Akiknek tetszik a fanfiction, az lájkolja a Facebook oldalamat, NinaD Fanfiction néven!
Alaric körülnézett a nappaliban. Reggel kilenc körül lehetett, mivel a nap már lassacskán megjelent az égen. Poharak voltak a földön, süteménydarabkák és néhány szilánk, ami bizonyára törött üvegek maradványa volt. Jó buli volt. Nagyon ásított és újra körülnézett. Matt és Jeremy a nappaliban aludtak békésen, mindketten mély álomba merültek. Az éjszaka folyamán Jeremy végig Jessicával szórakozott, beszélgettek órákon keresztül elvonulva. Ric mosolyogva nézett rá a fiúra. Végre talált valakit, akivel megértik egymást. Így lassan Jeremy hülyeségeivel járó nehézségek is leesnek a válláról. Az egyik probléma után azonban érkezik újabb, ez az élet rendje és ez most is így volt – Elena és Damon újabb fejfájást okoztak Alaric-nak. Ric ígéretet tett Jennának, hogy vigyázni fog a fiatalokra, de nehéz dolga volt mindenben. Elena mindig bajba került Damon miatt, Jeremy pedig túl szabadszájú volt és mindig kimondta azt, amit érzett. Ezektől a kimondott érzelmektől került sokszor nagy bajba.
Most újra Elena volt az, aki bizonyára segítségre szorult. Alaric elvárta, hogy a lány véleményt kérjen tőle, hiszen annyiszor segített már neki és a férfi mindig is a jót akarta a lánynak, éppen ezért megszeppenve állt és dühös volt, amikor kiderült, hogy Elena és Damon újra összemelegedtek. Ric úgy érezte hogy beleszólhat ebbe a kapcsoaltba és méltó arra, hogy Elena vele beszélje meg először a dolgot, mielőtt bármibe beleugrana. Csalódottan állt a lánnyal szembe, amikor kiderült, mit tettek. Most azonban nem számított mindez, hiszen Elena mellett volt a helye.
Felsóhajtott. Aludnia kell, több mint 24 órája nem aludt már. A fáradtság körülölelte és nehezen tudta megtenni azt a néhány pár lépcsőt, ami a szobája felé vezetett. A villában néma csönd uralkodott, sehonnan nem szűrődött ki hang. A redőnyök lehúzva, sötétség volt a folyosón és a teljes emeleten. Csak apró fénysugarak világítottak be, ahogy áttörték a kis lyukakat a redőnyökön. A férfi visszagondolt arra, hogy bezárta-e az ajtót lent, majd helyeselve nyitott be a szobájába és boldogan feküdt be az ágyába, hogy megszabaduljon a problémáitól néhány órára.
Elena kinyitotta a szemeit. A szobában sötét volt, de az illat felismerhetővé tette a helyet. Damon szobájában volt. Feje aprócska mozdulat hatására sajogni kezdett, mintha egész éjjel ivott volna, pedig tudta, hogy nem ez a helyzet. Damon mélyeket lélegzett mellette. Egyik kara a feje alatt, másik Elena válla körül volt, úgy szorította magához a mellette fekvő lányt. Kisebb erőfeszítés után, Elena visszaemlékezett arra, amikor idejöttek. Hajnalodott már és iszonyatosan fáradt volt, a lábai fájtak és a szemei ragadtak le, miközben Damon az ölében cipelte őt fel a lépcsőn. Iszonyatos fájdalom járta át a testét, ahogy emlékeit felidézve újra az arcához, majd a hasához szorította kezét. Katherine miatt elveszítette az embert, akit
szeretett és a gyermeket, akit magában hordozott. Szörnyű fájdalom volt ez számára. Ahogy lehunyta szemét és még egyszer sóhajtott, érezte, hogy Damon ujjai szorosabbak a karán.
-Jó reggelt. – mondta a férfi és arra várt, hogy Elena mosolyogva, vidáman köszöntse őt is. Elena azonban szorosabban odabújt a vámpírhoz,ingét megszorítva aprócska kezeivel. Damon kissé megemelkedett, próbált körülnézni a sötét szobában, de túl sötét volt ahhoz, hogy valamit lásson. Ekkor bal kezével átnyúlt a csípőjén és kivette a jobb zsebéből a telefont. Ahogy megnyomta a gombot, Elenát megvakította az éles fény. – Jó estét! Átaludtuk az egész napot!
Damon letette a telefont az éjjeliszekrényre, majd másik kezével is átkarolta Elenát. A lány még mindig kissé feszülten feküdt, mintha újra átélné azokat a szörnyű perceket az életéből. Ekkor a vámpír elhúzódott tőle és áthajolva a lányon, felkapcsolta a lámpát, ami halvány fénnyel világított le Elenára.
-Jól vagy? – kérdezte újra Damon, most már mélyen a szemébe nézve a lánynak. Elena izgatottan figyelte a kék szempárt, ami olyan világos volt, hogy megvilágította a teljes szívét. Bárki odaadta volna az életét, csak valaki egyszer így pillantson rá, mint Damon.
-Beszélnünk kell. – szólalt meg végül Elena is, Damon nagy meglepetésére. Gondolkodva várakozott arra, amit Elena mondani akart, de túl türelmetlen volt és ő tőrte meg a csendet.
-Rólunk? – kérdezte és Elena bólintott. Valamikor beszélniük kellett erről, a tegnap történtekről, de túl jó volt feküdni és semmire sem koncetrálni csak arra, hogy az van melletted, akit szeretnél. – Halljuk.
-Nem tudom, hogyan tovább. – bökte ki végül Elena, de nem mert Damon szemébe nézni. Mindig ezt vágta a fejéhez, mindig arról volt szó, hogy ő nem tudja, mit érez és időre van szüksége. Most is ugyanígy volt, ő és Damon, ugyanazok a szavak – amik egyszer már halálra voltak ítélve.
-Meglepődtem volna, ha tudod! – Damon öntelten ült fel, majd kelt fel az ágyból, lassan kigombolta az ingét és egy székre dobta. Miközben besétált a ruhatárba, hogy átöltözzön, Elena végigmérte teste minden apró részecskéjét és elégedetten, mosolyogva sóhajtott fel. – Tudod egyáltalán azt, hogy miért feküdtél le velem újra?
Damon szavainak visszhangja zökkentette ki tökéletes álmából Elenát. Motyogva ült fel és a takarót a derekánál leszorította. Nem tudott válaszolni a kérdésre. Miért tette meg? Miért engedett a kísértésnek és döntött úgy, hogy újra odaadja magát Damon-nek?
Damon kisétált a ruhatárból. Fekete farmer és fekete, rövid ujjú felsőt viselt. Dögös volt, Elena bevallotta magának, miközben az ajkába harapott. A vámpír komor tekintettel közeledett hozzá, mintha azonnal véget vetne mindennek és Elenával is végezni akarna. Elena izgatottságát rémület váltotta fel.
-Te tudod, hogy miért akartad megtenni? – kérdezte gyorsan, hogy oldja a feszültséget. Hangja remegett, majd látta, ahogy Damon leül az ágy szélére, mellé.
-Mert szeretlek! – mondta gyöngéden a vámpír és bólintott, mintha érthető választ adott volna. Eddig nem merte ilyen könnyen kimondani, miután Elena egy másik férfival volt együtt, Damon erős bátorsága is megingott egy pillanatra. Most, hogy látta, hogy Elenais őt akarja, többet nem hazudott sem magának, sem Elenának.
-Félek. – vallotta be Elena. Hátradőlt és érezte, ahogy a puha párnákba temetődik a teste. Tökéletes érzés volt. Arcán azonban a félelem kirajzolódott.
-Én is félek. – Damon őszintén beszélt és ez az arcára volt írva. Itt volt az ideje, hogy kiteregessék a kártyákat az asztalra és mindent, ami bántja őket, megbeszéljenek. – Félek attól, hogy újra elveszítelek! Soha többé nem akarom azt érezni, amit tegnap este éreztem abban a percben, amikor megláttalak Elijah mellett. Rettegek, hogy újra szenvedni fogunk, hogy újra felbukkan valami rossz és újra elválaszt minket. Ha újra kapcsolatban leszünk, akkor biztos jön valami vagy valaki, aki tönkreteszi az egészet. Fájdalmas egy kapcsolatban lenni, mert mindig megszakad a szíved, összetörik. A lány akit szeretsz, vagy egy ellenség, de valahogy mindig darabokban hever a szíved előtted és nem tudod, hogy mit tegyél: összeszedd vagy eltaposd! Én is félek, Elena!
