Chapter 12

Ezüst és opál

- ...és akkor megint villant a fény, és az ágyon találtam magam! - fejezte be vigyorogva Ron, miközben virslit szedett magának.

Másnap reggel a négyes a Griffendél-asztalnál ült, hogy egy kiadós reggeli után elinduljanak Roxmortsba. Ron éppen azt mesélte a lányoknak, hogy Harry kipróbált rajta egy új bűbájt, a Levicorpust, amely miatt a bokájánál fogva lett fellógatva a levegőbe. Lucy csak fél füllel hallgatta a beszélgetést, mivel amióta felébredt, Malfoyon és a tegnap estén járt az esze. De azért tisztességesen mosolygott a sztorin, hogy ne legyen feltűnő, hogy gondolatban nem is volt köztük.

Hermione azonban még csak el se mosolyodott a beszámoló alatt, s most a legmélyebb rosszallást kifejező arccal fordult Harryhez:

- Véletlenül nem abban a bájitaltan-könyvben találtad ezt a varázslatot is? - kérdezte.

Harry összevonta a szemöldökét.

- Miért kell mindig a legrosszabbra gondolnod?

- Onnan van vagy sem?

- És ha igen, akkor mi van?

- Szóval csak úgy vaktában kipróbáltál egy ismeretlen eredetű, kézzel írt varázsigét?

- Miért olyan fontos az, hogy kézzel volt írva? - kérdezett vissza Harry.

- Azért, mert valószínűleg nem engedélyeztették a minisztériummal - felelte Hermione. - És azért - tette hozzá Harry és Ron fintorgását látva -, mert van egy olyan érzésem, hogy az a Herceg nem teljesen kóser.

Ron és Harry teljes egyetértésben hurrogták le.

- Ártalmatlan vicc volt! - legyintett a ketchupos üveggel a kezében Ron. - Egyszerű tréfa, Hermione, semmi több!

- Embereket fellógatni a lábuknál fogva? - csóválta a fejét Hermione. - Miféle ember az, aki ilyen bűbájok kitalálásával tölti az idejét?

Ron vállat vont.

- Fred és George-féle. Ők szoktak ilyenekkel szórakozni. Meg...

- Az apám - szólalt meg hirtelen Lucy.

- Micsoda? - hökkent meg két barátja és még Harry is meglepetten nézett rá; ugyanis a köszönés óta Lucy egyszer sem szólalt meg.

- Apánk is használta ezt a bűbájt - sietett a lány segítségére Harry. - Onnan tudjuk, mert... Lupin mesélte.

A vége nem volt igaz. Harry és Lucy egy emlékben látták, amint apjuk ezzel a bűbájjal alázta meg Pitont, de arról a bizonyos elmerülésről a merengőben azóta se számoltak be barátaiknak.

- Igen, lehet, hogy apátok is használta - hagyta rájuk Hermione -, de nemcsak ő. Emlékezzetek csak: láttunk mi már embereket a levegőben lógni. Egy csomó tehetetlen, alvó embert...

Lucy elszorult torokkal nézett a lányra. Igen, emlékezett rá, mit csináltak a halálfalók a Kviddics Világkupán.

- Az más volt - sietett a segítségére Ron. - A halálfalók gonosz célra használták a bűbájt, Harry meg az apja viszont csak tréfáltak. Te azért nem komálod a Herceget - tette hozzá, virslijét szigorúan Hermionéra szegezve -, mert jobb nálad bájitaltanból...

- A bájitaltannak semmi köze ehhez! - tiltakozott elvörösödve Hermione. - Csak felelőtlenségnek tartom, hogy ismeretlen hatású varázslatokat próbáltok ki egymáson! És dühít, hogy úgy beszélsz arról az emberről, minta tényleg valami főúr lenne, pedig ez biztos csak egy önreklámozó művésznév! Egyébként pedig egyáltalán nem szimpatikus nekem az a pasas!

- Fogalmam sincs, mi bajod van vele! - fortyant fel erre Harry is. - Ha valami halálfaló-palánta lett volna, akkor nem dicsekedne vele, hogy félvér, nem gondolod?

- A halálfalók se mind aranyvérűek, mivel nem is maradt olyan sok aranyvérű varázsló! - vetette ellen szenvedélyes hévvel Hermione. - Szerintem a legtöbb félvér, csak mélyen hallgat róla! Csak a mugli születésűeket utálják, téged, Lucyt meg Ront boldogan bevennének maguk közé!

- Hogy képzeled, hogy én halálfaló lehetnék!? - méltatlankodott Ron. Hermione felé lendülő villájáról lerepült egy darab virsli, és fejbe találta Ernie Macmillant. - A családom minden tagja véráruló! A halálfalók szemében még rosszabbak vagyunk, mint a mugliivadékok!

- Engem és Lucyt meg aztán végképp tárt karokkal várnak - jegyezte meg jó adag iróniával Harry. - Tök jól ellennénk, csak naponta párszor megpróbálnának minket kicsinálni.

Ron elnevette magát, s Lucy és Hermione se tudtak elfojtani egy mosolyt. A felbukkanó Ginny aztán végképp elfeledtette velük heves vitájukat.

- Sziasztok. Harry, Lucy, ezt nektek küldik.

A küldemény egy-egy pergamentekercs volt, rajta az ismerős szálkás, dőlt betűk.

