24. fejezet: A megbocsátás
- John! Megtámadtak minket! – hallották Susan hangját a rádióban, majd suttogva csak ennyit – Édes Istenem!
- Susan, válaszolj! Susan! – kiáltott Sheppard – Hol vagytok? Susan, Teyla válaszoljatok!
Fél perc sem telt el, amikor a távolból Susan sikolyát hallották.
- A francba! – mondta – Rodney, azonnal vissza a városba, a templom előtt találkozunk!
- Hol voltak Teyláék? – kérdezte Ronon
- Nem tudjuk, siessetek vissza! – mondta Lorne
Alig tíz perccel később mindannyian ott voltak az templomnál.
- Mikor indulunk utánuk? – kérdezte Ronon
- Természetesen nappal, nem vagyok olyan őrült, hogy éjszaka eredjek egy vámpír nyomába! – tiltakozott Rodney
- Doki, maga még nappal sem menne utánuk. – mondta Lorne
- Ezt most miért mondta őrnagy? Magát azért küldték ide, hogy engem kritizáljon?
- Megérdemelnéd. – válaszolta John – A falusiak mondták, hogy két óra van pirkadatig. Ennyi idő bőven elég, hogy visszamenjek Lornenal erősítésért. Ti itt maradtok Rodney.
- És mi van akkor Sheppard ha addig nem élnek?
- Én csak Teyla miatt aggódok. Még Káin is igen nagy gondban lesz ha megöli Susant, mert ha Alaineként ébred fel, ami meg fog történni abban az esetben ha meghal. Akkor nem lennék Káin helyében. Egyetértesz Lorne?
- Ebben az egyben igen. Vagy még akkor sem lennék ott, amikor csak részlegesen ébred fel Alaine.
- Addig tartsátok a frontot és Rodney olvasgasd azokat a szövegeket, hátha leírnak valamit arról hogy is tehetjük el láb alól. És egyikőtök sem hagyja el a falut, ez parancs!
Amint az Ugró felszállt a falusiak elő mertek jönni a rejtekhelyeikről, onnan ahol eddig elbújva vészelték át az éjszakát.
Tíz perccel később Lorne és John már az eligazítóban ültek. Nem rég fejezték be történet elmondását és, azóta Elizabeth idegesen mászkált fel s alá. Most hagyta abba az üvöltözést a két férfival. Még soha sem látták ilyennek és mind a ketten jobbnak látták, hogy nem szólnak egy szót sem.
- Mégis hogy lehetett ekkora ostobaságot tenni John? – kiabált – Éjszaka közepén kimenni egy vámpír után?
- Máskor is volt hasonló esetünk Elizabeth, csak akkor egy wraith után mentünk. Nem értem, hogy egy vámpír miben különbözne egy wraithtől.
- Attól, hogy maga ős lett John, nem sodorhatja veszélybe az embereit!
- Asszonyom, minden tiszteletem az öné, de bocsásson meg azért, hogy mindannyian segíteni akartunk azoknak az embereknek, nem az alezredes ötlete volt, hanem Rononé és Teyláé. És természetesen mindenki egyetértett velük. – talált rá a hangjára Lorne is
- És mi a véleményük ki tudják szabadítani őket?
- Nappal mindenképpen, feltéve ha nincsenek ghouljai. – vonta meg a vállát John
- Erre nem alapozhatunk, Szeth a ghoulja.
- Szeth? Ádám és Éva harmadik fia? – vonta fel a szemöldökét Weir
- Igen, az első ghoul és az első mágus.
- Feltéve, ha még nem emelkedett fel és ezt a valószínűséget kizárnám. – mondta Lorne
- Őrnagy, maga miről beszél?
- Kihagytuk volna, hogy Káin Alterran? – nézett össze ártatlanul a két férfi
- Igen azt az apróságot kifelejtették! És ezt Langsdomnak nem kellett volna tudnia?
- Nem, még soha sem hallottam róla korábban, lehet, hogy ez az egész sokkal ősibb, mint a családunk. – mondta John – De valahogy mégis tudunk róla, persze szerepjátéknak tartjuk odahaza a Földön.
