Választások

...

- Thor? – folytatta Emily.

- Igen? – nézett a lányra a szőke férfi mosolyogva.

- Mesélnél nekünk a hazádról? – kérte a lány. – Tudom, hogy ez most nem a legjobb alkalom az efféle csevegésre, de eddig még Asgard létezésében sem voltunk biztosak, és...

- Hát persze, szívesen – vágta rá Thor, - semmi akadálya!

- Nagyszerű – mosolygott Tony Emily-re. Most végre valamivel többet tudnak majd.

- Nos, hol is kezdjem...? – morfondírozott Thor.

- Talán az elején – lépett oda a kis társasághoz Fury.

- Engem se hagyjatok ki! – kiáltotta Coulson, aki épp most ért vissza.

- Natasha? – nézett rá Emily.

- Azt mondta, lepihen egy kicsit – felelte Phil. Thor eközben a gondolataiba mélyedt.

- Rá is fér – sóhajtotta a lány.

- Még mindig haragszol rám? – kérdezte Phil óvatosan, aki ekkorra már elég közel ért, hogy megpróbálja átkarolni a barna hajú lányt. Emily nem húzódott el, hanem hagyta, hogy az ügynök átölelje a hátát, és megfogta Phil köré fonódó karját.

- Nem – mosolygott Emily az ügynökre, mire Phil is megkönnyebbülten elmosolyodott.

- Milyen szép dolog is a megbocsájtás – jegyezte meg Thor, aki „barátian" megveregette Tony vállát.

- Au – nyögte a milliomos, mire Emily, Phil és Fury is elvigyorodtak, majd az utóbbi ezután valamivel megkomolyodott.

- Szóval? – fordult Fury Thor felé.

- Nem tudom pontosan, hogy mit tudtok, és mit nem... – mondta a villámisten, - de mindenesetre akkor kezdem az elején, ahogy kérte – nézett Fury-ra.

- Megköszönném – válaszolta az igazgató.

- Az univerzum hatalmas és kiismerhetetlen – kezdte Thor, - egyesek szerint egyenesen végtelen – tette hozzá.

- Valami új? – gúnyolódott Tony.

- Stark! – szóltak rá a többiek.

- Jön az is – mosolygott Thor, akinek szerencsére nem volt szokása magára venni az efféle gúnyolódást.

- Jól van, jól van – emelte a milliomos védekezően maga elé a kezeit.

- Folytasd – kérte Emily a szőke félistent, aki bólintott.

- Számos fajnak ad életet, de sokról természetesen semmit sem tudunk... Nem ismerjük az univerzum minden szegletét, de az otthonainkat igen. Ez nem más, mint kilenc nagyon közeli birodalom, amelyek már az idők kezdete óta kapcsolatban állnak egymással... – Fury, Phil, Tony és Emily lélegzetvisszafojtva figyelték. - ...a kilenc világ.

- Az a kilenc, amiről a viking mitológia beszél? – kérdezett rá Phil.

- Viking? – ízlelgette Thor a szót.

- Északi – tette hozzá Emily. – Skandináv...

- Az meg mi? – csodálkozott Thor érthetően. Ő nem tudhatta, kik azok, akik már ezer éve istenként tisztelik.

- Melyik az a kilenc világ? – tette fel Tony a helyes kérdést.

- Hát ott van Alfheim, Vannheim, Muspelsheim, Svartalfheim, Nielfheim, Helheim, Jötunheim, Midgard, a Föld és Asgard, az örök birodalom, az én hazám – magyarázta Thor. Ezután valamivel részletesebben is beszélt a birodalmakról, majd természetesen Asgardnál veszett el a részletekben. Jöttek a hősi legendák, családi anekdoták, magasztos hagyományok és hasonlóak.

Emily, Phil, Tony és Nick pedig elképedve és érdeklődve hallgatták a mesét az igazságról, ami végig ott volt az orruk előtt, de amit végig képtelenek voltak elhinni. Emily-nek még az is feltűnt, ami férfi társait hidegen hagyta, sőt, még Thor-nak sem esett le. Ők nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget, de Emily kiolvasta Thor szavaiból, hogy Lokinak nem volt éppen rózsás gyerekkora.

Amihez ő értett, a mágiát és a trükköket Asgardban nem értékelték, sőt lenézték és kigúnyolták, ráadásul őt magát sem vették emberszámba. Mindig is csak „Thor öccse" volt, senki más. És ezután még kiderült, hogy nem is igazi családtag... Bárki kiakadt volna a helyében. De ez azért nem kifogás a tetteire, Jötunheim elpusztítására és a Föld megtámadására.

Emily eldöntötte, hogy mielőtt végleg elkönyveli Loki-t szívtelen, gonosz szörnyetegnek, előbb még megpróbálja kideríteni, mi vezérli valójában. Mert Thor szavaiból azt is kihallotta, hogy Loki alapvetően nem kegyetlen és durva. Bátyja szerint mindig ő volt az, aki leginkább ellenezte a háborút és a vérontást, és épp ezért a trükkök is, a fegyverek helyett. De akkor miért? Miért csinálja ezt?

A felvilágosító órának végül az említett öcskös közbeszólása vetett véget. Loki fagyos hangja töltötte be a termet, és a kis társaság felnézett a ketrecet mutató biztonsági kamera felvételére. Loki épp egy nőt próbált megfélemlíteni. Nem lehet! – rémült meg Emily.

- Mit keres ott?! – kiáltotta Coulson. A vörös, egyenruhás nő Loki cellája előtt nem volt más, mint Natasha, akinek éppen pihennie kellett volna.

- Nem úgy volt, hogy lepihen? – kérdezett Tony.

- Valószínűleg nem tudott aludni – sóhajtotta Emily.

- Nem hiszem, hogy biztonságos neki az öcsém közelében – jegyezte meg Thor. – Loki bármire képes, ha felbosszantják...

- Jelenleg egy újjal sem érhet hozzá – jelentette ki Fury. – Az üveg és...

- Loki-nak nincs szüksége ujjakra, hogy...! – ellenkezett Thor, de Fury újból félbeszakította.

- Jól csinálja – mutatott a képernyőre. – Adjunk neki egy esélyt!

- Ha vállalja a felelősséget – vont vállat Thor, és összefonta a karjait maga előtt, majd fel-alá járkálva hallgatta tovább Loki-t.

- De talán jobb lenne ha – vetette fel Phil. Azt akarta mondani, hogy „ha mégsem hagynák egyedül", de Emily közbevágott.

- Majd én odamegyek! – jelentette ki.

- Szerintem ez nem jó ötlet – ragadta meg a csuklóját Tony, de Emily finoman lefejtette magáról az ujjait.

- Mennem kell! Natasa a barátnőm!

- Nem, Emily! – idegeskedett Tony, de a lány addigra már a lépcsőkön szaladt felfelé.

- Stark, hagyd! – kérte Fury.

- De maga is tudja, hogy a végén még képes, és...! – aggodalmaskodott a milliomos.

- Tudom – sóhajtotta Fury. – De úgy sem állíthatnánk meg.

Tony megcsóválta a fejét, Thor pedig még a lány után kiáltott.

- Vigyázz az öcsémmel! – kérte a lányt.

- Oh, ne aggódj! – kiáltotta vissza a folyosóról Emily, enyhe ironikussággal. – „Vigyázni" fogok rá!

- Nem tetszik nekem ez a hangnem – sóhajtotta Tony. – Legjobb lesz, ha...

- Nem, majd én! – ajánlkozott Coulson, aki végre képes volt elszakadni a képernyőtől, és Natasha remegő tekintetétől. A nő szemeiből sugárzott, hogy bár határozottságot színlel, legbelül retteg. – Vigyázok a lányokra! – tette hozzá.

- Ez rendes magától – mosolygott Thor.

- Helyes! – értett egyet Fury is. – Stark, - fordult a férfihez - maga meg nézze meg, mit művelnek azok ketten a laborban! Ha a Kapitány is ott van, akkor Banner-nek valószínűleg nem a Tesseract-ra és a jogarra korlátozódik a figyelme.

