Meghoztam a sztori végét. Igen csak megkésve, tudom. De mindig elfelejtettem. Most viszont feltöltöm a maradék részt is, ezáltal lezárva az egészet :) A következő dupla rész lesz :) Remélem, nincs harag :) ~LassLussy

21. Bátyus

A nap besütött a szobába. Sajgott mindene. Kicsit furcsállotta, hogy ennyire kimerült egyetlen éjszaka alatt. Még levegőt is nehezen vett. Kinyitotta szemét, ezzel megoldván a rejtélyt. A fiú félig rajta feküdt és szorosan húzta magához. Megpróbálta lefordítani magáról a srácot, amikor bal combjába éktelen fájdalom nyilallt. Lábához kapott, mire a fiú teste visszaesett rá. Ed pislogva nézett rá. Látta, hogy ajkai egyetlen keskeny vonallá szűkültek össze, mint ahogy a szemébe szökő könnyeket is megpillantotta.
- Mi baj? – kérdezte kissé rekedtes hangon. Felült, Ayu kezeit pedig lefejtette combjáról. A golyó ütötte seb kicsit felszakadt. Egy vékony sávban vér szivárgott belőle. – Oh! – suttogta Ed. – Semmi baj! – nézett rá bíztatóan. Apró puszit nyomott a sebre, aztán megcsókolta kedvesét. Magára kapta nadrágját, aztán kilesett a nappaliba. Üres volt. Elvigyorodott. Visszament, felkapta Ayumit, aztán kivitte a fürdőbe. Miután sikerült megfürödniük, lekezelték a sebet. Majd Ed ugyanígy visszacsempészte a lányt szobájába. Ayumi csak fejcsóválva nézett rá.
- Nem vagy normális.
- Újdonság?
- Nem éppen.
- Délután jön a bátyád…
- Tudom.
- Nem kéne tudnia, hogy mi történt.
- Igaz – felelt csöndesen, öltözködés közben. A szőke egyszer csak magához húzta. Kényelmesen elfeküdtek az ágyon. (A lepedőt azért lecserélték.)
Miután a délelőttöt még sikeresen végigdumálták és aludták, kegyeskedtek beszélni Allal és Winryvel is, akik végképp nem értették, miért vannak így összebújva. Aztán a kaja után a lányok összecsomagoltak. A fiúk még bőven ráértek erre a délután folyamán. Kompót Haruno vagy, hogy is hívják a kiskutyát, - amíg a szél nem dönt, nem lehet pontosan megmondani, - volt oly drága, hogy a nap folyamán többször is bepisilt. Majd kicsivel később beállított Roy is.
Koromfekete szemeivel végigmérte a díszes társaságot. Rebeka még visszaszaladt a szobájába cókmókjáért, ahol Eddel váltottak még egy búcsúcsókot.
- Sietek vissza! – suttogta a srác. – És ha kell, kiszabadítalak a karmai közül. - Rebeka kacagva nézett rá.
- Nem hiszem, hogy ennyire brutális lenne a helyzet. Csak annyit kérek, hogy egyben gyertek vissza Allal együtt, oké?
- Persze – még egy csók, aztán előkeveredtek a szobából. Roy gyilkos pillantást vetett Acélra, de nem szólt.
- Mehetünk? – kérdezte végül.
- Aha – bólintott rá Rebeka. – Sziasztok! – mosolygott a fiúkra. – Sok sikert!
- Szia! – felelt a vidám kórus. Hóna alatt Kompóttal, balján Szellővel, jobbján Royyal indult a férfi lakása felé. Hátuk mögött lassan elmaradt az Elric fivérek háza.

Új környék felé vették útjukat, a városnak ezen a részén még nem járt. A házak nagyobbak voltak, de nem sokkal. Árulkodott róluk, hogy olyanok laknak errefelé, akik kicsit többet engedhetnek meg maguknak, mint az átlag. Ugyanakkor, Amstrongék még véletlenül sem laktak volna itt, ahogy a Fürer sem.
Egy nagyobb ház előtt álltak meg. Kőalapon lévő deszkakerítés választotta el a kertet az utcától. Mögötte egy pompás fehér épület állt. Roy babrált egy darabig a kapu kulcsával, aztán kitárta új lakótársai előtt. Rebi lassan sétált be, nyomában Szellővel. A sort fivére zárta. Becsukta mögöttük a kaput, aztán előresétált fel a lépcsőn. Nézte a kertben gyönyörködő húgát. Habár szerinte nem volt benne sok minden. Tuják a kerítés mentén, köztük tulipán, nárcisz, itt- ott kisebb bokrok.
