14. fejezet

Elbűvölve

Lupin kedvetlenül ült fenn a szobájában. Nem maradhat távol a mulatságtól, pedig semmit sem szeretet volna jobban, mint meghúzódni a szobájában és a sebeit nyalogatni. Még nem heverte ki a legutóbbi holdtöltét és egyáltalán nem vágyott társaságra. Levetette az ingét, mellkasán vörös csíkok húzódtak, a karján harapások nyomai. Bár a sebei gyorsabban gyógyultak, mintha ember lett volna, de sok energiát emésztett fel a folyamat és fájdalmas volt. Kinyitotta a ládáját és kivette az ünnepi talárját. Ritkán használta, nem is igen volt rá alkalma. Használtan vette, még mielőtt Roxfortba ment volna tanítani. Végignézett a szobán, minden tulajdona elfért egy ládában. A szobán alig látszott hogy lakik itt valaki, minden példás rendben, az ágy érintetlen. Csak a láda és a könyvei, ennyit hozott magával és ennyit is visz majd egyszer.

Csapdában érezte magát. Ha nem lenne ilyen szegény, vagy legalább munkát kaphatna, meg tudná fizetni a bájital összetevőit. Sisakvirágot tudott volna szerezni, a Szellemszállás mellett is nőtt, de a hozzávalók közül nem egy nehezen beszerezhető és meglehetősen drága volt. A bájital elkészítése sem volt könnyű, egyszer megpróbálkoztak vele, ő és Sirius, de kudarcot vallottak. Kár újra ezzel kínoznia magát. Míg az Umbridge -féle rendelkezések érvényben vannak, esélye sincs arra, hogy munkát kapjon, és pénzt keressen.

Megmosakodott, tiszta inget húzott, a pálcájával kisimította kissé inge gyűrött ujját. Elővette a kevésbé kopott nadrágját, mellényt és nyakkendőt. Mikor is viselt utoljára ünnepi öltözéket? Talán Roxfortban. Tudta, hogy ötlözéke ódivatú, de nem érdekelte, ez legalább illik hozzá. Nem akart kilógni a társaságból, még akkor sem, ha többségüknél szegényebb volt. Most nincs oka panaszra, Sirius jóvoltából van tető a feje felett és van mit ennie. Volt már rosszabb helyzetben is. Ostobaság ezen rágódni, min változtatna, ha lenne pénze, akkor is csak vérfarkas maradna. Talán kényelmesebb lenne az élete, de akkor is csak magányosan élne. Leült az ágyra elővett egy könyvet, amelyet még a könyvtárban talált a pajzsbűbájokról és olvasni kezdett.

A mulatság már javában tartott, mire Tonks megérkezett. A jelentés megírása tovább tartott, mint gondolta. Arról kellett írnia, hogy az utóbbi hónapban, Londonban hányszor és milyen körülmények között használtak támadó vagy sötét varázslatokat. Továbbra is Shacklebolt vezette a Sirius felkutatására szervezett auror csoportot. Ő és Kingsley jelentéseikben igyekezetek azt sugallni, hogy Sirius már elhagyta Londont.

Miután a minisztériumból hazahoppanált, a tükör előtt eltöltött vagy tíz percet - ez nála már hosszas tétovázásnak számított - amíg megtalálta a megfelelő hajszínt. Sötétkék bársonytalárt vett fel, ami zárt nyakú volt, de testhez simuló szabású és aranycsillagok díszítették. Ehhez nem választhatott rikító hajszínt, de nem akart szokványosat sem. Végül az óarany mellett döntött, hosszú göndör fürtöket varázsolt magának, amelyek egy pálcaintésre kontyba csavarodtak a feje tetején, néhány fürtöt szabadon hagyott, hogy az arcába és a nyakába hulljon. Amikor kész volt, a kezébe vette a pergament, megérintette a pálcájával és hangosan kimondta a rajta megjelenő igét. Egy pillanat múlva már a Black - ház előcsarnokában állt.

Belépett a nappaliba, amit erre az alkalomra tágító varázslattal a háromszorosára növeltek. A Rend tagjai ritkán jöttek össze teljes létszámban, de most itt volt szinte mindenki. Körülnézett köszönt a barátainak, ismerőseinek, csak Remust nem látta sehol.

