Izland nagy ásítások közepette elballagott a szekrényéhez. Péntek lévén kivette a tanulandó tárgyak könyveit és tornazsákját, amikor meglátta, hogy Hongkongé is bent van. Először elgondolkodott, hogy otthagyja-e, de végül úgy határozott, előkeríti a fiút. Hosszas keresgélés után megtalálta őt a művészeti szertárban, egy vászonra festett éppen. Halkan macskás léptekkel mögé osont, és hátulról átölelte.
- Galambok? - érdeklődött az izlandi, állát a hongkongi fején pihentetve.
- Nekem a szabadságot jelképezik… - magyarázta komoly arccal, majd kuncogva folytatja: - Na meg a tiszta szerelem szimbóluma is. - Hátrahajtja fejét, hogy ajkait a meglepett Sigurður szájára tapassza, majd ártatlan mosollyal figyelje, ahogy lassacskán elvörösödik.
- Ha erre akartál utalni… a mi szerelmünk nem a legtisztább.
Leon feláll és szembefordul vele, nekidönti a homlokát az izlandiénak, és vad csókot kezdeményez, amit a másik készségesen elfogad.
- Lehet… - sóhajt, és elhajol tőle. - Zavar téged? - kíváncsi tekintettel figyeli Sigurðurt.
Izland mindig is imádta azokat a mandulavágású szemeket, amik általában kivívóan villogtak, most viszont kétséget látott bennük. Leonhoz lépett határozottan, és magához szorította.
- Egyáltalán nem. - susogta fülébe, Hongkong megborzongott, a hallószervénél érzékelt lehelet hatására.
- Hé, Ice… megfojtasz. - nyögte.
- Ó, bocsánat… - az izlandi gyorsan hátralépett.
- Nem is tudom megbocsájtsak-e… Talán kiengesztelhetnél… - A hongkongi közelhajolt szájához, de néhány centire megállt előtte, csak bámult a csillogó lila szemekbe. Sigurður elmosolyodott, és gyorsan megszüntette az ajkaik között leledző távolságot.
2013.11.05