Két héttel később Sam éppen a laborjában dolgozott, mikor az irányítóba hívták. Landry tábornok már ott volt, így Sam kérdőn nézett rá.
Három hajó bukkant fel, Föld körüli pályán vannak.
Milyen hajó? – kérdezte Sam csodálkozva.
Nem tudjuk, alezredes – válaszolt Walter. – Várjon! Fogok egy rádióadást.
Hangosítsa ki!
Máris – bólintott rá a technikus.
Földi parancsnokság, itt a Lucian-szövetség! – hallottak egy férfihangot. – Hallanak minket? Válaszoljanak!
Landry vett egy nagy levegőt, kifújta, aztán Walterre nézett.
Nyisson egy csatornát!
Igen, uram – bólintott a férfi. – Beszélhet.
Lucian-szövetség, itt Landry tábornok a földi Csillagkapu Parancsnokságról. Mit akarnak? - mondta a tábornok, és Daniel épp erre a mondatra futott be.
Üzletet kötni – válaszolt némi gúnnyal az idegen.
Miféle üzletet? – lepődött meg Landry.
Maguk kiadják nekünk azt az embert, akit Maybourne-nek hívnak, mi pedig nem lőjük szét a legnagyobb városukat – közölte a feltételeit a kalóz.
Tessék?
Az az ember becsapott minket.
Minő meglepetés – morgott Sam.
Maga ki?
Samantha Carter alezredes – mutatkozott be Sam.
Magáról már hallottunk – mondta a férfi. – Gondolom maga is rólunk.
Egy keveset.
Akkor tudja, hogy nem viccelünk.
Maybourne nincs itt – próbált tagadni Sam. – Már régóta nem a Földön él.
Tudjuk, hogy itt van! Spórolja meg mindkettőnknek ezt a gyerekes játszadozást. Azt is tudjuk, pontosan hol van. Egy órát kapnak, hogy meggondolják az ajánlatunkat! Vége.
A csatorna lezárult – közölte Walter.
Hát ez remek – csóválta meg a fejét Landry. – Honnan a pokolból tudják, hogy Maybourne itt van?
Biztos beszéltek a bolygó lakóival – találgatott Daniel.
Nem – rázta meg a fejét Sam. - Azt mondták, hogy pontosan tudják, hol van Maybourne.
Honnan?
Lehet nála valami jeladó? – kérdezte Daniel.
Esetleg benne. Lehet, hogy nem is tud róla – gondolta tovább Sam.
Rendben, majd intézkedem – bólintott rá Landry. – De mit csináljunk a kalózokkal?
Adjuk nekik Maybourne-t – ajánlotta Daniel.
Dr. Jackson! – nézett rá megütközve a tábornok.
Megérdemelné – fintorgott Sam is. – De nem tehetjük. Uram… a Daedalus elindult már?
Igen, alezredes, jó egy órája. Gondolom látták elmenni, és vártak, míg elég messzire jut.
Hát… akkor van egy órájuk, hogy visszaérjenek.
A szubtérkommunikátor még eléri őket?
Megpróbálom, tábornok – mondta Walter, majd egy perccel később meghallották Caldwell ezredes hangját.
Parancsnokság, itt a Daedalus! Mi a probléma?
Vissza kellene fordulniuk, ezredes! – tért azonnal a tárgyra Sam.
Carter alezredes! Mi történt?
Három kalózhajó van Föld körüli pályán, uram, szükségünk lenne a segítségükre. Azzal fenyegetőznek, hogy támadást indítanak a legnagyobb városok ellen.
Értem. Máris megfordulunk – mondta az ezredes.
Egy órán belül kellene ideérniük.
Lehetetlen. Másfél órája jövünk.
Hermiodnak is ez a véleménye? – kérdezte Sam, de csak egy kis hallgatás után kapott választ.
Ott leszünk, alezredes.
Köszönöm, uram! Ha lehet, valamelyik bolygó takarásában lépjenek ki a hipertérből, és azonnal álcázzák a hajót.
Akkor sem tudom mind a hármat egyszerre leszedni. Legalább egynek lesz ideje tüzet nyitni a Földre – tiltakozott Caldwell.
