20.
Hermione már hetek óta tudta, hogy Pitont gyengéd érzelmek fűzték Lily Evanshez, és ahányszor csak rágondolt, az minden alkalommal görcsbe rántotta a gyomrát. Több részletre szomjazott, pedig már így is bajban volt.
Perselus nem volt ostoba, sőt; csak idő kérdése volt mikor jön rá a dolgokra. Hermione meglehetősen furcsán viselkedett: időnként megijedt, mikor Piton megszólította. Olykor zavarban volt a jelenlétében, és bár az együttléteik még mindig rendszeresek voltak, néha a bájitalmester úgy érezte, a lány nincs egészen ott vele az ágyban.
Perselus tőle szokatlanul türelmesen várta, hogy a helyzet változzon, de úgy vélte, ha a lány viselkedése tartósan ilyen marad, akkor kénytelen lesz nem túl gáláns módon kilesni a gondolatait, míg alszik.
Sejtette, hogy hatalmas veszekedés kerekedne belőle, de érezte, hogy Granger távolodik tőle, és ki akarta találni az okát.
Először az fordult meg a fejében, hogy a lány esetleg állapotos, és fél elmondani. Bár ő is halálra rémült volna, ha ez igaz, de ezt a lehetőséget hamar elvetette, miután minden alkalommal látta, hogy Granger megitta a fogamzásgátló bájitalt, amit ő maga készített neki, tehát kizárt, hogy hatástalan lett volna.
Mégsem hagyta nyugodni a dolog, hiszen tudta a lány titkol valamit. Régen rájött már, hogy Hermione vele egy időben szintén el szokott menni hazulról. Nem szólt a lánynak, hogy riasztó bűbájt szórt a házra, elvégre Hermione nem volt fogoly, és pontosan ezért nem kérdezte meg tőle soha, hogy hova ment.
Minden alkalommal mikor a bűbáj jelzet neki, súly nehezedett a mellkasára. Bízni akart annyira a lányban, hogy megmondaná neki, ha már nem szeretne együtt élni az agya egy kis része időnként bőszen ismételgette, hogy nem másik férfi van a dologban, mert ha a lány csak fele annyira élvezte az együtt töltött időt, mint ő, akkor örökre vele maradna.
Még magának sem igazán ismerte be, de az érzés, ami napról napra nőtt benne egyre inkább hasonlított ahhoz, amit az emberek boldogság néven ismernek. Már amennyire ő ezt meg tudta ítélni. Ennyi év keserű magány után már nem volt benne biztos tudja-e egyáltalán mi a boldogság. Saját maga választotta ezt az életformát, de mostanában már egyre könnyebben oldódott fel Hermione társaságában.
Ettől függetlenül még mindig ott lógott a probléma a fejük felett, és megoldásra várt.
Fogalma sem volt, hogyan hozza szóba ezt a témát, mert mindenképpen visszatetsző lenne rá nézve, hogy figyelte a lányt. Mivel Hermione állandóan a bizalom fontosságáról papol neki, akkor a rossz pontnak számítana a szemében, ha megtudná, hogy Piton minden lépésről tudni akart. Ugyanakkor a lány is tilosban járkált, máskülönben már régen elmondta volna a férfinak, merre szokott kószálni.
Egyik nap mikor újabb kiszállításra hivatkozva elment hazulról, valójában egy kiábrándító bűbáj hatása alatt várakozott az egyik kis utcában arra, hogy a lány szintén útnak induljon.
Sajnos nem kellett csalódnia saját ösztöneiben, Hermione pár perc késéssel szintén kilépett a ház ajtaján. Nem tűnt fel neki, hogy követik, bár való igaz, hogy Piton nem ma kezdte el az álcázás művészetét.
A férfi próbált higgadt maradni, győzködte magát, hogy Hermione nem árulja el a bizalmát, nem jár másik férfihoz. Végül megnyugodhatott, mikor felismerte a lány úticélját. A Gooseberries közben egy tucat fehérre meszelt sorház között, a négyes számú ajtó alatt lakott a Lupin házaspár. Pitonnak volt szerencséje havonta bájitalt küldenie ide, de roppant mód örült, hogy személyesen nem kell eljönnie a vérfarkashoz. A háború végén sem tudta legyűrni a másik férfi iránt táplált ellenséges érzéseit.
Úgy vette észre, előre megbeszélt találkozóról lehet szó, mert Hermione szinte még kopogásra sem emelte a kezét, mikor a lila hajú boszorkány már fel is tépte az ajtót, hogy szélesen mosolyogva üdvözölje.
SS/HG
Hermione halálosan feszült volt aznap, mikor felkereste Remust az otthonában. A gyomra borsónyi méretűre szűkült, ahogy a macskaköves utakon sétált, és percenként gondolta meg magát, hogy talán mégsem olyan jó ötlet tovább vájkálni Piton múltjában. Leküzdhetetlen kíváncsisága győzött minden észérv felett, és mikor már bent volt a jó meleg házban, úgy érezte jobb, hogy eljött.
- Szervusz, Hermione! - üdvözölte Remus a szokásos mosollyal az arcán. A haja kicsit megőszült, és lett pár újabb ránc az arcán, de mindent összevetve jól nézett ki. Pár kilót felszedett, és látszott rajta, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb, mint néhány évvel ezelőtt. - Nagyon örültem, mikor megkaptam a leveled, hogy szeretnél minket meglátogatni. Hosszú ideje nem láttalak már, és aggódtam, hogy talán neheztelsz ránk valami miatt.
Hermione kissé elpirult, ez mindig így volt, ha egy régen látott ismerős éreztette vele, milyen visszahúzódó társaságkerülő volt az elmúlt években.
- Sajnálom, nem tudom, mit mondhatnék... nekem időre volt szükségem, hogy feldolgozzak néhány dolgot - vallotta be végül. - Új embereket akartam megismerni, hogy új környezeti hatások érjenek, nem akartam a múltra gondolni. - Remus helyeslően bólintott, ő teljesen megértette, mire gondol.
Hellyel kínálta Hermionét, és barátságosan társalogni kezdett vele. Kérdezte a tanulmányairól, a terveiről. A lány gondosan elhallgatta, hogy jelenleg Pitonnal él. Az érdeklődésből úgy tűnt, hogy senki nem világosította még fel erről a fejleményről régi tanárát. Való igaz, visszahúzódva csendesen éltek.
Felelevenítettek pár vicces történetet a Rendről, illetve a harmadévükről, mikor a férfi tanította őket. Elég gyorsan eltelt így egy óra, és ez pont elég volt ahhoz, hogy a lány feloldódjon, és elég bátor legyen ahhoz, hogy másfelé terelje a beszélgetést.
- A minap láttam Piton professzort az utcán. - Úgy kezdett bele, mintha egy ártatlan megjegyzés lenne.
- Őt sem láttam már évek óta, de ezt szerintem egyikünk sem bánja - felelte szórakozottan a férfi. Tonks ekkor jött be a szobába karján a két éves kisfiúkkal, aki egy szempillantás alatt elbűvölte a lányt. - Bár kettőnk közül, azt hiszem, ő lett volna az, aki úgy tesz, mintha nem vett volna észre, ha összefutunk. Azért remélem veled udvariasabb volt.
- Nem hívtam fel magamra a figyelmét hölgytársasága volt, és eléggé bizalmasnak tűnt a viszony kettőjük között. - Hermione semmi változást nem látott Remus arcán, mikor ezt megemlítette. - Nem figyeltem meg a nő arcát, gyorsan eltűntek, csak arra emlékszem, hogy hosszú vörös haja volt. - Ez viszont már egy olyan információ volt, ami egy szájrándulást eredményezett a férfinél, meglepő módon mosolyfélét.
Hermione nem tudta mire vélni ezt, hiszen ha Remus Lilyre asszociált ebből a mondatból, akkor nem inkább bosszúsnak kéne lennie? Elvégre Piton és ő soha nem jöttek ki jól. Valahogy úgy érezte mindenki örülhetett annak idején a szakításuknak, kivéve Pitont.
- Perselusnak is megvannak a gyengéi - felelte tűnődve, majd próbált más témára váltani, de Hermione nem hagyta. – Érdekes, hogy Harry is erről akart tudni nem olyan régen – vonta össze a szemöldökét, majd elhessegette gyanakvó gondolatait.
- Gyengéi? - kérdezte és alig tudta leplezni mohó kíváncsiságát. - A nők? Sosem hittem volna Piton professzorról, hogy volt valaha is kapcsolata bárkivel.
Remus nevetni kezdett. - Te vagy az egyetlen a Roxfortból, aki még mindig professzornak hívja őt. A kedves Hermione, aki mindig tisztelettel beszél. - Granger zavartam mosolygott. Éppen most tiszteli legkevésbé Piton személyét, hiszen a magánéletében vájkál. - Mint mindenkinek neki is volt magánélete, volt pár kapcsolata, amiről nem sokat tudok, és pletykálkodni se szeretnék.
Tonks éppen ekkor kapcsolódott be a beszélgetésbe, és úgy harapott rá a morzsákra, mint Dudley a selyemcukorkákra.
- Remus, nem szép dolog, hogy titkolózol előttünk - szólt rá játékosan férjére. - A nő valószínűleg nem volt teljesen beszámítható, mert legalább félőrültnek kell lenned, ha vele akarsz összejönni. - Hermione ezen kicsit megsértődött, és elhúzta a száját, de Tonks azt hitte, csak osztja a véleményét. - Melyikünk mondaná vissza annak a vén denevérnek?
- Szívem, Hermione biztosan nem azért jött, hogy egy volt tanára magánéletét kiteregessem neki - hárított a férfi és újratöltötte mindenki teáscsészéjét.
Remus mindig is udvarias, előzékeny férfi volt, tökéletes ellentéte Pitonnak. Ő csak akkor viselkedett így, ha célja volt a "kedvességgel", viszont Hermione előtt nem kellett megjátszania magát, éppen ezért vele sokkal emberibben viselkedett, mint bárki mással. A többi ember nem ilyennek ismerte, és ezt Hermione őszintén bánta. Akkor talán Nimphadora sem tett volna ilyen visszatetsző megjegyzést a férfira, ha tudná, hogy mennyivel másabb, mint ahogy a külvilágnak mutatja. Nem látta értelmét, hogy a védelmére keljen, ahogy elvetélt ötletnek tartotta azt is, hogy a barátaival vitatkozzon a dologról. Nehéz valakinek úgy bebizonyítani az igazad, hogy nem tudsz felmutatni semmilyen tényt, ami alátámasztja.
Ront és Harryt csak az győzte meg róla, hogy Piton nem egy vérszomjas szörnyeteg, hogy Hermione még életben volt. Viszont mindettől függetlenül az általános vélemény az volt a férfiról, hogy ritka kellemetlen ember.
