Munka Kapcsolat

by EttiHun

Érdemes olyannal kezdeni, aki csak bánt minket, mert látszólag képtelen az emberi kapcsolatokra? Jár-e második esély annak a nőnek, aki egyszer hozott egy ostoba döntést? Jogos-e megtorolni a sérelmeinket, még akkor is, ha már nem törvényes eszközökkel visszük véghez? Túl lehet, túl szabad lépni az egymás ellen elkövetett dolgokon? A véleményeknek nagyon fogok örülni.

21. Chapter 21

Ez a fejezet 18+-os részeket tartalmaz!

21.

Éjsötét szemedből, fény árad felém
Lelkem tiéd, rabszolga lettem, izzó parázs a szívem helyén
Lásd varázsos vágyad, nálam célba ért
Ha nézel rám, szememben látod, hogy a szerelmem mindörökkön tiéd...

(Részlet a Bajadér c. operettből)

Hermione már jó néhány napja el hagyta a Piton-rezidenciát. Az első pár napban a bájitalmester igyekezett figyelmen kívül hagyni a nyilvánvaló tényt, hogy a lány nem csupán gondolkozási idő miatt szakította meg vele minden kapcsolatot. Beletemetkezett a munkába, kísérletezett és számításokat végzett.
Mindeközben alkalmazásába vett egy házimanót, aki kicsit túl fiatal és túl szemtelen volt Piton ízlésének, mégis volt benne valami, ami az első percben hatással volt rá. Talán csak kicsit emlékeztette Hermionéra, vagy az is lehet, hogy eljutott arra szintre, ahol már nem számít, milyen az alkalmazottai modora. Persze voltak dolgok, amiket igyekezett figyelmen kívül hagyni. Többek között azt is, hogy Mimó nevű fiú manója lila kantáros nadrágot viselt, és módfelet kíváncsi természetű volt..

Egy-két hét elteltével kezdett világossá válni a férfi számára, hogy a távozás valóban nem csak valami gyerekes dacosság volt Hermione részéről, hanem igenis komolyan gondolta azt a nevetséges dolgot, hogy elhagyja.
Nem szívesen vallotta be, de fordított esetben ő is ezt tette volna. Viszont még így is fájt elviselni a lány egyre jobban ránehezedő hiányát. Először megvonta a vállát, ha reggelente úgy fordult az ágyban, mintha át akarná ölelni még halkan szuszogó kedvesét, de csak a levegőt tudta megmarkolni. Egy ideig elhessegette az üresség érzését, mikor nem volt kihez szólni az étkezések során. Igyekezett nem törődni a házat betöltő csenddel, ami fojtogatta a lelkét.

De bármennyire próbált nemtörődömséget színlelni, nem sokáig ment neki. Az elmúlt hetek során diszkréten körbeszimatolt, merre lehet a lány.
Sajnos azt nem tudta kideríteni, éppen hol tartózkodhat, de abban biztos volt, hol nincsen.
Kizárta annak a lehetőségét, hogy a Roxfortban lenne, mivel tisztában volt vele, hogy Minerva már tájékoztatta volna arról, ha Hermione huzamosabb időt töltene a kastélyban. Meggyőződése volt, hogy McGalagony beleütné az orrát a kettejük dolgá látta maga előtt az összeráncolt homlokú idős boszorkányt, ahogy az én előre megmondtam stílusában kioktatja a nőkkel való viszonyáról. Még, ha el is bújna Dracónál, McGalagony akkor is tudna róla, hogy átlépte az iskola védőkorlátait, így mindenképpen érkezett volna hozzá egy érdeklődőnek álcázott levél.

A második lehetőség miszerint a foltozott üstben vett ki szobát hamar megcáfolódott mikor visszafogott udvariassággal érdeklődött Tomnál. Könnyű szerrel tudott olvasni Tom fejében, Hermionénak nyoma sem volt a gondolatai között.

A harmadik lehetőség is szertefosztott, mikor napok múlva sem dörömbölt az ajtaján Potter és Weasley, hogy a hirtelen jött griffendéles bátorságukkal megpróbáljanak neki beolvasni, amiért a drága barátnőjük miatta itatja az egereket. A lelke egy pici része bánta, hogy nem került sor az incidensre. Jó móka lett volna a földbe döngölni azt a két idiótát, kiváltképpen Molly és Arthur fiacskáját.

Így tehát kizárta azt a három helyet, amit lehetségesnek tartott a lány honléte felől, és pontosan ezért kezdett el aggódni. Hermione előnyben volt a mugli Londont illetően, számtalan olyan helyen tartózkodhatott, ahová ő még térképpel sem találna el.

Egyre inkább dühítette, hogy annak idején elnyomta magában a vágyat, hogy jobban megismerje a mugli apjával részévé vált másik világot. Természetesen sok dologban tájékozott volt, gond nélkül igénybe tudta volna venni a közlekedési eszközöket, és minden további nélkül el tudott volna vegyülni a tömegben a megfelelő mugli öltözék segítségével. A gond ott kezdődött, hogy soha egyetlen egyszer sem beszéltek Hermione varázsvilágon kívüli életéről, így még csak azt sem tudta megmondani melyik lehet a lány kedvenc parkja.

Nem sok választása maradt, mint várni, mert bár azt nem tudta, hogy hol van a lány, de abban biztos volt, hogy hol lesz március huszonegyedikén...

Hermione lassan kortyolgatta a kávéját egy kedves kis kávéházban a holland parktól nem messze. Kora reggel volt, és ő szándékosan az ablak közelében ült, hogy láthassa a munkába igyekvő emberek forgatagát, ahogy elvonulnak előtte.

Teljesen nyugodt volt, egy parányi izgalmat sem érzett aznapi vizsgája miatt. Felkészült, ebben biztos volt, nála jobban már csak a *KMMV-re készülők tudhattak volna többet.( Kiemelkedően Magas Mester Vizsga).
Jó tanára volt, nem a legtürelmesebb fajta, de a szakértelme senki máséval nem ért fel. Piton volt a legnagyobb szaktekintély akit ismert, és a profizmusa arra sarkalta a lányt, hogy ő is jó akarjon lenni. Igyekezett nem arra gondolni mekkora árat fizetett azért, hogy most ne kelljen a gyomorgörccsel küzdenie a vizsga előtt.

A szíve darabokban volt, a lelke szétszaggatva ezer apró darabra, de tudta, hogy túl kell ezen esnie, történjék utána bármi. Le kell zárnia egy korszakot.

SS/HG

Perselus már egy órája az aulában álldogált arra várva, hogy a lány kilépjen a tanteremből, és egyenesen felé menjen. Úgy helyezkedett, hogy Hermione még véletlenül se tudja kikerülni, és arra számított, hogy jelenetet sem fog rendezni a többi ember előtt.

Nem gondolkozott rajta igazán, hogy mit fog mondani, sőt nem is tudott neki mást mondani, mint amit már hetekkel ezelőtt. Csak azt tudta volna megismételni, hogy nem jó döntést hozott.

Eltelt másfél óra, és a diákok kezdtek kiszállingózni a teremből kezükben a vizsgapapírjukkal. Perselus szemeivel végigpásztázta a folyosót, de sehol nem látta a lányt a többiek között. Addig várt, míg mindenki ki nem jött a teremből, végül szemöldök ráncolva besétált abban a reményben, hogy a lány talán még ott van és az egyik professzorának teszi fel az utolsó kérdéseit.
Ez azonban korántsem így volt. A teremben egy ősz szakállú vizsgabiztoson kívül csak a tantárgyat tanító professzor volt jelen, akik mindketten az idén levizsgázottak eredményeit tárgyalták. Perselus megköszörülte a torkát, és pár lépéssel közelebb ment.

- Jó napot Perselus! - nyújtotta felé - a szintén bájitaltant tanító professzor - a kezét. - Jó újra látni téged, és egyben kellemes meglepetés is.

- Adolphus! - rázta meg a felé nyújtott kezet.

- Az úr itt Christoph König professzor a salzburgi testvériskolánkból - mutatta be udvariasan egymásnak az ismeretleneket. - Piton vicsorogva vele is kezet fogott. - Perselus Pitont aligha hiszem, hogy be kell mutatnom a mi köreinkben. - Pitonnak bármilyen más körülmény között jól esett volna a hízelgés, de most nem volt türelme ezekhez a formaságokhoz.

A másik két férfi próbálta bevonni az előbb elkezdett társalgásba, de Perselust nem igazán érdekelte a diákok teljesítménye. Sőt semmi más nem érdekelte azon kívül, hogy választ kapjon a kérdéseire még mielőtt valakit bántalmazna dühében.

- Ne haragudj Adolphus, de szűkös az időm! - szólt közbe a bájitalmester, mikor a másik kettő belefogott volna az eredmények további kitárgyalásába. - Miss Hermione Jane Granger miatt vagyok itt.

- Oh, a kisasszony kitűnő eredménnyel vizsgázott le. Én mondom, remek felkészítő tanára voltál, nem lehetett hibát találni a munkájában...

- Jó, de hol van most? - kérdezte éppen csak annyira sürgető hangon, hogy még ne legyen túl feltűnő.

- Honnan kéne tudnom? - kérdezett vissza csodálkozva Adolphus. - Nem szoktunk a vizsgázók további sorsa iránt érdeklődni. Idejönnek, levizsgáznak, elmennek, ezt te is tudod. Nem vesszük őket nyilvántartásba.

- Két perce ért véget a vizsga, és nem tudod megmondani, hol van a lány,a mikor itt csak egy ajtó van, amin távozhat, és azon nem jött ki? - A másik két férfi értetlen pillantást váltott egymással. - Talán az ablakon át távozott? - sziszegte ingerülten.

- Nein, Frau Granger... oh, Verzeihung... én találom nem a szavakat - König elbizonytalanodott az angolját illetően és Piton határozottan úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban meg tudná ölni. - Ő volt ma nem itt a többiek között - nyögte ki végül.

Piton egy pillanatig gondolkozott mire rájött, hogy mit takar a rémes akcentus és hibahalmaz. Megmasszírozta az orrnyergét. Képtelenség, hogy a lány elmulasztotta volna a vizsgát.

- Ő vizsgázott egy hét ezelőtt le, kitűnő eredménnyel - tette még hozzá.

- Nem is értem mi ütött beléd, hiszen pontosan te kérvényezted egy levélben az újabb időpontváltoztatást - nyújtotta felé a sárgás pergament, amit Piton rögtön felismert. Vállalkozása jellegzetes címere rajta volt ugyan, de bármibe le merte volna fogadni, hogy ő nem írt semmilyen levelet. Elvette a pergament, majd kimentette magát a zavarodottan utána néző kollégáknál, és kisietett a teremből.

Amilyen gyorsan csak tudott, hazament, és meg sem állt a könyvtárszobájáig. Mimó utána kiabált, hogy nemrég látogatója volt, de Piton rendíthetetlenül haladt felfelé az emeletre.

Elhelyezkedett a kedvenc bőrfoteljében, és percekig csak forgatta kezében a levelet. A sorokat már átfutotta, nem volt bennük semmi különös. Egy udvarias levél volt, amiben új időpontot kért Hermione számára... Csakhogy ezt nem ő kérte. Hamisítványnak nagyon ügyes volt, és igazából Adolphusnak nem is volt oka kételkedni a valódiságában.
A kézírás megegyezett, amit Hermione nyilván a nála maradt szerződésről másolt át. A vállalti pecsét valódi volt. Összességében véve ez nagyon szép munka volt a griffendélestől, aki mostanra már bebizonyította a férfinak, hogy alaposan félreismerte őt.

Perselus kezdeti bosszúságát elsöpörte valami furcsa érzés, amit egy ideig nehezen tudott beazonosítani, majd végül rájött: büszkeség. Büszke volt a fiatal nőre, aki túl tudott járni az eszén, feladva számára az újabb leckét, hogy a nyomára bukkanjon. Viszont a büszkesége hamar elpárolgott, ahogy ráébredt, ez a fajta viselkedés, ahogy Hermione bánik vele bizony nem holmi gyerekes csíny, a lány valószínűleg tényleg ki akar lépni az életéből.