- Kösz... Ez Dumbledore-tól jött! - Harry gyorsan kibontotta a tekercset, és elolvasta az üzenetet. - Hétfő este lesz a következő óránk! Megyünk együtt Roxmortsba, Ginny?

- Nem, én Deannel megyek - felelte elfordulva a lány, majd egy búcsúintéssel hozzátette: - De biztos összefutunk a faluban.

- Te meg se nézed a tiédet? - kérdezte Ron Lucy felé fordulva, aki ki se nyitotta az üzenetet, csak gépiesen vette át Ginnytől.

- Oh, igen, persze… - Lucy gyorsan átfutotta azt a pár sort. - Nekem kedden kell mennem.

- Mi van veled, Lucy? - kérdezte Hermione is aggódva. - Úgy viselkedsz, mintha alvajárnál.

- Csak nem aludtam sokat - felelte kitérően Lucy.

- Megint…? - kezdte Harry, de Lucy félbeszakította.

- Nem, most semmi ilyesmi nem volt. Egyszerűen nem tudtam sokat aludni és fáradt vagyok. - Lucy magára erőltetett egy mosolyt. - De attól még szívesen megyek le Roxmortsba.

Harry, Ron és Hermione összenéztek, de nem feszegették tovább a témát.

Frics, mint hasonló alkalmakkor mindig, a kijáratnál állt, és ellenőrizte, hogy a távozók neve rajta van-e a falulátogatási engedéllyel rendelkezők listáján. Ráadásul most mindenkit kínos alapossággal letapogatott a Subrosa-szenzorával, úgyhogy a kiléptetés a szokásosnál is tovább tartott.

- Mit érdekli magát, hogy mit viszünk ki a kastélyból? - reklamált Ron, nyugtalanul pislogva a hosszú, vékony Subrosa-szenzorra. - Azt kell ellenőriznie, hogy be mit hoznak az emberek!

Frics a megjegyzést néhány plusz döféssel jutalmazta, amelyeket Ron még akkor is nyögött, mikor három barátjával már a szeles, esőverte parkban lépkedtek.

A séta a faluig cseppet sem volt kellemes. Lucy sálba bugyolálta arcának alsó felét, sapkáját a fejébe húzta, de az első percek alatt elzsibbadt a hidegtől. Szerencséjére (vagy balszerencséjére, még nem tudta eldönteni) az agya folyamatosan az előző esti eseményeket pörgette a fejében és próbálta értelmezni, így valamennyire el tudott feledkezni a hidegről.

Ám akárhányszor játszotta le a párbeszédet újra a fejében, nem tudott belőle többet kihámozni, mint ott helyben. Annyit tudott, hogy Voldemort megbízta valamivel Malfoyt, de a fiú nem haladt a feladattal, emiatt félt, rettegett, hogy a sötét varázsló megöli őt a kudarcért. Lucynak eszébe jutott, mit mondott neki Malfoy érkezésük napján, mikor a szekrénybe szorította a fiút, hogy kifaggassa Harryről.

- Mintha el tudnád képzelni, milyen állandóan rettegésben élni, állandóan attól félni, hogy bármikor megölhetnek!

Most, hogy jobban belegondolt, arra a következtetésre jutott, hogy ez a mondat nem csupán sértés akart lenni: néma segélykiáltás is volt. Bár tudta, hogy a fiú még akkor se fordulna hozzá segítségért, ha ő lett volna az utolsó ember a földön, de Lucy egyszerűen nem tudta magára hagyni őt. Úgy érezte, mintha önmagát látta volna Malfoyban.

Az út tele volt a fagyos széllel dacoló diákokkal. Lucynak többször is megfordult a fejében, hogy talán jobb lett volna a meleg klubhelyiségben maradniuk, s mikor Roxmortsba érve látta, hogy Zonko Csodabazárja zárva van, végképp feladta a reményt, hogy a kirándulásból bármi jó kisülhet. Ron kesztyűs kezével a Mézesfalás felé mutatott - az szerencsére nyitva volt -, s barátaival a nyomában elindult a zsúfolt üzlet felé.

- Hála a jóistennek! - sóhajtott borzongva, mikor magába zárta őket a bolt karamellaillatú melege. - Maradjunk itt estig!

Harry, Lucy, kedves gyermekeim! - zendült egy hang a hátuk mögött.

- Jaj, ne... - motyogta Harry. Lumpsluck professzor lépett oda hozzá hatalmas prémkucsmában, prémgalléros nagykabátban, kezében egy jókora zacskó cukrozott ananásszal. Terjedelmes alakja a kis bolt legalább egynegyedét kitöltötte.

- Már három vacsorapartimról maradtatok le! - harsogta Lumpsluck, kedélyesen mellbe bökve Harryt. - Ez nem járja! Nem vagyok hajlandó lemondani rólatok! Granger kisasszony, ha nem tévedek, mindig remekül érzi magát nálam.

- Igen - felelte kényszeredetten Hermione. - Nagyon kellemes a társaság...

- De kérdem én: Harry és Lucy miért nem jönnek el soha?

- Kviddicsedzéseink voltak - válaszolta Lucy, és nem is hazudott, hisz valóban mindig beiktatott egy jól időzített edzést, valahányszor ő és Harry lilaszalagos meghívót kaptak. Ezzel a taktikával elérte, hogy Ron se érezte kihagyva magát, s még jókat is nevettek négyen Harryvel és Ginnyvel, mikor elképzelték Hermionét McLaggennel és Zambinival összezárva.