- Csak nyugodtan Remus, nem venném a szívemre, ha Tonks oldalát miattam furná ki a kíváncsiság - viccelődött, elég hihetően. Rájött, hogy Perselus ravaszságából rá is átragadt valamennyi, annyira hihetően tudott már hazudni, hogy el is szégyellte magát miatta.
- Szerintem neked is jobb, ha elmondod, és nem hagyod, hogy nyafogjak neked - helyeselt a másik boszorkány.
Tonks tovább győzködte a férfit, miközben Pitont sértegette, és rettentő jól szórakozott magán.
- Az ég áldjon meg, Dora! Nem hiszem el, hogy ilyen kíváncsi vagy valakire, aki mindig csak undokoskodott veled! - szólt rá Remus, bár a hangja koránt sem volt olyan ingerült, mint ahogy azt az ember várná tőle ilyen helyzetben. Szelíden a feleségére mosolygott, és megadta magát. - Ne haragudj Hermione, de látod milyen. - A lány úgy tett, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy elnézi ezt a kis jellemhibát.
- Na, ki vele mit tudsz Pitonról? - tudakolta Tonks miközben szerencsésen végigfolyatta a nadrágján a dzsemet, amivel a süteménye volt megkenve. Hermione a kisfiukat nézte, aki ügyesebben nyammogta a kekszet, amit kapott, mint az anyja. Megállapította, hogy feltehetőleg nem Nimphadorára ütött.
- Csak az iskolás éveiről tudok valamit mesélni, mert a Roxfort elvégzése után nem meglepő módon kerültük egymás társaságát. - Igyekezett érzelemmentesen beszélni, próbált tárgyilagos maradni, amit Hermione a szíve mélyén megköszönt neki. - Volt egy barátnője, egy nagyon kedves lány. Nem tudom mikor kezdtek el komolyabban járni, mert egy ideig csak barátok voltak.
- A lány orvosi eset lehetett - vihogott Tonks.
- Tévedsz, nagyon okos, rendes lány volt, de nem volt sok esélyük együtt. - Látszott, hogy a gondolataiba merült. - James és Sirius úri passzióból szinte minden nap kikezdtek Perselusszal, és ezt egy idő után megsínylette a kapcsolat.
- Megbántotta a lányt? - kérdezte óvatosan Hermione vigyázva, hogy a hangszíne ne tűnjön túl érdeklődőnek.
- Igen, olyasmi... volt egy nagy veszekedésük, aztán szakítottak, pontosabban a lány hagyta el.
- Na, mégiscsak menthető volt - szólt közbe Tonks. - És soha nem békültek ki gondolom, ha a csajnak egy csöpp esze volt, akkor többé szóba sem állt vele. - Hermione egyre ingerültebb lett attól, ahogy a nő Pitonról beszélt.
- Nem tudom, hogy próbálkoztak-e vagy sem, a lány nem sokra rá, már mással járt - fejezte be a történetet és ezt nyomatékosította is a feleségében mikor határozottan megtagadta, hogy megnevezi a lányt.
SS/HG
Hermione megszerezte az információt, amit akart már csak arra kellett rájönnie, hogy éljen a tudattal, hogy Piton minden valószínűség szerint emiatt a rosszul végződött románc miatt bánik úgy minden emberrel, mint valami különösen gusztustalan bájital hozzávalóval.
Végül is ő már nem panaszkodhatott, ha Piton nem is leste minden kívánságát, azért igyekezett a maga módján a lány kedvében járni. Csakhogy Hermione úgy érezte, a kapcsolatuk kezd komolyra fordulni, és éppen ezért a külvilág előtt is szerette volna felvállalni kedvesét. Viszont ennek az útjában állt az, hogy mindenki ellenségesen fogadta a férfit, és még nagyobb baj volt, hogy erre volt is okuk.
Más is úgy gondolta, hogy ideje, nagyobb nyilvánosságot adni ennek a kapcsolatnak.
Március elejét taposták, és Minerva még soha nem volt olyan boldog, hogy büntetőmunkára küldött két diákot, mint mikor kiderült, hogy a koszos raktár, amit takarítaniuk kéne, tele van bájitalos fiolákkal. Tüstént kiküldte a két harmadévest a szobából, és más elfoglaltságot keresett nekik Frics örömmel állt szolgálatára ez ügyben.
Ahogy visszaért az irodájába máris pennát ragadott, és elkezdett írni egy levelet. Albus érdeklődve figyelte az izgatottá váló boszorkányt.
Minerva szilveszter óta ürügyet keresett, hogy beszélhessen Pitonnal és Hermionéval. Most végre megvolt a tökéletes indok, amiért ide kell hívatnia őket. Tudta, hogy a férfi elhárítana minden meghívást egy beszélgetésre, de ha munka miatt keresik, nagy eséllyel rábólint a dologra főleg, ha legyezik egy kicsit a hiúságát. Röviden leírta a büntetőmunka történetét és igyekezett minél mardekárosabban fogalmazni. Sajnálatát fejezte ki a levélben, miszerint Lumpsluck professzor hiába tanítja a bájitaltan, kissé már eljárt felette az idő, és inkább Pitont kérné meg, hogy nézze át a diákok által talált bájitalokat, hátha van köztük veszélyes.
Biztos volt benne, hogy erre harapni fog a bájitalmester, nincs is nagyobb dicséret annál, mintha jobbnak vélik egykori tanáránál.
- Miben ügyködsz, Minerva? - kérdezte Albus mikor az idős boszorkány útjára engedte a baglyot.
- Csapdát állítok, kedves barátom - mosolygott a nő, ami kicsit ellágyította szigorú vonásait. Albus szemében huncut fény csillant, szerette a jó mókát.
Piton morogva oldotta le az állat lábáról a levelet, majd szórt némi csemegét az ablakpárkányra a szuszogó bagolynak. Amint meglátta a roxforti bélyegzőt, tudta, hogy megint a kotnyeles skót boszorkány akar tőle valami égbekiáltóan hálátlan dolgot kérni.
Ha Minerva az iskolai levélpapírt használta, akkor mindig szívességet kért, ezt az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján már megtanulta.
A levél elolvasás után nem tudta eldönteni, hogy nevessen-e a jól kigondolt csapdán, vagy inkább írjon egy ingerült hangvételű elutasító választ. Még mindig ezt fontolgatta, mikor Hermione belépett a szobába.
Perselus felé fordult, és a kezébe adta a levelet.
- Hm... - Ennyi volt az összes reakciója, miután átfutotta a sorokat. Letette a levelet az asztalra, és leült az egyik fotelba.
- Meglep a láthatóan magas fokú érdektelenséged - szólt Piton kissé megrovón. - Miután a meghívás mindkettőnkre érvényes, gondoltam legalább annyit közölsz velem, hogy te el szeretnél-e menni vagy sem.
- Teljesen mindegy, mit válaszolok, mert egyedül úgy sem mennék, tehát rajtad áll a dolog - válaszolta Hermione nyugodtan. - Kedves tőled, hogy velem akarod meghozni a döntést, de úgy vélem ez esetben felesleges.
Piton nem válaszolt, gyorsan megírta a a boszorkánynak szánt levelet, és elküldte a bagollyal. Nem értette mi ütött a lányba, még inkább távolságtartó lett, mióta Lupinéknál járt. Próbálta valahogy szóba hozni a témát, mert nem akarta, hogy Hermione úgy érezze, csak titokban találkozhat az ismerőseivel. Noha azt az ötletet, hogy idehívjon bárkit is, mélységesen ellenezte, azt nem bánta, ha a lány megy vendégségbe időnként.
A probléma csupán annyi volt, hogy, ha ezt így elmondja neki, Granger nem fogja érteni, hogy jutott eszébe. Még mindig nem jött rá, hogy kéne kíméletesen közölnie vele, hogy egy aprócska, ámbár szükségesnek ítélt riasztóbűbájt tett a házra.
Igazság szerint már régóta fent volt az otthonán, sokkal előbb megbűvölte, minthogy Hermione és közte történt volna valami említésre méltó. Elsődlegesen azért volt rajta, hogy tudomása legyen róla, ha a lány elmenne az engedélye nélkül, amikor még kötötte az az ostoba szerződés. Aztán meg Malfoy miatt nem szedte le, mert már a kezdetek kezdetén nem tetszett neki a két fiatal barátsága, csak akkor még nem tudta nevén nevezni az érzést, amit mára már felismert: A féltékenységet.
Viszont elviekben már nem volt indokolt, hogy megfigyelés alatt tartsa a lányt, mégsem tudott lemondani arról, hogy mindig tudja, merre van.
Arra számított, hogy Hermione idővel majd elmondja neki, hogy merre járt, de valamiért nem tette meg, és aggasztotta ez a titkolózás. A lány az esetek többségében nyíltan viselkedett vele, sőt néha irritálóan őszinte volt. Ámbár, ha valamit mégis eltitkolt, akkor az komoly dolog volt. A lányt ismerve egyáltalán nem lesz egyszerű megtudnia, hogy mi foglalkoztatja mostanában Hermionét.
SS/HG
Perselus olyan gyorsan ment végig az iskola folyosóján, mintha kergetnék. Gyorsan túl akart lenni ezen a találkozón, kellemetlen érzése volt mióta csak beléptek a birtok kapuján.
Nem tudta megmagyarázni, de az ösztönei azt súgták, hogy nem kéne sokáig maradnia.
Az útjukba kerülő diákok ijedt őzikeként ugráltak el előlük, és riadtan szaladtak tova, hogy mindenkit riadóztassanak: Perselus Piton az épületben van. Még azok is ismerték a nevét, akiket soha nem tanított. Rémhíre örökre bevésődött a Roxfort történelmébe.
Hermione meg tudta érteni a tanulókat. Az utolsó tanévet leszámítva diákkorában ő is inkább elkerülte a férfit, ha tehette.
Minerva mérsékelt örömmel fogadta őket, nem akarta rögtön lerohanni a vendégeit. Igyekezett látszólag közömbösnek mutatkozni, de a férfi már ismerte ezt a játékot. Meggyőződése volt, hogy az igazgatói irodában valamiféle levegőben terjedő tudatmódosító baktérium lehet, mert aki egyszer beleül abba a székbe, az azonnal elfelejti, hogy a hatalom, amit kapott, nem arra szolgál, hogy mások magánéletét kutassa.
Az igazgatónő a használaton kívüli teremhez kalauzolta kettősüket, ahol Piton minden további beszéd nélkül nekiállt számba venni az ott lévő bájitalokat. Hermione kissé tanácstalanul állt a férfitől nem messze, és McGalagony kapva kapott az alkalmon, hogy gyorsan beszédbe elegyedjen vele.