Halkan, mérhetetlen keserűséggel nevetett, miközben alakját körülölte a kora tavaszi napsütés. Szemét végighordozta a rendetlen kerten, és úgy döntött, itt az ideje, hogy újabb lépéseket tegyen, hiszen nem gondolhat egyfolytában az őt ért veszteségre.

Mert azt, hogy Hermione elhagyta, kétségkívül annak érezte és ahelyett, hogy a miérteken gondolkozott volna, inkább csak haragot kezdett el érezni a lány iránt.

Az asztalához ült, maga elé vonta a próféta aznapi számát, és a hirdetéseket böngészte, de a sorok közben tekintete óhatatlanul a sötét színű asztallapra sodródott, felidézve benne azokat a pajzán perceket, amiket itt töltött el Grangerrel.

Hermione már hatodszorra kérdezte meg ugyanazt a férfitól, és Piton minden alkalommal kitért a válaszadás elől. Kezdte egyre jobban elveszíteni a türelmét, és legszívesebben bezárkózott volna valahova, hogy egy órára egyedül lehessen. A lány kitartása a múltjával kapcsolatos kutatásban már kezdett elviselhetetlen lenni.
Hermione időnként nem volt hajlandó elfogadni a nemleges válaszokat vagy a féligazságokat.
Tisztában volt vele, hogy idővel egyre több mindent kell elmondania, de ezt nem tudta ilyen rohamléptekkel megtenni, mint ahogy elvárták tőle.

- Perselus, tudom, hogy nem könnyű erről beszélni, de tudni szeretném, hogy... - Piton úgy vágta le a villáját a tányér mellé, hogy Hermione ijedten összerezzent.

- Valóban úgy gondolod, hogy ez a legmegfelelőbb beszédtéma ebéd közben? - kérdezte a lánytól abban a hangnemben, amit régen a diákjaival szemben használt.

- Teljesen mindegy, hogy reggeli, ebéd, vacsora, fürdés, bájitalfőzés, olvasás, vagy bármi egyéb tevékenység közben kérdezem - felelt pimaszul a lány. - A kérdés még kérdés marad, Perselus, akkor is, ha nem válaszolsz rá. De nyugodtan rakjuk a többi közé, egyel több, már nem számít - legyintett lemondóan, és a tányérja felé fordult.

Piton egy percig csak nézte a lány, közben olyan erősen szorította villáját, hogy majdnem elgörbült. Ordítani tudott volna attól, hogy Granger nem akarja békén hagyni. Bár tudta, hogy a lány valóban nem akarja minden titkát kiszedni belőle, a rengeteg kérdéstől mégsem tudta ezt teljesen elhitetni magával. Védeni akarta mindenét, ami a múlttal kapcsolatos, de ugyanakkor tisztában volt vele, hogy a lány csak meg akarja ismerni, amennyire csak lehet, hogy fel tudja építeni a jellemét. Bár továbbra sem értette, hogy ezen ismeretek nélkül hogy tudott beleszeretni.
Ez is csak egy újabb gondot akasztott a nyakába. A lány meglepően könnyedén mondta neki, hogy szereti, akár naponta többször is, míg ő ez idáig egyetlen egyszer sem kedveskedett neki ezzel. Bár az is igaz volt, hogy egyébként is csínján bánt ezzel a szerinte túlértékelt szóval. Mégis a fő oka az volt eddigi hallgatásának, hogy nem volt benne biztos, hogy ez az a szerelem, amit már érdemes hangoztatnia.
Jól érezte magát a lánnyal a legtöbb esetben... De mint most is, inkább legszívesebben faképnél hagyta volna, amiért nem tudja békén hagyni a halálfalósággal kapcsolatos kérdéseivel.

- Nem vagy éhes? - kérdezte semleges hangon a lány. - Nyugodtan megebédelhetsz, nem foglak tovább zaklatni. - Piton kétkedő pillantást küldött felé, valahogy nehezére esett elhinni, hogy tényleg nyugta lesz.

Hermione újra az evésre fordította a figyelmét, és látszólag hidegen hagyta, ahogy Piton méregeti. A bájitalmester csapdát sejtett ebben a hallgatásban, jobb szerette volna elkerülni. Némi gondolkozás után inkább úgy döntött, egy viszonylag kielégítő válasszal elkerülheti a további vitát.

- Egyáltalán nem élveztem egyetlen halálfalógyűlést sem, már a kezdet kezdetén sem! - mondta keményen. - Természetesen nem tett boldoggá, ha láttam, ahogy mások kínozzák a muglikat, és attól sem éreztem jobban magam, hogy én nem tettem meg, csupán néztem!

- Értem - felelte halkan a lány, mint akit zavar, hogy ilyen témáról beszélnek, holott ő hozta fel.

Pitont rögtön elfutotta a méreg. Minden alkalommal ez történt, ha nem adott rögtön választ a lánynak. Hermione kényszerítette ki a válaszokat, utána meg nem tudott mit kezdeni velük. Pedig sejthette, hogy semmi vidámat nem fog hallani a férfitől ezzel kapcsolatban.

- A fenébe, Hermione, ne csináld ezt! - A lány meglepődve nézett rá. - Úgy ülsz ott összetörve, mintha okod lenne a bánkódásra, és ettől nekem rosszul kéne éreznem magam.

Hermione felállt, és kivitte a tányérját a konyhába, semmi kedve nem volt már enni. Megint vitatkoztak, megint csak egy kicsit haladtak előrébb. Ennél ő már többet akart. Mindenét odaadta a férfinak, amit csak tudott, logikusnak tűnt számára, hogy cserébe kap is valamit.
Mikor visszament az étkezőbe, Piton éppen elhagyni készült az asztalt.

- Nem eszed meg a többit? - kérdezte a férfi tányérját nézve, amiről alig hiányzott valami.

- Nem! - morogta vissza. - Te aztán igazán tudod, hogy vedd el az étvágyam.

- Szóval az, hogy még mindig csak parányi információmorzsákat vagy csak képes elém vetni, az én hibám? - Piton úgy nézett rá, mint aki egyértelműen őt hibáztatja. - Tudom, hogy idegesítő és erőszakos vagyok, de nem véletlenül kezdtelek el faggatni - tette csípőre a kezét, és ettől kicsit anyáskodónak tűnt a férfi szemében. - Rohadtul unom, hogy tele van sebekkel a lelked, és nem akarod, hogy ezek végre behegedjenek.

- Ne analizálj engem! Egyszer és mindenkorra vésd az eszedbe, ha el akarok valamit mondani, el fogom mondani! Világos? Remélem, elég intelligens vagy hozzá, hogy felfogd! - acsarkodott Piton, majd megfordult, és felment az emeletre magára hagyva a lányt.

Hermione legszívesebben hozzá vágta volna a tányért. Mindig faképnél hagyja, elvonul és magába zárkózik. Meddig képes ezt elviselni egy nő?

- Ez komolyan hihetetlen! - morogta Hermione, és a férfi után indult, ezúttal nem akarta magát hagyni.

Piton a könyvtári asztalnál ült, pergameneket nézegetett, és igyekezett nem arra gondolni, hogy megint felidegesítették egymást. Nem nézett az ajtó felé, amit Hermione olyan hévvel csapott ki, hogy a mellett lévő üvegajtós szekrény ajtaja berezonált. Figyelmen kívül hagyta a több mint tíz perces folyamatos szidalmazását, és még akkor sem volt hajlandó a lányra nézni, mikor az közvetlen közelről az arcába kiabált.

Hermione elkeseredésében bokán rúgta a férfit, aki erre meglepő módon nevetni kezdett.

- Te most kinevetsz engem? - hökkent meg a lány levegőért kapkodva.

- Gyerekes vagy, nem sok mást tudok tenni - felelte látszólagos nyugodtsággal a férfi. - A kislányokat ki szokták nevetni, kedvesem.

- Bekaphatod! - sziszegte Hermione.

- Inkább te az enyémet - válaszolt kissé fenyegető hangon, ahogy a lány melleire tévedt a pillantása.

- Csak szeretnéd - vágott oda Hermione kezét a melle elé emelve. - Valamit valamiért...

- Tehát, ha beszélek neked bizonyos dolgokról, kellemesebb helyen használod a szádat? - kérdezte szemöldökét felvonva. - Érdekes alku, mindenképpen megfontolandó. - Roppant jól szórakozott a lány dühös arckifejezésén.

Hermione összefonta a kezeit a mellkasa előtt, és nagyon határozottnak tűnt. Piton letette az asztalra pergament, amivel eddig foglalkozott, és várakozásteli pillantással nézett a lányra. Pár percig szótlanul méregették egymást, mint akik véres leszámolásra készülnek. Végül Hermione hetykén megvonta a vállát, és negédesen a férfira mosolygott. Piton tudta, hogy ez nem jelent jót...

- Akkor gondolkozz csak ezen, drágám, ameddig jól esik. Remélem, nem lesznek káros hatásai a szexuális életünk beszüntetésének. - Megfordult, hogy elinduljon kifelé, de Piton már az első lépésnél a karja után nyúlt, és maga mellé rántotta.

Szinte rászegezte a lányt az asztallapra, lesodorva róla minden mást. A lány a széttört tintásüveg darabjait nézte a földön, de egy pillanat múlva visszakapta a pillantását, mikor megérezte nyakán a másik forró leheletét. Piton nem ért hozzá, nem csókolta meg, csak fogva tartotta, és a szemével pásztázta a ruha alól fejsejlő bőrét. Hermione nyaka megfeszült, ahogy igyekezett szabadulni az erős karok közül, és kicsit nyugtalanította a férfi pillantása. Piton annál erősebben szorította, minél inkább mocorgott, miközben teljesen ránehezedett a mellkasával, és továbbra is kiismerhetetlenül méregette egyetlen szó nélkül. Hermione egy idő után látszólag feladta a küzdelmet, de igazából csak a percet várta, mikor Perselus végre egy kicsit engedett a szorításon, és újra ficeregni kezdett.

- Ez egyáltalán nem vicces, Perselus, engedj el! - szólt rá a férfira, mikor az újra erősen lefogta.

- Én sem viccnek szántam! - felelte sötéten a férfi. Hermione szemében egy másodpercre felvillant az aggódás. Igyekezett bízni a férfiban, de ez a helyzet nem volt teljesen ínyére. - Valami talán nem tetszik?

- Igen, az, hogy ideszorítottad a karom! - Piton ekkor közelebb húzta egymáshoz a lány két csuklóját, könnyűszerrel összefogta őket bal kezével, a másikkal pedig előhúzta a pálcáját a zsebéből. - Azzal mit akarsz? - Ezen a ponton már komolyan megijedt, pedig tudta, hogy nincs mitől tartania. Piton nem bántaná, maximum kicsit megleckéztetné, vagy kellemetlen helyzetbe hozná, de semmiképpen sem bántaná.

A férfi a lány számára is ismerős varázsigét mormolt, de mikor hangot akart adni a tiltakozásának, már késő volt. A csuklói köré fehér selyemkendők tekeredtek szétfeszítve a karját. Piton az asztal két lábához rögzítette a sálak másik végét. A béklyó nem volt túl szoros, nem akarta, hogy a lány karjai meghúzódjanak, de annyira laza sem volt, hogy Hermione néhány centinél jobban meg tudja emelni a felső testét.
Piton a tekintetében látta a felismerést, ahogy rájön, egykori ábrándját kezdi épp átélni. Nyilván emlékezett rá, hogy a férfit különösen az a kép izgatta fel, mikor ő az ágyhoz kötözve várta, hogy kényeztessék. Piton folyamatosan tartotta vele a szemkontaktust, majd Hermione gondolatfonalai átvándoroltak a férfi elméjébe, ahova ő engedte be a lányt.
Újra levetítette a lánynak, annak az álomképnek azt a verzióját, amit Hermione először képzelt el magának. Azóta már nem nagyon fantáziálgatott, mivel Piton minden igényt kielégítően bánt vele az ágyban. Nem volt szüksége külön ábrándokra, bármit megkapott, amit csak kért. Ezért most meglepetésként érte, mi minden volt a fejében hormontúltengéses diáklányként, ugyanakkor meg is ijedt kissé. Attól tartott, hogy Piton beváltja az egykor mutatott képet arról, hogyan is történne ez az aktus köztük...
Mire a rövidfilm véget ért, érezte magában a bizsergést, ahogy a fehérneműjén is egyre nagyobb volt az izgatottságától kialakult nedves folt. Piton észrevehette tekintetében a riadalmat, miután a kapcsolat megszakadt, mert hirtelen a lány hajába csúsztatva ujjait finoman megsimogatta.