- Remek… Menjenek, de addig ne próbáljanak visszajönni, amíg Susant és Teylát meg nem találják.
Tíz perccel később négy Ugró haladt át a csillagkapun.
Ronon idegesen mászkált a faluban, hajnalodni kezdett. Feljött a fekete nap, adott világosságot, de ez messze volt a rendes napsütéstől.
- Mikor jönnek már vissza? - vicsorgott
- Addig örülj, amíg nem kell kimenni oda! – ellenkezett Rodney
- Otthagynád őket kint meghalni?
- Igen, inkább ők, mint én…
- Ennyit Rodney morális megközelítéséről, azt persze megvárod, amíg ők megmentik a te hátsódat. – mondta John, aki ekkora ért ide húsz emberrel
- Nem úgy értettem, de én nem akarok oda kimenni.
- Rendben, akkor doki maga itt marad. – mondta Lorne – Srácok, akit keresünk nagyvalószínűséggel fent van abban a kastélyban. Nem tudjuk hogyan pusztíthatnánk el, igaz nappal van, de mindenkitől a lehető legnagyobb odafigyelést és óvatosságot kérem. Fogalmunk sincs arról sem, hogy hogyan nézhet ki és azt sem, hogy vannak e ghouljai. Folyamatos rádiókapcsolatot akarok, és négyes csoportokban fogunk menni, azaz öt csoport lesz és a mienk hármas.
- Rodney te a nap hátralevő idejét a könyvtárban töltöd és olyan szövegeket keresel ami arra utalhat, hogyan is lehet elpusztítani Káint. Mindenki tudja a feladatát, szóval indulás! – adta ki a parancsot John
Susan kicsit kóvályogva ébredt fel, mindene fájt, de ennek most kivételesen örült, azt jelentette, hogy Káin nem végzett vele. Kinyitotta a szemét, tőle nem messze Teyla feküdt. A nő fején egy csúnya seb éktelenkedett, biztosan akkor szerezte, amikor a fának repült.
Teyla nem volt rendben, akkor viszont nem lehetett ghoul sem. Próbálta a nőt felébreszteni, de nem sikerült neki. Kereste a rádióját, majd eszébe jutott, hogy ott hagyta az erdőben és még Teyláé sem volt meg.
Szóval kapcsolatba nem tudott lépni Johnékkal. A fegyvereik megvoltak, igaz minek. Egy olyan hatalmas lényt, mint Káin nem lehetett holmi ilyen gyermekded fegyverekkel elpusztítani. Kint sötét volt, azaz a vámpír még mindig ébren lehetett. Ez aggodalommal töltötte el Susant.
- Látom felébredtél Szeth leánya! – halotta a mély hangot – Nem állt szándékomban sérülést okozni neki, csak olykor magam sem vagyok tudatában a képességeimnek. Nem tudok rajta segíteni, csak akkor ha a ghoulom lesz, mivel Szeth már évezredekkel ezelőtt felemelkedett. Ő tudott volna segíteni.
- Miért hoztál ide Káin?
- Te más vagy, mint akiket eddig láttam itt a Földön. Te egy Alterran vagy, egy az én fajomból. Nem hittem volna, hogy már megtört a tiltás, ami kijelentette, hogy nem léphettek erre a világra. Az utolsók az Első város újra építésekor voltak itt, de akkor én már torporban feküdtem. Egészen addig, amíg kétszáz évvel ezelőtt fel nem ébredtem.
- És elpusztítottál minden utódodat.
- Igen, reméltem, hogy az Átok véget ér és végre felemelkedhetek. A határán voltam, amikor megöltem Ábelt és ezzel sújtottak.
- Tudom, ismerjük a történetet. De még mindig nem válaszoltál, hogy miért hoztál ide minket? Vacsorának?
- Talán, attól függ, hogy fogsz viselkedni. Azt akarom, hogy a segítőm legyél.
- Nem leszek vámpír! Ha mégis megteszed, megnézem a napfelkeltét.
- Nem erre gondoltam.
- A véredből sem fogok inni, nem leszek ghoul, bár tudom, hogy milyen előnyökkel járnak.