- Nos, ennyi gyakorlás után muszáj megnyernetek az első mérkőzéseteket! - kedélyeskedett Lumpsluck. - De mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás. Mit szólsz a hétfő estéhez? Ilyen időben biztosan nem akartok röpködni...

- Sajnos nem jó, professzor úr, hétfő este Dumbledore professzorral van... találkozónk - hazudta Harry.

- Sosincs szerencsém! - jajdult fel színpadiasan Lumpsluck. - No de sebaj... előbb vagy utóbb úgyis becserkészlek titeket!

Lumpsluck felséges mozdulattal búcsút intett, és kidöcögött a boltból. Ront ezúttal is körülbelül annyi figyelemre méltatta, mintha egy kupac Csótánycsokor lenne.

- Kösz - pillantott Lucy hálásan Harryre.

- Hihetetlen, hogy megint sikerült megúsznotok - csóválta a fejét Hermione. - Egyébként nem olyan rosszak azok a vacsorák... Párszor tényleg jól szórakoztam... - Ekkor Ron arcára tévedt a pillantása. - Jé, nézzétek! XXL-cukorpenna! Ez órákig nem fogy el!

Harry és Lucy örültek, hogy Hermione másra terelte a szót, és a ténylegesnél nagyobb érdeklődést mutattak az új, dupla méretű cukorpennák iránt. Ron ennek ellenére tovább duzzogott, és csak egy vállrándítással felelt, mikor Hermione megkérdezte tőle, hova menjenek tovább a Mézesfalásból.

- Üljünk be a Három Seprűbe! - indítványozta Lucy. - Ott is jó meleg van.

Gondosan magukra tekerték sáljukat, és kivonultak az édességboltból. A benti illatos meleg után tüzes tüskének érezték az eső minden egyes cseppjét. Az utcán kevés volt a járókelő, s ők is igyekeztek minél gyorsabban fedél alá kerülni. Nézelődni, beszélgetni a cudar időben senkinek sem volt kedve, kivéve két férfit, akik Lucyéktól nem messze, a Három Seprű bejáratánál álldogáltak. Egyikük feltűnően magas és sovány volt; Lucy felismerte benne a másik roxmortsi kocsma, a Szárnyas Vadkan csaposát. A négyes közeledtére a csapos összehúzta köpenye gallérját és továbbállt, magára hagyva társát, egy alacsonyabb, vörös üstökű férfit, aki valamivel babrált a köpenye rejtekében. Lucy már csak egy lépésre volt az alaktól, amikor megismerte.

- Mundungus!

A köpcös, dongalábú varázsló összerezzent, és ijedtében elejtette rejtegetett kincsét, egy kis, kopott bőröndöt. A bőrönd az utca kövére csapódva kinyílt, s egy ócskásüzlet komplett árukészlete ömlött ki belőle.

- Szerbusz, Lucy! - köszönt rosszul színlelt örömmel Mundungus Fletcher. - Menjetek csak, nem kő velem törődni...

A lázas sietség, amivel nekilátott összeszedni a bőrönd szétgurult tartalmát, a napnál világosabban jelezte, hogy szeretne minél gyorsabban felszívódni.

- Ezeket árulja? - kérdezte Harry, a limlomok után kapkodó varázslót figyelve.

- Valamibő' meg kő élni, igaz-e? - dörmögte Mundungus. - Add csak ide!

Ez utóbbi felszólítás Ronnak szólt, aki felemelt a földről egy ezüstkelyhet.

- Egy pillanat - ráncolta a homlokát Ron. - Ez ismerős nekem...

- Köszönöm! - vakkantotta Mundungus, azzal kikapta Ron kezéből és gyorsan visszadugta a bőröndbe a kelyhet. - Örűttem a szerencsének... AU!

Lucy fél kézzel torkon ragadta és a kocsma falának lökte a varázslót, a másik kezével pedig előrántotta pálcáját.

- Lucy! - sikoltott fel rémülten Hermione.

- Ezt Sirius házából hozta el - sziszegte bele Mundungus arcába Lucy, dacolva a varázsló dohány- és pálinkaszagú leheletével. - A Black-család címere van rajta!

- Én... nem... mi...? - hörögte elliluló fejjel Mundungus.

- Hogy jutott hozzá!? - hajolt oda Harry is, szintén előkapva a pálcáját. - Kifosztotta a házat, miután Sirius meghalt?

- Nem... dehogy...

- Adja ide!

- Ne csináljátok ezt! - rémüldözött Hermione, mivel Mundungus arca immár kékülni kezdett. Durranás hallatszott, és valami letaszította Lucy kezét Mundungus torkáról. Az öreg levegő után kapkodva lehajolt a bőröndjéért, azután - PUKK! - dehoppanált.

Harry üvöltve elkáromkodta magát, Lucy pedig jobbra-balra forogva keresni kezdte a köddé vált varázslót.

- Gyere vissza, mocskos tolvaj!

- Hiába kiabálsz, Lucy.

Tonks bukkant fel a semmiből. Szürkésbarna haja csapzott volt az esőtől.

- Mundungus már Londonban van, vagy még messzebb. Fölösleges kiabálnod.

