Olybá tűnt, több napja bolyonganak odalent a barlangrendszerekben. Az élelmük már majdnem teljesen elfogyott, a hideg miatt alig aludtak, és a meneteléstől mind legyengültek. A barlangokat nem borította már jég, szürke sziklák zárták körbe őket, elvágva őket a külvilágtól, csak kevés fény szűrődött le hozzájuk a hórétegen keresztül.
Einar már felkelt és a saját lábán haladt. Fejét végig leszegte, vállai meggörnyedtek, mintha már minden reménysége elszállt volna és a lelke valahol Thordar után kutatott volna a messzeségben. A szeretőjének teste fáradhatatlanul caplatott Sigurdur után, aki minden új barlangrészbe érkezve pihenőt kért. Berwald rettenthetetlensége nem csappant meg, ugyanúgy, kihúzott háttal sétált és még át is vett néhány csomagot Tinótól. Kicsi házastársa úgy érezte, bármelyik percben összeeshet. Fáradt volt és éhes, de nem kérte sem a pihenőt, sem az ételt, mivel nagyon kevés volt, és nem akarta, hogy miatta fogyjon el minden. A pihenőik nem voltak elég hosszúak, hogy mély álomba merüljenek és egy kis időre elfeledkezhessenek a gondjaikról. A hideg rázta a testüket és még összebújva sem tudtak viszonylag meleget teremteni maguknak.
Sigurdur elengedte Thordar karját és lerogyott egy sziklára. Felnyögött, amikor Berwald hátranézett rá. Na igen, nem szólt, hogy tartsanak pihenőt, Sigurdurnak nem is volt ereje hozzá. Tino hálásan telepedett mellé, Einar pedig nekitámaszkodott a falnak és lassan lecsúszott a földre, térdeit félig magához húzta.
- Áruld el a titkodat, Berwald! – kérte Sigurdur – Hogy a fenében tudsz te ilyen fáradhatatlanul menni?
Berwald megfogta Thordar vállait és lenyomta a férfit is a földre, hogy a teste pihenjen.
- Nincs titkom. – dörmögte egyszerűen.
Sigurdur mélyet sóhajtott és nekidőlt Tino vállának. Tino legszívesebben hanyatt feküdt volna a hideg barlang alján. Berwald is letelepedett Tino másik oldalára és némán nézett a földön üldögélő barátjára. Einar a hátuk mögött volt és az utóbbi időben alig szólalt meg, csak akkor, ha kérdezték, ám most mégis beszélni kezdett:
- Szerintetek van egyáltalán kiút?
- Kell lennie. – nézett hátra Sigurdur – Ez egy nagy barlangrendszer, valahogy ki lehet jutni, biztos vagyok benne.
- …és Niflheimből?
Sigurdur erre már nem kívánt válaszolni. Tino behunyta a szemét és mélyet sóhajtott. Einar már rég feladta. Az ilyen kérdéseivel csak őket csüggeszti el még jobban. Berwald nézett hátra rá.
- Ha megtaláljuk a kiutat a barlangokból, akkor nem lesz nehéz egy átjárót is találni.
- Csalfa reménybe kapaszkodtok. – jegyezte meg Einar és ujjával mintákat kezdett rajzolni a deres földre. Kusza vonalak voltak, nem is minták, de valahogy megnyugtatták őket.
- Jobb, mint feladni. – mondta Tino és hátranézett a mágusra – Amikor a rúnaolvasást tanítottad, mondtál még valamit. „Jobb harcolni és elbukni, mint remény nélkül élni."Most miért élsz remény nélkül?
- Valóban élnék? – kérdezett vissza nyersen Einar – Thordar is él elviekben. Akkor miért nem mosolyog rám? Miért nem szalad hozzám lelkesen és meséli az idegesítő történeteit? Miért nem… él igazán? Mert ez nem élet, Tino.
- Csakhogy én nem Thordar, hanem a te életedről beszéltem. – mondta nyugodtan Tino.
Einar hallgatott egy kis ideig. Tino hiába bámult rá, ő csak a földet nézte, kerülte mindenki tekintetét.
- Hamarosan meghalunk. Tudom, mit gondolsz, Tino. Tudom, mit gondol Berwald és Sigurdur, hogy nem szabadna feladnom. Akkor mégis miért van itt ilyen fájó, üres beletörődés?
