14. fejezet
a túlvilági üzenet
Lupin reggel kóválygó fejjel ébredt, mintha másnapos lenne, pedig nem ivott este egy kortyot sem. Este váratlan vendégként állított be Weasleyékhez, de így is örömmel fogadták. Gratulált Billnek és Fleurnek, aztán rövid idő elteltével kimentette magát és felment a szobájába. Levetkőzött, az ágyra feküdt, de nem tudott elaludni. Az mozgalmas nap és a végén Nymphadora, kimerítette. Hihetetlennek tűnt, hogy reggel még Garm falujában volt…
Később a konyhába ücsörgött teát kortyolgatva, miközben Molly a reggelit készítette. Hűvös, mégis verőfényes reggel volt, az ablakokat elhomályosította a gőz. Mindenki más még az igazak álmát aludta az Odúban.
- Sajnálom, hogy Harry nem lehetett itt – szólalt meg Molly és pálcája intésére kolbászok vetették magukat a serpenyőbe.
- Mikor érkezik Harry?
- Dumbledore csak annyit mondott, hogy még valamit el kell intéznie, de aztán beugrik Harryért és talán hétvégére itt lesz. Ronék már nagyon várják, és én is aggódom érte, amíg azok között a muglik között van…- mondta a boszorkány miközben terítőt repített az asztalra.
Remus elgondolkodva bámult maga elé, aztán az órájára nézett. Amióta felkelt folyton az órát leste. Mikor jön már Nymphadora? Biztos legalább tízig aludni fog, de az is lehet, hogy csak délután jön át. Vajon miről akar vele beszélni? Nem kettőjükről, hiszen még az éjjel tisztázta vele, hogy semmi sem változott közöttük. De most sem mondta el neki az igazat. Azt, hogy biztos benne: Garmnál hamarosan találkozik a halállal. A Fehér Farkasnak mit sem számított az élete és ki tudja, mikor dönt úgy, hogy még sincs szüksége rá… Amit megtudott mindent elmondott Dumbledore-nak. és ha visszamegy, tűnjön ez bármilyen őrültségnek, meg kell próbálnia elpusztítani Garmot.
- Elkerültétek egymást Nymphadorával…- Molly megjegyzésére kapta fel fejét.
A boszorkány olyan arccal nézett rá, mintha csak egy ártatlan megjegyzés tett volna, de ő biztos volt benne, hogy közben éles szemmel figyeli a reakcióját. Zavarát leplezve kortyolt egyet a teából - ha tudná Molly, hogy mennyire nem kerülték egymást tegnap éjjel.
- Valóban? És hogy van Tonks? Visszament már dolgozni? – kérdezte, mintha csak udvariasságból érdeklődne egy távoli ismerős hogyléte felöl.
- Nem mondhatnám, hogy túl jól… - válaszolta Molly gyanakvóan nézve rá.
A hangja talán egy kicsit furcsán csengett de vigyázott, hogy az arca ne áruljon el semmit.
– Szerintem, neki is láthatunk a reggelinek, a többiek nem hiszem, hogy ebéd előtt felkelnének… - sóhajtott aztán a boszorkány és leült az asztalhoz.
Az asztalon tojás, sült kolbász, pirítós és szalonna sorakozott. Remus az utóbbi napokban nem sokat evett és most valósággal rávetette magát a reggelire. A kolbász és a sült szalonna illata másokat is előcsalt. Ron és Ginny jelent meg a lépcső tetején. A gyerekek kissé kábán elfoglalták a helyüket a reggeliző asztalnál. Sok időt nem töltöttek az evéssel, bekaptak néhány falatot és Ron már indult is az udvarra, Ginny még megitta teáját, aztán mentegetőzve mondta:
- Muszáj vele kviddicseznem, azt reméli, hogy az idén bekerülhet a Griffendél csapatába!
Mrs. Weasley hátrafordult:
- Miért nem kéri meg az ikreket?
- Már megkérte, ők majd délután edzenek vele – válaszolt Ginny, azzal kiviharzott az ajtón.
- Nem volt nekik valami nagy élmény ez az eljegyzés. Nincsenek oda Fleurért, így elég korán lefeküdtek - jegyezte meg Molly.
