Késő délután volt már, mikor Woolsey visszatért a parancsnokságra, így Landry, aki már egy ideje visszatért az irodájába, a tárgyalóba hívta a kis csapatot, akikhez ezúttal Declan is csatlakozott. Szerencsére ezúttal lemaradtak az aktarendezésről, így gyorsan leültek a helyükre, és várakozón néztek Woolseyra. Sam már szavak nélkül is tisztában volt a dolgokkal, elég volt csak ránéznie a férfira, a feszültsége sokat engedett, és ahogy végignézett rajtuk, mintha kevésbé lett volna hűvös és elutasító. A nő összenézett Daniellel, mire a férfi egy alig látható biccentéssel jelezte, hogy ő is látja, aztán a figyelmük Woolsey felé fordult.

Nos, miután sikerült néhány dolgot tisztáznunk a délelőtt folyamán, alaposan átbeszéltük a bizottsággal a helyzetet, és be kellett látnunk, hogy valóban nagyon fontos az, hogy megelőzzük azt, hogy ilyen szörnyűségek a jövőben újra megtörténhessenek. Sajnálatos, hogy az ilyen emberek, mint Harry Maybourne szégyent hoznak a Földre és az egész emberi fajra.

Landry teátrálisan sóhajtott, jelezve, hogy inkább térjenek a tárgyra, mire Woolsey zavartan megköszörülte a torkát.

Igen… szóval… örömmel tájékoztatom önöket, hogy… a bizottság végül… elfogadta a tok'rák javaslatát, azzal a feltétellel, hogy Maybourne-nek nem eshet fizikai bántódása.

Ebben biztos lehet, Mr. Woolsey. Fizikai bántódása nem fog esni – ígérte Malek. – De természetesen nekem is egyeztetnem kell a tanáccsal. Egy órára lenne szükségünk, hogy hazatérjünk…

És ennyi idő alatt megszületik az ítélet? – nézett rá fejcsóválva Woolsey.

Egyrészt a tanács tisztában van a történtekkel, és ismerik a bizonyítékot. Másrészt, az ítéletet már itt meghoztuk, a tanácsnak csak jóvá kell hagynia.

Igaz. Akkor… térjenek haza és intézkedjenek!

Rendben – bólintott rá Malek, majd Samre nézett. – Alezredes… lekísérne minket?

Hogyne – bólintott rá Sam, így a tok'rákkal együtt kisétált a szobából. – Woolsey nem veszi észre a részleteket – csóválta a fejét, mikor már hallótávolságon kívülre értek.

Mire gondol?

Csak az jutott eszembe, hogy mikor reggel el akartak rohanni… szóval, ha nem vagyunk magával… én vagy Landry tábornok… Walternek esze ágában sem lett volna elengedni magukat.

Ahogy erre épp önök hívták fel a figylemünket, ez a Woolsey nem egy gyakorlatias ember. Ez az apróság is csak ezt bizonyítja. Nos… alezredes… egy jó óra múlva itt vagyok. Hozzak valakit a tanácsból?

Felesleges, maga, mint parancsnok épp elég tekintélyt képvisel – nevetett Sam, mikor beléptek Walterhez. – Hazaküldjük a barátainkat Walter, de egy óra múlva várjuk őket vissza.

Értem, alezredes – bólintott rá a férfi. – Ma már úgysem várunk haza senkit. Nyitom a kaput.

Köszönöm, Walter! – mosolygott rá Sam, majd a tok'rákkal lesétált az indítócsarnokba, és nézte, ahogy átlépnek az eseményhorizonton.

Sam visszasétált a tárgyalóba, és megkönnyebbülten látta, hogy Woolsey bár Declant faggatja a történtekről, a hangnem egy kicsit barátibb, mint az előző találkozásuk alkalmával. És szerencsére Declan meséje sehol nem került összeütközésbe azzal, amit ő elmondott. Bár Woolsey próbált a kutatóintézetről is némi információt kicsikarni Declanből, sikerült néhány semmitmondó tudományos mondattal elütni a kérdéseit.