- Inkább Emily után mennék – ellenkezett Tony.

- Stark! – szólt rá Fury határozottabban.

- Loki azért nem szokott nőket ölni – próbálta meggyőzni Thor is.

- Nem szokott... Hát ez megnyugtató – gúnyolódott a milliomos, és elcaplatott a labor felé. Ekkor Coulson is elindul, fel a lépcsőn, a másik irányba, Natasháék felé. Thor és Fury pedig továbbra is a hídról figyelték az eseményeket.

...

Emily sebesen vette a métereket az egyre hosszabbaknak és szűkebbnek tűnő szürke folyosókon. Csak el ne késsen, csak érjen oda időben! Ismerte Natashát, tudta, hogy van valamilyen terve..., de most labilis volt, és érzékeny. Nem akarta megkockáztatni, hogy Loki megtöri és teljesen kikészíti. És azok után, ahogy a fekete hajú férfi beszélt vele, ez már nem sokon múlt.

Még néhány lépés..., egy lépcső..., egy rövid folyosó, és... A fájdalom lándzsaként hatolt Emily mellkasába. Az idegen aura, Loki energiája most még erőteljesebb volt, mint korábban. Nem csupán fojtogatta a lányt, hanem kínzó, szúró-döfő fájdalmat okozva térdre kényszerítette. Emily megpróbált ellenállni, de képtelen volt. Akaratlanul is egy gyenge sikoly hagyta el az ajkait, és a mellkasához kapva, levegő után kapkodva dőlt el a földön. Ott összegörnyedt a kíntól és tovább lihegett.

Ekkor gyors, ismerős léptek zaja töltötte be a folyosót. Coulson sietett, amennyire tudott. Valamiért rossz előérzete támadt, ami sajnos hamar beigazolódott. A szíve összeszorult egy pillanatra, amikor meglátta a hullámzó barna hajó lányt a földön, fájdalomtól kínlódva.

- Emily! – kiáltotta Phil megrettenve, és azonnal odarohant hozzá. – Emily! – ismételte meg, miközben letérdelt mellé, és óvatosan a vállára tette a kezét. – Mi történt? – A lány nem tudott válaszolni, csak tovább lihegett, és nyögött egyet fájdalmában. Az ügynök aggódva felemelte a lány fejét, és az ölébe fektette. – Emily. Semmi baj! Minden rendben lesz! – próbálta megnyugtatni a lányt, holott még azt sem tudta, mi baja. Emily tovább nyögdécselt. – Emily, nézz rám! Kérlek! Emily!

A lány végre erőt vett magán, és felnézett a férfi aggódó, világoskék szemibe. Most már valamivel jobb volt, hogy itt volt vele Phil. Biztonságot adott, már nem volt egyedül.

- Phil – sóhajtotta Emily, majd a fájdalom újabb hulláma söpört rajta végig.

- Emily, mi történt? Mi történik? – kérdezte az ügynök, miközben közelebb vonta magához a remegő lányt.

- Lo... Loki – motyogta Emily.

- Mit tett veled?! – rémült meg az ügynök. – Hiszen még csak oda sem értél...

- Ez az aura... – magyarázta a lány - ...úgy érzem, megfojt.

Phil hirtelen nem tudta, mégis mitévő legyen. Szorosabban tartotta Emily-t, miközben erősen kutatott valami megoldás után. Ha Loki már távolról ilyen mértékben ártani képes valakinek, akkor...

- Elviszlek innen – döntötte el az ügynök.

- Ne – kérte a lány, aki egyre inkább megnyugodott Phil karjaiban. A férfi jelenléte úgy tűnik segített neki szembe nézni az ellenséges aurával. Phil határozottsága és támogatása mindig is sokat jelentett számára.

- Ne? – csodálkozott Coulson.

- Natasha! – magyarázta a lány. – Szüksége van rád!

- Mi lesz veled?

- Csak fáj... Nem tud megölni – jelentette ki Emily.

- De előbb...!

- Menj! – kérte a lány. Az ügynök nem szívesen hagyta magára a lányt, de végül feltápászkodott, és tovább indult.

- Visszajövök érted! – ígérte.

- Csak hozd ki onnan Natashát – felelte Emily.

Phil megtette az utolsó métereket a ketrecet tartalmazó terem irányába, befordult a sarkon, és... ott voltak. Natasha már alig fél méterre állt az üvegfaltól, Loki pedig a másik oldalán egészen az üvegnek tapadt. Az ügynök épp végignézhette a jelenetet, amint a félisten az üvegre csap, és a nőre ordít.

- ...te nyavalygó kis féreg! – tette hozzá Loki kegyetlenül.

Natasha remegő tagokkal kezdett hátrálni az üvegtől, és ha Phil nem terem ott, hogy hátulról megtámassza, akkor talán össze is esik.

- Maga egy szörnyeteg – motyogta a levegőbe Natasha, miközben Phil átkarolta és megpróbálta kifelé vezetni.

- Elég is lesz. Gyere! – kérte halkan Phil kolléganőjét. Natasha nem bírt megszólalni, csak hálásan az ügynökbe kapaszkodott, és hátat fordított Loki-nak.

Coulson rosszalló pillantásokat küldött a fogoly felé, mire az csak sejtelmesen elvigyorodott.

- A szörnyeteg... nem én vagyok – jelentette ki Loki ravaszul. Ekkor Natasha és Phil hirtelen egymásra néztek.

- Az aljas kis...! – eresztett meg Coulson szokásához nem híven egy szitkozódást. Natsha is felocsúdott kicsit a melankóliából és az adóvevőjéhez kapott.

- Itt Romanoff ügynök, figyeljetek! Loki megpróbálja ellenünk uszítani Bannert!

- Induljunk – bólintott Phil, miután a nő befejezte a vételt, és elsiettek a labor felé. Az ügynök egyre erőteljesebb vágyat érzett rá, hogy minden szabály ellenére, ő maga végezzen Loki-val. Előbb a bázis, az emberei, majd Emily, Natasha és most még ez az aljas trükk is... Ha nem lenne Thor, Loki halálos ítélete perceken belül hivatalossá válna.

...

A laborban egyre forrósodott a hangulat. Tony rávette Bannert, hogy törjék fel a SHIELD tűzfalát, hogy a legtitkosabb adatokhoz is hozzájuthassanak. A milliomos még mindig nem bízott a szervezet tanácsának tiszta szándékaiban. Ezalatt Steve az egyszerűbb utat választotta, és a raktárakban nézett utána a dolognak. Mindkét módszer hasonló eredményre jutott: a SHIELD fegyvert kíván készíteni a Tesseract-ból. Fury-nak és Thor-nak épp akkor sikerült betoppannia, amikor Javris végre megnyitotta az adatokat.

- Feltörte a rendszert?! – ordította le Fury Starkot.

- Na és? - vont vállat Tony könnyedén.

- Ehhez nincs joga! – ellenkezett Fury.

- Mi a második fázis? – vonta kérdőre az igazgatót Bruce.

- Nem tartozik magára!

- De talán mégis – szólt közbe Steve is, és felrakta a fegyvert az asztalra. – Nem említette, hogy a SHIELD fegyvert akar készíteni a Hidra titkos...

- Mi folyik itt?! – lépett be a laborba Natasha.

Ezek után Banner, Stark, Fury, Rogers, Natasha és Thor szenvedélyes vitába kezdtek, miközben Loki jogara egyre inkább kéken világított a Tesseract-ból szerzett energiából. Thor még azt is kijelentette, hogy a fegyver készítése azt üzenheti a külső világoknak, hogy a Föld készen áll egy magasabb szintű háborúra – ezt egyszer már Emily is felvetette Fury-nak. Mindenki egyre kellemetlenebbül érezte magát, végül még Steve és Tony is összekaptak.