Lupin lépteket hallott kintről, tudta, hogy ez Tonks lesz. igyekezett magát felkészíteni a találkozásra. Úgy kell tennie, mintha nem számított volna az érkezésére. A közönbösség álarcát öltötte magára, de a szíve hevesen vert. Az ajtó kinyílt és belépett a boszorkány. Sápadt volt, vállig érő hajában ősz csíkok, farmer volt rajta és egy fehér póló, rajta egy felirat: „Ne engem sajnálj, nézz magadra!"
Molly elésietett:
- Gyere csak Nymphadora, itt van Remus is! – figyelmeztette, és bátorítóan megszorította a karját.
Nymphadora kényelmetlenül érezte magát, amiért becsapja Mollyt, de azt mégse mondhatja, hogy már tegnap összefutottunk a pajtában…- a gondolatra is elpirult. Néhány hosszú, határozott lépéssel az ebédlőasztal mellett termett és leült Remussal szemben.
Remus felnézett és csendesen így szólt:
- Szervusz, Nympadora!
Nem kellett megjátszania, hogy meglepődött. Nymphadora nagyon megváltozott. Fakó haja csapzottan lógott, szív alakú arca sápadt volt, mint a hold. Éjjel nem láthatta, csak érezte. Fájdalmasan hasított belé az önvád. Az életteli, vidám Tonksot ő változtatta szomorú, megkínzott Nymphadorává. Csak bámulta, és éppolyan szépnek találta, mint azelőtt. A lány színes olajfestményből finom tollrajzzá fakult és ő most először érezte úgy, hogy valóban összeillenek… legszívesebben megfogta volna a kezét és megvigasztalta volna, hiszen meg volt hatalma, hogy megtegye. Csak néhány szavába kerülne, hogy visszatérjen a régi Nymphadora, hogy újra boldogok legyenek együtt. A szavak, amiket soha nem mondhat ki, pedig mindennél jobban szeretné… mindez csak fájóbbá tette számára a látványt.
Tonks csak egy kis teát ivott, miközben a pirítóst ropogtatta maga elé bámult és azon gondolkozott, hogy mondja el Remusnak az üzenetet, és főképp hol. Tudta Molly minden rezdülésüket figyeli, és tisztában van az érzéseivel. Ráadásul mindent megtenne, hogy újra összehozza őket. Percekig csak hallgattak, aztán Remus felállt:
- Köszönöm a reggelit, Molly! Azt hiszem, kimegyek, megnézem, hogy megy Ronnak a kviddics! – azzal otthagyta a két boszorkányt.
Mrs. Weasley az asztalhoz ült és töltött még a teából Nymphadorának:
- Éjjel jött meg, miután hazamentél. Nem számítottunk rá… elég rosszul néz ki! –tette még hozzá.
- Igen…- felelte zavartan ő és nem tudta, hogyan szabadulhatna el. - Talán jobb lesz, ha én is kimegyek…- szólt pár percnyi hallgatás után, bizonytalan hangon.
Molly felkapta a fejét:
- Biztos vagy benne? Talán szeretne egyedül lenni…
- Muszáj beszélnem vele!- mondta ő lehajtott fejjel, és ez igaz is volt.
Mrs. Weasley fejét ingatva nézett utána, amikor kioldalgott az ajtón.
Ginny és Ron fent repkedtek, szemmel alig követhető gyorsasággal. Nymphadora odalépett a varázslóhoz, aki a füvön ülve bámulta őket.
- Bent nem mondhattam el, nem akarom, hogy bárki más hallja…- kezdett bele tétovázás nélkül.
Remus felnézett rá, kissé hunyorítva, mert a szemébe sütött a nap. Nymphadora ledobta magát a földre és letépett egy fűszálat. talán egyszerűbb lesz elmondani, ha nem néz közben Remusra - gondolta.
- Az utóbbi időkben furcsa álmaim vannak… - kezdte, aztán megakadt és inkább a közepébe vágott – Van egy üzenet, amit át kell adnom neked!
A varázsló furcsán nézett rá.
- Óvakodnod kell a fehér és a szürke farkastól!- hadarta a boszorkány egy szuszra. – A fehéret nem tudod megsebezni vagy megölni, de bilincsbe verheted, a szürkét kerüld el - még nem jött el az ideje! - fejezte be gyorsan és felállt.