Megmarkolta a ruháját a mellkasán és szenvedő szemekkel nézett fel Tinóra. A kis szőkét kirázta a hideg tőle. A feladással még ugyanúgy fáj neki, ugyanúgy bántja őt, ugyanúgy fájdalmas neki, hogy ilyen kiszolgáltatottan látja a barátait.
Tino elfordult felőle, Berwald vállának dőlt és összébb húzta magán a köpenyét. Nem mintha bármivel is jobb lett volna ettől, de mégiscsak benne volt a tudat, hogy megpróbálja. Már minden ruhájukat magukra vették, amilyük csak volt. Berwald még a sajátjai közül is ajánlott fel Tinónak, ilyen volt a kesztyűje is, és hiába dugta be a köpenye alá, Tino látta, hogy lilák. De hiába ajánlotta fel, hogy visszaadja a kesztyűket, Berwald nem engedte.
Még ott ültek egy ideig. Nem nagyon hitték, hogy egy kis pihenéstől visszatér az erejük, de nem bírtak volna tovább haladni, talán csak Berwald kivételével. De aztán Tino mégiscsak indítványozta, hogy folytassák az útjukat, bár a teste minden porcikájával tiltakozott ellene. Amint felállt, az éhség csak még jobban mardosta a gyomrát és meg is kordult. Berwald ránézett, de Tino elfordult felőle és összeszorította a száját. Nem. A vikingek is kibírják. Ő is ki fogja.
Berwald a nyomában járt, de nem mondott semmiféle megjegyzést Tino korgó hasáról. Sigurdur újra megragadta Thordar karját és maga után húzta, Einar is feltápászkodott és a kis csapatuk végén poroszkált.
Átmentek pár termen, két elágazáson is átértek, bár egyikük sem tudta melyik volt a helyes út igazából. Egy olyan kőcsarnokon haladtak keresztül, amiben egy kicsi medence volt, tele vízzel, ami nem fagyott meg, egy forrásból zubogott a víz a medencébe. Mind zavartalanul folytatták volna az utat, ha Sigurdur nem áll meg Thordarral a tó előtt és kezd el meredten nézni valamit.
Tino és Berwald értetlenül visszafordultak, a testvére mellett elhaladó Einart pedig Sigurdur elkapta és maga mellé rántotta.
- Ne csak a földet nézd búsulva, Einar! – mondta neki, elengedte Thordar karját és a tó fölötti falra mutatott.
Einar rezzenéstelen arccal kezdte tanulmányozni a sziklákat, és lassan elkerekedtek a szemei, ajkai kissé elnyíltak. Berwald biccentett Tinónak, hogy menjenek vissza. Amint megálltak Einar mellett, Tino már ki tudta venni, mit néznek a többiek. Rajzok voltak a sziklán, halványak, de kivehetők, alattuk pedig olyan ősi rúnák, amiket Tino még elolvasni sem tudott, nemhogy megérteni. A többiek viszont nagyon is értették miről szól, Tino jobb híján a képekből próbált rájönni a tartalomra.
Nők és férfiak voltak az első képeken, a következőn egy nagy tűz és egy ijesztő női alak, akit Tino már képes volt felismerni, Hél volt. Majd egy térdelő férfit láttak, akinek mellkasából fekete valami szakad ki. A testet a többiek a felük fölött tartják, és egy tóhoz érkeznek vele. Mind belegázolnak, megfogják egymás kezét, az eszméletlen férfi feje fölött pedig aranyló láng jelenik meg. Az utolsó kép felismerhetetlen.
- Einar… - dörmögte Berwald.
- Ez… ez… - Einar dadogott, Berwaldra, az öccsére, aztán Thordarra nézett.
- Mi ez, Berwald? – kérdezte izgatottan Tino.
- Hajdanán itt jégóriások éltek. Ez az ő barlangjuk, és ez az ő írásuk.
- És mit írnak?