- Ellopta Sirius cuccait! - dühöngött Harry. - Kifosztotta a házát!

- Az lehet - hagyta rá a boszorkány az elvárható felháborodás legkisebb jele nélkül -, de ez nem ok arra, hogy a hidegben álldogáljatok.

Azzal beterelte Lucyékat a Három Seprűbe.

- Ellopta Sirius holmijait! - fakadt ki Harry, miután Tonks rájuk csukta az ajtót.

- Tudjuk, de ne ordíts, mert mindenki minket néz - suttogta Hermione. - Üljetek le Ronnal, majd én rendelek innivalót.

Beletelt néhány percbe, mire Hermione megérkezett a négy üveg vajsörrel, de Harry és Lucy még akkor is javában méltatlankodtak.

- Miért nem csinál valamit a Rend Mundungusszal? - suttogta Lucy. - Legalább azt elérhetnék, hogy ne hordjon el a főhadiszállásról mindent, ami mozdítható!

- Halkabban! - szólt rá riadtan Hermione, és gyorsan körülnézett, hogy hallgatja-e őket valaki. A szomszédos asztalnál ülő két varázsló élénk érdeklődéssel nézte őt és Harryt, s Zambini is ott ácsorgott nem messze tőlük, egy oszlopnak támaszkodva. - Megértem, hogy fel vagytok háborodva, hisz a ti örökségeteket lopkodja...

Harry félrenyelte a vajsört, Lucy pedig majdnem elejtette a kupáját - az eddig eszükbe se jutott, hogy a Grimmauld téri ház teljes berendezésével együtt az övék.

- Így van, minket lopott meg! - köhögte Harry. - Naná, hogy nem örült, amikor meglátott minket! De majd hétfőn megmondom Dumbledore-nak, mit művel! Tőle legalább fél a nyavalyás!

- Szuper ötlet - suttogta gyorsan Hermione, örömmel nyugtázva, hogy Harry és Lucy végre kezdenek lehiggadni. - Te meg mit bámulsz, Ron?

- Semmit. - Ron gyorsan levette tekintetét a söntésről - Lucy tudta, hogy barátja a csinos pincérnőn, Madam Rosmertán legeltette a szemét, aki mindig is tetszett neki.

- Ha jól látom, a semmi hátrament lángnyelv-whiskyért - jegyezte meg csípősen Hermione.

Ron nem vette fel a kesztyűt; kortyolt egyet a vajsöréből, és méltóságteljesnek szánt hallgatásba merült. Lucy közben Siriusra gondolt, meg arra, hogy keresztapja amúgy is mélységesen utálta azokat az ezüstkelyheket. Hermione az asztalon dobolt, közben tekintete ide-oda járt Ron és a söntés között, s mikor Harry az utolsó korty vajsörét is kiitta, azonnal így szólt:

- Akár el is indulhatunk vissza a Roxfortba, nem?

A megszólítottak bólintottak; a kirándulás nem kecsegtetett további élményekkel, s az idő is egyre rosszabbra fordult. Magukra kanyarították hát a köpenyüket, sálat vettek, kesztyűt húztak, majd a barátnőjével együtt szintén akkor távozó Katie Bell nyomában kivonultak az ajtón. Elindultak visszafelé a főutcán, s miközben a jéghideg latyakot taposták, Lucynak ismét eszébe jutott Malfoy. Nem is látta a faluban sem őt, sem a gorilláit. Talán megint a Szükség Szobájában volt, hogy azzal a szekrénnyel csináljon valamit?

Kisvártatva arra lett figyelmes, hogy az előttük haladó Katie és a barátnője, akiknek a hangját végig feléjük sodorta a szél, egyre élesebben és ingerültebben beszél egymással.

- Semmi közöd hozzá, Leanne! - kiabálta dühösen Katie.

Bekanyarodtak egy sarkon, s az eső hirtelen kettőzött erővel csapott Lucy arcába, egy pillanatra elvakítva őt. Lucy kesztyűs kezével megtörölte szemét, s mikor felpillantott, a következőt látta: Leanne odaugrott Katie-hez, és megpróbált kikapni a kezéből egy kis csomagot. Nem sikerült neki, huzakodni kezdtek, majd a csomag egyszer csak leesett a földre.

Ugyanabban a pillanatban Katie a levegőbe emelkedett. Karjait kecsesen kitárta, mintha repülni készülne. Mégis volt az egészben valami vészjósló, hátborzongató... Katie haját lobogtatta, tépte a viharos szél, ugyanakkor csukott szeme meg se rezdült, s az arca is dermedt, kifejezéstelen volt. Harry, Lucy, Ron, Hermione és Leanne földbe gyökerezett lábbal bámultak rá.

Katie lassan emelkedett, s már majdnem két méter magasan lebegett, amikor hirtelen velőtrázó sikoly tört ki a torkán. Felpattant a szeme, de amit látott, vagy amit érzett, minden jel szerint iszonyatos szenvedést okozott neki: újra és újra sikoltott. Erre Leanne is sikoltozni kezdett, és megragadta Katie-t, hogy visszarángassa a földre. Harry, Lucy, Ron és Hermione odaszaladtak segíteni neki, de mielőtt megfoghatták volna Katie lábát, a lány lezuhant a magasból, egyenesen rájuk. Harrynek és Ronnak sikerült elkapni őt, de Katie olyan hevesen rúgkapált, hogy csak nagy nehezen tudták tartani. Óvatosan lefektették hát a földre, de a lány még akkor is kiabált, hadonászott, és dobálta magát - szemlátomást önkívületi állapotban volt.

