Arthur jegyzeteire az ikrek bukkantak rá az íróasztal egyik fiókjában. Francis azonnal belevetette magát az olvasásba. Nem tudott meg sok dolgot, mint kiderült, a könyvekben sem voltak bő leírások. Annyiról szóltak Arthur jegyzetez, hogy az Analyn egy hatalmas erővel bíró kincs, amit annál a két egymáshoz döntött sziklánál lehet megtalálni.
Be kell hajózni a két szikla alá, és elvileg eljutsz az Analyn-hoz. Veszélyes helyeken kell keresztülhajózni, amíg elérik a kincset. Arthur jegyzetében csak egyszer olvasta a „veszélyes" szót. A régi kapitány biztos nem rettenne meg egy ilyen kalandtól. Francis izgult és nyugtalan volt.
Matt és Alfred a félretett lapokat és térképeket nézegették a díványon.
- Mire fogod használni az Analynt, apu? – kérdezte Matthew.
- Természetesen hős lesz! – kiáltotta lelkesen Alfred.
Francis nem válaszolt. Éppen a kezébe került egy papír, amin olvashatóak voltak az Analyn funkciói. Tengerek befolyásolása, uralkodás a szélen, kifogyhatatlan kincseskamra, gyógyítás… csupa kalózdolog. Átolvasta még egyszer a lapot, aztán félretette. Alfred azonnal elvette és föléhajolt a testvérével. Miután végigolvasták összenéztek, és szavak nélkül megbeszéltek valamit. Francis látta ezt, de nem szólt. Majd beszélnek maguktól a fiúk. Nem is kellett soká várnia:
- Apu, mennyire lehet az Analynnal gyógyítani? – kérdezte Matt.
- Mire gondolsz?
- Hogy… meg lehet-e gyógyítani valaki életét.
- Nem értelek, Matt.
- Vissza lehet hozni vele valakit az életbe? – szegezte apjának a kérdést Alfred.
Francis elsápadt. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. Ezernyi gondolat futott át az agyán, főleg azzal kapcsolatban, hogy mit hisznek a fiúk.
- Fel lehet vele támasztani valakit? – kérdezte újra Alfred.
Francis hirtelen megtalálta a hangját, és fenyegetően tornyosult fiai fölé.
- Ne halljam még egyszer ezt! Aki elment, az nem térhet vissza, ez így van rendjén. Tudjátok hányan őrültek bele, vagy fizettek drágán azért, mert nem tudták ezt elfogadni?! – az ikrek ijedt, de főleg értetlen tekintettel néztek össze, mire Francis nyugodtabban szólalt meg – Kérlek, ne törjétek a fejeteket ilyen dolgokon. Arthur elment. Nem fog visszajönni.
Alfred és Matt lesütötték a szemüket. Francis néhány könnycseppet vélt felfedezni Alfred szemében. Nem kellett volna újra felhoznia Arthurt. Az ő mellkasa is összeszorult. Magához ölelte az ikreket.
- Én is sajnálom a kapitányt. De nem tehetünk semmit. Akkor sem tehettünk semmit, tudta, hogy meg fog halni. Az az idióta nem mondta el, még el se tudtam tőle rendesen búcsúzni. Egy nagy hülye volt…
- …apu? – nézett fel Matt.
Francis belefúrta az arcát az ikrek szőke fürtjeibe és belélegezte a megnyugtató illatukat. Szerette megölelni őket. Egyszerre mindkettejüket. Mindig megnyugodott, és tudta, hogy ők ketten ott vannak, és ott lesznek neki.
-… egy barom volt. Egy világjáró kalandor. Végig úgy olvasott engem, mint egy nyitott könyvet… és sikerült belőlem kalózt faragnia a gazfickónak. Sikerült a barátjává tennie. Remélem most nagyon elégedett magával a pokolban…
- Apa, a pokolba a rossz emberek kerülnek. – szólt közbe Alfred.
- Arthur egy mocskos csaló, gazfickó volt. – motyogta Francis.
Matt csak sóhajtott, Alfred pedig elvigyorodott. Úgy tűnt, ő igenis büszke Arthurra, amiért egy gonosz kalóz volt. Francis elengedte őket és rájuk mosolygott. Látta, hogy nem csak Alfred arcán ül vigyor, hanem Matthew is mosolyog.
