Idegesen tekintettem körbe, hátha meglátom Lokit, de hiába utánoztam a ragadozó madarakat, nem láttam sehol. Egyre idegesebb lettem. Odamentem Thor-hoz, aki egy kerek asztalnál ült barátaival. Thor mosolyogva nézett rám, de mikor meglátta idegességemet, lehervadt az arcáról a mosoly.
- Mi a baj?
- Nem láttad Lokit? – néztem aggódva kék szemeibe.
- Ja, csak ez a baj? Loki mindig hamarabb elmegy. Ezért ne aggódj! – próbált megnyugtatni Thor sikertelenül. Hirtelen szédülni kezdtem, így kimentem a kertbe. A kert még este is gyönyörű volt. Voltak olyan virágok, melyek világítottak, bár ez engem nem izgatott annyira. Gyorsan megkellett találnom Lokit, mert valami nagyon rosszat sejtettem. Elkezdtem szédülni, majd elestem. Az egész világ forgott velem együtt, még így is, hogy kiterültem a földön. Aztán elsötétült minden.

Mikor kinyitottam a szememet, még minden homályos volt, majd kezdett minden lassan kitisztulni. A szobámban voltam, az ágyamon. Ami viszont furcsa volt számomra, az az volt, hogy bőröm rózsa illatú volt és csak egy lenge hálóingszerűség volt a takarón kívül a testemen. A takaró viszont nagyon puha és vastag volt. A párnába pedig belesüppedt a fejem. Aztán észrevettem, hogy valaki fogja a kezemet. Az ő keze hideg volt. Loki.
- Hol voltál este? – fordítottam a fejemet a személy felé, de nagy meglepetés fogadott. Nem Loki fogta a kezemet, hanem Ezio. Kérdésemet szerencsére nem hallotta, mivel békésen szundított a fonott székben. Lefürdetett volna? Teljesen elvörösödtem a gondolatától. Majd Ezio kinyitotta a szemét. Egy rákvörös Loa nézett rá kerek szemekkel. Elmosolyodott, de nem úgy normálisan, hanem olyan… Nem is tudom… Furán.
- Jó reggelt!
- J-jó reggelt… - mondtam dadogva, majd ő elkezdett nevetni. Szóval kinevetett… - Ne haragudj, de nem láttad Lokit?
- Ily' mód aggódik kegyed érte?
- Ez fura. Ne beszélj így!
- Itt így kell beszélni. – mondta mosolyogva, és ekkor vettem észre, hogy még mindig fogja a kezemet. Felültem, majd még egyszer megkérdeztem.
- Mi az oka kegyed aggodalmának?
- Ne válaszolj kérdésekkel! Kérdeztem valamit!
- Én is.
- De én előbb! – pufogtam türelmemet elvesztve.
- Láttam a herceget. Kegyed szobájába indult, még egy jó pár órája…
- Rendben. Te fürdettél le?
- Nem én. A herceg tette. – mikor ezeket kimondta, megint elvörösödtem, és oly' szitokszavak hagyták gondolataimban el a számat, melyeket még Fandralt is meglepték volna. Ezio pedig ismét nevetni kezdett.
- De várj, melyik herceg?
- Kegyed szerint? – kérdezte, majd zöldes fény kezdett el világítani körülötte, majd Ezio Lokivá változott. Már azon idegösszeomlást kaptam, hogy valaki, aki nem azonos nemű velem megfürdet, de hogy az a valaki Loki, egyszerűen sokkos állapotba kerültem. Vagyis, nem egészen, mert első reakcióm az volt, hogy egy jól irányzott parasztlengőt adtam Lokinak, ami nem volt annyira erőteljes, mint gondoltam, mert Loki csak nevetve fordult hozzám.
- Ez nem valami hölgyhez való támadás volt, bár ereje tükrözte női mivoltodat.
- Csend, mert kinyírlak! Hogy merészeltél megfürdetni?
- Még tanítanom kell neked az itteni beszédet… Ami pedig a fürdést illeti, gyerekkorunkban is fürödtünk együtt.
- Mi az, hogy is?! Te velem fürödtél?!
- Nem, csak példát mondtam.
- De az akkor is más!
- Nem igazán… Kebleid nem szándékoztak nagyobbak lenni… - mondta félrefordulva, mire megint mérges lettem, és most már ,,hölgyhez illő" pofont adtam neki, majd öklömmel elkezdtem ütögetni.
- Te perverz, pedofil, szatír, nyomorék, idióta, lókuki! Kicsinállak!
- Nyugi! Így megbántottalak volna? – kérdezte ártatlanul, de én nem foglalkoztam boci-szerű szemeivel, így tovább harcoltunk. Ő ,,úriemberhez méltóan" nem ütött vissza, de egy idő után már kezdte megunni, így próbált lefogni kevés sikerrel. Sajnos, én kezdtem kifáradni, így a padlón fekve folytattuk. Véres háború volt. Nagyon igyekeztem, de a vége az lett, hogy Loki a padlónak nyomva lefogott. Ha nem Loki fogott volna le, komolyan mondom, olyan lett volna, mintha meg akarnának erőszakolni, bár most már nem igazán tudom, mit is higgyek Lokiról… Majd volt olyan kedves, és őkegyelme leszállt rólam, majd az ajtó felé vette az irányt, és elment. Én mérgemben pufogtam, és ütögettem a földet, mint egy őrült.

