21. fejezet - Találkozások
Nem, nem felejtkeztem el a napi frissről, csak épp Con volt. Rika nyert az AMV fan kategóriába, első lett a Brotherhood animével. Nagy grat neki :)
Szép hosszú fejezet, amiben van minden... A következő pedig az egyik legszomorúbb jelenetek egyikét fogja tartalmazni, szóval tessék kritikát írni, három után automatikusan kerül fel a kövi ;)
Az eddigieket köszönjük, örülünk, hogy páran megtaláltátok azért ezt az oldalt is ^_^
Riza papírokba merülve sétált Phantommal az udvaron át, Royt kereste, de még nem volt az irodában. A kutyus vadul rohanta le Edot, mielőtt a nő vagy Ed megnyikkanhatott volna, hogy ne...
Edward csak annyit érzékelt, hogy valami letámadja, és ösztönösen borzasztóan érezte magát. Igyekezett szabadulni a kutya közeléből, de hozzáérni nem mert... magától meg Phantom nem akart lemászni róla. Nyűgösködő-nyüszítő hangot hallatott.
- Valaki... szedje le rólam...
Riza lesújtóan nézett máskor oly jól nevelt kutyájára.
- Phantom, a cicákat nem bántjuk... - dorgálta meg az állatot, próbálta lehámozni ölebét Edről - bocsáss meg Edward, valamiért rád nagyon gerjed. Jól vagy? - húzta fel a kiterült béka módjára fetrengő fiatalt, Phantom éhes szemekkel nézte.
Edward lassan bólintott és próbálta összeszedni magát. Tett pár lépést hátra, a kutya elől.
- Jól vagyok... csak megijesztett.
- Legalább biztosra vehetem, hogy macskám nem lehet... - mosolygott rá zavartan a nő - Mit keresel te egyedül itt? Egy gyilkos vadászik az alkimistákra...
- Hughest keresem, hogy ne legyek egyedül. - adta elő a kifogását. Hihetetlen, hogy Riza mindig mindent kiszúr.
- Segítek megkeresni! - ajánlotta kedvesen, semmi szükség arra, hogy Edwardot elkapják - Mond csak, jól megy mostanság a sorod? Sápadt vagy... - nézett végig a fiún, fáradtnak és nyűgösnek látta, előbbi talán mert Roy lefárasztja, utóbbi, hogy míg a férfi dolgozik, ő unja magát...
- Áthelyeztettek és utálom azt az idióta alakot, aki nekifogott dirigálni nekem... mintha valami szolga lennék. - morgott, majd elvigyorodott - Majd megkeresem egyedül, ne fáradj! - sompolygott elfele...
- Hakurot? Beszélték, hogy új beosztottja van - merengett a nő - Gyere nyugodtan, én is keresem, ahogy Royt is... eltűntek mindketten.
Rizát se volt könnyű lerázni, főleg, ha aggódott valakiért.
- Megleszek egyedül! Legalább gyorsabban megtaláljuk őket! - surrant el, és önmagát meghazudtoló gyorsasággal szedte a lábait... - Majd még találkozunk!
Riza sóhajtott és Phantom is bánatosan szusszant. Ha baja lesz, Roy agyoncsapja. Sietve indult Maest felkeresni, majd meg is találta az irodában.
Roy útközben kiszúrta Armstrongot és Havocot is... Remek, nem kell annyit rohangálni.
- Őrnagy, Hadnagy... - állt meg mellettük és nem is tudta, mivel kezdje... Először talán a háborúval.
Armstrong érdeklődve figyelte a férfit.
- Jó napot, Tábornok Úr!
Havoc jókedvűen mosolygott rá, ő kifejezetten boldog volt, ahogy Armstrong se tűnt idegesnek.
- Jó napot uraim... A Führer értesített a terveiről. Háborút indított, két héten belül össze kell állítani a csapatokat - sóhajtott Roy a hajába túrva.