- Ugye nem kell mondanom, hogy nem foglak megerőszakolni? - kérdezte halkan. - Minden úgy történik majd, ahogy elképzelted, azzal a különbséggel, hogy nem fogok fájdalmat okozni. Érted? - Megvárta, amíg Hermione szeméből eltűnik a pillanatnyi aggodalom, és bólint, majd visszatért a szerepéhez.

- Nem szép dolog. Azzal fenyegetőzöl, hogy nem kapom meg tőled azt, ami mindkettőnknek jólesik - mormolta Piton a füle mellett, elsimítva onnan néhány hajtincset. - Azt hiszem, inkább neked kéne átgondolni ezt a dolgot, mert én nem mondok le rólad. - Hermione gyorsabb kezdett el levegőt venni. - Amint észrevetted, már ki is találtam valamit kettőnknek, és úgy veszem észre neked is tetszik - nyúlt a lány lábai közé.

- Sajnálom, uram, de az információi tévesek, egyáltalában nem élvezem, hogy ki vagyok kötözve és maga azt csinálhat velem, amit csak akar - közölte Hermione kioktató hangnemben és megpróbálta összezárni a lábait, ami hiábavaló fáradozásnak bizonyult.

- Igazán? - Piton felvonta a szemöldökét, és újra a lány lába közé nyúlt, ezúttal két ujjával elhúzta a fehérneműjét az útból, és egy harmadikkal pedig szó nélkül belé hatolt. Hermione aprót sikkantott, mikor megérezte magában a férfi hideg ujját. - Nekem úgy tűnik, mégiscsak élvezed - mutatta fel a lánynak azt a kezét, amivel eddig rajta játszott, és a férfi középső ujján egyértelműen ott csillogott az ő izgalmának bizonyítéka.

- Talán egy kicsit tetszik ez a helyzet, uram - ismerte be halkan a lány.

Piton pontosan tudta, hogy Hermione nagyon is élvezi a helyzetet. Látta végig, hogy mire is vágyott tanítványa annak idején, és szándékában állt az egész képzelgést pontosan lejátszani elejétől a végéig. Sejtette, hogy a boszorkány kezdeti tiltakozása még a valós körülményeknek szólt, ám a képek megmutatása után mindketten pontosan azt tették, amit Hermione elképzelt.

- Látod? A tested nem hazudik... - duruzsolta közelebb hajolva, ahogy végigsimított az előtte heverő lány combján.

- Hm... professzor - suttogta aléltan Hermione egy pillanatra kiesve a szerepéből, mire Piton hirtelen felkapta a fejét, és kikerekedett szemmel a lányra nézett. - Mindig is ki akartam próbálni, milyen érzés lehet neked ezt mondani közben.

- Ha jól emlékszem, az ábránd nem így zajlott eredetileg - vonta fel a szemöldökét Piton. - Vagy a körülmény szülte tiltott gyümölcsöt választod? Akkor nem szólíthattál volna a nevemen, ezért azt használtad. Most, amikor megtehetnéd, jobban vonz a tanári titulusom?

- Neked ez gondot okoz?

- Nem, nem mondanám - rázta a fejét Piton. - Viszont ha még egyszer elmulasztja megadni a kellő tiszteletet, Miss Granger, akkor nagyon gyorsan a trófeateremben találja magát a díszpajzsokat fényesítve! Remélem, világosan fejeztem ki magam!

- Igen, professzor - lehelte a lány visszatérve a szerepbe.

A férfi mindkét kezét végighúzta a lány domborodó mellkasán, Hermione még kicsit feljebb is lökte magát, hogy jobban belesimulhasson az érintésbe. Perselus enyhe mosolyra húzta a száját, a lány igyekezetét látva. Egyesével oldotta ki a gombokat a blúzán, és minden ilyen mozdulat után megcsókolta a lány kivillanó bőrét. Hermione kihívón, majdhogy nem gúnyosan nézett a férfira, mikor végzett a vetkőztetéssel, de a kikötözés miatt, nem tudta teljesen levenni a lányról a felsőjét. A férfi a pálcája egyetlen pöccintésével levarázsolta róla a zavaró ruhadarabot és hasonló ábrázattal fordult ismét a lány felé, mint ahogy Hermione nézett rá az előbb. Megtámaszkodott a lány mellett, majd lehajolt, és lágyan megcsókolta, nyelvét végigfuttatta a lány elnyíló ajkán, és behatolt a szájába, hogy elmélyítsék csókjukat.
Hermione még folytatta volna az élvezetes nyelvcsatát, mikor Piton úgy ítélte meg ideje lázba hozni a lány testének minden pontját. Egy pillanatra még mélyen a lány szemébe nézett valamiféle megerősítésre várva.

- Talán nem tudja hol is kezdje professzor? - incselkedett vele a lány kihasználva a szerepjáték adta lehetőségeket.

- Én a helyében nem lennék ilyen szemtelen Miss Granger - fenyegette meg Piton megjátszott szigorral. - Aligha tudna védekezni ellene, ha megtorolnám ezt magán.

- Jaj ne, sikítok - nevettet fel Hermione.

- Abban biztos lehet kisasszony... hamarosan sikítani fog!

Letámaszkodott az alkarjára és akkurátus pontossággal végigcsókolta a lány nyakszirtjét. Finoman megharapta a torkát, és még lejjebb haladt. Először csak simogatta a melleit a melltartó mentén, majd az egyiket kibújtatta a kosárból, és addig körözött nyelvével a rózsaszín bimbóudvar körül, míg elő nem csalogatta a lány megkeményedett mellbimbóját. Hermione egészen ellazult szinte már el is felejtette, hogy mennyire ki van szolgáltatva a férfinak. Szemét lehunyta, és odaadással élvezte a könnyed kényeztetést.
Piton pontosan ezt akarta elérni. Arra várt, mikor lazul el teljesen a lány, fél szemmel figyelte, hogy már nem szorítja olyan görcsösen az őt fogva tartó sálakat.
Úgy döntött, itt az ideje, hogy megadja az értelmét ennek a játéknak. Egy váratlan mozdulattal szó szerint letépte a lányról a melltartóját, amitől Hermione meglepődve rezzent össze.
Szólni nem volt ideje, mert a férfi rögtön a szájára tapasztotta az övét, és most az előbbinél sokkal szenvedélyesebben csókolta meg. A lányt egy pillanatra meglepte a hirtelen érkező határozottság, bár valójában pontosan ennek kellett következnie. Izgalmas, buja érzés volt, ahogy kissé ránehezedett a férfi, ahogy kezével határozottan, céltudatosan kényeztette, és ő nem volt képes másra, mint a másik szájába nyögni. Ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot, szinte marták egymás száját. Mikor a férfi keze a feneke alá csúszott, ösztönösen nyomta magát Piton öléhez. Mindkét lábát felhúzva sarkával megtámaszkodott az asztal szélén, hogy legalább ezt a lehetőséget kihasználja a mozgásra, és a férfi kemény ágyékához kezdte dörzsölni magát.

Perselus az érkező ingerek hatására még szorosabban tartotta a boszorkányt.
Megfogta Hermione bokáit, és újra kinyújtotta a lány lábát, amit egy csalódott morgás kísért. Megint szétnyitotta a selymes combokat, és ezúttal sokkal határozottabban simított végig a lány nedves szemérmén, majd hüvelykujjait a fehérnemű alá csúsztatta, és elkezdte lehúzni a lányról. Könnyedén eljutott a művelettel a lány bokáig, de ott beleakadt a zavaró kis csipkecsoda Hermione cipőjébe. Piton pár másodpercig bajlódott vele, de Hermione feltörő nevetése magára vonta a figyelmét.

- Jobb lett volna, ha eltüntetem a topánkáját a semmibe, kisasszony? - kérdezte tőle felvont szemöldökkel, miközben keze mind feljebb siklott Hermione lábán.

- Ha szükség esetén vissza is tudja idézni, akkor nyugodtan, uram.

- Miért, talán szükséged lenne rá? - kérdezte tetettet meglepetéssel. - Mindig is úgy gondoltam, hogy a nők túl sok felesleges ruhadarabot hordanak egyszerre. - Ezzel lehúzta a lányról a szoknyáját is, amit eddig a derekára tűrt fel, de mindig útban volt.

Hermione szemében látszott, hogy azt várta, a férfi lehajol a combjaihoz, és a már megszokott módon fogja kényeztetni, amit minden alkalommal nagyon élvezett. Ehelyett a férfi inkább olyan szélesre tárta a lány combjait, amennyire csak tudta, és az előbbi szemtelenséget megtorolva egy cseppet durvábban nyúlt oda a lány hüvelyének bejáratához. Nem állt szándékában, hogy ténylegesen fájdalmat okozzon kedvesének, de a rózsaszín bejárat olyan hívogatóan nedves volt, hogy egy helyett rögtön két ujját vezette belé. Hermione szinte dorombolt neki, ahogy egy kényelmes ritmust felvéve mozgatni kezdte benne a kezét, de Pitonnak ez csak a bemelegítés volt. Hamarosan egy harmadik ujját is a lányba vezette, aki először halkan felszisszent az új feszítő érzéstől, de ez enyhülni látszott, mikor Piton a bal kezének benyálazott hüvelykujjával elkezdte simogatni a csiklóját.

Hermione perceken belül elkezdte mozgatni meztelen fenekét az asztalon, hogy még mélyebben magába tudja fogadni a férfi ujjait. Piton megcélozta a felé meredő mellbimbók egyikét, és finoman megharapta. Hermione ettől még izgatottabb lett, a férfi nyelvének játéka apró hullámokat küldött az öle felé, és érezte, hogy nem sokáig tudja magát visszafogni. Úgy tűnt neki, Pitonnak egyébként is az a célja, hogy elélvezzen, ezért nem is fogta vissza magát, és egyre hangosabban nyögdécselt a férfi munkálkodása alatt.

Hermione lehunyt szemmel mozgott együtt a férfi kezének ritmusával, ajkait vágytól terhes, buja sóhajok hagyták el. Piton nem csak a laborban volt otthon, hanem a női testek rejtett titkait is ismerte - vallotta be magának sokadszorra a lány, mikor érezte, hogy szeretője megtalálta azt az eldugott pontot, melynek helyét oly sok férfi keresi hiába. Kínzó lassúsággal kezdett fokozódni, növekedni benne valami, ami elsöprőbbnek ígérkezett az eddigieknél. Talán a szerepjáték különleges izgalma is hozzájárult, talán a kissé kiszolgáltatott helyzet, hogy a férfi azt tehet vele, amit csak akar, addig kényeztetheti a testét, míg a vágy fel nem emészti, és ő nem tudja átvenni az irányítást.

Perselus figyelte az előtte heverő szépséget, miközben egy pillanatra sem állt meg. Vadította a helyzet őt is, noha valamelyest új volt neki a szerepjáték. Hermione ajkai, a csókoktól duzzadt, csillogó ajkai meg-megremegtek a feltörő sóhajoktól. Alig tudott betelni a látvánnyal, a hangokkal és az illatokkal, amik jobban megrészegítették, mint bármilyen nemes whisky. Megint előrehajolt, nyelvével körbesimított az egyik mellbimbó körül, majd fokozatosan haladt lefelé. Hermione teste teljesen felforrósodott, érezte nyelvén a sós verítékcseppeket, ahogy a köldöke körül játszadozott. Kifinomult orrával már korábban is érezte a lány feromonként ható illatát, de ahogy mind közelebb ért céljához, érezte, hogy ő is egyre türelmetlenebbé válik. Agyából mind több vér szökött az ágyékába, kényelmetlenné téve ezzel bárminemű ruházat viselését, de még nem engedhetett saját vágyainak. Olyan orgazmust akart adni Hermionénak, amit soha nem felejt el.