Sajnos tudom – sóhajtott Sam.
Sam, várj! – szólt közbe Daniel.
Mi az?
A szék! Van most valaki Antarktiszon, aki tudja használni?
Nem tudok róla – rázta meg a fejét Landry.
Akkor majd én odamegyek – ajánlotta Daniel.
Tudja kezelni?
Elvileg igen.
Ez elég kevés, Dr. Jackson.
Megoldom. De még így is attól tartok, csak kettőt tudunk egy időben kiiktatni. A rakétákat messziről kiszúrják, és még el sem értek odáig, máris viszonozhatják a tüzet.
Igen, a kockázat benne van, de nincs más választásunk.
És hogy jutsz oda? – kérdezte Sam.
Majd mi odavisszük – szólt közbe Caldwell. – Hermiod számítása szerint negyven perc múlva odaérhetünk. Jelenkezünk, ha kiléptünk a hipertérből Daedalus kiszáll.
Hát, ez eddig megvolna – sóhajtott Landry. – Idehozatom Maybourne-t.
Ha be tudják mérni, akkor ezzel mi válunk az elsődleges célponttá – figyelmeztette Sam.
De itt van a legnagyobb esély arra, hogy megtaláljuk és hatástalanítsuk a jeladóját.
Ez is igaz – látta be a nő, és hagyta, hogy a felettese elsiessen.
És most? – nézett Samre Daniel.
Várjuk a Daedalust – sóhajtott a nő, így feszült csend ülte meg az irányítótermet egy időre.
Harmincöt perccel később Caldwell ezredes bejelentkezett.
Most léptünk ki a hipertérből, a hajó álcázva van. Látjuk a három kalózhajót, a műszereink szerint a fegyvereik fel vannak töltve, és Washingtont célozzák.
Csodás – nyelt egy nagyon Sam. – Daniel, készen állsz?
Hiányzott már, hogy egy bolygó sorsa legyen a kezemben.
Azért mi is itt vagyunk, Dr. Jackson – szólt közbe Caldwell.
Jól van, készen állok – adta meg magát Daniel. – Maradjunk mindhárman rádiókapcsolatban – mondta, majd egy másodperccel később eltűnt.
Daniel, hallasz? – kérdezte Sam.
Tökéletesen.
Tizennégy percünk van. Ezen belül derítsd ki, hogy boldogulsz-e a székkel.
Máris. Jelentkezem – mondta Daniel, így a többiekre újra feszült csend borult, de két perccel később a csillagkapu mozgásba lendült.
Várunk vissza valakit? – kérdezte Sam.
Nem, alezredes – pillantott fel rá Walter.
Íriszt lezárni!
Igenis – bólintott rá a technikus, így a súlyos írisz elfedte előlük a kaput, de egy perccel később Walter Samre nézett. – Audiojelet veszek.
Hangosítsa ki!
Malek a földi Csillagkapu Parancsnokságnak, hallanak?
Nyisson csatornát! – utasította Sam Waltert.
Megvan.
Malek, megbocsásson, de ez most nem a legmegfelelőbb alkalom!
Tudom, alezredes, épp emiatt szeretnék beszélni önökkel! Engedjenek át!
Nyissa ki az íriszt – mondta Sam Walternek, majd a tok'rához fordult. – Jöhet! – mondta neki, és nem sokkal később Malek kisétált a kapuból. – Jöjjön fel! – mondta neki Sam, mire a tok'ra felsietett a lépcsőn az irányítóba. – Mi olyan átkozottul fontos?
A legkisebb hajót ne bántsák – kérte a tok'ra.
Miért? – nézett rá értetlenül Sam.
Mert ő az én emberem.
Tok'ra a Lucian-szövetségben?
Nem, nem tok'ra, de attól még nekem dolgozik.
Tessék?
Sam, alig pár hete azt kérdezte tőlem, mi az oka annak a bizonyos kutatásnak. Itt a válasz. Tudom, hogy előbb kellett volna jönnöm a figyelmeztetéssel, de későn jutott el hozzám az emberem üzenete. Jöttem, ahogy tudtam.