Végül Natasha kijelentette, hogy Bannert „biztonságos" helyre kéne vinniük, de Bruce már a jogart markolta. Fury előrántotta a fegyverét, de a doktor kijelentette, hogy őt nem lehet megölni.

...

Phil már a laborig sem kísérte el Natashát, hanem már az út közepén visszafordult Emily-ért, így a vitában sem vett részt. Sietett, nehogy Emily-nek valami komolyabb baja essen, de a lány ez idő alatt szembe szállt a fájdalommal.

Emily nagy levegőt vett, és nem törődve az őt fojtogató aurával feltápászkodott, és megtette a Loki-hoz vezető utolsó lépéseket. A fájdalom egyre erősödött, de neki eszébe jutott, amit nemrég Phil-nek hála tanult meg. Hogy ha elesik, fel kell, hogy álljon, de ezt csak úgy teheti meg, ha megtanulja elviselni a vereség fájdalmát.

Loki fölénye meglehetősen fájdalmas volt, de az ügynök néhány perce lelket öntött a lányba, aki most határozottan lépett ki a neonfénybe, hogy a gyűlölt személy vakítóan kék szemébe nézhessen. Loki elvigyorodott, amint meglátta a lányt, ahogy az ajkait összeszorítva, de mégis makacsul kitartóan közelít felé, de nem szólalt meg. Némán figyelte a lányt.

Emily ekkor megelégelte a férfi nagyképű hallgatását, és úgy döntött, ő töri meg a csendet. Azzal most nem is számolt, hogy minden szavát rögzítik, és azok is hallják, akik a laborban veszekednek éppen. A lány tisztán hallotta Natasha és Loki párbeszédének végét, a durvaságot és megvetést, ahogy a félisten barátnőjét szidta, és ezt nem hagyhatta annyiban.

- Visszataszító vagy! – jelentette ki a lány, mire Loki csak tovább vigyorgott rá, de a vigyora egyre fagyosabbá vált. – És undorító, ahogy beszélsz!

Emily hangja betöltötte a központot, és a hangnem, amivel Loki-hoz beszélni mert, még a Bosszúállókat is megrémítette. Abbahagyták a civakodást, és megdöbbenve figyelték, hogy vajon mi lesz ebből.

Tony legbelül megköszönve Emily-nek, hogy végre valaki megmondja a magáét ennek a tetü-nek, Thor aggódva, hogy Loki kiborul, Phil pedig megszaporázva a lépteit a folyosón, hogy megakadályozhassa a katasztrófát.

Loki még mindig nem szólt a lányhoz, csak sejtelmesen méregette, és tovább kínozta az aurájával. Emily viszont erőt vett magán, és folytatta.

- Mond, ha ennyire megvetsz minket, akkor miért töröd annyira magad, hogy leigázd a Földet?! – kérdezte Loki-t. A félisten tekintete megkeményedett, de Emily nem hagyta abba. – Szerinted szánalmasak vagyunk, és gyengék..., és ez talán így is van hozzád képest... – Loki újból elvigyorodott, de a vidámsága hamar eloszlott. - De ha ez igaz, akkor te még nálunk is szánalmasabb vagy! – vágta a lány Loki arcába.

Ezt már a trükkök istene sem tűrte szó nélkül.

- Mégis mit nem merészelsz, te kis féreg?! – ordította, miközben Emily féltérdre esett a fájdalomtól, de újból feltápászkodott.

- Hogy én mit merészelek?! – kiabálta Emily. – Csak elmondom az igazat! Azt, hogy szerintem nincs is annál szánalmasabb, mint aki a gyengébbeket támadja meg, aki önző módon egy idegen világ királyává kiáltja magát...!

- Hagyd abba! – követelte Loki dühtől szikrázó szemekkel.

- ...Aki kétségbeesésében olyanokon akar uralkodni, akiket ő maga mélységesen megvet!

- Fejezd be, vagy...! – fenyegette Loki.

- Vagy mi lesz? Megölsz? Megteheted – vont vállat Emily. Erre a laborban lévők is meglepődtek, Loki-val együtt.

- Oh, meg is fogom, ne aggódj – mosolyodott el Loki.

- Megölhetsz, mint csizma a hangyát, ahogy utaltál rá – folytatta Emily makacsul. – De kérdem én... mi hasznod van abból, ha elfoglalsz egy hangya bojt? Mi értelme van leigázni a Földet, ha olyan szánalmasak vagyunk, hogy semmi hasznunkat sem vennéd?!

- Nem értesz semmit! – jelentette ki Loki.

- Miért kellünk neked?! – kérdezett rá Emily türelmetlenül. Loki már nem bírta tovább.

- Nem kelletek! – tört ki a férfiból. Emily felvonta a szemöldökét, mire Loki dühösen, a szemeit forgatva folytatta. – Ez az egész szánalmas kis világ, ahogy mondtad, nem jelent számomra semmit!

- De akkor miért?!

- Miért?! MIÉRT?! – üvöltötte Loki. – Minden okkal történik, de te túl sokat kérdezel!

- Te pedig túl keveset válaszolsz! – vágta rá a lány. Loki halványan elvigyorodott. Tetszett neki a lány makacs kitartása. Így még élvezetesebb lesz majd megtörni és elpusztítani.

- Lehet – somolygott a félisten. – De azt azért leszögezném, hogy nem szolgáltam rá a „szánalmas" jelzőre. Nem azért igázom le Midgardot, mert szükségem lenne rá. Nem... Egyszerűen csak azért, mert megtehetem.

- Ez még szánalmasabb...

- Úgy véled? – nézett Loki áthatóan a lány szemébe. – Szerinted szánalmas, ha valaki legyőzi a gyengébbeket?

Emily akart, de nem tudott válaszolni, mert a férfi aurája belé fojtotta a szót. Most, hogy nem tudta használni az erejét, még védekezni sem volt képes. És ez a tehetetlenség mindennél jobban bosszantotta, de megpróbálta leplezni.

- Hát mondok én neked valamit, kicsi lány – vigyorgott Loki Emily-re mézesmázosan, majd a hangja fagyossá vált. - Ölsz, vagy megölnek! Ez az élet törvénye. Ahogy az is, hogy az erősebb uralkodik a gyengéken!

- De ez annyira...önző! – nyögte Emily. Semmi hatásosabb nem jutott az eszébe.

- Önző? - vonta fel Loki a szemöldökét. - Jaj, de gonosz is vagyok! – nevette. – De gondolj csak bele...! - folytatta.

- Huh? – nézett fel rá Emily két fájdalomhullám között.

- Ha nem én, akkor valaki más. Az emberiség arra született, hogy szolgáljon. Ha pedig nem előttem térdelnek le, akkor valaki más kényszeríti őket térdre. És talán az a valaki más nem állna meg ennél... – Bosszantóan félbe hagyta a mondatot.

- Szóval azt akarod beadni nekem, hogy még szerencsések vagyunk, hogy itt vagy, és leigázol minket?! – kérdezte Emily, szinte az őrület határán. Loki vállat vont és ördögien elvigyorodott. – Te nem vagy normális! – tört ki a lányból.

- Nem – értett egyet Loki. – Különleges vagyok.

Emily a fejéhez kapott, és fájdalmasan megforgatta a szemeit.

- Nem fogom hagyni, hogy megtedd! – jelentette ki. – Nem hagyom, hogy még több ártatlannak baja essen! – vágta Loki arcába.

- Oh, valóban? – gúnyolódott Loki. – Hogy védenél meg másokat, ha még önmagadat sem tudod?

- Azt hiszed? – feleselte a lány. Loki ekkor gonosz mosolyt küldött a lány felé. Emily-t most háromszor olyan erős energia érte, és a fájdalom is kezdte átlépni az épp ésszel elviselhető határt. Összeszorította maga előtt a kezeit, de még nem esett össze.

- Azt hiszem – válaszolta Loki határozottan, majd megadva a kegyelemdöfést a lánynak szabadon engedte minden energiáját, és Emily aurájába irányította. – Térdre, kutya!