Végre sikerült idehozatnom Maybourne-t – tért vissza másfél órával később az irodájából Landry.

Kiszedték már belőle a jeladót? – kérdezte Sam.

Ugyan – forgatta meg a szemét a tábornok. – Tudja, hogy a piszkos munka mindig a miénk. Már értesítettem Fraiser doktornőt, hogy álljon készen a műtétre.

Igazából… úgyis az a biztos, amit mi csinálunk – vont vállat Sam. – Mikor érkezik?

Jó pár óra – mondta Landry, mire Sam egy sóhajjal megcsóválta a fejét.

Annyira… kiábrándító, hogy… pár óra alatt több száz fényévet meg lehet tenni, itt meg bohóckodunk ezer kilométeren – mondta, mire Declan elnevette magát, így összenéztek egy pillanatra, de aztán Sam visszatért a témához. – A jeladó?

Azt hiszem, a hatástalanítása önre vár, alezredes.

Talán Malek segít – tippelt Daniel.

Persze, azzal, hogy szétlövi – nevetett Sam. – Inkább tanuljunk belőle, azzal többre megyünk.

Azért majd kérdezd meg Maleket – erősítette meg Declan is. – Talán… nem a fegyver lesz az első ötlete.

Jól van, csak tartsunk már ott.

Igen, én is így vagyok – mondta fáradtan a tábornok, majd Woolseyhoz fordult. – Richard… most, hogy már megszületett a döntés… mondja meg nekem, de őszintén… mire volt jó ez az egész cirkusz?

Őszinte leszek, Hank… - sóhajtott Woolsey. – Én gondolkodás nélkül megszabadultam volna Maybourne-től. Még meg is köszöntem volna. De az elnök aggodalmai és… egyéb… dolgok miatt… parancsot kaptam.

Ühüm… egyéb dolgok – tűnt fel egy gúnyos mosoly Landry arcán. – Az a baj, Richard, hogy maga mindig rosszkor diplomatikus. Mintha nem lenne tisztában azzal, hogy mi is tudjuk, mi zajlik a háttérben.

Higgye el, tábornok, csak egy részét tudja. És addig nyugodt az álma, míg ez így van – állította Woolsey.

Talán. De mindegy is. A tok'rák egy óra múlva, Maybourne négy-öt óra múlva lesz itt. Addig nem sok mindent tehetünk. Akinek van más dolga, menjen! – nézett végig a többieken, így Sam, Daniel és Declan kivonultak.

Azt hiszem, nekem most sürgős fordítanivalóm van – vigyorgott Daniel Samre. – Ha ne adj isten kellenék… megtalálsz.

Oké – nevetett Sam, így Declannel elvonult a laborjába.

Végre kettesben – sóhajtott fel, mikor bezárult mögöttük az ajtó.

Igen, én is aggódtam, hogy elvergődtem idáig, és két szót nem tudunk nyugodtan beszélni – lépett oda hozzá a férfi, majd beszéd helyett inkább megcsókolta. – Ha vége ennek az ügynek… kérj két nap szabadságot!

Ha sikerül lezárnunk ezt az őrületet, akkor meg is érdemlem – sóhajtott Sam. – Az elmúlt két nap, meg ami még előttünk áll… és ez még mindig Maybourne miatt.

Kapcsolj ki egy kicsit! – kérte Declan. – Van most egy óránk, míg Malek visszajön.

Igen, ez igaz, de megbocsáss, ez környezet nem annyira inspirál romantikázásra – nézett körül Sam. – És különben sem megy ki a fejemből az egész.

Segítsek? – ajánlotta Declan.

Aranyos vagy, de… a munka az munka, majd utána jön a kikapcsolódás.

Illúzióromboló vagy – adta fel csüggedten Declan.

