egyáltalán eszébe jutottak a hátsó folyosók, és gondolatban megveregette a vállát.