- Nyugodtan szétnézhettek hátul is. Nem hiszem, hogy ki tudna szökni bárhol is – intett a kutya felé, akit még mindig hóna alatt szorongatott Rebeka. A lány elmosolyodott, aztán letette a kis szőrgombócot a földre, majd hátra szaladt. Nyomában ott ügetett Szellő.
A hátsó kert elég nagy volt, közepén egy kisebb tavacskával, mellette egy hatalmas gesztenyefával, melynek alacsony ágaitól kezdve vezetett fel az út az egekig. A kanca vidáman rohant körbe a kertben. A kerítés mentén, itt bokrok álltak: mogyoró, orgona, aranyeső, mályva cserje. A terasz mentén szintén kisebb – nagyobb virágok nyíltak. Hátul, pedig, a kert egy a bokroktól rejtett részén olyasmi állt, amire nem számítottak. Rebeka jó pár pillanatig szóhoz se jutott. Egy boksz volt ott. Istálló, egyetlen lóra, felszerelésére, takarmányára és a kerti szerszámok tárolására.
- Tetszik? – kérdezte Roy, arcán elégedett vigyorral.
- Nagyon – suttogta Rebi.
- Óriási, 6 éves koromra megélem, hogy legyen egy állandó istállóm! – kacagott fel Szellő. Gazdája vetett rá egy megrovó pillantást az ékes megjegyzésért, de nem szólt. A musztáng végül besétált, hogy onnan is megcsodálja a boxot. Rebekának se kellett több. Egyből rázárta az ajtót. Szellő megrovó pillantást vetett a lányra. – Ügye nem lesz bezárva éjjel?
- Dehogy nem. – Vigyorgott, aztán bátyjához fordult. – Bemegyünk?
- Persze – megpaskolta a ló nyakát, aztán elindultak befelé.
A teraszon állt egy nagy kerti asztal, körülötte székekkel, pompás virágokkal és a sarokban 5 darab összeszögelt deszkalappal, ami körül továbbiak várakoztak, a szétszóródott szögekkel és a kalapáccsal együtt, arra, hogy valaki befejezze a műveletet.
- A kutya… mekkorára nő meg? – tette fel a kérdést Roy, a tákolmányra pillantva. – Nem volt merszem tovább építeni… - motyogta.
- Elég nagyra – felelt mosolyogva Ayumi. Ennyiben is maradtak. A teraszajtón át léptek be a nappaliba.
A sárga sötétítőfüggönyök kellőképpen megfestették a szoba hangulatát. A falak piszkos sárgák voltak, előttük könyvespolcokkal, amiken irodalmi könyvek sorakoztak, kissé rendetlenül. Az egyik polcon állt egy rádió, itt- ott kiszáradt virágok. Az egyik fal mentén állt a kandalló, ontva magából… a hamut. A helységben fellelhető volt még egy dívány és két fotel, köztük kisasztal. Itt- ott, pedig, fellelhető volt még egy-egy fél pár zokni, nadrág, póló, melyek a lakás legkülönfélébb pontjain voltak meglelhetőek. Rebeka ennek ellenére még nem szólt egy szót se. Fivére motyogott valami olyasmit, hogy nem volt ideje kitakarítani, de ez se sokat számított.
A konyhában pepita padlócsempék voltak, oldalt, a falakon csak szimplán fehérek. A konyhaszekrényeken és a mosogatóban állt a mosnivaló. Közepén állt a fa étkezőasztal. A lány gyilkos pillantást vetett bátyjára.
- A takarítónő felmondott két hónapja… Nem volt időm rendet rakni… - motyogta. Rebi szinte látta, amint elsüllyed szégyenében. A lépcső alatt, hanyagul berugdosott, bedobált dobozok, cipők és kabátok – no meg néhány szennyes – hevert. Oda lent már csak a kamra volt, benne… üres vagy régen lejárt szavatosságú konzervekkel. – Sose eszek itthon… Vagy ha mégis rendelek… - érkezett az őszinte vallomás. Ezek után Rebi csak bízott benne, hogy legalább az emeleten rend van. Csalódnia kellett.