Kárpótollak, megígérem – lépett mögé Sam, átkarolta, és a vállára hajtotta a fejét.

Remélem is.

Hiányoztál – váltott mégis romantikusba Sam.

Te is nekem. És aggódtam is érted. Főleg, mióta Will felhívott.

Tényleg, megnyugtattad? – engedte el Sam a férfit, és letelepedtek az asztalához.

Az túlzás. Szerintem még mindgi örjöng, ha Nagyláb eddig le nem ütötte. És… az, hogy én tudtam valamiről, amiről ő nem… az volt a hab a tortán.

Henry szerint ilyenkor kiélesedik köztetek a konfliktus.

Nem nevezném konfliktusnak – vont vállat Declan. – Csak időnként nem tudom eldönteni, mit csináljak.

Mivel kapcsolatban?

Tudod… Magnus időnként nagyobb terhet tesz a kölyök vállára, mint amit elbír. És ilyenkor elgondolkodom, hogy hagyjam, had vergődjön, és talán Magnus is belátja, hogy korai még, vagy segítsem ki a slamasztikából, és akkor minden marad a régiben. Általában persze az utóbbi mellett döntök, fene a jó szívembe.

Most már tényleg kíváncsi vagyok erre a fickóra – csóválta meg a fejét Sam.

Majd ha egyszer meglátogatod Magnust, biztos találkozol vele.

Hát, az alapján, amit eddig tudok róla…

Sam – sóhajtott Declan. – Will nem rossz srác. Helyszínelésben profi, olyan szeme van, mint keveseknek. Pszichológiában verhetetlen, a legtöbb hétköznapi emberben és abnormálisban simán olvas. Diplomatának sem utolsó, bár közel sem olyan jó, mint Daniel. Egyszerűen csak… dunsztja nincs az abnormálisokról. Mi, akik a Menedékben dolgozunk, ott vagyunk mióta végeztünk az egyetemen, vagy még régebb óta. Tíz, húsz éves tapasztalatunk van, a legtöbb abnormálist úgy ismerjük, mintha családtag lenne. Ez az, ami hiányzik Willből. És ezt csak idővel tudja behozni. Sok idővel. Ezt ő is tudja.

Jól van, értem, Will jó srác, csak ahhoz nem ért, amihez kéne.

Igen, nagyjából ez a helyzet – nevette el magát Declan. – De… ha még sokat beszélgetünk Willről, a végén még féltékeny leszek rá.

Miért? Jó pasi?

Ezt én ítéljem meg? – kérdezte Declan, aztán elnevette magát. – Kate egyszer azt mondta, hogy Will egy pálcika bezselézve.

És Kate kicsoda?

Magnus csapatának tagja, bár most már jó ideje Praxisban van. És nem kell féltékenynek lenned rá, ő is a pálcikát szereti, bár zselé nélkül. Garrist ránézésre az első tavaszi szél elfújná, bár ő megint az az abnormális, akit nem szabad első látásra megítélni.

Tényleg, említetted már Kate-et. Praxisban minden rendben?

Amennyire tudom.

Legalább amiatt nem kell aggódnunk.

Neked nem kell aggódnod Praxis miatt – nyugtatta meg Declan Samet. – Van elég más, ami miatt aggódhatsz.

Igaz. Declan… nem megyünk fel a felszínre egy kicsit?

Ha lehet – vont vállat Declan.

Csak szólok a tábornoknak, hogy mobilon hívjon, ha kellek, és mehetünk. Két napja nem láttam a napot – csóválta meg a fejét Sam, így beszéltek Landryvel, majd egy hosszú sétára indultak a bázis környékén.

Végül Declan és Sam annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy csak jó két órával később tértek vissza a föld alá. Malek már Landry tábornokkal és Woolseyval a tárgyalóban beszélgetett, szerencsére egészen békés hangnemben. Mikor a tábornok észrevette őket, a nőre mosolygott.