Jobb későn, mint soha. Még van vagy nyolc percünk – mondta némileg cinikusan Sam. - Ezredes, Daniel, hallották?
Igen – erősítette meg Caldwell. – Az enyém a vezérhajó, Dr. Jackson, a magáé a másik.
Meglesz – válaszolt Daniel.
Alezredes – szólt közbe Walter -, bejelentkeztek.
Nem fogok velük bohóckodni. Ha nem kapják meg, amit akarnak, csak mi húzhatjuk a rövidebbet – rázta meg a fejét Sam. – Készen állnak, uraim?
Igen – jött az egyöntetű válasz a két férfitól.
Akkor háromra tűz. Egy… kettő… három… - számolt a nő, aztán mindenki néma csendben várt.
Két célpont megsemmisült – szólalt meg fél perccel később Caldwell.
A harmadik?
Nem csinál semmit.
Alezredes, miatta ne aggódjon – erősítette meg még egyszer Malek.
Mindenki miatt aggódok, akit nem ismerek, és egy olyan hajóban ül, ami kárt okozhat a világomban. Caldwell ezredes, próbáljon kapcsolatba lépni vele!
Máris – szállt ki a vonalból a férfi, így Sam Malekhez fordult.
Mi a pokol folyik itt, Malek?
Alezredes… a tok'rák katonák, mióta világ a világ, de mióta önöknek köszönhetően a rendszerurak száma némileg megcsappant, a feladataink száma is csökkent, így az érdeklődésünk egyéb… szerveződések felé is fordult.
És ehhez embereket használnak fel.
Senkit nem kényszerítünk semmire. Mindig is önkéntesekkel dolgoztunk, ez most sem változott.
Ó, igen, tudom, ezt a szöveget már hallottam párszor – vált kissé cinikussá a nő hangja, de Caldwell szakította félbe.
Alezredes, kissé megrongálnánk az ellenséges gépet, de addig a biztonság kedvéért a pilótát leküldjük magukhoz.
Tessék?
Adnunk kell a látszatra, alezredes – nézett rá Malek, aki azonnal átlátta a helyzetet. – Ha sértetlenül tér vissza a kalózokhoz, senki nem hiszi el neki, hogy a többiekkel együtt harcolt a csatában.
Sam egy fél percig meredten nézte a tok'rát, azt latolgatva, mennyire bízhat meg benne, de végül rábólintott.
Rendben, ezredes, küldhetik.
Máris – nyugtázta Caldwell, és néhány másodperccel később az ismeretlen férfi felbukkant az irányítóban.
Parancsnok! – biccentett a jövevény Malek felé.
Az utolsó pillanatban érkeztem, Moran – nézett rá a tok'ra. – De visszatartották az üzenetedet.
A Tanács?
Igen.
Szóval Garshaw nem támogatja ezt az őrültséget? – kérdezett közbe Sam.
Garshaw-val nincs gond – pillantott rá Malek. – De jó néhányan ellenzik, mondván, még mindig a rendszerurakkal kellene foglalkoznunk. Természetesen a fő feladatunk még mindig az, de… mások is vannak, akiktől meg kell védelmeznünk a galaxis lakóit.
Alezredes, mi a helyzet? – robbant be Landry az apró kis helyiségbe. Feszültnek tűnt, mint aki az elmúlt egy órát heveny vitatkozással töltötte.
Fenyegetés elhárítva, uram – nyugtatta meg Sam.
Hála Istennek – sóhajtott a férfi. – Az NID belerángatta az elnököt is Maybourne átszállításába, nem tudtam előbb szabadulni. Meggyőződésük, hogy valamiben sántikálunk, így nem ide, hanem egy 51-es körzetben lévő titkos kórházba viszik.
Remek – sóhajtott Sam, de Landry kíváncsian nézett Malekre, így vett egy nagy levegőt. – Uram, azt hiszem, jobb lenne, ha a tárgyalóban folytatnánk. És… nekem még el kell intéznem egy telefont. Rögtön jövök.
Rendben, alezredes – bólintott rá a férfi, és a többiekkel együtt felsétált egy emelettel feljebb, Sam viszont megállt a folyosón, elővette a telefonját, és Magnus számát tárcsázta.
