A szünet a várakozással ellenétben korántsem bizonyult annyira kellemetlennek, mint az első este. Dracoval többször bejárták a hatalmas birtokot, és végre egyszer lehetősége nyílt rá, hogy ismét úgy viselkedjen, mint régen, gyerekkorában. Hatalmas hóembert építettek a kúria főbejárata mellé. Draco megbűvölte, hogy az érkezőknek ilyesmiket mondjon: „Isten hozta!", meg „Boldog karácsonyt!". Nagyon szórakoztató volt. Amẽ először társat is akart mellé, hogy a bejárat mindkét oldalán legyen egy, de arra már nem maradt idejük, mert besötétedett, és Narcissa éppen harmadszor küldte ki értük az egyik szobalányt, mire hajlandók voltak bevánszorogni, méteres latyakos-sáros csíkot húzva maguk után.
Másnap délután szánkózni mentek: a mogorva, de annál készségesebb Balthazar szokásos Mikulásruhájában ült a bakon. A két rénszarvas nyakába piros szalagon kis csengettyűket kötöttek, és keresztül-kasul száguldoztak a birtokon.
Egyszóval Amẽbelle egészen jól érezte magát. Ez azonban nem tartott sokáig. Miután kipirult arccal hangos kacagás közepette bevonultak a szánkózásból, Lucius Malfoy inasa várta őket már az előcsarnokban, közölve, hogy a ház ura a dolgozószobájában várja őket. Amẽ hangulata nyomban elromlott. Tudta, hogy ezután nem következhet semmi jó. És nem is csalódott.
A dolgozószoba a földszint legeldugottabb zugában helyezkedett el. Amẽbellnek első pillantásra ellenszenvessé vált a helységben uralkodó természetellenes rend és a minden egyes négyzetcentiméteren uralkodó szabályosság. A földtől egészen a plafonig mahagóni polcok sorakoztak, helyet adva annak a temérdek könyvnek, amelyek Lucius Malfoy érdeklődési körére szorítkoztak. A lánynak nem volt ideje alaposabban szemügyre venni őket, mert Dracóval együtt beleparancsolták egy-egy sötétkék bársonnyal borított, ám ennek ellenére mérhetetlenül kényelmetlen karosszékbe.
- Nos hát, gyermekeim. – Lucius megvillantotta hófehér fogsorát – Mint tudjátok, sajnos, az élet nem csupán játék és kacagás. Léteznek bizonyos kötelezettségek is... Amẽbelle, bizonyára már te is megszokhattad ezt, hiszen köreinkben nem ritka az ilyesmi. – várakozóan nézett a lányra.
- Ami azt illeti, – felelte ő összeszedve a gondolatait – természetesen vannak dolgok, amiknek egy aranyvérű kénytelen alávetni magát. Én magam is számtalanszor tapasztaltam már ezt. De ezúttal milyen jellegű kötelességre gondolt?
-Nem egyébre természetesen, mint az eljegyzésetekre, drága gyermekem. – Lucius Malfoy még a szokásosnál is nyájasabb hangnemet öltött, ennek ellenére mind Amẽbelle, mind Draco megborzongtak a hangjától – De úgy veszem észre, mintha kellemetlenül érintene titeket a téma... pedig ez még a kevésbé megerőltető megpróbáltatások közé tartozik. Legyünk egymással őszinték: mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ez a házasság nem a romantikus érzéseken alapul majd.
Draco és Amẽ ijedten néztek a férfira. Hát hiába színészkedtek egész szünetben?
Lucius azonban zavartalanul folytatta.
- Úgy vélem, ennek ellenére meglehetősen jól összeismerkedtetek. – hangjában volt valami, amitől a Amẽ rájött, hogy egyáltalán nem volt hiába a színészi munka – Én úgy gondoltam, kétnapos ünnepséget szervezünk...
-De apám – vetette ellen Draco – ez még csak az eljegyzés lesz...
-Ugyan már, nem értesz te ehhez, fiam. Mindennek meg kell adni a módját, elvégre itt Malfoyokról és Royaltonokról van szó...tehát semmi de. Kétnapos rendezvény, első este még csak a közeli rokonság lesz jelen, aztán másnap a baráti kör is. Már gondoskodtam az előkészületekről.