Amikor végre elérte célját, ujja átadta a helyet a nyelvének, miközben másik kezének ujjaival tovább ingerelte azt a titkos pontot, amitől Hermione egyre hangosabb nyögésekkel ajándékozta meg. Hallani akarta, hogy milyen hangokat képes kicsalni még a lányból. Hallani akarta, ahogy felkiált, hogy a csúcsra érve az ő nevét nyögje-sikoltsa. Szabad kezével egyre erősebben kellett tartania a vonagló testet, ahogy Hermione közeledett a gyönyör tetőfokához. Nyelve mind sebesen járt, körözött a lányon, olykor lesiklott ujjai felé is, majd visszatért, és tovább ostromolta. Aztán az izzadt test kecses ívbe feszült, egy pillanatra semmilyen hang nem hallatszott, ahogy érezte az ujjait körülvevő izomgyűrűk ritmikusan összerándultak, majd megkapta, amit hallani szeretett volna.

- Perselus...

Hermione hangjára felmordult ő maga is, de nem hagyta még abba, amit csinált, bár már lassabban, finomabban érintette az érzékenyebbé váló testrészt. Hagyta, hogy a lány lassan, finoman térjen vissza a mámorból, és csak akkor egyenesedett fel, amikor a gyönyör utolsó hullámai is elcsitultak testében.

Engedte, hogy Hermione kifújja magát, majd megkerülte az asztalt, és a lány fejéhez sétált. Végigsimított a kifeszített karokon miközben lehajolt és apró csókokat lehelt, Hermione homlokára. Mindkét kezét végighúzta a lányon a combjától a kulcscsontjáig,tekintetével szinte felfalta a mozdulat alatt tekergőző kedvesét. Először a lány egyik csuklóját szabadította, majd a másikat, és finoman végigmasszírozta Hermione kezeit.
A lány egészen az asztal szélig hátrált, Piton mellkasának dőlt, kezeit a férfi nyaka köré fonta és szinte felkínálta melleit a kényeztetésnek. Piton simogatta, miközben a nyakát harapdálta, hol gyengéden, hol erősebben.

- Szeretnék veled még valamit kipróbálni amit eddig még nem tettünk meg - suttogta forrón a lány fülébe. Hermione fejével felé fordult és kérdőn nézett rá. - A fantáziámat beindította ez az asztal...

- Nem sok olyan dolog van, amit ne tehetnél meg velem - felelte a lány és hagyta, hogy Piton lesegítse az íróasztalról. Egy pillanatra átölelték egymást, Hermione a férfi fenekére csúsztatta apró tenyerét, és belemarkol Piton izmos hátsójába. - De azt hiszem egy picit még várnod kell - kuncogott, majd egy hirtelen mozdulattal a nadrágon keresztül megragadta Piton meredező hímtagját. Lassan mozgatta rajta a kezét miközben a férfi egy lépést hátrált, hogy Hermione ki tudja oldani az övét.

Granger megfordította a férfit az aszalnak lökte, és térdre ereszkedett előtte. A bokájáig letolta a nadrágot, és segített neki kilépni belőle. Ezt követően lehúzta a cipőjét is és a zoknikat, majd kezét felvezette a lábszárán, egészen az ágyékához, és simogatni kezdte mindenhol kivéve ott, ahol a férfi leginkább kívánta. Párszor lágyan végighúzta a kezét a férfiasságán, de inkább csak ingerelte.

- Kérlek, Hermione - szólt bársonyos hangon a férfi, mikor elkapta a lány egyik csuklóját, és a merevedésére tette a tenyerét.

Hermione megkegyelmezett és egy kényelmes tempóban elkezdte Pitont masszírozni. Kis idő múlva nedvesség jelent meg Perselus péniszének végén, amit a lány mohón figyelt, majd mikor a nedves csepp nagyobb lett megnyalta ajkát és finoman közelíteni kezdett hozzá. Először éppen hogy csak a nyelve hegyével érintette. Kezét még mindig nagy odaadással mozgatta, ami elégedett mordulásokat váltott ki a férfiból. Nyelvét körbejáratta a makkon, majd szépen, óvatosan az ajkai közé engedte és kissé megszívta. Piton keze automatikusan belefonódott a lány hajába, és egy gyengéd lökéssel ösztönözte, hogy a mozdulatai kissé felgyorsuljanak. Addig fokozta a tempót, míg a férfi fel nem kiáltott, de nem élvezett el. Vad, éhes pillantással nézett a lányra, ahogy hátrarántotta a fejét.

- Hermione... - Nem bírt mást kinyögni az önuralma szinte semmivé foszlott. Határozottan talpra állította a lányt megragadta a csípőjét és elfordulva az asztaltól Hermionét vezette oda, hogy mellkassal lefelé ráfektesse.

A lány letámasztotta a kezeit, és izgatottan várta, mit fog csinálni vele a férfi. Piton a lábai közé nyúlt eloszlatta az ott összegyűlt nedvességet, és aztán egy hangos nyögéssel beléhatolt. Tenyerét a lány csípőjén pihentette, majd ahogy a tempót gyorsítani kezdte, egyre jobban szorította. Hermione hangosan kapkodta a levegőt minden lökés után sóhajtva egyet. A lány élvezte, hogy a férfi teljesen kitölti őt.

Piton egyre gyorsabb tempót diktált, és Hermione nem tudta eldönteni, hogy a lökések fájdalmasak vagy inkább élvezetesek, hiszen mindkét érzést egyszerre érezte, és ettől szinte teljesen elvesztette az eszét. Egyik lábát behajlítva feltette az asztalra, és Piton azt a kezét, amit eddig a lány hasán tartott villámgyorsan a lány lába közé dugta, hogy a lökéseinek megfelelő ritmusban ingerelni kezdje a csiklóját.

Hermione fejét hátravetve zihált a férfival együtt, aki egyik kezével átölelte, és ívben hátra feszítette.

- Annyira szeretem, ahogy... - nyögte Hermione, közel a kielégüléshez. - Annyira... ah... - Piton, ha lehet még gyorsabban mozgott, és ettől már majdnem csillagokat látott.

- Tetszik, ahogy keféllek, ezt akartad mondani? - kérdezte borzongatón a bájitalmester. Hermione csak bólintani volt képes, a torka kiszáradt, nem akart a szavakra koncentrálni, mert az a lüktetés, ami hüvelyében volt sokkal jobban lefoglalta.
Egy pár másodperc múlva már sikítozott az élvezettől és nem érdekelte, mennyire vetkőzik ki önmagából.

- Mondtam, hogy sikítani fog Miss Granger - morogta rekedt hangon a bájitalmester, miközben próbálta uralni a testét, hogy a lány közelgő gyönyöre ne rántsa magával. - Hallani akarom, ahogy elélvezel, gyerünk, halljam a hangodat!

Hermione a kielégülés pillanatában a férfi nevét kiáltotta, ami mosolyt csalt Piton ajkára. Aléltan borult az asztalra, és rendkívül örült, hogy a lakozott fa hűsítette valamelyest felhevült bőrét. Perselus végigsimított a hátán, lehajolt, és végigcsókolta a gerincét.

- Remélem készen áll a kisasszony egy újabb menetre, mert én még sajnos nem végeztem. - Hermione csak egy fáradt nyögést volt képes kipréselni magából, de ellenkezés nélkül hagyta, hogy Piton tovább ostromolja hátulról.

Dühösen csapott az asztalra. Talán azóta a lányt már más simogatja, lehet, hogy egy másik férfi fülébe suttog édes semmiségeket, neki sóhajtozik olyan csodás alélt hangon. Hát belőle egy nő sem csinál bolondot többé. Ha Hermione elbújik a világ elől tegye csak, őt többé nem érdekli, lesz majd más...

- Az úrhoz jött valaki nemrég, mikor házon kívül volt. - Kukucskált be az ajtón a világoszöld manó. Füleit kicsit lejjebb hajtotta, miközben érdeklődve nézett a férfira.

Piton már többször megszidta, amiért nem kopog, és még csak engedélyt sem kér a belépésre, de úgy tűnt, a manót nem hatotta meg a dolog. A bájitalmester el is gondolkozott rajta, miért nem küldi el, és keres másikat. Végül rájött: a manó pimaszsága néha már szórakoztatta, éppúgy, mint annak idején Hermione szemtelenkedése is.

-Oh megint vissza ahhoz a lányhoz - dörzsölte meg halántékát. -

- Most, hogy újfent hívatlanul beléptél a szobába, akár már el is mondhatod, ki keresett!- Utasította szarkasztikusan a Mimót, miközben az ujjaival türelmetlenül dobolt az asztallapon.

- Egy fiatal szőke férfi volt, az urat kereste - felelte magas hangon a kis lény,majd némi tétovázás után folytatta. - Miss Glangert...

- Granger - javította ki morogva.

- Igen... őt kereste - lelkesült fel Mimó immáron a szoba közepén állva. Kezeit a háta mögé dugta, és kicsit dülöngélt, mint a szavaló gyerekek. - Mondtam, hogy várja meg az urat, de nem akarta, miután mondtam neki, hogy ilyen nevű kisasszony nem lakik itt.

- Pompás, semmi más nem hiányzott a boldogságomhoz - húzta el keserűen a száját Piton. - Felteszem, Mr. Malfoy hamarosan visszatér.

Mimó megvonta a vállát, ezt nem tudta, Draco egyszerűen faképnél hagyta, mikor válaszolt arra az egy kérdésre, hogy a háziak itthon vannak-e.

A manó megkérdezte mit enne Piton, de a férfi nem volt éhes, elküldte a cselédjét valami piszlicsáré tisztogatási feladattal, hogy egy kicsit újra egyedül lehessen. Pokolian szerencsétlennek érezte magát, és továbbra is dühös volt. Viszont most már amiatt is aggódnia kellett, hogy a szőke férfi mit fog kezdeni az új információjával. Vajon Dracónak sikerül megtalálnia Hermionét? Nyilvánvalóan igen, semmi oka nincs rá, hogy elő is bujkáljon.

SS/HG

A manó kíváncsian ácsorgott a férfitól néhány méterre, és szemét óriásira meresztgette, ahogy azt figyelte, gazdája miként húz fel újabb és újabb falakat a ház kibővítésére.

Perselus le akarta kötni magát, mert ha egy perc szabadideje maradt, máris érezte, hogy egyedül van, és bár ez nem volt szokatlan számára az elmúlt évek távlatából nézve, most valahogy mégis fájón üresnek érezte a házat, ha belehallgatott a csöndbe. Régi bevett szokása volt, hogy szinte bezárkózott a laborjába, és csak enni illetve aludni volt hajlandó a bájitalfőzésen kívül. Most azonban nyomasztotta a négy fal, ami sötéten magasodott fölé és bezártság érzetet keltett benne.

Elhatározta, hogy megépíti a télikertet, amit már régóta tervezett. Némi utánaolvasással hamar belerázódott a háztervezési bűbájokba, így már csak a gyakorlati kivitelezés volt hátra. Napokba tellett, mire sikerült pontosan illeszkedő falakat varázsolnia, de a végeredménnyel elégedett volt.

Voltak olyan mozzanatok, amikre nem a mágiát használta, így például az ablakkeretek csiszolásával bőségesen akadt dolga. Mimó időnként ott lábatlankodott, nagyon tetszett neki a szálló fapor egészen addig, míg a férfi fel nem takaríttatta vele. Ezek után a kis zöld lény inkább elkerülte a készülő helyiséget.

Perselus szörnyű zord hangulatban volt a következő napokban, és ez akkor sem változott mikor Lucius Malfoy meglátogatta. A elegáns férfi fintorogva hordozta körül tekintetét a kerten, és fensőbbséges hangnemben megjegyezte, hogy Piton anyagi helyzetét tekintve felvehetett volna valakit a munkára.