Túlságosan őszinte volt a vámpír vallomása. Elena ajkai reszkettek, ahogy a szavakat hallotta, mert mind igazak voltak. Ők ketten mindig szenvedésben éltek, senki nem látta jó szívvel a kapcsolatukat és mindenki ellenszenvesen reagált, ha Elena Damon mellett akart lenni. Mit tehetnének, hogy ez mind megváltozzon? Most, amikor újra bonyolódnak a dolgok, újrakezdjék-e ezt az egészet?
-Újrakezdhetnénk. – mondta Elena, de hangja közel sem volt olyan meggyőző. A bizonytalanság és céltalanság áradott a hangokból.
-Ez a kapcsolat egy hajó, ami mindenféle módon süllyedésre van ítélve! – mondta Damon, kissé ingerülten. Hogyan kezdhetné újra, amikor a múlt még mindig benne él? Elena tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy a szerep felcserélődik. Régen Damon egyetlen szót várt és rögtön beleegyezett abba, hogy együtt legyenek. Most pont ő ellenkezett.
Elena csalódottan nézett rá. Vele akart lenni, de nem akarta, hogy kapcsolatuk újra csődbe menjen. Mindketten hibáztak és pontosan emlékezett arra, hogy mennyit bántotta Damon őt, amikor megtudta, hogy együtt van Elijah-val, most azonban képes lett volna mindent elfeledni, csak újra együtt legyenek.
-Várjunk még ezzel. – javasolta Damon. – Maradjunk barátok egyelőre, aztán meglátjuk, hogy hova jutunk idővel.
Igaza volt a vámpírnak, Elena pedig mosolyogva értett egyet. Ha együtt kell lenniük, így is úgy is megtalálják a módját annak, hogy kapcsolatot hozzanak létre. Ehhez azonban túl korán volt, hiszen még Elijah-val is beszélnie kellett.
-Beszélnem kell Elijah-val.
-Ki fogsz vele békülni? – vetette oda Damon öntelten, majd felállt és felkapcsolt néhány lámpát.
-Meg kell beszélnünk, ami a tegnap történt. – Elena mélyet sóhajtott. Hosszú beszélgetés várt rá, de nem tudta mit tegyen. Ha Damon-nek esélyt akart adni ahhoz, hogy kapcsolatba legyenek, akkor el kell felejtenie Elijah-t.
Damon szó nélkül lépett ki az ajtón. Dühöngött magában. Elijah-t nem akarta többet az életébe, sem az Elenájéba. Haragosan sietett le a lépcsőn. Hallotta, ahogy a többiek nagyot csodálkoznak azon, hogy átsuhan a nappalin, majd kisiet az ajtón, miután leakasztotta a kocsikulcsot.
-Mi van vele? – kérdezte Alaric, de senki nem tudott mondani semmit.
-Azok után, ami a tegnap este történt, nem lepődnék meg, ha Elenával újra veszekedtek volna. – állapította meg Jeremy. – Biztosan Elena nem akar kapcsolatot, nem tudja mit érez, meg hasonlók.
Elena halkan jelezte, hogy itt van, miután néma csönd lett a nappaliban. Mindenki ott volt, csak Kol és Caroline hiányzott.
-Semmi közöd ahhoz, hogy mi van köztem és Damon között, szóval abbahagyhatnád az okoskodást és talán most az egyszer ne üsd bele az orrod abba, ami nem rád tartozik. – Elena leült a kanapéra és lábait felhúzta majd átölelte. Damon barátként tekintett rá és ez egyelőre nem fog változni. Be kell bizonyítania neki, hogy megér egy próbát ez a kapcsolat.
-Szóval nem jöttetek újra össze? – próbálkozott Jeremy újra.
-Mit is mondtam az előbb? – nézett türelmetlenül Jeremyre a nővére, majd bólogatva ment át a konyhába. Leült és kitöltött magának egy csésze kávét. Kinézett az ablakon. Damon valahol odakinn volt. Együtt kellett volna lenniük.
-Este kávét iszol? – kérdezte Jessica, ahogy leült Elena mellé. Elena szörnyen antipatikusnak találta a lányt, ezért inkább nem válaszolt. Attól félt, hogy ok nélkül bántaná. – Figyelj, tudom, hogy utálsz azért, ami köztem és Damon között volt, de csak barátok vagyunk, hiba volt ez az egész erőltetett kapcsolat közöttünk. Jobb ez így és mindketten tudjuk. Te is tudod!
-Nem érdekel, mi volt köztetek! – végleg kifogyott a türelméből Elena, lecsapta a kávés csészét és felkelt a konyhapulttól. – Miért nem hagytok békén és foglalkoztok saját magatokkal?!
-Nézd, én csak segíteni akartam. Nem gondoltam volna…
-Mit nem gondoltál volna? Nincs szükségem a segítségedre és nem is akarom a segítséged! – Elena szemeiben apró könnyek jelentek meg de gyorsan elnyomta őket, mielőtt elgyengül. – Foglalkozz a saját életeddel, hagyd békén az enyémet. Mit akarsz tőlem?!
-Elena, minden rendben? – kérdezte Stefan, ahogy besietett a konyhába. Úgy érezte, szükség lehet a segítségére.
-Stefan, fogd be! – Elena vele is ugyanolyan ellenséges volt. – Túl sokat kértem azzal, hogy hagyjatok békén?
-Jessica, menj! – szólt Stefan és a lány a leggyorsabban kirohant a konyhából, mielőtt Elena nekiugrana dühében. Ezután Stefan hozzá fordult. – Mi van veled?
-Semmi. – ült vissza a helyére a lány, ám amikor a kezébe akarta venni a csészét, Stefan erős kezei meggátolták és mozdítani sem bírta a poharat.
-Nézz magadra! Mindenkivel veszekedsz!
-Mert ilyen napom van. Sajnálom.
-Nem elég a sajnálatod. Beszélj velünk, Elena! – Stefan megpróbálta meggyőzni a lányt, hogy beszéljen a problémáiról, hogy tanácsot adhassanak és segíthessenek.
-Damon barátságot akart. – vallotta be Elena és érezte, hogy lassan eltörik a mécses és sírni fog. Erőt vett magán és folytatta. – Nem tudom, hogy mit tegyek. Nem akarom, hogy újra tönkremenjen a kapcsolatunk, de ez így sem jó. Hogy lehetnénk barátok, ha szerelmes vagyok?
-Ismerem Damon-t. Tudom, hogy nagyon szeret téged, még akkor is, ha nem mutatja ki. – mosolygott Stefan, miközben megfogta Elena arcát. Megsimogatta ujjbegyeivel. – Ha ő azt mondja, hogy barátságot akar, akkor biztosan ez a legjobb. Soha nem bántana meg téged.
-Hogy lehet jobb a barátság, mint egy kapcsolat, ahol minden nap megcsókol, együtt vagyunk minden percben és ölelget meg szeretget? – panaszkodott Elena továbbra is. Stefan azonban mindvégig türelmesen figyelt és meghallgatta Elena összes panaszát.
-Elena, a ti kapcsolatotok már nagyon sok dolgon küzdötte át magát. – Stefan leült Elenával szemben, megfogta a lány kezét és egy pillanatra sem engedte el. – Talán szükségetek lesz egy kis időre, hogy gondolkodjatok, hogyan tehetitek jobbá ezt az egészet. Dolgozzatok rajta, és amikor eljön az ideje, akkor a sok munkátok meghozza gyümölcsét.
A vámpír bíztatóan nézett rá Elenára, aki szomorkodva ült a pultnál. Stefan szavai kellemesek voltak, ráébresztették őt, hogy ez tényleg a valóság és bár most nem végződik a legjobban a történetük, de ha küzdenek érte, akkor helyrehozzák az elrontott pontokat.