- Várj!- szólt rá Lupin szigorúan – Honnan tudsz erről? Ki üzent?
Nymphadora szerette volna elkerülni ezt, de hát mire is számított. Mindenesetre úgy tűnt valamit jelent, amit mondott, mert a férfi összeszűkült szemmel méregette és megragadta a karját, nem hagyta elmenni.
- Bolondnak fogsz tartani… – rázta meg a fejét, és visszaült mellé: - Sirius mondta!
Lupin döbbenten nézett rá:
- Sirius? Mikor?
- Hát várjunk csak… úgy egy hete lehetett – válaszolta és mielőtt még Remus a szavába vághatott volna, folytatta –, álmomban beszéltem vele, de ő valóságos volt! - bizonygatta átkarolva a térdét.
Kinyílt az Odú ajtaja és Hermione dugta ki rajta borzas fejét, de Remus most nem törődött vele, hogy más is hallja:
- Nymphadora, ez csak a bűntudat miatt van! Hidd el én sem felejtettem el őt és hiányzik! Nem is tudod mennyire… De ezen túl kell lépned! Nem a te hibád, egyedül Bellatrix az oka! – látta az arcán az indulatot, a fájdalmat a szemében.
Az ajtó becsapódott mögöttük és Tonks örült, hogy újra négyszemközt vannak:
- Nem erről van szó! Először én sem hittem, de aztán láttam a kutyát… és a vérfarkas támadások, amit elmondtak, minden úgy történt! És nézd!
Megmutatta a karján az ujjak nyomát. még mindig jól látszottak: kék foltok a fehér bőrön:
- Egy kicsit megszorította a karom és ez is álmomban történt!
Remus a fejét rázta:
- Nem, az lehetetlen! Sirius halott!
- Igen tudom – felelte a boszorkány – és ő is tudja. Én sem akartam elhinni, de most már kénytelen vagyok! Két lehetőség közül választhatsz: vagy hiszel nekem, vagy már vihetsz is a Szent Mungóba! – vonta meg a vállát.
Remus igyekezett visszanyerni a nyugalmát:
- Meséld el részletesen, mit láttál!
Nymphadora belevágott. Annyiszor végiggondolta már, amit látott, bizonyság vagy cáfolat után kutatva, hogy a szavak, mint simára csiszolt kavicsok gördültek ki ajkain, és mintha vízbe pottyannának halk csobbanással, egyre nagyobb és nagyobb hullámokat keltve, merültek alá a csendben. Lupin ködös tekintettel bámult maga elé és megpróbálta megemészteni, amit hallott. Sok különös dologgal találkozott már és fel tudta mérni mennyire csekély a tudása valójában. De Nymphadora története akkor is hajmeresztő volt, vagy méginkább kísérteties.
- Milyen volt az a nő, aki vele volt? - kérdezte végül rosszat sejtve.
- Nem sokat láttam belőle… fátyol volt rajta. zöld szeme volt – ennyit biztosan tudok. Figyelmeztetett, hogyha nem hallgatsz Siriusra, meghalsz és ő beszélt a vérfarkasokról is. Sirius mondta is a nevét… Alainda, vagy ilyesmi.
Remus rábámult:
- Adelinda? - kérdezte megborzongva.
Most Tonkson volt a sor, hogy értetlenül nézzen:
- Te ismered?
a férfi mintha meg se hallotta volna:
- Miért nem jelent meg Sirius az én álmaimban?
- Ezt én is kérdeztem, azt mondta a farkas miatt, nem tud elérni, és nem köti össze veled a vér köteléke sem… Remus mi ez egész? Napokig abban a tudatban voltam, hogy megőrültem! Ki ez a nő, ismered?
- Csak felületesen… - válaszolt kelletlenül Remus, az arcáról semmit sem lehetett leolvasni, felállt és az ajtó felé indult.
- Ki ő és hol van most? - Tonks nem adta fel.
Remus visszafordult és most először nézett a szemébe, Nymphadora dühöt látott a szemében, kétségbeesést… Aztán Remus hirtelen odalépett hozzá, gyengéden megsimogatta az arcát és így szólt:
- Nem vagy őrült, Nymphadora! Adelinda egy halálfaló volt – mondta keserűen - , és három méterrel a föld alatt van, már több mint tizenöt éve!