Hermione boldogan újságolta el a hírt, hogy Perselus befolyásának köszönhetően már három hét múlva leteheti a hiányzó vizsgáját nem kell nyárig várnia. Az idős boszorkány elégedetten mosolygott, úgy gondolta, a lány bizonyára elég felkészült mostanra.
Lefutotta Hermionéval a szokásos tiszteletköröket, beszéltek pár semmit mondó témáról, mire végre rátért a Piton megítélése szerint tolakodó részre.
A nő azt várta, hogy Hermione minden válasz előtt rá fog nézni a férfira, egyeztetés céljából, mint ahogy azt már tapasztalta néhány alkalommal, mikor találkoztak.
Viszont Piton ügyet sem vetett rájuk a fiolákkal, lombikokkal volt elfoglalva. Granger néha kitért egy-egy kérdés elől, de többségében féligazságokkal traktálta egykori házvezetőnőjét. McGalagony teljesen ledöbbent azon, hogy a lány mennyire magára talált az elmúlt időszakban, és hogy újra árad belőle a büszkeség és az intelligencia, mint diákkorában. Minerva óvatosan tapogatózott, bár nem mindig volt elég tapintatos.
Hermione igyekezett a tanulmányai és a későbbi tervei felé terelni a szót, amivel az idős boszorkány egy ideig meg is elégedett. A személyes jellegű kérésekre kitérő választ adott, vagy egyáltalán nem mondott semmit. Perselus tisztában volt vele, hogy Minerva sokkal ravaszabb, mint azt a legtöbben hiszik róla, éppen ezért nem akarta kettesben hagyni Grangerrel.
A lány igazából eléggé kínosan érezte magát az idős nő társaságában, valahogy azt várta minden percben, hogy Minerva rápirít, amiért arra biztatta Dracót, hogy kétszer is betörjön az irodájába.
A szőke férfi leveléből tudta, hogy az igazgatónő egyáltalán nem értékelte a kis cselt, amit azért vetett be, hogy elhagyja az irodát. Persze Dracót nem kellett félteni, a maga leghihetőbb módján közölte, hogy az információit néhány ijedtnek látszó diáktól szerezte, de sajnos már nem emlékezett pontosan kiktől. Természetesen látszólag nem részesült semmilyen szankcióban, azonban az egymás utáni hat éjszakai folyosóügyeletet, amit Minerva szigorú ábrázattal gyors egymásutánban kiosztott neki, semmiképpen nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Hermione úgy érezte, hogy összenyomja őt a szoba, rossz érzés volt két olyan valakivel ott tartózkodni, akiknek hazudott.
Minerva, semmit nem vett észre a lányban végbemenő szorongásból, egészen más járt a fejében. Udvariasan befejezte a beszélgetést volt diákjával és figyelmét ezúttal a mogorva bájitalmesternek szentelte. Igyekezett információkhoz jutni, és úgy gondolta, Piton alkalmasabb lenne erre a beszélgetésre, bár a férfi nyers modorban adott válaszai nem voltak kiváltképpen ínyére. De mindaddig, míg Hermione és Perselus együtt volta szobában, egyikük sem volt hajlandó rendes válaszokat adni.
McGalagony professzor viszont tudta a módját, mivel csalja el a férfit kedvese közeléből.
- Perselus, az asztalomon ott vár téged a Voynich tekercsek másik fele, gondoltam nincs értelme tovább tartogatnom. A megváltozott körülmények...
Piton a nő felé fordult és összeszűkült szemmel nézett rá.
- Tudod, hogy szeretném a tekercseket, de nem értem neked ez miért éri meg. - Minerva csalafintán elmosolyodott, és elindult az ajtó felé. Hermione gondterhelten állt neki, hogy folytassa a férfi megkezdett munkáját. Szorongott a fénytelen raktárszobában, szívesebben ment volna haza... bár egyre inkább úgy érezte, Piton háza többé már nem az ő otthona.
A tekercsek kifogástalan állapotban voltak, ahogy Piton azt megállapította, miközben tüzetesen átvizsgálta mindegyiket. A nő mellette állt figyelte a férfit, és azon törte azt a kemény skót fejét, hogy miként kezdjen bele a kérdezősködésbe.
- Minerva, ki vele mit szeretnél kérdezni? Idegesítő, ahogy tanulmányozol - mordult rá a férfi, le nem véve tekintetét a pergamenekről. McGalagony egy pár másodpercig elgondolkozott rajta, hogy van-e értelme színlelni a sértődöttet a gyanúsítgatás miatt, végül gondolatban megvonta a vállát. Pitonnal már régóta ismerték egymást, a mímelt udvariaskodás ezen a szinten már felesleges volt.
- Mióta tart a viszonyotok? - Perselus felvonta az egyik szemöldökét, ahogy a nőre nézett.
- Hónapra, vagy napra pontosan kérdezed? - gúnyolódott a szokásos modorában. Az idős boszorkány állta a sötét pillantást, több kellett ahhoz, hogy rá lehessen ijeszteni. - Egy ideje, elégedj meg ennyivel.
- Hermione még mindig az alkalmazásodban áll? - folytatta a faggatózást. - Igazán érdekes felállás lenne, de reménykedem a józan eszedben, hogy nem tartod továbbra is házimanó sorban!
- Minerva, mennyire látszom ostobának? - kérdezett vissza a férfi.
- Ez nem volt válasz! – fedte meg Minerva. – Nem tartalak elvetemült gazembernek és ostobának sem.
- Hermione nem áll az alkalmazásomban, de nem bontottuk fel hivatalosan a szerződését. Azonban többé már nincs érvényben az első megállapodásunk egyetlen pontja sem. – Az boszorkány látszólag megelégedett a válasszal, de ezért még egy kicsit akadékoskodott.
- Tehát nincs korlátozva semmiben? - Piton rövid ideig hallgatott, majd bólintott. - Meg kell értened, hogy aggódom érte. A házam egyik tagja volt, nagy szerepe volt abban, hogy most béke van. Ráadásul én ajánlottam be hozzád.
- Ha emlékezetem nem csal te inkább egy kicsit megzsaroltál...
- Nos, ez nézőpont kérdése - szegte fel az állát a nő.
- Van még valami, te tolakodóan kíváncsi vén boszorkány? - Minerva elhúzta a száját a csúfolódásra. Valahogy mégsem vette zokon, voltak dolgok, amiket el kellett viselni a férfitől, cserébe a bizalmáért.
- Szereted? - Vonásai némileg ellágyultak, ahogy a férfira nézett a választ várva.
- Minerva, ez igazán nem a te dolgod! - perlekedett Piton, majd visszafordult a tekercsekhez.
McGalagony somolygott, Piton vállára tette a kezét, de a férfi lerázta magáról. Egy kis ideig még ott állt az irodában, majd magára hagyta a férfit, és visszament Grangerhez.
Perselus leült az asztallal szemben, és átolvasta a kutatások és számítások ezreit.
Belefeledkezett a bájitalszakma nagyszerű elméje által pergamenre vetett gondolatok olvasásba, csak akkor eszmélt fel, mikor Dumbledore professzor jobb híján rákiáltott, mivel a többszöri szólítgatásra nem reagált.
Perselus felnézett az asztal fölé akasztott képre, de egy cseppnyi öröm sem járta át a szívét, hogy újra láthatja a néhai igazgatót. Albus szemében a több évtizedes bölcsesség csillogott, és jókedvűen intett a férfinak.
A bájitalmester lehunyta a szemét egy percre, aztán úgy tett, mintha az előbbi közjáték meg sem történt volna.
- Tehát még mindig haragszol - csóválta meg a fejét az ősz varázsló. - Mindig is sokáig tartott, míg kiengesztelődtél... De ezúttal ez csak egy ártatlan játék volt - kuncogott az idős férfi ősz szakállát simogatva. Meg volt róla győződve, hogy Draco Malfoy nyomozása miatt neheztel rá régi barátja. - Hova tetted a humorérzékedet?
Piton levegőért kapva nézett ismét a portréra. Tönkre ment az egész élete, miután megtette azt, amit Dumbledore kért tőle. Az addigi bűneit tetézte azzal a gyilkossággal.
- Még hogy játék volt? - sziszegte vészjósló hangon. - Bolond vénember maradtál, tudnom kellett volna, hogy nem hallgathatok mindig rád! El kellett vennem az életed és te azt kérdezed, hol a humorérzékem? Ugyan meséld már el, mi volt ennek a vicces oldala? Az, hogy majdnem az Azkabanba kerültem, vagy, hogy a Rendtagok bosszút esküdve vadásztak rám?
Piton dühösen meredt a festményre, szíve szerint kivágta volna a toronyszobából. A portré azonban nem tudott más érzelmet kinyilvánítani, mint örömöt. Ez is az egyik oka volt annak, hogy a férfi utálta azokat a mágikus festményeket, amiken emberek voltak. Minden rajta szereplő csak azt az érzést tudta leginkább kifejezni, ami egész élete során jellemző volt rá.
A jelek szerint Albus Dumbledore élete nagy részében boldog volt. Piton tudta, hogy értelmetlen egy festménnyel kiabálnia, de nem volt más lehetősége, hogy végre kiadja magából a felgyülemlett dühöt, amit az egykori igazgató iránt táplált.
- Hazudtál, elárultál engem! - szólt keményen.
- Ugyan Perselus, hogy mondhatsz ilyet? - kérdezett vissza Albus. - Mikor a döntés megszületett, nem titkoltam el semmit. - Ezzel Perselus sem tudott vitatkozni, de akkor is úgy érezte, hogy, cserbenhagyta.
- Nem mondtad el mire számíthatok, senki nem volt mellettem!
- Melletted voltam még ha te nem is tudtál róla. - Albus arcáról idegesítő elégedettség tükröződött. - Míg éltem is veled voltam, és utána is. Megtartottam a titkaid, egészen sokáig.
- Úgy mondod, mintha már fecsegtél volna valakivel rólam. - Piton próbálta figyelmen kívül hagyni a tényt, miszerint Albus mindig mindent okkal mond.
- Viszont már nem kötelez a "megszeghetetlen esküm" - világosította fel a sötét hajú férfit, aki egyre jobban kezdte elveszíteni a fonalat. Dumbledore még mindig a maga őrült játékait játszotta, semmi nem változott a halálával.
- Miről beszélsz, Albus? Soha nem tettél nekem esküt, főleg nem megszeghetetlen... Aztán elhallgatott. Némán rogyott vissza a székre, arcát kezeibe temette, és elfojtott egy sóhajt. Csak egyszer eskette meg az idős férfit... csak egyszer.