Ahogy csendben néztek egymásra, a nappaliban nyüzsgés volt. Valami történhetett, mert a többiek kint hangosabban beszéltek. Mintha vendég érkezett volna. Stefan felnézett, megpróbált halgatózni, majd felkelt a székről és Elenát maga után utasítva, kisietett a nappaliba.
-Klaus? – kérdezte Stefan döbbenten.
-Hoztam egy kis ajándékot! – kacsintott Klaus, majd a földön ülő lányra mutatott.
-Sofie? – kérdezte újra Stefan. Érthetelenül bámult mindenki a jövevényekre.
-Azt hiszem itt az ideje beszélgetni. – mondta Klaus és felemelte Sofie-t a hajától fogva, majd a kanapé felé vezetve odalökte. A többiek türelmetlenül ültek le és várakozva néztek a lányra, a hibridre és Stefan-re. Elena kimerészkedett Stefan háta mögül, amikor meglátta, hogy Klaus Elijah társaságával együtt érkezett.
-Nyugodj meg, nincs miért idegeskedj! – suttogta Stefan Elenának, mert érezte, hogy a lány reszketni kezd a rémülettől és a félelemtől.
-Dehogy nincs! – Elena tudta, hogy beszélnie kell Elijah-val. A vámpír, amióta megérkeztek őt figyelte, próbált olvasni a gondolataiban, de nehéz volt.
-Sofie, beszélj! – mondta csábítóan Klaus, de Sofie tudta, hogy ez csak egy álca, amely mögött egy szörnyeteg rejtőzik. A lánynak egyetlen hang sem jött ki a száján, makacsul halgatott, egyetlen szót sem szólt. – Lássuk csak. Vagy beszélsz vagy kiszedem belőled a szavakat, de azt nem fogod meghálálni. Mond el szépen mit tudsz!
-Ez így nem fog menni. – mondta csalódottan Alaric.
-Van jobb ötleted, vadászkám? – fintorgott Klaus, majd öntelten vigyorgott Alaric-ra. Úgy tűnt, elég mulatságos számára a helyzet.
Mindenki türelmetlenül várakozott, hogy Sofie megszólaljon, de a lány csak ült és bámult előre. Klaus odalépett hozzá és megfogta jobb kezével az állát. A lány pillantását maga felé emelve, látta a félelmet a lány szemeiben. Mindig ott volt ez a rettegés, amióta csak ismerte. Örökös félelem jellemezte Sofie-t, de makacs volt és néma is, el nem árulta volna a gazdáját soha. Klaus húzni kezdte puha fejét felfele, maga felé. Sofie sziszegve emelkedett fel a kanapéról és mivel alacsonyabb volt, mint Klaus, a fájdalom belehasított a nyakába, ahogy továbbra is húzták tovább.
-Kicsi Sofie. – kezdte Klaus kedvesen, de kezével tovább szorította Sofie-t. – Ha nem beszélsz, akkor te bánod meg. Ígérem, hogy ha Damon kezei közé kerülsz, sokkal rosszabbul jársz. Ő meg sem hallgat majd, egyszerűen letépi a fejedet a nyakadról!
Klaus érezte, ahogy Sofie nagyot nyel, ezért elengedte a lányt. Sofie visszaesett a kanapéra, de makacsul tovább hallgatott. Nem tudta, mit tegyen. A valóság az volt, hogy egyre inkább félt Damon-tól, miután azt megvakította a szerelem. Emlékezett arra, hogy Damon elveszítette az egyetlen gyerekét és ezt minden ellenségére rákente.
-Sofie, miért írtál nekem? – próbálkozott Elena is. Közelebb lépett, de Klaus intett, hogy maradjon távolabb. Ez a helyzet egyre kiszámíthatatlanabb volt.
Sofie intett, hogy nem fog válaszolni, mire Elena dühösen forgatta a szemét. Nem ölhetik meg, mert tud valamit, de hogyan kényszerítsék beszédre. Talán Damon beszédre bírja majd. Erről jutott eszébe, hogy beszélnie kell Elijah-val. Elena odasietett a vámpírhoz, aki meglepően bámulta a lányt.
-Beszélhetünk? – kérdezte Elena, de Elijah szó nélkül elindult, maga elé parancsolva Elenát. Így siettek be a konyhába. A többiek is ugyanolyan meglepődve bámulták őket.
-Mit akarsz még, Elena? – fordult oda Elijah hozzá.
-Beszéljük meg, ami a tegnap történt.
-Nincs mit beszélni rajta. Mit képzeltél? Idehívsz, bocsánatot kérsz és minden rendben lesz újra? – nevetett fel Elijah, de hangja tele volt feszültséggel.
-Zárjuk le ezt az egészet. – kérte Elena.
-Zárjuk le? – dühösen pattant fel Elijah. – Azt hittem, te már lezártad ezt tegnap este, amikor ebben a konyhában széttetted a lábaid Damon-nek!
Elena nem hitt a füleinek. Elijah lett volna ez, aki így beszélt vele?Fogait összeszorítva, idegesen megfordult és faképnél hagyta a vámpírt a konyhában. Amikor azonban kisietett a nappaliba, Damon benyitott a bejárati ajtón és kérdően nézett Elenára. Elenát Elijah követte és Damon arckifejezése egy másodperc alatt változott meg. Ha eddig dühös volt, most már pokol volt a lelkében, égett a vágytól, hogy átszúrja Elijah szívét és megölje.
-Mi a fene történik itt? – nézett farkasszemet Elijah-val, miután vámpírsebességgel odasuhant hozzá. Ahogy azonban a nappaliban volt, átnézett a kandalló fele és célját rögtön megváltoztatta. Olyan gyorsan csapta neki Sofie-t a kandallónak, hogy a többiek észre sem vették, amikor odakerült. Sofie fejét keményen vágta oda a téglának, ami megrepedt az erőtől.
-Én megmondtam. – nevetett Klaus és helyet foglalt a többiek mellett.
-Mit képzelsz magadról, hogy újra az életünkre tőrsz?! – kiáltotta Damon, de hangja inkább hasonlított egy vadállatéhoz, mint egy vámpíréhoz. Sofie Damon kezét szorította a nyakán és összeszorította száját, ahogy a fájdalom sajgott a fejében. Damon újra nekiütötte a lány aprócska fejét a kandallónak. Mostanra már a téglák is véresek voltak, de Sofie továbbra is bírta az ütéseket. – Beszélj, különben a tűzbe doblak élve! Beszélj, azt mondtam!
-Eressz el! – suttogta, mert levegőt sem kapott, annyira szorította Damon a nyakát. Próbált időt nyerni magának. Sajnálta, hogy nem Klaus-nak számolt be. Damon újra nekicsapta a kandallónak, majd hátrahúzta és másik kezével áttőrte Sofie testét és megragadta a szívét. Sofie-nak elállt a lélegzete. A fájdalom erősebb volt, mint számított rá.
-Mit akarsz tőlünk?! – Damon hangja visszhangzott, ahogy ordított a dühtől. Elena rémülten húzódott Stefan mögé, aki átölelte és magához szorította.
-Semmi baj,ne aggódj. – suttogta Elenának, aki rémülten várta, hogy Damon mikor gyilkolja meg a lányt. Félelem öntötte el.
-Válaszolj, Sofie, vagy széttéplek!
-Egy szörnyeteg lettél, Damon! – mondta Sofie, miközben alig kapott levegőt. Elenára pillantott. – Valamikor barátok voltunk, most pedig engem akarsz büntetni a halott gyermeked miatt?
Damon kihúzta kezét Sofie testéből és egy hatalmas pofot csapottaz arcára. A lány hátraesett, a földre zuhant, arca és ruhái a saját vérétől voltak véresek. A pofon csattanása visszhangzott a néma villában. Damon rendíthetetlenül állt a lány előtt.
-Odanézz. – mondta megvetően Sofie, Elenára bolíntva. – A lány, akit annyira szeretsz, halálra van rémülve tőled. Félelem van a szívében. Hallgasd, hogy kalapál. Nézz a szemébe!
Damon lehajolt, felemelte a lányt és újabb hatalmas csattanást mért az arcára. Sofie újra a földre zuhant.
