Finn lassan tért magához. Minden nagyon homályos és sötét volt. Pislogni próbált, de ez se ment könnyedén: szemhéjai lomhán és nehézkesen mozdultak, és küzdenie kellett, hogy ne ragadjanak le megint. A feje is ólomnehéznek érződött, alig bírta megemelni, hogy körülnézzen.

Nem is tudta hirtelen, hogy hol van. Sötét, koszos helyiség, ócska bútorok… és vele szemben, az asztal mellett, Jenny meg a többiek. Igen, az asztal… Rugós Bonnie a tortával… kezdtek visszajönni az emlékek. Próbált megmozdulni, de valami nem stimmelt. A karjai… a háta mögé voltak feszítve, és nem mozogtak. A csuklójába kötél vágott. Az arcán is volt valami, szöszöket és állott ízt érzett. Undorral próbálta kiköpni, és akkor jött rá, hogy az egy koszos rongy. Most már látta, hogy a többiek szája is be van kötve, a karjuk meg a szék háta mögé csavarva. A többiek nem mozdultak, néhányuk az asztalra borult, mások oldalra nyaklott fejjel ültek. És középen még mindig ott volt az az átkozott torta.

Finn elkezdte rángatni a karját, és érezte, hogy lazul a kötelék. Nem volt túl gondosan megkötve. Nyilván aki ezt csinálta velük, nem számított rá, hogy felébrednek, mielőtt ő visszatér. A fiúba jeges nyílként csapott a gondolat, hogy vajon ki tehette ezt és miért, de aztán gyorsan elhessegette. Ezen gondolkodni ráér később is. Most ki kell szabadulniuk és lelépni innen, olyan gyorsan, ahogy csak lehet.

Újult erővel kezdte ráncigálni a csuklóját szorító kötést, mikor nyöszörgést hallott az asztal másik oldala felől. Betty is kezdett magához térni. Felemelte a fejét, és kábán nézett az arca alsó felét takaró rongy fölül. Meglátva a többieket, szemébe felismerés és rémület költözött.

- Hé! – szólt oda neki Finn. Hangja furcsán rekedt volt, és Betty úgy kapta oda a fejét, mint egy rémült őzike. Mikor fölismerte Finnt, mintha kicsit megnyugodott volna.

- Szabadítsd ki a kezeidet! – mondta Finn. Megköszörülte a torkát, hogy kevésbé hangozzon rozsdásnak a hangja -. Nekem már majdnem sikerült, nincs olyan szorosan megkötve! Eloldozzuk a többieket is, és lelépünk innen, mint a szél.

Betty is elkezdte a karjait rángatni, és közben köpködve próbált megszabadulni a szájába tömött rongytól. Ez többé-kevésbé sikerült is neki, de a karjait szorító kötél nem akart engedni.

- Nem megy! – mondta sírós hangon -. Nem akar meglazulni, Finn! – hisztérikusan rángatózni kezdett.

- Nyugi, nyugi! – kiáltotta Finn -. Kificamítod a karodat! Csak lassan, finoman, különben még jobban meglazul. Tudod, mint a Feketeszakállas képregényben!

Közben a többiek is kezdtek magukhoz térni, és kiköpdösni a rongyokat.

- Mi ez, Finn? – kérdezte Betty könnyes szemmel -. Miért vagyunk itt? Ki csinálta ezt velünk?

- Annyit tudok, amennyit te – válaszolta Finn. Érezte, hogy a vére vadul dobol a fülében, mintha azt kiabálná, hogy menekülj, menekülj! De mivel látta, hogy a többiek mind rámerednek, tőle várva a megoldást, nagyot nyelt, és igyekezett mindentudónak tűnni, mint egy felnőtt -. Majd ha már kijutottunk innen, ráérünk ezen gondolkozni. Apáék úgyis rájönnek majd, ki tette ezt, és jól seggbe rúgják a bűnöst!

A többiek felől bátortalan, reszketeg nevetés hallatszott, ami gyorsan el is enyészett.

- Miért hozott ide minket Bonnie? – dünnyögte Joey -. Tudta, hogy valaki bántani akar minket? Vagy ő maga volt?

- Hülyeségeket beszélsz – mondta Jenny, de a hangja reszketett -. Ő csak egy gép, nincs saját akarata!