Einar sarkon fordult, Thordar felé és a hideg ellenére szó nélkül vetkőztetni kezdte. Gyakorlott mozdulattal húzta le a köpenyét, az ingjeit, a nadrágját és a cipőjét. Ezután ő se volt rest, fáradtság, éhség, hideg ide vagy oda, meztelenre vetkőzött, megfogta Thordar kezét és belelépett a jéghideg vízbe. Csak onnét tudták, hogy jéghideg, mert Sigurdur belemártotta az ujját. Viszont Einar fel sem szisszent, belegázolt, nyomában pedig Thordar, neki csak a bőrén és az arcán látszott, hogy mennyire is fázik.
- Gyógyító forrás. – válaszolta Berwald Tinónak.
- Einar újból meg akarja próbálni? – kérdezte Tino és riadtan a mágus felé kapta a fejét – Nem lehet! Megint elájul, és megfagy a vízben!
Tino megindult a medence széle felé, de Berwald elkapta a karját és visszahúzta.
- Nem tudod meggyőzni.
- De… - kezdte Tino, de Sigurdur is a vállára tette a kezét és a fejét csóválta.
Thordar leült egy kőre a vízben, Einar pedig szabályosan az ölébe mászott, úgy érintette meg Thordar halántékát zöld fényű ujjaival. Behunyta a szemét és a hideg ellenére is teljesen leizzadt a koncentrálástól. Berwald még mindig Tino kezét szorította, de Tino már annyira átfagyott, hogy nem is érezte. Mind a hárman Einart figyelték és a nekik háttal ülő Thordar tarkóját.
Percek teltek el, aztán órákká nyúlt a tónál töltött idő. Sigurdur, Berwald és Tino letelepedtek a parton és úgy figyelték a barátaikat. Einar nem mozdult, csak néha rezzent meg, és kezdett rövid ideig zihálni. Tino arra gondolt, ha eddig nem is, most biztos sikerült megfázniuk.
Einar nagyon hosszú idő után nyitotta ki a szemét. Tekintete ködös volt, szinte üres, Thordar arcát csak egy kicsit nézte, mielőtt közelebb húzódott és megcsókolta.
- Jöjjön el a hajnalod. – suttogta Einar – Jöjjön el most. Gyere vissza a fénnyel, Thordar.
Behunyta a szemét, amikor érezte, hogy újabb könnycseppek készülnek feltörni. Egy kéz csúszott a víz alatt a derekára. Aztán lejjebb tévedt. Einar szemei kipattantak, és elkerekedett szemekkel nézte Thordar arcát. A férfi tekintete még mindig az ürességbe bámult és érzelemmentes volt. Aztán felnézett Einar szemeibe, még mindig kifejezéstelen szemekkel. A férfi előrehajolt, Einar pedig már nem tudott koncentrálni, a zöld derengés megszűnt.
- Thorda-mmhhm…
Teljesen elolvadt Thordar erőteljes csókjától. Már egyáltalán nem tűnt hidegnek a víz. A férfi egyik keze még mindig a derekán volt, a másikkal a hajába túrt, ő pedig csak Thordar mellkasán tartotta a tenyerét. Érezte, hogy hevesebben ver. Hogy érte ver. Hogy újra igazán él.
Amikor Thordar elengedte őt, teljesen meg is feledkezett a parton felugró többiekről, csak meredt Thordarra, a játékos fényre a szemében, az imádnivaló mosolyára, a halványpiros orrára és az apró nevetőráncokra a szeménél.
- Nem mintha bármely más helyzetben zavarna, hogy meztelenek vagyunk, tengerem fénye...de marha hideg van.
Einar az ajkára harapott és szándékosan összetörte a kegyetlen, érdektelen maszkját, könnyek folytak le az arcán és szorosan magához ölelte a szeretőjét, mint aki soha nem akarja elengedni. Egyébként tényleg így érzett. Thordar a hátát simogatta és a vállára tette az állát, hagyta, hogy Einar kisírja magát a vállán. Úgysem volt ilyenre példa még sosem.
- Idióta… - motyogta Einar.
