Jenny nekiiramodott. Barney-nak esze ágában se volt lehagyni, ráérősen kocogott utána. Úgy látszik, a lánynak elkerülte a figyelmét a megjegyzés (vagy talán nem emlékszik rá), miszerint a folyosó ajtaja zárva van.

Jenny villámgyorsan a lezárt ajtóhoz ért, és vadul rángatni kezdte a kilincset. A szilárd, kétszárnyú ajtó persze nem engedett. A kislány még mindig sírt, az arca vörös és nedves volt, zokogva szorongatta a kilincset. De az persze nem nyílt ki, visszafelé viszont nem lett volna jó futnia, mert a folyosón Barney közeledett felé.

- Ugye kienged, előbb ideértem, mint maga! – mondta a lány csukladozó hangon.

Igyekezett erősnek tűnni, de inkább tűnt annak, ami valójában volt: sarokba szorított, reszkető áldozatnak. Barney lassan közelített feléje, hogy minél több ideig szemlélhesse Jenny rettegő vergődését. Olyan kicsi volt, olyan törékeny, annyira félt… Ez teljesen felajzotta, és a testében kellemes, már-már szexuális érzést keltett. Pedig még nem is bántotta igazán. Na majd most…!

A fiúk megölése csak a bemelegítés volt. Azok nem izgatták annyira, és különben is, akkor még a vér látványa nem hangolta rá egészen a dologra. Mostanra viszont már a finomabb falatok maradtak, a kisebb, gyengébb gyerekek, akikkel még nagyobb élvezet elszórakozni.

Jenny feladta az ajtó rángatását és könnyes szemeit a férfira emelte.

- Azt mondta, ha előbb érek ide… - és itt el is csuklott a hangja. Sejtette, hogy mi következik.

- Igen? Hát, hazudtam – mondta Barney, és kinyújtotta a karját. Egy pillanatra látta az elárultatás fájdalmát a lány szemében, majd a tényleges fizikai fájdalmat, mikor megragadta az egyik copfját.

Ám a félelem erőssé tette Jenny-t, és nem törődve a fájdalommal, kitépte a haját a férfi szorításából. Egy hirtelen mozdulattal átcsusszant a karja alatt, és – jobb híján – visszafelé kezdett menekülni.

Barney állatias vigyorral pördült utána.

- Ahá, szóval játszani akarsz! – mondta, és utána vetődött.

Jenny vissza akart rohanni a raktárba, hogy kiszabadítsa Betty-t, de látta, hogy a férfi túl közel van, és ha megpróbálna befordulni az ajtón, biztosan elkapná. Nem tudta, mit csináljon, a lendület továbbvitte, és a folyosó másik végén találta magát, ugyanúgy zsákutcában, mint az előbb. Kétségbeesetten próbált valahogy elrejtőzni, de nem volt hová, elfutni se tudott, mert a férfi széles teste eltorlaszolta a menekülés útját, ott állt közvetlenül előtte. Megragadta a karját, és durván nekilökte a falnak. Jenny cérnavékony hangon felsikított, ezt Barney annyira élvezte, hogy nekivágta a falnak még egyszer. Jenny hangja élesen visszhangzott az üres folyosón.

- Nyugodtan sikíthatsz hangosabban is – kacsintott rá Barney, végignyalva kiszáradt ajkain -. Én szeretem hallgatni.

Jenny nem volt abban az állapotban, hogy a szavak értelmét fölfogja, de a hangszín megijesztette, és visszafojtotta a sikítást. Még a sírást is igyekezett abbahagyni, mintha abban reménykedne, hogy akkor már nem lesz érdekes ennek a gonosz embernek a számára és békén hagyja őt.

- Mi van, már nem sikítasz? – kérdezte Barney -. Szóval szeretnéd, hogy adjak rá okot!

Azzal fölemelte a kalapácsot és lesújtott. Ezúttal nem a gyerek fejét, hanem a vállát célozta. A vékony csontok reccsenve törtek össze, mint egy csomó porcelántányér, és a vér egy pillanat alatt vörösre áztatta Jenny blúzát. A lány újra sikított, nyers, rekedt hangon, a szemei úgy kidülledtek, hogy csaknem kiugrottak. Gyönyörű volt.

Barney szája teljesen kiszáradt, úgy zihált, mint aki lefutott pár száz métert, miközben a vergődő, vérző kis teremtést figyelte. Rettegésének és vérének szaga olyan volt, mint egy ajzószer. Csodálkozott, hogy a lány nem ájult el a fájdalomtól, de eszerint erősebb, mint gondolta. Ez jó, legalább nem kell megvárnia, hogy magához térjen. Mindenesetre még egy darabig el akart dolgozgatni rajta, szóval nem kizárt, hogy inkább előbb, mint utóbb elájul majd, de addig kell verni a vasat, amíg meleg. Újra fölemelte a kalapácsot, hogy ezúttal mondjuk az ujjacskáit vegye célba, de ekkor egy furcsán éles női hang visszhangzott végig a folyosón:

- Vedd le róla a kezed, te mocskos állat!