Sam! Szia! – vette fel a telefont Magnus. – Valami baj van?
Szia! Semmi komoly, legalábbis most már. Csak arra gondoltam, hogy… lenne kedved meglátogatni?
Mondjuk a hétvégén?
Mondjuk most? – nevette el magát Sam.
Hát… én benne vagyok. Vigyem Henryt is?
Végül is miért ne? Ha a közelben van. Kerítsd elő, addig én is intézkedek. Tartsd a vonalat, míg nem szólok.
Rendben – mondta Magnus, és miközben ő Henryt hívta, Sam a rádióján a Daedalust.
Caldwell ezredes, kéne egy fuvar – mondta neki.
Dr. Jackson már a Parancsnokságon van – mondta neki a férfi.
Még egy.
Éspedig?
Be tudják mérni a mobilt, amivel beszélek? –kérdezte Sam, de csak kis csend után kapott választ.
Megvan, alezredes.
Helen, készen álltok? – szólt bele Sam a telefonjában.
Igen.
Mehet, ezredes – mondta Caldwellnek, mire néhány másodperccel később Magnus és Henry feltűnt Sam mellett a folyosón. – Köszönöm, uram! – mondta Sam a rádióba.
Még valami, alezredes?
Semmi – nevetett Sam. – Jó utat!
Köszönjük. Daedalus kiszáll – mondta Caldwell, és a hajójával elindult Atlantisz felé.
Sam, mi történt? – nézett rá Magnus aggódva.
Oh, csak Maybourne még úgy is képes bajt keverni, hogy be van zárva egy háromszor három méteres cellába. De gyertek fel, majd mindent megtudtok. Amúgy… csak azért hívtalak, mert van egy kedves látogatónk.
Tényleg? – nevette el magát Magnus, mikor beléptek a tárgyalóba, aztán Malekre nézett, és összemosolyogtak.
Dr. Magnus! – üdvözölte a tok'ra egy biccentéssel. – Kitalálta már?
Sajnos nem – tűnt fel egy bűntudatos mosoly a nő arcán. – Pedig elhiheti, sokat törtem a fejem.
Nagy kár.
Igen, az.
Sam, ezt nem lett volna szabad – nézett Landry a nőre.
Uram, ők is szerves részei voltak az akciónak, joguk van tudni, mi történik – mondta a nő, de aztán a telefonja csörögni kezdett. Elnevette magát, mikor látta, hgy Declan hívja. – Nem lett volna szabad még elengednem Caldwell ezredest – nevetett. – Elnézést – nézett végig a többieken, aztán kiment.
Szia! – vette fel a telefont.
Sam, Magnus és Henry nálad vannak? – kérdezte Declan köszönés nélkül.
Igen. Nyugi, semmi baj. Csak… valamit meg kell beszélnem Helennel.
Ne hozd rám a frászt – kérte a férfi. – Zimmerman lélekszakadva hívott, hogy Magnus a szeme előtt tűnt el valami fehér fényben.
Ijesztő lehetett neki.
A kölyöknek minden ijesztő – fintorgott Declan. – De komolyra fordítva… valami baj van?
Majd elmesélem, ha jössz. Már megoldottuk. Magnust is csak azért hívtam, mert egy bizonyos tok'ra barátunk belekeveredett a dologba, és gondoltam örülnének egymásnak.
Értem – nevetett Declan. – Akkor… majd beszélünk, most megnyugtatom Willt, mielőtt idegességében össszeesik.
Rendben. Szia! – köszönt el Sam, majd visszasétált a tárgyalóba, és leült az asztalhoz.
Miről maradtam le? – kérdezte.
Nem kezdtünk bele az érdemi áttekintésbe ön nélkül, alezredes – nyugtatta meg Landry.
Az jó – mosolyodott el Sam, de aztán kérdőn nézett Malekre.
Jó néhány embert építettünk be a Lucian-szövetségbe, hogy az információjuk alapján esetleg megakadályozhassunk bizonyos akciókat.
Sam, megfigyelted már – nézett Daniel a nőre -, hogy a tokrák képesek fél óráig beszélni úgy, hogy közben nem mondanak semmit?