Lucius látogatása nem véletlenszerű "öröm" volt. A hír, miszerint a volt bájital tanár egy sárvérűvel állt össze, hamar elterjedt bizonyos körökben. Régi társai megrökönyödtek az eset hallatán, amit már szilveszter óta rebesgettek a pletykásabbak. Némi vigaszt jelentett számukra, mikor megtudták, hogy azóta útjaik már különváltak. Szégyenteljes vislekedésnek vélték, hogy Perselus figyelmen kívül hagyta a rangjával és társadalmi státuszával járó etikettet és nyíltan felvállalta volt tanítványával folytatott viszonyát.

Malfoy úgy vélte, hogy Piton csak elszórakozott egy kicsit a lánnyal, bár arra nem tudott magyarázatot találni, miért kellett vele társaságban mutatkoznia.

- Tudod, Perselus, bizonyos kor után kezdünk veszíteni az igényeinkből, de egy kis sárvérű - csóválta meg helytelenítően a fejét. - Igazán találhattál volna alkalmasabb játékszert is magadnak. Vagy legalább titokban tarthattad volna.

Piton nyelve hegyén ott volt a válasz Narcissát illetően, de inkább visszafogta magát.

- Mondd csak, kedves barátom, legalább megérte a kicsike? - mohó kíváncsiság gyúlt a szemében, ahogy a mocskos részleteket tudakolta.- Ha már az emberek a szájukra vettek remélem, jó volt vele az ágyban.

- Mikor is érdeklődtem én ilyen aktívan a szexuális életed iránt? Már nem emlékszem... ja igen, SOHA nem kérdeztem tőled semmi ilyesmit! - morogta a lehető leghiggadtabbnak tettetve magát. - Ha valaki a szájára vett, hát egészségére remélem nem voltam túl rágós falat.

- Ugyan, barátom, mire fel ez a hangnem? - Pöckölt le Lucius egy láthatatlan porszemet makulátlan ruhájáról. - Kedvesen érdeklődöm csupán, semmi több, te viszont gúnyolódsz.

- A gúny a győztesek kiváltsága! - szúrta oda Piton.

- Hogyan kérlek, nem tudlak követni?

- Inkább menj haza, és nézz körül a saját portádon, Lucius, van mit válogatnod a szemét közül!

A szőke férfi látszólag nem vette fel a sértést, de azért nem maradt adósa a beszélgetőpartnerének. Hermione minden tulajdonságát kifigurázta, és eléggé könnyűvérűnek festette le a továbbiakban.

Piton rövid idegig hűvös arckifejezéssel tűrte a másik megjegyzéseit, majd a beszélgetés néhány igen velős mondattal ért véget, minek következtében a szőke hajú férfi sértetten vonult el.

Piton szívesen felvilágosította régi cimboráját a felesége viselt dolgairól, csak hogy letörölje a gőgöt a képéről, de rájött, hogy csak maga alatt vágná a fát. Azonban nem vetette el az ötletet véglegesen.

SS/HG

Mindeközben Draco Malfoy már a sokadik látogatását tette egy aprócska laborban, ami valahol Londonban volt. Hermione a vizsgáit követő napokban ellátogatott a Weasley Varázsvicc Vállalathoz, és egy Beszélnünk kell George mondattal rá is tért jövetele céljára.

George jó üzleti lehetőséget látott a lány ötleteiben, és egy szemérmetlenül nagy összeget kölcsönzött neki baráti alapon kamat nélkül. A hátulütője az volt a dolognak, hogy ezt hamarosan Ginny is megtudta, és így Harry és Ron is.

Egy kínos teadélutáni meghívást elfogadva elmesélte nekik, hogy Piton és ő többé már nem egy pár, de részleteket nem árult el. Ron szinte örömmámorban úszott, de Harry és Ginny elkezdtek aggódni.

Bár Potter szíve legmélyéről gyűlölte Pitont, a feleségével folytatott számtalan vita során belátta, hogy el kell fogadnia Hermione döntését. Maga is úgy látta, hogy a lány kivirágzott a bájitalmester társaságában, és az aki ott ült vele szemben cseppet sem látszott boldognak.

Hermione úgy érezte valakivel ténylegesen meg kell beszélnie jelen lelkiállapotát, és ez a "szerencsés" valaki Draco volt. A férfi az első adandó alkalommal felkereste, amint hírt kapott felőle. Elmesélte neki, hogy járt a Piton-rezidencián, és a házimanó közölte vele Hermione már nem lakik ott, és erre csak egyetlen elképzelhető magyarázata volt.

Draco mindent megtett, hogy megértse a lányt, hiszen jogosnak ítélte meg a szakítást azok után, hogy Piton szívében még mindig a másik nő volt a fontosabb. Ez minden normális embert zavart volna, de az aggasztotta, hogy Granger minden kérdése elől kitért, mikor afelől érdeklődött, adna-e újabb esélyt Perselusnak. Nem akarta elfogadni annak lehetőségét, hogy az a mindent elsöprő szerelem máris véget ért.

Ezt nem tudta elhinni, ismerte mindkettőjüket, látta, hogy nem egy fellángolás volt, nem vette be a gyomra a lány meséjét, hogy az egész már nem számít.

Hermione váltig állította, hogy ő semmiben nem hibás, és Pitonnak nagyon össze kéne szednie magát, hogy valaha is újra szóba akarjon állni vele.

Draco igyekezett hatni rá, de a lány nem törődött vele. Valahogy úgy tűnt, belenyugodott abba, hogy elveszítette a szerelmét.

Leginkább azt vette észre, hogy leköti a saját élete, a tervei és az álma, hogy megnyitja a boltját, ahol saját készítésű gyógynövény alapú kozmetikumokat árusít majd. Semmi másra nem tudta volna felhasználni a végzettségét, és mindig is szeretett volna a maga ura lenni.
Draco úgy érezte, az egész mese sántít. Hermione nemtörődömnek látszott, pedig az első pár alkalommal nem bírta megállni sírás nélkül, ha elmesélte a veszekedésüket. Most viszont úgy tett, mint aki máris túl van az egészen, pedig erre aligha lett volna elég néhány hét.

Mindenképpen beszélni akart Pitonnal, hogy megtudja, vajon a férfi is sutba vágja a kapcsolatot, és továbblép-e.

Mimó lila kantáros nadrágjában nyitott neki ajtót, ami már elég volt ahhoz a fiatal férfinak, hogy tudja, a dolgok nagyon megváltoztak itt. Már meg sem döbbent azon, hogy Pitont egy rakás cserép társaságában találta, amibe különböző gyógynövénypalántákat ültetett.

Piton cseppet sem szívélyesen viszonozta Draco köszönését, és a világ minden kincséért sem kezdeményezett beszélgetést.
Pontosan tudta a másik miért kereste fel. Igazából csodálkozott is rajta, hogy Malfoy csak most látogatott el hozzá ismét.

- Hogy vagy mostanában, Perselus? - érdeklődött, miközben arrébb sodort egy bogyót az asztalon. Piton száját összeszorítva pakolta rá továbbra is a földet a palántáira, és úgy tett, mint aki nem hallotta a kérdést.

- Látom sok a szabadidő mostanában. Ez a kert... - hordozta körbe tekintetét - biztosan sok időbe telt, míg megépítetted. Na és a polcok meg az asztal... - Piton szemöldökét enyhén megemelve nézett vissza rá. - Na nem azt mondom, hogy igazi mesterember lettél - simított végig kritikusan az asztallapon -, de azért nem semmi.

- Értékelem az észrevételed - morogta vissza.

- Szóval sok a szabadidőd, és teszel-veszel. - Piton hangosan kifújta a levegőt, jelezve, hogy nincs nagy kedve ehhez a beszélgetéshez. - Ha éppen nincsen semmi dolgod, szakítasz Hermionéval! - emelte meg a hangját Draco. - Ja igen, tényleg, nem te szakítottál, szétmentetek, vége van, kész nincs tovább...?

- Draco, a drámát hagyd meg máskorra! - szólt rá ingerülten a férfi.

- Na, és hogy vagy, Perselus? Csak azért kérdezem megint, mert már ez előbb sem válaszoltál - emelte fel mentegetőzve a kezét a férfi.

- Beszéltél vele, igaz? - masszírozta meg fáradtan az orrnyergét Piton.

- Kire gondolsz? - kérdezte Draco elégedetten, látva, hogy a férfi megadta magát a témának. Legalábbis látszólag.

Piton egy pillanatra majdnem felnyögött, mikor észrevette, hogy a másik milyen szemtelenül vigyorog rá. Nagy nehezen visszafojtva valami cifra káromkodást, amivel Draco családfáját illette volna, úgy tett, mintha nem esne nehezére kiejteni a nevet...

- Beszéltél Hermione Grangerrel, ha jól sejtem. Viszont abban is biztos vagyok, hogy nem a kis nyomozópartnered küldött. - Draco egy pillanat alatt teljesen elsápadt. - Csak nem kellemetlen pontra tapintottam? Ugyan, nem is kell elnézést kérned, amiért vájkáltál a magánéletemben, és ez aztán egy olyan veszekedéshez vezetett, ami miatt felbontottam a kapcsolatom Grangerrel.

Draco hamar összeszedte magát, elvégre nem is várhatta, hogy Piton ne tudja összerakni az egyet az egyel, és ne kapja meg eredményül a kettőt. Persze, hogy tudja, neki is szerepe volt a nyomozásban, amit most a fejére is olvas. Azt azért nem értette Perselus miért csinál úgy, mintha az ő döntése lett volna a szakítás, mikor Hermione hagyta el.

- Igen, beszéltem vele - ismerte el a férfi szemébe nézve. Várta, hátha a másik rákérdez a lányra, ám a férfi csak a virágföldet lapátolta rendkívül akkurátusan. Végül megunta a várakozást, és nemes egyszerűséggel felemelte a félig töltött cserepet, minek hatására a következő lapátnyi föld beborította a fél asztalt. - Nem is érdekel, hogy hogy van? Egészséges-e, beteg-e, randevúzik?

Piton nem csinált belőle gondot, egy pálcasuhintással eltüntette a földet, és újra kezdte az egészet elölről. Draco arca cseppet megnyúlt mikor rájött, hogy az elveszem a gyerektől a játékát, hogy rám figyeljen manőver nem jött be.

- Nem látom be miért kéne, hogy érdekeljen a hölgy élete, most, hogy már nem vagyok részese. - A szőke férfi szinte már majdnem felnevetett ezen a tetetett nemtörődömségen. - Mindketten továbblépünk, ez a dolgok rendje. Van még valami, vagy még rontod itt egy ideig a levegőt? - Draco ennél a pontnál vetette be az én járni akarok Hermionéval ötletét.

- Nos, ha így áll a helyzet, és téged nem érdekel a hölgy magánélete, nyilván nincs kifogásod az ellen, ha én válok ismét részesévé - közölte, miközben árgus szemekkel figyelte Piton arcát. Egy szemvillanás volt csak, de az elég volt neki, így bevitte a végső találatot. - Talán még intenzívebben, mint korábban.

- Az érzéseid újra felszínre törtek? - kérdezte megdöbbenést színlelve. - Sekély sírhantba temethetted őket - ciccegett a nyelvével. - Szegény Miss Dröm, ha nem bánod, akkor őt meg majd én vigasztalom meg - mosolygott gúnyosan.

- Csak nyugodtan - mosolygott vissza hasonló stílusban Draco. - Miss Dröm érdeklődési köre olyan területekre is kiterjed, melyben te nyilván több érdekességgel tudsz szolgálni, mint én. Ami pedig az érzéseimet illeti, én szerettem őt annyira, hogy az ő boldogságát tartottam szem előtt, amikor azt mondta, szerelmes beléd. Elengedtem, mert boldognak akartam látni. Az érzéseim ettől még nem múltak el...

Piton dühösen csapta le a kis fém lapátot az asztalra, de nem szólt vissza rögtön. Hátat fordított a férfinak, hogy a kész cserepeket a polcra tegye, és eközben lehiggadjon egy kicsit. Már az elején el kellett volna küldenie Dracót, mert érezte, ha még sokáig cicáznak egymással, előbb utóbb mérgében kimond valamit, amit a legkevésbé sem akart a másik tudomására hozni. Mondjuk olyasmit, hogy mennyire hiányzik neki a lány, holott igyekszik nem is gondolni rá, vagy éppen azt, hogy a ház minden szegletében a szeretkezéseik pillanatai rémlenek fel előtte. Ezért is állt neki ennek a házbővítésnek. Szüksége volt egy szobára, ahol nem volt jelen a lány, ahol nem üldözték emlékképek.