Itt Lucius elhallgatott. A csend kínossá váltával Amẽ rájött, hogy a férfi talán köszönetet várna. Draco is erre juthatott.
-Igazán nagyon megható a gondoskodásod, apa. – Lucius töretlenül mosolyogva tökéletesen figyelmen kívül hagyta a fia hangjából kicsendülő enyhe gúnyt.
-Igen, nagyon hálásak vagyunk – sietett felelni Amẽbelle is. Mintha nem tudná mindenki, gondolta belül, hogy ezt az esküvőt egyikünk se szeretné...
-Örülök, hogy levehetek egy kis terhet a vállatokról, hiszen mostantól már minden energiátokat a vizsgáitokra kell fordítanotok. És visszatérve a vendégségre. Az első nap csak a szűk családi kör lesz jelen. Tessék, Amẽbelle, a lista, akiket a családtagjaid közül meg akarunk hívni. Nyugodtan egészítsd ki még, elvégre ez a ti eljegyzésetek. És tessék, a Malfoy-lista, Draco.
-Nagyon köszönjük. – felelték kórusban.
-Egyelőre távozhattok. Ja, majdnem elfelejtettem: még ma küldessétek le nekem a kiegészített listákat, holnapra mindenkinek ki kell küldenünk a meghívókat. Holnapután lesz az ünnepség.
-Holnapután? – Amé azt hitte rosszul hall – Miért ilyen sürgős?
Draco is döbbenten nézett az apjára.
- Természetesen csakis a ti érdeketekben. Nemsokára vissza kell mennetek az iskolába, és hát nyakunkon a szilveszteri parti is...
- Szilveszteri parti? – Dracónak végre megjött a hangja – Ezek után nem hittem, hogy azt is mi szervezzük...
- Ó, nem, szó sincs róla! Drága Bellatrix nénikéd azt ígérte, hogy tekintettel a közelgő frigyre, és megteszi nekünk ezt a kis szívességet. Szóval idén náluk lesz a szilveszteri parti.
- Fú! – Draco láthatóan tűzbe jött – Ugyanolyan lesz, mint amikor legutóbb szervezték? A sztriptíztáncosnőkkel? Rod igazán nem semmi...ö..izé..
- Draco, nagyon neveletlen vagy, fiam. – mondta Lucius egy gyilkos pillantás kíséretében - Bocsáss meg neki, Amẽbelle. Természetesen nem lesznek sztriptíztáncosnők.
- Tényleg, Belle. Ne hidd, hogy érdekelne egy is. – próbált kimászni Draco is a slamasztikából. Amẽbelle eközben igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy ne kezdje el visítva csapkodni Lucius mahagóni íróasztalát, mivel halálosan mulattatta Draco szégyenkező arckifejezése. Nagy erőfeszítések árán nyugalmat erőltetett magára.
- Biztosíthatom, uram, - mondta Luciusnak – hogy egyáltalán nem zavar, ha Draco időnként szórakozik. Az az elvem, hogy egyetlen magára valamit is adó nő sem várhatja el, hogy a vőlegénye egy szent legyen. Draco is férfi, vannak bizonyos.. khm.. szükségletei, szóval teljesen megértem, ha igényel más jellegű figyelmet is, mint amilyet tőlem kap. - Amẽ igyekezett ugyan óvatosan fogalmazni, de bosszankodva vette észre, hogy ennek ellenére rettenetesen elpirult.
- Amẽbelle drágám – Lucius teljesen odáig volt magától, amiért ezt a nőt sikerült megcsípnie a fia számára – nem is találok szavakat. Végre egy józan, realista gondolkodású nő! Teljesen meg vagyok lepve, hogy van olyan nő, aki képes megérteni a férfiakat. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű társa leszel Dracónak.
- Oh. Nagyon hízelgő, hogy így gondolja uram... – Amébelle, ha lehet, még jobban elpirult, és szorult helyzetéből kimenekülendő, zavartan pislogni kezdett az ajtó felé.
- Apa, zavarba hozod – avatkozott közbe Draco, mivel lassan kezdte átlátni a helyzetet – mennünk kellene, mert Belle szerintem át akar öltözni...