Alezredes! Malek kedvező hírekkel tért vissza.

Ennek igazán örülök – mosolygott a tok'rára Sam.

És van még néhány további hír is – folytatta a tábornok.

Igen?

A bizottság szeretné megnézni a világot, ahova Maybourne-t küldjük, ezért ön, Dr. Jackson, és Mr. Woolsey el fogják kísérni oda Maleket, mielőtt még a valódi tettek mezejére lépnénk.

Értem, uram – bólintott rá Sam. – És esetleg Dr. Macrae csatlakozhatna hozzánk?

Nem igazán látom szükségét a jelenlétének – szólt közbe Woolsey, mire Sam csak vett egy nagy levegőt, de nem mondott semmit, és Declan is csak elhúzta a száját.

Mikor indulunk? – nézett Sam inkább a tábornokra.

Akár azonnal – válaszolt a férfi.

Rendben, akkor… Daniel, fél óra múlva a kapunál?

Oké – bólintott rá a férfi, így felálltak és kisétáltak.

Beszélnem kell még Janettel – nézett a férfira Sam. – Valahogy be kell etetnünk Maybourne-t, hogy adunk neki egy oltást, mielőtt magára hagyjuk majd azon a bolygón. Mondjuk valami antibiotikumot, még a műtét miatt, vagy bármi. Majd Janet kitalálja.

Rendben, a kapunál találkozunk – bólintott Daniel, és a következő sarkon másfele kanyarodtak.

Fél órával később Sam, Declan és Daniel épp beléptek volna az irányítóba, mikor a kapu mozgásba lendült.

Nem tervezett aktiválás! – szólalt meg Walter, de a többiek nem léptek be, Sam megállt az ajtón kívül, és onnan figyelte a férfit. – Megérkezett a kód. Teal'c az. Nyitom az íriszt – mondta, és a súlyos akadály elhárult a kapu elől. Mindeközben Declan Samet figyelte.

Kedveled? – kérdezte halkan.

Waltert? – nevette el magát Sam. – Úgy hozzátartozik a parancsnoksághoz, mint maga a kapu – mondta, mire Walter is hátranézett egy pillanatatra és elmosolyodott, de aztán, mikor Teal'c kilépett a kapuból, lesiettek elé, és közben Landry és Woolsey is megérkeztek.

Teal'c, üdv a Földön – üdvözölte a férfit a tábornok, mire az fejet hajtott.

Hogy van Bra'tac mester? - kérdezte Sam.

Bra'tac jól van. Üdvözletét küldi – pillantott rá Teal'c.

Az jó. Lenne kedved csatlakozni hozzánk egy küdetésre?

Természetesen – mondta Teal'c.

Akkor megvárunk – bólintott rá Sam, mire a volt jaffa elsietett.

Míg vártak, Daniel Declannel váltott pár szót kicsit távolabb sétálva a többiektől.

Érti még a goa'uldot? – kérdezte goa'uld nyelven.

Igen – bólintott rá Declan.

Nézze, tudom, hogy szívesen jönne velünk, több okból is… de Woolsey a nyakát törheti az egész programnak, ha magunkra haragítjuk.

Tudom, Daniel – sóhajtott Declan. – Csak… jó lett volna. Úgyis olyan kevés időt tudok Sammel tölteni.

Tudom. De majd ha végzünk ezzel… majd marad néhány napot itt nálunk, vagy ilyesmi.

Megoldjuk – bólintott rá Declan is. – Emiatt ne aggódjon! Inkább… figyeljen Woolseyra útközben.

Igyekszem – ígérte Daniel. – De talán nem lesz baj. Kellőképpen meg lesz illetődve, hogy ne jusson energiája kötekedni. Nem is értem, hogy a bizottságnak hogy jutott eszébe egy ilyen laikust küldeni.

Mert másban nem bíznak, csak a saját fajtájukban. Ennyi – vont vállat Declan.