Havoc eltátotta a száját, sehol se voltak harcok Amestris környékén.
- Háborút... és mégis kivel? - szólt meg, amint felfogta.
Armstrong lassan bólintott. Nem értett egyet a Führerrel, hogy ennyit háborúzik, de a parancs az parancs.
- Úgy tűnik, nem volt elég a múltkori vérontás... - mondta csak úgy maga elé. - Ha az értesüléseim nem csalnak, előtte nyaralni megy, Tábornok...
- Most leszámolna azokkal, akik szerinte veszélyt jelentenek ránk... nem tehetünk semmit, ragaszkodik hozzá. - bólintott Roy, Havoc aggódva nézett rá.
- Attól tartok, egy, a múltkorinál nagyobb háború már elsöpör minket - mondta ki, amit gondolt - de megteszünk mindent, a lövészeink remekül teljesítenek. Kik lesznek a csapatok élén?
- Te, az Őrnagy, Én, Hakuro már biztosan, de két nagyobb csapat leszünk, az egyik Hakuroé, másik az enyém.
- Attól félek, már ez is rivalizálásra ad okot - gondolt a másik Tábornokra, aki köztudottan gyűlölte őt.
- Őrnagy, beszélhetnénk négyszemközt?
Armstrong lassan bólintott.
- Természetesen... Miben segíthetek?
Roy még intett Havocnak, a férfi rögtön indult beszélni a fontosabb emberekkel.
- Őrnagy... - nem is tudta, hogy kezdje. A férfi tudja, mi van közte és Acél közt, mégis nehéz volt belekezdeni - szeretném Edwardot elvinni nyaralni, de Hakuro volt kedves nem bele egyezni. Illetve csak ha ön is velünk tart... Esetleg áll még az ajánlata a családi nyaralójával kapcsolatba? - emlékezett vissza az előző nyárra, a férfi családja alig veszi igénybe, így az üresen áll.
Armstrong lassan bólintott.
- Megígértem, tehát áll az ajánlat. Amúgy is használaton kívül van... Majd meglátogatom a nénikémet. Ugyanabban a városban lakik, ahol a nyaraló is van. - mondta. Elkíséri őket, de nem akart és nem is fog zavarni.
- Hálásan köszönöm. - lélegzett fel Roy - Nem akarok Ednek csalódást okozni, de ilyenkor már nincs esély szállást nézni... estig még az újoncokat is össze kell fogdosni.
Armstrong megértően hümmögött.
- A fiú biztos meg lesz elégedve a házzal... az egyik ablaka közvetlenül a tengerre néz, de felesleges bemutatnom, hiszen járt már ott.
- Holnap mikor induljunk? - kérdezte még, közben a szállások felé tartva.
- Délelőtt a tíz órai vonattal. Délután négyre oda is érünk! - mondta a férfi. - Az közvetlen és gyors.
- Rendben, ott leszünk! - nézett hálásan az Őrnagyra - Na de keressük meg az újoncokat. Most már nincs külön behívójuk, a csapat egészét hívták. A keleti főhadiszállásra küldött újoncokat is ideküldik, most többen leszünk. - magyarázott közbe Mustang, minden információ fontos volt.
Edward közben a szállások felé kódorgott. A katonaság területén csak nem fogják megölni? Miért kell mindenkinek őt félteni?
Charlie délutáni lustálkodáshoz készült, majd amikor kinézett az ablakon és észrevette a feketében virító Edwardot.
- Danny... az ott nem az Acél?
Daniel az ablakhoz lépett, és vigyorogva bólintott.
- De igen. Lemegyünk hozzá?
Charlie ásított, majd bólintott.
- Menjünk, mielőtt meglép... Ezer éve nem láttam.
Daniel kissé félve ment Edo közelébe... Talán már el is felejtette, a Tábornok bizonyára mindent megad neki. Mármint a hűséget leszámítva.