- Soha! – ellenezett a lány, de végül a lábai mégis felmondták a szolgálatot, és nagyot nyögve térdre esett. Loki pofátlanul játszadozott az energiájával.

- Helyes – mondta elégedetten Loki. – Most pedig, hogy végre a megfelelő helyzetben vagy, akár be is mutatkozhatnál – jelentette ki.

- Azt várhatod! – morogta Emily.

- Nincs rá szükség – felelte Loki magabiztosan. – A kis barátod, az íjász, sokat mesélt rólad – vigyorgott. – „Egy nagyon különleges lány". Rögtön tudtam, hogy te vagy az, Emily... – A lány megrázkódott, ahogy Loki jeges hangján hallotta vissza a nevét. – Csak gondoltam, udvarias lehetnél, és elmondhatnád te magad.

- Majd akkor leszek udvarias veled, ha...! – dühöngött volna Emily, de Loki félbeszakította.

- Makacs, és lobbanékony, hm... – gondolkozott el. – Szóval ebben sem hazudott.

- Mit műveltél vele, te szemétláda?!

- Még semmit – somolygott Loki.

- Hát ne is próbálkozz, mert ha a legkisebb baja is esik...! – fenyegette meg a lány. Loki kuncogott egyet a szituáción, ahogy a kínok között előtte térdelő lány még fenyegetni meri őt, majd újból megszólalt átható hangján. Emily már a „falra mászott" tőle.

- Most foglalkozzunk inkább veled! – mondta a mágus.

- Már egy ideje azt teszed – ironizált Emily, nagyot nyögve.

- Csak nem fáj? – vigyorgott Loki.

- Ugyan, micsoda? – vágott vissza Emily.

- Hát akkor – jelentette ki a félisten, és Emily elterült a földön a hirtelen belé nyilalló kíntól. Loki a fejét csóválva nézett le a nyilvánvalóan nagyon szenvedő lányra. – Szóval nem fáj, mi? – kérdezte. – Nekem nem tudsz hazudni, Emily!

- Ezt még..., megbánod! – nyögte a lány.

- Hát persze – ironizált Loki.

Emily már úgy érezte, itt a vég, ennél nagyobb behatolást az aurájába már képtelen volt elviselni. Ekkor ugyanazok az ismerős léptek ütötték meg a fülét, mint legutóbb, és újból felsejlett benne a remény. Phil Coulson rohant oda hozzá.

- Emily! – kiáltotta.

- Phil - nyögte a lány, de többre nem volt képes. Nem tudta kimutatni, hogy mennyire örül a férfinak. Coulson a lány fájdalmait látva dühösen Loki-hoz fordult.

- Mit műveltél vele?! – vonta kérdőre az ügynök, miközben megpróbálta felsegíteni a lányt.

- Oh, csak ismerkedünk egy kicsit, ugye Emily? – vigyorogta Loki.

- Hagyd abba! – követelte Phil.

- Ugyan miért? – kérdezett vissza Loki. – Hisz nem mondta, hogy fáj neki...

Emily ekkor már remegett a fájdalomtól Phil karjai között.

- Hiszen látod, hogy szenved! – ellenkezett Coulson. – Hagyd már abba!

Loki nem úgy tűnt, mint aki kiszórakozta volna magát. Emily felkiáltott a fájdalomtól.

- ELÉG! – ordította Phil. Loki elvigyorodott, és újabb sikoltásra ösztönözte a lányt. Coulson ekkor elengedte a lányt, majd minden elvét félredobva a vezérlőpulthoz sétált, és elszántan Loki-ra nézett. – Fejezd, be, vagy lezuhansz!

- Nem tennéd meg – jelentette ki Loki. Phil ekkor kinyitotta a szelepeket, hogy Loki újból megcsodálhassa a kilencezer méter magasról nyíló panorámát.

- Fogalmad sincs, mit tennék meg érte! - felelte Coulson határozottan.

Loki végül vállat vont, és kimászott a lány aurájából. Ahogy a fájdalom is alábbhagyott, Emily kimerülten lihegett párat, és ülésbe tápászkodott. Az ügynök azonnal mellette termett, és felsegítette.

- Ezzel csak meghosszabbítottad a szenvedését, ugye tisztában vagy vele? – kérdezte Loki az ügynököt.

- Nem, te hosszabbítottad meg a sajátodat – válaszolta Phil. Loki pofátlanul elnevette magát, majd a magát összeszedni próbáló lányra nézett. Emily épp Phil karjába kapaszkodva próbált meg talpon maradni.

- Tovább bírtad, mint a nyolc korábbi – jegyezte meg Loki, - de te sem fogod örökké.

- Hogy érted ezt? – kérdezte Emily. – Milyen nyolc?

Loki elmosolyodott.

- Emberek, hasonlóan bonyolult aurával, mint a tied. Különlegesnek mondják magukat, de pont ez lett a vesztük is. Minél összetettebb valami, annál könnyebb kárt tenni benne...

- Te meg miről beszélsz?! – idegeskedett a lány.

- Meridiánok – mondta ki Loki a rettegett szót. – Állítólag azért léteznek, hogy megvédjék Midgardot...ch! – fintorgott. - Hát nem ment nekik! – jelentette ki.

- Mit tettél velük?! – ordította a lány, Phil pedig aggódva szorította magához, nehogy összeessen.

- Mit tettem velük? – kérdezett vissza Loki. – Ők mit akartak tenni velem! Egyszer csak felbukkant három. Még régebben olvastam róluk – magyarázta, - így nem ért felkészületlenül. Be sem mutatkoztak, ebben hasonlítottak rád – nézett a lányra rosszallóan. Emily dühösen morgott egyet, de Phil belé fojtotta a káromkodást. Még csak az kéne, hogy Loki újból neki essen.

- Mi történt? – kérdezett rá most az ügynök is, bár már rég sejtette a végét.

- Az a három idióta kijelentette, hogy azért jöttek, hogy megvédjék az otthonukat, alias megöljenek. Nos, az önvédelmet még itt sem tiltja a törvény, nem igaz? – vigyorgott hátborzongatóan a lányra és az ügynökre.

Phil nem szólt semmit, de mélységesen sajnálta most Emily-t. Loki a maradék társával is végzett. El sem tudta képzelni, milyen szörnyű érzés lehet ez neki.

- Aztán jöttek még öten – folytatta Loki. – Hát, hogy is mondjam...? A midgardiak még a hegyi trollokon is túltesznek ostobaságban...

- Megölted őket! – tört ki Emily-ből.

- Nyilvánvaló – értett egyet Loki. – És még csak a kezemet sem kellett bemocskolom velük. Elég volt egy kicsit eljátszani az erejükkel, ahogy a tieddel most – jelentőségteljesen Emily-e nézett, aki megremegett az undortól – és a saját képességük végzett velük.

- De megölted...! – ellenkezett tovább Emily. – Hogy tehetted?! Ilyen aljas módon...

- Háborúban mindent szabad! – jelentette ki Loki hűvösen.

- És velem is ezt tervezed? – kérdezte a lány. A gyász már egészen új erővel töltötte fel, bosszúvággyal. Kihívóan nézett Loki szemébe.

- Talán – felelte Loki. – Talán nem.

- Na, ne szórakozz! – kiabálta Emily. – Miért nem öltél még meg?! Mit akarsz tőlem?!

- Amellett, hogy nem állt szándékomban megtapasztalni a tehetetlenségi tömegből adódó nehézségi gyorsulás örömeit... – nézett Coulson-ra, - ha most rögtön megöllek, az olyan egyszerű lett volna.

- Milyen szofisztikált kifejezés – gúnyolódott Emily.

- Köszönöm – válaszolta Loki hasonló hangvétellel.

- Menjünk, gyere! – tért magához végre Phil az aggodalmaiból, és megpróbálta kifelé vezetni a lányt.

- Te kicsit más vagy – jegyezte meg Loki, ami arra késztette Emily-t, hogy álljon meg.

- Emily! – nógatta Phil.