Lucy körülnézett - közel s távol egy lélek se volt rajtuk kívül.

- Maradjatok itt vele! - kiáltotta a zúgó szélben. - Hozok segítséget a Roxfortból!

- Veled megyek! - ajánlotta fel rögtön Harry, megragadva Lucy kezét.

És már rohantak is az iskola felé vezető úton. Lucy soha senkit nem látott ilyen állapotban, és elképzelni se tudta, mi okozhatta a rohamot Katie-nél. Még egy perce se futottak, mikor az egyik kanyarban beleszaladtak egy hatalmas, két lábon járó medvének látszó valamibe.

- Hagrid! - zihálta Harry, miután Lucyval kikászálódtak a bokorból, ahova az ütközés után bezuhantak.

- Harry! Lucy! - A vadőr szemöldökén és szakállán esőcseppek csillogtak, csakúgy, mint az elnyűtt hódprémbundán, amit viselt. - Épp Gróptól jövök, el se hinnétek, milyen jól...

- Egy lány rohamot kapott, vagy megátkozták, vagy nem tudom... - hadarta Lucy, küszködve a levegővétellel.

- Micsoda? - Hagrid lehajolt, hogy jobban hallja Lucy hadarását a szélzúgásban.

- Megátkoztak egy lányt! - ordította Harry.

- Megátkoztak? Kit átkoztak meg? Hermionét?

Nem, Katie Bellt... Gyere már, menjünk! - ragadta meg az óriás kezét Lucy.

Futva indultak vissza az úton, s hamarosan meg is pillantották a földön fekvő Katie-t meg a körülötte guggoló kis csoportot. A lány még mindig kiabált és vonaglott; Ron, Hermione és Leanne hiába igyekeztek lecsillapítani.

- Engedjetek oda! - kiáltott rájuk Hagrid. - Hadd nézzem meg!

- Valami történt vele! - zokogta Leanne. - Nem tudom, mi...

Hagrid épp csak egy pillantást vetett Katie-re, aztán egyetlen szó nélkül lehajolt, karjába kapta a lányt, s már futott is vele a kastély felé. Alig tíz másodperc múlva Katie sikolyai belevesztek a szél zúgásába.

Hermione odalépett Katie zokogó barátnőjéhez, és átkarolta a vállát.

- Leanne-nek hívnak, ugye?

A lány bólintott.

- Hogy történt? Teljesen váratlanul, vagy...

- Amikor az szétszakadt! - felelte zokogva Leanne, és a földön heverő, ázott, barna papírcsomagra mutatott. Az valóban el volt szakadva, és egy tompán fénylő, zöldes tárgy látszott ki belőle.

Ron lehajolt és már nyúlt volna a csomag után, de Lucy elkapta a karját.

- Ne nyúlj hozzá!

Harry leguggolt a csomag mellé. A barna papír egy pompás kidolgozású opálnyakláncot rejtett.

- Emlékszem erre a láncra - szólt kis idő múltán. - A Borgin és Burkesben láttam egyszer. Az volt ráírva, hogy elátkozott tárgy. Katie biztos megérintette. - Felpillantott Leanne-re, aki már egész testében remegett. - Hogy került ez a csomag Katie-hez?

- Emiatt veszekedtünk. Kiment vécére a Három Seprűben, és mikor visszajött, ott volt nála a csomag. Azt mondta, meglepetés lesz valakinek, és hogy fel kell vinnie a Roxfortba. De az arca meg ahogy beszélt, olyan furcsa volt... jaj istenem, biztos Imperiust szórtak rá! Mért nem jöttem rá rögtön!

Leanne-en újra erőt vett a zokogás. Hermione csitítóan megveregette a vállát.

- Azt nem mondta meg Katie, hogy kitől kapta a csomagot?

- Nem... hiába kérdeztem tőle... én meg leszidtam, mondtam, hogy ne vigye fel az iskolába, de nem hallgatott rám, és... és akkor megpróbáltam elvenni tőle... és... és... - Leanne szavai jajveszékelésbe fulladtak.

- Menjünk fel a Roxfortba! - indítványozta Lucy. - Kérdezzük meg, hogy van Katie. Gyertek...

Harry egy pillanatig habozott, aztán lehúzta sálját, a nyakláncra helyezte, majd - nem törődve Ron ijedt nyögésével - a sállal együtt felemelte a földről az ékszert.

- Meg kell mutatnunk Madam Pomfreynak - mondta magyarázat gyanánt.

Leanne és az őt átkaroló Lucy, és Hermione mentek elöl, Harry és Ron pár lépéssel hátrébb haladtak. Miközben próbált nyugtató szavakkal hatni Leanne-re, Lucy agya folyamatosan pörgött. És épp mikor eljutott a konklúzióig, Harry hangosan is kimondta a gondolatait.

- Malfoy tud erről a nyakláncról - hallotta Harry hangját, mikor már beléptek a roxforti kapun. - Ki volt téve a Borgin és Burkesben, és emlékszem, négy éve Malfoy jól meg is nézte magának. Ez akkor volt, amikor kilestem őt meg az apját... Ezt vette meg aznap, amikor követtük! Emlékezett rá, és visszament érte!