Szörnyű ez a nyelv – lépett melléjük Sam.

Igen, tényleg az – nevette el magát Daniel.

Te mennyit értesz belőle? – nézett rá kíváncsian Declan.

Nem sokat – rázta meg a fejét Sam. – Az őssel jobban boldogulok, bár azt is csak messziről ugatom, mint kutya a holdat. De hát általában itt van Daniel, aki a világmindenség minden nyelvén beszél…

Ne essünk túlzásba – nevetett Daniel, de aztán befutott Teal'c is, így a csapat indulásra készen állt. Walter megnyitotta a kaput, felsétáltak a rámpán, és a legtöbben gondolkodás nélkül át is léptek rajta, csak Sam maradt hátra Woolseyval.

Fújjon ki minden levegőt, aztán csak sétáljon át rajta.

Rendben – méregette bizalmatlanul az eseményhorizontott Woolsey, aztán végül ahelyett, hogy szót fogadott volna Samnek, vett egy nagy levegőt, és megtette a lépést. Sam fejcsóválva nézett utána, aztán követte.

Néhány másodperccel később egy halálsápadt Woolsey mellett lépett ki a tok'ra világba.

Én mondtam magának, hogy fújja ki a levegőt – mondta neki egy elfojtott mosollyal, aztán körülnézett, de körülöttük minden csendes volt.

Ilyen könnyű belépni egy tok'ra világba? – kérdezte Woolsey, hogy inkább valami másra gondoljon, mint a háborgó gyomrára.

Ne tévesze meg a látszat – rázta emg a fejét Sam. – Legalább tucatnyi fegyver irányul ránk, még ha mi nem is látjuk. És ha nem lenne velünk Malek, már körbefogtak volna minket.

A tok'ra szeme egy pillanatra a nőre villant, de aztán késlekedés nélkül elindult egy ösvényen, ami egy hasonló szirtre vezetett, mint a Garshaw által irányított világban.

Még mindig csodaszép ez a hajó – állt meg Sam a szirt szélén egy pillanatra, hogy megcsodálja az alkesht, de aztán továbbmentek. – Malek, mennyi idő, míg elérjük a bolygót?

Nagyjából tíz földi óra – nézett rá a tok'ra.

Észrevétlenül szállunk le, vagy beszélünk a helyiekkel?

Ahogy szeretné, alezredes. Távolról is figyelheti őket, de engem ismernek, így nem ijednének meg tőlünk. Időnként kereskedünk velük, van egy roppant érdekes ásványuk, amit fel tudunk használni, cserébe gyógyszereket kapnak, amiért roppant hálásak. Az ő orvostudományuk még nem tart azon a szinten, hogy eredményesen vegyék fel a harcot a vírusok ellen – mesélte, de Sam közben elnevette magát, így értetlenül nézett rá.

Bocsásson meg, Malek, csak ez a mondat megint egy tökéletes példa arra, hogy ad is információt meg nem is. Mond valamit, amivel úgymond kielégíti a kíváncsiságunkat, de mégsem tudunk meg semmit.

Azt hiszem, ebben az esetben elég ennyit tudniuk - vont vállat Malek. – Jelenleg az a lényeg, hogy Maybourne itt sértetlenül élhet élete végéig. És reméljük, sosem jön rá, kicsoda, és miért van ott.

Igaz – sóhajtott Sam, mikor beszálltak a hajóba. Woolsey még megállt mellette és alaposan szemügyre vette, mielőtt rászánta volna magát, hogy belépjen.

Biztonságos ez a valami? – kérdezte.

Az alkesh a goa'uld technolgia egyik csúcsa – próbálta megnyugtatni Sam.

És ahogy már mondtam, a tok'rák alkeshei nem kevés tollan technológiával vannak felszerelve. Fegyverek, pajzs, álcázás – tette még hozzá Malek. – Indulhatunk?