- Persze, persze – készségeskedett Lucius – menjetek csak. Aztán várom a listát.
- Most rögtön átnézzük. – felelte Draco, és kiterelte Amẽt a dolgozószobából. – Gyere, menjünk fel az én szobámba. Tényleg, most jut eszembe, még nem is mutattam meg neked.
- Na persze, most jut eszedbe – durcáskodott Amẽbelle, akinek még mindig piros volt az arca az előbb visszafojtott kacagástól – higgyem is el.
A fiú vágott egy grimaszt, majd kitárt előtte egy hatalmas, kétszárnyú ajtót.
Amébelle egy elkényeztetett kisfiú szobájára számított, ahol kényes rend uralkodik, és a polcokat bájitaltannal, genealógiával és fekete mágiával kapcsolatos könyvek töltik meg, nem is beszélve a ruhásszekrényről, ahol valószínűleg a legdrágább, sötét színű dísztalárok sorakoznak.
Ezzel szemben hatalmas volt a meglepetése, amikor egy rendkívül titokzatos helységbe jutott. A falakat elvarázsolták, Amẽbelle teljesen úgy érezte magát, mintha hirtelen egy erdőbe csöppent volna. Draco elégedett mosollyal nézte az elképedését. A szoba hasonlóan festett, mint Firenze professzor tanterme a Roxfortban, azzal a különbséggel, hogy gondosan fel volt szerelve mindennel, ami egy szobában kellhet.
Amẽ hosszas kutakodás ellenére sem tudta például megtalálni a szekrényt, ami az egyik korhadt fatörzsben kapott helyet, nem is akárhogyan: a tértágító bűbáj hatására megdöbbentően nagy és tiszta helyet biztosított a ruháknak.
Az egyetlen, ami kevésbé illett az erdei környezetbe, a hatalmas indákra függesztett, többszörösére nagyított, tengeri fésűkagylóból készült franciaágy volt. Puha mohapárnákkal tették kényelmessé. Ez utóbbiakat Amẽ kissé szkeptikusan szemlélte.
- Mondd csak, nem túl... piszkosak ezek? – kérdezte kíváncsian.
- Még hogy ezek? – Draco olyan arcot vágott, mintha Amẽ a legbensőbb érzéseibe gázolt volna bele – Szagold meg! Hilda ma reggel cserélte le őket.
Amẽ odahajolt, és döbbenten tapasztalta, hogy egészen kellemes, tiszta illata van, mikor pedig megérintette, mintha bársonyhoz nyúlt volna.
- Nincs több fenntartásom vele kapcsolatban. – jelentette ki végül nagy kegyesen.
Tovább vizsgálódva felfedezte, hogy Draco – meglehetősen ritkán használt – könyvei a mennyezettel párhuzamosan, egészen fent helyezkednek el egy hosszúra növesztett faág védelmében. És felnézve Amẽ felfedezte Draco rejtett kuckóját, amit még kisfiúként építettek neki az egyik fa tetejére, ahonnan az ágak közül is zavartalanul tanulmányozhatta az éjszakai eget, a szintén megbűvölt mennyezet helyén.
- Azért nem rossz, mi? – kérdezte Draco magabiztos mosollyal tekintve körbe.
- Tényleg fantasztikus - ismerte el Amẽ - de valami nagyon hiányzik. Már tudom is! – meglengette a pálcáját, és halkan mormogott valamit, mire halk madárcsicsergés töltötte be a szobát.
- Nahát, Belle. Ez így tényleg sokkal hangulatosabb. De az a baj, hogy nincs az az ember, aki egész nap el bírja viselni ezt a zenebonát. Majd időnként lehalkítom, jó?
- Felőlem egész nyugodtan. – mondta Amẽbelle közönyösen – De talán most már foglalkozzunk a listákkal... apád már biztosan tűkön ül.
- Hát az valószínű. – sóhajtotta Draco, miközben beletemetkezett a névsorba.
Amẽ is rápillantott a magáéra, és majdnem elnevette magát. Apján, és két húgán kívül Lucius Malfoy egyetlen embert tartott méltónak a meghívásra: Amẽ egyik unokatestvérét, a tavalyi francia szépségkirálynő Mercedes de la Tour-t. Amẽ tehát gyorsan nekiült a rokonság reális összeírásának.