Ó, igen – bólintott rá Sam. – Ez tipikus – mondta, aztán az ismeretlen férfihoz fordult. – Maga mond valami konkrétabbat?
Nagyjából fél éve épültem be a szövetségbe…
Akkor igazán szólhatott volna Maybourne-ról – csóválta meg a fejét Sam.
Nem tudtam róla, alezredes – szabadkozott a férfi. - A kalózoknak ugyanúgy elszórt bázisaik vannak szerte a galaxisban, mint a tok'ráknak. És az egyik sejt nem feltétlenül tud arról, amiről a másik. Az emberüktől kapott álcázás természetesen eljutott hozzánk is, de nem tudtuk, honnan való, míg el nem kezdődtek a problémák.
Miféle problémák?
Tudja, alezredes, ez a pajzs felettébb hasznos… a legtöbb faj nem képes érzékelni… de Maybourne arról nem szólt, hogy az energiaigénye nagyobb, mint a kalózok hajójinak összes teljesítménye.
Érdekes, az alkeshnek még az ős-technológiájú pajzs sem okozott gondot.
Ne hasonlítsa össze a két hajót, alezredes. Az alkesh energiaforrása vetekedhet a maguk ZPM-jével, de a kalózok többnyire kiselejtezett roncsokkal járnak, leszámítva a vezetőséget – figyelmeztette a férfi. - Sorra merültek le a hajók a semmi közepén az álcázás miatt. Néhányukat ki tudták menteni, de soknak annyira elfogyott az energiája, hogy még a létfenntartó rendszer sem volt működőképes, így megfulladtak, mire odaért a segítség.
Maybourne… - csóvála meg a fejét Landry.
Már eddig is sok volt a rovásán – mondta Sam.
Hogy áll a tárgyalása? – kérdezte Malek.
Félek, nem jól – sóhajtott a tábornok.
És a felvétel?
Tudja, Malek… mivel másfajta technológiával készült… a földi tudósok nem tudják vizsgálni a hitelességét, így… kétséges, hogy mennyire veszik figyelembe.
Az NID nagykutyái pedig körömszakadtáig tagadnak, és fedezik egymást – tette hozzá Landry.
Értem – mondta morcosan Malek. – Mégis csak az lett volna a legjobb, ha elveszíti útközben, alezredes – nézett Samre.
Lehet – vont vállat Sam. – De mit tett volna vele?
Minimum száműzöm egy primitív bolygóra, ahol nincs kapu – pillantott rá Malek.
Ezt még mindig megtehetjük – nézett rá Daniel. – Visszahívjuk a Daedalust, kilopjuk az 51-es körzetből…
És az asgard sugárból senki nem fog rájönni, hogy mi voltunk, ugye? – nézett rá Sam. – És amúgy is… melyik világot tennénk ki a beteg agyának? Attól, hogy száműzzük, még nem fog megváltozni, csak esetleg egy ártatlan világot fog abajgatni az elmebajával.
Sam! – nézett a nőre Daniel, és az látta rajta, hogy valami nagy ötlet motoszkál a fejében, így óvatosan nézett rá.
Igen, Daniel?
A Vorlix… az lehet a megoldás.
Mármint… adjuk be Maybourne-nek? – kerekedtek ki a nő szemei.
Miért ne? Onnantól kezdve nem jelent veszélyt senkire. Mehet a kapu nélküli bolygóra, és nem kell aggódnunk miatta többet, meg a körülötte lévőkért sem.
Miről beszélnek? – kérdezett közbe Malek.
Uh… - nézett rá Sam. – Ez egy régi történet. Jártunk egy bolygón… sok évvel ezelőtt, úgy hívják, hogy Vyus. Egyszerű, de békés világ, úgy kétszáz-kétszázötven évvel járhatnak mögöttünk, de volt egy nap a történelmükben, mikor az egész népesség arra ébredt, hogy nem emlékeznek semmire. Egy fehér lap volt az emlékezetük. Minden egyes embernek a bolygón. És azt a bizonyos napot hívták ők Vorlixnak.
Ez hogy lehet?