- Akkor sok boldogságot, és viszlát! - közölte a válla felett hátranézve. Majd úgy tett, mint akit egyáltalán nem zavar a tény, hogy talán Draco nem blöffölt az előbb, és folytatta az ültetést.

- Viszlát, Perselus - biccentett Draco a férfi hátának. - Ja igen - fordult még vissza - az esküvőre természetesen meghívunk majd - vetette oda - majd kilépett a félkész télikertből, és megállt a zárt ajtó mögött. Várt.

Kisvártatva hallotta, hogy valami összetörik - nyilván az egyik cserép végezte be valamelyik falon. Elégedetten biccentett, majd egy határozott mozdulattal ismét benyitott a helyiségbe. Piton meglepetten kapta hátra a fejét, majd a szemközti sarokba pillantott, ahol valódi érzelmeinek ékes bizonyítékaként hevertek a vörös cserépdarabok a szétszóródott föld között. A tagadásra esélye sem volt.

- Szóval - kezdte Draco jóval nyugodtabb hangnemben. - Talán fussunk neki még egyszer, Perselus. Hogy vagy? És ne mondd, hogy jól, mert mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz - intett a törmelék felé.

Piton tétovázott egy pillanatig, majd kihúzta magát, és újfent hárított.

- Hermione ezek szerint mégsem tetszeleghet az új kedvesed szerepkörében? - Draco egy pillanatra megremegett az idegességtől, de aztán halványan elmosolyodott, mikor meghallotta a többit. - Azért nem is lenne tőled túl lovagias egy összetört szomorkodó nőt kihasználni. Granger nyilván naphosszat sír, és bánkódik. Felteszem nem eszik nem alszik, és azt várja, hogy újra láthasson... - Ha Piton nyíltan nem is kérdezett rá, hogy a lány hogy van, azért mégiscsak érdeklődött. Arra számított, a szőke férfi megcáfolja az állításainak legalább a felét, és akkor megnyugodhat, hogy Hermione nem hagyta el magát. Bár nem tudta minek örülne igazán: ha tudná, hogy a lány rendben van, vagy, ha azt hallaná, hogy utána sír.

- Nem hinném, hogy pont neked kellene a lovagiasságról prédikálnod - szúrt vissza Draco -, de most tekintsünk el ettől a témától. Köszönöm a gyengén burkolt érdeklődést Hermione iránt. Mit szeretnél, mit mondjak? Azt, hogy jól van, és éli az életét, vagy hogy utánad bánkódik, és már telesírt minden kádat a környéken?

Látta, hogy Piton arca bosszús kifejezést ölt, amiért szemtől szembe lebuktatta, de nem igazán érdekelte. Hermione a barátja, ahogy Perselus is, és biztos volt benne, hogy több van a háttérben mindkét oldalon, mint amit barátnője bevallott. Úgy gondolta, segíthet az ügyön, ha némi valós információt is megoszt Pitonnal.

- Hermione is úgy érzi magát, ahogy te. Nyilvánvalóan hiányoztok egymásnak, és mindketten nehezen viselitek a másik nélkül töltött napokat. Bár ő sincs túl fényesen, azért nem kezdett éhségsztrájkba. Annál azért keményebb fából faragták. Igyekszik elfoglalni magát, ahogy te is, mint látom.

Piton meglepődött egy pillanatra Draco érettségén. Néha még mindig hajlamos volt őt gyerekként kezeli, ahogy Hermionéval is beleesett olykor ebbe a hibába. Akkor is, amikor a lány elől eltitkolta Lilyt, mert úgy érezte, ezzel jobbat tesz kettőjüknek.Bár így ahogy visszagondolt inkább ő viselkedett éretlenül nem pedig a lány. Hermione nagyon is felnőttesen nézett szembe a problémával, de ezt nem volt hajlandó hangosan is kimondani. Valójában csak ártott azzal, hogy nem látta be időben, egy felnőtt okos nővel van dolga, nem pedig egy hiszékeny kislánnyal.

- Örülök, hogy jól van. - Ez tényleg őszintén csengett és valamennyire igaz is volt.

Draco helyeslően bólintott. Piton leroskadt az asztalhoz közel eső székre, és egy másodpercre kiült a fájdalom az arcára.

- Mennyire neheztel rám? - Maga is meg tudta volna válaszolni a kérdést mégis feltette. - Fogalmam sincs mit kéne tennem, és abban sem vagyok biztos, hogy ha már tudni fogom, akkor meg fogom őt keresni.

Draco majdnem felnevetett a kérdés hallatán. Olyan volt, mintha egy hormontúltengéses, hősszerelmes kamasz akarná valahogy visszaszerezni élete szerelmének kikiáltott lányt, mert ha nem, a világ kifordul sarkaiból. Ám mégsem tette, mert azzal egyrészt vérig sértette volna a férfit, másrészt valószínűleg igencsak kidekorálta volna a hátsó felét néhány átokkal - amihez minden bizonnyal társultak volna Hermione kreativitásának gyümölcsei is.
Felsóhajtott, és ő is leült az egyik hokedlire.

- Mit gondolsz a történtekről? - kérdezte Perselustól. - Hermione tetteiről, vagy arról ahogy te reagáltál? Egyébként biztos vagyok benne, hogy te is tudod a választ arra, hogy mit kellene tenned. A kérdés nem ez. A kérdés az, hogy meg akarod-e tenni, és megteszed-e.

Piton eltöprengett. Az elmúlt hetekben nevetséges módon csak a lányt hibáztatta, holott a gondok forrása inkább az ő távolságtartó magatartásában volt keresendő. Továbbra is ragaszkodott Lily emlékéhez, erről nem tudott lemondani. De feláldozni sem akarta ezért azt, amit a lánytól kapott.

- Lehet, hogy az ő helyében én is így reagáltam volna... talán. Bár úgy vélem eltúlozta a dolgokat kissé. - Draco helytelenítően megrázta a fejét. - Ez az egész elkerülhető lett volna, ha nem enged a kíváncsiságának! - mordult fel. - Elmondtam volna neki idővel mindent, de mohó volt. - Draco összevonta a szemöldökét a "minden" szónál. - Rendben van nem mindent... semmit... semmivel sem mondtam volna többet, mint eddig. (-( Akkor sem tudom tolerálni, amit tett, ez nonszensz. Ha valamit elhallgatok előle kikutatja? Micsoda gyerekes viselkedés ez?

Draco már éppen fel akart háborodni, mikor Piton leintette.

- Valamiben én is hibás vagyok, de akkor is úgy érzem, hogy jogos a haragom.- Draco majdnem lefordult a székről. Ezek szerint Piton még mindig ezzel áltatja magát. - Tekintve, hogy én nem vagyok hajlandó a későbbiekben sem kiteregetni az életem minden egyes momentumát előtte, úgy vélem, ennek végérvényesen lőttek. Ezt képtelen elfogadni én pedig nem fogok vele örökké harcolni.

Kezeit összefonta a mellkasa előtt, és mereven maga elé nézett szokásos nem fogsz tudni meggyőzni pillantásával. Nincs mit tenni, a dolgok nem változnak, amíg Piton erőt nem vesz magán, és úgy látszott a makacssága gátat vet annak, hogy kibékülhessenek a lánnyal. Draco azt vette ki a szavaiból, hogy elvárja Hermionétól, hogy ő tegye meg a kezdő lépést, sajnálatos módon a lány is éppen ezt várta a férfitól. Patt helyzet.

- Azért remélem tisztában vagy vele, hogy minden épeszű nő lelépett volna mellőled, ha rájön, hogy a halott barátnőd fontosabb, mint az élő. - Piton szeme haragosan villant a szavakra. - Sőt a legrosszabb, hogy egyáltalán nem azt veszem ki a szavaidból, mintha ezen változtatni szándékoznál.

- Ezt nem veled fogom megbeszélni! - csattant élesen Piton hangja.

- Akkor mégis kivel óhajtod megtárgyalni? - Piton mondani akart valami csípőset, de aztán rádöbbent, hogy tényleg nincs túl sok ember, akivel ezt megbeszélné. Sőt senki sincs Hermionén kívül, aki természetesen szóba sem akar vele állni. - Mindketten a barátaim vagytok. Muszáj rajtatok segíteni, mert két ilyen makacs öszvér soha nem fog dűlőre jutni ebben a kérdésben.

- Nem olyan könnyű elfelejteni a múltat, még akkor sem, ha tényleg ki akarod törölni az agyadból - suttogta Piton.

- Baromira sajnálod magad nem igaz?

- Nem tetszik ez a stílus - morogta Piton.

- Sajnálom, hogy nem segíthetek a sebeidet nyalogatni - vont vállat Draco. - Nem arra való egy barát. Vagy nem csak arra... Hermione sem kapta meg tőlem ezt az örömöt, amikor elengedte magát.

Piton mohón kapott az újabb információ után, és Draco csak erre várt. Sejtette, hogy ha bedobja a csalit a másik levetkőzi az érdektelenség álcáját és kíváncsivá válik.

- Ha jól rémlik alig pár perccel ezelőtt azt mondtad, hogy Hermione nem sírt utánam. - Draco hamiskásan elmosolyodott. - Sőt egészen hősiesnek festetted le a viselkedését.

- Azt hittem, tudsz olvasni a sorok között - vonta fel a szemöldökét jelentőségteljesen a fiú, mire Piton homloka ráncba szaladt, ahogy elgondolkodott. - Ő is nehezen viseli a helyzetet, ami egy nő esetében látványosabb jelenségeket von maga után, mint a férfiaknál. Eléggé megbántottad, azért remélem ezzel tisztában vagy.

- Persze, hogy tudom, hogy megbántottam. Érzéketlen vagyok, nem pedig ostoba! - Draco összevonta a szemöldökét meglepetésében. Ámbár ő úgy gondolta, a két dolog nem zárja ki egymást.

- Szép, hogy ezt így beismered, igazán megleptél vele - szólt vissza gunyorosan Malfoy. - Néha csodálkozom Hermione hogy bírta ki veled ennyi ideig, mert szerintem elképesztő a viselkedésed. Még csak tetetni sem vagy hajlandó, hogy rosszul érezed magad a történtek miatt.

- Nem vagyok boldog, de nem fogok sírva fakani, mint egy kislány.

- Nem is vártam tőled, Perszelus, de ha tudod, hogy vérig sértettedet Hermionét, akkor mi a jó fenéért nem kérsz tőle bocsánatot? Semmi másra nem vár csak arra, hogy megtedd az első lépést.

- Hermione ugyanúgy átgázolt rajtam, és én nem fogom a küszöbét nyalogatni csak hogy megbocsásson! - Olyan ridegen közölte mindezt, hogy szinte megfagyott körülöttük a levegő. - Természetesen el fogom ismerni, hogy én is hibás voltam, amint befejezi a duzzogást, és a bujkálást előlem.

A professzor előredőlt a széken, két karjával megtámaszkodott a térdén, és maga elé nézett egy hosszú pillanatig. Granger is nehezen viseli... Nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e a hírnek vagy sem. Az mindenesetre elégedettséggel töltötte el, hogy ha a boszorkány így érzi magát, akkor jelentett neki valamit, ami köztük történt, amikor elhagyta őt.

Draco hagyott neki egy kis időt, hogy megeméssze a dolgot, aztán megunta a várakozást. Ha rá akarja venni, hogy menjen oda a lányhoz, akkor tovább kell beszéltetnie, míg rá nem vezeti, hogy ez a helyes lépés. Halkan megköszörülte a torkát mire Piton újra ránézett. Már majdnem belefogott, mikor meglátott valamit a másik pillantásában, és jó mardekáros lévén azonnal felismerte: elszántság.

- Akárhogy is lesz én nem fogok koslatni utána. Vannak bizonyos elveim és tartásom is. – Na, ez volt az, amit a szőke férfi legszívesebben szétbombázott volna egy hatásos átokkal. - A megalázkodás nem az én formám. Viszont tehetsz egy szívességet, ha már annyira aggaszt a sorsunk. - Draco feszülten figyelt. - Könnyítsd meg a dolgom, ha sor kerülne egy beszélgetésre közte és köztem... Sejted mire gondolok ugye?

