Barney tudta, hogy a szülők nagy patáliát csapnak, ha a gyerekek eltűnnek, de pontosan erre számított. A nagy hiszti közben mindenki azt hiszi majd, hogy leléptek innen. Az külön szerencse, hogy a Mark gyerek felhozta ezt a témát, még mielőtt Barney tett volna utalásokat rá, így neki már csak helyeselni kellett. A kamerákat se ellenőrizték emiatt. Mindenki elindult keresni a gyerekeket – odakint.
Azért amikor benéztek a lezárt folyosóra, drukkolt magában, hogy ne kezdjenek alaposabban körbenézni odabent – végül is gondosan be volt zárva, hogyan is mehetett volna be oda bárki, pláne gyerekek? Szerencsére a szülők és a rendőrök is erre a következtetésre jutottak, és nem mentek be, nem néztek körül.
Az is egy gyenge pontja volt a tervének, hogy mi van, ha a rendőrök még így is ellenőrizni akarják a kamerákat, annak ellenére, hogy ketten is látták a kölyköket lelépni. De szerencsére ez se történt meg. Majd pár nap múlva megnézhetik, de ha idő előtt megtalálják a kölyköket – amíg még életben vannak – az jól elrontaná a mókát. Nem mintha azok bármit is tudnának mesélni, ami ne látszódna a kamerákon, ott meg nem látszik, hogy ki van a jelmezben. Így is igyekezett a kamerák látókörén kívül mozogni, és semmiképpen sem feléjük nézni.
Most, hogy ilyen közel volt a céljához, még nehezebbnek tűnt a várakozás. A szülők meg a rendőrök végre elmentek, de Scott még tett-vett egy darabig. Látszott rajta, hogy nyugtalan. Ez érthető is volt, hiszen övé volt a felelősség, és Barney érzett is egy egészen csekélyke lelkiismeret furdalást Scott miatt, akit a barátjának tartott, és nem akarta, hogy gondja legyen miatta.
De aztán végre Scott is elment. Barney azért még várt egy darabig, hátha valaki visszatér, és várakozás alatt igyekezett elfoglalni magát. A régi robotokat, akikre amúgy is szüksége lesz majd később, hátravezette a lezárt folyosó ajtajához. Kikapcsolta őket, hogy ne mászkáljanak el. Foxy bent volt a lezárt részen, az egyik szobában, mert még mindig nem működött rendesen. Majd rá is szüksége lesz, de őt majd kihozza később.
Most még nem akart belépni a lezárt részre. Még nem, mert már így is nehezére esett a várakozás, tudva, hogy a gyerekek ott várnak rá a hátsó szobában. Azt a termet már korábban előkészítette, és az italba altatót kevert, ami kiüti őket addig, amíg ráér velük foglalkozni. Rendkívül mulatságosnak – és egyben izgalmasnak – találta, hogy míg a szülők mindenfelé keresik őket, a kölykök végig ott szunyókáltak a hátsó raktárban, erősen a székekhez kötözve.
Természetesen ő volt az, aki a Rugós Bonnie jelmezt viselte. Most először volt rajta, és pontosan olyan rettenetes volt, mint azt Kyle és a többiek mesélték. Büdös volt és szoros, nem nagyon lehetett kilátni belőle (majdnem fellökött pár kisebb porontyot, akik előtte szaladgáltak). Hónaljban meg ágyékban annyira szorított, hogy csak valami igen retardált módon lehetett benne mozogni - a gyerekek emiatt azt is hitték, hogy igazi robot, nem pedig csak egy jelmezbe bújt ember. Mivel beszélni nem beszélhetett – nehogy lebukjon -, a karját meg alig tudta mozgatni, attól félt, a kölykök nem értik majd meg, amit jelelni próbál nekik, és nem fogják követni. Szerencsére ez nem így történt, nem kellett csalódnia bennük.
A raktárban már minden készen állt a nagy attrakcióra. A legtöbb holmit már napokkal előtte odakészítette, úgymint az asztalt, a székeket, a szemeteszsákokat és egy szerszámosládát, kötelekkel meg különféle eszközökkel töltve. Még nem döntötte el, mit szeretne használni. A pusztakezes módszer eddig is remekül működött, és mindenképpen élni is fog vele megint, de szeretett volna valami… látványosabbat. Előkészített egy fejszét, egy kalapácsot és egy franciakulcsot is. Kést nem, mert még valami elcseszett balszerencse következtében valamelyik gyerek megszerzi és megsebesíti vele. Beéri a többivel, azok így is izgalmasabbnak tűnnek - leginkább a kalapács tetszett neki, a súlya és a fogása tökéletesnek tűnt. Próbaképpen suhintott vele párat, és teljesen olyan volt, mintha a karja meghosszabbítása lett volna. Mindent érezni fog rajta keresztül, minden egyes ütést és csontroppanást. Igazán izgató gondolat volt.
Kíváncsi volt arra is, hogy milyen hatással lesz rá a vér. Mert az biztosan sok lesz. Ilyen nagy mennyiségben csak egyszer látott vért, amikor egyszer tizenöt éves korában az apjával és az apja néhány haverjával elmentek vadászni, és lőttek egy szarvast. Ott is sok vér volt, gyönyörűen megszínezte a havat, és Barney jól emlékezett még nehéz, rezes illatára is. De az mégse emberi vér volt – gyerek vér –, ennélfogva alig várta, hogy megtapasztalja ezt az új élményt.
Takarítóeszközöket is vitt a raktárba. Remélhetőleg szükség lesz rájuk, mert ha nem, elmondhatja, hogy elpocsékolt egy remek alkalmat.
Egyre kevésbé gondolt úgy a gyerekekre, mint vele azonos jogú személyekre. Mint olyan személyekre, akikkel többször is beszélgetett régebben, akiknek segített kinyitni az üdítőjüket, és akiket nem árult be, amikor rendbontáson kapta őket. Most már prédák voltak. Egy csapat magatehetetlen, rettegő zsákmányállat.
Odakint már besötétedett. Eleget várt, végre eljött a móka ideje. Az egész hely az övé, és van egy teljes éjszakája, hogy eljátszogasson a kis szarosokkal.