- Mi az? – kérdezte.
- Végre elismerted, hogy barátok voltatok! – mondta Alfred. Csak úgy ragyogott.
Francis már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de rájött, hogy felesleges lenne. Alfredot már nem tudná meggyőzni.
Matt kinézett az ablakon, és megrángatta Francis ruháját.
- Egy sziget mellett vagyunk.
Francis kinézett az ablakon és ellenőrizte a térképet.
- Ez már Stormfury! Gyertek, menjünk ki!
Francis kiment a fedélzetre, ahol a legtöbben már a kikötésen dolgoztak. Stormfury kikötőjében állt már néhány hajó. Romulus mutatott Francisnek egy hajót, aminek a zászlaján egy vörös paradicsom díszelgett. Francis hamar rájött, hogy az lehet Antonio hajója. Ezek szerint még itt van, ez jó hír.
Francis végignézett a legénységen, és a tekintete megállapodott Lovinón. Ahogy találkozott a tekintetük, Lovino szemében harag csillant, és megpróbált felszívódni, vagy beleolvadni a környezetébe. Hamar rájött, hogy ez nem fog sikerülni.
- Eszedbe ne jusson! Én nem megyek annak a közelébe!
- Gyere velem, Lovino! – kérte Francis – Antonio örülni fog neked.
Feliciano meglökte a bátyja hátát, ezzel a kikötő felé taszítva.
- Verjétek ki a fejetekből!
- Antonio biztos segíteni fog, ha te is ott vagy. – veregette hátba Denny.
- Intézzétek nélkülem! – kiáltotta Lovino.
Ezúttal Elizabeth lökte meg erőteljesebben a fiút. Francis türelmesen várakozott a pallón, hogy Lovino csatlakozzon hozzá. Ehelyett a vörös fiú sarkon fordult, és elrohant a hajó másik oldalára, aztán felkapaszkodott a korlátra, azt tervezve, hogy kiveti magát. Ludwignak sikerült elkapnia a derekát és visszahúznia. Lovino persze kapálózott, és nem fogta vissza magát a kiabálásban. Előszeretettel dobálta Ludwigot a „krumplihuszár" kifejezéssel, de nem szégyellett a szájára venni csúnyább kifejezéseket is. Ludwig nem vette magára.
Lovino végül is Francis mellett kötött ki, Stormfury kikötőjében sétálgatva, mert Antoniot nem találták a hajóján.
Stormfury egy tiszta és szép város volt, ami egy hegyre felvezető út mellé épült. Felüdülés volt idejönni Umn után. Ez is kalóztanya volt, így nem üldözte őket itt senki, és zavartalanul kirándulhattak. A zavartalanul-t úgy kell érteni, hogy ha Francis figyelmen kívül tudta hagyni Lovino morgását. Egyébként hamar megszokta.
Éppen a hegycsúcs felé tartottak, amikor Lovino meglátott egy gyanúsan ismerős, mattrészeg alakot az egyik ház falának dőlve. Persze nem szólt Francisnek, de a kapitánya magától is észrevette Antoniot. Elé sétáltak, és Francis megrázta a kalóz vállát, aki egy rumosüveget a kezében tartva spanyol dalokat dúdolt.
Antonio felnézett rájuk, és Lovinot meglátva megújulva pattant fel, és vetette magát a vöröshajú fiú karjaiba.
- Kicsi paradicsom! – kiáltotta.
Lovino nem válaszolt, csak ellépett tőle, így Antonio kis híján a földre zuhant. Még idejében megragadta Lovino ingjét.
- Hát így kell üdvözölni a kedvenc spanyolodat? – nyafogta.
- Pff… - Lovino elfordította a fejét.
Francis eddig némán figyelte őket. Valami azt súgta neki, Lovino viselkedésében nagy színészkedés van, de nem akart szólni. Inkább csak kívülállóként figyelte őket. Magában megjegyezte, hogy a medáljuk ugyanolyan. Kíváncsi volt, vajon Antonio adott-e egyet Lovinonak, és ha igen, Lovino miért hordja. Ez csak még jobban megerősíti, hogy valójában kedveli Antoniot.