A konyhában találta Billt, aki az asztalnál búslakodott. A konyha is legalább kétszeresére volt növelve, itt a Walpurgis Lányai fülsüketítően ordító zenéjére ropták a fiatalabb varázslók és boszorkányok. Más alkalommal biztos itt maradt volna, de most semmi kedve sem volt bulizni. Leült Bill mellé egy kicsit, aki egy pohár bor mellett Fleur után búsult. A varázsló kihasználva, hogy végre valaki meghallgatja mesélni kezdett. Minden apró részletet elmesélt a francia boszorkányról és az érzéseiről, ami őt egy cseppet sem érdekelte és hálás volt a Walpurgis Lányainak, hogy csak a töredékét értette Bill vallomásának.

Amint tudta kimentette magát, és elindult megkeresni Kingsleyt és persze Remust. Az ebédlőben éppen Celestina Magica egyik slágere szólt. Néhány varázsló itt is táncolt, de többségük az asztaloknál ült és beszélgetett. Shackelbolt dörmögését az egyik sarokból hallotta, egy asztalnál ült Dumbledore -ral, Siriusszal és Pitonnal, aki úgy nézett ki fekete hajával, fekete bársonytalárban, mint egy nagy fekete varjú. Sirius viszont igazán csinos volt. Talárja meggypiros bársonyból készült, arany griffek díszítették, csipkés kézelőjű fehér ingével, hollófekete fürtjeivel olyan volt, mint egy romantikus hős, bármelyik boszorkánynak megdobogtatná a szívét - gondolta Nymphadora – ő mégis inkább egy szürke, kopottas felöltőt keresett. Néhány boszorkányon csodálatos selyem és szaténtalárokat látott, a szivárvány minden színében és örült, hogy nem valamelyik feltűnő ruháját vette fel.

Dumbledore asztalához ment.

- Umbridge nagyon megnehezíti a dolgunkat -, mondta éppen McGalagony – és ráadásul csapnivaló tanár. Nem tudom, hogy fognak a diákjainak levizsgázni a Sötét Varázslatok Kivédéséből.

– Harry is utálja! - tette hozzá sötét arccal Sirius.

- Hát ez, azt hiszem kölcsönös. Potter elég nehezen viseli el azt a nőt és sajnos egyszer-kétszer el is veszette a fejét! - fűzte hozzá a professszor sajnálkozó arccal.

- Megbüntette? Ha bántani meri, velem gyűlik meg a baja! – horkant fel Sirius.

- Ez a jelenlegi helyzetedben csak üres fenyegetés, Black!- szólt Piton – Jobb lenne, ha te és a kis keresztfiad megtanulnátok előbb gondolkozni és aztán cselekedni!

Sirius szúrós szemekkel nézett Pitonra és éppen visszavágni készült. Tonks magában igazat adott Pitonnak, de meg akarta akadályozni a vitát, ezért pálcájával megpöckölte Sirius fülét, a varázsló erre hátranézett:

- Nymphadora. te vagy az? Azt hittem, hogy egy igazi nimfát látok! - bókolt vigyorogva.

- Tonks…- morogta erre morcosan, bár a bók melegséggel töltötte el.

Ha Siriusnak feltűnt a külseje, Remus is biztosan észreveszi majd a különbséget.

- Megírtad a jelentést? – vonta kérdőre szigorúan Kingsley.

- Igen, befejeztem, már az asztalodon van! – biccentett ő.

- Nymphadora, üljön le közénk!- szólt Dumbledore.

- Köszönöm Professzor Úr, de nem ülök le, inkább egy kicsit elrabolnám Siriust! Ha megbocsátotok! – és karon fogta a meglepett varázslót és a fülébe súgta:

- Igazán felkérhetnél, gondolom, nem akarod, hogy petrezselymet áruljak?

- Erre táncoljunk!? - kérdezte szemöldökét felvonva Sirius.

A rádióból Celestina Magica teljes szívvel és hangerővel zengte: Repülj velem a holdig… De őt most nem zavarta a zene, ugyan jobban szerette a modern slágereket, de ezek a számok sem voltak ismeretlenek számára. Apja kedvelte a mugli zenét, főleg a jazzt és a swing –et, így ő is sok ilyen zenét hallgatott gyerekkorában.

- Nem mindegy? - nevetett Siriusra és dúdolni kezdte a dalt.

Mc Galagony az asztalnál a mellette ülő Deadalus Diggle- hez fordult.

- Hiába, Nymphadorának több esze van, mint néhány idősebb varázslóknak együttvéve! – nézett Siriusra aztán Pitonra fejcsóválva.