Ekkor kulcs zörgött, és a raktár ajtaja kitárult. A gyerekek mind odakapták a fejüket, tágranyílt szemükben félelemmel vegyes reménnyel. Az ajtón Miles, a Fazbear's biztonsági őre sétált be, aki pár hónapja megvédte őket az étteremből történő kitiltástól. Finn nagyon megörült, amikor meglátta, de benne szorult az örömteli kiáltás, mikor meglátta a férfi arcát. Nem látszott rajta meglepődés vagy döbbenet, és nagyon is tudatos volt a mozgása, ahogy belépett az ajtón. Ez pedig csak egyet jelentett… de mielőtt Finn végiggondolhatta volna ezt vagy megszólalhatott volna, Betty boldogan felkiáltott az asztal másik felén.

- Mr. Miles! De jó, hogy itt tetszik lenni! – a megkönnyebbüléstől sírva fakadt. Szemmel láthatóan nem tűnt fel neki, ahogy a többieknek sem, hogy Miles nem úgy viselkedik, mint egy megmentő. Mint egy olyan felnőtt, akit sokkol, hogy itt találja őket a székükhöz kötözve – vagy csak nem akarták észrevenni.

- Úgy örülünk, hogy eljött kiszabadítani minket, mekkora szerencse, hogy pont erre járt! – kiáltotta Joey is, és megrángatta a köteleit.

- Hát még én hogy örülök – mondta Miles széles mosollyal, ami nagyon nem odaillőnek tűnt -. De úgy látom, hogy ti valamit borzasztóan, rettenetesen félreértetek.

Betty arcáról lehervadt a mosoly. A többiek sápadt maszkként bámultak Miles-ra. Most már nekik is feltűnt, hogy valami nem stimmel, de nem merték maguknak beismerni.

- El… el tetszik minket engedni? – szólalt meg újra Betty, de már jóval bizonytalanabb hangon.

- Persze, kis drágám, hát hogyne – mondta Miles, de esze ágában se volt így cselekedni.

Helyette odalépett az egyik polchoz, matatni kezdett, miközben különböző tárgyak fémes csörgése hallatszott. Jenny és Betty küszködve próbálta hátrafordítani a fejét, hogy lássák, mit csinál, de Miles már vissza is lépett az asztalhoz, kezében egy jókora kalapáccsal.

- Elengedlek titeket, hogy játszhassunk egy kicsit – mosolygott rájuk.

Finnt kirázta a hideg. Miles hangja nagyon furcsa volt. Az arca kedvesnek és normálisnak tűnt, de a hangjában volt valami játékos kegyetlenség, valami fenyegető él. A többiek is érezték, hogy nagyon nagy a baj, és dermedten ültek. Nem bírták feldolgozni, hogy az általuk ismert, kedves Mr. Miles-szal valami nincs rendben. Finn igyekezett most nem ezen gondolkodni, inkább arra fókuszált, hogy valahogy kiszabaduljanak. A karja hirtelen kicsúszott a hurokból, szabaddá vált, de úgy tett, mintha még mindig meg lenne kötve. Reménykedett, hogy a többiek is ezen dolgoznak, de nagyon úgy tűnt, hogy ők olyan tehetetlenekké váltak a rémülettől, mint a fényszóró elé került nyulak.

Ha ők nem is szabadulnak ki, én elrohanhatok és hívhatok segítséget. Miles nem zárta be a raktár ajtaját, kifutok, és hangosan kiabálok. Ha ezt sikerülne megtenni, a férfi valószínűleg az üldözésére eredne és békén hagyná a többieket. Vagy megijedne, hogy Finn lebuktatja, ezért inkább megszökik innen és elengedi őket.

Azon a fiú nem is akart gondolkodni, hogy a férfi mit érthetett „játék" alatt.

- Játszani? – kérdezte Betty. Hangja vontatott és kába volt, valószínűleg a sokktól. Nyilván látta, hogy a barátságos Mr. Miles ezúttal nem segíteni jött, de nem ám, csakhogy ezt ő nem bírta elfogadni.

- Bizony, és remekül fogunk szórakozni – mondta Miles, és még szélesebben mosolygott – nem is, vigyorgott, és megállt Betty háta mögött. Betty és Jenny a rémülettől összehúzták magukat, és próbáltak megfordulni, hogy szemmel tartsák a férfit, aki még nem fejezte be a beszédet -. Legalábbis én biztosan remekül fogok szórakozni.

A végére a hangja egészen álmodozó színezetet öltött, és szinte oda se figyelve lenyúlt, és ujjaira csavarta Betty egyik hajtincsét.

- Nagyon mókás nap lesz.