-Nézz a szemébe ezek után. –folytatta Sofie. – Nézz rá, az öcsédhez fordul segítségért. Tönkretetted az életét.
Damon felemelte a lányt és egyetlen mozdulattal újra nekilökte a kandallónak.
-Mond el, mit akarsz tőlünk vagy megöllek és még sajnálni sem foglak! – morogta, sötét szemeivel rá nézve a lányra.
-Nem… - már beszélni sem bírt Sofie, feje sajgott és eszméletét vesztette lassacskán. – Ne…
A következő pillanatban ájulva zuhant Damon karjaira, aki szemrebbenés nélkül elengedte. Sofie a földre zuhant és átmenetileg eszméletlenül feküdt tovább. Damon véres kezére pillantott. Bűn, gonoszság és méreg tapad a kezéhez. Igaza volt Sofie-nak, egy szörnyeteg lett. Elindult a mosdóba, hogy lemossa kezéről Sofie vérét, de megtorpant, ahogy meglátta Elenát Stefan karjaiban. A lány leplezni próbálta, mennyire megrémült Damon-tól, de a vámpír tudta, hogy igaz minden szó, amit Sofie-tól hallott.
-Menj. – mondta Stefan és elengedte Elenát. A lány hezitált, majd közelebb lépett Damon-hez. Meg akarta ölelni, de attól félt, hogy ő is úgy jár, mint Sofie. Ennyire még soha nem félt tőle, attól a férfitől, akit szeretett. Végül eldöntötte, hogy nem engedi, hogy a félelem legyőzze.
-Ne. – mondta Damon, ahogy Elena közeledni próbált, de hiába. Még akkor is, amikor hátrébb lépett, Elena odament hozzá és átölelte. Átölelte a derekát és magához szorította, odanyomta magát a vámpírhoz, még akkor is, ha ő nem ölelt vissza. Miután Damon kivonta magát Elena öleléséből, odafordult Elijah-hoz. – Tegnap nem voltam elég világos, Mikaelson?
-Klaus hívott magával. – válaszolta Elijah. – Segítettem neki.
-Mit segítettél? Cipleted Sofie-t? – ironikusan nézett Damon, őrült vigyorral az arcán. – Ez az én házam és nem vagy itt szívesen látva! Hányszor szóljak még, hogy eljusson az agyadig?
-Damon, ne erőltesd. – figyelmeztette Stefan, mert tudta, hogy Elijah sokkal dühösebb most és sokkal erősebb is, mint Damon. Bármikor megölhette volna Damon-t, mégsem tette. Jobb lett volna, ha Damon hallgat és visszahúzódik. Szerencsére így is tett, elindult a mosdó irányába, csak egyszer fordult még vissza.
-Ó. – nézett vissza Elijah-ra. – Amikor szét tette a lábait nekem…Iszonyatosan jó volt!
Majd egy őrült mosollyal indult tovább a mosdóba.
Elena belépett a mosdóba. Nekidőlt az ajtónak és némán nézte, ahogy Damon lemossa véres kezét és a földre dobja az ingét. Izmai feszülten csinosították a karát, hátát és a teste összes többi részét. Amikor észrevette a vámpír, hogy Elena ott áll, megszeppenve nézett rá.
-Jól vagy? – kérdezte, miután odasuhant és kezébe vette a lány gyöngéd arcát. A puha bőre tökéletes volt, Damon imádta simogatni.
-Te jól vagy? – kérdésre kérdéssel válaszolt Elena. Tudta, hogy nem kap választ a kérdésére.
-Sofie felébredt már?
-Még nem. – Elena közelebb lépett, de Damon hátrébb vonult lassan.
-Elena, hagyjuk ezt most. – szólt a vámpír és anélkül, hogy újra megérintse a lányt, kiment a nappaliba. Sofie továbbra is a földön feküdt és mindenki azt várta, hogy begyógyuljanak a sebei és felébredjen végre. Akkor talán beszélni fog, legalábbis Elena és Damon ezt remélte.
Elena csüggedt arccal vonult oda Alaric mellé és leült. Nem nézett senkire, csak a földet bámulta, miközben arcán látszott a csalódottság és harag. Mit ronthatott el, hogy Damon ennyire tudni sem akar róla? Mitől volt ennyire távolságtartó a férfi?
Egy fél óra elteltével Sofie újra lélegzetet vett. Rémülten kelt fel a földről és körülnézett. Hátra lépett, ahogy meglátta, hogy Damon felnéz rá. A vámpír a térdén könyökölt és úgy bámult rá a lányra. Jelenleg csak Katherine-t utálta jobban nála.
-Beszélj! – mondta egyszerűen, mielőtt újra dühbe gurult volna.
-Mit akartok tőlem? – szólt végre türelmetlenül Sofie. Damon változtatott a magatartásán és egyetlen suhanással öklét belevágta a kandallóba, Sofie mellett. Sofie lélegzetét visszatartva, reszketve szegezte hátát a kandallóhoz, de tudta, hogy innen nincs menekvés. Ha nem válaszol a kérdésekre, akkor Damon azonnal megöli.
-Mit akartál Elenától? – kérdezte Damon, meg sem mozdulva a lány elől.
-Én semmit. Csak azt tettem, amit mondott.
-Ki? – Damon hangja ironikus volt. Úgy beszélt Sofie-val, mintha egy senki lett volna.
Sofie nagyot nyelt újra. Nem tudta, hogy folytassa vagy sem.
-Nem beszélhetek. Akkor megöl. – mondta remegő hanggal.
-Akkor én öllek meg. Az jobb lesz?
-Beszélek, de kérlek, ne bántsatok. Csak azt tettem, amit mondtak nekem. Ha elmondok mindent, megtalál és megölt! – Sofie szemei könnyesek lettek.
-Még pofátlanul segítséget is kérsz! – Damon hátrébb lépett és a következő másodpercben csattant Sofie arca. A lány az arcához kapott és vámpírfogai védekezve bújtak elő.
-Én csak azt tettem, amit mondott. Ne engem büntess! – kiáltotta, tenyerét szorosan az arcához nyomva.
-Ki mondta, Sofie?! – kiabált Damon újra, idegesen. Nem hitt a fülének, hogy Sofie nem képes egy egyszerű kérdést értelmezni. Meg kellett volna ölnie, amikor meglátta a házában először.
-Sofie, beszélj. Nem lesz bajod, amig melletted vagyok. Én majd megvédelek. – mondta Stefan, hogy segítsen egy kicsit a dolgon, de Sofie vonogatta szemöldökét.
-Senki sem tud megvédeni, csak Damon! – mondta, továbbra is a földön ülve. Damon lassan kifogyott a türelméből.
-Beszélj, kislány. – mondta a férfi és várakozva nézett a lányra. Sofie visszahúzta a vámpírfogait, de továbbra is hallgatott. Damon odalépett hozzá és odanyújtotta a kezét. Sofie, anélkül, hogy megfogta volna, felállt. Várakozva nézett Damon-re. A férfi megfogta Sofie arcát és megsimogatta egyik ujjával. – Beszélj, és együtt kitaláljuk, hogyan tovább.
-Én semmit nem tudok. Engem csak ő keresett fel és azt mondta, kövesselek téged és Elenát. Bizonyosodjak meg róla, hogy együtt vagytok. Minden lépésedről tudjak. Aztán Elenát is kellett figyeljem. Láttalak titeket a házában és megmondtam neki, hogy együtt vagytok. Amikor kiderült, hogy Elijah-val van együtt, nagy bajba kerültem. Megpróbáltalak figyelmeztetni, de senki nem jött rá, hogy nem akarok rosszat. Ki akartam szállni ebből az egészből. De Klaus őrülten keresett és amikor megtalált, idehozott.
-Ki áll ezek mögött? – kérdezte Elena.
-Katherine Pierce.
Damon egyedül ült a nappaliban. Már mindenki aludt. Lassan éjfél volt, de ő még mindig ébren volt. Most nem ivott, nem gondolkodott. Csak ült és nézte a kandalló fényes tüzét. Egyetlen név csengett a fejében: Katherine Pierce.
Megesküdött az életére, hogy Katherine soha többé élve nem kerül ki a kezei közül, remélte, hogy így is lesz. Ha megtalálja, megöli, ahogy ő is tette a gyermekével. Ezt már régen megígérte magának.