Loki szemszöge:

Miután Loával végeztem, a konyha felé indultam, amikor egy árnyat láttam meg. Rómeó volt az.
- Nem kellett volna szegínyt ily' mód megijesztened, Loki. Szegény megbolondult –lépett a lábamhoz a fekete szőrcsomó.
- Ez olyan lehetőség volt, melyet kár lett volna kihagyni –nevettem el magamat.
- De majd megmondod neki, hogy egy cseléd fürdette meg, igaz?
- Talán –mondtam, majd folytattam utamat a konyhához nem törődve az előbb megjelenővel. A konyhától 10 méterre lehettem, amikor megcsapott a reggeli finom illata. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, hogy ne zavarjam a szakácsok munkáját. Már az ételek a tálcákon voltak, csak ki kellett őket vinni. A szakácsok fáradtan dőltek le a székekre.
- Oh, herceg! Minek köszönhetjük látogatásodat? –üdvözölt Nicolai a főszakács.
- Örülök, hogy látlak! Azért jöttem, hogy Loának vigyek fel reggelit.
- Rendben. Hé, ti ott! Mire vártok, tapsra? Hozzatok egy tányér reggelit! –utasítgatta a fáradt szakásokat Nicolai, amin én egy jót mosolyogtam. Egy szakács a kezembe adta a tálat, majd meghajolva távozott ülőhelyére.
- Hát, további jó munkát kívánok! A viszont látásra! –mondtam színpadiasan, majd ők is elköszöntek, én meg távoztam. Nem volt szokásom a szolgákkal így beszélni, de voltak, akiket különösen szerettem. Nicolai, Nora és Tirion a gyógyítók és Victoria a lovász tartoztak ebbe a körbe. Nora egy idős asgardi hölgy volt. Tirion egy elf volt, ő tanította meg nekem, még régen, hogyan is kell gyógyítani varázslással. Victoria pedig… Ő egy nyomorék. Állandóan beszól nekem vagy sérteget, amikor semmit sem csinálok. Hát, az egómat nem igazán akarja növelni sosem.

Loa szemszöge:

Bementem a fürdőszobámba, ahol egy szürke ruha volt kék fodrokkal. Szóval, megmosakodtam, majd felöltöztem. A tükörben nézegettem magamat, amikor hallottam, hogy kopognak. Odamentem, kinyitottam az ajtót, de mikor megláttam, hogy Loki az, villantottam rá egy mosolyt, majd megvártam, hogy egy lábbal belépjen, és rávágtam az ajtót. Ő fájdalmasan ordított fel, mire én kinyitottam az ajtót, és jót nevettem rajta, mert ő egy lábon ugrándozott.
- Ezt mégis mivel érdeleltem ki? –nézett fájdalmasan rám, és ha jól látom, az ott egy könycsepp?
- Azzal, amit mondtál
- Hazudtam! Egy NŐ cseléd fürdetett le!
- Hát, kellett neked hazudnod! –mondtam mosolyogva, majd indultam volna Lokihoz, csakhogy észrevettem a földön lévő tálcát, melyen ételek voltak, majd a hasam megmordult. Felvettem, majd Lokira néztem.
- Juj, de cuki vagy! –mondtam olyan boldogsággal, amilyet már régóta nem hallottak tőlem, majd berohantam a szobámba, és magamra vágtam az ajtót. Loki dörömbölt, először nem akartam kinyitni, de végül megenyhült a szívem, és kinyitottam. Leültem az ágyamra, Loki pedig az erkélyemhez lépett. Elkezdtem jóízűen falatozni. A reggeli egy kenyér volt, melynek közepébe egy tojás volt belesütve, mellette pedig sonka és paradicsom volt. Egyszerű volt, de finom. Loki egyszer csak felsóhajtott.
- Mi a baj?
- Túl nyugodt itt minden
- És ez zavar?
- Meg akarnak ölni! Hogyne zavarna! –kiáltotta, majd megfordult. Tehát, aggódik értem. Ennek azért örülök. – Meg kell téged tanítanom harcolni. Legalább is, mágiával
- Akkor hajrá! Nagyon béna vagyok
- Ezért fogjuk elkezdeni még ma! –mosolyodott el Loki.