- Várj! – kérte a lány. – Hogy érted, hogy más? – kérdezte Lokit.

- Azok a meridiánok – kezdte Loki – különböztek az átlagos halandóktól. Szinte már azt mondanám, hogy olyan aurával rendelkeztek, mint máshol a mágiahasználók. Ezért sem volt esélyük, ismertem ezt a fajta aurát...

- Mond már el! – türelmetlenkedett a lány.

- Neked is hasonló aurád van – magyarázta a mágus.

- Szóval akkor máshol boszorkány lennék? Na és?!

- Az érdekes az – folytatta Loki, figyelmen kívül hagyva a lány közbeszólását, - hogy a tiéd legalább annyira különbözik az övéktől, mint az övék a halandókétól.

- Hogy érted ezt?! – csodálkozott a lány.

- Miről beszél? – vágott most már közbe Phil is.

- Néha előfordul, hogy egy mágiahasználó több hatalmat kap, mint az átlag. Van, akinek sikerül irányítania – jelentette ki Loki, és látszott, hogy magára célzott, - és van, akinek nem – nézett jelentőségteljesen a lányra. – Nincs értelme megölnöm téged, mert sokkal izgalmasabb lesz végignézni, ahogy majd te végzel saját magaddal – nevette. – De persze nem fogok semmit a véletlenre bízni – tette hozzá. – Nem szeretném, ha bárki is az utamba állna.

Emily-t a rosszullét kerülgette. Hogy az ereje elpusztítaná őt? Tony-nak igaza volt. Nem kellett volna ide jönnie, csak hogy meghallja a saját halálos ítéletét. Persze, fel volt készülve rá, hogy ebben a csatában könnyen az életét veszheti majd, de akkor legalább hősként akart meghalni, nem ilyen módon. Azt akarta, hogy ha már meg kell halnia, akkor legalább az ellenség is vele haljon.

Coulson észrevette a lány kétségbeesését, és azzal a kezével, amelyikkel nem karolta éppen át, végigsimított az arcán, és remegő, barna szemeibe nézett.

- Nem fogjuk hagyni, hogy ez történjen – jelentette ki határozottan. – Nem hagyjuk, hogy a kocka közelébe menjen, és...! – nézett határozottan Loki-ra. A félisten felsőbbrendűen elvigyorodott.

- Komolyan azt hiszi, hogy az egész erről szól? Egy kék kockáról? – vonta fel a szemöldökét. – Az csak egy eszköz – jelentette ki Loki. – Egy kulcs, a végzethez.

- Most nagyon megijedtem – szólalt meg Emily gúnyosan.

- Érthető – válaszolta Loki a legnagyobb természetességgel.

- Nem számít, ha meghalok – folytatta a lány.

- Tényleg nem – vont vállat Loki. – Azt lenne gond, ha nem tennéd.

- Hagyd ezt a szemetet – kérte Phil a lányt, de az csak megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó az ügynökkel menni.

- De ha meghalok – folytatta a lány, - akkor kezeskedem róla, hogy te is velem halj! – jelentette ki a legnagyobb magabiztossággal, és bosszú-szenvedéllyel. – Nem megyek a túlvilágra nélküled!

- Nagy szavak egy kicsi lánytól – jegyezte meg Loki, mosolyogva sétálgatva, majd olyan közel lépett az üveghez, hogy Phil és Emily úgy érezhették, mindjárt kilép onnan. – De jobb, ha valamit észben tartasz: én halhatatlan vagyok!

- Talán nem öregszel, de téged is meglehet ölni valahogy – erősködött a lány.

- Emily, gyere! – könyörgött Coulson. Nem bírta tovább elviselni, hogy Emily maga alatt vágja a fát. Loki amúgy sem fog többet mondani nekik a céljairól, szóval ez az önpusztítás Emily részéről értelmetlen.

- Talán – növelte megint a bizonytalanságot Loki. – De ahhoz ez az egész szánalmas kis bolygó kevés lenne – tudatta velük, a legnagyobb természetességgel.

- De nem a bolygó fog ellened menni, hanem a lakói – vágta rá Emily szenvedélyesen, Loki pedig újból elnevette magát.

- Megfogalmazás kérdése – nézett végül a lányra. – De tudod, ha nem a vesztes oldalon állnál, még sokra vihetnéd!

- MI VAN?! – akadt ki Emily. Most komolyan arra kéri, hogy álljon mellé?! Ezt már Phil sem tűrte tovább.

- Hogy merészeli?! – tört ki az ügynökből.

- Hát így! – vont vállat Loki. – Nem mindenki képes rövid idő alatt ennyiszer megnevettetni, mint az ön kis Emily-je.

- Menjünk innen! – mondta most a lány, és Phil-el elindultak a kijárat felé, de még félútig sem jutottak, mert Loki folytatta.

- Azért gondold csak át – mondta Loki. – Megéri egy olyan világért feláldozni önmagad, ami sosem lesz képes elfogadni téged? Mert te is tudod, hogy végződne, ha mégis életben maradnál, ugye? Hiszen már bőven volt belőle részed korábban is...

- Ne törődj vele! – kérte Phil a lányt, de Emily remegő tekintettel nézett vissza a férfira.

- Még most is benned él az emléke, nem? – kérdezte Loki. – Három év szenvedés, majd végül Új-Mexikó...

- Fogd be! – kiáltotta a lány.

- És csak egy mozdulatodba került volna, hogy véget vess neki – folytatta Loki. – ...Végül meg is tetted. De miért hagytad abba? – kérdezte megjátszott drámaisággal.

- Fogd be, nem értesz semmit! – dühöngött a lány. – Én nem vagyok olyan, mint te!

- Nem, te már így is jóval több embert öltél – mondta Loki fagyosan.

- Ne figyelj rá! – fordította maga felé az ügynök Emily-t. – Most már tényleg menjünk!

- Szerintem az szánalmas, amit te csinálsz – jegyezte meg Loki. – Hagyni, hogy a gyengébbek elnyomjanak...

- Ők a barátaim – ellenkezett a lány.

- Barátok? – Loki szinte köpte a szót. – Milyen barát tesz ilyet veled? – mutatott a „karkötőre".

- Nem rád tartozik! – zárta le Emily, és megtette az utolsó lépéseket a kijárat felé.

- Elfutsz? Ahogy szoktad? – kérdezte Loki, mire a lány újból megtorpant. – Hiszen te is tudod, örökké nem menekülhetsz! – Emily nem mert újból visszanézni rá, mert már így is magán érezte az átható, jeges tekintetét. – A te sorsod is meg van írva – jelentette ki Loki. – És ha nem teszel ellene, akkor be is teljesül. Meghalsz, mielőtt bármit is véghezvinnél!

- Emily! Gyere! – kérte Phil sokadszorra, de Emily még nem indult, csak tovább állt a folyosó előtt, háttal Loki-nak.

- És mi lenne az, amit véghez kéne vinnem? – kérdezte a lány bizonytalanul.

- Amire egy ilyen erő hivatott – felelte Loki a legnagyobb természetességgel. – Kivívni a megfelelő tiszteletet.

- Vagyis leigázni a Földet, veled – jött rá Emily. A mondat közben megrázkódott a gondolattól.

- Amíg az utamban állsz, addig az életed a legkevésbé sem érdekel – jelentette ki Loki érzéketlenül, - sőt én magam veszem el azt, ha szükséges...

- És, ha nem? – kérdezett rá Emily.

- Egyedül nincs esélyed - magyarázta Loki, - de én talán elérhetném, hogy az erőd ne forduljon ellened.

Erre Emily-nek már muszáj volt egy utolsó pillantást vetnie a félistenre, csak hogy lássa, ahogy Loki ravaszul elmosolyodik a mondat végén.

- Hazudsz! – jelentette ki a lány.

- Kivételesen nem – ellenkezett Loki. – Szóval gondolkozz el azon, mint választanál: életet és dicsőséget, vagy hiú halált és feledést? De igyekezz, mert az idő nem áll meg a kedvedért...