Köszönhetően Lineának – sóhajtott Daniel, akinek a névről elég sok minden jutott eszébe, így Sam gyorsan folytatta.
Linea készített egy vírust, ami ezt okozta. Tulajdonképpen az volt a célja, hogy visszaforgassa az időt. Mármint… hogy újra fiatal legyen. Csak valami nagyon félrecsúszott az egész kísérletben, mert nem azt… pontosabban nem csak azt érte el, amit szeretett volna. De pechjére saját maga is a tévedés áldozatává vált, így ő sem emlékezett semmire, míg mi rá nem jöttünk, mi történt. És az egyszerűség kedvéért a vírust is Vorlixnak neveztük el.
Szóval, aki megkapja a vírust, annak törlődik az emlékezete?
Pontosan.
És van önöknek belőle?
Nincs – rázta meg a fejét Sam.
De tudnék szerezni – vetette fel Daniel. – Csak a régi jó kapcsolatokra tekintettel.
És mégis hogy akarják beadni Maybourne-nek? És a még jobb kérdés, hogy akarják elvinni arra a bizonyos bolygóra? Hét lakat alatt őrzik, és ahogy Sam is mondta, bármi történne, tudnák, hogy mi voltunk.
Nekem van egy ötletem – szólt közbe Helen, aki eddig csak csendben hallgatta a többieket. – Csináljuk abszolút hivatalosan.
Ezt hogy érted? – nézett rá Sam.
Közöljük az elnökkel, hogy a tok'rák követelik a kiadatását az ellenük elkövetett bűnei miatt. Különben… mit tudom én, háború lesz, vagy találjatok ki valamit. Szerintem az NID-nak sem ér annyit Maybourne, hogy miatta szétlövessék a hátsójukat egy alkesh-sel, arról nem is beszélve, hogy ha Maybourne eltűnik a színről, akkor eltűnik minden terhelő bizonyíték ellenük. Megszűnne a nyomozás, és csinálhatnák tovább a kis stiklijeiket. Szerintem még meg is könnyebbülnének. Először azt mondjuk, hogy a tok'rák akarnak ítélkezni felette, valószínűleg jó keményen, hogy példát statuáljanak, aztán, mintha akkor jutna eszünkbe, köztes megoldásként, vagy inkább mentőötletként felajánlhatjuk a Vorlixot. Így az elnök sem érezné úgy, hogy egy ember élete vagy halála van a kezében. Malek kegyesen elfogadná az ajánlatot, mi végrahajthatnánk a tervünket, és mindenki elégedett lenne.
Mondasz valamit – tűnődött el Sam. – Malek, benne van? Eljátsza velünk ezt a színjátékot?
Nem nagyon kell majd játszanom – sandított rá a tok'ra.
Igen, tudom – bólintott Sam, majd Landryhez fordult. – Uram?
Máris felveszem a kapcsolatot az elnökkel. De el fog tartani egy ideig. És valószínűleg ideküld valakit a bizottságból.
Woolseyt – borzongott meg Daniel.
Valószínű. De Woolsey-t megesszük reggelire. Nem a bátorságáról híres – állt fel sóhajtva Landry, majd bevonult az irodájába.
Hát, ez valószínűleg tényleg hosszú lesz – nézett végig a többieken Sam.
Én átugranék a Vyusra – ajánlotta Daniel. – Legyen kéznél a vírus, ne akkor kelljen kapkodnunk. Így is lesz egy nap, míg visszaérek.
Rendben, mehetsz – hagyta jóvá Sam, így Daniel elvonult.
Alezredes, Teal'c itt van valahol? – kérdezte Henry.
Sajnálom, Henry, de Teal'c nincs a Földön. Bra'tac mestert ment meglátogatni, csak néhány nap múlva várjuk vissza. Talán visszaér, míg itt lesznek. De… ha nem bánja… Alistair említette, hogy van néhány agyament ötlete, addig esetleg a laboromban átbeszélhetnénk.
Felőlem – vont vállat Henry.
Akkor menjünk – állt fel Sam, és csak Magnus halk kuncogását hallotta, mikor magára hagyták a nőt Malekkel.