-Csak egyedül? – lépett be Stefan is a nappaliba. Odaült Damon mellé, de a testvére nem reagált az érkezésére. – Iszol valamit?
-Nem.
A tömör válasz felkeltette Stefan figyelmét. Tudta, hogy össze van zavarodva a bátyja, de nem hitte volna, hogy nemet mond egy italra. Azt hitte, ennyire nem rossz a helyzet, de ekkor eszébe jutott Elena. Elenával sem tisztázták az ügyüket és most, hogy itt volt Elijah is, Damon idegesebb volt, mint amennyire mutatta. Elijah, Klaus, Elena és Alaric Sofie-val maradtak éjszakára, mind a négyen a villa legnagyobb háloszobájában tanyáztak. Damon ezért is volt ennyire ideges. Nem egyszerűen Sofie és Katherine idegesítette, hanem az, hogy Elena Elijah mellett volt, egy szobában.
-Akarsz beszélni róla? – kérdezte Stefan és felajánlotta, hogy meghallgatja a másik vámpírt, de tudta, hogy nemet fog válaszolni Damon. Túl büszke volt ahhoz, hogy mindent elmeséljen. – Elenával beszéltél?
-Hagyjál ezzel a hülyeséggel. Fontosabb dolgom is van most. – mondta szárazon Damon, majd újra a tűzbe nézett. Lelke úgy égett most, mint a kandallóban a láng a fák fölött. Szomjazott a gyilkolásra, szüksége volt rá.
-Ha érdekel, én beszéltem vele ma. Nagyon aggódik miattad. Miattatok. Szívesen újrakezdené veled.
-Nem érdekel. – válaszolta újra nyers hangnemben.
-Mi történt veletek? Mindenki azt hitte, hogy most újra megpróbáljátok.
-Nem minden úgy van, ahogy akarjuk. – Damon hangja elcsuklott. Hallatszott hangján, hogy szomorú és bánatosan tekint a múltra és a jövőre is. – Néha fel kell áldozni dolgokat, ahhoz, hogy boldogak legyünk.
-Most miről beszélsz? Mert itt az esély, hogy boldogak legyetek, de ti csak eldobjátok magatoktól. – mondta Stefan, kissé nyugtalanul. Próbált segíteni bátyján, de nehéz volt így, ebben a lelkiállapotban.
-Nem léptem túl azon, ami történt. – vallotta be Damon és szégyenkezve fordította el a fejét. Nem mert szembenézni testvérével, önmagával sem mert szembenézni. Más gyorsan túl tette volna magát azon, ami történt közte és Elena között, de ő leragadt ott és ez jobban dühítette, mint bármi a világon.
-Túl leszel rajta. Segítek. Valahogy megoldjuk ezt is. – javasolta Stefan, boldogan mosolyogva Damon-re, hogy kis pozitív hangulatot varázsoljon belé, de nem igazán járt sikerrel. Damon továbbra is bágyadtan ült és bámult maga elé.
-Nem akarom újrakezdeni Elenával. Távol kell tőle maradnom. – mondta, de szíve szinte megszakadt, miközben kiejtette a szavakat. Akkora súlyuk volt ezeknek a szavaknak, hogy lelkét lehúzták a mélybe. Nem tudta, mit érez, csak fáradt volt és szenvedett.
Ahogy elmerült gondolataiban, a lépcső recsegett egyet, de senki nem lépett elő. Ránézett Stefan-re, hogy tud-e valamit erről az egészről, de Stefan is ugyanolyan zavarodottan nézett vissza rá. Ekkor Damon a néma csöndben megpróbálta meghallani, hogy ki áll ott. Ahogy felfigyelt az illatra, a szokásosabbnál is jobban elsápadt. Az aprócska szív gyorsan vert és szinte kiugrott a helyéről. Elena illata most már mindkettejük orrát megtöltötték. Damon tudta, hogy ezt a lehető legjobban elrontotta.
Damon rögtön felpattant a kanapéról és a lépcső irányába sietett. Nem ment vámpírsebességgel, nehogy megijedjen tőle a lány. A lépcsőn azonban már senkit sem talált. Hallotta, ahogy csukódik lassan és óvatosan a szobájuk ajtaja és ekkor már biztos volt benne, hogy Elena itt volt és hallotta, amit beszélt.
-A francba… - mondta csalódottan, visszafordulva Stefan felé.
-Beszélned kell vele.
-Stefan, mégis mit mondanék neki? Az igazságot hallotta. – Damon elhallgatott, majd néma csönd állt be. Mindkét vámpír hallotta, ahogy Elena szipog, amilyen halkan csak lehet, kifújja az orrát fent és hallották, ahogy sóhajt és tovább szipog. – Na tessék. Most sír.
-Akarod, hogy beszéljek vele?
Damon, ahelyett, hogy válaszoljon, elindult felfele. Az emeleten megkereste Elenáék szobáját és belépett. Sötét volt, néma csönd, de tudta, hogy a vámpírok ugyanolyan jól látják őt, mint ő őket. Elijah és Klaus is ébren volt, egymás mellett ültek és beszélgethettek, mielőtt Damon belépett. Damon a kapcsolóhoz nyúlt és felkapcsolta.
-Te jó ég, mi ez az egész? – kérdezte Alaric, a szemeihez kapva. Bizonyára aludt és megrémült a hirtelen világosságtól.
-Van valami baj? – kérdezte Klaus nyugodtan, meglepődve, hogy itt látja Damon-t.
-Sofie, kelj fel. – mondta Damon a lánynak, aki végre megébredt ő is. Zavarodottan nézett az érkező vámpírra és közben körülnézett. Elenát megpillantva ránézett Damon-re. Damon kérdően nézett rá vissza, majd ő is Elenára nézett. – Sofie. Készülj, mert elmegyünk megkeresni Katherine-t. Negyed órád van, lent találkozunk a nappaliban. Menj!
Sofie szót fogadva kisietett a szobából. Ahogy kilépett, látta, hogy Stefan, mint egy testőr, úgy áll a folyosó közepén, ölbe tett kezekkel. Tudta, hogy miért van ott. Damon nem engedné, hogy elmeneküljön innen. Nem volt választása, mennie kellett, azt kellett tennie, amit a vámpír mond neki.
Damon odalépett Elenához, akinek már mindenki bámulta vörös, kisírt szemeit. A vámpír megfogta a kezét és felemelte az ágyról. A lány automatikusan felállt, megpróbált minél jobban a földre nézni, hogy ne lássa senki a piros szemeit. Ekkor Damon felvette az ölébe és kisietett vele. Egy pillanatra megállt a folyosón, ahol Sofie állt Stefan-nel szemben.
-Sofie, tűnj el innen. – parancsolta és ahogy a lány nekiiramodott, Damon megvárta, míg eltünik a folyosó végén, és besuhant a szobájába. Elenát lábra állította és pillantását maga fele emelete. Sötét kék szemeivel mélyen a lányéba nézett, amelyek fényesen csillogtak a könnyektől. A lány szeme körül piros foltok voltak.
Damon megsimogatta őket gyöngéden. Fogait összeszorította és megpróbált uralkodni magán. Visszaszorította könnyeit, és az erő a torkát szorította. Hogy mondhatott nemet ennek a törékeny, aprócska lénynek, aki ennyire szenved nélküle? Mindig mellette kellene legyen, hogy védelmezze és szeretgesse, amig csak tudja.
-Gyere, ülj le! – mondta és odakísérte az ágyhoz. Elena leült az ágy szélére és Damon odatérdelt a lány elé. Megfogta két kezét és megszorította. – Beszéljünk.
-Hallottam, amit mondtál. – Elena hangja olyan volt, mint akinek megszakad a szíve rögtön. Fájt minden egyes szó, amit kimondott.
-El akarok mondani valamit. Még mielőtt elmegyek.
-Tényleg elmész? – nézett nagyot a lány. Azt hitte, ez egy rossz vicc azért, hogy ők ketten beszélni tudjanak.
-Igen, el. – Damon szívesebben válaszolt volna nemmel, de érezte, hogy a múlt emlékei megfolytják, ha tovább itt marad. – Elena. Amit mondtam, az igaz.