- Emily... – kezdte Phil óvatosan, mert látta, hogy a lány nagyon vívódik magában. De valójában csak a vágy ellen küzdött, hogy menten kitekerje Loki nyakát. Mégis hogy merészel ez a tuskó ilyesmit feltételezni róla?! Hogy elárulná a barátait?!

- Ne aggódj, Phil! – szólalt meg végül a lány. – Semmiért a világon nem árulnálak el titeket! – jelentette ki határozottan.

- Ezek szerint, már döntöttél is – állapította meg Loki. – Kicsit elsietted!

- Nem – mondta Emily. – Az életben nincs semmi dicsőség, ha mások élete az ára!

- Szóval a halált választod?

- A te halálodat! – vágta rá a lány. Karon ragadta Coulson-t, és elviharzott a folyosón, maga után rántva főnökét. Loki viszont még utánuk szólt.

- Milyen kár – sóhajtotta a mágus. – Egy fiatal tehetség, megannyi lehetőséggel..., és mégis, ostoba, mint a többi.

...

Emily dühtől remegve rohant végig három folyosón, majd, amikor már elég messze érezte magát Loki-tól, egyszerűen nem volt képes tovább menni. Összetörve a falnak vetett a hátát, és a kezeibe temette az arcát. Nem is tudta pontosan, mit érez. Gyász a társaiért, a fájdalom maradéka, félelem, kétségbeesés, tanácstalanság... Életében először nem volt biztos benne, hogy még minden jóra fordulhat, és abban sem, hogy a többiekkel együtt megoldják a dolgot.

Csak egy valami volt biztos. Utálta Loki-t, már szinte gyűlölte. A korábbi vonzalomnak már semmi nyoma nem maradt. Undorodott tőle, és rettegett. Soha többé nem akart a közelébe kerülni, de tudta, hogy egyszer, utoljára, még meg kell majd tennie, és ettől tartott a leginkább. Mert mi van, ha nem sikerül...? Ha valóban meghal, és valóban hiába? Akaratlanul is elkezdett könnyezni a szeme.

Coulson, akit idő közben lehagyott, csak néhány másodperc múlva érte utol. Gondolkodás nélkül megragadta a falnál szipogó lány vállait, és magához szorította. Hagyta, hogy a lány a vállába temesse az arcát. Emily-t ekkor megrázta a sírás, mire Phil néhányszor végigsimított a hátán, de nem szólt semmit. A szavak most nem segítettek volna. Csak ott állt mellette, átölelve őt, és megpróbálta minél jobban kimutatni, hogy bármi is történik, ő mellette áll.

Végül Emily szólalt meg.

- Phil – ennyit mondott, remegő hangon, majd újból erőt vett rajta a halk sírás.

- Tudom – felelte a férfi, és újból simogatni kezdte a lány hátát. Emily még megrázkódott párszor, majd lassan sikerült megnyugodnia. Már ő is érezte, hogy nincs egyedül. Phil és a többiek mellette állnak. Óvatosan elhúzódott az ügynöktől, hogy a kedves, világoskék szemekbe nézhessen, amelyek már oly sokszor nyugtatták meg.

- Köszönöm – sóhajtotta Emily, mire Coulson újból magához vonta.

- Nem, én köszönöm – válaszolta az ügynök. Újból szétváltak, de Phil egyik karját még mindig Emily derekán tartotta. – Most pedig, szerintem, ideje lenne megkeresni a többieket – jelentette ki.

- Induljunk – bólintott a lány, és kölcsönösen átkarolva egymást a labor felé vették az irányt. – Már biztosan nagyon kiakadtak a történteken...

- Kiakadni kizárólag neked van jogod – nyugtatta Phil kedvesen a lányt. – De neked sem kell élned vele.

- Hát megpróbálom nem kihasználni a lehetőséget – mosolyodott el Emily. Néhány perc múlva már félúton voltak a laborba, és már jó szokásukhoz híven, minden rosszat elfeledve, nevettek is valami apróságon.

...

A laborban mindenki többnyire magába mélyedve elmélkedett a hallottakon, illetve a kamerák felvételén látottakon.

Thor azt próbálta kideríteni, amit Emily, hogy vajon az öccse miért akarja ennyire Midgardot, ha mégsem akarja.

Natasha és a Kapitány a lehetséges hadi mozgósítást tárgyalták át, közben a nő magában átkozta a félistent, amiért ilyet merészelt tenni barátnőjével, de Steve csak a leendő harcra készült.

Fury és Stark farkasszemet néztek, miközben folyamatosan mondogatták magukban, hogy ez a másik hibája. Stark még azt is mantrálta, hogy ő megmondta, Fury pedig azt, hogy ha olyan okos, akkor miért nem ment mégis a lány után, de valójában mindketten mélységesen sajnálták a lányt, és ezt az egész helyzetet. Mert ha Loki a fal másik oldaláról erre képes, akkor mit tehetne szabadon...?

Bruce ezalatt nem tudta kiverni a fejéből a fájdalmat, amit lány arcán látott. A kínt, amit állítólag Loki okozott, és aminek az okát képtelen volt kideríteni, és a gyászt, amit szintén Loki okozott a lány társainak meggyilkolásával. Bruce nem ismerte a meridiánokat, de Emily-ből kiindulva rendes lényeknek tartotta őket.

Valójában senki sem tudta, hogyan tovább, a Tesseract-ról még mindig semmi hír. Félő volt, hogy újból kinyílik az átjáró, és Loki állítólagos serege megérkezik, ami nagyon nem lesz buli. Mégis, mind a hat ember csak arra várt, hogy Emily és Phil végre megérkezzenek, és elmondják, hogy sikerült valamit kideríteniük, még ha mind tisztában is voltak ennek az ellenkezőjével.

...

Végül kinyílt az ajtó, és Emily, majd Coulson lépett be rajta. Emily nagy levegőt vett, ahogy minden szem rá szegeződött. Kicsit meg is torpant a küszöbön, de Phil átkarolta, és beljebb vezette. Emily pillantása először Stark-éval találkozott. A férfi tekintette egyszerre tükrözött aggódást, és amolyan „nem kellett volna odamenned" arckifejezést.

Senki nem kívánta elsőként megtörni a kínos csendet, így végül Emily szólította meg a milliomost.

- Tony... Tudom, hogy te megmondtad. Igazad volt. Tényleg nem kellett volna odamennem... – sóhajtotta a lány fájdalmasan. Tony válasza erre egy hasonló sóhaj lett, majd odalépett a lányhoz, és csak miután magához szorította egy kis időre, szólalt meg.

- Ezért megölöm azt az aljas senkit! – jelentette ki a férfi, szinte Emily füleibe suttogva, hogy Thor meg ne hallja. Mégis csak az öccse, így valószínűleg kiakadna, de ő akkor is végez vele!

- Nem, majd én! – suttogta vissza Emily.

- Jól vagy? – kérdezte Tony, melegen a lány szemébe nézve. Emily ekkor vágott egy véletlen grimaszt. Még hogy jól van-e?! – Bocs, rossz kérdés! – kért elnézést a férfi.

- Jól leszek – felelte végül a lány.

- Azt remélem is – mosolyodott el Tony. Ekkor Natasha lépett oda Emily-hez, és ő is átölelte.

- Sajnálom – mondta a vörös nő. – Tudom, miattam tetted, de... nem kellett volna...

- Natasha, semmi gond – nyugtatta Emily kedvesen. – Ne hibáztasd magad, kérlek.

- Rendben – sóhajtotta a nő. – És egyébként nagy voltál! – vigyorodott el.

- Ja, ott a földön... – ironizált Emily. – Képzelem...

Ezen mindketten csak elnevették magukat, a férfi társaság pedig nem értette, hogy mi olyan vicces nekik azon, hogy Loki mindkettejüket megpróbálta megtörni.

- Te is nagy voltál, Nat – tette hozzá Emily.

- Kösz, Em.