- Fiam, rendben vagy?
- Nem, nem vagyok! - rivallt rá Piton. - Miért most, miért éppen most kell előhozakodnod Lilyvel? Bűntudatot akarsz bennem ébreszteni, hogy a szolgálataimért cserében én is kértem valamit? Sajnálom Albus, ha ezt akartad elérni, akkor hiába fáradtál. Sok minden miatt érzek bűntudatot, sőt az egész életem egy megbánás, de azt soha nem fogom a saját szememre vetni, hogy az egyetlen sebezhető pontom rejtve maradt a világ elől, mert az életeddel fizettél volna, ha bárkinek is elárulod! - Dumbledore egy pillanatra elkomorodott, hogy aztán a derű újból kiüljön az arcára.
- Játék volt - ismételte, mire Piton dühösen az asztalra csapott.
- Nem volt az, hát nem érted?
- Nem egyről beszélünk, fiam. Draco nem akart rosszat - nyugtatta a férfit. Piton megrázta a fejét, nem értette miközben ezekhez a dolgokhoz a fiatalabbik Malfoynak. - Csíny volt az egész, ártatlan tréfa.
- Miket beszélsz össze-vissza? - Piton már bánta, hogy egyáltalán szóba állt vele, a festmények megbízhatatlanok, és úgy látszott Dumbledore portréjának nem tiszta a tudata, bár ha jobban belegondol az utóbbi években az élőnek sem volt már az száz százalékig. - Nem tudom, mit akarsz elérni, azon kívül, hogy dühös legyek. Nem vagyok hajlandó tovább beszélni veled, elmegyek... A soha viszont nem látásra!
- Szerelmes voltál egykor, de a nyíló virág elszáradt. Kudarcra voltak ítélve az ellentétek, hamuvá égett szerelmetek liliomszirmok borítják. - ismételte el azt a mondatot, amit sok sok évvel ezelőtt azon a bizonyos estén is elmondott a férfinak, mikor hűséget esküdött neki Voldemorttal szemben. Akkor éjjel már végleg elvesztette a szerelmét, és az ősz mágus rímbe szedve egyszerűen megfogalmazta Piton bánatát.
Perselus hirtelen megtorpant, úgy érezte tőrt döftek a szívébe és minden egyes szóval mélyebbre tolják a mellkasában. Hatalmas indulat kerítette hatalmába, visszarohant az asztalhoz talárja úgy lobogott utána, mint mikor még itt tanított..
- Mond még egyszer! - szólt durván a képre, de Albus tagadóan megrázta a fejét. Piton ekkor már meg sem próbálta fékezni a dühét, felkapta a tintatartót, és dühösen a kép felé hajította.
- Az ifjú Malfoy csak tudni akarta éreztél-e valaha valaki iránt valamit. Nem hibáztathatod érte.
- Dehogy nem, nagyon is megtehetem, szíjat fogok hasítani annak a kölyöknek a hátából! - fenyegetőzött Piton. - Milyen meglepő, hogy benne voltál egy kis "mókában" - szólt gunyorosan. Egy ideig nem szóltak egymáshoz, a bájitalmester elgondolkozott a hallottakon végül egy egészen egyszerű következtetésre jutott. - Sohasem találta volna ki a kis rejtvényedből, rajtam kívül senki nem találja ki kiről van szó.
- Úgy vélem, neki végül sikerült megtudni, ki volt a kedvesed, sokáig nyomozott - somolygott az idős mágus. - Ne becsüld le a fiatalság mohó kíváncsiságát.
- Miért akarta volna tudni? Semmi értelme az egésznek. - Kérdőn nézett a portré felé, próbált rájönni ennek az egésznek az értelmére. Az agyában a gondolatok úgy száguldoztak akár a gyorsvonat: Draco kérdezősködött és nyomozott, és ha rájött, akkor csak azért nem szólt eddig róla, mert valami alattomos dologra készül. Hirtelen elöntötte a páni félelem, ami egyre jobban kezdte szorongatni a torkát. De miért jutott eszébe kutatni? Honnan vette az ötletet, hogy elkezdje? Kitekeri annak a kis nyavalyásnak a nyakát, ha elmondta bárkinek! Nem volt semmi értelme a fiatal férfi viselkedésének. Ha bosszút akart volna állni az anyja miatt, sokkal előbb megtette volna. Miért most akarja felborítani az állóvizet?
- Egyedül csinálta? - Albus hallgatott, úgy tűnt elszenderedett. - Ébredj fel, és válaszolj! - kiáltott rá a férfi. Az ősz mágus ijedten riadt fel, még a szemüvegét is leverte az orráról. - Egydül jött kérdezősködni, vagy volt vele valaki?
- Ide egyedül jött, de nem hiszem, hogy mindig egyedül volt. - Pitonnak nem volt türelme az ilyen talányok megfejtéséhez.
- Beszélj érthetőbben! - parancsolt rá idegesen.
- A válaszok már a fejedben vannak. - Ezzel kisétált a keretből.
Piton kapkodva összetekerte a pergamenjeit, és leviharzott a csigalépcsőn. A raktár felé tartott, hogy szóljon Hermionénak, azonnal menniük kell. Ahogy a lányra gondolt, egy pillanatra megtorpant. HERMIONE!
Gombócot érzett a torkában, nehéznek érezte a fejét, legszívesebben összeroskadt volna a hideg kőpadlónak érintve a homlokát.
Annyi árulkodó jel volt, és ő mindent elhessegette. A lány eltűnései, mikor ő elment hazulról. A folyamatos faggatózásai, amik egy idő után csak az iskolában töltött éveire korlátozódtak. Furcsa érzése volt mindvégig, de elnyomta magában. Pedig hogy meglepte, mikor egy pár hete abbamaradt minden kérdezősködés.
Most már tudta, miért viselkedett olyan távolságtartóan Hermione. Tudott Lilyről... Mégis megtette azt, amiről azt hitte a lány sosem fogja: hátba támadta.
Egyre inkább gondolati köré fonódott az indulat óriáskígyója, minden lépéssel mérgesebb lett, végül úgy döntött nem megy vissza a lányért. Ebben a pillanatba csak egy durva jelenet kerekedne ki belőle az igazgatónő előtt. Igyekezett megspórolni egy botrányt.
Majd otthon kérdőre vonja, higgadtan... már csak az kellett volna, hogy valóban le is higgadjon.
Gyors tempóban a birtok határáig ment, elhoppanált a házához közel eső kis utcába. Nem érzett mást, csak mérhetetlen dühöt, emésztette a lelkét, keserű sós könnyeket csalt a szeme sarkába, de visszafogta a sírást, marta a torkát, de nem engedte meg magának azt a gyengeséget, hogy összeomoljon.
Szinte feltépte a háza ajtaját. A szalonon átvágva a tekercseket ledobta az egyik fotelba, és felrohant a lépcsőn. Háromszor rákoppintott az ébenfa fiókos szekrényre, majd hosszú latin szöveget kezdett el mormolni az orra alatt. Pár perc múlva feltűnt egy újabb fiók. Száját összepréselte és elnyomta magában a rátörő emlékek hadát. Türelmetlenül rángatta ki a helyéről, majd maga előtt lebegtette visszament a szalonba, hogy aztán hangos csattanással az asztalra helyezze az emlékeket tartalmazó fiókot.
Igyekezett a légzésére koncentrálni, hogy ne ugorjon a lány torkának rögtön, amint belép az ajtón, de nem ment neki. Ahogy belenézett a fiókba újabb és újabb indulathullámok töltötték el elméjét, és tudta, ha Hermione a szeme elé kerül, nem fog csomót kötni a nyelvére.
SS/HG
Hermione Minerva figyelő tekintetétől kísérve befejezte a munkát, és közben igyekezett fesztelennek tűnni, pedig koránt sem volt az. Egy jó órájába telt, míg mindent beazonosított, és eldöntötte mi az, ami még használható. Az idős boszorkány úgy gondolta, itt az ideje, hogy csatlakozzanak a férfihoz, aki valószínűleg teljesen elvesztette az időérzékét annyira belemerült az újonnan szerzett tekercseibe. Az igazgatói irodában azonban nem találtak senkit. Hermione ráncolta a homlokát, nem értette miért ment innen úgy el a férfi, hogy nem szólt neki, hol fogja megtalálni.
Tétován nézett körbe a szobában, hátha csak leesett a neki szánt üzenet, de nem talált semmit. Viszont nagyon furcsa érzés járta át, mintha valami fontos hiányozna a szobából.
- Vajon Albus hol csavarog már megintés az is érdekelne mi történt a tintatartómmal? - kérdezte elgondolkozva az igazgatónő, ahogy kitöltötte a teákat. Hermione félelme a lebukásról egyre jobban kezdett eluralkodni rajta. Csupán véletlen, hogy egyszerre tűntek el?
- Ne haragudjon McGalagony professzor, de nekem most sürgősen el kell mennem! - hadarta el Hermione, és rögtön az ajtó felé indult.
- Miss Granger, mit fog szólni Perselus, ha visszajön ide, és nem találja önt? Bizonyára csak egy percre ment el... - Hermione, akármennyire udvariatlannak hatott a dolog, egyszerűen faképnél hagyta a nőt. Amilyen gyorsan csak tudott, Draco lakosztályához rohant, és eszeveszetten kezdte el verni az ajtót az öklével.
Draco sietve nyitotta ki a szobája ajtaját, és meglepődve nézett a zilált hajú lányra. Hanga érdeklődve lépett mögé, és üdvözölte a küszöbön álldogáló Hermionét.
- Oh, ezek szerint Perselus nincs itt - állapította meg kissé megnyugodva.
- Miért lenne itt? Nem szokásom harmadik személyt hívni a randevúimra - felelte jókedvűen a szőke férfi. - Minden rendben van, szörnyen nézel ki! - Végighordozta a tekintetét a lányon.
- Ide jöttem vele, mert Minerva szívességet kért, aztán ő felment az irodába, mert megkapta a hiányzó Voynich tekercseket, és most eltűnt, vele együtt Albus Dumbledore is! - Nem tehetett róla, de a hangja kezdett egyre magasabbra kúszni, ahogy a hisztéria tünetei kezdték beborítani zaklatott elméjét.
- Szent Merlin, valaki ellopta a volt igazgató portréját? - Kapta a szája elé a kezét ijedtében Hanga.
- Jaj, nem dehogy, csak kisétált a keretéből, biztosan itt van valahol a kastélyban. - Draco nyugtatóan a lány alkarjára tette a kezét.
- Oh, a pontatlan megfogalmazás a pletyka táptalaja - jegyezte meg kuncogva Hanga. Valószínű Hermione is jól szórakozott volna a megjegyzésen, ha nem az élete múlt volna azon, hogy meggyőződjön róla, Piton nem tud semmit.