- Félreértesz Szeth leánya! – nevetett fel a vámpír – Azt akarom, hogy abban segíts, hogy felemelkedhessek és lerázhassam magamról az Átkot. Amint ezt sikerült véghezvinned te és a társad szabadon távozhattok, ha nem akkor tudod, hogy mi vár rátok.
- Legalább őt engedd el, ha így marad meghal.
- Az ő élete is a te kezedben van. – mondta Káin miközben kifele ment a szobából – Lassan hajnalodik, este találkozunk.
- Ez annyira nem fair! Nem ártottunk neked! – kiáltott kétségbeesve a férfi után Susan
- Én sem akartam Ábelnek. – hallatszott elhalóan a hang, majd becsukódott az ajtó és a lány hallotta, hogy a zár is kattan egy hangosat
Susan reményvesztetten rogyott le a legközelebbi székre. Pár perc után odasétált Teylához, az lázas volt és még mindig nem tért magához. Levette a saját pulóverét és azzal takarta be társnőjét, mást nem tehetett.
Mégis mit tegyen, ötlete nem volt, hogy hogyan segíthetne Káinon. Kinézett az ablakon, a fekete nap első sugarai megvilágították a szobát. Leült az egyik sarokba, majd elaludt.
- Igazán remek, maradjak megint a könyvtárban. – morgott a férfi
- De ha gondolod velünk is jöhetsz. – mondta John – Bár ki tudja miféle teremtmények lehetnek Káinon kívül abban a kastélyban; vérfarkasok, élőholtak…
- Ok, ok! Értettem elsőre is. Ha találok valamit szólok.
Végül elindultak, az egyik falusitól megtudták, hogy itt a nappalok nem túl hosszúak, azaz már nagyvalószínűséggel megint besötétedik, mire felérnek a kastélyhoz. Az Ugrókat hátrahagyták, nem akartak túl nagy feltűnést.
A falusinak tényleg igaza lett, már sötét volt, mire felértek a domb, vagyis inkább kisebb hegy tetejére, ami elméletileg Káin nappali szálás helye volt. A főbejárat egy hatalmas kétszárnyú fa ajtó volt és mi sem természetesebb, hogy zárva volt.
Mivel ez az ajtó zárva volt Lorne szétküldte az embereket kettes csapatban, hogy járják végig a kastélyt, hogy másik bejáratot keressenek. Ő maga Rononnal tartott. Jó félóráig tartott végigjárni az egészet, de semmit sem találtak, mintha úgy lett volna építve, hogy a főbejáraton kívül máshol ne érkezhessen hívatlan látogató.
- Rendben, akkor robbantsátok be az ajtót! – utasította John az embereit amint visszaértek
Ketten felszerelték a C4eket, aztán mindenki hátrébb állt és robbantottak. Amint elült a füst látták, hogy semmi sem történt az ajtóval, még csak sérülés sem látszódott rajta. Mikor a következő adag robbanóanyagot rakták fel az ajtóra az magától kitárult.
Bentről hihetetlen sötétség köszöntött rájuk. Bementek és egy hatalmas teremben találták magukat. Itt már sikerült három életjelet fogniuk, el is indultak arra felé, félúton járhattak, amikor az egyik eltűnt.
Gyorsabb tempót vettek fel, majd végre felértek a szobába, aminek a közepén Susan térdelt Teyla földön fekvő teste felett.
Mikor Susan felriadt az ajtó nyílására már sötét volt kint. Káin jött, hogy számon kérje, mit is talált ki. Az igazság sajnos az volt, hogy semmit. És így nem igazán akart a vámpír elé kerülni. Felállt és megkerülte az asztalt, minél messzebb akart tőle kerülni, de ez azt jelentette, hogy Teylát viszont ott kell hagynia.
- Nos Szeth leánya kitaláltál valamit? – kérdezte a férfi
- Még nem, sajnálom… - hebegte a lány
- Nos, ennek tudod mi a következménye. Sajnállak megölni, hiszen te más vagy, mint akikkel eddig találkoztam. – szinte bánatot lehetett kihallani a hangjából
- Ha adnál még egy kis időt, akkor biztosan ki tudnék találni valamit. – mondta megrökönyödve Susan
- Nincs tovább időtök, éhezem.