Hogyne – bólintott rá Sam, mire a tok'ra leült a vezérlőpulthoz, és beindította a hajót, majd felszálltak.

Üljünk le, míg elhagyjuk a légteret és belépünk a hipertérbe – ment hátra Sam, és a többiek követték.

A kis csapat lassan felengedett, Sam Bra'tacról és a jelenlegi helyzetről faggatta Teal'cet, a jaffák belpolitikájáról beszélgettek, arról, hogy hogyan lehetne kikerülni a politika esetleges buktatóit, Daniel pedig szokás szerint egy könyvbe mélyedt, így csak jó két órával később vették észre, hogy Woolsey eltűnt a közelükből. Sam előre sandított, de mivel ott nem látta, elindult a hajó hátsó része felé, és a férfit pontosan annál az ablaknál találta meg, ahol a korábbi utazás alkalmával Magnust is.

Jól van? – kérdezte, mikor megállt mellette.

Igen – kapta fel a fejét a férfi, mint aki észre sem vette, hogy már nincs egyedül. – Tudom, hogy ez magának mindennapos, de… lenyűgöző.

Nem mondanám, hogy mindennapos – vont vállat Sam. – Utaztam már alkesh-sel, de egy kezemen megszámolom, hányszor.

Gyönyörű látvány – tért vissza a férfi tekintete a kinti színes örvénybe.

Igen, a hipertér szép és nem kevésbé érdekes dolog. A gyakorlati hasznát már ne is említsük – követte a pillantását Sam, és pár percig csendben figyelték a látványt.

Sam – tért vissza a valóságba Woolsey néhány perccel később -, tudom, hogy neheztelnek rám… de nem akarok rosszat.

Tudom – ismerte be egy fintorral a nő. – És amúgy is… az idő többségében parancsokat teljesít. Én tudom, hogy az milyen, bár szerencsére az esetek kilencvenkilenc százalékában az én parancsaim egybeesnek a saját törekvéseimmel.

Jó magának – sóhajtott a férfi, majd visszafordult az ablakhoz.

Richard, mióta is ismerjük egymást? – kérdezte Sam.

Négy éve? Lehet, hogy öt? Miért?

Tudja… lehet, hogy maga nem veszi észre… de ez idő alatt sokat változott.

Tényleg?

Igen. Bár sokszor még mindig túl bürokratikus, de… néha már egy kicsit életszagú. De sajnos még csak néha.

Érdekes, amit mond – tűnődött el a férfi. – Tudja… mielőtt a bizottságba kerültem volna… jól menő ügyvéd voltam, a legnagyobb irodáknál dolgoztam. És… a tárgyalóteremben… tudja… ott minden fekete vagy fehér. A bizonyítékok, a törvények, az eljárások… Ott minden máshogy működik. És abban jó voltam. Mondja, hogy nagyképű vagyok, és lehet, hogy igaza is van, de, tényleg jó voltam. Mindig tudtam, hogy kezeljem a helyzetet, legyen szó hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságról, mikor a saját anyja akart hamis alibit nyújtani a tettesnek, vagy akár hatalmas gazdasági csalásokról, mikor kiterjedt szervezet állt a gyanúsított mögött. Tudtam, hogy mit kell tennem, tudtam, hogy mit kell mondanom, hogy érvényre juttassam a törvényt… de itt… itt semmi sem fekete vagy fehér. Bármilyen apró döntést hozok… vagy akárki más… annak jó és kevésbé jó következményei egyaránt vannak, és ezt átkozottul nehéz mérlegelni. Főleg úgy, hogy… még a bizottságban is különböző érdekek feszülnek egymásnak. Ah… ezt vegye úgy, hogy nem hallotta.

Úgy veszem – mosolyodott el halványan Sam, és mindketten eltűnődtek egy percre, mielőtt Woolsey újra felnézett volna.

De most maga más miatt haragszik rám.

Tényleg? És miért?

Mert nem engedtem, hogy ez a Macrae eljöjjön velünk. Igazam van?