- Hát, nem t'om, Harry - dünnyögte Ron. - Sokan járnak a Borgin és Burkesbe... és nem azt mondta a lány, hogy Katie a vécében kapta?

- Azt mondta, hogy már Katie-nél volt, amikor visszajött a vécéről. Nem feltétlenül a vécében kapta...

- McGalagony! - szólt figyelmeztetően Ron.

Lucy elkapta a tekintetét Leanne zokogó arcáról és felnézett. A bejárati lépcsőkön valóban McGalagony professzor sietett lefelé a kavargó havas esőben.

- Hagrid azt mondja, maguk öten látták, mi történt Katie Bellel. Legyenek szívesek, jöjjenek velem az irodámba! Mi van a kezében, Potter?

- Az, amit Katie megfogott - felelte Harry.

- Te jó ég... - motyogta döbbenten McGalagony, mikor átvette Harrytől a nyakláncot. - Nem kell, Frics, velem vannak - tette hozzá, mert a gondnok már csoszogott is feléjük, kardként villogtatva Subrosa-szenzorát. - Haladéktalanul vigye fel ezt a nyakláncot Piton professzornak - szólt a gondnoknak -, de vigyázzon, nehogy hozzáérjen!

Lucyék követték McGalagonyt az emeletre, a tanárnő irodájába. Az esőben ázó ablakok zörögtek kereteikben, s a szobából a kandalló tüze se tudta kiűzni a hideget. McGalagony becsukta az ajtót, majd besietett az íróasztala mögé, és szembefordult Harryvel, Lucyval, Ronnal, Hermionéval s a még mindig zokogó Leanne-nel.

- Nos? - szólt élesen. - Mi történt?

Leanne akadozva és jó néhány sírásszünetet beiktatva elmondta McGalagonynak a történetet: hogy Katie kiment vécére a Három Seprűben, a címzés nélküli csomaggal tért vissza, és furcsán viselkedett; hogy Leanne próbálta meggyőzni, hogy nem okos dolog ismeretlen tárgyak kézbesítését vállalni; hogy a vita végül dulakodássá fajult, és a csomag elszakadt. Mikor Leanne idáig ért a történetben, olyan fékezhetetlen zokogás tört rá, hogy ezután már egy szót se lehetett kihúzni belőle.

- Jól van - bólintott megenyhülve McGalagony. - Leanne, legyen szíves, menjen fel a gyengélkedőre, és kérjen valami nyugtatószert Madam Pomfreytól.

Miután a lány elhagyta a szobát, McGalagony Lucyékhoz fordult.

- Mi történt, amikor Katie megérintette a nyakláncot?

- Felemelkedett a levegőbe - válaszolta a többieket megelőzve Harry. - Azután pedig sikoltozni kezdett, és lezuhant. Tanárnő, beszélhetnék Dumbledore professzorral?

- Az igazgató úr hétfőig házon kívül van - felelte kissé megütközve McGalagony.

- Házon kívül? - visszhangozta Harry.

- Igen, Potter, házon kívül! - emelte fel a hangját a tanárnő. - De nekem is bízvást elmondhat mindent, amit erről a rémes esetről tud.

Harry egy pillanatig habozott, de szemlátomást sikerült megállapodnia önmagával, mert ezt felelte:

- Úgy gondolom, hogy Draco Malfoy adta azt a nyakláncot Katie-nek.

Ron zavartan vakargatta az orrát; Hermione egyik lábáról a másikra állt, mintha legszívesebben elhúzódna Harrytől. Lucy nem szólt semmit, hanem próbálta összekötni a mai eseményeket a tegnapiakkal.

- Ez nagyon súlyos vád, Potter - szólt egy hosszú pillanatnyi döbbent hallgatás után McGalagony. - Van rá bizonyítéka?

- Nincs - felelte Harry -, de... - Azzal beszámolt a beszélgetésről, amit Malfoy Borginnal folytatott a Zsebpiszok közi üzletben.

- Mikor monológja végére ért, McGalagony kissé értetlenül nézett rá.

- Malfoy tehát elvitt valamit megjavíttatni a Borgin és Burkesbe?

- Nem, tanárnő, nem vitte oda, csak azt akarta, hogy Borgin mondja el neki, hogyan kell megjavítani azt a valamit. De nem is ez a lényeg, hanem hogy Malfoy akkor vásárolt is valamit, mégpedig szerintem a nyakláncot...

- Mikor Malfoy kijött az üzletből, volt nála egy hasonló csomag?

- Nem, tanárnő... azt mondta Borginnak, hogy őrizze meg neki azt, amit vett...

- Figyelj, Harry! - szólt közbe Hermione -, Borgin megkérdezte Malfoyt, nem akarja-e rögtön el is vinni azt a valamit, és Malfoy azt felelte, hogy nem, mert...

- Mert nem akart hozzányúlni, tiszta sor! - vágott közbe mérgesen Harry.

- Nem fogok végigsétálni vele az utcán - idézte Hermione. - Malfoy ezt mondta, szó szerint.

- Hát elég furán is nézett volna ki, ha egy nyaklánccal sétál - kotyogott közbe Ron.