A romantikus számra több pár is andalgott mellettük, Nymphadora egy pillanatra mintha Mollyt és Arturt is látta volna.

- Ha nem tetszik a zene, miért nem mégy át a konyhába?- kérdezte Siriust tánc közben. - Ott a Walpurgis Lányai megy. A sok fiatal boszorkány biztos rád vetődne!

- Hát talán éppen ezért! Piton is szokta mondani, mennyire tartok a veszélyes helyzetektől! - tréfálkozott a férfi, aztán hirtelen elkomorodott. – Nincs kedvem ilyesmihez, Nymphadora - mondta és kissé szorosabban fogta a lányt – A szerelem csak szenvedést jelentene számomra… és nem akarok senkit veszélybe sodorni. - motyogta és elgondolkozva maga elé meredt, aztán Tonks szemébe nézett - Néha úgy tűnik, mintha minden emberi érzés kiöltek volna belőlem az Azkabanban! Csak Remus és Harry mellett érzem úgy, hogy érdemes még élnem, mintha visszatérnének azok a régi idők. Tudom, úgy hangzik, mintha a múltban élnék, talán más lenne, ha én is tehetnék valamit, ha harcolhatnék Voldemort ellen… Ne érts félre! Örülök, hogy itt vagy velem, de Remus és én kiszáradt fák vagyunk! – Sirius szája keserű mosolyra húzódott. - Úgy megtépett, szétmarcangolt a sors, hogy mi már nem reménykedünk a tavaszban!

Ő nem válaszolt, könnyek fojtogatták. Szerette Siriust, mégsem tudott rajta segíteni.

- Hé! Nem akarom, hogy emiatt szomorkodj! -, rázta meg gyengéden a varázsló - Köszönöm, hogy megmentettél Pitontól és egy újabb összeugrástól. Azt hiszem, illene Mollyt is felkérnem!- nézett körül Sirius - annyi gondot okoztam neki, talán ki tudom békíteni és legalább Artur is pihenhet egy kicsit…

Nymphadora elmosolyodott, úgy érezte sikerült legalább egy kicsit jobb kedvre derítenie a férfit.

Miután befejezték a táncot a párokat kerülgetve elindult, hogy kerítsen valami kis ennivalót. Remust sehol sem látta, már arra gondolt, hogy megszökött a mulatság elől. Csalódott volt, szerette volna jóvátenni a délutáni viselkedését és újra mosolyt látni az arcán - és talán egy kis bámulatot a szemében.

Az asztalok roskadásig voltak pakolva mindenféle jóval. Volt töklé, vajsör, mézbor egy másik asztalon sütemények, nyalókák, karamellás alma, robbanó cukorkák és külön tálon a Fred és George új találmányai. Ezeket messziről elkerülte, mert egyszer már látta a nyelvnyújtó nyalóka hatását. Azon gondolkozott, hogy vissza kellene térnie Billhez a konyhába, úgy tűnik a mai estély számára a jótékonyságról szól- felvidítja a búsuló varázslókat…

Dumbledore hirtelen felállt és bejelentette:

- Itt a boszorkányok órája!

Ez a hölgyválaszt jelentette. A terem perceken belül megtelt táncoló párokkal. A boszorkányok nem voltak olyan félénkek - vagy válogatósak - mint a varázslók. És akkor az egyik eldugott sarokban meglátta Remust, éppen Rémszemmel beszélgetett.…

- …persze a komolyabb átkok már kimaradtak a tantervből, és ami még súlyosabb hiba, az ellenük való védekezés is!- hallotta Mordon hangját- Mumusok, bicegócok mintha ezek lennének a legveszélyesebb ellenségeink! - dohogott az exauror.

Nymphadora úgy érezte, ha utálná Remust, akkor is kutya kötelessége lenne kiszabadítani szorult helyzetéből. Tudta, hogy ha Mordon egyszer rákezd a kedvenc témájára nehezen hagyja abba. Mögéjük lépett:

- Bocsánat, szabad egy táncra?- Mordon és Remus egyszerre fordultak meg, Mordon kis híján a pálcáját is előkapta.

- Menj csak Remus! Kell egy kis szórakozás, te még fiatal vagy! - tolta maga elé a varázslót Rémszem.

Lupin megdermedt, nem tudta leplezni meghökkenését és ámulatát. Aztán udvariasan meghajolt és a kezét nyújtotta. Az öreg rádióból egy régi szám szólt, egy boszorkány és egy varázsló énekelte búgó hangon a Várd, meg mi történik című számot.