Igen – ismerte be Sam. - Három szempontból is. Tudom, hogy leginkább a titoktartási szempont vezérelte, de Declan járt már a parancsnokságon, lépett már át a kapun, utazott már alkeshen, és még egy szimbióta is volt a testében, tehát ezen az úton semmi olyat nem látott volna, amit eddig nem. Másrészt aggódott az energiaköltségek miatt, de ha megkérdezi, elmondtam volna, hogy ha már egyszer megnyitottuk a kaput, akkor az, hogy egy emberrel több lép át az eseményhorizonton, azt kevesebb, mint egy százalékkal növeli meg az energiaigényt. Ez olyan kicsi, hogy említésre sem méltó. Harmadrészt… bár tudom, hogy a személyes indíttatás van mindig a legutolsó helyen, de tudom, hogy Malek és Declan jó barátok lettek, míg Declan tok'ra volt, és… így, hogy nem jöhetett velünk, nagy az esély rá, hogy soha többé nem találkoznak. És ahogy eljöttünk, még elköszönni sem volt lehetőségük.

Akkor… ez tényleg egy rossz döntés volt – húzta el a száját Woolsey.

Mindenki túl fogja élni – vont vállat végül Sam -, csak…

Csak elkönyvelik majd, hogy Mr. Woolseynak megint volt egy érzéketlen húzása.

Nem, csak…

Nem kell mentegetőznie, Sam. Ez mindig így van. Dr. Jackson is ezt gondolta, amikor… pedig akkor is csak jót akartam.

Ezt Daniel is tudja. Csak néha… néha nagyobb dolgokat is figyelembe kell vennünk, mint a mi közvetlen biztonságunk.

Ez egy ördögi kör, Sam – nézett rá Woolsey. – Maguk titkolóznak előttünk, mi maguk előtt…

Érdekes, de tudja, mire jöttem rá? Ez nem csak tipikusan földi betegség – mosolyodott el Sam. – Ez az egész galaxisra jellemző. Hülye dolog, de így van. Pedig minden sokkal könnyebb lenne.

Igen, tényleg – bólintott rá Woolsey. – De… mit gondol, Declannek… nem lenne kedve csatlakozni a programhoz?

Majd megkérdezem tőle – sütötte le a szemét a nő. – De… tudja… neki megvan… a saját küldetése. Ez olyan, mintha valaki megkérdezné tőlem, hogy nem akarok-e a CERN-nek dolgozni.

Akarna?

Naná – nevetett Sam. – De ettől még egy tized másodpercre sem fordulna meg a fejemben, hogy változtassak az életemen. Nekem is megvan a saját küldetésem.

Értem. Azért kérdezze meg!

Oké, meg fogom. De most hagyom nézelődni – mosolygott még Sam a férfira, majd egy biccentéssel otthagyta, és visszatért a többiekhez. Daniel még mindig olvasott, Teal'c is csak egy pillantásra méltatta, így kisétált Malekhez.

Zavarhatom? – állt meg az ajtóban.

Jöjjön, alezredes – pillantott rá Malek.

Csak kérdeznék valamit.

Hallgatom.

Tudom, hogy nem szívesen osztanak meg technológiát, de… nincs véletlenül valami teleportáló eszközük, aminek nagyobb a hatósugara, mint a gyűrűknek?

Mire gondol, alezredes?

Bármire, ami képes az embert egyik helyről a másikra teleportálni.

De hisz rendelkeznek az asgardok technológiájával…

Igen, aminek a működtetéséhez minimum ZPM kell, másrészt a bizottság és a parancsnokság szigorúan felügyeli. Nem vagyok vele ki a vízből.

Ennek a műveletnek az energiaigénye nagy, bármilyen technológiát is használ – pillantott rá Malek.

Ez nem éppen az, amit hallani akartam.