Az előtér ugyanolyan piszkos sárga színű volt, mint a nappali. 5 ajtó nyílt a folyosóról. 2 balra, 3 jobbra. Velük szemben volt a dolgozó szoba íróasztallal, könyvekkel – főleg alkimista könyvekkel – és aktákkal. Mellette, a folyosó közepén volt egy vendégszoba… abszolút, de üresen. A levegőn kívül más nem volt benne. A lány sokat mondó pillantást vetett fivérére. Kezdett betelni nála a pohár.
A másik oldalon, az első ajtó mögött Roy szobáját lelte meg, amiben nem volt más egy ágyon, néhány szekrényen és a szennyesen kívül sok minden. A fal fehér volt, a sötétítő függöny, pedig még a múlt századból való. Mellette saját szobáját lelte fel. A berendezés nem sokban különbözött. Egy ágy, egy pár szekrény, egy íróasztal és egy szék. A falak halványpirosak voltak, a sötétítő függönyön átszűrődő napfénytől a szoba szinte lángolt. Az első és egyben utolsó jó pontja volt Roynak, hogy ez a szoba makulátlanul tiszta volt. Sehol egy porszem, vagy akár csak a férfi egy elhullajtott szennyese.
Vele szemben, a sarokban volt a fürdő. *- Nem akartok bemenni! -* Kék és fehér csempékkel kirakott falak és padló. Ugyanebben a színkombinációban volt megtekinthető a zuhanyfüggöny, ami belül kissé penészes volt a mindennapos használattól, a kád, ami ragadt a kifolyt sampontól, a kisszekrény, amiből hiányzott a tiszta törülköző és szappan, a vízköves csap és a WC, amiről inkább, no komment. Mindez beterítve a mosatlan szennyesekkel. Itt telt be a pohár.
- Neeem… - fakadt ki Ayumi. – Ezt te sem gondolhatod komolyan! Mi a fenét csináltál itt Roy? Hogy a fenébe néz ki így ez a ház? Minek hoztál ide? Legalább kitakaríthattál volna! Az istenért, mégis csak a húgod vagyok, nem pedig takarító nő…
- …. Sajnálom, Rebeka…- motyogta. – Én igazán mindent megtettem, de a bejárónő két hónapja felmondott és az óta se jelentkezett más, nekem pedig sajnos rengeteg dolgom volt, bevetések, papírmunkák… meg minden egyéb… Hogy kiderítsük ki vagy, hogy megtudjuk hová lettél… Túl sok volt ez így egyszerre… A szobádat is tegnap éjjel tettem rendbe…
- Mit rúgtál be az ágy alá? És a szekrény aljába? – szegezte neki a kérdést a lány.
- Semmit, a szobád makulátlan.
- Szerencséd… Na jó… Hol van mosópor? WC kefe? Súrolószer? Gumikesztyű?
- Minek neked mindez?
- Kitakarítom a lakást… Ez egy disznóól, Bátyus!
- A szomszédok is ezt mondták a kertre, ezért kellett még azzal is vesződnöm három éve… Meg miattuk is emeltem ezt a kerítést… - indult lefelé.
- Jobb is, hogy nem látják, mi van itt! És… mi lesz a vacsora? Már, ha lesz étvágyam ennyi kosz, dzsuva és kupleráj után…
- Majd elmegyünk valahova… - érkezett a válasz. – Ez jó lesz? – emelt ki a lépcső alól egy dobozt, amiben tisztító szerek voltak.
- Bátyus… - szemlélte az egyik tartalmát, - nem akarlak kiábrándítani, de ezt inkább dobd ki… Mint ahogy a kamrában lévő konzerveket is…
- Ohm… - felelt szórakozottan Roy. Arca égett a szégyentől.
- Tudod mit? Menjünk el vásárolni – mosolygott rá Rebeka. – Veszünk valamit estére meg holnapra, és tisztító szereket, meg ami kell, jó?
- Mi is mondhatnék?
- Hát azt ne, hogy üdv itthon, mert világgá megyek…- nevetett fel. Kompótot még bedobta Szellő mellé, aztán elmentek Royyal bevásárolni. Néhány órával később hatalmas szatyrokkal megrakodva tértek vissza. Mivel szeretett volna minél előbb végezni, és aznap este tiszta fürdőszobában zuhanyozni, még aznap kitakarította. Igaz, csak éjfél után végzett, de megérte, mert legalább azzal, már nem volt gondja másnap reggel, amikor is nekiugrott a szennyes hegyek kimosásának és a mosogatásnak a konyhában.