- Azt mondod Piton, eltűnt, de szerintem csak talált valamit azokon a tekercseken, és hazament kipróbálni valamelyik főzetet. Ne csodálkozz rajta, hogy elfejtett szólni, tudod milyen megszállott. - Hermione egészen hihetőnek találta ezt a teóriát. Pár másodpercig emésztgette végül bólintott.
- Igazad lehet, nem is tudom mi ütött belém... Ne haragudjatok a zavarásért. - Elszégyellte magát. Ekkora patáliát csapott csak azért, mert Dumbledore sétálni ment? Egy törött tintásüveg nem bizonyít semmit. Szentséges ég, mit gondolhat róla Draco barátnője...
Sietve ment el a roxforti birtok határáig, hogy minél előbb haza hoppanálhasson, és meggyőződhessen róla, hogy Piton tényleg a laborban van, és lázasan dolgozik valamin. Szinte látta maga előtt, ahogy a sűrű gőzfelhő mögül kirajzolódik a férfi alakja, amint felváltva kevergeti a főzetet miközben lejegyzi az egyes fázisokat. Teljesen megnyugodott, ahogy felment a pár lépcsőfokon a sötét színű bejárati ajtóig.
Energikusan belépett a házba, levette a kabátját, és besétált a szalonba.
- Köszönöm, hogy megvártál! - kiáltotta, abban a meggyőződésben, hogy a férfi a laborban van, azonban a szalon ajtajában megtorpant. Piton határozottan nem a pincében volt, még csak nem is a tekercseivel foglalkozott.
Perselus a lehető legzordabban nézett rá, és az arcáról sütött a fenyegetés, ahogy a lányra nézett, szinte ledöfte a szemével. Hermione szíve a torkában kezdett el dobogni, ahogy kicsit közelebb ment. A férfi egyetlen pillantásával jelezte, hogy üljön le. Granger úgy érezte magát, mint diákkorában, amikor a bájitalmester az első padba ültette, hogy kiélhesse rajta az aznapi rosszkedvét.
- Valami baj van? - kérdezte aggódva, és az asztalon lévő fiókra pillantott. Piton szemöldöke megemelkedett. Számára elég nyilvánvaló volt, hogy valami baj van, máskülönben nem így fogata volna a lányt. - Megijesztesz, mondj már valamit! - szólt a férfira, aki még mindig csak mereven nézte az arcát.
- Nincs esetleg valami mondanivalód? - kérdezte rideg hangon a férfi, megtörve a feszült csendet.
Hermione érezte, hogy kezd elpirulni, a nyakán már égett a bőr. Az nem lehet, hogy rájött, ugye nem? Akár gyávaság volt, akár nem, tagadóan megrázta a fejét, és igyekezett nyugodtnak tűnni.
- Egészen biztos vagy benne, hogy semmit sem akarsz nekem elmesélni? - kérdezte meg újból. Legszívesebben felállt volna, és jó erősen megrázta volna a lányt, hogy megeredjen végre a nyelve. Képtelen volt elhinni, hogy a lány még képes azzal tetézni a dolgokat, hogy az arcába hazudik.
- Nem tudom, miről beszélsz - mondta Hermione, szemét le sem véve a férfiról. - Mondanivalód inkább neked van, ahogy látom. - Piton arcizmai megfeszültek. Nem elég ez az egész őrültség, Hermione még elkezd szemtelenkedni is, mint akinek joga van fennhordania az orrát?
Piton kissé előre hajolt belenyúlt a fiókba, és elővett belőle valamit. Sötétszürke könyvecske volt arany hímzéssel díszítve.
- Ez itt Lily Evans naplója - szólat meg a férfi a könyvet simogatva. - Nagyon tanulságos olvasmány lesz a számodra!
- Perselus, én el akartam mondani... - A bájitalmester úgy nézett rá, mint azon a napon, mikor a sebhelyét mutatta meg a lánynak.
- Mikor? Mégis mikor akartad elmondani, hogy azok ellenére, hogy én nem akartam megosztani veled az életem ezen részét, te mégis kutattál utánam? - Minden szava szinte arcul csapta a lányt, de Hermione nem volt hajlandó megadni a férfinak azt a szívességet, hogy kimutatja az ijedségét.
- Pontoson erre akartam kilyukadni. - Próbált higgadtan beszélni, hátha a férfi is előbb megnyugszik. - Nem lett volna szükség erre, ha hajlandó lettél volna elmondani nekem néhány dolgot. Ne engem hibáztass ezért, ha valaki hibás, akkor az te vagy, mert konokul hallgattál, titkolóztál.
- Ezek szerint nem lehetnek titkaim? Mindent meg kell osztanom veled? - kérdezte vészjósló hangon. - A híres Granger-kíváncsiságot ki kell elégíteni mindenáron? - Az asztalra csapta a naplót, erre már Hermione is megrezzent kissé. – Nos, rendben van, mit akarsz tudni?
- Kérlek, Perselus, normálisan beszéljük meg, ne így! - Piton nem törődött a békítő szavakkal. Sorra kapkodta ki a fiókban őrzött emlékeket.
- Van itt számtalan levél, amit senki nem olvasott el, fényképek a régmúlt csodás idézésére, oh és egy a szánalmasságomat bizonyítandó hajtincs Lilytől! - Minden dolgot a lány felé dobott, kezdte elveszíteni az önkontrollját. - Tudni, akarod mennyire szerettem, mit éreztem mikor hozzáment ahhoz a gennyes Potterhez? Akarod, hogy elmeséljem hány órán át szorongattam a méreggel teli fiolát, hogy megöljem magam, mikor meghalt? Tudni akarod mennyi álmatlan éjszakám volt azóta? HALLJAM, MIT AKARSZ TUDNI?
Hermione szemei megteltek könnyel, nem tudott mit mondai, csak a fejét rázta. Nem bírta tovább ezt a nyomást, el akart menni, felállt a fotelből, és ott akarta hagyni a férfit, de Piton utána ugrott - egy Nem mész sehova! kiáltással - és megragadta a karjánál fogva. Hermione ijedten pördült felé, most már nem is akarta, és nem is tudta elrejteni a rémületét.
Perselus a lány nyakáért nyúlt, szorosan tartotta Hermione fejét, hogy a szemébe nézhessen, bár nem volt szüksége szemkontaktusra a legilemenciához. A lány nyöszörgött, szabadulni próbált, mikor megérezte Perselust a fejében, igyekezett védekezni. Felhúzta a tükröket a gondolati köré, de a férfi mit sem törődve a lány elméjének károsításával szinte szétrobbantotta a falakat, amik elzárták a keresett információktól.
Látta, ahogy Harry elhinti a morzsákat a lány orra előtt, bár még maga Potter sem volt tisztában a jelentőségükkel. Végignézte, hogy vette rá Malfoyt a kutatásra, végül a szeme előtt pergett le a lány és Lupin között folytatott beszélgetés néhány a legaggasztóbb Hermione saját gondolatai voltak mindarról, amit megtudott. tisztán látta, hogy bármennyire is rosszul érinti a dolog még mindig nem tud parancsolni mohó kíváncsisáságnak, és tudni akarja miért végződött rosszul a történet.
Piton soha senkinek nem mondta még a teljes igazságot, még magának Dumbledorenak sem. Ezt most sem akarta megtenni, és elborzasztotta a felismerés, hogy a vele szemben álló lánynak eltökélt szándéka volt kideríteni mindent, még ha "szikladarabokat" is kell megmozdítania érte.
Ez annyira személyes dolog volt, hogy senkitől nem bírta elviselni az arcátlan kutakodást.
- Takarodj a házamból! - sziszegte Hermione arcába, majd durván eltaszította magától. - Nem elég, hogy Malfoyt belerángattad, de még azt a koszos vérfarkast is faggattad?! Persze még nem tudtál meg tőle mindent igaz? Még vannak homályos foltok, információk amiket idővel majd csak kicsikarsz a szénecsetlenből.
- Te kényszerítettél rá, hogy ezt az utat válasszam! - szólt vissza a lány.
- Tűnj innen, látni sem akarlak!
Hermione felhorzsolta a tenyerét, ahogy földet ért, zihált az emlékeit ért támadástól, de minden erejét összeszedve elkezdte rázni a fejét, és a tőle telhető leghangosabban kiabálta vissza a férfinak. - NEM!
Piton ekkor már hátat fordított neki, de erre a kiáltásra megpördült a tengelye körül. Nagyon nagy erőfeszítésébe tellett, hogy ne menjen oda, és ne kapja fel a lányt, hogy aztán kivágja az utcára. Meg akart ütni valakit. Fájt a lelke, fájt mindene, meg kellett ütnie valakit, azt akarta, hogy másnak is így fájjon, mint neki.
- Nem megyek innen sehova! - ismételte meg határozottan a lány. - Nem kellett volna ezt tennem, de te sosem mondtad volna el.
- Mert nem volt hozzá semmi közöd! - üvöltötte Piton és mérgében felborította az egyik fotelt.
Hermione kitörölte szeméből a könnyeket, és dacosan nézett fel a férfira. - Ahhoz csak van közöm, hogy miért vagy velem időnként távolságtartó, bizalmatlan, már a kezdet kezdete óta. Elutasító vagy, ha a múltadról kérdezlek, mert az életed része akarok lenni. - Piton beletúrt a hajába, innia kell valamit, méghozzá most rögtön, vagy megőrül. - Vagy talán nincs jogom tudni, miért lehetek csak a második?
A férfi a bárszekrénynél állt, felhajtotta az italát, és újra töltött.
- Bizalmatlan voltam, mert nem volt okom bízni benned, és igazam lett... Átkozott griffendélesek! - Tekintetével követte a lányt, aki az asztalhoz sétált, és a kezébe vett egy képet Lilyről.
- Girffendéles vagyok, akárcsak ő, mugliszületésű. - Visszatette a képet a fiókba. - Csupán véletlen, hogy egyes paramétereim teljesen azonosak vele? Mi vagyok én, egy átkozott pótlék? - Keserű volt a szájíze, kezdett forogni vele a szoba. - Ne fessem esetleg vörösre a hajam?
- Nem én kerestelek téged, nem én erőltettem a dolgot! Te akaszkodtál rám, mint egy kis pióca, nem hiszem, hogy pótolni akartam valamit, de ha mégis, akkor sem veled! - Minden szava késdöfés volt a lány szívébe. És csak félig volt igaz, amit mondott. Valóban nem ő kereste a lányt, de egészen idáig örült neki, hogy végül egymásra találtak.