- Azt várod tőlem, hogy úgymond beszéljem rád? - kérdezte meglepetten Draco. - Nem gondolod, hogy kicsit furán veszi ki magát a dolog? Pár hónapja még foggal-körömmel harcoltam azért, hogy ne téged válasszon mégis, most meg melletted korteskedjek?

- Oldd meg! - Piton várakozón összeillesztette az ujjait maga előtt háromszöget formálva velük. - Csak nem azt akarod mondani, hogy ötletekre van szükséged? Ha emlékezetem nem csal - márpedig nem nagyon szokott - eléggé kreatív voltál abban is, hogyan tedd a szépet neki. - Azt már inkább nem tette hozzá milyen hatásos volt minden kis ügyködés, hiszen őt majd megette a fene, mikor együtt látta őket. - Most nagyjából ugyan ezt kell tenned, csak éppen az én nevemben. - Az ifjabb Malfoy úgy érezte, valamiféle komédiába csöppent. Már csak annak "örült" volna igazán, ha Hermione is hasonló dolgot próbál meg kicsikarni belőle.

- Draco, ez most hatalmi harc. Nem csak az a lényeg, hogy kibéküljünk, hanem az is, hogy eldőljön ki fogja a gyeplőt a kezében ezután. Ha engedek neki, akkor a fejemre fog nőni. Éppen ezért nem teregettem ki neki az életem, csak ő ezt képtelen felfogni.

Draco hitetlenkedve csóválta meg a fejét.

- Nagyon el vagy tévedve, Perselus... Egy párkapcsolat nem szólhat a hatalomról, már ne is haragudj. Ha együtt élsz valakivel életed végéig, nem lehet sem az alárendelted sem a felettesed... A társad kell, hogy legyen. Vagy majd a szertartáson is olyan szöveget fogtok mondani, ha elveszed, hogy aláveti magát az akaratodnak? Bocsáss meg, de így nem tudok, és nem is akarok segíteni. Szedd össze magad inkább, és találd ki, hogy merre van a középút. Adj is magadból annyit, hogy elégedett legyen, és tarts is meg magadnak egy keveset , hogy te is az legyél. Ezt hívják úgy, hogy kompromisszum.

Piton arca a házasság szó hallatán egészen elfehéredett. Házasság? Talán a lány ezt akarta, hozzámenni. Merlinre, erre még sosem gondolt... nem az a nősülős fajta.

- Ne oktass ki kölyök! Inkább azt beszéljük meg, hogy fogsz tudni nekem segíteni. - Draco összeszorította a száját tiltakozása jeléül. - Rendben van, Malfoy - váltott át keményebb hangnemre -, ha nem vagy hajlandó beszélni, akkor mehetsz is, de biztos lehetsz benne, hogy kifelé menet rád szórok egy felejtés átkot, és akkor semmit nem fogsz mondani a drága barátnődnek. - Draco igazán meglepődött. - Ha kell, akkor elvetem ezt a hatalmi harc dolgot, de akkor is úgy gondolom, hogy jobb, ha ki vannak osztva a szerepek egy kapcsolatban is, bár nem feltétlenül kell uralkodni egymáson. Tehát, érdeklődve várom az ötleteid, hogy fogod véghezvinni a békítő szerepét. - Draco már szólt volna, mikor Piton még utoljára közbevetett valamit. - Már most szólok, ha valamit elmismásolsz előlem, vagy teszem azt a hátam mögött mégis a saját malmodra hajtod a vizet, úgy éljek, hogy egy életre megnyomorítom a koronaékszereid!

Draco döbbenten nézett az előtte álló férfira, és úgy döntött, hogy nem hagyja magát rángatni. Felállt, és felszegett fejjel nézett Pitonra.

- Azt javaslom, Perselus, ülj le, és nézz magadba! - szólt jeges hangon. - Gondold végig, amit most mondtál. Ha elrágódsz rajta, rá fogsz jönni, miért akartam lebeszélni rólad Hermionét. Nem asszisztálok ehhez az agyament elképzeléshez. Nem akarok ráhajtani a lányra, ettől nem kell tartanod. Felnőtt férfi vagy, akinek már volt dolga nővel. Oldd meg te magadnak. Merlin áldjon - fejezte be, majd kilépett az ajtón, és dühösen elindult a kijárat felé.

Piton egy másodperc késéssel kivágta a télikert ajtaját, és Malfoy után rohant, akit még éppen az ajtóban kapott el. Nevetségesnek tartotta saját kétségbeesését, de már túl volt azon a ponton, ahol még megjátszhatta, hogy ő van fölényben.

- Csessze meg, én szeretem őt! - A fiatal férfi újfent megtorpant, ma már másodszor. - A fenébe! - rúgott bele dühösen Piton az asztal lábába. - Ezt akartad hallani?! Szeretem azt a szertelen kis libát, Merlin a megmondhatója, mennyire. Tisztában vagyok vele, hogy még csak jogom sem lenne hozzá, mert egyáltalán nem szolgáltam rá semmivel, hogy viszonozza. Mégis megtette, és én vissza akarom ezt kapni! - Valóban sajnálatraméltó volt az ábrázata, és egyben meglepő a viselkedése. Az ilyen kirohanások nagyon ritkán estek meg vele. - Szükségem van a segítségedre, szóval kérlek maradj, és beszéljük át a dolgot. - A kérlek szót szinte csak szűrte a fogai között, de muszáj volt kipréselnie magából, ha célt akart érni. Bármily fájdalmas volt elismernie rájött, a szőke férfi lehet a kulcs Hermionéhoz. Tudta, hogy most neki is Draco a legfőbb bizalmasa, mindenképpen meg akarta nyerni magának, különben esélye sem marad.

- Szereted? - kérdezett vissza szkeptikusan a fiú. - Hát nem úgy nézel ki. Elhiszem, hogy hiányzik és vissza akarod kapni őt, de jelen pillanatban egy gyerek benyomását kelted, akinek elvették a játékát, amit kedvére nyúzhatott, és lökdöshetett ide-oda. Honnan tudjam, hogy valóban, őszintén szereted őt? Mi igazolja, hogy nem csak azért mondod most mindezt, hogy segítsek elérni azt a célt, amit az előbb felvázoltál nekem? Ne haragudj, de nem győztél meg... Ha sikerül, akkor segítek. Addig viszont gondolkodj a megoldáson magad. Viszlát.

Draco hátat fordított, és elindult lefelé a lépcsőn. Csak sejtette, hogy a mögötte álló férfi milyen képet vághat éppen.

- Veritaserum - motyogta meggyötörten a férfi számításai szerint elég hangosan ahhoz, hogy a másik még értse.

A fiú döbbenten fordult vissza, már nem is számolta megtorpanásait az elmúlt másfél órában. Perselus Piton most igazán meglepte.

- Tessék? - kérdezett vissza. - Azt hiszem, csal a fülem.

Piton csak némán nézett rá, majd hátralépett, és szélesebbre tárta az ajtót, jelezve, hogy Draco menjen vissza a házba.

- Perselus, utoljára fordulok vissza! - szólt kemény hangon. - Ha csak szórakozol, azonnal lelépek, és vissza se jövök. Nagyon sokáig...

Piton lerohant a laborba nyomában a másik férfival. Rutinosan kapta le az üvegcsét a rendezett polcról. A saját készítésű bájitalának megvolt a maga előnye ugyanakkor a hátránya is. Sikerült elérnie, hogy a tétova üveges tekintet helyett, mikor komplett idiótának tűnik az illető, akit ezzel faggatnak, az, aki beveszi megmaradjon saját önmagának, viszont sokkal erősebb volt a hagyományos készítményeknél így még ő sem tudta kijátszani.

Nem nyitotta fel az üveget, némán az asztalra rakta és várt egy pillanatot. Remélte, hogy a szándék elegendő lesz, de Draco pillantásából ítélve meggyőzőbb volt, ha valóban csepegtet a nyelvére, ahogy kell. Hangosan kifújta a levegőt, mielőtt elvégezte a műveletet. Utált kiszolgáltatottá válni, és tartott tőle, hogy Draco mellőzni fog minden komolyságot, és valami igazán kompromittálót is kérdeni fog. Már késő volt visszakozni, érezte, hogy a kellemetlen ízű bájital hatni kezd, és az igazmondás kényszere hatalmába keríti.
Draco leült az egyik székre, lábait keresztbe rakta, és ördögi vigyorral a képén felkészült a vallatásra. Piton az asztalnak dőlt, morcosan karba fonta kezét, és enyhén megemelt szemöldökkel várta, meddig mer elmenni volt tanítványa.

- Kérdezz!

Draco egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy még jobban sarokba szorítja a férfit néhány kellemetlen kérdéssel, de tudta jól, hogy azt már végképp nem úszná meg. Már azt is kisebbfajta csodának vélte, hogy eddig büntetlenül gorombáskodhatott Pitonnal. Elgondolkodott, hogy mivel is kezdje a vallatást. Első kérdésnek azt választotta, ami azóta nem hagyta nyugodni, hogy visszatért a házba.

- Miért vállaltad a szérumot?

- Mert be akarom bizonyítani, hogy nem vezetlek félre Hermionét illetően - felelte nyugodt hangon.

Draco elégedett volt a válasszal, és ki akarta deríteni mit is gondol valójában Piton de mégis elterelte a szót egy pillanatra a lányról. Bár nem ápolt jó kapcsolatot a szüleivel, meg akarta érteni mi is folyt az anyja és Perselus között valójában.

- Miért kezdtél ki az anyámmal?

Piton arca rezzenéstelen maradt, már akkor számított erre a kérdésre mikor a szájához emelte az üveget. Draco jó mardekáros volt, csalódott volna benne, ha legalább egy kicsit nem használja ki a helyzetet.

- Narcissa megfelelt mindannak, amit akkoriban egy nőben értékelni tudtam. Nekem adta magát, mikor úgy kívántam, de nem akart az életem szerves részévé válni. Praktikus volt. - A szavai mellőztek minden érzelmet, nagyon tényszerűen beszélt Mrs. Malfoyjal kapcsolatban.

- Na ezt se mondta még senki az anyámra. Miért lett vége?

- Hermione miatt, és persze mert anyád az utóbbi időben vérszemet kapott és túlságosan ragaszkodni kezdett hozzám.

Draco nyugtázta a dolgot. Még rengeteg kérdése lett volna ezzel kapcsolatban, de igazság szerint máig a hideg futkosott a hátán, ha belegondolt, hogy miket csinált az anyja. Jobb volt nem tovább bolygatni a dolgot. Piton érdeklődve nézett felé további kérdésekre várt.

- Szereted őt, mármint Hermionét?

- Igen - jött a gyors válasz.

- Mióta?

Piton nem felelt a feltett kérdésre, és Draco sejtette, hogy nem megfelelően kérdezett rá arra, amit tudni akart. Nyilván nem tudja pontos időponthoz kötni. Furcsa is lenne, már-már gyanús, ha napra pontos választ adna. Át kellett fogalmaznia, hogy megválaszolható legyen.

- Mi vezetett ahhoz, hogy az érzéseid változni kezdtek iránta? - Draco úgy gondolta, ha az esemény megvan, akkor abból már az időpontra is következtethet.

- Ellentmondott nekem, nem hagyta, hogy megalázzam - jöttek a szavak a szájára.

- Miért akartad megalázni? - kérdezett tovább Draco. Nem akart leragadni a válaszon töprengeni, arra ráér később is.

- Azt hittem, miatta sérültem meg a csata során. Szándékosnak véltem a tétovázását, amit pusztán az ijedtség váltott ki belőle. Nem volt harcedzett, de ezt időbe telt belátnom. Ha akart volna sem tudott volna időben reagálni a támadásra. Szinte kivédhetetlen volt egy nagy horderejű pajzs nélkül, amit én is csak későn idéztem meg. - Szerencsére mindezt nem kellett monoton hangon elregélnie. A bájital egyik remek újítása volt, hogy normál hangszínen tudott kommunikálni, de mindvégig csak igazat mondhatott.