Sigurdur, Berwald és Tino a parton, amint realizálták milyen heves csókpárbaj folyik a vízben, felugrottak a helyükről és tágra nyílt szemekkel, visszafojtott lélegzettel figyelték Einart és Thordart. Amikor pedig Thordar megszólalt, Sigurdur térdre zuhant a földön, és megkönnyebbült könnyek szaladtak le az arcán. Tino arca kivörösödött, és hirtelen már ő sem érzett sem hideget, sem éhséget. Berwald felé fordult, afelé a Berwald felé, aki eddig rettenthetetlenül állt minden próbált, és most könnybe lábadt szemekkel nézte a legjobb barátja visszatértét. Tinóra nézett, kinyúlt, átkarolta a derekát és közelebb rántotta magához. Tino meglepetten, de mosolyogva nézett még mindig a férjére. Berwald összeérintette a homlokukat, kezét pedig végighúzta Tino oldalán. A kis szőkét ez csiklandozta és felnevetett, boldogan, vörös arccal, közvetlenül Berwald homlokának dőlve.
Thordar megfordult a hangra, egy bágyadt Einarral a karjában. A többórás mágiahasználat nagyon kimeríthette. Megvillantotta vigyorát Sigurdurra, aztán Berwaldra és a kis szőkére nézett.
- Nem tudom meddig voltam a testemen kívül, de… még mindig nem csókoltad meg, Berwald?!
Tino nevetése elhalt, Berwald pedig gyilkos tekintettel meredt Thordarral, aki elvette tőle ezt a gyönyörű nevetést. Tino megérintette Berwald arcát és visszafordította magához.
- Nagyon meg szeretnéd tenni? – kérdezte Tino halkan, ahogy végighúzta az ujját Berwald állán.
Berwald nem válaszolt. Megbabonázta Tino teljes lénye, és már Thordarra sem volt egyáltalán dühös.
- Akkor tedd meg, Berwald. Házasok vagyunk, nem? Te az enyém, én a tiéd. Ő is megmondta. – mosolygott és Friggre gondolt.
- Tino…
Tino felhúzta fél szemöldökét és továbbra is mosolygott. Berwald mélyen elvörösödött. Hogy lenne képes megtenni, amikor így néz rá ez a tündér, aki valószínűleg az istenek közül pottyant Midgardra?
A kis szőke átkarolta Berwald nyakát és kissé lejjebb húzta a lángoló arcú viking férjét. Félig lehunyta a szemét és az ajkait Berwaldéra illesztette. Akkor épp mindkettejük számára megállt az idő. Berwaldot teljesen lesokkolta és megolvasztotta a tény, hogy ő most tényleg a drága, édes kicsi Tinót csókolja, Tino pedig ugyanígy érzett, csak éppen ő azt nem tudta elképzelni, hogy honnét jött az az ötlet, hogy megcsókolja Berwaldot. Aki a férje volt. Ha férjként tekint rá, elfogadhatóbb. Tinónak sikerült minden ilyesfajta gondolatot száműznie a fejéből egészen addig, amíg el nem engedték egymást és mindketten kipirultan bámultak a másik arcába.
- Hm… ühm… - nyögte ki Tino.
- Ismételjük meg. – Berwald ezt nem parancsnak, nem kérésnek szánta, egyszerűen kijelentette.
Ha Thordar kezében nem lett volna ott Einar, megtapsolta volna őket. Így viszont csak elégedetten elvigyorodott és füttyentett. Sigurdur lefagyva meredt Berwaldékra. Ez a második csoda túl sok volt neki egy napra. Ha tudta volna, hogy a csodákból és varázslatokból nem csak kettő jut aznapra!
Thordar elindult kifelé a jéghideg vízből, de amint a partra akart lépni, egy hullámkéz csapott fel és tartotta vissza, majd Einarral együtt a medence közepe felé kezdte őket húzni. Lassan Thordarnak már a lába sem ért le és elég nehezére esett a félájult Einart a víz fölött tartani.
Nem csak őket vette célba a víz. Hullámok csaptak át a medence szélén, bemosták a mágus és szeretője ruháját, valamint egy vízből készült csáp elkapta az ordító Sigurdur bokáját és őt is a tó közepébe hajította. Berwald magához ölelte Tinót és védelmezőn a kardja felé nyúlt, de kihúzni már nem volt ideje. Vízkezek nyúltak feléjük és húzták be őket a tó kavargó közepébe. Tino ijedten kiáltozott és hiába kapaszkodott Berwald karjába, újra és újra víz alá süllyedt.
Mint kiderült, nem csak ő. Mintha egy forgó áramlat vitte volna ötüket egyre lejjebb és lejjebb, a tó beláthatatlan sötét feneke felé…