Harrynek igaza volt, csak idő kérdése volt, Piton mikor bántja meg megint. - Nekem nem kellettél, és most már nem is fogsz kelleni soha többet. Szedd össze a holmid és hord el magad! - A szavak csak úgy kijöttek belőle, mire kimondta, már meg is bánta, de nem az a fajta ember volt, aki csak úgy szimplán visszavonja a mondandóját.
- Már mondtam, hogy sehova sem megyek! - Hangja rideg volt, akárcsak a férfié egy fél órával ezelőtt. - Sajnálom...
- Na igen, most jön a sajnálom rész, mikor bűntudatod van, és megalázkodnál? - kérdezte gúnyosan a múltra célozva. - Felőlem csúszhatsz-mászhatsz előttem, nem fog számítani, egy ilyen kis szuka, mint te nem érdemli meg, hogy időt pazaroljak rá. - Újabb dühből eredő mondat hagyta el a száját. Úgy érezte jobb, ha inkább csendben marad egy kicsit, mielőtt az a maradék remény is tovaszáll, a kapcsolatuk megmentéséről.
Hermionét elöntötte a düh. Nem érdemel figyelmet? És Lily, ő megérdemli, hogy a mai napig gyászolja, őrizze a holmiját, álmodjon róla és dédelgesse ez emlékét?
- Azt sajnálom, hogy Lily elhagyott. Mert ezt tette, mást választott, vissza se nézett, nélküled lett boldog! - Piton összevonta a szemöldökét. - Elárult, becsapott, és ez nyomott hagyott benned. Már értem, miért vagy ilyen, már tudom miért olyan nehéz a közeledbe férkőzni. Semmi mást nem akartam, csak szeretni téged, veled lenni... - Pár lépéssel közelebb ment. - Viszont neked ő kell. Az a nő, aki semmibe vett téged. Soha nem választottam volna helyetted mást, de neked ez nem számít igaz? Hát miért hagytad, hogy veled legyek, ha nem volt rám szükséged? Az emlékeidnek élsz?
- Hallgass! - parancsolt rá a férfi.
- Mondd, hogy nem szereted, mondd, hogy csak nem volt szíved kidobni a dolgait! - Olyan kétségbeesett volt, hogy már majdnem elnevette magát saját szánalmas próbálkozásán. - Gyerünk, mondd, hogy számítottam, fontos voltam!
Piton nem válaszolt, csak nézte.
- Gondoltam, hazugság volt minden. Akkor egészségedre, Perselus Piton, legyél nagyon boldog a néhai Mrs Potterel, mert megérdemlitek egymást!
Hangosan vágta be maga után a régi szobája ajtaját, és lerogyott a fal tövébe. Sírnia kellett volna, de már nem volt könnye, talán már elsírta azt, ami a férfira jutott. Dühös volt, megalázott és kétségbeesett. Szeretett valakit, aki talán őt soha még csak nem is kedvelte? Nem akarta elhinni, hogy Piton semmit sem érzett iránta. Ábrándokat kergetett, és rossz érzés volt felébredni.
Piton nem tartotta vissza a lányt, fogalma sem volt, mit kéne csinálnia, kinek van igaza, ki árulta el előbb a másikat. Miközben visszavitte a fiókot az emeletre igyekezett nem belenézni. Bántani akarta Hermionét, hogy bűntudata legyen amiért kutakodottés még tovább is menne, ha lenne rá lehetősége. De igazából saját magának okozta a legnagyobb fájdalmat azzal, hogy újra hozzáért Lily dolgaihoz.
Legalább három éve nem nézett rá egyetlen fényképre sem. A naplót sem nyitotta ki, bár nem is volt rá szükség, annyiszor olvasta már, hogy kívülről tudta. Benne volt az egész szerelmük, a szakítással bezárólag. A nő az esküvője előtt küldte el neki, a levelekkel együtt. Piton hosszú évekig próbált bocsánatot kérni tőle, sejtette, hogy Lily már nem menne vissza hozzá, de muszáj volt enyhítenie a bűntudatát azzal, hogy a nő legalább megbocsát neki. Viszont Lily soha nem olvasta el a neki írt sorokat, az összes levél felbontatlanul került vissza Perselushoz a naplóval együtt. Az volt élete egyik legrosszabb napja, mikor rájött, hogy a nő még csak esélyt sem adott neki többé.
Hermionénak igaza volt, Evans mély nyomott hagyott a lelkében, és ezt mindenki megsínylette, aki közel akart kerülni hozzá.
SS/HG
A bájitalmester hajnali egykor még mindig csak forgolódott az ágyában. A mérge már elszállt, de a csalódottsága megmaradt. Magában legalább annyira csalódott, mint a lányban. Képtelen volt tovább az ágyában feküdni, tudni akarta mi van Hermionéval. Akármit is mondott neki mérgében, nem akarta, hogy tényleg elmenjen.
Felvette a köntösét, és lement a szalonba, belehallgatott a ház csendjébe, majd a lány szobájának ajtajához sétált és bekopogott. Nem érkezett válasz, így az udvariasságot félretéve benyitott. Pálcájával gyenge fényt varázsolt és körbenézett. Hermione nem volt a szobában, az ágya érintetlen volt.
Hirtelen elöntötte a félelem, hogy Granger egyetlen szó nélkül elment. A vitájuk után nem biztos, hogy olyan állapotban volt, hogy meg tudja magát védeni, ha esetleg valaki megtámadja az éjszakában.
Visszaindult az emeletre, hogy felöltözzön, és a keresésre induljon, mikor a szeme sarkából meglátta, hogy a labor melletti ajtó résnyire nyitva van. Elgondolkozva indult meg abba az irányba, soha nem szokta nyitva hagyni a borospince ajtaját.
Óvatosan sétált le a keskeny lépcsőfokokon. Orrát megcsapta a már jól ismer dohos szag, ahogy egyre lejjebb haladt. Elmormolt egy Lumos maximust és benézett a polcok közé. Az utolsó sorban találta meg a lányt a földön kuporogva, ahogy egy félig üres manóboros palackot szorongatott, és halkan szipogott. Hunyorítva nézett az erős fény felé, ezért a férfi gyengébbre vette a varázslatot.
Hermione nagyon szerencsétlenül nézett ki a vékony hálóingében, amire ráfolyt a bor egy része. A haja zilált volt és szemei vörösek és duzzadtak a sírástól. Piton a hóna alá nyúlt, és segített neki felállni, de pár lépés után rájött, hogy a lány nincs birtokában a mozgás-koordinációjának; teljesen részeg volt. Morogva vette az ölébe, bár úgy tűnt, Hermione ennek nem nagyon örült. Érthetetlen volt, amit mondott, de tiltakozásnak hallatszott.
Piton figyelmen kívül hagyta, és megindult vele felfelé. Egy pillanatra megállt a földszinten, végül elindult az emeletre vezető lépcső irányába. Nem akarta egyedül hagyni a lányt ilyen állapotban.
Hermione fészkelődött a karjában, és folyamatosan motyogott valamit, de a férfi ügyet sem vetett rá. Ahogy arra sem, hogy nem a legfinomabban ment vele felfelé, hiszen folyamatosan rázta, ahogy haladtak. Végül az utolsó lépcsőfokok megtétele utána Hermione nem bírta tovább, és lehányta a férfi mellkasát. Piton szitkozódva dobta le az öléből, majd morogva újra talpra rántotta.
- Csessze meg! - Nézett végig magán és a kábán pislogó lányon.
- Mondtam, hogy... rosszul vagyok - mondta lassan forgó nyelvvel Hermione.
A korábban elszállt mérge kezdett újra feléledni. A lányt a fürdő felé taszigálta, figyelmen kívül hagyta, hogy Hermione nyöszörög és botladozik mellette. Belökte az ajtón, és egyenesen a zuhanykabinba állította.
Granger nem sokáig bírt megállni a saját lábán, lecsúszott a csempe mentén, és elterült a zuhanytálcában. Piton lekapkta magáról a köntösét, és a pizsamaingét,és bevágta a kádba.
- Szedd össze magad! - szólt rá a lányra, de Hermione csupán annak örült, hogy jelenleg nem forgott vele olyan gyorsan a szoba.
Piton hirtelen ötlettől vezérelve teljesen megnyitotta a hideg vízcsapot, amiből a víz óriási erővel zúdult a lányra.
Hermione sikoltva próbált feltápászkodni, de a teste cserbenhagyta, így inkább igyekezett kimászni, de a férfi visszanyomta. Mikor a lány már szinte lilára fagyott, kiszedte a zuhanyzóból, beletekerte egy fürdő lepedőbe, és átvitte a hálószobába.
Hermione dideregve feküdt az ágyon, és magában megfogadta, hogy soha többé nem iszik egy kortyot sem.
Piton lesiet a bájitallaborba magához vett egy altató bájitalt, meg egyet másnaposságra. Az egyiket ledöntötte a lány torkán, aztán segített neki tiszta hálóruhát felvenni, és bebújtatta a meleg paplanok alá.
- Jobb, ha kialszod magad, holnap tiszta fejjel szeretnék beszélni veled. - Bár a mozdulatai gondoskodóak voltak, a hangja mégis keményen csengett.
Hermione szinte rögtön mély álomba zuhant, ahogy a fejét a párnára tette. A férfi egy ideig még mellette ült, figyelte,ahogy szuszog,addigra már elpárolgott a mérge. Lágyan kisimított egy tincset Hermione homlokából, majd visszament a fürdőbe, hogy rendet csináljon.
Hermione másnap tizenegy órakor ébredt a fejfájásra és émelygésre. Nyögdécselve tornázta magát feljebb az ágyban, és beletelt neki pár percbe mire rájött, hogy hol is van. Oldalra nézve meglátta a fejfájás elleni bájitalt az éjjeli szekrényen, amihez egy cédula volt támasztva. Rögtön idd meg, ha felkeltél! állt rajta a férfi összetéveszthetetlen kézírásával. Hermione eleget tett az utasításnak, és elégedetten tapasztalta, hogy fejfájásnak jelentős rész elillant.
Kiült az ágy szélére, egy kicsit még bizonytalannak érezte a járást, de muszáj volt kimennie a fürdőszobába.
Zuhanyzás közben eszébe jutott minden, ami az előző éjszakából kiesett.
Tiszta meleg ruhába öltözött, és a férfi keresésre indult. Végigjárta az egész házat utoljára a könyvtárszobát hagyta, de meglepetésére Perselus nem volt ott. Az ablakhoz lépett, és észrevette a férfit.
A kertben sétált, valószínűleg már jó ideje, ahogy a latyakos hóban látszódó lábnyomok számából meg tudta ítélni. Párszor már beszéltek róla, hogy ha megjön a tavasz akkor kihasználják a kert adta lehetőséget, és építettnek egy üvegházat a bájitalokhoz szükséges növényeknek. Hermione néhány virágot is szeretett volna, meg egy padot, ahova a nyári estéken kiülhettek volna.
