Meggyőző érvelés

„A két penge szikrákat hányva csúszott el egymáson. Hátra ugrottam, már támadt is nekem újra, ezúttal elléptem előle, majd egy gyors mozdulattal a lába elé löktem a lándzsám hegyét. Olyat esett, öröm volt nézni.
- Na, Acélka elpuhult! Mi vagy Te, Magnézium? – húztam kicsit az agyát is, hátha odafigyelne, mit is csinál. – Nem kellene össze-vissza vagdalkoznod – közöltem. – Ezt tanultad, Te nagyon Te?
- Fogd be! – mordult rám a szőke szíve legmélyéről jövő szeretettel. Csak addig átalakult benne ez az érzés. Nem szívom mellre. Minek?
Amúgy közös megegyezés alapján döntöttünk úgy, hogy az alkímia tilalomnak véget vetünk. Így Ed nagyon csini gyakorlópályát csinált nekünk a használatlan területre, plusz egész kis fegyvertárat. Intenzív edzés címén már nem is tudom, mennyi ideje csépeltük egymást teljes átéléssel.
Al meg Rit kihúztak két széket a konyha korlátjához és narancslét iszogatva figyelték műsorunkat. Gondolom, a tükör mögötti fehérköpenyesek is jól szórakozhattak rajtunk.
Edward nyögve tápászkodott fel, még nem adta fel, pedig már mindketten fáradtak voltunk. De életemben talán először Én voltam jobb kondiban, és ez nekem furcsa volt. Furcsa, mert gyorsabb voltam nála, és ez egyenlítette az erőviszonyokat.
Újra nekem rontott, ezúttal mintha nem csak vaktában csapkodott volna felém. És egyre nehezebb volt kitérnem előle, amit a hátam mögé kerülő méter magas fal sem könnyített.
Repült a kezemből a lándzsa, de annyira nem ijedtem meg, oldalra lendültem, de a saját cselemmel lettem padlóra küldve: felbuktam a lándzsa hegyében, és gyönyörűen orra estem. És naná, ha már orra, akkor úgy be is vertem, hogy vérezzen is. Gratuláljatok nekem!
- Barom! – morogtam orrhangon, ahogy befogtam a szaglószervem és lehajtottam a fejemet. A szemem is könnyezett.
- Jól vagy? – aggodalmaskodott rögtön kedves szöszkénk.
- Amint nem vérzek el, jól leszek – feleltem, és elindultam fel a fürdőszobába. – Valaki hozza utánam a törölközőmet! – szóltam, ahogy elhaladtam a konyha mellett, majd magamra csaptam a fürdő ajtaját.
Olyan öt percig csöpögtettem magam a mosdókagylóba, aztán, mikor Rita beadta a törölközőmet, engedélyeztem magamnak egy tizenöt perces zuhany alatt állást. És jól esett.
Kerestem magamnak valami kényelmeset, közben hallgattam, hogy odalent megint folyik a víz, Ed biztos befoglalta a zuhanyt.
- Lightning, kérem, fáradjon az ajtóhoz, Roy Mustang beszélni szeretne Önnel – hallottam a hangosból Dr. Drake hangját. Teljesen kivagyok ettől a Lightningozástól… Mért nem tudja esetleg a családnevem használni? Nem mintha bajom lenne a Villámmal, de ahogy kiejti az annyira hivatalos, mintha nem is tudom, kihez szólna… Meg ez az udvarias nyáladzása is az agyamra megy lassan… De lehet, csak a bezártságtól vagyok kiakadva…
Nedves hajjal baktattam le az ajtóhoz, majd rátenyereltem a gombra.
- Rainbird jelen – közöltem. A tükörfal elcsúszott előlem, az ajtó nyitva volt, mint mindig.
A „köztes" szoba megint más arcát mutatta, most egész kellemesen volt berendezve. Középen egy dohányzóasztal, körülötte két kanapé. Ja, és a vörös szőnyeget ne felejtsük el, az fontos.
Amikor pszichomókussal vagyok, neki van egy nagyobb íróasztal betéve, meg nekem egy ágyféle, hogy feküdjek, és meséljek. Hangulatot akartak oda, de nem jött össze. Orvosi vizsgálatkor az egész hasonlított jobban egy rendelőhöz. Műszerek, ágy, szekrények, minden volt. És persze, amikor jöttünk, az asztal és a székek. Egész kis brigád lehet, akik folyton azon vannak, hogy ez a szoba „alkalomhoz illően" nézzen ki.