Edward zavartan megállt és a két srácra pillantott. Charlie ismerős volt neki és be is lőtte, hogy Havocnak a kedvese... de a kisebb szőke? Az ő arca így elsőre nem volt ismerős.
- Sziasztok! - köszönt bizonytalanul, amikor látta, hogy felé közelednek.
- Szervusz Edo, emlékszel még rám? - nézett rá bizonytalanul Daniel, bár azért három hónap nem olyan nagy idő.
Edward zavartan megrázta a fejét.
- Még nem igazán.
Charlie elvigyorodott.
- Még? Szóval tényleg nem csak pletyka, hogy elveszítetted az emlékeid?
- Oh... - sóhajtott Danny - már azt hittem, nem akarsz rám emlékezni - vörösödött el, de így akkor az éjszakára sem emlékszik.
Edward érdeklődve figyelte Daniel arcát.
- Sajnálom, majd eszembe jut... de miért ne akarnék rád emlékezni?
- Nem érdekes! - vörösödött el, és Charliera nézett, hátha kimenti. Szerencséjére vagy lehet inkább szerencsétlenségére Armand kiszúrta őket.
- Hello fiúk... á, Chibi, de rég láttalak! - villantott Edre egy Greedes-cápavigyort, még jól emlékezett rá. Gyanította, Roy volt kapcsolata.
Charlie elhúzta a száját, tudta, hogy ezzel Edwardot nagyon fel lehet idegesíteni. Egyáltalán Armand miért csinálja ezt?
Edo keze ökölbe szorult.
- Ne Chibizz le, világos? Ne hidd, hogy olyan nagyon alacsony vagyok!
Daniel megpróbálta csitítani őket, de Armand örömmel nézett végig a kis pattogó nikkelbolhán.
Nos, attól függ... - állt mellé, mutatva méretbeli különbségeiket - Majd megnősz... bár én tizenöt évesen magasabb voltam.
Armstrong bólintott.
- Tehát ismét északon támadunk... Az újoncok felkészítését bízza csak rám és Havoc hadnagyra! Sok tehetség van a mostani csapatban is!
- Akkor ön nem marad? - kérdezte, bár tudta már a választ. A férfi elkíséri őket, meglátogatja a rokonait és jön vissza. Hakuronak nem lesz ideje és kedve pont Armstrongot ellenőrizni.
Armstrong megrázta a fejét.
- Nem maradok... nehogy lebukjanak. De nem fogok zavarni, ígérem!
- Értem... Nem nagy teher ez önnek? - kérdezte még kissé pirulva.
Armstrong elmosolyodott.
- A legkevésbé sem! Hiszen nincs is szebb a szerelemnél, nem igaz, Tábornok? - mondta, majd intett és elsétált.
- Igaz... - mondta csendesen Roy és elpirult. Még Armstong után nézett, a hatalmas test érző szívet takart...
Az újoncok szállása felé indult, őket kell először értesíteni, és pont odaért még a vita végére...
Edward idegesen dobbantott a lábával.
- Ki a frászt érdekel, hogy mekkora voltál ennyi idősen? Amúgy is tizenhat és fél vagyok! Nagyszájú semmitmondó!
- Ó... - hökkent meg a srác, és észre se vette ki állt be mögé - fiatalabbnak néztelek.
- Muszáj bántani egymást? - kérdezte Daniel lemondóan, majd észrevette Mustangot, és elkomorult. Egy nagyon csúnya pillantást vetett rá.
- Fiúk, mi a babazsúr oka? - tette Armand vállára a kezét - Remek, hogy összefutottunk így többen... Armand, te segítesz összeszedni a kint lévő társaidat a katonaságon.
Charlie kissé aggódva nézett Danielre. Remélte, hogy a srác nem ugrik neki a felettesének, mint azt már korábban megtette. Utána gyorsan tisztelgett Mustang felé.
- Jó napot, Tábornok Úr! - engedett meg egy félénk mosolyt.
Edward arcán viszont elégedett vigyor terült el.