Susan arra próbált koncentrálni, hogy Alaine ereje előjöjjön, de annyira pánikba esett, hogy semmi sem történt. Káin már ott állt előtte, csak egy szót mondott és a lány térdre rogyott. A férfi félretolta áldozata haját és készült megharapni a nyakát, de ebben a pillanatban robbanás zaját hallották meg.
Káin kisuhant a szobából és Susan fel tudott állni. Egy pillanatra megnyugodott, hogy értük jöttek, de a következő pillanatban félelem hasított belé, hogy Káin bizonyosan megöli a bátyjáékat. De tudta, hogy ez nem következett be, mert a férfi alig tíz másodperc múlva vissza is tért.
- Értetek jöttek, de nem fognak életben találni már. Sajnálom.
Suttogta miközben magához húzta Susant.
- Bocsáss meg magadnak! – sikította a lány, mire a vámpír elengedte
- Miről beszélsz Szeth leánya?
- Ugye nem bocsátottad meg magadnak, azt amit az öcséddel tettél? – hadarta halálra rémülten Susan
- Nem, de nem is tudok. Megöltem őt!
- Muszáj lesz, szerintem ez kell ahhoz, hogy felemelkedhess. Mióta is súlyt téged az átok? Hány évezrede?
- Majdnem húsz évezrede…
- És ez idő alatt nem bocsátottál meg magadnak. Te azt tetted amit kértek tőled. A saját hibádból lettél megátkozva.
- Hallgass! – csattant fel a férfi
- Tudod, hogy ezt kell tenned, csak nem volt aki ki merte volna mondani különben miért hoztál volna ide? Miért? Nem kell félned a megbocsátástól, már Ábel is megette. Legalább próbáld meg érte és a szüleidért.
- Nem megy!
- Kérlek próbáld meg, ha megteszed megtörik az átok, és többé nem bántasz senkit.
A férfi elhátrált a lánytól, leült a földre és úgy tett mintha meditálna. Hatalmas erő száguldott végig a szobán. Susan ránézett a férfire, akiből lassan fehér energia nyalábok törtek elő, majd az egész teste tiszta fehér lett. Felemelkedett.
- Köszönöm Szeth leánya. – mondta Káin – Elmehettek, nem is tudom, hogy mivel fejezhetném ki a hálámat.
- Gyógyítsd meg Teylát.
- Mi sem természetesebb. Ég veled Szeth leánya! - suttogta
Odalebegett Káin Teyla teste felé, megérintette a nőt, majd semmivé lett. Susan szinte tapintotta a férfi boldogságát, soha sem hitte a kétségbeesett ötlete menti meg az életét. Letérdelt Teyla mellé és megkönnyebbülten látta, hogy a fejéről eltűnt a seb és már láza sincsen, csak alszik.
Lépéseket hallott a folyosóról, majd betoppantak Johnék. John örömében karjaiba zárta húgát, örült, hogy élve látja. Evan most akármilyen nehezére esett vissza fogta magát. Két katona rögtönzött hordágya készített Teyla számára, majd visszaindultak a városba.
Mire leértek már kezdett feljönni a nap és meglepetten látták ők is és a városiak is, hogy a napjuk már nem fekete sugarakkal világít, hanem rendes sárgával. A bolygójukat tartó átok is megsemmisült Káin felemelkedésével.
Gyorsan visszatértek Atlantiszra, ahol Carson azonnal megvizsgálta Teylát. Majd félrehívta Johnt, Evant és Susant.
- Nem tudom, nehéz elmondanom, sőt hatalmas baj lesz ha Elizabeth fülébe jut a hír. – mondta Carson – Sőt még máshol is gondok lehetnek belőle.
- Mégis miről beszélsz? – vonta fel a szemöldökét fáradtan Susan
- Nem is tudom, hogy mondjam…
- Nyögje már ki doki! – türelmetlenkedett Lorne is
- John apai örömök elé nézel. Teyla terhes. – mondta ki végül – Az Alterranok trónörököse úton van.