Fél óra múlva leküldték a listákat a komornyikkal, és elfeküdtek a puha földön. Amẽ ámulva tanulmányozta a csillagos eget. Úgy érezte, örökké el tudná viselni ezt a látványt.
Draco sem szólt, az ő esze azonban egészen máshol járt. Komolytalan fejjel, hiába próbálta elképzelni magát tíz év múlva egy rakás gyerek apjaként. Egyszerűen képtelen volt rá.
„Nem vagyok az a fajta" – gondolta kétségbeesetten – „Pedig próbálom...próbálok felelősségteljesen viselkedni. Nem tudok egyik pillanatról a másikra felnőni. Lehetetlen. És Belle. Szegénykém, neki meg aztán még ennél is rosszabb. De legalább, ha nem is szeretjük, de kedveljük egymást. Vagyis, ez így nem igaz. Szeretem, nagyonis. De nem vagyok belé szerelmes. Egyáltalán, van olyan, hogy szerelem? Erősen kétlem. Vagy csak az én szívem van kőből. Én nem vagyok szerelmes senkibe. Nem is leszek. Jobb is így. Az mindenkinek csak rossz lenne. Legalább ettől megkímélem magam."
- Izé.. Belle? Gyakorolnunk kellene...
- Most ne, Draco –hallatszott a lány nyűgös hangja – semmi kedvem hozzá.
- Nekem sincs. De ha lebőgünk, apám megnyúz elevenen.
- Tudtommal, ennek teljesen spontánnak kellene lennie – makacskodott Amẽ - szóval nem is szabadna tudnom róla.
- Igen, de te sajnos nem vagy zenei tehetség, Belle, ezt se felejtsd el... szóval legyél nagyon hálás, amiért szóltam neked a dologról.
- Iszonyúan hálás vagyok. – replikázott a lány – De ettől még nem csinálom szívesebben...ráadásul áruld már el, hogy hol akarsz gyakorolni, mikor ha jól láttam, csak lent a szalonban van zongora. Azt pedig mindenki meghallaná.
- Pajzsbűbájról és Silentiumról még nem hallottál? – vágott vissza a fiú. Kezdett egészen kijönni a sodrából – Simán megoldhatjuk egy kis körültekintéssel!
- Hát jó. Látom, hogy hajthatatlan vagy. – kászálódott fel rosszkedvűen Amẽbelle – Legjobb lesz, ha rögtön túl is esünk rajta..
Lementek a szalonba, és gondosan magukra zárták az ajtót, ami természetesen nem kerülhette el Lucius figyelmét sem, aki körülbelül másfél perc múlva már értesült is a dologról, köszönhetően a házban éberen őrködő szemeinek és füleinek.
A Silentium bűbáj használata pedig különösen gyanakvóvá tette a ház urát, azonban szokásától eltérően nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a dolognak - lévén az adott helység a szalon, nem pedig akármelyik hálószoba.
Amẽbelle este későn került ágyba. Az ünnepélyes vacsorák mindig rettentően megviselték, kivették minden energiáját. Éjjel összevissza álmodott minden őrültséget, és reggel olyan nyúzottan ébredt, mintha egész éjjel tangót táncolt volna egy rettentő ügyetlen partnerrel, a méreténél két számmal kisebb cipőben.
Körülbelül ennek megfelelő tempóban készült a reggelihez a fürdőszobában. Mikor végzett, némiképp felfrissült, de ahhoz nem eléggé, hogy puhán és üresen ásítozó ágya ne jelentsen számára elég nagy vonzerőt. Egy szál törölközőben végigdőlt, és néhány perc múlva arra ébredt, hogy valaki költögeti.
-Belle, nem gondolod, hogy túl sokat alszol? Most már szerintem fel kellene kelned...
- Mivamivaan? – motyogta Amẽbelle, miközben a másik oldalára fordult, lerázva ezzel Draco karját.