- Hajrá egérpofa! Szedegesd össze a többieket, az való neked...
- Csitt, Tökmag! Még a végén elveszel és kereshetlek Téged is... - kacsintott rá, majd Royra mosolygott. A férfi csak sóhajtott, Armand vele egyszer sem csipkelődött. Úgy tűnt, Ed képes mindenkiből kihozni a gonoszabb énjét...
- Hello, Charlie. - köszönt vissza és komolyan nézett rá - Havockal majd fuss össze, a Führernek új parancsa van. Nem lesz túl kellemes.
Edwardnak nagyon nem tetszett az a mosoly Roy felé.
- Az ég óvjon tőle, hogy te keress engem... inkább meghalok! - morgott, majd Roy mellé lépett és belekarolt. - Megyünk haza? - kérdezte szándékosan hangosan. Roy az övé és pont, nem adja senkinek...
Charlie zavartan figyelte a jelenetet. Ez aztán a féltékenykedés.
- Este még találkozom vele - komorodott el. - Gyanúsan hangzik, de jobb, ha csak később tudom meg. - sejtette, hogy háborúról lehet szó és elég rossz emlékei voltak ezzel kapcsolatban.
Armand arra már nem figyelt, milyen jelenetet rendez Edo. Daniel még intett Ednek és Charlienak, majd beérte a srácot. Royjal képtelen egy körzetben maradni.
Armand jókedvűen sétált a kivételesen durcás Danny mellett.
Nem kedvelte Royt, mindenkivel volt már kapcsolata, aki neki tetszett. És jól tudta, mindet megkapta már és Havocon kívül mindkét srác bele van zúgva.
- Igen, ismét háborúskodunk. Most annyival könnyebb a dolgunk, hogy a tél elején elküldött újoncokat visszahívta Centralba. Többen leszünk, de ugyanazzal a kegyetlen néppel fogunk hadakozni... - húzta el a száját, őt kis híján karóba húzta a vezérük. Biztos örülni fognak neki...
- Mehetünk. - bólintott még Edonak és intett Charlienak búcsúzóul.
Charlie enyhe sokkal állt és bámult utánuk, majd amint észrevette, hogy egyedül maradt visszaindult a szállásra... Most nagy szüksége volt Havocra.
Charlie hamarosan megtalálta Havocot és kissé sápadtan lépett mellé.
- Igaz, amit a Tábornok mondott? Hogy háború lesz?
Havoc fáradtan nézett rá, személy szerint körberohanta a fél szállást.
- Sajnos minden úgy van, ahogy Mustang mondta. A Führer ismét háborúba küld minket, ugyanazok ellen, akikkel legutóbb is harcoltunk. - csóválta a fejét, nem érette meg, mire jó az állandó háborúskodás.
Charlie, ha lehet, még sápadtabb lett.
- Nem volt elég télen? Még egy fél év sem telt el azóta!
- Úgy látszik nem... de mint katonáknak, részt kell vennünk benne. Asszem' két hét múlva indulunk, addig lelkiekben próbáljunk rá felkészülni. - nézett el a főépület felé tompa szemekkel. A legutóbbi háború majdnem evett tőle mindenkit... Riza, Roy… Armstrong és Charlie. Mindegyik ott volt vele és harcolt... az életükért.
Charlie idegesen babrált egy gombbal az egyenruháján.
- Megyek, edzek egy kicsit - mondta csendesen, majd az edzőterem felé indult. Valahogy le kellett vezetnie az idegességét.
- Rendben, én addig körbejárom még egyszer a szállást... - simogatta meg a vállát, és egy röpke csókot is nyomott a fiú ajkaira. Örült volna, ha már másnap nekiállnak a felkészülésnek. Minden nap számít. Akár életek is múlhatnak rajta.
Edward szorosan haladt Roy mellett.
- Mi a fenéért szurkálódik velem az a szemét kölyök? - morgolódott. - Mit képzel ez magáról?