- És persze köszönet Coulson ügynöknek, aki szerencsésen közbelépett, megmentve két elszánt nőt az önpusztítástól – szólt közbe Fury is, mire mindenki hálásan nézett az ügynökre.

...

- Elnézést kérek, az öcsém nevében – mondta Thor, félig még a gondolataiba merülve. – A viselkedése már egyszerűen elfogadhatatlan. De ő valójában nem ilyen...

- Sajnálom, Thor – felelte Emily, - de abból a Loki-ból, akiről meséltél, már nem maradt semmi. Valószínűleg meghalt még az örvényben...

- Nem lehet! - ellenkezett Thor.

- Talán mégis – vágott közbe Phil. – Ennek itt – mutatott a képernyőre – nincsenek érzései.

- Hogy merészelsz...? – dühödt fel Thor, de Tony és Steve közbeléptek és lenyugtatták. Ezalatt végre a doktornak is sikerült a lány közelébe jutnia.

- Részvétem... a társaidért – jegyezte meg Bruce, Emily-hez fordulva.

- Köszönöm – sóhajtotta a lány, némi fájdalommal a hangjában.

- Minden rendben? – lépett oda Fury Emily-hez. – El sem tudom képzelni, mit művelt veled... – mondta együtt érzően.

- Most már igen – jelentette ki Emily. – És egyvalamit azért sikerült kiderítenem – mosolyodott el. Mindenki meglepetten felkapta a fejét.

- Micsodát? – kérdezték egyszerre, de a lány már nem tudta befejezni a mondatot, mert a hajó megrázkódott, és berendezési tárgyak, laboreszközök és üvegszilánkok hullottak alá.

- Mi történik?! – rémült meg Emily, és meglepettségében társai is osztoztak.

- Megtámadtak minket! – jelentette ki Tony Javris kijelzőit tanulmányozva.

- Egy közepes méretű vadászgép – tette hozzá Bruce.

Ekkor nagyot zökkent a központ.

- Egyes hajtómű leállt – jelentette ki egy gépies hang. Emily ösztönösen valami biztonságot adó kapaszkodó után kapott, ami jelenleg véletlenül pont Steve bal karja volt.

A lány már csak arra lett figyelmes, hogy a rázkódás után, fejét védve, a többiekkel együtt a padlón térdel, de szinte már durván magához szorítva a Kapitányt. Szerencsére a többiek mással voltak elfoglalva, de kettejüknek is épp eléggé kellemetlen volt ez a pillanat, amikor találkozott a tekintetük.

- E...elnézést! – hadarta Emily, és azonnal eleresztette a Kapitány karját. Steve viszont hozzá híven nagyvonalúan viselkedett.

- Nem történt semmi – jelentette ki, majd odanyújtotta a kezét a lánynak. Emily kissé bizonytalanul, de elfogadta, és a szőke férfi mosolyogva felsegítette a földről. Emily hálásan mosolygott vissza rá. Ezzel persze nem lettek öribarik, de lényegesen javult a helyzet kettejük között. Emily immár majdnem teljesen elfogadta a férfit, Steve pedig megenyhülni látszott a lány makacsságával.

- Uram? – fordult az igazgatóhoz Phil, példáját pedig szinte mindenki követte.

- Stark, meg tudja javítani a hajtóművet? – kérdezte Fury.

- Megpróbálhatom – válaszolta a férfi.

- Akkor induljon! – kérte Fury, Stark pedig bólintott.

- Én majd fedezem – ajánlotta fel Steve. Most Fury bólintott.

- Rendben, Kapitány. Irány az öltöző! - kiáltotta el magát a milliomos. Elsiettek, de Tony még előtte gyors csókot lehelt Emily homlokára. – Vigyázz a trükkössel! – súgta oda a lánynak, majd Steve-vel elhagyták a labort. Emily válaszul utánuk mosolygott.

- Romanoff ügynök, doktor Banner – folytatta Fury. – Maguk menjenek az alsó fedélzetre!

- Igen, uram – válaszolta a nő, és már mutatta is az utat a férfinak a hangárok felé. Ott talán biztonságban lesz a stressztől. Emily és a vörös nő még egy utolsó pillantást váltottak, majd ők is eltűntek. Fury ekkor Thorra nézett.

- Figyelnél, kérlek, az öcsédre? Valószínűleg szökni próbál majd.

- Természetesen – egyezett bele Thor, és ő is elviharzott.

- Coulson, Brook, irány a híd! – fejezte be az igazgató a parancsok kiosztását. – Útközben mozgósítsa az embereit! – fordult az ügynökhöz. – Indulás! – tette hozzá.

Percek alatt a hídon termettek, csak hogy meglássák, az ellenség már ide is betette a lábát. Emily-nek ekkor eszébe jutott, hogy meg kellett volna kérnie Tony-t, hogy vegye le róla a „karperecet" végre. Na, most mihez fog kezdeni?!

...

A helyzet egyre rosszabbra fordult. A hajtóművet Tony-nak kellett újraindítania, de ez veszélyes művelet volt, és Steve asszisztálását igényelte. A Kapitánynak eközben viszont számos ellenséggel kellett végezni, és még gránátot is dobáltak rá.

Natashának nem lett szerencséje. Banner átváltozott, és törni-zúzni kezdett a hajó aljában. A SHIELD emberei nem tudták leállítani, így végül Thor is beszállt a dologba, de még neki is nagy kihívást jelentette a zöld óriás. Hulk végül egy vadászgépre vetette magát, majd a mélybe zuhant, de persze nem halt meg. Thor ezután visszaindult Loki-hoz.

Natasha találkozott Barton-nal, aki meg akarta ölni a nőt, de szerelme ezúttal ügyesebbnek bizonyult, és ő győzött. Rövid harc után sikerült olyan szinten fejbe vernie a férfit, hogy az megszabadult a Tesseract idézetétől, de sajnos kis időre el is ájult. Nat egy szobába vitte.

A hídon ezalatt hatalmas volt a káosz. Emily az ereje nélkül nem tudott többet tenni, mint fegyvert használni, és átlagos ügynökök módjára, persze átlagos szuperügynökök módjára kiütni ellenfeleit, esetleg néhány golyó eltérítésére még képes volt. A gránátok viszont felrobbantak, és hiába győztek végül, a híd romokban állt, ahogy a hajó alja is.

Mikor végre fellélegezhettek egy kicsit, tekintetük azonnal a ketrecet mutató biztonsági kamerára terelődött. Loki éppen kiszabadulni készült. Coulson ösztönösem távozott a hídról, és Fury tudta, hogy azért megy, hogy megállítsa. Emily is követni akarta, de az igazgató nem hagyta.

- Jobb, ha nem ismétlődik meg az előbbi – mondta a lánynak. – Maradj itt, én megkeresem Starkot, hogy végre leszedje rólad ezt az izét!

- Majd én megkeresem! – ajánlotta fel Emily.

- Nem! Te itt maradsz! – jelentette ki Fury, és már el is viharzott a színről. Ő csak biztonságban akarta tudni a lányt, aki jelenleg láthatóan semmit sem tehet, de Emily ezt nem így fogta fel. Úgy érezte, Fury nem bízik benne. Kimerülten és csalódottan dőlt neki egy kettétört asztal maradványinak és a Lokit mutató képernyőt figyelte.

De bár ne tette volna, mert így végignézhette, ahogy a mágus átveri bátyját, kiszabadul, és helyette Thor zuhan a mélybe. Emily csak remélni tudta, hogy a villámok istene elég szívós ahhoz, hogy túlélje a zuhanást. Banner után már a második bosszúállót veszítik el, és bár Natsha megtalálta, még az sem biztos, hogy Barton visszatér, azaz észhez tér.

Négyen maradtak: Tony, Steve, ő és Natasha. Az előző kettő viszont mással van elfoglalva, az utóbbi pedig az íjásszal. Következésképpen viszont már senki sem vigyáz Loki-ra, azaz muszáj lesz neki is közbelépni. Mert nem fogja hagyni, hogy az a mocsok megszökjön, és elpusztítsa a világát! – döntötte el Emily. Ha most kell újra találkoznia vele, hát legyen! Nem fél többet Loki-tól – határozta el újból.