Roy tökéletes nyugalommal intett felém, ahogy befejeztem a nézelődést. Engem rögtön elöntött a pulykaméreg, de próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, és nem egy percen belül neki esni. Legyen még öt perc az életéből…
- Ugye tudod, hogy legszívesebben most seggbe rúgnálak? – érdeklődtem nem túl kedvesen.
- Az ember azt hinné, ha már négy órát csépeltétek egymást Acéllal, ilyesmire nincs energiád – mosolygott rám.
- Ó, erre bármikor szívesen pazarolok energiát – mosolyodtam el.
- Kedves, de nincs szükség rá – hárította gyorsan az ajánlatomat. Levágtam magam a másik kanapéra. – Jut eszembe, hogy van az orrod?
- Kösz', jól, de a tiéd nem lesz, ha nem bököd ki gyorsan, mit akarsz – közöltem fenyegetően. Látszólag cseppet sem ijedt meg, pedig a helyében tettem volna.
- Megvannak a vizsgálatok eredményei – jelentette ki.
- Hú, nem kellett nagy talány hozzá, hogy kitalálják, egyikünknek sincs semmi baja – forgattam meg a szemeimet. Rákönyököltem a karfára és megtámasztottam a fejem. A tükörfalnak háttal ültem, így annyira nem zavartattam magam.
- Volna itt még valami – jegyezte meg mellékesen. – Doktor Rommer panaszkodott Rád.
- Csodálkozol? – mordultam. – Semmi bajom nincs, nem értem, minek kellett még a 'mókus is.
- Félsz a tűztől – mondta nyugodtan.
- És akkor mi van? – kérdeztem élesebben, mint akartam. – Breda halálosan retteg mindentől, aminek négy lába van és ugat, Edet két órán át kellett győzködni, míg hagyta magát megszúrni! Őket mért nem kezelteted? – világítottam rá a tényekre. – Szállj le rólam, semmi bajom nincs! – fontam össze karjaim a mellkasom előtt.
- Legyen, ahogy mondod – adta be a derekát. – Végül is, ha azt nézzük, elég „ép" észre vall, ha valaki megkérdezi, szűz vagy-e és erre azt válaszolod, világ életedben rák voltál.
- Ezt nem veled fogom megbeszélni, hiába is szeretnéd – morogtam válaszként. Amúgy, ja, tényleg azt válaszoltam a mókuskának, hogy rák vagyok, de hát tényleg!
- Nem érdekel különösebben – felelte. – Visszatérve az eredményekre, tényleg nem találtak senkinél semmi égbekiáltót. – Rá meredtem. – Mi az?
- Roy… Te tényleg… tényleg elhiszed ezt az egész vírusos kacsát?
- Már mért ne hinném? – nézett rám úgy, mint aki még életében nem látott alkimistát.
- Ez nem vírus, soha nem is volt, és soha nem is lesz – közöltem vele a tényt.

- Félre beszélsz? – látszott, hogy nem hisz nekem.
- Én? Félre? Mindenki rohadtul de félre van tájolva rajtam kívül!
- Nem értem, mire akarsz kilyukadni – csóválta meg a fejét.
- Hogy ilyen nehéz legyen a felfogásod! – kezdtem elveszteni a türelmem. – Mint mondtam, ez nem vírus. Nem lehet betegség, ami eléget egy nőt, nem érted?
- Ha a Másik Világból jött… - kezdte, de közbevágtam.
- Gondolkozz egy kicsit, vazz! Ha Te meg akarnál hódítani egy egész világot, küldenél olyan katonákat, akik betegek? Ráadásul az összes támadó meghalt, egyik sem lángolva, a Kapu pedig bezárult, Ed szerint csak két oldalról lehet kinyitni, de nincs a túloldalon alkimista, aki meg is tehetné, pláne nem ezen az oldalon! – érveltem az igazam mellett.
Pár percig nem válaszolt, aztán lassan bólintott.
- Végül is, ha ezeket figyelembe vesszük, igazad lehet – hagyta rám.
- De jó, egy hétig tartott nekik, de végre belátják! – sóhajtottam fel.
- Akkor mire gyanakszol?"