- Ne vedd magadra, inkább gondolkodj azon, mit viszünk magunkkal holnap... - ölelte szorosabban magához, ettől biztos jobb kedve lesz a fiúnak. Armandról talán még nem is tud.
Edward elgondolkozott.
- Attól is függ, hogy hova megyünk! - mosolygott. - Sikerült szállást szerezned, vagy odáig még nem jutottál?
- Minden megvan, a vonaton lesz kísérőnk, de igazán nem kell tőle tartani. Hakuro nem igazán akart elengedni téged... Viszont te se Maesnél voltál.- vonta fel a szemöldökét szigorúan, Ed nyilvánvalóan csavargott egyet.
A srác nemtörődöm módon vállat vont.
- Lehet, hogy nem... de a katonaságon senki sem fog megtámadni. Hakuro meg egy szemét. De ezt még visszakapja tőlem kamatostul!
- Azért ne bízd el magad! - figyelmeztette Roy, lassan kiértek a katonaságról - Tízkor indul a vonat, korán kelünk, ma meg bepakolunk... - ismertette a teendőket, jól leplezve örömét.
Edward bólogatott és csendben haladt mellette. Egy gondolat nem hagyta nyugodni, de tudta, hogy ha megkérdezi, az pecsétet nyom az egész nyaralásra.... Inkább elfelejti, és majd megkérdezi, ha hazaértek.
Roy se szólalt meg hazáig... Boldog volt, másnap elutaznak. Jót fog tenni Ednek, bár már most látta rajta, Armandot kiszúrta.
Edward kissé lelassított, ahogy a ház felé közeledtek, majd szorosabban karolt bele Royba. Az ajtó előtt ismerős alak álldogált.
- Alphonse? - ismerte fel döbbenten. - Mit akarhat itt? - figyelte távolban a testvérét.
- Engem akar... lejáratni. - motyogta rosszat sejtve. Vagy azzal fog jönni, hogy megcsalta, vagy hogy öreg hozzá. De mindenképp ilyen témában fog kavarni.
- Majd hazaküldöm... - motyogta zavartan. Nem akart balhét, és a tegnapi veszekedés óta nem is beszélt még a testvérével.
Alphonse ekkor vette észre a közeledőket. A szíve a torkában dobogott, nagyon ideges volt, de akkor is beszél Royjal...
- Csak finoman... - morgott vissza és előre lépett.
- Szervusz Alphonse, mi szépet kívánsz épp hozzám vágni?- üdvözölte mosolyogva.
Al arca komoly maradt.
- Szeretnék beszélni magával!
Edward válla idegesen megrándult.
- Al, ne kezd megint! Mire jó neked ez az egész?
- Sajnálom bátyó...
- Jól van... menj előre Edo, nem lesz baj - fogta meg a karját és az ajtó felé tolta. Megvárta, míg a fiú becsukja maga mögött, és arrébb sétált.
- Hallgatlak.
- Nem hiszem, hogy a bátyámnak jó helye van maga mellett... Talán időlegesen jól érzi magát, de hosszútávon semmiképpen! Magától erre nem fog rájönni ezért szeretném, ha elengedné. - mondta ki és végig Roy szemébe nézett Elric-makacssággal.
Roy nem csalódott a megérzéseiben... Pont ezt várta a kisebbik Elrictől.
- Elengedtem, háromszor. Szenvedtünk és megérthetnéd, hogy többször nem szeretném ezt átélni. Te nem értheted ezt! - mordult rá.
- Maga nem érti! A bátyámnak nem erre van szüksége! Nem élhet maga mellett, amikor megvédeni sem tudja őt! Néhány hónapot sem bírt ki anélkül, hogy ne csalta volna meg!
- Ahhoz képest nem te kerested egész éjjel... - jegyezte meg gonoszan - majd ha kicsit felnősz, több mindent fogsz érteni. Egyáltalán, tudod te, mit érzek iránta? És voltál már valakivel, együtt? - piszkálta, ha már betámadta Al.