Mielőtt még viszont elindult volna, vetett egy utolsó pillantást a kivetítőre. Phil! Az ügynök egy nagy erejű fegyvert szegezett a félistenre, aki pimaszul vigyorgott vissza rá. Emily nem nézte tovább, hanem felrohant a fémlépcsőn, és Loki felé futott. Csak érjen oda, mielőtt még valami rossz történik! – imádkozott magában.

Emily félelmei viszont hamar valóra váltak. Épp egy olyan folyosóra ért, amely másik vége a leszállópályához vezet, amikor szembe találta magát Loki-val. A fekete férfi magabiztosan közeledett felé, és cseppet sem torpant meg, amikor a lány az útját állta.

- El az utamból! – parancsolta Loki határozottan, és Emily-n újból erőt vett a korábbi fájdalom. Próbált ellenállni, de Lokinak sikerült félrelöknie, így kicseleznie őt.

- Innen úgy sem jutsz ki! – kiáltott utána a lány.

- Csak figyelj! – vigyorgott vissza rá Loki.

Emily-t most mindennél jobban bosszantotta az a felsőbbrendű elégedettség a férfi arcán. Nem tudta miért, nem tudta, hogyan, de hirtelen másra sem vágyott, csak hogy letörölje azt a vigyort a képéről, és hogy visszaadja neki a kölcsönt. Hogy megmutassa, ő nem az a lány, akivel csak úgy szórakozhat.

És ekkor Emily energiája magától is átalakult egy eddig ismeretlen formába, ami arra volt jó, hogy hatástalanítsa Tony találmányát. A „karperec" lehullott a karjáról, Emily pedig újból elemében érezte magát. Nagyot sóhajtott, ahogy átjárta a korlátozatlan energia, majd Loki után iramodott. A férfi érezte, hogy valami megváltozott a lányban, hogy immár sokkal erőteljesebb az aurája, de nem tartott tőle. Lehet, hogy rosszul tette...

- Várj! – kiáltott utána Emily.

- Csak nem meggondoltad magad az ajánlatommal kapcsolatban? – fordult vissza Loki vigyorogva.

- Soha! – szögezte le Emily.

- Nos, akkor, a soha viszont nem látásra! – jelentette ki Loki, és már távozott is volna, ha Emily nem határozza el magát, és dönt úgy, hogy a falhoz vágja egy kivételesen erőteljes támadással. Még csak a közelébe sem kellett mennie, az ereje elintézte.

Loki-t meglepte a támadás. Ki tudta volna védeni éppen, de álmában sem számított rá, hogy ez a lány ilyenre is képes. Dühösen lökte el magát a faltól, de Emily közelebb lépett, és most már olyan erővel taszította a falnak, hogy az bemélyedt mögötte.

- Nem mész te sehova! – jelentette ki a lány.

Loki ravaszul elvigyorodott. Emily be akart húzni neki egyet, de a férfi helyett az ökle a csupasz falba ütközött. Nem értette, Loki egy másodperce még ott volt. A mágus valójába a háta mögött termett, és még mielőtt Emily megfordulhatott volna, most őt lökte a falnak két kemény kéz.

Loki megpróbált újból a lány aurájával játszadozni, de mivel most a lány védekezett, és cserébe megpróbálta az övébe is belepiszkálni, inkább hagyta a dolgot. Ehelyett a lány torkára csúsztatta jeges kezét, és így érte el, hogy fulladozzon.

- Nem rossz, midgardi – sziszegte, - de aki a tűzzel játszik, az előbb-utóbb megég! - figyelmezette a lányt. Emily ijedtség helyett csak elmosolyodott.

- Ahogy mondod – értett egyet, és olyannyira felforrósította Loki páncélját, hogy a mágus dühösen ugrott arrébb, a megfelelő ellenvarázslatot keresve. Ezután Loki és Emily rövid harcba kezdtek, amiben kiderült, hogy egyiken sem bírnak felülkerekedni a másikon. Végül farkasszemet nézve álltak meg egymással szemben. Loki ekkorra megelégelte a harcot, és mikor Emily újból felé lendült, közbevágott.

- Ne! – szólt a lányra. Emily kérdőn nézett rá. – Nem hiszem, hogy ezt akarod!

- Megölni téged? Még szép, hogy ezt akarom! – ellenkezett a lány.

- Nem vagy képes megölni – jelentette ki Loki fagyosan. – Mindketten tudjuk, hogy végül én ölnélek meg téged!

- De te is velem halnál! - erősködött Emily.

- Akkor válassz, kicsi lány! – ajánlotta fel Loki.

- Már megint a választások – sóhajtotta Emily, de Loki nem törődött az unottságával.

- Itt maradhatsz és folytathatjuk ez a harcot, amíg végül megöleted magad... – magyarázta Loki.

- Vagy?

- Vagy... megmentheted a haláltól önmagad, és azt, akinek nem kéne meghalnia – fejezte be Loki sejtelmesen.

- Te meg miről beszélsz?! – kiáltotta a lány.

- Oh, hiszen te magad is sejtheted – vigyorgott Loki. Emily-nek ekkor összeszorult a torka.

- Phil! – Loki vigyora még szélesebb lett. – Mit műveltél vele?! - vonta kérdőre a férfit.

- Járj utána! – javasolta Loki.

- Mit...tettél...vele?! – ismételte meg Emily idegesen. – Válaszolj, vagy megöllek!

- Megint elhamarkodottan döntesz – figyelmeztette Loki.

- De még nem is – ellenkezet a lány.

- Akkor van itt még valami, amit számításba vehetsz – mondta Loki.

- És mi lenne az? – kérdezte a lány gyilkos tekintettel.

- Az a férfi képes lett volna még az életét is feláldozni érted – jelentette ki Loki, majd még gonoszul hozzátette. – Vagy már meg is tette?

- Szemét!

Loki elvigyorodott. Már érezte, hogy győzött.

- Szóval mit választasz ezek után, kicsi Emily? Te is feláldoznál érte mindent? Így lenne fair, nem gondolod? – Emily nem jutott szóhoz. Most mit tegyen? Loki nem hagyta gondolkozni. – Szereted őt, nem igaz? Fontos neked? – folytatta elbájoló hangján. Emily bólintott. – De képes vagy bebizonyítani, hogy legalább annyira fontos neked, mint te neki?

- Mit akarsz ezzel?! – tört ki végül a lány.

- Képes vagy feláldozni érte ...még engem is? – kérdezte Loki áthatóan. – A világodat, csak hogy őt mentsd? Ő megtette érted...

- Aljas dög vagy! – kiáltotta Emily.

- Én ráérek – tárta szét a karjait Loki. – De a te kis barátod esélye az életre csak esik, és esik...

Emily morgott egyet kétségbeesésében, de egy perccel sem hezitált tovább. Ösztönösen hátrálni kezdett a kijárattal és Lokival ellenétes irányba, arra, ahol Phil-t remélte. Loki ekkor elmosolyodott.

- Sejtettem – jegyezte meg gúnyosan.

- Ezzel még nincs vége! – jelentette ki határozottan a lány. Loki viszont egyszerűen hátat fordított neki, és a legnagyobb természetességgel a kijárat felé vette az irányt.

- A viszont nem látásra! – köszönt el a lánytól, a válla felett visszanézve, majd kinyitotta folyosó végén lévő fémajtót, és kilépett a fénybe.

Emily még valami frappáns visszaszólás után kutatott magában, de eközben már el is rohant az ellenkező irányba. Nem is értette, miért várt eddig. Talán Loki ragadós kisugárzása eresztett gyökeret a lábaiba? De most nem ez a lényeg! Minél előbb meg kell találnia Phil-t! Jaj, istenem, csak érjek oda időben! – gondolta.

...