Táncolni kezdtek, Remus átfogta a derekát, és egymás szemébe néztek. Nymphadora rögtön tudta, hogy ez hiba volt. Úgy érezte férfi kutató, acélkék tekintete áthatol rajta. Felfedi minden - önmaga elöl is - eltitkolt gondolatát és érzését. Lesütötte a szemét és gyorsan beszélni kezdett:

- Azt hiszem Rémszem megijedt, hogy őt akarom felkérni! – kuncogott zavartan.

- És nem így volt?- kérdezte Lupin komolyan.

- Nem, téged választottalak! - bizonygatta majd hozzátette - Félek Mordon falábától!

Remus felnevetett és ettől olyan fiatalnak tűnt. ez több mint varázslat – gondolta ő.

Könnyedén siklottak a táncparketten a terem egyik sarka felé. Megpróbált valami látszat- társalgást fenntartani, de Remus nem erőltette meg magát. Egyszavas válaszokat adott, ha tehette inkább hallgatott. Végül Nymphadora elveszítette a türelmét, és neki szegezte a kérdést:

- Nem akarsz beszélgetni?

A férfi elmosolyodott kissé, megrázta a fejét és így válaszolt:

- Nem!

Nymphadora ekkor feladta, elengedte magát és csak élvezte Remus közelségét és a táncot. Kizárt a tudatából minden zavaró gondolatot és körülményt - észre sem vette, hogy néhányan összesúgnak a hátuk mögött, mikor a rádió új számba kezd. Celestina Magica zengte a Megigézve című számot. És ő azon vette észre magát, hogy ő is dúdolja a refrént – „megigézett, nyugtalan, zaklatott - ez vagyok én" és ami még ennél is szörnyűbb volt, így is érezte magát.

Molly az asztalnál ült, annyit táncolt, hogy fájt már a lába, boldog volt és elégedett. Az este pompásan sikerült, láthatóan mindenki jól érezte magát, még Siriussal is táncolt. A terem közepén már csak néhány pár andalgott, mosolyogva nézte őket, aztán meglátta Tonksot és Lupint, és egy pillanat alatt felmérte a helyzetet. Oldalba bökte Arturt, aki mellette ült, háttal a táncolóknak.

- Tudom ki az!

- Ki ki? - kérdezte a férje.

- Aki tetszik Tonksnak, aki miatt olyan ügyetlen! - magyarázta a boszorkány suttogva.

- Aha!- felelte jólértesülten Mr Weasley.

- Remus az! – sziszegte Molly.

Erre már Artur is felkapta a fejét:

- Ezt honnan veszed?

- Táncolnak, nézd! – Arthur odapillantott, aztán legyintett.

- Ugyan, Molly, mások is táncolnak! McGalagony például most éppen Pitonnal, ez még nem jelent semmit!

- De ők már legalább két számot végigtáncoltak és… Ebből baj lesz! – szakította félbe saját mondatát a boszorkány.

- Miből?- kérdezte a varázsló és újra a táncolókra nézett.

- Láttad, hogy néz rá Remus?

Artur bólintott és összeráncolta a homlokát majd megvakarta a fejét:

- Jobb lenne, ha Sirius nem venné észre!

- Menj Sirius asztalához és igyekezz elvonni a figyelmét, én szólok Billnek! - mondta Molly és minden további magyarázat nélkül elindult a konyha felé.

Lupin már nem is emlékezett rá, hogy mikor táncolt utoljára, de abban biztos volt, hogy még soha nem érezett ennyire felkavarónak egyetlen táncot sem. Mintha a vére a zene ritmusára lüktetne, mintha egyek lennének vele. Nymphadora megpróbált beszélgetni, de ő úgy érezte képtelen semmitmondó társalgással tönkretenni ezeket a perceket. Amit mondania kellett volna, azt meg nem akarta elmondani.

A lány hihetetlenül szép volt, minden érzékét betöltötte. Közelről nézni, érezni az illatát, azt ahogy megmozdul, hozzásimul ….A benne kavargó érzések zavarba hozták, képtelen volt bármi másra figyelni. Nymphadora - mert régóta csak így gondolt a lányra – éppen úgy mint ő, elmerült a táncban. Tökéletes harmóniában mozogtak. Távolról hallani vélte, hogy a zene elhalkul és egy új szám kezdődik, de nem érdekelte. A lány szeme foglyul ejtette, belül ujjongott és remegett egyszerre.