Elena torkát szorította a fájdalom. Érezte, ahogy megrándul a kara és önfeledtül reszketni kezd.
-Szerelmem. – mondta Damon, és Elena tágra nyílt szemekkel nézett vissza rá. Azt látta a vámpír arcán, hogy őszintén gondolja azt a bűvös szót, amit kiszólt. – Nézd, Elena, ha most újrakezdenénk, minden ugyanúgy összedőlne. Próbáljuk meg másképp. Most elmegyek, de ha visszajövök, újra átbeszéljük a kapcsolatot. Nem akarok belerohanni ebbe.
-Haragszol majd, ha nem tudok újabb gyermeket adni neked? – a kérdés meglepte Damon-t, de tudta, hogy mit kell válaszolnia. Elenának tudnia kellett a nyers igazságot és Damon valódi érzéseit.
-Éppen erről van szó. Amig ez itt van… - mondta Damon és először a saját, majd a lány fejére mutatott gyöngéden. - … addig ez nem fog működni. Fáj a múlt és nem vagyok túl rajta. Annyiszor kívánom, hogy bár most a kezemben tarthatnám őt, felnevelhetném és vigyázhatnék rá! Amig ezt nem hagyom a hátam mögött, addig nem tudok melletted lenni és azt kívánni, bárcsak megcsókolhatnálak, bárcsak megölelhetnélek és bárcsak újra együtt lennénk.
-Sajnálom, ami történt. – mondta sírva Elena, könnyei rápotyogtak Damon kezeire. Mindketten azt hitték, hogy tönkrement minden és soha többé nem lesznek együtt, egyikük sem gondolt arra, hogy egy nap itt fognak ülni és azt érezni, hogy a gyerekük, aki elveszett, nem fogja engedni, hogy boldogítsák egymást.
-Ne sírj. – mondta Damon, felkelt és felült az ágyba, az ölébe vette a lányt és odaszorította magához. Így ültek néhány percet, majd Elena ránézett a férfire.
Damon visszapillantott rá és ajkaival megérintette a lány puha, könnyes ajkait. Megcsókolta Elenát, kezei automatikusan szorulni kezdtek a lány körül és magához ölelte szorosabban a karcsú testét. Elena fellélegzett, de nem engedte meg, hogy Damon elvonja tőle az ajkait. Kezeivel megragadta a férfit és úgy magához szorította, hogy nem tudott elmozdulni tőle. Damon az ágyra vetette Elenát és magát a lányra, szenvedélyesen csókolgatta a lány ajkait, fogai közé szorította alsó, majd felső ajkát is. Elena nem engedte el egyetlen másodpercre sem a férfit, akit annyira kívánt. Azt akarta, hogy senki más ne érintse, csak Damon simogathassa. Csak az övé akart lenni, azonnal.
Damon hátrahúzódott. Visszapillantott az órára az éjjeli szekrényen, de Elena gyorsan visszafordította a fejét.
-Ne menj el még. Ne most. – kérlelte és a vámpír nem tudott ellenállni ezeknek az édesen csengő szavaknak. Éles szemfogai előbújtak a húsból, szemei pedig sötétre változtak. Ekkor tudta Elena, hogy nem fogják itt abahagyni.
Damon felült és Elena már az ölében is volt, odanyomva testét a férfi mellkasához. Damon a lány felsője alá csúsztatta kezeit és hátul megszorította a derekát. Karcsú volt és csinos, ahogy az ölében ült, kirajzolódtak szépséges vonalai.
-Harapj meg. – kérte Elena, miközben érezte Damon fogainak éles végeit. Régen többször kérte már tőle szeretkezés közben, hogy harapja meg őt.
-Most nem. – tagadta meg Elena vágyát a kiéhezett vámpír. Lerántotta Elenáról a felsőt és a földre hajította. Elena kezei gyorsan munkának láttak és ugyanígy megszabadították Damon izmos testét a ruhadaraboktól, tovább azonban nem volt lehetősége folytatni, mert Damon újra rávetette magát és vad játékba kezdett Elena hajával.
Néhány perc elteltével Elena borzos haja a hátára hullott, ahogy Damon újra magához emelte. Összesen fél perc telt el és Elena puha melegítőnadrágja is a földön hevert a másik ruhadarabbal együtt. Damon nem hezitált, nem is akart tovább tétlenkedni. Nadrágjának öve után nyúlt és hevesen kapcsolta ki azt. Rá nézett Elenára. Akarta-e ezt az egészet? Ha most megteszik, újabb ok arra, hogy maradjon és újrakezdjék kapcsolatukat. Kérdően pillantott a lányra. Nem akarta így élni az életét. Kérdések és bizonytalanságok között. Megtegye vagy ne?
A vámpír vörös szemei égtek a vágytól. Megfogta Elena arcát és amikor újra kinyitotta szemeit, sötétebbek voltak. Szinte ördögi pillantással temette magát Elena testébe, ahogy felszisszent a gyöngéd, törékeny test. Damon egy vámpír volt, most pedig pontosan úgy viselkedett. Ragadozó volt és Elena volt az áldozat. Innen már nem volt menekvés.
-Damon… - kopogott Alaric az ajtón, de mielőtt benyitott volna, Damon hangosan kiáltott.
-Megyek. – mondta, majd újra a lányra pillantott, aki teljes mértékben az alávetettje volt ebben a helyzetben. A hangja halk volt immár, úgy suttogott a fülébe. – Először befejezem azt, amit elkezdtem!
Damon nehéz testét nem bírta tovább tartani, ezért Elena mellé feküdt. A lány odabújt hozzá és átölelte. Nem lett volna szabad megtörténnie ennek. Most újra összetöri a szívét Elenának, fájdalommal telt lelkét itt hagyja, hogy tovább szenvedjen, míg ő megpróbál elmenekülni a múlt elől. Átverte a lányt, ahogy saját magát is.
-Mennem kell. – mondta, ahogy Elena hátrébb húzódott. Magára tekerte a takarót és úgy nézett a férfire. A vámpír izmos teste fényes volt, nedves és erősnek tűnt. Elena érezte már sokszor, mennyire erős Damon, mekkora fizikai fájdalmat tudott okozni és mennyire erősen nyilvánult meg szerelme is.
-Itt hagysz?
-Ez az egész túl bonyolult, 'Lena. – tette fel a karóráját Damon, majd egyetlen pillanat alatt odasuhant Elena elé. Megsimogatta az arcát és a másik kezével megfogta a lány kezét.
-Mit csináljak itt nélküled, ha elmész? – kérdezte szomorúan Elena.
-Várj rám! – suttogta a vámpír és Elena következő pillantása után már sehol sem volt. Megszeppenve ült ott a lány, kezében egy aprócska, fényes tárgy. Felemelte. A sötét éjszakában, a Hold fénye alatt megcsillant a varjútollacska, amit születésnapjára kapott Damon-tól.
Damon és Sofie délnek tartottak. A férfi vezetett. Az éjszaka sötétje körülölelte őket, de egyiköjük sem félt. Vámpírok voltak, ragadozók és mindent legyőzhettek, amit itt találnak. Sofie unalmasan bámult ki az ablakon. Beszélgetni akart, de nem tudta, mit mondhat Damon-nek. Miután csúnyán kijátszotta őket, szégyelt megszólalni újra. Csak tervezgetett és arra várt, hogy talán egy másodpercre ők is megtőrnek és akkor elszökhet egymagában oda, ahol senki nem találja meg.
3 órája utaztak. Pensacola felé tartottak. Damon úgy vezetett, mint egy őrült, Sofie nem csodálta, hogy kétszer is megállították őket. Természetesen semmi bajuk nem történhetett, míg vámpírok voltak és a környéken senki sem fogyasztott vasfűvet. Damon arra gondolt, hogy Elena továbbra is vasfű nélkül sétált a vámpírokkal tele villában. Hiba volt beengedni mindenkit a házba. Leginkább Elijah ellen próbált harcolni, de be kellett vallania, hogy hatékony volt az ősi vámpír. Mindig ott volt, ha kellett és úgy segített, ahogy tudott.