- Jaj, Ron! - sóhajtott fájdalmas képpel Hermione -, a nyaklánc be lett volna csomagolva, hogy ne kelljen hozzáérnie, és elfért volna bármelyik zsebében! Szerintem az a dolog, amit nem akart magával vinni, vagy zajos, vagy nagy méretű. Olyasmi, amivel feltűnést keltett volna az utcán. És különben is - folytatta sietve, mert Harry szemlátomást közbe akart vágni -, mikor bementem a boltba kideríteni, hogy mit tetetett félre Malfoy, láttam a nyakláncot, és megkérdeztem róla Borgint. Ő meg közölte az árát - nem azt mondta, hogy már el van adva vagy ilyesmi...

- Annyira átlátszó volt a meséd, hogy Borgin kábé öt másodperc alatt rájött, mit akarsz. Persze, hogy nem kötötte az orrodra... Egyébként is Malfoy azóta érte küldhetett...

- Elég ebből! - vágta el a vitát McGalagony, mielőtt Hermione replikázhatott volna. - Potter, köszönöm, hogy elmondta nekem mindezt, de beláthatja, hogy nem kiálthatjuk ki bűnösnek Mr Malfoyt, pusztán mert járt abban az üzletben, ahonnan a nyaklánc esetleg származik. Ugyanez bizonyára több száz emberről elmondható...

- Én is ezt mondtam - motyogta Ron.

- ...és mivel a Roxfortban az idén a legszigorúbb biztonsági óvintézkedéseket léptettük életbe, kizártnak tartom, hogy a láncot észrevétlenül be tudták volna hozni ide...

- De...

- ...és mindennek a tetejébe - folytatta minden további ellenérvet elsöpörve McGalagony -, Mr Malfoy ma nem is járt Roxmortsban.

Harrynek leesett az álla és Lucy is felkapta a fejét.

- Honnan tudja, tanárnő?

- Onnan, hogy nálam volt büntetőmunkán. Ugyanis két alkalommal nem készítette el az átváltoztatástan házi feladatát. Még egyszer köszönöm, hogy közölte velem a gyanúját, Potter - indult el az ajtó felé McGalagony -, de most fel kell mennem a gyengélkedőre megnézni, hogy van Katie Bell. A viszontlátásra.

Azzal kitárta a dolgozószoba ajtaját, s Lucyék, más választásuk nem lévén, szótlanul távoztak.

- Vajon kinek kellett volna, hogy Katie továbbítsa a nyakláncot? - tette fel a kérdést Ron, miközben felfelé baktattak a Griffendél-toronyhoz vezető lépcsőn.

- Halvány fogalmam sincs - felelte Hermione. - Az illetőnek mindenesetre nagy szerencséje volt. Azt a csomagot nem lehetett úgy kinyitni, hogy ne érjen az ember a nyaklánchoz.

- Egy csomó ember lehetett a címzett - vélekedett Harry. - Például Dumbledore. Tőle szeretnének leginkább megszabadulni a halálfalók. Vagy Lumpsluck... Dumbledore szerint Voldemort be akarta szervezni az öreget, tehát biztos nem örül neki, hogy Dumbledore a maga oldalára állította. Vagy szánhatták...

- Neked vagy Lucynak is - fejezte be a mondatot Hermione.

- Nem, nekünk biztos nem - rázta a fejét Harry. - Különben Katie egyszerűen a kezünkbe nyomta volna az utcán. Végig ott mentünk mögötte, miután kijöttünk a Három Seprűből. Mivel Frics mindenkit átvizsgál, egyébként is sokkal egyszerűbb lett volna a Roxforton kívül kézbesíteni a csomagot. Nem is értem, miért akarta Malfoy, hogy Katie felhozza a kastélyba.

Hermione dühösen toppantott.

- Fogd már fel, hogy Malfoy nem volt Roxmortsban!

Harry nem jött zavarba.

- Akkor egy cinkosa intézte helyette - fűzte tovább a szót. - Crak vagy Monstro... Jut eszembe, egy másik halálfaló is lehetett! Most, hogy beállt a seregbe, ügyesebb cimborái is vannak, mint a két gorillája...

Ron és Hermione összenézett, és néma egyetértés született köztük abban, hogy semmi értelme tovább vitatkozniuk Harryvel.

- Lucy, te feltűnően csendben vagy - szólt Hermione. - Melyikünkkel értesz egyet?

- Miért kellene oldalt választania? - nézett furán Ron Hermionéra. - Lehet egy harmadik véleménye is…

- Lucy? - hajolt közelebb a lányhoz Harry.

Lucy egészen idáig csendben gondolkodott és tudta, hogy most nagyon óvatosan kell fogalmaznia, hogy ne fogjanak gyanút.

- Én azt mondom - kezdte lassan -, hogy még mindig túl keveset tudunk ahhoz, hogy Malfoyt gyanúsítsuk. Ez persze nem zárja ki, hogy ő volt - mondta, mielőtt Harry közbevághatott volna -, de jelen pillanatban csak annyi biztos, hogy valaki elég amatőr módon próbált bejuttatni egy átkozott nyakláncot a kastélyba. Lehetett valaki bentről, de kintről is. Ez az eset nem feltétlenül függ össze Malfoy Borginnál tett látogatásával, ha meg igen, nem tudunk eleget, hogy bizonyítani tudjuk. Még mindig csak feltételezéseink vannak, amelyek senkit sem győznének meg.