- Elmondtad már neki, hogy nem őt hibáztatod? Bár nyilván nem, mert ez érzésekről beszélni olyan kínos számodra - csipkelődött.

- Nem tettem. Nem került szóba köztünk, és én nem is akarok emlékezni rá, mi történt akkor. Arra sem akarok gondolni, milyen sérelmek érték általam, mikor még jogosnak véltem a haragom.

- Mit éreztél, miközben tulajdonképpen a rabszolgád volt?

- Csak eszköz volt számomra a büntetés egy formája, nem akartam valóban szolgasorba taszítani. Mégis felül kerekedett a józan eszemen a bosszúvágyam. Eleinte valóban élveztem, hogy uralkodhattam rajta, aztán később dühített a behódolása. Végül már nem találtam benne örömet. Jobban preferáltam a dacos, ellenkezős személyiségét, amiben volt kihívás.

- Megbántad, ahogy akkor viselkedtél vele? Csak mert szerintem eléggé szemét voltál…

- Igen megbántam.

Draco úgy érezte, hogy ezt a témát kellően kivesézték, így más vizekre evezett. Egyre könnyebben jöttek a kérdések, és megpróbált igyekezni, nehogy kifusson az időből.

- Hogyan érintett, amikor Hermione felfedezte, hogy még mindig erős érzelmek kötnek Potter anyjához?

- Szégyelltem magam, ezért volt olyan eltúlzott a viselkedésem, próbáltam valamivel palástolni ezt az érzést. Már nem vagyok szerelmes Lilybe, de szükségem volt az emlékére, hogy tovább tudjak élni. Nagyon sokáig, csak ere támaszkodhattam.

Ez valóban meglepte Dracót. Bár való igaz, ő még soha senkihez nem ragaszkodott az élete árán, még a szüleihez sem - pláne az utóbbi időben - ahhoz túl önző volt. Nem tudta elképzelni, hogy lehet valakinek csupán az emlékébe kapaszkodni, hogy túléld a holnapot is. Egyre jobban sajnálta a férfit, de igyekezett ezt nem kimutatni. Ha volt valami, amit Piton utált, akkor az az iránta érzett szánakozás volt.

- Még mindig szükséged van rá? - tette fel a kézenfekvő kérdést. Ha a válasz nem, akkor van esély arra, hogy rendbe szedjék a kapcsolatot, ám ha igen, akkor a lány még mindig kevés a férfinak az élethez.

- Nem tudom... Hermionéra nagyobb szükségem van, de nem vagyok túl egészen Lilyn.

- Hasonlítottad őket egymáshoz? - kérdezte, és átfutott a fején, hogy ha ennyi év nem volt elég, vajon mennyi kellene...

- Megesett az is, gyarló emberi lény vagyok. Beláttam felesleges, semmiben sem hasonlítanak. Hermione személyisége jobban vonz, több benne a lehetőség.

Dracóban egy pillanatra feltámadt a kisördög, és egyszerűen képtelen volt visszafogni magát, hogy fel ne tegye a kérdést, ami felvillant az agyában.

- Képzelted valaha szex közben, hogy Lilyvel vagy, nem pedig Hermionével?

- Soha! Ha tudnád milyen Hermionéval lenni, akkor fel sem tetted volna ezt a kérdést.

- Hmm... - vigyorodott el Draco. - Lehet, hogy vigasztalgatom egy kicsit... De ez nem ide tartozik. Mit szeretnél Hermionétól a jövőben?

Piton válaszolni akart, de a szérum hatása feloldódott és ő csak hallgatott. Nem gondolt még bele hogyan tovább, így ez a kérdés megválaszolatlan maradt. Draco egy ideig rágódott a hallottakon, majd elköszöntek egymástól és a szőke férfi elhagyta a házat.
Perselusnak volt mit átgondolnia. Nem volt egyszerű a helyzete. vissza akarta kapni a lányt, de nem érezte úgy, hogy bármin is változtatni akar a kapcsolatukat illetően, ha újra együtt lesznek. Pedig semmi nem maradhatott a régiben. Hermione nem akart Lily árnyékában élni, de ő még mindig nem tudta elengedni a régi kedvest.

SS/HG

Az április szinte elröpült, ahogy a férfi belevetette magát a munkába. Befejezte az üvegházat, rendbe tette a kinti kertet, és számtalan bájitalrendelést halmozott fel, hogy lekösse magát. Úgy határozott, elutazik egy pár hétre Franciaországba, de egy rövid időre még elodázta a dolgot. Még mindig azt várta, hogy Hermione megjelenjen nála, de a lány makacsul távol maradt. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudott róla, hogy hamarosan megnyitja a boltját. A Reggeli prófétában egy egész oldalas hirdetést tettek be miszerint két hónapon belül megnyit az új házi készítésű gyógynövény alapú kozmetikumokat árusító üzlet.

Többször elolvasta a hirdetést, fontolgatta, hogy elmenjen-e a megnyitóra, végül úgy határozott, hogy nem teszi esetlegesen kellemetlenné az a napot a lány számára. Nem tudta, meddig képes még hűségesen várni rá, elvégre soha nem volt az önmegtartóztatás mintaszobra, és a szükség egyre jobban eluralkodott rajta.

Párszor járt az Abszolút azon részén, ahol enyhíthette volna testi vágyait, de ez idáig hősiesen tartotta magát.

Egy dologban biztos volt, amíg nem rendezi el a múltját nincs értelme a lány után mennie, ámbár továbbra is élt a gyanúperrel, hogy a büszkesége mindenképpen megakadályozná ezen lépését. Bár még mindig nem fogta fel, mennyi mindent rontott el, azzal már tisztában volt, hogy alaposan megbántotta Hermionét, hiszen az elmúlt hónapok alatt nem gondolta meg magát. Abból, amit Draco elmondott neki nemrég, úgy vette ki, hogy nem is fogja másképp megítélni a köztük kialakult konfliktus végkimenetelét, hacsak valami rendkívüli esemény nem történik.

Egy másik hirdetés is felkeltette az érdeklődését. A következő oldalon egy eddig példátlan eseményre lett figyelmes. a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző szakiskola az újságon keresztül hirdetett meg egy állást. Érdeklődve olvasta végig a cikket.
Egy új medimágust kerestek az iskola számára, aki bőséges tapasztalattal rendelkezik, jól tűri a gyerekek társaságát - ezen a ponton gúnyosan elhúzta a száját- és legfőképpen hosszú távú tervének tartja, hogy az iskola alkalmazásában marad.

Ezek szerint Miss Dröm megvált az ódon kastélytól, és minden bizonnyal az ifjabb Malfoytól is. Piton kezdte összerakni a képet, miért tűnt olyan gondtalannak Draco, mikor a hölgy került szóba. Viszont ez esetben talán tényleg nem volt a legjobb ötlet, hogy őt kérte meg Hermione megpuhításával. Egyszer már a saját malmára hajtotta a vizet, és most, hogy már nincs képben a másik nő, ki tudja, milyen tervei vannak.
Kezdte unni a mardekáros gondolkozást, fárasztó volt cselszövést kutatni minden tett mögött.

Mindensetre úgy döntött, ha nem is keresi fel a lányt, azért nem fogja hagyni, hogy Draco megint győzelmet arasson felette.

Legelőször is gondolkozásmódján kellene változtatnia, ezzel tisztában volt. Viszont hiába próbált nem gondolni a vörös hajú boszorkányra, mióta egyedül élt, újra mindennapos része lett az életének. Álmodott vele, újraélte a kamaszkori emlékeit némileg megszépítve a dolgokat. De az álmok minden alkalommal a szakítással zárultak.
Egy ilyen felkavaró álomból ébredve az éjszaka közepén megfogadta, hogy másnap elmegy arra a helyre, ahol közel húsz éve nem járt.

Godric's Hollow temetője ugyanolyan volt, mint bármelyik másik temető. Rendezett sorokban álltak a sírkövek, és szinte tapintható volt a hátramaradt hozzátartózók fájdalma. Becsukott szemmel is eltalált volna Lily sírjához, hiszen volt idő, mikor naponta járt ki ide. Már egészen közel volta hófehér emlékoltárhoz, mikor egy ismerős alak bukkant fel a látómezejében. Óvatosan meghúzta magát egy szomorúfűz tövében és igyekezett észrevétlen maradni, míg a látogató távozik.

Harry minden hónapban ellátogatott a szülei sírjához. Nem ismerte őket, az emlékeit mások elmondásaiból rakta össze, és csupán néhány megmaradt fénykép segített neki abban, hogy tudja, milyenek is voltak a szülei. Éppen ezért nehéz volt lelkileg közel kerülnie hozzájuk. Érezte a hiányukat, fájt neki, hogy nélkülük nőtt fel. Megsínylette a gyermekkorát, hatalmas üresség tátongott benne és szűnni nem akaró keserűség mardosta a lelkét. Magát hibáztatta a halálukért, hiszen az életüket adták érte. Tudta, hogy szerették, de ez nem volt elég. Érezni akarta azt a szeretetet, amit nem kaphatott meg, bármit megtett volna, hogy feltámassza a szüleit. Nem tudott belenyugodni a ténybe, hogy árva. Lerakta a nagy csokor liliomot a sír elé, és leült a márványpadra. Piton azt hitte, a fiatal férfi nem marad sokáig, de sajnos tévedni látszott. Harry még húsz perc múlva is ott üldögélt, és meglepő módon beszélni kezdett. Olyan volt, mintha a szülei ott ülnének vele szemben egy kedélyes teadélutánon, miközben ő elmondja mi minden történt vele mostanában.
Hangja néha elcsuklott a visszatartott sírástól, még ennyi idő után is nehéz volt itt lennie.

Perselus szinte szájtátva hallgatta Pottert, álmában sem gondolta volna, hogy más is ennyire szenved a nő elvesztése miatt. Persze önző dolog volt azt képzelnie, hogy csak neki fáj. Most, hogy látta Lily fiát, amint könnyeket hullat a szülei miatt, megértett valamit. Nem volt egyedül a gyászával, soha nem kellett egyedül cipelnie a terhet, csak túlságosan vak volt hozzá, hogy ezt észrevegye. Rengeteg ember fájlalta Potterék halálát, ő pedig kisajátította magának a fájdalmat ahelyett, hogy igyekezett volna feldolgozni az érzéseit.

Talán soha nem mondhatta magáénak Lilyt. A szerelem, amit iránta érzett elhalványult az évek során, de mindig fontos maradt számára. Az első ember volt, akiben megbízott annyira, hogy megmutassa neki a lelkét. Azt hitte ezt csak ő érdemelte meg. Piedesztálra emelte Lilyt, pedig nem kellett volna, semmivel sem volt több, mint bárki más.

Kicsit megszédült ahogy néhány szót elkapott Harry beszélgetéséből. Anya... Apa... hiányoztok. Ők egy család voltak. Nem az övé, Lily sosem volt a családja nem is akart az lenni. Boldog volt a házasságában. Nem bosszúból választotta Jamest, hanem szerelemből.

Rájött, hogy nincs többé értelme úgy tennie, mintha még összetartoznának. Álmokból épített várat, és hirtelen összeomlott az ingatag építmény. Már nem is értette mit keres ott a temetőben. Lerótta már a kegyeletét egy párszor, megbűnhődte, amit meg kellett. Nem élhet örökös bűntudatban. El akarta engedni a fájdalmat, a gyászt minden rossz érzést, mert ez a volt helyes döntés. Továbblépni, feltartott fejjel, és tiszta lappal indulni onnan, ahol most van.
A múltba kapaszkodás többé nem lehet alternatíva számára, hagynia kell, hogy Harry egyedül őrizze a halott boszorkány emlékét. Nem akart végleg megválni tőle arra nem is lett képes, de nem engedheti, hogy tovább birtokolja az életét, a gondolatait. Ideje a változásnak, egy új szerelemnek.
Valahogy egyszeriben könnyebb lett a lelke, hogy nem terhelte a bűntudat. Valamikor sajnálta, hogy így alakult az élete, de most úgy érezte jobb, ha él a második lehetőséggel, amit a sorstól kapott.