Sofie fehér iPhone-ja ott pihent az autóban. Damon elmosolyodott, ahogy ránézett. Emlékek sokasága kötötte őt ehhez a képhez. Egy fehér telefon és utazás. Visszagondolt arra, amikor Elena megkapta tőle a telefont. Minden egyes perce az emléknek úgy égett benne, mintha most élné át őket újra és újra.
-Mond csak, te ennyire ostoba vagy? - mondta, szinte kiáltva, majd a két tenyerébe fogta Elena arcát. - Még egyszer ilyent ne csinálj, megértetted? Mi lett volna, ha nem én vagyok? Ha egy másik vámpír, vagy Katherine vagy bárki, aki rosszat akar neked? Elena, légy észnél!
Elena megszólalni sem tudott, Damon magához szorította és megsimogatta a hátát. Kicsit durva volt a lánnyal, de így legalább hatásos volt a lecke, amit feladott neki. Hiába védelmezi olyan komolyan őt, ha a lány ennyire szórakozottan veszi az egészet és bárkit beenged, aki még ismeretlen is.
-Ne haragudj, csak próbálok vigyázni rád. - mondta Damon, majd elengedte Elenát és felvette a kis dobozt az ágyról. - Ezt neked hoztam.
Elena mosolyogni kezdett, rögtön elfeledte Damon agresszív megnyilvánulását és átvette a dobozt, ami arany színű masnival volt átkötve. Bordó papírral volt fedve és gyönyörű szép volt, azonban nem tudta elképzelni, hogy mi lehetett benne.
-Mi ez? - mondta, majd kissé megrázogatta a dobozkát.
-Ne rázogasd, mert nem tesz jót neki. - mondta Damon és ledőlt az ágyra. Szokásosan, a kezeit keresztbe tette derekán és várakozott arra, hogy Elena kibontsa az ajándékot.
-Nem jó, hogy ennyi ajándékkal halmozol el. - nevetett Elena, majd odaült Damon mellé. Kis ideig forgatta a dobozt, majd felnézett Damon-re, válaszra várva.
-Akkor add ide, mert visszaviszem. - nyúlt a doboz után Damon, de Elena gyorsan elkapta előle és kuncogva nézett rá.
-Ez már az enyém. - nevetett, majd visszafordult Damon felé és kinyitotta a dobozt. - Ebben mi van?
-Ne mind beszélj, nyisd már ki. - noszogatta Damon a lányt és a lány kicsomagolta óvatosan a dobozkát. Hatalmas meglepetésére olyasmi volt benne, amire nem számított volna. A dobozban ott lapult egy vékony, hófehér Iphone, a legújabb kiadás, körbevéve a fekete díszpárnával. Tökéletes volt, csodálatosabb, mint az előző, amit tőle kapott. Ahogy kivette, hogy közelebbről is megcsodálhassa, látta, hogy a háta tele van téve nagyon apró, ezüst kövekkel és csodálatos volt a halvány fényben. Elena megszeppenve forgatta a telefont.
-Ezt nem fogadhatom el. - mondta a lány szerényen, és visszatette a telefont, miután jól szemügyre vette. A dobozt az ágyra tette és odatolta Damon mellé. - Nem adhatsz nekem ilyen drága ajándékokat folyton. Jó, hogy nem egy autót vettél rögtön, vagy egy házat!
-Most már adhatok bármilyen ajándékot. - mondta Damon és kezébe vette Elena kezét, amelyiken ott virított a gyémánt gyűrű. Huncuton mosolyogva, megsimogatta. - És ha egy autót vagy házat akarsz, akkor azt is kapsz. Csak érjünk vissza Mystic Falls-ba. Nem hoztam egy autóra pénzt.
-Nem akarok sem autót, sem házat, sem ezt a telefont. - makacskodott Elena. - Egy vagyonba kerülnek mind és nem pazarolhatod ezt a sok pénzt.
-Szóval attól félsz, hogy nem lesz elég biztos anyagi háttered, ha majd a feleségem leszel? - nevetett Damon, önelégülten vigyorogva, ami az őrületbe kergette Elenát. - Ezt a gondolkodást már szeretem.
A „feleség" szó visszhangzott Damon fejében. Bosszúsan tekintett előre. Túlságosan elsiették a dolgokat. Hogy kérhette meg Elena kezét, amikor még ilyen friss volt a kapcsolatuk? Butaságnak tűnt, de újra érezte azt az érzést, amit akkor – boldog volt és azt akarta, hogy Elenával élje le az egész életét. Megpróbált lecsapni rá, ahogy az övé lett és most úgy érezte, Elena nem tudott választani. Muszáj volt igent mondania.
Leginkább magára volt dühös. Ő már évszázadok óta ezt a lányt kereste és erre várt, míg Elena még nagyon fiatal volt ilyenhez. De mi lesz, ha elveszíti? Ha nem tud tovább lépni és elfeledni a múltat? Az nem történhetett meg.
-Mennyit kell még mennünk? – kérdezte Sofie. Elvette a telefonját és megnézte, hány óra. Reggel negyed hat volt. A nap még jócskán a hegyek mögött volt, elbújva. Sötétség volt az úton, de hamarosan megérkezik a hajnal.
-Még két óra. – válaszolta Damon. Hangja végre gyöngébb volt, mint eddig. Valójában Damon biztosra ment, hogy innen Sofie nem tud megszökni és ezért nem volt annyira durva vele, mint ezelőtt. – Minél együttműködőbb vagy, annál jobb utad lesz.
-Már most unom. Pedig elég együttműködő voltam. – kuncogott Sofie, de továbbra is az ablakot bámulta. Hol elől, hol jobb felől nézett ki a nedves ablakon. Mystic Falls-ban nem esett, de ahogy kiértek a városból, azóta megállás nélkül záporozott a hideg, téli eső.
-Nem voltál. Hezitáltál a folyosón, szembe akartál szállni Stefan-nel. – vigyorgott Damon, Sofie pedig elpirult. – Valld be, hogy meg akartál szökni.
-Nem akartam. Ha nem vagyok melletted, Katherine megöl. – Sofie hangja rémült volt, ahogy kimondta a nevet. Aggódva nézett Damon-re. Azt hitte, ezt már leszögezték, de úgy tűnt, Damon jól mulat az egész történeten. Mintha nem számítana Sofie élete. Sofie nagyot nyelt. Nem, Damon számára nem számított az ő élete. A férfi csak az után hajtott, hogy Katherine-t megölje, hogy Elenát megvédje és a többi csak kellék volt számára ebben az egészben. Ez a bosszúról szólt és ha Sofie élete kell azért, hogy Elena élhessen, akkor egyik percről a másikra feladná őt, hogy megmentse a szerelmét.
-Meg fogsz öletni vele, ugye? – kérdezte, beletörődve sorsába. Hiába tervezett volna szökést vagy bármilyen menekülést, Katherine végezne vele mielőtt kigondolná a tervet.
-Megígértem, hogy megvédelek. Betartom a szavam.
-Na persze. – Sofie unalma rögtön elillant, azt felváltotta a düh és méreg.
-Vigyázok arra, hogy mit ígérek meg. De amit megígértem, azt betartom. – magyarázta Damon, de tovább nem merültek bele a témába, nehogy valamelyikük túl messze menjen. Sofie azonban kipróbálta szerencséjét újra. Soha nem tudta abbahagyni ott, ahol kellett.
-Még akkor is, ha Elena élete a tét? – kérdezte. Odafordult a másik vámpír felé, a választ várta, de néhány másodpercig néma csend volt és csak a motor halk zaja zúgott az esőben.
-Nem megyek vissza Mystic Falls-ba. – jelentette ki Damon és Sofie hatalmas szemekkel nézte a vámpírt. Komoly arckifejezése jelezte, hogy nem viccel. Nem áll szándékában visszatérni a városba?! Sofie megszeppenve ült és várakozott a magyarázatra.
Ahogy a reggel beköszöntött, a nap is kibújt a felhők közül. Világos fényt szórt a városka utcáira. Mindenki boldogan nézett ki az ablakon, és bár nagyon hideg lett a felkelő nap miatt, mindenki türelmetlenül várt arra, hogy kilépjen az útra. Az emberek boldogan sétáltak a zsúfolt utcákon, megpróbáltak minél többet magukba szívni a ritka jelenségből. Mystic Falls telei hűvősek, esősek és borúsak voltak. Ezért is volt ekkora meglepetés az év második napján a boldog napsütés.
