Roy Mustang ezredes nem sietett el semmit az úton a Führer irodája felé, ahova az Acélt is vitték. Mindent eltervezett, hogy mit fog mondani, felsorakoztatta az érveit és ellenérveit, mindent számításba vett. Még azon is el tudott gondolkodni, hogy vajon kitől jöhetett az a bizonyos levél, amiben azt írták Ed civileket is bántott. Havoc árulta volna be őket? Hiába nézelődött az épületben, egy alárendeltjét sem látta, akitől meg tudta volna kérdezni.

Kopogott a Führer ajtaján, aztán hallgatózott és belépett. Itt felejtett el mindent, amit eddig kigondolt. A Führer az asztala mögött ült, nyugodt arccal szemlélte az előtte álló Edwardot, aki mögött bár volt szék, mégsem ült le. Vállai megereszkedtek, és a fejét is lehajtotta, a kibontott haja a szemébe hullott. Az egész testtartása feszült volt, ugrásra vagy védekezésre kész, mintha Edward senkiben sem bízott volna maga körül.

Az ezredes tisztelgett, de King Bradley csak felemelte a kezét, hogy hagyja.

- Korán van még, ezredes… ez a szegény gyermek még felöltözni sem tudott, úgy rángatták ide, képzelem, maga milyen sietségben lehet. – mondta nyugodt és kedves hangon a Führer.

- Uram, jelentést szeretnék tenni Edward Elric, az Acélalkimista védelmében. – mondta Roy.

Edward egy kissé hátrafordította a fejét, de csak egy pillantást vetett rá, mielőtt lassan visszafordította a fejét és bámulta tovább a Führer asztalának sarkát. Roy tudta, hogy nem bűnbánatból. Egyszerűen félt, vagy nem tudta mit kéne tennie.

Bradley felemelt az asztaláról egy levelet és meglengette, mielőtt olvasni kezdte.

- Mélyen tisztelt King Bradley Führer úr! Jelenteni szeretnék egy ügyet Edward Elricről, az Acélalkimistáról. Korábbi eltűnése miatt az állapota instabillá vált, az elmúlt éjszaka pedig tanúja voltam, ahogy ártatlan embereket bántalmazott, illetve szándékában volt bántalmazni. Köztük volt a saját felettese, Roy Mustang ezredes is…

A Führer leeresztette a levelet.

- Persze ez nem a teljes üzenet. Igaz, amit írnak?

Az ezredes az Acél mellé sétált, de Edward egyszót sem szólt. Roy attól félt, ezek után még nehezebb lesz őt szóra bírni.

- Tanúsíthatom, hogy megpróbált elítélteket használni a saját céljaira.

A Führer hümmögött, aztán komolyan nézett Edwardra.

- És maga, ezredes? Magát is bántani próbálta?

Roy hallgatott egy kis ideig. Akárki is írta azt a levelet, vagy ott volt, vagy nagyon megbízható forrásai vannak, nem tudta, mennyi esélye lenne hazudni, azt mondani, hogy Edward nem akart neki ártani. Viszont, ha bevallja, hogy Edward ketrecbe zárta, akkor a Führer valószínűleg megbünteti ezt a fiút. Úgy tudta, Bradley nem jégszívű ember, valószínűleg nem lett volna súlyos a büntetés, de Edward jelenlegi állapotában…

Sóhajtott.

- Az Acélalkimista ketrecbe zárt a saját irodámban.

- Tudja, mi volt a terve magával?

- Még csak sejtésem sincs. – mondta kimérten Roy, ügyelve, hogy a válasza ne legyen túl gyors, se túl lassú.

- Értem. Akármit is tervezett, nem lett volna jó vége, higgyen nekem. Edward erős fiú, erősebb a legtöbb katonánknál.

Roy bólintott.

- Uram… kérem vegye figyelembe, hogy Edward Elric emberrablás áldozata lett az elmúlt hónapban. Sok dolgon ment keresztül, és még mindig a trauma hatása alatt áll.

A Führer elgondolkodva vizsgálta Ed arcát, amit igazából alig láthatott a szemébe hulló aranytincsek miatt. Hosszan hallgatott, Roy keze pedig ökölbe szorult a háta mögött. Gyerünk Acél… mondj már valamit…

- Nem az én dolgom eldönteni, hogy kinek a felelőssége is Edward… - kezdte a Führer.

- Az enyém, uram. – bólintott Roy, éppen nem gondolt bele abba, hogy Bradley szavába vágott.

King Bradley bólintott.

- Akkor hát, eldöntöttem, mi lesz az Acélalkimista sorsa. – mondta végül, Roy ökle pedig csak szorosabbra záródott. A körmei belevájtak a bőrébe, és nem lepődött volna meg, ha vérzik, amikor előhúzza – Edwardot a központban tartjuk. Kap egy szobát az alagsorban, és egy ideig foglalkozni fog vele valaki, hogy mielőbb kilábaljon ebből az élményből. Ha nem javul az állapota, nos… súlyos következményei is lehetnek.

- Öhm… uram… az alagsorban a cellák vannak… - jegyezte meg Roy.

- Kényelmesebbé tesszük az egyiket a számára. – mondta King Bradley – De nem engedhetem szabadon lófrálni. Edward Elric instabil.

- Megértem, uram. – bólintott Roy, bár legszívesebben nem adta volna ki Edwardot maga mellől. Pláne nem a Központ alatti cellákba nem. Nem tudhatják, min megy keresztül, nem értheti őt még a tulajdon testvére sem – Mivel… Edward az én felelősségem, szabad tudnom, ki fog foglalkozni vele?

- Hogyne.

Bradley megnyomott egy gombot az asztalon, mire kinyílt az iroda ajtaja, és két katona lépett be, hogy elvezessék Edwardot. Ugyanekkor egy oldalsó ajtó is kinyílt, ahonnét egy ezüstfehér hajú férfi lépett be, égkék szemekkel, nyakában vörös sállal. Edward felnézett a belépő férfire, és hirtelen gyökerestül megváltozott. Rúgkapált a katonák kezei alatt, ahogy ők megpróbálták elhúzni, szemeibe könnyek gyűltek és ijedten kapkodta a tekintetét a férfi és Roy között.

- Ezredes! – kiáltotta, megbilincselt karjaival felé nyúlt, de nem érhette el. Roy sem ment utána, egyhelyben állt és nézte Edet – Ezredes, ne hagyja…! Segítsen!

Roy meglepetten bámult az Acél után, aztán amint az ajtó becsukódott a kicsi alárendeltje után, visszafordította a tekintetét az ezüsthajú férfire. Ed tőle ijedt meg? Nem volt benne semmi rémisztő, sőt. Ártatlan, szánakozó mosollyal nézte ő is Royt.

- Szegény gyermek… sok dolgon keresztülmehetett.

- Nem is sejti mennyin. – biccentett az ezredes.

- Ne aggódjon, nálam jó kezekben lesz Edward.

Roy vonakodva bár, de biccentett. Volt ebben a fickóban valami. Minél tovább nézett az égkék szemeibe, annál jobban megnyugodott. Nem hiába dolgozhat pszichiáterként… vagy akármi is volt a foglalkozása, amiért most Eddel fog dolgozni. Őszintén a férfire mosolygott, mielőtt tisztelgett és elhagyta a Führer irodáját, hogy elmesélje Alphonse-nak a fejleményeket.