Kávé
Voltak órák, amikre a kollégium miatt kellett eljárniuk. És volt azaz óra, amin lényegében csak a megjelenésre kaptak ötöst, amit az épület apró, régi papírszagú könyvtárszobájában tartottak, és amin mindenki menetrendszerűen elaludt az első öt perc alatt. Sindbad, az egyik szobatársa át is keresztelte „Szundi órára".
A leghátsó sorban ült, mint mindig, még jegyzetelni is megpróbált – a többiekkel ellentétben – mikor beúszott a látóterébe egy vörös üstök. Ren Koumei nemes egyszerűséggel a vállára dőlt, úgy aludt. Ja'far egész testében megfeszült, és hirtelen nem tudta eldönteni, hogy vegye-e sértésnek vagy támadásnak a dolgot, avagy ne. Koumei azonban láthatólag nem forgatott a fejében semmiféle hátsószándék-gyanús dolgot – aludt. Nem foghatta hát fel a dolgot különösebbnek a puszta véletlennél, a srác tényleg nem azaz energiabomba fajta volt, mint némely szobatársa, ráadásul bár egy emeleten laktak, soha nem beszéltek egymással. Hallott róla ezt-azt, főleg, hogy egy kissé elvont figura.
Letette a tollat, és meg sem próbálta tettetni az írást, inkább fél szemmel folyamatosan a másikat leste, de az végig nyugodtan húzta a lóbőrt, meg sem mozdult. Csak amikor vége lett az órának, rázta fel finoman. A vörös ásítva hunyorgott rá, aztán zavartan megvakarta a tarkóját.
- Izé, bocsi.
- Nem gond – mondta kis mérlegelés után, úgy döntve, jobb maradni békességben.
- Kávéztál már? – kérdezte hirtelen a másik, mikor már indulni készült. – Én most megyek és... – Elhallgatott mert közbeásított, mialatt Ja'far végiggondolta a lehetséges válaszokat és következményeket.
- Rendben – hagyta rá. Koumei röviden mosolyogva biccentett.
Aztán a következő héten is elaludt a vállán, majd engesztelésül elhívta kávézni, és a következőn is, meg az azutánin is...
2014. március 28. - április 6.