A Salvatore villa Caroline és Kol vidám nevetésétől zengett. Nagyon jól szórakoztak ketten, Jeremy és Jessica pedig együtt reggeliztek. Mostanában elég sok időt töltöttek együtt, senki sem lepődött volna meg, ha végül kijelentik, hogy együtt vannak. Stefan és Alaric kint voltak a hátsó kertben. Egy-egy pohár whiskey-vel a kezükben, Klaus és Elijah társaságában, arról beszélgettek, hogy mit tegyenek tovább ebben a helyzetben. Elena kijelentette, hogy nem marad tovább a villában és hazatér a saját házukba, amint kicserélték a zárakat mindenhol. Elijah ellenkezett a legjobban, de Elena senkire sem hallgatott. Makacsul pakolt egész délelőtt és arra kérte Alaric-ot, vigye be a városba, hogy a leghamarabb elintézhesse a zárak lecseréltetését.
Miközben Elena és Alaric a városban voltak, a többiek megterítettek és ebédelni kezdtek. Szerencsére, amióta Damon elment, nem volt veszekedés a villában. A feszültség Elena és Elijah között megvolt továbbra is és Klaus sem nézte jó szemmel Kol enyelgését a lánnyal, akiért bármit megtett volna. Stefan mindent megpróbált, hogy senki ne tegye tönkre ezt a harmóniát, amit sikerült felállítani. Ezért is találkozott Elijah-val és Klaus-szal a kertben, hogy sikerüljön elkerülniük Elenát és Caroline-t. Ám amikor Kol is csatlakozott hozzájuk és Caroline okoskodva sietett utána, Stefan imádkozott, hogy Klaus ne csapja pofon öccsét és törje el a nyakát Caroline-nak. A szőke vámpírlány mostanában idegesítően szerelmes volt.
Ebéd közben megszólalt Stefan telefonja és gyorsan kisétált a nappaliba, hogy nyugodtan beszélhessen.
-Damon. – válaszolt a hívásra.
-Stefan. Mi újság otthon? – kérdezte Damon és hallotta, ahogy a többiek nevetgélnek a nappaliban. – Hallom, jó kedvetek van.
-Mindenki jól van. Ti merre vagytok?
-Úton Jacksonville fele. – érkezett a rövid válasz és Stefan mosolygott, amikor meghallotta a város nevét.
-Napozni mentek? – élcelődött bátyjával, de úgy hallotta, Damon hangja túl komor ahhoz, hogy most megértse ezt a viccet.
-Katherine ebbe az irányba ment. – magyarázta Damon és Stefan rájött, hogy egyáltalán nincs jó kedve. – Utoljára valaki Jacksonville-ban látta.
-Milyen társaság Sofie?
-Pocsék. – mondta Damon és vigyorgott, ahogy Sofie undok arcot vágott az autóból. – Milyen társaság Elijah?
-Ne hasonlítsd Elijah-t Sofie-hoz. – kuncogott Stefan, remélte, eltereli a témát.
-A többiek jól vannak? – Damon rögtön ejtette is a dolgot és tovább faggatta öccsét. Megpróbálta megtudni, mi van Elenával és remélte, hogy Stefan tud a gondolataiban olvasni.
-Elena haza akar költözni. Bementek Alaric-kal a városba, hogy lecseréltessék a zárakat. – Stefan, mintha tudná, mit akar hallani Damon, automatikusan a lényegre tért és azt válaszolta, amit a másik vámpír hallani akart. Damon először hálásan mosolygott, majd összehúzta szemöldökét.
-Meg se forduljon a fejében ilyenkor a városban mászkálni. Azt sem tudjuk, hol van Katherine. – rivalt rá Stefan-re Damon. – Arról nem is beszélve, hogy mekkora veszélybe kerül, ha visszamegy abba az átkozott házba. Stefan, ha kell, kösd oda egy ágyhoz vagy zárd be egy szobába, de semmiféleképpen ne engedd el magad mellől!
-Nem mondhatom meg, hogy mit tegyen. – panaszkodott Stefan. Mit tehetett ő, akinek semmi beleszólnivalója nem volt a helyzetben. Minden erejével azon volt, hogy Elenát védje.
-Ha hazaér, azonnal hívjon fel. Azonnal! – olyan erősen megnyomta az utolsó szót a vámpír, hogy Stefan-t kirázta a hideg is. Elena újra veszekedni fog, ha beszél Damon-nel és megint sírni fog, ha Damon gonosz lesz vele. Mit tehetne?
Ekkor nyílt az ajtó és mintha csak az ördögöt emlegették volna, Elena és Alaric siettek be a hűvősből. Stefan intett nekik, majd intett ujjával Elenának, hogy jöjjön oda.
-Pont most léptek be a házba. Ne légy vele túl durva, kérlek! Nem akarom egész délután vigasztalni. – mondta Stefan, amíg Elena levetette kabátját és cipőjét.
-Damon az? – kérdezte reményteljesen Elena és boldogan mosolygott Stefan-re. Öröm volt nézni, ahogy türelmetlenkedik, hogy beszéljenek végre. Stefan bolíntott és odaadta a telefont Elenának.
-Szia! – mondta Elena, és hangja vidámnak csengett a telefonban. A nappali másik felébe húzódott, hogy nyugodtan beszélhessen Damon-nel.
-Eszedbe ne jusson visszamenni a házba! – mondta Damon hangosan, minden szavát jól megerősítve, hogy elég érthető legyen. Elena gyorsan megfordult és látta, hogy Stefan őt figyeli. A lány dühösen pillantott Stefan-re, szemeinek sötétségével ölni tudott volna most.
-Nem leszek veszélyben. A zárakat kicseréltük ma. – magyarázkodott Elena és szemeit forgatta, ahogy előre tudta, hogy Damon nem fog engedni a saját igazából.
-Ha visszamész abba a házba, felgyújtom, ha hazaértem! – fenyegette meg Damon a lányt. Elena nem tudta, hogy valójában így gondolja, vagy csak viccel.
-Damon!
-Elena. Katherine bármikor ott lehet. Nem tudjuk, hogy hol van. – a férfi hangja gyöngédebb volt és megértőbb. Segíteni próbált Stefan munkáján. – Kérlek, ne menj vissza abba a házba.
-Jól van. Csak mond meg merre vagytok és mikor jöttök már haza! – egyezett bele Elena és türelmetlenül várta, hogy Damon válaszoljon. Nagyon várta, hogy hazatérjenek, türelmetlensége jeléül megfogta nyakában a medált, ami mindig emlékeztette őt arra, hogy türelmesnek és erősnek kell lennie, míg haza nem ér a vámpír.
-Jacksonville az irány. Hamarosan megyünk. – mondta Damon rideg és hűvős hangnemben. Hogy mondaná el Elenának azt, amit Sofie-nak is?!
-Ha bármit találtok, hívjatok! – mondta Elena és mindketten letették a telefont.
Elena odanyomta Stefan kezébe a telefont és ölbe tett kézzel állt meg előtte. Stefan tudta, hogy meg kell küzdenie Elenával, ha elmondja Damon-nek a lány tervét, de őszintén remélte, hogy Elena szót fogad az idősebb Salvatore-nek és itt marad velük. Nehezebb lenne vigyázni Elenára úgy, ha elmegy.
-Tisztázzunk valamit! – szólalt meg felháborodva. – Nem vagy a dadusom! Damon sem az! Nem mondjátok meg nekem, hogy mit csináljak és ha még egy szót is szólsz rólam Damon-nek, nagyon megbánod!
-Miért? Mi lesz? – nevetett Stefan, nyugodtan, amikor látta, hogy Damon beszélt Elena fejével és Elena maradni fog.
-Majd meglátod!
-Örülök, hogy Damon rá tud venni, hogy maradj. – mondta Stefan boldogan, kacsintva a lánynak. Csak szórakozott vele, nem akarta felbőszíteni.
-Nem tud rávenni. Ma délután visszaköltözök a Gilbert házba és senki sem fog megállítani!