-Csak tudnám, mitől ilyen fáradt... – morfondírozott a fiú, miközben széthúzta a hatalmas függönyöket – Belle! Ébresztő! Rengeteg dolgunk van ma! Tudod, holnap lesz a buli...
- Draco, könyörgöm, ne kezdd már kora reggel! Nem hiszem el, hogy már most rosszkedvűen akarsz látni. – nyögte Amẽ elhalóan, miközben lassan kikászálódott az ágyból.
-Ami azt illeti, úgy látom, már nélkülem is elég rossz a kedved.
-Nem, csak álmos vagyok. – dünnyögte Amẽbelle résnyire nyitott szemekkel.
-Olyan vagy, mint egy kis kínai! – nevetett Draco.
-Nagyon vicces. - Amẽbelle legszívesebben visszabújt volna az ágyába, és úgy magára húzta volna a takarót, hogy a feje búbja se látszódjon ki.
-De Belle. Igyekezz már egy kicsit, anyám szörnyen hisztis, mivel el kell intéznünk mindent egyetlen nap alatt. Fél óra múlva itt van Madame Malkin...
-Kicsoda? - Amẽ szeméből nyomban kiröppent az álom.
-Hát Madame Malkin, hogy levegye a méreteket a ruhádhoz. Az enyém már megvan, hála az égnek.
-Nem lesz jó valamelyik ruhám? Úgy értem a már meglévők közül...
-Arról szó sem lehet, kedvesem – mondta Narcissa ebben a pillanatban az ajtóból – egy Royalton sokkal többet érdemel, nem is beszélve róla, hogy egy Malfoyhoz mész feleségül... neked a legjobbak közül is a legjobb kell, nem szabad spórolni, pláne, ha nincs is rá szükség...meg aztán mit szólnának az emberek, ha egy régebbi ruhádban jelennél meg?
- Szerintem fel se tűnne – sóhajtott Amẽbelle, miközben kutatni kezdett a szekrényében.
Amẽ a nap folyamán semmi egyebet nem csinált, mint ide-oda rohangált, és Narcissa különböző javaslatait hallgatta a menüvel, a szalon díszeivel, vagy éppen a zenei kínálattal kapcsolatban. Estére már zúgott a feje, és egyetlen vágya volt ismét vízszintesbe kerülni.
- Holnap végre túl leszünk rajta. – jegyezte meg Draco hanyagul terpeszkedve egy fotelban, hasonlóan fáradságos nappal a háta mögött – Komolyan mondom, már annyira elegem van belőle, hogy legszívesebben megöregednék két napot. Aztán tutira csak alszom majd egész végig.
-Miből gondolod, hogy ez lehetséges? – érdeklődött szárazon Amẽbelle – Apád úgyis kitalál valami mulatságot... Nem is beszélve Bellatrix nénikéd szilveszteri partijáról.
Draco felszisszent. Egészen megfeledkezett az átkozott partiról. Pedig Paris mondta is neki még karácsonykor, hogy valami nagyon különleges buli lesz. Meg apja is említette tegnap. Draco imádta Bellatrixék partijait, de most annyira ki volt merülve, hogy még a puszta létezés is megerőltető volt számára.
- Tényleg, meg se kérdeztem a múltkor: hogy tetszett Paris és Nikki? – fordult Amẽbelle-hez.
- Olyanok, mint két díszesen faragott jégcsap. – vont vállat a lány – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt hiszem, te vagy a családodban számomra az egyetlen rokon lélek. Meg persze talán Narcissa.
- Hízelgő – jegyezte meg Draco egykedvűen – Figyelj, Belle, én asszem, elhúzok aludni... mindjárt tíz óra, és apám lehallgatói bekapcsolnak. Meg aztán már alig élek... holnap hosszú lesz a nap.
-Menj csak... –sóhajtotta Amẽbelle, aki maga is nagy késztetést érzett rá, hogy ruhástól ugorjon az ágyába – sok szerencsét holnap nekünk. Jó éjt.
- Jó éjt. – Draco eltűnt a tükör mögött, Amẽ pedig egy nyugtatót szedő teknősbéka sebességével szedegette össze a pizsamáját és a törölközőjét, hogy aztán bevánszorogjon a fürdőszobába, egy pihentető forró fürdő óhajával.
9