Piton addig soha nem törődött a kerttel, a házhoz járt, mikor megvette, de soha nem ment ki, nem ültetett semmit, és nem gondozta azt, ami már megvolt rajta.
Viszont Hermionéval jó volt tervezgetni, a jövőre gondolni, még akkor is ha csupán olyan banális semmiségről volt szó, mint egy kovácsoltvas pad vásárlása a cseresznyefa alá.
A bájitalmester már legalább egy órája kint járkált, nem tudta, mit tegyen, hogy folytassa ezt a viszonyt anélkül, hogy nem hánytorgatja fel a sérelmét. Ismerte magát, haragtartó volt, sőt egyenes bosszúálló, és ezúttal nem akart ilyen lenni. Szerette volna, ha működik a dolog közte és Hermione között, de már nem volt biztos benne, hogy ez tényleg olyan jó ötlet. Mióta a lány belépett az életébe valami sorozatosan megnehezíti a kettőjük kapcsolatát, mintha csak a sors akarna nekik jelet küldeni, hogy nem kéne együtt mód sértette, hogy Hermione ennyire nem tartotta tiszteletben a magánéletét. Ha már a kezdet kezdetén így elárulják egymást a későbbiekben sem lehet jobbra számítani. Tudta, hogy ő ezek után megint be fog zárkózni, és biztos volt benne, hogy ez hosszútávon frusztrálná a lány és megint valami butaságot cselekedne. Nem akart még egy indokot szolgáltatni neki arra vonatkozóan, hogy újra nyomozni kezdjen. Nem viselne el tőle még egy arcátlan támadást a múltjával kapcsolatban. Ezen a mostanin sem tudta hogy fog tudni továbblépni. Forrt benne a méreg, rettentően haragudott a lányra. Úgy érezte a tegnapi kirohanása volt a legkevesebb, amit Hermionénak el kellett szenvednie ezzel kapcsolatban. Még így is visszafogta magát valamennyire, mert amikor tudatosult benne, hogy Granger minden észérvet feládozott a kíváncsisága oltárán legszívesebben felpofozta volna.
Felvetődött benne a kérdés, hogy ha nem maradhatnak együtt, akkor ő kihez is tartozik igazán? Lilyhez? Örökre elkötelezte volna magát a nőnek, aki tudomást sem akart róla venni a szakításuk után? Évekig kapaszkodott az együtt töltött idők emlékébe, álmodozott második lehetőségről. Egészen odáig ment, hogy felkutatta a legősibb varázslatok könyvét, ahol a halott feltámasztás idézetét írták le, de végül lemondott róla. Egyrészről félt, hogy Lily nem örülne, ha visszahozná, talán akkor sem akarna vele lenni. Másrészről pedig a varázslat igézet írója felhívta a figyelmet rá, hogy a varázslat bizonytalan, nem biztos, hogy úgy kapjuk vissza a szerettünket, ahogy kívánjuk, sokszor egy sötét, gonosz, hátborzongató jelenség tűnik elő a másvilágról a szerettünk testében. Ezt nem akarta megkockáztatni.
Nem volt kétsége afelől, hogy tényleg halálosan szerette a nőt egykor. De nem tudta teljes bizonyossággal azt állítani, hogy ma már nem szereti, szívének egy része még mindig utána sóvárgott, az évek múlásával sem jutott túl rajta.
Ugyanakkor Hermione bármennyire fontos volt neki, közel sem érezte még azt a mindent elsöprő szerelmet iránta, amit egykor Lily iránt. Pedig vágyott, rá esélyt akart adni maguknak, élni akart a lehetőséggel, hogy kell valakinek.
SS/HG
- Jó reggelt! - köszönt neki Hermione, mikor a Piton visszatért a kertből. - Már sokkal jobban vagyok, köszönöm a bájitalokat.
- Nem lett volna rá szükség, ha nem csinálsz ilyen bolondságot - fedte meg kissé Piton.
- Beszélni akartál velem. - Engedte el a füle mellett a férfi előbbi mondatát. - Mielőtt bármit mondanál, el szeretném mondani, hogy sajnálom, amiket tegnap a fejedhez vágtam. Mérges voltam rád, és nem kellett volna így beszélnem veled. - Piton bólintott annak jeléül, hogy elfogadta a bocsánatkérést.
A férfi elindult a kanapé felé, leült, és megvárta, míg a lány is helyet foglal. Kissé komor lett az arckifejezése, mikor Hermione az egyik fotelben helyezkedett el. Távolságtartó volt, szándékosan vagy sem, de éreztette a férfival, hogy nincs minden rendben köztük. Piton úgy érezte ez igazságtalan, hiszen leginkább neki lenne oka a sértődöttet játszani. Percekig csendben ültek, mindketten a gondolataikba merültek, fontolgatták mit is kéne mondaniuk egymásnak.
- Ez az egész nem történt volna meg, ha több mindent árulok el neked, amikor kérdezősködtél. - Ez nem bocsánatkérés volt a részéről, csupán egyszerű megállapítás.
- De nem tetted - felelte kissé sértődötten Granger.
- Azt hittem, mostanra már világossá vált számodra, hogy mennyire nem szívesen beszélek a múltamról. - Hermione elfordította róla a pillantását, helyette inkább a pulóvere ujját babrálta.
Piton egy ideig megint szótlanul ült, azon törte a fejét, hogy miért olyan nehéz még most is erről beszélnie a lánnyal, hiszen a legtöbb dolgot már úgy is tudta. A választ Hermione adta meg helyette a kérdésre.
- Még mindig szereted - suttogta halkan, miközben újra a férfi fekete szemébe nézett.
- Ne nézz ilyen vádlón, semmi okod rá! - csattant ingerülten Piton válasza; szeretett volna higgadt maradni, de képtelen volt rá. - Nekem van okom haragudni rád, elvégre ahelyett, hogy elfogadtad volna, hogy nem tudhatsz rólam mindent, inkább kiderítetted a magad módján, és nem számított, kit bántasz meg vele.
- Oh, elnézést, hogy nem voltam tekintettel Lily emlékére. És külön elnézést azért, hogy mardekárosként viselkedtem. Ha te kutattál volna utanám, az persze teljesen rendben lenne. - Egy csepp megbánás sem volt a hangjában, helyette viszont nagy adag maró gúny. Dühös volt, ha arra gondolt, hogy mindent tönkretett az, hogy a férfi képtelen volt elfelejteni egy fiatalkori szerelmet.
- Potterre sem gondoltál! - vágott oda a férfi. Hermione egy pillanatra elszégyellte magát. - Ha a fülébe jutna mindaz, amit most tudtok Dracóval, akkor a legkevesebb, hogy botrányt rendezne.
- Én nem akartam neki elmondani, és nem is fogom - védekezett. - Viszont az meglep, hogy te így a szíveden viseled Harry lelki békéjét - gúnyolódott.
- Engem egyáltalán nem érdekel az idióta barátod lelkivilága, ellenben a saját nyugalmam annál inkább. Túl kicsi a varázslótársadalom ahhoz, hogy egy ilyen dolog titokban maradjon.
- Talán szégyelled? - kérdezte döbbenten a lány.
- Természetesen nem! - sziszegte a férfi.
- Egyébként sem hiszem, hogy olyan titkos viszony, ha már Remus is tudott róla. Gondolom a kedves Lucius Malfoy is be lett avatva annak idején - akadékoskodott a lány.
- Az a négy idióta griffendéles volt az egyetlen, aki tudomást szerzett a kapcsolatunkról, no meg Dumbledore. - Piton előre hajolt és a térdeire támaszkodott. - Albus nem fogja elmondani többé senkinek, ebben biztos vagyok. Black, Potter és Pettigrew halottak, Lupin pedig a jelek szerint tartja a száját. Ahogy az emlékeidben láttam, semmi konkrétumot nem mondott el neked, amiből rájöhettél volna bármire is, de te akkor már bizonyos tények birtokában voltál, ezért értetted meg mégis, miről beszélt. - Sosem gondolta, hogy egyszer valamiért hálás lesz a vérfarkasnak, de a diszkréciója elismerésre méltó volt. - Viszont igencsak visszatetsző rád nézve, hogy ennyivel nem voltál elégedett. Tegnap világosan láttam a gondolataidból, hogy azt tervezted mindent meg fogsz tudni rólam és Lilyről.
Hermionét kirázta a hideg. Borzalmas emlékvolt, hogy a férfi megint betört az elméjébe noha azt remélte ettől már nem kell tartania soha többé. Attól pedig szinte felfordult a gyomra, ahogy Piton a másik nő nevét ejtette ki a száján.
- Jut eszembe köszönöm, hogy úgy vágyaztál az elmém épségére tegnap - csattant fel Hermione.
-Az este azzal vádoltál, hogy mindezeket a dolgokat csak azért tetted mert úgymond kikényszerítettem belőled. - Hermione fintorgott. - Nos, úgy vélem te sem hagytál más választást nekem. Szemrebbenés nélkül az arcomba hazudtál mikor kérdeztelek. Ezt mindenkitől nehezen viselem el nem csak tőled. Nem tudom tolerálni ezt a fajta viselkedést és a következményeit tapasztalhattad a saját bőrödön egy pár alkalommal. Azt hittem tanultál belőle. - Piton úgy nézett a lányra, hogy Hermione egészen kicsinek érezte magát a pillantásától.
- Köszönöm a leckét, Perselus - feleselt vissza merészen. - Nem kell többé "akaratodon kívül" alkalmaznod rajtam ezt a fajta büntetést.
Pár perces szünet állt be a beszélgetésben. Piton igyekezett higgadt maradni noha Hermione láthatóan megint arra játszott, hogy felmérgelje, mert így elkerülhette volna a további beszélgetést.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy téged ennyire zavar egy majd húsz évvel ezelőtti kapcsolatom. Én sem rovom fel neked, Weasleyt - vonta fel a szemöldökét.
- Engem nem maga a régi kapcsolatod mibenléte zavar, sokkal inkább az, hogy még mindig gondolsz Lilyre, őrzöd az emlékeit. - Piton összevonta a szemöldökét.
- Tulajdonképpen mit vársz tőlem? Dobjam ki Lily holmiját, és tegyek úgy, mintha soha nem létezett volna? - Erősen remélte, hogy a lány nem fogja ezt kívánni tőle, mert tudta, hogy nem tenné meg. Választani sem fog. Hermionénak el kell fogadnia, hogy Lily az élete része még akkor is, ha halott.