Gondoltam – tűnt fel egy halvány mosoly a tok'ra arcán. - Majd gondolkodom a problémán. Milyen távolságot szeretne áthidalni?

Úgy nyolcezer kilométert – vágta rá Sam, de mikor Malek vetett rá egy metsző pillantást-vállat vont. – Majd egyeztetjük a mértékegységeinket. De ez úgy nagyjából a Föld sugara… valamivel több.

Értem – nyugtázta a tok'ra. – Én is kérdezhetek valamit?

Persze – nézett rá kíváncsian Sam.

Még nem adta be magának a szérumot. Miért? Be akarja vizsgálni előtte?

Nem, erre nem is gondoltam. Csak… még nem volt úgy fél napom, hogy tudtam volna előre, hogy nem lesz szükség a tiszta és higgadt fejemre.

Akár most is megtehette volna. Mire odaérünk, már rendben lenne.

Miért nem szólt előre? – nevette el magát Sam. – Amúgy nem hiszem, hogy a társai örülnének, mikor visszatérünk. Biztosan észrevennék.

Nem szóltak volna.

Gondolja? De ha már itt tartunk, kérdeznék még valamit, de erre nem kell válaszolnia, ha nem akar.

Próbálja meg.

Mondta, hogy az emberei elsősorban magához hűségesek.

Igen, így van.

Vagyis, a Tok'ra, mint szervezet… egymástól független sejtekből áll, amit a tanács csak próbál koordinálni?

Ez így nem teljesen fedi a valóságot – rázta meg a fejét Malek. – Persze régen más volt. Mikor még Selmak vezette a tanácsot. De az idők változnak, és bár még mindig a tanács a legfelsőbb hatalom, az egyes bázisok sokkal önállóbbnak tekintik magukat, mint régen. Leginkább azért, mert a tanács messze van, és nekünk nélkülük kell megoldanunk a problémáink nagy részét. Néhányan úgy gondolják, hogy ha a tanács a nehéz helyzeteinkből nem veszi ki a részét, akkor az életünk más részeibe se szóljon bele.

Vagyis, ha az emberei észreveszik, hogy naquadah van a véremben, nem rohannak egyből Garshaw-hoz?

Nem.

Akkor miért intett olyan óvatosságra, mikor odaadta?

Mert az ott Garshaw bázisa volt. Hisz Garshaw amellett, hogy a tanács vezetője, a saját bázisát is vezeti. És az ő emberei biztosan hozzá futottak volna.

Értem.

Kétlem, alezredes – pillantott rá a tok'ra. – Ezek olyan politikai összefonódások, amiket néha még mi magunk sem látunk át. És nem is kell, hogy értse.

És ha Garshaw megtudja, hogy a tanács döntése ellenére maga kapcsolatban maradt a Taurival?

Garshaw, és az ő döntései – csóválta meg a fejét Malek.

Csak nem puccsra készül? – kérdezte egy halvány mosollyal Sam.

Ugyan. Garshaw még vagy ezer évig fogja vezetni a tanácsot. Nincs ezzel baj.

Csak az egyes bázisok felülbírálják a döntéseit – fojtott el egy mosolyt Sam.

Csak bizonyos keretek között – egészítette ki Malek. – Nem olyan laza ez a fegyelem, mint azt maga most gondolja. Attól még, hogy megvan a véleményem a tanács egyes döntéseiről, a kilencvenkilenc százalékát szó nélkül végrehajtom. A tanács szava törvény, és én nem állok meg a lábamon, ha Garshaw tudomást szerez erről az akcióról.

Tőlem nem tudja meg – ígérte Sam.

Rendben. Most menjen, és aludjon egyet, alezredes. Ébresztem, mielőtt kilépünk a hipertérből.

Rendben – adta meg magát Sam, így hátrament, ahol Woolsey és Daniel már aludtak, így követve a példájukat kényelembe helyezte magát annyira, amennyire lehetésges volt, és egy idő után el is aludt.