Al zavartan pislogott. Csak halvány sejtése volt róla, hogy miről beszél Roy.
- Valakivel... együtt? - pirult el halványan, majd megrázta a fejét. - Most nem erről van szó! Ha tényleg annyira szereti, akkor engedje el! Maga is tudja, hogy jobb dolga lenne, ha talál magának egy korban hozzá illő rendes lányt, vagy fiút. Aki neki tetszik...
- Ott a pont! - csapott le rá a férfi és mutatott ujjával Alra - Te még nem tudod, milyen, ha egyedül ébredsz, és átölelnéd, de nincs ott... szeretnéd magadhoz szorítani... így azt se tudod, mit kértél most tőlem! Esetleg merj ahhoz közeledni, akit szeretsz,és nem azon nyávogni, hogy a bátyád mást is szerethet...
- Maga nem tudja milyen érzés volt látnom, ahogy szenved, látni a könnyeit, amikor álmából felriadt... Nem tudtam átélni vele a fájdalmát, nem ölelhettem magamhoz és nem vigasztalhattam meg! - bukott ki. Kezdett elege lenni és egyre inkább úgy érezte, hogy elveszíti a bátyját, kicsúszik a kezei közül. - Persze, hogy keresett valakit, aki meg tudja neki adni, amit én nem! De már én is itt vagyok! Szeretném végre visszakapni őt!
- Nem tudom, valóban... csak annyit, amennyit láttam az arcotokon... de már nem azért, Al! Te nem tudod megadni neki azt, amit én. Vagy szeretkezni akarsz vele? - nézett rá komolyan - A testvére vagy, és nem a kedvese. Arról nem is beszélve, hogy én tettem meg az eső lépést... - vitázott tovább, Eddel már sok mindent átéltek.
- Hogy mi? - döbbent le sokadjára Alphonse. - Talán maga és a bátyám... - futatta végig a gondolatmenetet, majd elvörösödött - De maga akkor is túl öreg hozzá! És még arra sem képes, hogy megvédje a háborútól!
- Nem kéne előbb neked egy felvilágosítás? - sóhajtott a homlokát dörzsölgetve - Winryhez legalább mernél közeledni, látszik, hogy rajongsz érte... A háborútól pedig lehetetlen megvédeni. Nem azért mondom, de párszor tartottam a hátam értetek... Most semmit se tehettem, pedig elhiheted, próbáltam!
Alphonse megrázta a fejét.
- Akkor sem küldhetik háborúba! Alig múlt tizenhat! És mi köze az egészhez Winrynek?
Edward dühösen kinyitotta az ajtót.
- Befejeznétek végre? Csak a süket nem hallja ezt az veszekedést!
- Winrynek hozzád van köze! - fakadt ki erőtlenül, ekkor észre vette Edet is - Megyek mindjárt...
Edward közéjük állt.
- Na, most már elég volt! Alphonse, figyelj rám! - nézett az öccsére. - Nem hagyom el Royt, ha Winryvel fejre álltok sem... Te tudod, hogy mennyire fontos nekem! Ne gyötörjetek azzal, hogy választanom kelljen köztetek! - sóhajtott. - Roy... ne piszkáld Alt Winryvel... és egyéb kínos témákkal sem... Főleg ne az utcán.
Roy ártatlanul nézett rá, hogy ő nem csinált semmit. Most kötöttek láthatatlanba Allal örök hadat, érdekes lesz ez a későbbiekben.
- Igazad van... - hagyta Edora, tulajdonképpen ő is gonosz volt Alhoz - de csak mert a srác szekálta - Al, ne haragudj, hogy piszkáltalak. Összepakolok, addig beszélgessetek nyugodtan... - indult fel a lakására, és nyitva hagyta az ajtót. Ha akarnak, bejönnek a házba, őt már nem érdekelte.