- Perselus, azóta ezen gondolkozom mióta tudom, hogy volt köztetek valami - mondta szomorúan. - Most már tudom, hogy volt oka annak, hogy nem beszéltél róla, mégpedig az, hogy túl fontos neked, hogy megoszd ezt másokkal. Éppen ezért jutottam erre a döntésre, amit most meg fogok tenni.
- Miért érzem úgy, hogy akármit mondok, nem változtat rajta? - tette fel a költői kérdést a férfi, nemtörődömséget színlelve.
- Sajnálom, de nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy egy húsz éve halott nő emlékével versenyezzek. Ha Lily még élne, akkor legalább lenne értelme, de így fogalmam sincs, mit kéne tennem.
- Senki nem kérte tőled, hogy ezen gondolkozz, nem is kéne ha... - A lány a szavába vágott.
- Tudom, ha nem sértem meg a magánszférádat, és nem tolakodom bele abba, mit titkolsz előlem. - Piton megmasszírozta az orrnyergét, belátta, hogy azzal nem jutnak sehova, ha szemrehányást tesznek egymásnak. - Valóban úgy gondolod, hogy sajnálom kéne, hogy megtudtam, másba vagy szerelmes? - Piton döbbenten nézett rá.
- Ezt egyetlen szóval sem mondtam neked soha, - tiltakozott, de a lányt nem győzte meg.- Kétlem, hogy akár egy pillanatig is ilyesmit éreztettem volna veled.
- Úgy voltál együtt velem, hogy közben egy halott nőt jobban szerettél, mint engem? Komolyan azt hiszed, hogy még annyi büszkeségem sincs, hogy inkább a homokba dugom a fejem, és maradok egy ilyen kapcsolatban, másodikként egy halott mellett? Valóban jobban éreznéd magad attól, ha még mindig nem tudnék semmit?
- Könnyebb lenne mindkettőnknek, ezt el kell ismerned.
- Talán... talán egy ideig az lenne, de akkor is közénk állna. - Hermione nem tudta tovább halogatni a dolgot, el kellett mondani. - Mindegy, hogy most teszem meg, vagy később. De előbb-utóbb ez bekövetkezne...
Piton döbbenten hallgatta, az agyában egy másodperc alatt számtalan kimenetele fogalmazódott meg ennek a beszélgetésnek, végül egyetlen lehetőség ragadt meg a tudatában: Hermione el fogja hagyni.
A lány felállt, odasétált hozzá, megfogta a kezét, és maga felé húzta. Piton arca kicsit sápadtabb volt, mikor Hermione megölelte, szemeit lehunyta és viszonozta a gesztust... az utolsó ölelést.
- Összepakolom a holmimat, nem maradok fent sokáig - mondta Hermione, mikor szétváltak, ezzel jelezve, hogy a férfi nélkül akarja csinálni.
Piton bólintott, és hagyta, hogy a lány felszaladjon a lépcsőn. Egyébként sem akarta végignézni, hogyan pakol össze Granger, és segíteni meg végképp nem akart neki ebben.
Hermione utoljára nézett körbe a hálószobában, a gyomra egészen idáig görcsben volt, mióta belefogtak a beszélgetésbe, de most mintha kicsit megkönnyebbült volna. Hamarosan túl lesz rajta, itt hagyja a házat, és akkor végleg megszűnik a feszítő érzés, legalábbis ebben bízott.
Szortírozás nélkül dobált bele mindent a már jól ismert dobozaiba. Csak a kabátját hagyta elől, aminek zsebébe beletette a lekicsinyített dobozokat, majd magára öltötte és visszaindult a szalonba, hogy végleg elbúcsúzzon a férfitól. Nem volt könnyű megtenni, de túl akart esni rajta. Ha maradna, sosem érezné magát többé igazán boldognak, ez a dolog végérvényesen közéjük állt, mert a férfi nem akarta eltemetni a múltat. Mindaddig, míg Piton nem engedi el Lily szellemét, nem tudja őt igazán szeretni, ezzel Hermione tisztában volt. Márpedig ő nem akart megelégedni azzal, amit most kap, ha együtt tervezik a jövőt, akkor tudnia kell, hogy senki más nem számít, csak ő. Nagyon kiábrándítónak találta, hogy Piton elvárta, hogy nyugodtan vállalja fel mindenki előtt a kapcsolatukat, taszítsa el a barátait, miközben cserében még arra sem volt képes, hogy beszéljen vele a múltjáról.
Piton folyamatosan járkált a szalonban, míg a lány pakolt, próbált valami hatásos érvet kitalálni, amivel maradásra bírhatná. Nem lehet, hogy elmenjen, és véget érjen az egész. Küzdés nélkül sosem adja fel a harcot! Képtelen volt hamis ígéretekkel dobálózni, amiket úgysem váltana valóra, de csak így simán elengedni sem tudta a lányt, ahhoz túl önző volt.
Hermione kissé megköszörülte a torkát, mikor már egészen közel állt a bájitalmesterhez, mert Piton látszólag nem vette észre.
- Valóban ezt akarod? - Lépett egy lépéssel közelebb a lányhoz. - Mit oldasz meg vele, ha elmész? Úgy érzem, csak a dacosságod hajt most.
- Tudod jól, hogy sosem akartam mást, mint veled lenni. - Piton felvonta a szemöldökét. - Nincs bennem semmi dac, csupán végre elhatároztam magam. Nem gondolhatod komolyan, hogy megelégszem a második hellyel. Egyébként, mindig is azt vártad tőlem, hogy álljak ki magamért.
- Igen, másokkal szemben, ha bántanak! - felelt dühösen a férfi. - Viszont az soha meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer majd velem szemben kell kiállnod méghozzá egy ilyen fontos kérdésben.
- Fáj, hogy hazudtál! Minden rosszat úgy akarsz beállítani, mintha csakis miattam történt volna minden! Ráadásul elvárod tőlem, hogy határolódjak el mindenkitől akinek nem tetszik a kapcsolatunk, de te még arra sem vagy képes, hogy legalább elmond nekem, ami közted és Lily között történt! - közölte hasonlóan mérgesen a lány.
Piton nem tudott mit mondani ezekre, így inkább kikapott Hermione szóáradatából egy részletet és arra reagált.
- Nem hazudtam neked, csak elhallgattam bizonyos dolgokat. - Hermione megengedett magának egy keserű kacajt. Sejtette, hogy a férfi vérbeli mardekáros módjára megpróbálja a maga eldönteni a mérkőzés állását. A gond csupán annyi volt, hogy Hermione ezúttal nem játszott...
- Mert így volt jobb nekem, igaz? - kérdezte gunyorosan.
- Mindkettőnknek így volt jobb! - Szívesen felképelte volna a lányt, hogy észhez térjen, és ne csinálja ezt az olcsó cirkuszt. Egészen jól tűrte azt a hangot amit, a lány megengedett vele szemben az utóbbi időben, ha vitájuk volt, de most kifejezetten irritálta ez a stílus.
- Csakhogy mi nem ketten vagyunk, hanem hárman! - Piton először nem értette mire céloz a lány, aztán rájött... Lily.
- Nem osztozkodom rajtad - szólt Hermione valamivel visszafogottabban. - Te sem tennéd ezt fordított helyzetben, sőt még ennyire sem lennél toleráns. El kell mennem, nem akarom, hogy azért legyél velem, mert az a másik fizikailag nincs a közeledben.
- Kétlem, hogy a hiányod meghozná a várt eredményt, Hermione! - morogta sötéten a férfi. - Nem egészen így működnek a dolgok! Az életben nincs fekete vagy fehér! - Hermione szeme megrebbent egy pillanatra. - Ha most elmész, azzal nem segítesz rajtunk!
- Magamon segítek. Te voltál minden vágyam. Amennyit megkaphattam belőled, azt megkaptam. Rá kellett jönnöm, hogy ez nekem nem elég. - Piton elhúzta a száját, belátta, hogy ezúttal kevés a mardekáros ravaszsága ahhoz, hogy elérje a célját. Mindenképpen el kell mondania, hogy érez valójában.
- Hazudnék, ha azt mondanám, nem örülnék neki, ha nem tudnál semmit erről és minden a régi lenne. Az első nő vagy, akivel komolyan gondoltam a kapcsolatom, és nem voltam felkészülve arra, hogy Lilyt végleg elfejtsem valakiért. Soha nem volt rá szükség, és fogalmam sincs, hogy kéne helyre tennem ezt a dolgot. Talán igazad van, hogy ez így nem működne túl jól, de azt nem vetheted a szememre, hogy meg sem próbáltam. A továbbiakban is azon lennék, hogy együtt maradjunk, de nem adsz esélyt.
Hermione halványan elmosolyodott. Ez igaz, tényleg próbált idomulni hozzá. Rengeteg dolog változott, mióta ide költözött csak éppen még mindig föléjük tornyosult a többi. Sok mindent eltűrt volna, nem is aggasztotta semmi más, kivéve, hogy a dobogón jelenleg csak a második helyen állt.
- Én is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nekem ennyi elég - felelte komolyan a lány. - A saját démonjaiddal neked kell megküzdened, ha eddig nem tudtam a jelenlétemmel és az érzelmeimmel ezen segíteni, akkor ez ezután sem fog sikerülni.
Lágyan a férfire mosolygott, és minden erejét összeszedte, hogy nehogy megint odabújjon hozzá. Nem tudta volna ölelni anélkül, hogy üres ígéretért könyörögne . Fájt a szíve, gombóc volt a torkában, legszívesebben ő is elfelejtett volna egy Exmemoriammal mindent, de ezt őrültség volt kívánni. Perselus az ajtóig kísérte egy ideig a kilincsen pihentette a kezét, próbálta rávenni magát, hogy lenyomja, és utat engedjen Hermionénak. Véget kellett érjen a búcsúzkodás, nem állhattak az ajtóban egy örökkévalóságig, már így is kezdett nevetségessé válni a helyzet.
Nem mondtak egymásnak semmi mást, minden szó banálisan hangozott volna. Piton reménykedett a mielőbbi viszontlátásban, abban bízott, hogy Granger pár nap múlva megbánja a döntését, és visszajön hozzá. De ezt nem mondta el neki, hagyta, hogy végigcsinálja, bár csupán a büszkesége tartotta vissza attól, hogy megragadja a karját és magához rántsa egy utolsó csókra.
Kilépett a házból a lánnyal együtt, tekintetével végigkísérte az útját a mellékutcáig. Hermione egy pillanatra megállt, visszafordult, még utoljára az emlékezetébe véste a férfi képét, aztán egy búcsúintés után befordult az utcába és elhoppanált.
Perselus száját vékony vonallá préselte, mikor rájött, hogy újra egyedül maradt. Megrázta a fejét, és bement a házba.