Mr Weasley igyekezett lekötni Sirius figyelmét, de ez nem volt könnyű feladat. Az asztal másik oldalán ülők ugyanis egyre gyakrabban bámultak a terem közepe felé és várható volt, hogy egyszer csak Sirius is hátrafordul, megnézni, mi lehet az a különleges látvány. Molly végre visszaérkezett Billel, de akkor már késő volt. Sirius megfordult és meglátta őket. Először kajánul elvigyorodott. Aztán a pár fordult egyet és, meglátta barátjaarcát arcát, ahogy a lányra néz. Soha nem látta még ilyennek. Hirtelen kijózanodott. Remus mosolygott, a szeméből sugárzott a csodálat és valami más is. Sirius arca eltorzult, egy pillanatra mintha vágyat, éhséget látott felvillanni barátja szemében és tudta nem tévedett. Aztán Nymphadorára nézett, a lány szinte ragyogott a boldogságtól. Megmozdult, hogy odamenjen hozzájuk Bill azonban megelőzte és lekérte Tonksot.

Remus lassan engedte el a boszorkány kezét, kissé meghajolt, de még mindig összekapcsolódott a tekintetük, aztán zavartan körülnézett – mint aki most ébred valamilyen bűvös álomból - és meglátta Siriust. Egy pillanatig egymásra meredtek. Remus arcán düh, csalódottság és szégyen hullámzott át, barátja szúrós tekintettel méregette, arcizmai megfeszültek. Aztán Lupin lehajtotta a fejét, átengedte Nymphadorát Billnek, megfordult és elhagyta a termet.

Sirius felpattant, Arthur fogta meg a karját:

- Most inkább ne! Már így is elég nagy feltűnést keltettetek! – súgta.

- Engedj, beszélnem kell Holdsáppal! – morogta dühösen Sirius.

Molly lépett elé.

- most nem, Sirius! Majd beszéltek holnap! Remus nem fog megszökni előled! Túl sokat ittál már és ehhez tiszta fej kell! Nem fogom hagyni, hogy tönkretegyétek az estét az ostoba kakaskodásotokkal!

-Remus nem teheti ezt, ő nem lehet...- motyogta dühösen Sirius.

Artur mellette maradt és megpróbálta megnyugtatni:

- Talán csak félreértettünk valamit…-

De ez annyira szánalmas próbálkozás volt, hogy nem is folytatta.

Molly egy üveg Lángnyelv whiskyt tett az asztalra, Sirius észre sem vette. az asszony parancsolóan nézett a férjére, aki megadóan sóhajtott és töltött a poharakba. Nem nagyon bírta az italt.

Bill táncolni kezdett Tonkssal:

- Mi a fene volt ez? – kérdezte elszörnyedve Bill.

- Mire gondolsz? – kérdezte üdvözült mosollyal az arcán Nymphadora.

- Mit csináltatok Lupinnal? Megőrültél?

- Csak táncoltunk- válaszolta ártatlan arccal ő.

Nem ivott egy kortyot sem, mégis részegnek érezte magát.

– Mindenki látta, hogyan néztetek egymásra! Majd felfaltátok egymást a szemetekkel!- háborgott Bill.

- Valóban?- kérdezte mosolyogva.

- Lupin nem hozzád való! – folytatta komor arccal Bill.

Nymphadora egyszeriben magához tért:

- Mit képzelsz magadról, Bill Weasley? Nem te fogod megmondani ki való hozzám és ki nem! El tudom dönteni egyedül is!

A boszorkány szeme villogott a dühtől és olyan hangosan beszélt, hogy Bill egy pálcamozdulattal kénytelen volt felhangosítani a rádiót.

– Remus kedves és szerény, nem tett senkivel semmi rosszat, mégis úgy ül köztetek, mint egy idegen! Figyelembe sem veszitek, nem törődtök vele, hát én majd törődni fogok!- a lány már szinte kiabált – És nem érdekel, hogy túl öregnek tartjátok hozzám!

- Nézd, Nymphadora, nem akartalak megbántani! – csitította Bill - Én is kedvelem Remust, de valóban jóval idősebb nálad és hát nem véletlen, hogy kerülik őt a többiek…- ahogy Tonksranézett és beléhasított a felismerés:

Hiszen ő nem tudja mi is Remus valójában. És már azt is tudta, hogy nem ő fogja elmondani neki. Aztán arra gondolt, hogy még a közelbe sem szeretne lenni, amikor a lány megtudja az igazságot.