Szavaira senki se tudott mit mondani, és közben megérkeztek a Kövér Dáma portréja elé.

- Feketeleves - közölte határozott hangon Hermione.

A festmény utat nyitott nekik, s ők bemásztak a klubhelyiségbe. Ott meglehetősen nagy volt a tömeg, és nedvesruha-szag terjengett. A korai időpont ellenére sokan visszatértek már Roxmortsból, bizonyára a cudar idő miatt. A hangulat viszont nyugodt volt, ami arra utalt, hogy még nem terjedt el Katie balesetének híre.

- Ha jobban belegondolok, eléggé amatőr merénylet volt - morfondírozott Ron, s közben hanyag mozdulattal kipenderített egy elsőst a kandalló melletti kényelmes karosszékből, hogy ő maga ülhessen bele. - Az átok még csak be se jutott a kastélyba. Egyszerű, de cseppet se nagyszerű trükk volt.

- Az tény - erősítette meg Hermione, miután finom rúgásokkal eltávolította Ront a székből, és visszatessékelte az elsőst. - Nem volt igazán jól átgondolt terv.

- Talán úgy ismeritek Malfoyt, mint akinek a gondolkodás az erőssége? - kérdezte Harry.

Erre egyik barátjától se kapott választ.

- Én elmegyek zuhanyozni - szólt Lucy. - Majd visszajövök.

Valóban vágyott egy jó forró zuhanyra, ugyanakkor egyedül is akart maradni, hogy kigondolja, mit kellene tennie.

Tudta, hogy Malfoy halálfaló. Látta a Sötét Jegyet a karján. Tudta, hogy a fiú fél és kétségbe van esve; tegnap este a tekintete elárulta őt. Ráadásul alig egy nappal azután, hogy találkoztak a Szükség Szobájában, ilyen kísérlet történik. Lucy biztos volt benne, hogy Malfoy áll a dolog mögött, ám ő a próbálkozást nem amatőr húzásnak, hanem elkeseredett cselekedetnek látta. Malfoy annyira meg lehetett rémülve, hogy ilyesmire vetemedett, csakhogy teljesítse Voldemort parancsát, bármi is legyen az.

Mindenképp beszélnie kell vele. Ha Malfoy tovább folytatja ezt, mások is megsérülhetnek, hiszen most is csak a szerencsén múlt, hogy Katie nem halt meg ott helyben. Talán ha jobban megismeri Malfoy indítékait és gondolatait, el tudja érni azt is, hogy elárulja, mit kell tennie.

Ám ezt nem azért akarta, hogy utána feladja, mert azzal nem érne el semmit. Különben is megesküdött, hogy hallgatni fog. De ha meg tudja győzni Malfoyt, hogy ő tud segíteni, talán megakadályozhatja, hogy még egy ilyen támadási kísérlet megtörténjen. És talán a kétségbeesés helyett, amibe Voldemort taszította, reményt is adhat neki, hogy minden jobbra fordul majd.

Lucy, miközben belépett a zuhany alá, eldöntötte, hogy hétfőn, amíg Harry Dumbledore-nál lesz, megkeresi Malfoyt és valahogyan, hosszadalmas munkával a bizalmába férkőzik. Így kettejük közül legalább az egyiküket meg tudja menteni a totális összeomlástól.

Draco remegve ült az Elrejtett Holmik Szobájában, hátát nekidöntve a csukott volt-nincs szekrénynek és olyannyira félt, mint még soha életében. Nem haladt a szekrénnyel, és a ma küldött lánc sem jutott be a kastélyba. Lelki szemei előtt rémképek milliói váltották egymást, amelyekben anyját látta, ahogy megbüntetik az ő hibájáért.

Ez persze nem jelentette azt, hogy elfelejtette volna, hogy őt magát is megbüntetik, amint hazaér. Megfordult a fejében, hogy itt tölti a karácsonyi szünetet, de az túlságosan gyanús lenne a többi halálfaló szemében. A gyengeségét mutatná. Azt, hogy nem több egy ijedős kisfiúnál. Nem szerezheti meg nekik azt az örömet, hogy gúnyolódjanak a bukásán. Hiszen a küldetése már így is pengeélen táncolt.

Draco átölelte a térdét, miközben oda nézett, ahol tegnap este Lucy Potter állt. Bár a lány megígérte, hogy nem mondja el senkinek a találkozásukat, Draconak azonban ez az egész eggyel több okot adott a félelemre. Egész nap azt várta, mikor veti rá magát Potter, vagy Weasley, vagy egy csapat auror. Ám ezek közül egyik se történt meg, sőt: úgy tűnt, mintha semmit se tudnának arról, hogy Lucy felfedezte halálfalói létét. Ezek szerint a lány megtartotta a szavát és titokban tartotta a találkozást - még azután is, hogy az a nyaklánc megátkozta azt a griffendéles lányt.

Draco nem értette Lucy viselkedését. Semmi oka nem volt rá, hogy megtartsa a szavát, mégis megtette. Elképzelni nem tudta, miért. Hiszen amióta csak ismeri, Draco folyton szenvedést okozott neki és semmi olyat nem tett, ami akár minimális együttérzést is kiválthatott volna belőle. A lány mégsem árulta el… legalábbis eddig.

És Draco hirtelen rájött, hogy bár azt hitte, ismeri, valójában semmit sem tudott Lucy Potterről.