- Franciiis – fordult most felé Antonio – te a barátom vagy, te ugye szeretsz?
- Antonio, nem azért jöttünk, hogy kibeszéljük a kapcsolataid. – mondta és óvatosan elvette Antonio kezéből a félig kiürült rumosüveget.
- Hanem?
- Felszerelés kéne, és élelem. Fegyverek. Minden, amire egy hajónak szüksége van.
Antonio pislogott párat, mire feldolgozta az információt. Újra Lovino felé fordult.
- A kis paradicsomomnak szüksége van ezekre? – kérdezte.
- Ja. – bólintott Lovino.
- Ha ő kéri, akkor bármit! – mondta lelkesen a spanyol.
Francis kissé fellélegezve nyugtázta ezt magában. Nem kellett kijátszania a „de hát megmentettünk" kártyáját. Antonio önként és dalolva segít nekik, csak Lovino egy szavába kerül. Ezt jó tudni.
Antonio leakasztott az övéről egy pénzeszacskót, és Francisnek nyújtotta.
- Segítenétek… hukk… visszajutni a hajómra? Hol van Arthur?
- Arthur meghalt. – mondta Lovino.
Francis összerezzent, hogy hogyan tudja Lovino ilyen könnyen kimondani ezt. Persze a fiú hangjában csengett némi szomorúság, de akkor is. Antonionak kellett pár pillanat, hogy felfogja a kis paradicsomja válaszát.
- Tényleg? Biztos a szíve… szegény…
Antoniot látszólag nem annyira rázta meg a halálhír. Inkább csak szomorúan elmosolyodott, és úgy tűnt, egy időre kijózanodott. Aztán visszavette Francis kezéből a rumot és meghúzta.
- Hát… biztos jó helyen van…
Antonio belekapaszkodott Lovinoba, aki segített neki lejutni a kikötőig. Ott Francis megbízta Dennyt, hogy szerezzen fegyvereket, de ne csak bárdokat. Mivel nem annyira bízott benne, utána küldte Lukast is, Elizabethet pedig ételért küldte, ő a kikötőben maradt.
- Nézd tomato, ezt neked szereztem! – mondta Antonio, és egy rongyba csomagolt kis ajándékot nyújtott át Lovinónak.
- Mi a fene ez? – kérdezte Lovi és kibontotta. Felemelte a benne rejlő ajándékot, így Francis megpillanthatta a kezében a vérvörös követ, amiben egy világosabb lángminta rajzolódott ki.
- Olyan színe van, mint egy paradicsomnak. – mondta Antonio mosolyogva.
Lovino elfordult, és az arca vörös volt. Francis megértette, hogy miért hívja Antonio paradicsomnak Lovinot. Nem a haja vagy a szeme színe volt, hanem az arca, ha elpirult.
Antonio csontropogtató ölelésben részesítette a fiút, mielőtt az finoman elküldte melegebb vidékre. Ezután Lovino elfordult és visszament a Fortunára. Francis követte, és fent elkapta a karját.
- Hogyhogy Antonio ennyire odavan érted? – kérdezte óvatosan.
- Mi közöd hozzá?! – kérdezte indulatosan Lovino, aztán kis szünet után mégis beszélni kezdett – Egyébként régen, amikor még a parton éltünk Felivel, egyszer elraboltak a kalózok a kikötőből. Feli rohant segítségért, és pont Antonio volt az első ember, akibe belefutott. Az a szemét megmentett, ezután kiderült, hogy ő is kalóz. Azóta teljesen rám kattant, én meg az adósa maradtam, kénytelen vagyok elviselni.
- Nem is utálod. – jegyezte meg Francis.
- Ugyan mit tudhatsz te? – kérdezte Lovino, elfordult Francistől és a zsebébe süllyesztette a követ, amit Antoniotól kapott.
Francis nem válaszolt, de nem is tudott volna. Lovino már elsétált mellőle Felihez, hogy elpanaszolja neki mit kellett kiállnia Antonio mellett a városban. Feliciano megértően bólogatott, és veregette a vállát.
A francia visszafordult a város felé. Már nagyon várta, hogy Denny, Lukas, és Elizabeth visszatérjen és ténylegesen is kezdetét vegye az Analyn felkutatása. Az első igazi kalandja kalózkapitányként.